Biztonságpolitika

A korábbi orosz aktivitáshoz képest (Szíria, Líbia) kicsit meglepődtek sokan, hogy az oroszok miért ilyen passzívak a mostani karabahi konfliktusban, miközben egyfelől védelmi szerződéses viszonyban Örményországgal, másrészt a Kaukázusra mindig is úgy tekintenek - és ezt elvárják másoktól is - mint a saját hátsó udvarukra. 

Ez az orosz passzivitás "gyilkos", abban az értelemben, hogy gyengíti az orosz pozíciókat mindkét fent említett szinten. Egyfelől az örmények bizalma folyamatosan gyengül az oroszokban, másrészt az orosz nem lépések kikezdik Moszkva jogát/gyakorlatát, hogy senki ne szóljon az ottani dolgokba.

 De miért nem lépnek oroszok? Erről szól az ECFR elemzése, és fő érve nekem nagyon tetszik, és szerintem logikus. Azt mondja a szerző, hogy Moszkva már nagyon frusztrált az örmények viselkedésétől (évtizedekre gondoljunk), akik eddig az "atombiztos" orosz támogatással a hátuk mögött semmiféle megállapodásra, engedményre nem voltak hajlandóak tárgyalni az azeriekkel. Most Moszkvanak elege lett, és a passzivitásával arra kényszeríti Jerevánt, hogy egy kicsit újragondolja a viselkedését. Persze a hadszintéren történtek is erre kényszerítik, mert olyan területeket veszít el, amelyeket 30 éve tart birtokában. Már csak érdekességként jegyzem meg, hogy az orosz-örmény viszonyrendszernek ez a belső logikája nem egyedi, az USA és öbölbeli szövetségesi (plusz Izrael) között ugyanilyen dinamikák zajlottak le, amikor Obama alatt az amcsik megkezdték a korábbi kapcsolatrendszer gyengítését. Sok oka volt annak is, de az egyik az volt, hogy Obamanak elege volt, hogy az arab partnerek az amerikai ököl mögé bújva próbálták lejátszani a meccsüket Iránnal.

A szeptember 1-től életbe lépő határzár és a határátlépésre vonatkozó szigorú szabályok rányomták a bélyegüket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmára. A repülőtér forgalma ismét a júniusban mért szintre esett vissza.

A Textron Aviation Defense a napokban jelentette be, hogy szerződést kötött a Thai Királyi Légierő parancsnokságával egy integrált képzési rendszer létrehozásáról a Kamphaeng Saen Légibázison települt kiképző központ számára.

A koronavírus-járvány második hulláma sok mindent átírt, így a honvédség mindennapjainak bemutatását célzó bázislátogatások lehetőségét is. Ezen igyekezett segíteni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis által szervezett sajtónap, amely egy áttekintést adott az alakulat történetéről, feladatrendszeréről és a bázison üzemeltetett repülőtechnikáról. Utóbbiak a Mi-8/17-es közepes szállító helikopterek kivételével statikus kiállításon és a levegőben is láthatóak voltak. Bár a „régiek”, az AS350-esek és a Mi-24-esek megunhatatlanok és hálás fotótémának mondhatóak, a fókuszban – érthetően – az „újak”, vagyis az Airbus Helicopters H145M könnyű helikopterei voltak.  

Impozáns sor a helikopter bázis irányítótornya előtt. A tizenegy helikopterből hetet állítottak sorba a szolnoki műszakiak. A maradék négy gép időszakos karbantartáson, repülésen, külön statikus bemutatón illetve Pápán volt. A húszgépes H145M flottából tíz gép lesz könnyű szállító (LUH), öt tűztámogató (MP), és öt kutató-mentő (SAR) feladatkörű gép. A helikopterek bármelyik feladatkörre konfigurálhatóak lesznek.

Életkép H145-össel, tartálykocsival és vontatóval.

A kutató-mentő feladatkörű gépekre csörlő kerül, orruk alatt rádió-iránymérő (DF) kapott helyet. (Emiatt „csúszott el" a felségjel, amely a többi H145-ösön középen van.)  Ettől függetlenül ezek a gépek is elláthatnak más feladatot, ahogyan a többi 145-öst is be lehet állítani majd kutató-mentő szolgálatba.

H145M a levegőben. Novemberben lesz egy éve, hogy a típus első két példánya megérkezett Szolnokra. A napokban tizenegy gépesre bővült flotta közel jár a négyezredik felszálláshoz és az ezerháromszáz repült órához.

*

Az AS350B helikopterek 2016-ban a légimentőktől kerültek a honvédséghez, visszahozva a Mi-2-esek kivonása után másfél évtizedig hiányzó könnyű helikopteres kategóriát a magyar katonai repülésbe.

Akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két éve újraindult állami légijármű-vezető szakán tanulnak, a Zlin Z-242L típuson kapják a repülő alapképzést.

A napi kiképzési feladatok mellett a Mi-24-es harci helikopterekkel biztosítják a nemzeti légvédelmi készenléti szolgálatot, a légi sugárfelderítő készenléti szolgálatot és a légi szállítású készenléti szakasz szolgálatot is. Utóbbit a szállító helikopteresek szintén ellátják, ahogyan a déli határszakaszon teljesített „Közös akarat” határvédelmi készenléti feladatot is.

Harminc méteren egy szokatlan kötelék húz át a futópálya felett. 

A második áthúzásból a Mi-24-esek bontják a köteléket. 

A leszálláshoz behelyezkedő gép alatt a felújított hangárok láthatóak.

A H145M előtt áll a két puhafalú hangár egyike. A hangárkomplexum felépüléséig ezekben lehet tárolni a helikoptereket és a kutató-mentő szolgálat helikoptere fölé is sátorhangár került.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett, Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. Az immáron második hete tartó konfliktus során a Hegyi-Karabah fővárosának számító Sztepanakertet is rakétacsapások érték. Azerbajdzsán azt állítja, hogy a városai ellen indított csapások kiindulópontja nem a Hegyi-Karabah, hanem Örményország volt. Nemzetközi közbelépés ez idáig nem történt, csupán diplomáciai úton szólították fel a két felet a harcok befejezésére. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

Bár nem egyedülálló eset a fegyveres összetűzés a Hegyi-Karabah területén, mégis kétségkívül ez az elmúlt évek legvéresebb és katonai értelemben legkomolyabb fegyveres szembenállása a térségben, amely időtartamában is meghaladja a korábbiakat. A történtek aktualitása és egy lehetséges háború eszkalálódása miatt írásom célja bemutatni a Hegyi-Karabah történetét, a konfliktus nemzetközi szereplőit és az azeri-örmény erőviszonyokat.

Az örmény védelmi minisztérium által közreadott kép az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokról a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. október 6-án. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/EPA/Örmény védelmi minisztérium)

Hegyi-Karabah Köztársaság története

A Kaukázus déli részén található Hegyi-Karabah régiót a Szovjetunió hozta létre az 1920-as években Azerbajdzsánon belül. Lakosságát tekintve több, mint 90 százalékban örmények lakják és az örmények a területet „ősi szálláshelynek” tekintik. A XX. század folyamán a Hegyi-Karabah több kísérletet tett arra, hogy egyesüljön Örményországgal; a leglátványosabb lépések erre vonatkozóan már a gyengülő szovjet érában az 1988-as ígéret volt, miszerint kiválnak Azerbajdzsánból, valamint a Függetlenségi referendum 1991-ben. Ezt Azerbajdzsán nem hagyta, így hat éven át tartott a hegyi-karabahi háború (1988-1994). A fegyveres konfliktus során Örményország segítette a Hegyi-Karabah Köztársaságot, amely 1994-re elérte, hogy az enklávén kívül eső területeket is elfoglalhatott és az irányítása alatt tarthatott. A konfliktus során az etnikai tisztogatások eredményeként számos lakos elhagyta a térséget. A háború végül orosz közbelépéssel tűzszünettel zárult. Eredményesnek bizonyult a tekintetben, hogy a Hegyi-Karabah, mint egy új köztársaság, kikiáltotta függetlenségét, azonban békekötés nem született. A terület jogilag a mai napig Azerbajdzsánhoz tartozik, ugyanis egy állam sem ismerte el hivatalosan függetlenségét, még Örményország sem.

Befagyott konfliktus

Fontos kiemelni, hogy a hat évet át tartó háborúnak nem békekötés, hanem tűzszüneti megállapodás vetett véget, így a konfliktust hivatalosan sosem sikerült végleges lezárni. A háború óta eltelt évtizedek során a tűzszüneti megállapodást mindkét fél időről-időre megszegi. Az elmúlt évek legforróbb pontja a 2016-os négynapos háború volt, melyet az azeri fél kezdett és bár az előretörésük sikeressége nem tartott sokáig, több hegyi-karabahi területet is meg tudtak szerezni. Ezt a pár napos konfliktust végül fegyverszünettel zárták le, melyben az EBESZ is segédkezett, a Minszki Csoport létrehozásával.

A Minszki Csoportot 1992-ben alapították annak érdekében, hogy békés megoldást találjon és a felek között, valamint közvetítsen Hegyi-Karabah kérdésében. Az EBESZ Minszki Csoportjának három társelnöke van; Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország, akik az elmúlt évtizedekben számos kezdeményezést tettek a helyzet megoldására, azonban nagy sikereket nem tudtak elérni. Oroszország részvételét egyébként is több kritika éri; vannak, akik úgy gondolják, hogy Oroszország mesterségesen generálja a konfliktus Baku és Jereván között, hiszen így tudja megtartani hatalmi pozícióját a térség felett. A 2016-os konfliktus értékelésekor nemzetközi szinten többen arra gondoltak, hogy Oroszország mozgatta a szálakat a háttérben (az ukrán válság és a szíriai beavatkozása miatt), de végül megállapították, hogy nem így történt. Oroszország szerepe rendkívül nagyon fontos a karabahi konfliktusban, ugyanis a békekötéskor az orosz politikai résztvevők és diplomaták a Minszki Csoport többi tagja nélkül is eredményes munkát tudtak végezni.

Nemzetközi szereplők

Korábbi kutatások alapján elmondható, hogy a hegyi-karabahi konfliktus nem ideológiai, hanem inkább politikai érdekellentétek következménye. Ebből adódóan a két egymásnak feszülő fél eltérő vallása nem alapja a konfliktusnak és ez meglátszik abból a szempontból is, hogy mely országok támogatják a két oldalt.

A síita Azerbajdzsán elsődleges támogatója Törökország; a két állam jó kapcsolata történelmi múltra tekint vissza. Mindig is „két állam, egy nemzetként” tekintettek egymásra, és török-örmény diplomáciai kapcsolat lényegében nem is létezik, ezzel kifejezve támogatásukat Baku felé a Hegyi-Karabah helyzete miatt. Ezzel szemben a szintén síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban két oka van, egyrészt Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól. Másrészt mind Irán, mind Azerbajdzsán a Kaszpi-tenger országai között vannak, így közöttük az ezzel kapcsolatos határviták miatt is hosszú évtizedek óta húzódó érdekellentétek vannak.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (balra) és Hazar Zaríf Ibrahimoglu, Azerbajdzsán törökországi nagykövete üdvözlik egymást találkozójuk előtt Ankarában 2020. szeptember 29-én. Cavusoglu újra felszólította Örményországot, hogy vonuljon ki a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah területéről. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el.
(Forrás: MTI/AP/Török külügyminisztérium/Cem Ozdel)

A Nyugat nagy része, köztük az Egyesült Államok álláspontja is érdekes. Legtöbbször Örményországot támogatják a konfliktusban, ez elsősorban az elvileg demokratikus azeri politikai rendszer megkérdőjelezhetősége miatt van így. Ennek ellenére az USA már a korábbi, de a jelenleg is zajló konfliktus során sem vállalt aktív szerepet, ami még inkább megerősíti Oroszország fennhatóságát a térség felett.

Gazdasági erőviszonyok

Örményország és Azerbajdzsán között komoly fegyverkezési verseny van. Az örmény fegyveres erők elengedhetetlenek a Hegyi-Karabah számára, hiszen egyedül nem lenne képes felvenni a versenyt az azeri hadsereggel. A számok azt mutatják, hogy az azeriek közel hét és félszer annyi anyagi forrást tudnak biztosítani a katonai kiadásokra, mint az örmények. Azerbajdzsán főként a 2016-os négynapos háború után kezdett el ismételten védelmi kiadásaira költeni, amelynek anyagi feltételei elsősorban az olajbevételeinek köszönhető.

Az ISSICEU egy hiánypótló tanulmányt írt, amely kifejezetten a Hegyi-Karabah politikai gazdaságát vizsgálja. A Hegyi-Karabah gazdaságát Örményország és a diaszpóra tartja szinten. A költségvetéshez előbbi több millió dollár értékben, ún. állami kölcsönöket biztosít, ez azt jelenti, hogy a Hegyi-Karabah gazdaságának több, mint fele teljes mértékben az örmény támogatástól függ. Emellett nem elhanyagolható a világon lévő örmény diaszpóra támogatása sem, az innen érkező jövedelmet főként az infrastruktúrára, az oktatási rendszerre és az egészségügyi rendszerre fordítják.

Érdekesség, hogy Oroszország külügyminisztere, Sergei Lavrov is örmény származású. A 2018 óta miniszteri pozíciót betöltő politikus többször nyilatkozott, illetve közvetített a két fél között, több-kevesebb sikerrel. Legutóbb idén tavasszal okozott gondot egy rosszul megfogalmazott nyilatkozatával, amelyben a „régió felszabadítása” és „szakaszos megközelítés” kifejezéseket használta, mindezt a konfliktus megoldásáról szóló diskurzus során. Előbbi kifejezés az örmény fennhatóság alatt lévő területekre vonatkozik, utóbbi pedig az elfoglalt területek visszaadását foglalja magában. Ezt az örmények természetesen sérelmezték, így ez a megoldási csomag sem valósulhatott meg.

Örményország gazdasága a posztszovjet államok között igen jelentős volt az elmúlt években, amit főleg a fémbányászat és az informatikai ipar fellendülése eredményezett, de a szolgáltatóipar és az idegenforgalom is jelentős. Bár az elmúlt években némi lassulás volt látható a legkomolyabb problémát most mégis a COVID-19 járvány okozta bezárás eredményez. Jereván nem olajexportőr, ami kiszolgáltatottá teszi a térség más szereplői felé.

Azerbajdzsán fő gazdasági erejét a fosszilis üzemanyagok exportja adja, legnagyobb gazdasági növekedést a 2000-es években produkált. Gazdaságának épp ez a legnagyobb problémája, hogy exportja túlságosan is az olajra épül, kevés más terméke van az azerieknek, ami versenyképes lenne a világon. Épp ezért érzékenyen érintette tavasszal Azerbajdzsán szénhidrogénfüggő gazdaságát a gyorsan zuhanó olajárak is, amit rögtön utána a COVID-19 miatti bezárás követte.

Gazdasági szempontok alapján szedte össze 2018-ban a Berlin Economics azt, hogy mivel járna az örmény és azeri gazdaságra nézve a békekötés. Az elemzés három fő szektort vizsgált; az államháztartást, az energia- és vízszektort, valamint a pénzügyi szektort. Mindhárom szektorra kimutatták, hogy a béke nagy gazdasági hasznot hozna, és ezáltal mindkét ország gazdasági érdeke lenne. Örményország emellett nagyon erőteljesen profitálna a jelentős költségvetési megtakarításokból, aminek oka az erőművekbe történő költséges beruházásainak csökkent igénye is. Azeri oldalról főleg az emberi erőforrásnál lehet kimutatni a hasznot, amely a mezőgazdasági, valamint az olajiparban jelentene hosszútávon számokat.

Ez természetesen csak egy feltételezés, egy lehetséges béke lehetséges kimenetele. Jelenleg az látszik, hogy a hegyi-karabahi erőegyensúly versenyében Baku felé hajlik a mérleg. Komoly olajbevétele van, ami képessé teszi a fegyverkezésre és szövetségeseket is könnyebben szerez. Jereván ehhez képest jóval szűkebb mozgástérrel rendelkezik.

2020. október 1-jén közreadott kép örmény önkéntesekről egy toborzó központban, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban fekvő Hadrutban szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus 2020. szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét.
(Forrás: MTI/AP/Karen Mirzoyan)

Összegzés

A Hegyi-Karabah konfliktus aligha nevezhető ma már befagyott konfliktusnak. Az elmúlt évek során folyamatosan növekvő feszültség, és egyre gyarapodó számú fegyveres összecsapások miatt emberek százai vesztették már életüket. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus könnyen tényleges háborúvá eszkalálódhat, amit nagy valószínűséggel az azeri fél nyerne meg. A nemzetközi beavatkozás is kockázattal jár, az Egyesült Államok az amerikai elnökválasztás előtt nem valószínű, hogy bármi érdemi lépést is tenne ez ügyben, Törökország nyíltan támogatja ismét Bakut, míg a nyugati államok csupán diplomáciai úton fejezték ki egyet nem értésüket a konfliktussal kapcsolatban. Így elképzelhető, hogy ismét Oroszország lesz az, aki pontot tesz a konfliktus végére, de hosszútávú megoldásra nemigen számíthatunk.

Írta: Ács Nóra

További felhasznált irodalom:
Barrowman-Welton (2016): The political economy of conflict in Nagorno-Karabakh, ISSICEU
Berlin Economics (2018): The economic effect of a resolution of the Nagorno-Karabakh conflict on Armenia and Azerbaijan
Háda-Tálas (szerk.) (2014): Regionális biztonsági tanulmányok
Hratch Tchilingirian (1998): Religious Discourse on the Conflict in Nagorno Karabakh
Moshe Gammer (2015): Separatism in the Northern Caucasus
Patricia Carley (1998): Nagorno-Karabakh: Searching for a Solution
Svante E. Cornell (1998): Iran and the Caucasus
Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban, Külügyi és Külgazdasági Intézet, Letöltés dátuma: 2020. október 2. https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

Kedves Olvasó!

Az Ázsia Műhely újraindulásával a szakkollégistáknak ismét lehetősége nyílt a kontinens biztonsági folyamatainak mélyebb megismerésére. Különösen fontos számunkra a térség bemutatása, köztudatba emelése, valamint az, hogy a biztonsagpolitika.hu biztonságpolitikai szakmai portál olvasói igényes, tudományos, egyúttal izgalmas, havonta megjelenő összefoglalókon keresztül értesüljenek napjaink eseményeiről.

Nagy örömmel töltött el bennünket a műhely elindulása, bízunk abban, hogy hírfigyelőnk képes felkelteni és fenntartani olvasóink figyelmét!

Györgyi Dominika

(az Ázsia Műhely koordinátora)

Miniszerelnökváltás Japánban – Szuga Josihide

Nem kevéssé érte váratlanul a világot Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről. Mostani mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően.

Mivel a Liberális Demokrata Párt (LDP) mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én egy zártkörű szavazáson került sor. Ezen a szavazáson a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott korábbi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy különleges ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Éppen ezért várhatóan folytatni fogja az elődje által megkezdett, de még be nem fejezett gazdaságpolitikát, az Abenomicsot. Már megválasztását követően rögtön bele került a mélyvízbe: az új kormányfőnek olyan komoly kihívásokkal kell szembenéznie, mint a koronavírus járvány, és a következő évre áttett tokiói olimpia kérdése. Ezek mellett számos olyan területen várnak tőle reformot, amelyekhez elődje félt hozzányúlni. Példaként említhetjük a hivatali adminisztrációt, és a bankszektort érintő rendszerszintű problémákat; a már betegesen munkaközpontú társadalmi berendezkedést vagy akár a japán nők szélesebb körű társadalmi szerepvállalásának kérdését. Ezekhez társul az évek óta ígérgetett alkotmányreform; Hszi Csin-ping hivatalos látogatásának megszervezése; illetve az Oroszországgal történő megegyezés a vitatott hovatartozású északi szigetekkel kapcsolatban. Kérdéses, hogy ezekből mennyi minden fog teljesülni az elkövetkező egy év során, és mely problémák maradnak a következő kormányfőre.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Megtapsolják Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője (középen), miután megválasztották kormányfőnek a japán parlament alsóházában Tokióban 2020. szeptember 16-án. A korábbi miniszterelnök, Abe Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi)

Hongkong-i tüntetések

A kínai fennhatóság alá tartozó városállamban az új nemzetbiztonsági törvény elfogadását követően felélénkültek a tavaly november óta tartó demonstrációk. A hongkongi hatóságok bejelentették, hogy a média akkreditációinak csak a nemzetközileg elismert és a kormányzati információs rendszerben számon tartott típusait engedélyezik. A szabályozás értelmében a Hongkongi Újságírók Szövetségének (HKJA) és Hongkong-i Sajtófotósok Szövetségének (HKPA) munkatársai nem vehetnek részt sajtótájékoztatókon, valamint kiszolgáltatottabbak lesznek a rendőri intézkedéseknek a demonstrációk során. A hírszövetségek szerint, a lépés nagymértékben korlátozza a sajtószabadságot és a hiteles tudósítást a városban zajló valós eseményekről és azok nemzetközi következményeiről. A hongkongi rendőrség főfelügyelője cáfolta a felmerülő aggályokat, azonban megerősítette, hogy a rendőri sajtótájékoztatókon és nem nyilvános eseményeken szabadúszó és hallgatói újságírók az elkövetkezőkben nem vehetnek részt.

Írta: Zernig Csombor

Demokráciapárti tüntetők a Kínai Népköztársaság alapításának 71. évfordulója alkalmából rendezett és a hatóságok által nem engedélyezett tiltakozáson Hongkongban 2020. október 1-jén.
(Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)

Srí Lanka 20. alkotmánymódosítása

2020. augusztus 5-én a Népi Front (SLPP) nyerte a parlamenti választásokat Srí Lankán. A 225 parlamenti székből 145-öt foglaltak el, ez kiegészül a szövetségeseik által megszerzett további 5 mandátummal, így az SLPP kétharmados, alkotmányozó többséghez jutott. A miniszterelnöki széket Mahinda Radzsapaksza foglalta el, aki a tavaly novemberben megválasztott elnök, Gotabaja Radzsapaksza bátyja. A Radzsapaksze család régóta aktív résztvevője a Srí Lanka-i politikai életnek, Mahinda 2005 és 2015 között töltötte be az elnöki pozíciót, 2009-ben az ő vezetése alatt záródott le az 1983 óta tartó polgárháború.

A Mahinda elnöklése alatt elfogadott 18. alkotmánymódosítás eltörölte az elnök hivatali idejét két hatéves ciklusra korlátozó limitet, és az államfő kezében centralizálta a hatalmat. 2015-ben, Mahinda leváltása után az új kormány az 19. alkotmánymódosítással újra két ciklusban maximalizálta az elnöki székben eltölthető időt, valamint a ciklusok hosszát öt évre csökkentette. Emellett lefektettet egy 35 éves alsó korhatárt az elnökjelöltek számára, és kizárta a kettős állampolgárokat a választásokról. Gotabajának ezért le kellett mondania egyesült államokbeli állampolgárságáról, hogy indulhasson a tavalyi választásokon.

A Mahinda és kormánya által előkészített 20. alkotmánymódosítás közel teljesen felülírná az előzőt, szinte csak az öt éves ciklusok és a két ciklusos limit maradna érintetlen. Az elnök mentesülne minden jogi felelősségre vonás alól, egymaga nevezhetné ki és menthetné fel a bizottságok elnökeit, a minisztereket és a miniszterelnököt, bármilyen miniszteri hatáskört magára ruházhatna, valamint a parlamentet annak felállításától számított egy év után feloszlathatná. Újra indulhatnának a választásokon kettős állampolgárok, és az elnöki pozíció betöltésének korhatárát 30 évre csökkentené. A törvényjavaslatokat két hét helyett csupán egy héttel azelőtt kellene nyilvánosságra hozni, hogy azok a parlament elé kerülnének. Az új kormány eközben egy teljesen új alkotmány megalkotásán is dolgozik, amelynek fő célja a tamil kisebbség érdekeit védő, a 13. alkotmánymódosításban bevezetett tartományi tanácsok rendszerének eltörlése és a választási rendszer módosítása lehet.

Írta: Varga Domonkos

Voksolásra várók sorakoznak egy colombói szavazóhelyiség előtt 2020. augusztus 5-én, a Srí Lanka-i parlamenti választások napján.
(Forrás: MTI/EPA/Chamila Karunarathne)

Tüntetések a mezőgazdaságért

Szeptember 27-én írta alá az indiai elnök az új mezőgazdasági törvénycsomagot, mely már a parlament padsorai között hatalmas vitát generált, összesen 4 tagállam fejtette ki ellenérzéseit és több helyen is tüntetéseket robbantott ki.

Az új törvények mögött megbúvó jogalkotói szándék a befektetések növelése az ágazatban, illetve a mezőgazdasági áruk piacának liberalizálása. A túloldal azonban úgy véli, hogy a módosítás előnytelen üzletekbe kényszeríti a gazdákat, és a termékeik államilag meghatározott minimum árának eltörlésével veszítenek a gazdák a helyi piacokon való értékesítés során. Emellett a tagállamok hatalmas bevételektől eshetnek el a mezőgazdaság átszervezésével.

A tüntetések eseményi közül kiemelkedő epizód a pandzsábi Kongresszus Párt ifjúsági szövetségének tiltakozása. A szervezet több tagját is (beleértve az elnököt) letartóztatták, mivel az általuk szervezett tüntetésen felgyújtottak egy traktort, majd csak a rendőri intézkedés akadályozta meg őket abban, hogy a szövetségi fővárosba tartó autópályát elbarikádozzák.

Az indiai miniszterelnök Narendra Modi szerint a traktor felgyújtása a parasztok megsértése. Ezen túl még azt tette hozzá, hogy rengeteg tüntető már csak magáért a tüntetés miatt megy ki, és kevésbé a parasztok érdekeinek védelméért. „A politikájuk lényege kizárólag az ellenkezés” – zárta le a gondolatot a kormányfő.

Írta: Kertai Zoltán Péter

A kormány ellen mezőgazdasági törvények miatt tüntető indiai parasztgazdák Újdelhibe vonulnak a főváros közelében fekvő Noidából 2020. szeptember 25-én. Az indiai kormány szerint a néhány nappal korábban elfogadott törvények előmozdítják a magánbefektetések mezőgazdaságba áramlását és ezáltal az ágazat termelékenységét, a parasztok viszont attól tartanak, rosszul járnak, a vállalkozók alacsony áron fogják felvásárolni a terményeiket.
(Forrás: MTI/AP/Altaf Kadri)

Alkotmányos reform Thaiföldön?

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a kormányellenes tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű tüntetéseket, melyek célja a demokrácia előmozdítására és a monarchia reformjára való felszólítás – a kritikus hangok szerint a jelenlegi alkotmány csupán azt szolgálta, hogy a jelenlegi miniszterelnök (a katonai junta korábbi vezetője), Prayut Chan-o-cha a tavalyi választásokat követően is hatalmon maradhasson. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódnak Bangkok utcáin.

Eközben a változtatások ellenzői, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoport is aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor az aláírások eredetiségét sokan kétségbe vonják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos társadalmi feszültség várhatóan tovább fog nőni Thaiföldön.

Írta: Györgyi Dominika

A demokráciát követelő kétnapos tüntetés második napja a thaiföldi fővárosban, Bangkokban 2020. szeptember 20-án.
(Forrás: MTI/EPA/Narong Szangnak)

A repülésbarát számára nincs olyan hozzáférés hobbijának tárgyához, mely ne lenne legalább egy kicsit hasznos, egy kis újdonságot hozó - dacára borultságnak, covidnak, szervezésnek, vagy bármilyen körülménynek, mely tartalmában, minőségében csorbíthatja ezeket a hol gyakrabban, hol ritkábban kínálkozó alkalmakat. Legyen szó kapott (~sajtónap), vagy önállóan teremtett (szpotting) lehetőségről, ezt minduntalan meg lehet állapítani. Ennek megfelelően a LégierőBlogger se üres kézzel tért haza a szolnokiak mai médiarendezvényéről. 

Ugyan az eddig leszállított 11 gépből csak hét került be a sorba, de ez volt az első alkalom, hogy az épülő magyar katonai helikopterflotta számosságát illusztráló fotót készíthettek külső fotósok. Ráadásul a szolnoki toronnyal a háttérben.  

Ugyancsak ma vehettük először szemügyre közelről a típuson alkalmazott Goodrich csörlőt, mellyel nem is olyan régen már idehaza is dolgoztak.

Ich melde gehorsam Schwanzen sind in ordnung! :-)

A dolgok állása. Ehhez tegyük hozzá, hogy már megvolt az első 400 órás karbantartás is. 

Nincs harctéri helikopter napjainkban is releváns önvédelmi rendszer nélkül. Ennek elfogadása a magyar H145M-program egyik erőssége. A túlélőképes helikopter végre tudja hajtani feladatát, és végre tudja hajtani holnap is. Ezzel hihetetlen erőforrásokat tud megspórolni. A mechanizmus persze nem ilyen egyszerű, de ez fontos részét képezi. 

A H145M demót a francia oktatópilóta és egy átképzésen lévő fiatal magyar tiszt repülte. 

Zord

Tisztelt Olvasók! Legutóbb, idén februárban olvashattak Az Ég Katonáiról. Sajnos az idei év nem sok közösségi találkozót engedélyezett, így megkerestük őket, mit is sikerült végrehajtaniuk a terveikből?!

Zord

Brazíliában elkezdték a Gripen E brazil változatának tesztjeit – a fegyverrendszer és Link BR2 kommunikációs rendszer mellett azt is vizsgálják, hogyan felel meg a repülőgép a speciális trópusi viszonyoknak.

Újabb két géppel bővült a szolnoki H145M-flotta. A 15-ös és a 16-os oldalszámú helikopterek "személyében" (német lajstrom D-HBCU és D-HBCV) két LUH (Könnyű Általános Célú) konfigurációjú géppel lett gazdagabb a honvédség. A mai történések jelentőségét ezen túlmenően az adja, hogy a megrendelt húsz darabos mennyiség leszállítása most, a 10. és 11. megérkezett példánnyal lépett túl a "félidején".

A várost északról megkerülve érkezés 20-as pálya szerint, alul a közeli irányadó.

A vezér a 16-os volt...

...a kísérő pedig a 15-ös. A buborékkabinnak köszönhetően elég messziről kiszúrható, hogy airbusos személyzet van a fedélzeten, akiknek valósággal "világít" a naracsszín overalljuk. 

Az olasz sátorhangárok is várták a forgószárnyas jövevényeket.

Mint a korábbi érkezésekkor, ezúttal is a torony előterébe/közeli állóhelyre szállították le a Donauwörthből, bécsújhelyi tankolást követően hazarepült új technikát.

A helikopterbázis közben persze éli normál életét. Kiképzési repülésen a nyáron megérkezett 08-as SAR...

...az ártér felett pedig az egyik Mókuska kavart alacsonyan.

Zord

Október 21-től újraindul az Emirates Budapest és Dubaj közötti járata. A dubaji légitársaság Boeing 777-es gépe hetente kétszer, szerdánként és szombatonként repül a két város között.

Október elsejétől elindult a Budapest Airport Zrt. új zajmonitor- és járatkövető rendszere. Mostantól bárki számára hozzáférhető az az ingyenes honlap, amely átlátható módon, szinte valós időben nyújt tájékoztatást a légikikötő környezetében végzett repülési műveletekről és azok hanghatásairól.

Szervezett bűnözés, elszabaduló erőszak és keresztények elleni vandalizmus Svédországban

„Svédország elveszíti az uralmat saját területe felett” – nyilatkozta nemrég Ivar Arpi, svéd rovatvezető a Berlingske Tidende dán lapnak. „Ezek a szörnyű bűncselekmények a gettokultúrához kapcsolódnak … Az újságírók nem szeretnek róla írni, a politikusok nem akarnak erről beszélni, a kutatók pedig nem akarnak hozzáérni. Szisztematikus tudatlanság van.”

Állításait látszik megerősíteni azok a rendőrségi nyilatkozatok és hírek is, amelyek az utóbb időben bejárták a svéd sajtót. Göteborg Angered városrészében például egy, az Ali Khan klánhoz köthető bűnbanda fegyveres tagjai úttorlaszokat emeltek és ellenőrzőpontot állítottak fel, a be- és kimenő forgalom figyelésére. A rendőrség szerint több mint 200 esetben történt bejelentés a bűnszervezet ellen, azonban szinte az összes ügyet le kellett zárni, miután az áldozatokat és szemtanúkat megfenyegették a bandatagok (a szintén göteborgi Lövgardes iskola egy tanárját, aki szintén szemtanú volt, munka után elrabolták és bántalmazták). Felkavarta a közvéleményt az a több eset is, ami napvilágot látott, melyekben sokszor kiskorúak váltak elszenvedőivé a bűncselekményeknek (legsúlyosabbak: erőszakos rablótámadás, szexuális bántalmazás és gyilkosság).

További hír volt, hogy ismeretlen elkövetők a malmői Västra Skrävlinge templomot egymás után hét éjszaka rongálták meg, a támadásban betörték az ablakokat és szobrokat törtek darabokra, köztük Krisztusét is. Ezt később a svéd demokrata párt malmői szervezete határozottan elítélte a nyilatkozatában: „Figyelembe véve a Västra Skrävlinge templom megrongálását, amelyet láttunk, és a rendszerszintű rongálást, amelyet temetőinkben tapasztalunk, kijelenthetjük ez egy olyan terület, amelyen a Svéd Egyháznak együtt kell működnie. Sajnálatos módon bizonyos csoportok ellenszenvvel viseltetnek az egyház és keresztény kultúra ellen. Malmőben Svédország nem lehet passzív, miközben keresztény kulturális örökségét rongálják.”

Írta: Hende Olivér

Lángoló barikád mellett állnak fiatalok Malmőben 2008. december 19-én, amikor második napja tartottak a rendbontások a dél-svédországi város Rosengard nevű negyedében. A zömmel muszlim bevándorlók lakta külvárosi negyedben élő fiatalok egy helyi iszlám kulturális központ bezárása miatt tiltakoztak. (Forrás: MTI/EPA/Dr Rago Prvulovic)

Ismételt merénylet a Charlie Hebdo ellen

Szeptember 2-án megkezdődött a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen, 2015 januárjában végrehajtott terrortámadás 14 elkövetőjének bírósági tárgyalása. Az esemény apropóján a szatirikus francia hetilap szerkesztői úgy döntöttek, hogy öt évvel a 12 halálos áldozatot követelő támadás után újból megjelentetik azt a lapszámot, amely annak idején Mohamed próféta kifigurázásával nagy port kavart a muszlim világban.

A bejelentésre természetesen a világ számos pontjáról reagáltak az iszlám hívői. Megannyi muszlim országban demonstrálni kezdtek a hetilap ellen: Pakisztánban például a francia nagykövet kiutasításáért és az európai ország termékeinek bojkottálásáért léptek fel a helyiek, míg Törökországban a tüntetők Emmanuel Macron irányába címezték fenyegető hangvételű üzeneteiket, miután a francia államfő kijelentette, hogy országában az embereknek joguk van a blaszfémikus cselekedetek elkövetéséhez. A képregény újbóli megjelentetésének hírére az al-Kaida is üzent a Charlie Hebdonak. A terrorszervezet felhívta a szerkesztőség figyelmét arra, hogy tévednek, amennyiben azt gondolják, hogy a 2015-ös terrortámadás egy megismételhetetlen akció volt velük szemben.

A hónap végére a konfliktushelyzet egy újabb párizsi támadásban csúcsosodott ki. Szeptember 25-én egy fiatal férfi a Charlie Hebdo korábbi épülete előtt megkéselt két ott tartózkodó, a Premières Lignes produkciós társaságnak dolgozó személyt. A kiérkező rendőrök először egy 18 éves pakisztáni és egy 33 éves algériai származású férfit tartóztattak le, mostanra pedig összesen hét olyan személyt állítottak elő, akik érintettek lehetnek az ügyben. A merénylő állítása szerint a támadás eredetileg a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen irányult a karikatúra újrapublikálása miatt. Az esemény után Jean Castex francia miniszterelnök szorgalmazta az határozottabb fellépést a terrorizmus ellen, azzal az indokkal, hogy a köztársaság ellenségei nem nyerhetnek.

Írta: Fuksz Emese

Rendőrök járőröznek a helyszín közelében 2020. szeptember 25-én, miután egy késes támadó négy embert megsebesített a Charlie Hebdo szatirikus lap egykori párizsi szerkesztőségének környékén. A támadót őrizetbe vették.
(Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Szélsőjobboldali neonácik ellen: német és finn körkép

Leváltották Németországban a katonai elhárítás (Militärischer Abschirmdienst; MAD) vezetőjét. Christof Gramm 2015-óta töltötte be a posztot, kinevezését követően reformok sorába kezdett annak érdekében, hogy kiszűrjék a szélsőséges elemeket a Bundeswehren belül, munkáját azonban védelmi minisztérium elégtelennek ítélte. Grammot korábban is már több kritika érte, legutóbb például januárban amikor egy jelentés szerint több száz szélsőjobboldali szimpatizáns szolgált a hadseregben, közülük többen a (már azóta részben feloszlatott) különleges erőknél (Kommando Spezialkräfte; KSK).

A finn Legfelsőbb Bíróság betiltotta a magát Északi Ellenállás Mozgalomként (Nordic Resistance Movement; NRM) hirdető neonáci csoportot, arra hivatkozva, hogy tevékenységével jelentős mértékben sérti az országban hatályos törvényeket (az indoklás szerint a nyíltan erőszakos és rasszista szervezet azért sem élvezheti a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát, mert tevékenységének jellege a természeténél fogva az e jogokkal való visszaélést vonja maga után).

Az NRM egyik tagját, Jesse Torniainent, korábban két év börtönre ítélték súlyos bántalmazásért, amiért 2016-ban egy tüntetésen mellkason rúgott egy 28 éves férfit, aki később belehalt így szerzett sérüléseibe. A haláleset felhívta a közvélemény és hatóságok figyelmét a veszélyre, majd pedig elvezetett több rasszista és szélsőséges szervezet betiltásához.

Heikki Lausmaa, az országos rendőrfőfelügyelő az YLE finn műsorszolgáltatónak elmondta, hogy „a Legfelsőbb Bíróság döntése egyértelmű, melynek értelmében az erőszakos, rasszista vagy más az emberi méltóságot sértő beszédet használó szervezeteknek nincs helye a finn társadalomban”.

Írta: Hende Olivér

Szélsőjobboldali tiltakozók rendőrökkel vitatkoznak a szászországi Chemnitzben, ahol a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen, a Pegida német mozgalom és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes párt szimpatizánsai tüntetést tartottak 2018. szeptember 1-jén amiatt, hogy a városban augusztus 26-ra virradóra egy iraki és egy szíriai bevándorló agyonszúrt egy 35 éves német férfit. A bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen legalább kilenc ember megsérült. (Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek)

Történelmi megállapodás a Közel-Keleten

Szeptember 15-én Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök jelenlétében aláírta az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein a zsidó állammal a diplomáciai kapcsolatok létrehozásáról szóló egyezményt. Az egyezményt a Bibliára való utalással Ábrahám-egyezségnek neveztek el. Trump a megállapodást egy „új Közel-Kelet hajnalának” nevezte. Az aláírási ceremónián az Unió külügyminiszterei közül egyedül Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter vett részt. „Megváltoztatjuk a történelem menetét. A megosztottság, a konfliktusok évtizedei után új Közel-Kelet születik, köszönhetően e három ország vezetőinek és bátorságuknak. Jelentős lépést teszünk egy olyan jövő irányába, melyben az emberek vallásuktól és származásuktól függetlenül élhetnek együtt békében és jólétben” – fogalmazott az amerikai elnök. Netanjahu osztotta Trump véleményét: „ez egy sarokpont a történelemben, mely a béke új hajnalát harangozza be” – fogalmazott. A megállapodást ugyanakkor agresszióként értékelte Palesztina. A Palesztin Hatóság egyik minisztere, Ahmad Majdalani egyenesen „népe hátba szúrásának” nevezte a lépést, a Hamász pedig bosszút ígért.

Elemzők egyetértenek abban, hogy az egyezmény az aláíró arab államok számára több szempontból is nyereséges. „A békekötő arab államok számottevő külgazdasági fejlődésre, technológiai és hírszerzési tapasztalatcserére, valamint diplomáciai jelentőségük növekedésekre számíthatnak a jövőben” – fogalmazott Fodor Márk Joszipovics, szakkollégiumunk tagja a Magyar Hírlap hasábjain. Izrael a megegyezés fejében megígérte a megszállás alatt álló Jordán-folyó völgyében található telepek elcsatolási tervének elnapolását, mellyel az aláíró arab államok a palesztin függetlenség védelmezőjeként léphetnek fel, a zsidó állam pedig józannak és tárgyalóképesnek mutathatja magát a világ felé. Elemzők szerint geopolitikai okai is vannak a megállapodásnak, ugyanis nagy mértékben befolyásolhatta a két arab állam döntését a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán közti állandó politikai (és vallási) konfliktus. Mind Bahrein, mind az Egyesült Arab Emirátusok Rijád szövetségese, aki úgy érzi Iránt Izraellel tudja sarokba szorítani. Az izraeli sajtó arról is beszámolt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok érdekelt az Egyesült Államok F35-ös vadászbombázóiban is, amiknek a megvásárlását Washington az aláíráshoz köthette – azonban ezt Netanjahu tagadta.

Nem csak az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein ismeri el ugyanakkor Izraelt független államnak. Egyiptom 1978-ban, Jordánia pedig 1994-ben ismerte el a zsidó államot. Az északnyugat-afrikai Mauritánia is megkezdte a diplomáciai kapcsolatok kiépítését Izraellel 1999-ben, azonban megszakította a folyamatot 2010-ben. Sokak szerint Izrael következő elismerője Szaúd-Arábia lehet, azonban ezt Rijád eddig nem igazolta.

Írta: Gönczi Róbert

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök, Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (balról jobbra) az Izrael, valamint Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerződés aláírási ünnepségén a washingtoni Fehér Ház Kék termének erkélyén 2020. szeptember 15-én.
(Forrás: MTI/AP/Alex Brandon)

Ítélet a burgaszi robbantás ügyében és egy újabb ország, amely Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét

A bolgár bíróság, in absentia életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a libanoni származású ausztrál állampolgárt, Meliad Farahot és a kanadai állampolgárságú Hassan El-Hajj Hassant a 2012-es burgaszi izraeli turistabusz elleni terrortámadás miatt, melyben öt izraeli turista és egy helyi sofőr vesztette életét. A bizonyítékok alapján az ügyészek a támadás mögött a libanoni radikális síita Hezbollahot vélték, mely azonban tagadta részességét.

Honduras elnöke Juan Orlando Hernandez, szeptember 20-án a Twitteren jelentette be, hogy telefonon tárgyalt Benjamin Netanjahuval, a közép-amerikai ország nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a történelmi lépésre (a koronavírus járványtól függően), még az idén sor kerül.

Írta: Hende Olivér

Hozzátartozók zokognak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren, miután hazaszállították a burgaszi öngyilkos merénylet öt izraeli áldozatának koporsóját. 2012. július 18-án egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott egy izraeli utasokat szállító autóbuszon a bulgáriai Burgasz repülőtere előtt. A támadásban az öt izraeli állampolgáron kívül egy bolgár sofőr is életét vesztette, 32 ember megsebesült. (Forrás: MTI/EPA/Oliver Weiken)

Mecsetek helyzete az Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen

A kínai kormány szerint felháborító, míg a nemzetközi közösség felé jelzés értékkel bíró az a tanulmány, amelyet az ausztrál kormány által alapított kutatóközpont (think-tank), az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) tett nyilvánossá szeptember 24-én.

Az intézet kutatói a térségben fellelhető átnevelő táborok kutatásakor 900 műholdas és több helyszíni vizsgálattal igyekeztek felmérni, hogy miként hatott az ujgurok erőszakos asszimilációja azok mecseteire, szent zarándokhelyeire és temetőikre. A kutatás a 2016-tól máig tartó állapotokat mérte fel, és civil szervezetek valamint különböző sajtóorgánumok is részt vettek benne. A végső számadatok megállapításához jelenlegi műholdképeket hasonlítottak össze a korábbi évek felvételeivel.

A Hszi-Csin-ping kormányzat a nem Han kultúrába tartozó, de a régióban törzsgyökeresnek számító türk népeket és különösképpen az ujgurokat igyekszik elidegeníteni saját kultúrájuktól, nyelvüktől, hagyományaiktól. Ennek a központilag szabályozott folyamatnak része a vallási épületek, mecsetek, minaretek, sírok államilag támogatott rombolása. A tanulmány rámutat arra is, hogy Kína ezzel saját alkotmányával is szembe megy, hiszen annak 4. cikkeje kimondja a kisebbségek és a kultúrák egyenlőségét és szabadságuknak védelmét.

A mérések megmutatták, hogy Hszingcsiang tartományban 2017, az új átnevelési hullám kezdete óta 16 000 mecsetet romboltak le vagy rongáltak meg. A megfigyelők szerint megközelítőleg 7500 esetben a rombolási folyamatokat gyakran álcázzák renoválásnak, miközben eltávolítják az iszlám építészetre jellemző elemeket és vallási szimbólumokat. A lebontott épületekből gyakran készülnek utak, de előfordul, hogy az adott földterületet bevonják a mezőgazdasági termelésbe. Egyes mecseteket, mint például az 1540-ben épült kasgari nagy mecsetet újra emelik, de ezek kevésbé grandiózusok elődjeiknél.

Kasgaron sorsának bemutatásán kívül több esettanulmány is fellelhető az írásban, amelyek konkrét helyszíneket mutatnak be illusztrálva a műholdképet összevetésével. Az egyik ilyen volt a hszingcsiangi muszlimok számára központi szereppel bírt Imam Asim szentélye, melynek központjában egy sírhely volt található, ami egy szent harcos maradványait tartalmazta a VIII. századból. Ez volt az iszlámban szokásos haddzs (zarándoklat) teljesítésének ottani célja a muzulmánok számára. Ezt azonban 2019 júliusában már nem tehették meg, mivel az épületeket lerombolták, a kegytárgyak pedig eltűntek.

A felmérések megmutatták, hogy a rombolások alól a turisták által is gyakran látogatott tartományi főváros, Ürümcsi mentesült.

Wang Wenbin kínai külügyminiszter aljas hazugságnak nevezte az ASPI állításait, és azzal vádolta őket, hogy más államok megbízásából gyártanak elméleteket Kína ellen. Wang azt is hozzátette, hogy Hszingcsiang 24 000 mecsettel rendelkezik, ami jobb arány, mint a legtöbb iszlám országban.

Az ország rendszeresen minden ujgurokkal kapcsolatos intézkedés kapcsán felmerült kérdést felzárkóztató programokkal és a radikalizáció megelőzésével legitimizálja.

Írta: Kovács Ádám

Kínai katonák ügyelnek a biztonságra a pénteki ima előtt egy mecset bejáratában Ürümcsiben, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm (Xinjiang) Terület székhelyén 2009. július 10-én. Öt nappal korábban zavargásokba torkollott egy békésnek induló ujgur tiltakozó akció Ürümcsiben, az összetűzésekben legkevesebb 156 ember életét vesztette, több mint ezren megsebesültek. A katonákat a régióban őslakos muszlim ujgurok és a betelepített hanok (kínaiak) közötti etnikai villongások megfékezésére vezényelték a városba. A mecsetek a zavargások kezdete óta zárva vannak a városban. (Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel)

Szabadságvesztésre ítélhetnek egy német lelkészt amiért kritizálta a meleglobbit

Olaf Latzel, az 52 éves brémai evangélikus lelkésznek uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia ez év novemberében. A lelkész júniusban hozta nyilvánosságra egyik októberi szemináriumának hanganyagát, melyben a Pride felvonulás résztvevőit bűnözőknek hívta, a homoszexualitást pedig a társadalom degenerációjának és a civilizáció és kultúra elpusztítójának nevezte. Emellett prédikációi alatt óva intette híveit a „Genderdreck”, vagyis magyarul a „gendermocsok” és a „homolobbi” támadásaitól és veszélyeitől. A YouTube-ra feltöltött videója hamar letiltásra került, csatornáját azonban így is több mint 23 ezren követik.

A lelkész az őt ért támadások után hivatalosan is bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, és kifejtette, nem az átlagos homoszexuális emberekről beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”, az eljárás ekkor azonban már elkezdődött. A történet heves vitát váltott ki a lelkész támogatói és kritizálói között arról, hogy az eljárás a szólásszabadság korlátozása, illetve vallásüldözés vagy a gyűlöletbeszéd és uszítás elleni fellépés. Latzel mellett a német evangélikus egyház nem állt ki, a jogalkalmazói hatósági eljárást nem kommentálták, támogatói azonban gyűjtést is szerveztek neki. Eközben a brémai Szent Martin templomot, ahol a lelkész szolgál folyamatos támadások érik, az épület falain gyakran jelennek meg keresztényellenes feliratok. Azonban nem ez az első alkalom, hogy Latzelt szélsőséges beszédei és az LGBT ellenes retorikája miatt kritizálták, már 2015-ben megközelítőleg 60 teológus protestált ellene a brémai katedrális előtt. Prédikációi alatt ugyanis nem csak a homoszexuálisokat becsmérelte, hanem többek közt a pápát és egy muszlim fesztivált is, a Buddháról pedig azt mondta, egy „kövér úr”.

A német Büntető Törvénykönyv szerint három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a személy, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát sérti azzal, hogy személyeket egy adott csoporthoz tartozásuk miatt szidalmaz, rossz szándékkal megvetendőnek állít be, vagy megrágalmaz. Olaf Latzel lelkész bírósági tárgyalása november 20-án fog megkezdődni.

Írta: Ustea Dóra

Martin Luther (magyarosan Luther Márton) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás. A szobor másolata a Worms-beli Luther-emlékmű fő alakjának, melyből világszerte több reprodukció is létezik.
(Forrás: MTVA/Bizományosi: Máté Attila)

Ukrajna nem engedte át határain az ünneplő haszid zsidókat

A Ros Hásáná, azaz a zsidó újév – idén szeptember 18-20. közötti időszakra esett – volt az az esemény amely több, mint 1000 haszid zsidót vonzott a hónap közepén a fehérorosz-ukrán határra.

Ennek oka a kétnapos ünnep kiemelt fontosságában rejlik, hiszen ilyenkor emlékeznek meg a zsidók az ember teremtésének (ezúttal) 5781. évfordulójára, és mintegy megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ létezésére és újjáteremtésére. A haszidok (a judaizmus ultraortodox, Lengyelországból kiinduló válfaja) ilyenkor a közép-ukrajnai Uman városban rendeznek vidám ünneplést és egyben elzarándokolnak a város temetőjében nyugvó Nachman rabbinak, a breszlávi haszidizmus alapítójának sírjához.

Idén azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel az ukrán kormány augusztus és szeptember 28-a között leállította határforgalmát. Így ugyan a zarándokok sikeresen elhagyták Fehéroroszországot, de nem léptették be őket Ukrajnába és a határvidéken eltöltött néhány nap után kénytelenek voltak visszatérni a belarusz területekre.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Imasálat viselő ultraortodox zsidó férfiak imádkoznak a judaizmus legszentebb helyén, a jeruzsálemi Siratófalnál a zsidó újév előestéjén, 2018. szeptember 9-én. A zsidó hívők számára idén szeptember 10-én napszálltával köszönt be az újév, a ros hásáná ünnepe. (Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan)

Vallási vonzata is van, ám nem alapja Hegyi-Karabah konfliktusának

Szeptember 27-én újra fellángolt a Kaukázus térségének egyik régóta húzódó konfliktusa; Azerbajdzsán és Örményország viszálya a Hegyi-Karabah térség felett. A jelenleg is zajló fegyveres összecsapás esetében nem világos, hogy melyik fél kezdeményezett: Baku és Jereván egymásra mutogat, de mindkét fél elrendelte a hadiállapotot. A két fél tüzérségi és légi csapásokat indított egymás ellen, mely a Hegyi-Karabahon kívül már átterjedt más azeri területekre is. A konfliktusnak ez idáig több tucat civil és katonai áldozata, valamint legalább száz fő sebesültje van.

A többségében örmény lakta Hegyi-Karabah már a Szovjetunió idején is számos alkalommal kísérletet tett arra vonatkozóan, hogy kiváljon Azerbajdzsánból, és Örményország része legyen. Végül az 1988-1994 között zajló háborúban, melyet csupán egy tűzszüneti megállapodás zárt le, vált de facto autonóm tartománnyá, de jure azonban mai napig Azerbajdzsán része.

A térség vallási szempontból is érdekes, ugyanakkor nem ez határozza meg a két ország rossz viszonyát. A síita iszlám többségű Azerbajdzsánnak része a Hegyi-Karabah, amely területen a nagyszámú örmény lakossága révén a keresztény vallás a meghatározó. Az, hogy a vallási kérdés nem alapja a konfliktusnak az is mutatja, hogy a síita Azerbajdzsán fő támogatója Törökország, aki már kinyilvánította teljes támogatását szövetségese felé. Oroszország mindkét félnek fontos fegyverexportőre, míg a síita Irán Örményországot támogatja, melynek elsősorban az az oka, hogy Iránban jelentős azeri kisebbség él, és Teherán tart egy esetleges azeri szeparatista mozgalomtól.

Azerbajdzsán mind a hadieszközök arányát tekintve, mind a hadikiadások terén nagyobb katonai ütőerővel rendelkezik Örményországnál. A nemzetközi felszólítás ellenére a két fél továbbra sem hajlandó békét kötni.

Írta: Ács Nóra

Az örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala által közreadott kép egy ágyút elsütő örmény katonáról az azeri és az örmény fegyveres erők közötti összecsapásokban a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban 2020. szeptember 29-én. Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus szeptember 27-én. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kikiáltotta függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.
(Forrás: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan)

Iszlamista terrorizmus az afrikai kontinensen

A nigériai hadsereg jelentése szerint egy dzsihadista ellenes hadművelet során sikerült végezniük a Boko Haram iszlamista terrorszervezet több magas rangú vezetőjével. A bejelentés szerint a Csád-tó körzetében végrehajtott művelet során több terrorista bázist és rejtekhelyet is elpusztítottak. A Boko Haram kiemelt fenyegetést jelent a Csád-tavat határoló három ország, Nigéria, Csád és Kamerun számára.

A szomáliai vezetés közlése szerint a hadsereg alakulatai felszámoltak, egy az Al-Shabaab terrorista szervezethez köthető fogolytábort délkelet Szomáliában. A hadsereg jelentése szerint a művelet során 16 terrorista vesztette életét, valamint sikeresen kiszabadítottak 40, a környékről elrabolt gyereket. Az akció parancsnokának elmondása szerint az elrabolt gyermekeket öngyilkos merényletek végrehajtására tervezték felhasználni.

2020. február 25-én pénteken az Iszlám Államhoz köthető milicisták gépkarabélyokkal és rakétavetőkkel támadtak a nigériai Borno állam kormányzóját Babagana Zulum-ot szállító konvojra. Az összecsapásban 18 ember vesztette életét. A támadás a nigériai terrorizmus fellegvárának számító Csád-tó partján fekvő Baga város közelében történt. Zulum kormányzó az elmúlt hét során felszólította a terrortámadások miatt elmenekült személyeket, hogy térjenek vissza a lakhelyükre, mivel a tartomány vezetése nem tud a továbbiakban gondoskodni az ellátásukról. A terrortámadások során 36 ezer ember vesztette életét, valamint több mint 2 millió személy menekült el a térségből.

Február 26-án, szombaton milicisták támadták meg a Kongói Demokratikus Köztársaság második legnagyobb városát Lubumbashi-t. Az összecsapás során a biztonsági erők három tagja vesztette életét, valamint 16 támadó hunyt el és többeket foglyul ejtettek a biztonsági erők alakulatai. A hivatalos szervek közlése szerint a támadást egy a helyi börtönből történő szökési kísérlet előzte meg. A hivatalos adatok szerint a városban több épületben jelentős károk keletkeztek. A rendőrség a támadókat a Maï-Maï milícia tagjaiként azonosította.

A marokkói hatóságok az Iszlám Államhoz köthető szélsőséges csoportok megerősödésére figyelmeztetnek a régióban, különösen Mali és Líbia területén. A marokkói belbiztonsági szolgálat feje emellett azt is bejelentette, hogy a régióban a terrorizmus mellett komoly fenyegetést jelent a különböző szervezett bűnözői hálózatok megerősödése, valamint az ezekhez köthető, drog-, fegyver- és emberkereskedelem. A marokkói belbiztonság munkatársainak sikerült felszámolnia egy terrorista sejtet, amely nagy mennyiségű ammóniumnitráttal tervezett végrehajtani támadásokat fontos állami vezetők ellen.

Írta: Párducz Árpád

Az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó erői (AMISOM) által közzétett felvételen egy asszony áll az elhagyatott Bakara piacon Mogadishu kereskedelmi és gazdasági központjában, három nappal az után, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges, al-Shabaab iszlámista lázadók kivonultak a szomáliai fővárosból. (Forrás: MTI/EPA/AMISOM/Stuart Price)

Az Iszlám Állam újbóli térnyerése?

Az elmúlt hónapokban, márciustól kezdődően az Iszlám Állam ismét növekvő aktivitást mutat a Közel-Keleten, amivel párhuzamosan az ellenük történő fellépés is erőre kapott. Augusztus során csak Szíriában 35 darab, az ISIS-hoz köthető támadás történt, amelyek összesen (az eddigi adatok alapján) legalább 76 áldozatot követeltek. Ehhez hasonló számokat utoljára 2017-ben rögzítettek a térségben. Irakban viszont ennél sokkal több, körülbelül 100 támadás történt.

Az Egyesült Államok szeptember közepén jelentős páncélozott szárazföldi haderőt és egy repülőgép hordozó hajót rendelt a térségbe. A Perzsa-öbölben tartózkodó hajóról Szíria és Irak teljes területe elérhető egy légicsapás igénye esetén. A lépés reakció a kifejezetten magas augusztusi számokra, az USA így próbálja megvédeni és megerősíteni a térségben tartózkodó erőit. Érdekesség, hogy Donald Trump tagadta az említett erők jelenlétét a régióban. A szektor kérdése az elnökválasztás folyamatában is fontos szerephez jutott Amerikában. Ez egyébként 2001 óta általános jelenségnek számít.

Szeptember elején, szintén az USA-ban bűnösnek ítélt az esküdtszék egy amerikai állampolgárt, aki 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz vallási meggyőződésből. A vád terrorista csoport támogatása volt. A férfi a kalifátus telekommunikációjában vállalt szerepet Raqqah-ban, a de facto fővárosban. A vádlott beismerte, hogy hűséget fogadott Abu Bakr al-Baghdadinak és terrorszervezetének.

Szeptember során a harcok eszkalálódni látszanak a helyi erők és az Iszlám Állam között. Egyre gyakoribbá váltak a rakéta- és bombatámadások az ISIS részéről, amelyek fő célpontjai a nagykövetségek, főként az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok követségei. A lőfegyveres és pokolgépes támadások továbbra is jellemzőek.

Írta: Patocskai Péter

„Halál Amerikára és Izraelre!” feliratú plakátok Bagdadban 2020. január 3-án.
(Forrás: MTI/EPA/Murtadzsa Latif)

Égő templomok Floridában és Kaliforniában

Közel 38 országban diszkriminálják és üldözik a keresztényeket és további, más vallási kisebbségeket, ez körülbelül 300 milliót jelent – állapítják meg a specifikusan ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek adatai. 2017-hez képest 14 százalékkal növekedett a keresztényülsözés-gyanús esetek száma. Azonban ezek a növekvő tendenciák nem érintik meg annyira a nemzetközi közösséget és a nyugati, fejlett társadalommal rendelkező világot, hiszen talán korunk legnagyobb és eltitkolt emberi jogi válsága zajlik.

2020-ban nemcsak a koronavírus okozott fejetlenséget az Amerikai Egyesült Államokban, hanem a Black Lives Matter (magyarul: „A fekete életek számítanak”, röviden BLM) mozgalom is, amelnyek alapja George Floyd nevű afroamerikai, minneapolisi lakos rendőri brutalitás által előidézett kegyetlen halála. Halálát követően kezdődtek el országos szinten erőszakos tüntetések. Ezen megmozdulások eseményei túlságosan eldurvultak, melynek keretei közt 2020 júliusában a BLM egyes aktivistái 2 nap alatt 5 keresztény templomot gyújtottak fel Floridától Kaliforniáig, köztük a 249 éves Los Angeles-i San Gabriel templomot is, mely teljesen megsemmisült. A leégett templomról készült felvételek hasonlítanak azokra a képekre, amelyeket az Iszlám Állam nevű terroristacsoport akcióiról készítettek. A BLM aktivistái a továbbiakban következetesen követelték bizonyos szimbólumok, szobrok eltávolítását. Érintettek voltak a déli államok konföderációs hátterű szimbólumai, így az USA volt elnökeinek szobrai is. Emellett egyes aktivisták követelték Jézus ábrázolásainak megsemmisítését, amiért jellemzően fehér európainak mutatják.

Orlando államban, Ocala városában található Béke Királynője templomba belehajtott egy férfi, miközben éppen a vasárnapi mise előkészületei zajlottak. A férfi benzint öntött az előtérbe, majd meggyújtotta, mielőtt elindult volna. Később a rendőrségnek sikerült őrizetbe vennie a 24 éves elkövetőt, aki valószínűleg skizofrémiában is szenvedett, de gyógyszereit nem szedte gyógyulásának céljából. Bostonban és New Yorkban emellett Szűz Mária-szobrokat rongáltak meg, de San Diegóban is felgyújtottak egy keresztény templomot. Ugyanakkor nem csak katolikus templomok ellen hajtottak végre támadásokat: rejtélyes tűz ütött ki a San Diegó-i Kálvária nevezetű baptista templomban is. Július során több Szűz Mária-szobor elleni támadásról is beszámoltak, többek közt Bostonban (műanyag virágokat gyújtottak fel, amelyeket a szobor a kezében tartott), de volt, hogy festékszórókkal feketítették be a keresztény emlékműveket.

Írta: Németh Csenge

Drónnal készült felvétel James Ewell Brown Stuart konföderációs tábornok vörös festékkel leöntött, összefirkált szobrának eltávolításáról a Virginia állambeli Richmondban 2020. július 7-én. A konföderáció egykori fővárosában, Richmondban a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom követelésére eddig Lee tábornoknak, Jefferson Davisnek, a konföderáció elnökének és J.E.B. Stuart tábornoknak a szobrát távolították el a közterekről. A déli emlékművek a mozgalom álláspontja szerint a fehér felsőbbrendűség kifejeződései. A konföderáció, becenevén Dixie az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség volt.
(Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Szerkesztette: Gönczi Róbert

Recenzió Tim Marshall – A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról c. könyvéről.

Napóleon állítólag azt mondta: „ha ismerjük egy ország földrajzát, akkor ismerjük a külpolitikáját is.” (Brzezinski, Zbigniew [2017]: A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Antal József Tudásközpont, Budapest, p.59.) A történelem folyamán számos birodalom vezére, Hannibál, Napóleon vagy Hitler, figyelmen kívül hagyta a meghódítandó terület földrajzi sajátosságait – a hegységek, a folyók és hosszan elnyúló síkvidékek stratégiai jelentőségét, helyette inkább hadseregük erejében bíztak. Óvatlanságuk végül saját és birodalmuk vesztét okozta. Tim Marshall brit újságíró és külügyi szakértő „A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról” című könyvében amellett érvel, hogy korunk politikai és gazdasági érdekek által vezérelt világában ugyanúgy kiemelt helye van a földrajznak.

A szerző tíz fejezeten keresztül mutatja be, hogy a földrajzi domborzat és a vízfelületek hogyan befolyásolják a jelenkori, valamint a jövő hatalmainak mozgásterét. A fejezetek sokrétűek, logikusan vannak felépítve, a régiók, ezeken belül az államok bemutatása fejlődéstörténeti leírással kezdődik, melyek végül a jelenkori regionális geopolitikai konfliktusok és gazdasági koncessziók fontosabb folyamataira irányulnak.

Az első fejezet rámutat arra, hogy Oroszország számos belső gonddal küzd. 17 millió négyzetkilométernyi területével Oroszország kétszerese az Egyesült Államok területének,  ötszöröse Indiának, ugyanakkor népessége viszonylag alacsony, mindössze 114 millió. A mezőgazdasági termelésre alkalmas időszak rövid, és nagy nehézségeket okoz a Megtermelt javak megfelelő elosztása a tizenegy időzónát felölelő országban. A fejezett vége Oroszország problémaival foglalkozik, a várható népességcsökkenés baljóslatú jövőképe mellett a télen befagyó kikötők és a Kelet-európai-síkság nyitott folyosója ugyanolyan problémát okoz a mai orosz vezetésnek, mint a XVI. Század közepén Rettegett Iván cárnak.

A következő két fejezet az Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi erőviszonyát mutatja be. A szerző felvetése szerint a globális tengeri hatalom és a tengeri kereskedelmi útvonalak megszerzéséért folytatott harc hamarosan eldől. Továbbá Tim Marshall szerint hamis az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok hatalma hanyatlana, kiterjedt, hajózásra alkalmas folyóhálózata és a Panama-csatorna révén sokkal jobban be tud kapcsolódni a világkereskedelembe, mint Kína. Peking céljainak elérését egyedül a gazdasága és a növekvő életszínvonal iránti igény fenntartása közötti kapcsolat akadályoztathatja. Kínának iparosítania kell a modernizáció és az életszínvonal javítása érdekében, ami viszont csökkenti az élelemtermelés lehetőségét, ennek eredményeként a tömeges és tartós munkanélküliség problematikája ördögi kört alkotva nem csak Kína, hanem az egész világgazdaság problémájává vált.

A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy Európa és Ázsia kontinensek nemzetállamai közötti politikai/gazdasági kapcsolatrendszereket tömören, érthetően foglalja össze. Az európai kontinens bővelkedik termékeny földekben, két óceán által határolt keskeny, kikötésre alkalmas partokban valamint a szétágazó, hosszan elnyúló folyók Közép-Európa szívében külön gazdasági körzeteket alakítottak ki. A fejezetben visszaköszön az orosz gázpolitika tényezője és a krími-válság, valamint az illegális migráció biztonságpolitikai hatásai. A bővített kiadásnak köszönhetően Marshall kitekint a Brexit utáni Európa politikai lehetőségeire, véleménye szerint az Európai Unió fennmaradása a francia-német szövetség rugalmasságtól függ.

Afrikáról szóló fejezetben a szerző abszolút sikerének mondható, hogy képes összefüggő logikai érvek mentén rávilágítani arra, hogy a megosztott, belső konfliktusoktól terhelt afrikai társadalmak problémái a mesterségesen meghúzott határvonalakon alapuló európai területfelosztó-politika felfogásából adódik. A kontinensen zajló folyamatokat két részre oszthatjuk. Amíg a kínai és más külföldi hatalmak érdekei a nemesfémek és az olaj megszerzésére koncentrálódnak, addig a régió államai számára az igazi kincs a Nílus, mely szállításra és ivóvízbiztosításra egyaránt alkalmas, és amelyért Egyiptom akár nyílt katonai összecsapásba is bocsátkozna Etiópiával, ha utóbbi a Nagy Reneszánsz gátrendszerével visszatartaná a folyó vizét.

Afrikán túllépve  a számos konfliktustól terhelt Közel-Keletet vizsgálja a szerző. A fejezeten belül több témakör is előkerül, mint például Szaúd-Arábia és Irán szerepe a jemeni háborúban, a terrorizmus (ezen belül is az Iszlám Állam felemelkedéséről és bukásáról kapunk áttekintő leírást) valamint betekintést kapunk az amerikai csapatkivonás hatására megerősödő Teherán-Ankara-Moszkva-Damaszkusz tengely stratégiai érdekeinek (kusza) logikájáról. A szerző megemlíti Izraelt, mely állam esetében kérdéses, hogyan tudja kihasználni földrajzi adottságait a szomszédos arab országokkal szemben.

A következő fejezetben a jövőbeli hatalmi harc színterét, Ázsiát ismerhetik meg az olvasók. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan képesek apró alapterülettel rendelkező szigetek formálni a Dél-kínai-tenger államainak nemzetközi kapcsolatát, választ kaphatunk arra, hogy míg Japán az elöregedő társadalom problémájával néz szembe, addig Kína és Észak-Korea egyre égetőbb problémája közös együttműködési alapot teremt Japán és Dél-Korea között. Marshall külön fejezetet szentel India, Pakisztán és Banglades kapcsolatának. A fejeztet bemutatja Pakisztán geostratégiai hiányosságait, Indiával kapcsolatos félelmeit, valamint felhívja a figyelmet a mindenkori afganisztáni kormánnyal való jó viszony fenntartására, mely mind Pakisztán, mind India számára létfontosságú lehet.

A könyv sokszor visszatér Kína egyre erősödő befolyásához az afrikai kontinensen. Peking érdekeinek leginkább a Dél-Afrikai Köztársaság és Nigéria felel meg, mivel sekély tengerpartjai potenciális kereskedelmi kikötőbázisokat, míg az olajmezők és nemes fémek biztos nyersanyag piacot jelentenek a kínai iparosítás biztosításához. A Kínai Népköztársaság figyelme továbbá a közép-amerikai régióra irányul. A kínai segítséggel megépülő nicaraguai Nagy-Csatorna új tengeri kereskedelmi útvonalat jelentene a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között, mindezzel kikerülve az USA fennhatósága alatt álló Panama-csatornát. A szerző meglátása szerint Brazília nem rendelkezik elég népességgel és olyan erős gazdasággal, hogy a Dél-Amerika epicentruma legyen, azonban a szomszédjaival kötött kereskedelemi megállapodások mellett út- és vasúthálózata felélesztése fontos annak érdekében, a távol eső városrészek összekapcsolódjanak és az áruforgalomba bekapcsolódva növeljék a kereskedelem volumenét.

A könyv különlegessége, hogy a stratégiai szempontokat is kiemelve mutatja meg, hogy a földrajz természete kényszert idéz elő. Ennek értelmében minden országnak létezik egy védvonala, egy végpontja, amely az USA esetében Kuba: inkább maradjon magányos rezsim, mintsem kínai vagy orosz érdekek célpontja. Oroszország esetében a Krím-félsziget annektálásával nem csak egy melegvizű kikötőt foglalt el, hanem tudtára adta Washingtonnak, hogy Ukrajna semmiféleképpen sem lehet NATO/EU tag sem most, sem a jövőben. Hasonló folyamat játszódik le a Csendes-óceánon, ahol a geopolitikai érdekek rákényszerítik Pekinget, hogy az általa „első szigetláncnak” nevezett szigetcsoportok mindegyikét birtokolja, garantálva a Dél- és Kelet-kínai-tenger kereskedelmi útjai feletti ellenőrzést, valamint védelmi vonalának kitolását.

Az utolsó fejezet az Északi-Sarkvidéket uralni kívánó nagyhatalmak közötti versenyt mutatja be. Jelenleg az Egyesült Államok figyelme sokkal inkább Ázsia területeire fókuszál, valamint Oroszország hatalmas mennyiségű erőforrást fordít a sarkköri katonai létesítményei építésére, a világ legnagyobb jégtörő flottájának bővítésén át egészen a gyorsreagálású egységek kiképzéséig. A jégsapkák olvadása átalakítja a régió stratégiai értékét, egyre jobban fokozza a feszültségek a nagyhatalmak között, hogy ki birtokolja majd a jég alól felbukkanó arany, cink, réz, vasérc, olaj és földgáz lelőhelyeket. A szerző meglátása szerint a felmelegedés következtében a vízi kereskedelmi útvonalak átalakulnak, így például a Kanada északi részét átszelő északnyugati átjáró fontosabb lesz, mint a Panama-csatorna vagy a Szuezi-csatorna.

A könyv címe frappáns, számos alkalommal eszmélünk fel, hogy a fejezetekben tárgyalt országok földrajzi adottságaik helyzetéből adódóan politikai, gazdasági, vagy katonai, stratégiai lehetőségei (vagy mozgástere) korlátozottak. A könyv puhaborítója élénk tengerkék színével figyelemfelkeltő, a nyomdai és grafikai feliratokat betöltő kontinensek igényesek, a mai trendek vonalát követi. Az idegennyelvű (angol) példány első változata 2015-ben jelent meg, hazánk könyvespolcaira 2019-ben érkezett meg a Park Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány talán az egyik legbravúrosabban sikerült magyar adaptáció, külön kiemelendő – és a kiadó számlájára írandó, – hogy frissített, bővített kiadással jelent meg. A könyv könnyen olvasható, tiszta, hiteles forrásokkal alátámasztott, megkerülhetetlen mű mindazok számára, akik szeretnék megérteni a jelenkori politika folyamatok mozgatórugóit. A könyv további érdeme, hogy az olvasók mindegyik régióhoz egy fekete-fehér politikai térképet kapnak segítségül, amelyek névrajza könnyen olvasható, a térkép hátteréül szolgáló szürkés vízrajz és domborzati árnyékolás jobb megértést biztosít az adott ország vagy régió földrajzi előnyei szempontjából, vizualizálja a hegységek, völgyek, folyók és hosszan elnyúló sík vidékek okozta stratégiai helyzetét. A könyv nem megy bele figyelmet elvonó apró részeletekkel az elmúlt évek történéseibe, így marad könnyű, magával ragadó olvasmány. Magyar nyelvezetével kimerítő ismeretanyagot kaphat az olvasó, a mű mindenkinek kellő alapot teremt a jövőbeli regionális és globális hatalmi folyamatok megértéséhez.

Írta: Nyírán Tamás (a szerző a Külgazdasági és Külügyi Intézet gyakornoka), a recenziót Wagner Péter, a KKI vezető kutatója lektorálta

Költségvetési aggályokra hivatkozva Németország lemondta a nehéz szállítóhelikopterek cseréjre indított kiválasztási folyamatot. Ahogy az várható volt, ez év januárjában Németország új nehézhelikopter-tenderére (Schwerer Transporthubschrauber = STH) jelentkezett a két legesélyesebbnek tartott gyártó, a Sikorsky és a Boeing is. Előbbi a még talán nem kellően kiforrott CH-53K King Stallion modellel, míg utóbbi a némileg kisebb kapacitású, de megbízhatóbb CH-47 Chinook típussal. Berlin 44-60 darab forgószárnyas beszerzéséről szóló szerződését 2021-ben tervezték véglegesíteni. Ezek a helikopterek 2024-től kerültek volna átadásra, míg az utolsó példány 2030-ban érkezett volna meg. A Sikorsky helyi erők bevonásával (is) megpróbált sikert elérni. Csapatában olyan nevek találhatók meg, mint a Rheinmetall Aviation Services GmbH, az MTU Aero Engines, az Autoflug GmbH, a Hydro Systems KG, a Collins Aerospace, a Hensoldt, a Liebherr, a Rohde & Schwarz, a Vincorion és a ZFL. További pozíciószerzés okán Németországban egy logisztikai és karbantartó központot is létrehoznának a lipcsei repülőtér területén.

Továbbá a német vállalatok jelentős szerepet játszanak a CH-53K program sikerében, mivel a német ipar számára ez sok új, hosszú távú munkahely létrehozását jelentheti. Azt már ez év elején tudták a Sikorsky-nál, hogy a Bundeswehr igényei miatt egy új fedélzeti rádiólokátorra is szükség lesz a továbbfejlesztett kommunikációs rendszer mellett a King Stallion esetében, amennyiben kiválasztásra kerül. Tény, az idős Sikorsky CH-53GA/GS váltótípusával szemben a németek folyamatosan olyan mértékben halmozták a követelményeket, hogy ez meglepte az ipar egyes vezetőit. Továbbá a kormány követelményei között szerepelt egy több évtizedes karbantartási rendszer is, amelynek keretében a vállalkozóknak garantálniuk kellett bizonyos rendelkezésre állási arányokat. Mindezek ahhoz az állapothoz vezettek, hogy az eredetileg tervezett költségvetésbe már nem fért bele az ilyen módon kibővített beszerzés. A történetek ellenére Berlinben továbbra is cél a CH-53GA/GS lecserélése 2030-ig, így várható egy újrafogalmazott verseny kiírása.

A Jordánia közép-keleti részén található al-Azraq légibázisra érkezett meg négy belga Lockheed Martin F-16-os vadászbombázó. A tartaléknak szánt ötödik gép az öt órás repülőút során meghibásodott és visszafordult. A négy F-16-os október 1-től, csütörtöktől hajthat majd végre bevetéseket Irak és Szíria felett. A florennes-i belga légibázison települő 2. Harcászati Repülőezred gépei a koalíciós szárazföldi csapatok és az iraki erők támogatása során már használni fogják a nemrégiben kapott GBU-39 SDB bombákat.

Egy újabb Airbus A330MRTT (Multi-Role Tanker Transport) többfunkciós repülőgépet rendeltek meg a NATO tagországok közül egyre többeket tömörítő nemzetközi alakulat számára. A 260-300 utas, vagy 45 tonnányi rakomány és/vagy 111 tonnányi üzemanyag elszállítására, valamint betegszállításra is képes tartálygépekkel Belgium, a Cseh Köztársaság, Németország, Luxemburg, Norvégia és Hollandia ilyesféle igényeit fogják kielégíteni a jövőben. Amszterdam és Luxemburg 2016 közepén határozta el a közös egység létrehozását, ehhez 2017-ben csatlakozott Berlin és Osló is. A megnövekedett feladatok miatt ekkor már 5 A330MRTT beszerzése szerepelt a tervekben, majd Brüsszel 2018 eleji csatlakozásával alakult ki az eddig ismert nyolc gépből álló mennyiség. Prágában csak ezek után, 2019 októberében döntöttek a programban való részvétel mellett.

A gépenként 1100 repült órából Németország 5500-at, Hollandia 2000-et, Belgium 1000-et, Luxemburg 200-at, míg Norvégia és Csehország 100-100-at tervezett igénybe venni. A jelenlegi egészségügyi válság ellenére folyamatosan halad ez a program, és a szállítások az eredeti ütemtervet követik, csak korlátozott késések várhatóak. A földi és a légi személyzet képzésében kisebb fennakadás volt, de a pilóták és a szerelők első csoportja a járvány kitörésének idejére már teljes képzésben részesült, és most készen állnak az ismereteik felelevenítésére, mivel ez a repülőgép üzemeltetéséhez vezető út utolsó lépése. A legénység többi tagjának képzése már újraindult a spanyolországi Sevilla-ban, az Airbus oktatóközpontjában.

Ezek a fent említett igények azonban időközben módosultak, méghozzá felfelé. Luxemburg esetében ugyanis a 200 óra helyett már 1200 lenne a szükséglet, így azt csak egy újabb gép beszerzésével lehetett megvalósítani. A megállapodás alapján ezek a többfeladatú repülőgépek majd az Eindhoven-i bázison fognak települni, de az egység rendelkezni fog egy előretolt műveleti bázissal is, ennek Köln-Wahn ad majd otthont. Hollandiában öt A330MRTT lesz majd megtalálható, míg Németországban három. Eddig a fent említett hat ország írta alá az együttműködésről szóló programot 8 repülőgép üzemeltetésére, amely még opcióként további 3 repülőgépre is vonatkozott. Ez a most megrendelt gép ezen választási lehetőségből került át a véglegesen megrendeltek közé.

A másodiknak átadott Airbus A330MRTT (Multi-Role Tanker Transport) többfunkciós repülőgép, aT-054-es lajstromjelű gép 2020. augusztus 10-én 13:00-kor szállt fel a spanyolországi Getafe repülőteréről és kétórányi repülés után szállt le az Eindhoven-i bázison. Az első Airbus A330MRTT (T-055) június 30-án érkezett meg ugyanide. Ezek az első időben leginkább a képzésben fognak rész venni, de a 2020-as év végére már ezekből egyre kevesebb lesz, mivel eddigre egyre több lesz azon repülések száma, amire a gépeket tervezték és megvásárolták. A harmadik, a negyedik és az ötödik repülőgép jelenleg már átalakítás alatt áll a Getafében lévő Airbus Defense létesítményben. A harmadik repülőgép leszállítását 2020 októberében tervezik, a negyedik pedig még ez év novemberében lesz átadva. Innentől kezdve évente egy A330MRTT átadása szerepel a tervekben. Az ötödik A330-at 2020 májusának elején repülték át Toulouse-ból Getafe-re, ahol az átalakítások folynak. A következő repülőgépet, a T-056-ot várhatóan 2020. októberében szállítják majd le, de nem az előre tervezett németországi repülőtérre. Ugyanis ez is az Eindhoven-i bázisra kerül majd, mivel Kölnben az infrastruktúra még nem áll készen az Airbus-ok fogadására. A 9. A330MRTT települési helye valószínűleg szintén Hollandia lesz.

Ha különlegesnek éppen nem is nevezhető, de mindenképpen egyedi festést kapott egy dán F-16AM. A Dán Királyi Légierő létrehozásának (1950. október 1-jén) 70. évfordulója alkalmából az E-005-ös gép a F-35-ökön alkalmazott FS36170 színkódú szürke festést viseli.

Szeptember 27-én három új Lockheed Matrin F-35A Lightning II vadászbombázó landolt Norvégiában. A norvégiai Ørlandba most megérkezett példányok oldalszámai: 5387, 5388 és 5389. Ezekkel már 28 darabra növekedett a skandináv állam részére átadott Lightning-ok mennyisége. Ezekből 7 darab az USA-ban a Luke légitámaszponton található meg, ahol a földi, és a légi személyzet képzésében vesznek részt. A 2019 novemberétől korlátozottan bevethetőnek nyilvánított norvég F-35-ök várhatólag 2025-ben érik majd el a korlátozások nélküli bevethetőséget. Oslo terveiben összesen 52 darab F-35A beszerzése szerepel, ezt a mennyiséget mindig az adott évet érintő darabszámot magába foglaló lebontásban minden évben jóvá kell hagynia a parlamentnek.

Oroszországban már elkezdték a Moszkva által megrendelt Mil Mi-28NM Night Hunter harci helikopterek sorozatgyártását. A kormánnyal kötött szerződés értelmében 2027-ig 98 ilyen harci forgószárnyast kell majd leszállítani. Az eddig elkészült két példány közül az egyik az állami átvételi teszteken van, míg a másikat az új rotorlapátokkal végzett kísérletekhez használják. Ezek a továbbfejlesztett profilú kompozit főrotorlapátok az egyfokozatú présöntéssel, egy új gyártási technológiával lettek megalkotva, és a modern aerodinamikai jellemzőknek köszönhetően növelik a helikopterek által elérhető végsebességet, valamint csökkentik a vibrációt is. A tökéletesített Mi-28NM, mely a Mi-28N harci helikopter továbbfejlesztett változata, jelentősen eltér az elődjétől, mivel módosított törzzsel, továbbá korszerűsített hajtóművekkel rendelkezik. Személyzete a sisakkijelző mellett alkalmazhatja az rotoragy fölött elhelyezett N025 radart is. 2019 márciusának elején nem tűnt egyszerűnek a Mi-28NM harci helikopterek rendszeresítéséig vezető út, ugyanis a hadsereg túl magasnak tartotta a gépek árát, ezért nem rendeltek még belőle. A megrendelés előkészítési fázisánál kisebb szünet következett be a folyamatban. Felszólították viszont a gyártót a darabár mérséklésére, majd az újabb ajánlat megtételére a beszerzés véglegesítése előtt. Később pedig arról szóltak a tudósítások, hogy Szíriában, a Hmeymim légibázison volt megfigyelhető a Mil Mi-28NM harci helikopter prototípusa. Az Izvesztyija hírügynökség információi szerint az orosz hadsereg meg akarta vizsgálni a helikopter új berendezéseit, ez alatt leginkább a rotoragy fölé szerelt rádiólokátort értették. Az elmúlt időszakban szintén javítottak a személyzet sisakkijelzőjén, a hajtóművön, a Mi-28NM kommunikációs rendszerein, amik szintén alapos ellenőrzésre szorultak. Gyaníthatóan a gép fegyvereit is tesztelték a szíriai sivatag magas hőmérsékletében és porviharaiban.

Oroszországban a United Engine Corporation (UEC) 2018 végére kifejlesztett egy erősebb hajtóművet a Mil Mi-28NM Night Hunter harci helikopterek számára. A VK-2500-as alapváltozathoz képest a VK-2500P teljesítménye 2700 LE-ről 2800 LE-re emelkedett vészhelyzeti üzemmódban és 2400 LE helyett, immáron 2500 LE áll rendelkezésre a normál körülmények közötti repülési feladatok végrehajtására. További előrelépés, hogy a VK-2500P élettartama az eddigi üzemidő harmadával megemelkedett. Az új VK-2500P erőforrások gyártására a Klimov gyár felkészült, az ezt megelőző próbák végrehajtására az egyik Mi-28NM prototípus lett kiszemelve. Tehát az ukrán építésű TV3-117VMA hajtóművek kiváltása megoldható és az eddigiektől eltérő nagyobb méretű porkiválasztó is megfigyelhető volt a típuson. Az új variáns vezethetőségi szempontból könnyebben irányíthatóvá vált, de az új fejlesztésű rotorlapátok az új erőforrással együtt megnövelték az elérhető sebességet is. Az új rotorlapátok nagyobb emelőképességet képesek biztosítani magas hőmérsékleti viszonyok, illetve nagy tengerszint feletti magasságon is. A Mi-28NM megtartja a régebbi 9M-120-1 Ataka-VM irányított rakétákat is, de az N025-ös rádiólokátornak köszönhetően a 9M123M Krizantém (AT-15 Springer) kombinált lézeres/radaros irányítórendszerrel ellátott rakéták is megjelenhetnek a fegyverzetében. Ezekből megalkották a páncélosok elleni változat mellett az élőerő ellen hatásos F jelzésű thermobarikus, valamint a légi célok ellen használható VM variánsokat is.

Orosz források szerint egy új, minden eddiginél nagyobb hatótávolságú rakétát is fejlesztenek a Mil Mi-28NM harci helikopter számára. A páncélozott járművek és erődítmények megsemmisítése a nappali és éjszakai körülmények között egyaránt alkalmas, most még 305-ös kódnéven emlegetett fegyver hatótávolsága 25 kilométeres lesz, és tömege lehetővé fogja tenni, hogy egy felfüggesztési ponton kettőt is, vagyis legfeljebb nyolc darabot hordozhasson belőle a Mi-28NM. Mivel ekkora távolságról van szó, a 305-ös rakéta a célpont adatait indítás előtt a helikopter rendszerétől kapja meg, majd az indítás után a fedélzeti inerciális navigációs rendszere segítségével közelíti azt meg. A rakéta a végfázisban aktiválódó rendszere segítségével találja meg a célpontot, azonban a helikopter személyzete egy védett kommunikációs csatornának köszönhetően láthatja majd ezt a képet és pontosíthatja a becsapódás helyét. Erről a fegyverről igen szűkszavúan nyilatkoznak eddig, nem zárható ki, hogy a több mint 10 éve, 2009-ben bemutatott, a KBP által létrehozott Hermes-A továbbfejlesztéséről lehet szó. Ennek ugyanis már akkor is 15-20 kilométeres volt a hatótávolsága, hossza 3,5 méter, átmérője 130 milliméter, tömege 110 kilogramm, ebből a harci részé 28 kilogramm.

Napirenden van az orosz tengerészgyalogosok számára a BMP-3F gyalogsági harcjárművek beszerzési tervezete. Moszkvában már vagy tíz éve beszéltek arról, hogy a fejlett, úszóképes páncélos megjelenhet majd a tengerészgyalogságnál, de erre eddig nem került sor. A BTR-80-as páncélozott szállító harcjárművek mellett ezen haderőnél a már kivonásra érett PT-76-os könnyűharckocsik voltak képesek páncélvédelemmel rendelkezve is az úszásra. A BMP-3F-ek beszerzéséről a döntés hamarosan megszülethet, hiszen az 1 méteres hullámzásban még úszásra képes, valamint 50 centiméteres hullámzásban tüzelésre képes gyalogsági harcjármű esetében ezt a jelenlegi Kaukázus-2020 gyakorlaton mutatott képességek fényében tervezik megtenni.

Az Egyesült Királyság és Kazahsztán közötti kétoldalú katonai együttműködés alapján a legutóbbi látogatás alkalmával bemutatták a Brit Királyi Légierő Airbus A400M Atlas teherszállító repülőgépének képességét a kazah kormánynak. A demonstráció részeként az A400M Airbus tesztpilótái bemutatták a repülőgép technikai képességeit a kazah tiszteknek. Ennek során két, a helyi haderőben használatos Arlan páncélozott jármű került rögzítésre a tehertérben. A 37 tonnányi tömeget 3200 kilométerre elszállítani képes A400M-ből a kazakok egy példány megvásárlását fontolgatják.

Szeptember 29-én a németországi Kielben vízre bocsátották az Egyiptomi Arab Köztársaság haditengerészetének újabb Type 209/1400mod osztályú tengeralattjáróját. A S44-es jelzésű egység immáron a negyedik azon testvérhajók közül, amelyeket még 2012 augusztusában rendelte meg Kairó a ThyssenKrupp Marine Systems-től, ahol hosszú ideig nem közöltek semmit sem a gyártásba vett első tengeralattjáró jövőbeli tulajdonosának kilétéről. Egyiptom 2015-ben rendelte meg a soron következő két felszín alatti egységét. A 30 fős legénységgel hajózó, lemerülve 1594 tonna vízkiszorítású, 62 méter hosszú, 6,2 méteres átmérőjű törzzsel rendelkező Type 209/1400mod osztályú tengeralattjárók fegyverzetében a huzalvezérlésű DM2A4 Seehecht, exportra SeaHake mod4 néven kerülő torpedók mellett az amerikai UGM-84L Harpoon Block II hajók elleni robotrepülőgép is megtalálható lesz. Ez utóbbiakból eddig 20 éles, valamint két oktatásra szolgáló példány mellett tároló és szállító konténerek, pót- és cserealkatrészek, logisztikai támogatás és vizsgálati eszközök, oktató és műszaki dokumentáció és a személyzet képzése is megvásárlása került 143 millió dollár értékben. Napjaik egyik legkorszerűbb, nem nukleáris meghajtású egységei a kínai gyártású, bár több, korszerű nyugati felszereléssel és fegyverzettel ellátott Type 033-as ROMEO-osztályú tengeralattjárók pótlását fogják szolgálni. Az első S41 jelzésű tengeralattjárót 2016 decemberében adták át, míg a második tengeralattjárót, az S42-őt 2017 augusztusában, a harmadikat az S43-at 2020. április 9-én adták át.

Hat hónappal az első repülőgép után szeptember 30-án megérkezett az Egyesült Arab Emírségek második GlobalEye radargép is a megrendelőhöz. Ez a típus Bombardier Global 6000-es üzleti repülőgépén alapul. A légi, tengeri és szárazföldi felderítésre egyaránt alkalmas gép a törzs fölé épített, gallium-nitrid (GaN) félvezető technológiát tartalmazó, elődjéhez képest zavarvédettebbé tett Erieye ER (Extended Range) AESA antennájú rádiólokátornak köszönhetően 650 kilométeres felderítési képességgel rendelkezik. Az Erieye ER tömege majd egy tonna. A törzs alá, a szárny bekötési pontja előtt a tengerfelszín ellenőrzésére képes Leonardo Seaspray 7500E radar nyert elhelyezést, míg ez előtt egy Star Safire 380HD szenzortorony került felszerelésre.

A 11 órányi repülési idővel rendelkező GlobalEye személyzete kétfőnyi pilóta és öt rendszerkezelő. A típust elsőként az Egyesült Arab Emírségek légiereje rendelte meg még 2015-ben két példányban 1,24 milliárd dollárért, a harmadikat 2017 elején rendelték meg 238 millió dollárért. 2019 novemberében további két GlobalEye-t megvásárlási szándékát jelentették be, nagyjából 1,018 milliárd dollárért. Ezek talán már a Bombardier Global 6500-as üzleti repülőgépen fognak alapulni. Az első két rendelés három példánya már repül 2018 márciusa, illetve 2019 januárja (SE-RMZ) és augusztusa óta. Elsőként mégis a másodiknak elkészült SE-RMZ ért a közel-keleti államba, mivel az elsőnek elkészültet további svédországi tesztekhez és személyzeti képzéshez használták. A már kiképzett légi személyzettel az Egyesült Arab Emírségek légiereje az átvételi teszteket hamarosan elkezdi a most megérkezett GlobalEye-on.

Thaiföld 162 millió dollár értékben rendelt meg Beechcraft T-6C Texan II-es turbólégcsavaros kiképzőgépeket a légiereje részére. A T-6C tizenegyedik vásárlójaként az ázsiai állam 12 repülőgépet szerez be. A Texan II-ek kezdetben a huszonkét PC-9 Pilatus mellett fognak szolgálni, mint alapképző repülőgépek a Kamphaeng Saen légibázison. Idővel azonban teljesen ki kell majd cserélni a svájci gépeket, amely valószínűleg a T-6TH újabb megrendeléséhez vezetnek a jövőben. A thaiföldi személyzetek képzése 2022-ben veszi majd kezdetét Wichitában és az első T-6TH típusjelű gépet 2022 végén szállítják le. Érdekesség, hogy csak két T-6TH kerül teljesen összeszerelve átadásra, a többi tízet szétszerelve adják majd át és helyben kerülnek majd összeszerelésre. Thaiföldön várják még a felfegyverezhető AT-6TH Wolverine variáns 12 példányát is. A T-6TH-k, ugyanis mint már említve lett a Pilatus PC-9-ek utódjai lesznek, míg az Aero L-39ZA pótlására a Diehl Defense IRIS-T levegő-levegő rakéta, amelyet alkalmaznak már a légierő három másik harci repülőgépén - F-5E, F-16A és JAS39C - indítására képessé tett AT-6TH Wolverine szolgálna majd.

Dél-Koreában versenyt írtak az Indonéziával közösen fejlesztett K-FX vadászbombázó nevére. A névadó verseny október 1-jétől 30-ig tart, és az első helyezettje díjat és a repülőgép modellt kap majd.

Japán számára Washingtonban jóváhagyták 51 darab Raytheon RIM-116C RAM (Rolling Airframe Missiles) Block 2-es légvédelmi rakéta megvásárlását. A beszerzés becsült értéke 55,311 millió dollár.

Befejeződött az Amerikai Légierő Rockwell B-1B Lancer nehézbombázóin az IBS (Integrated Battle Station) modernizációs program. A napjainkra szolgálatba maradó összes, vagyis 60 repülőgépet érintő korszerűsítés eredeti tervében még 76 példány átépítéséről volt szó, azonban a gépek mennyisége folyamatosan csökkent. A B-1B digitális harcmezőre történő lépését már egy teljes mértékben integrált adatátviteli rendszerrel oldották meg a Boeing-nél végzett fejlesztés során, ezért a helyzeti tudatosságot több nagyméretű kijelző beépítésével javították mind a pilóták, mind a védelmi és a támadó elektronikát kezelő operátorok számára. Így a célpontok koordinátáinak, de a képi információk vételének és adásának is lehetőségének biztosítottak a Lancer-ekben helyet foglalók számára. További újdonság, hogy egy új diagnosztikai rendszer is beépítésre került, így remélhetőleg csökkenni fognak az üzemben tartási költségek. Az Oklahoma City közelében található Tinker légibázison folyó 975 millió dollárba kerülő modernizálás volt a típus történetében az eddigi legnagyobb előrelépést jelentő korszerűsítési program, amely 2012 végén kezdődött és 2020 szeptemberében fejeződött be. Az első korszerűsített Bone-t 2014. január 21-én vette át az USAF a Dyess légibázison.

Úgy tűnik, mégsem fogják az eddig fejlesztett automata töltőberendezést megkapni a következő években az amerikai önjáró tarackok. A megnövelt lőtávolságú M109A8 tüzérségi eszközök számára egy percenként 6-10 lövés kiváltását lehetővé tevő rendszert terveztek megalkotni. Már áprilisban lehetett arról olvasni, hogy az elvárt képességű technológia igencsak bonyolult, az integrációja tovább tarthat, mint azt tervezték. A közelmúltban az is kiderült, hogy a Yuma tüzérségi lőtéren végzett 4800 kilométeres próbaút során a jármű súlypontját is hátrányosan befolyásolja az automata töltőberendezés, így annak további fejlesztését elvetették. Jó eséllyel az Actuate, az Apptronik, a Carnegie Robotics, a Hivemapper, a Neya Systems és a Pratt Miller alkotta csoport kaphat majd felkérését egy újabb automata töltőberendezés kifejlesztésére.

Nem fog csökkeni a Japánban található Iwakuni bázison a gépmennyiség, az USA területére a Lockheed Martin F-35B Lightning II-es átfegyverzésre hazatelepülő VMFA (AW)-242 tengerészgyalogos repülőszázad, a Denevérek távoztával. Ugyanis egy másik tengerészgyalogos egység foglalja majd el a 12 darab F/A-18D Hornet kétüléses vadászbombázó állóhelyét és veszi át feladatát ideiglenesen. Várhatólag nem egészen egy év alatt az alakulat eléri a bevethetőséget az új típusán, amiből 16 darabot kapnak majd meg.

Az amerikai Draken International megvásárolta a Cobham Groups Aviation Services UK részlegét. Az ügyletet szeptember 25-én kötötték meg, és több szervezetet is magában foglal, beleértve a korábbi FR Aviation repülőgépeit, valamint néhány helikopteres képzési és szolgáltatási tevékenységet. Az Aviation Services UK székhelye a Bournemouth-Hurn repülőtéren található, és 15 Dassault Falcon 20 repülőgépet üzemeltettek innen. Ezeket a repülőgépeket különféle feladatokra használhatják, mint például a légi célvontatás, vagy az elektronikus hadviselés. A Dassault Falcon 20 repülőgépek mindegyikének négy felfüggesztési pontja van szárnyak alatt a zavarókonténerek, illetve a légi célok felfüggesztésére. A FR Aviation fő ügyfele az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma és a NATO voltak, bár ezek a Falcon 20-asok is nyújtottak kiképzési támogatást az Egyesült Államok Angliában, a RAF Lakenheath-i bázisán települt 48. Repülőezrede számára. A cég egyetlen Diamond DA-42-gyel is repül, amely a gyakorlatok során gyakran, mint UAV megszemélyesítő működött. A Draken számára a Cobham megvásárlása nemcsak a képességek bővülését jelenti a Falcon 20-as flotta megjelenésével, hanem ami még ennél is fontosabb, az Egyesült Királyságbéli és az európai piac egy jelentős részének megszerzését is. Bár ez a piac nem olyan nagy, mint az Egyesült Államokban, de a közeljövőben várhatóan gyors növekedés lesz majd itt is tapasztalható. A Draken már eddig is tulajdonolt tizennégy korábbi új-zélandi és izraeli A-4 Skyhawk vadászbombázót, kilenc, szintén valamikori új-zélandi MB339CB sugárhajtású kiképzőgépet, tizennyolc volt cseh Aero L-159A ALCA-t és húsz korábban a Spanyol Légierőben repült Mirage F1-et is.

A Meta Aerospace megerősítette, hogy megszerzett négy Boeing KC-135R légi utántöltő repülőgépet, amelyek korábban a Szingapúri Légierejénél (RSAF) szolgáltak. Az első repülőgépet már meg is érkezett a kaliforniai March légibázisra, ahová a másik három társa november végégig követni fogja. A négy KC-135R repülőgép az 1960-as évek elejétől az Egyesült Államok Légierejénél (USAF) szolgált, mielőtt 2000-ben az ázsiai városállam tulajdonába kerültek volna. Szingapúrban történő szolgálatba lépésük előtt a korszerűsítés keretén belül a régi Pratt & Whitney JT3 hajtóműveiket CFM International CFM56-okra cserélték le. Ázsiában 2019 júniusában jött el a merev csöves rendszer mellett a hajlékony tömlős rendszerrel is felszerelt tartálygépek esetében a búcsú ideje és már egy ideje érkeztek információk arról, hogy a négy KC-135R amerikai lajstromba került, de a vásárló kiléte eddig nem volt ismert.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Airbus A319

British Aerospace Sea Harrier FA.2

Boeing F/A-18E Super Hornet

Pilatus PC-21

English Electric Lightning T.5

General Dynamics F-16CG Fighting Falcon

Szuhoj Szu-24MR Fencer

Boeing AH-64E Apache Guardian

Eurofighter Typhoon FGR.4

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Mitsubishi F-2A

Gloster Javelin FAW.9

McDonnell Douglas F-15J Eagle

MiG-29 Fulcrum

Lockheed TF-104G Starfighter

Hawker Siddeley P-1127 Kestrel

Dassault Mirage IIIRS

Boeing KC-767A

Agusta-Westland Merlin HM.2

CASA C-101EB Aviojet

Boeing RC-135W Rivet Joint

English Electric Canberra B.2

Aero L-159A ALCA

Douglas A-4N Skyhawk

Hawker Sea Hawk FGA.6

Sikorsky UH-60M Black Hawk

NHIndustries NH90TTH

Boeing P-8A Poseidon

Handley Page Victor K.1A

Folland Gnat T.1

Joaquin „El Chapo” Guzmán, a mexikói Sinaloa drogkartell vezetőjének elfogása és bíróság elé állítása az Amerikai Egyesült Államokban sokak számára olyan áttörésnek tűnt, amely teljesen megváltoztathatja a drogháború menetét. El Chapot 2019. július 17-én életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Majdnem egy évvel később érdemes megvizsgálni, a Sinaloa kartell hanyatlásával milyen változások történtek, illetve azt, hogy sikeres-e az USA által támogatott elképzelés, miszerint a drogbárókat eltávolítva a mexikói helyzet megoldódik.

A Sinaloa El Chapo nélkül

El Chapo 2016-os letartóztatása után a hatalmi vákuumot betölteni kívánó tagok véres harcai miatt 2017-re Sinaloa vált Mexikó legveszélyesebb régiójává. A hatalmi harc elsősorban El Chapo két gyermeke (Iván Archivaldo Guzmán Salazar és Jesús Alfredo Guzmán Salazar, vagyis a Los Chapitos), és El Chapo legközelebbi tanácsadói között folyik. A családot megfigyelő szakértők úgy gondolják, a két fiú nem lenne alkalmas a vezetői pozíció betöltésére, hiszen míg El Chapo a mélyszegénységből tört a csúcsra, addig ők szórják apjuk pénzét és rendkívül tapasztalatlanok. A drogbárók fiatalabb generációja teljesen más elvekkel és értékekkel rendelkezik, általában sokkal erőszakosabbak és kegyetlenebbek, mint elődeik. A Sinaloa kartell vezetése így jelenleg megoszlik az El Chapitos és Ismael „El Mayo” Zambada kezében, aki El Chapo elfogásával Mexikó rangidős drogbárójává vált és akit, bár egész életében illegális tevékenységet végzett, erős politikai és gazdasági kapcsolatai miatt sosem vettek őrizetbe. Sinaloa rendőrsége gyakorlatilag az irányítása alatt áll, sokkal óvatosabbnak és körültekintőbbnek tartják, mint a többi „narcost” (drogkereskedőt).

Guerrero és Morelos szövetségi államokban elkobzott kábítószer elégetésénél mexikói tengerészgyalogosok a mexikói Acapulcóban 2018. szeptember 20-án. A tengerészgyalogosok 4,7 tonna kokaint, 468 kilogramm marihuánát és 54 pszichoaktív kábítószert semmisítettek meg. (Forrás: MTI/EPA/David Guzmán)

A többi kartell térnyerése – A Jalisco New Generation

Napjainkban több olyan nagyobb drogkartell kezdett el hanyatlani, amelyek hatalma régen megkérdőjelezhetetlen volt, ilyen jelenleg a Sinaloa, és a Los Zatos is, ennek hatására pedig pár éve olyan új bűnszervezetek alakultak ki, mint például a Jalisco New Generation. Pár év alatt ez a kartell vált a Sinaloa egyik legnagyobb riválisává, sokkal erőszakosabb és barbáribb eszközöket vet be ellenfelei ellen, mint elődei, és leginkább Mexikó nyugati és déli területein szerzett hatalmat. 2006 óta a drogkartellek száma 6-ról 37-re nőtt, emellett több mint 60.000 ember tűnt el a kartellháborúk hatására, legtöbbjük valószínűleg jelöletlen sírokban fekszik. Az általában bizalmatlan civileket az ellenőrzött területeken eközben a Jalisco igyekszik meggyőzni a közösségi média és a propaganda segítségével, hogy amennyiben nem avatkoznak bele a drog bizniszbe, nem esik bántódásuk. Sokan inkább választanák azt, hogy egyetlen kartell szerezzen hatalmat az országban, mint a folyamatos háborúzást, mely rengeteg civil áldozatot követel. A megszerzett területeken a Jalisco egyfajta rendfenntartó erőként is működik, a lakosok gyakran fordulnak hozzájuk a helyi hatóságok helyett, ők pedig segítséget nyújtanak, és viszonylagos rendet teremtenek az emberek hallgatásáért cserébe. Más eszközökkel is próbálják elnyerni a lakosság bizalmát, El Alcíhuatl településen a bűnszervezet például egy kórházat épített és működtet, melyben mind saját emberei, mind a helyi lakosok ellátást kaphatnak. Azzal, hogy a rend fenntartásával és kritikus infrastruktúra építésével gyakorlatilag átveszi az állam feladatait, vagy éppen helyettesíti azt, a Jalisco rendkívül gyorsan gyarapodik mind a tagok számában, mind területileg. Terjeszkedése napjainkban leginkább az északi területekre és Mexikóvárosra koncentrálódik, ez pedig egyre sűrűbb és véresebb összecsapásokkal jár, így a JNG nagy árat fizet érte. A mélyszegénységben élő fiatalok számára sokszor valóban a drogkartell az egyetlen lehetőség a szerencsétlen életkörülményekből történő kitörésre. Nem segít a helyzeten az sem, hogy az országban rengetegen, főleg a szegényebb rétegek közül példaképként, egyfajta Robin Hoodhoz hasonló alakként tekintenek a drogbárókra. Mindezek mellett azonban a Jalisco sem jobb, mint társai. A városokért és falvakért folyamatosak folynak a véres harcok, a terjeszkedésük és stratégiájuk pedig rendkívül agresszív. A JNG sikere főleg abban rejlik, hogy a vezetés jól szervezett, hierarchikus és szilárd. A kartell vezetője Nemesio Oseguera, „El Mencho” jelenleg a legkeresettebb bűnöző Mexikóban. Ugyan jelentős hatalommal bír, népszerűsége meg sem közelíti El Chapoét, aki szinte sztárrá, élő legendává vált, és tudatosan építette fel hírnevét anélkül, hogy kórházakat, vagy iskolákat hozott volna létre. El Menchot olyan bűncselekményekkel is kapcsolatba hozzák, mint például Gabriel Gómez Michel politikus merénylete, 2016-ban pedig El Chapo két fiát is elrabolta és rövidebb ideig fogva tartotta. A kartellek tőkéje nem csak a drogkereskedelemből származik, a Jalisco New Generation legnagyobb bevételi forrásai között a pénzmosás és emberkereskedelem is szerepel, de állandó harcok folynak vidéken a termőföldekért is, különösen az avokádó termesztéséért, melyből hatalmas pénzösszegekhez jutnak a bűnszervezetek. A Jalisco működéséhez elengedhetetlenek a pénzmosáshoz szükséges fantom cégek, amelyek egy részét Mexikó júniusban befagyasztotta, ezzel nagy veszteségeket okozva a kartellnek. A már említett drogbárók mellett érdemes kiemelni többek közt José Antonio „El Marro” Yépezt, a Santa Rosa de Lima vezetőjét, mely a Jalisco nagy riválisa, vagy Juan Gerardo „El Huevo” Treviñot, aki a Los Zetas utolsó aktív vezetőjeként van számon tartva.

Marihuánaültetvény felszámolásában vesz részt egy mexikói katona a mexikói Jalisco szövetségi államban lévő Hostotipaquillóban 2012. szeptember 27-én. (Forrás: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

Van megoldás?

A mexikóiak nagy része nosztalgiával és vágyakozással tekint vissza azokra az időkre, amikor még csak egy bűnszervezetnek volt ilyen hatalma, az élet ekkor sokkal békésebb és stabilabb volt. Az USA stratégiája, miszerint a drogbárók elfogásával a bűnszervezetek is elveszítik a hatalmukat, teljesen sikertelennek bizonyult. Andres Manuel López Obrador, a jelenlegi mexikói miniszterelnök új szempontból közelítette meg a kérdést, sokkal inkább fókuszál a társadalmi egyenlőtlenségek kezelésére és a korrupció csökkentésére, mint a kartellek elleni aktív küzdelemre. Ez a stratégia ugyan kevésbé látványos és azonnali hatást ettől nem várhatunk, de hosszú távon annál eredményesebb lehet. Rövidtávon ennek az ára az volt, hogy a 2019-ben elkövetett gyilkosságok aránya tovább nőtt az eddigi évekhez képest. A korrupció, az erőszak és a drogháború áldozatainak száma növekvő tendenciát mutat, és amíg a kartellek a kezükben tartják a helyi rendőrségeket és a politikusokat, igazi haladás nem érhető el. Miközben Mexikó kormánya a kartellek elleni aktív küzdelemmel eddig csak rontott a helyzeten, azt sem teheti meg, hogy szabad utat enged a szervezett bűnözésnek. A kormány számára a kartelleket hagyományos módon legyőzni lehetetlen, hiszen nagyon könnyen szétbomlanak és azonnal újak lépnek a helyükbe. Az új miniszterelnök által felvázolt stratégia az egyenlőtlenségek csökkentésére rendkívül hatásos lehet, de egy 6 éves mandátum erre nem elég, Mexikóban a miniszterelnökök újraválasztását pedig törvény tiltja. Az egyik lehetséges megoldás a marihuána legalizálása az USA-ban és Mexikóban, ezt véghez vinni azonban korántsem egyszerű. López Obrador a legalizálást szigorúan orvosi használatra korlátozná. Fontos lenne emellett a rendőrség megreformálása is, jobb kiképzés és fizetések biztosítása, valamint a szigorú, korrupciómentes folyamatos ellenőrzés. Az, hogy ez gyakorlatban, hogyan, ha egyáltalán teljesíthető, már sokkal bonyolultabb kérdés. Obrador ennek érdekében 2019-ben nemzeti gárdát alakított, ebben alkalmazva katonai és rendőri erőket is, akiknek fő feladata a drogkartellekhez köthető bűncselekmények kivizsgálása. A gárda lényege eredetileg a polgári rendfenntartás erősítése volt, azonban eddig csak tovább erősödött a közbiztonság militarizált jellege. A nemzeti gárdát megalakulása óta számos kritika érte, tagjait többek közt bevándorlók zaklatásával, kínzással és bűnszervezetekkel való szoros együttműködéssel is vádolták. Úgy tűnik, bármilyen stratégiát is vetne be az USA, vagy Mexikó, a helyzet nem javul, és egyre inkább tűnik úgy, hogy El Chapo helyesen mondta: „A drogkereskedelem sosem fog véget érni”.

Írta: Ustea Dóra

Az osztrák védelmi miniszter, Klaudia Tanner 2020. szeptember 21-én jelentette be, hogy 18 darab AW169M típusú helikoptert vásárolnak a Leonardo cégcsoporttól, közel 300 millió euro értékben.

Abe Sinzó augusztus 28-án tett bejelentése – miszerint az egyre súlyosbodó egészségügyi állapotára hivatkozva lemond a miniszterelnöki tisztségről – az egész világot váratlanul érte, nem csupán Japánt. Habár már 2006-ban sikerült elnyernie a kormányfői tisztséget, alig egy évre rá a kiújuló vastagbélgyulladására hivatkozva mégis le kellett mondania. A 2012-es alsóházi választások idején szállóigévé vált „Nippon o torimodoszu!” (Visszavesszük Japánt!) reménykeltően csengett a megoldatlan gazdasági problémák sokasága és a 2011-es fukusimai katasztrófa miatt elkeseredett emberek szemében. Abe nemcsak, hogy visszaszerezte a kormányfői tisztséget, hanem képes volt azt négy cikluson át megtartani úgy, hogy a modern japán történelem mindezidáig leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke lett. A mostani miniszterelnöki mandátumából alig egy éve volt hátra a következő alsóházi választásokig. Visszavonulásának híre meglepte politikustársait is, akik közül többen ugyancsak kétkedve fogadták a hírt, viszont ugyanilyen gyorsan megkezdődtek a találgatások utódját illetően. 

Mivel a kormányzó Liberális Demokrata Párt mind az alsó-, mind pedig a felsőházban többségben van, a következő miniszterelnök személye a párt döntésén múlt, amelyre szeptember 14-én került sor. Ezen a döntésen a japán lapok szerint már a kezdetektől fogva legesélyesebbnek tartott jelölt, a jelenlegi kabinetvezető, Szuga Josihide nyert. Ezt követően szeptember 16-án az országgyűlés egy speciális ülésen formálisan is megszavazta a párt által korábban választott jelöltet.

Szuga Josihide szintén rekordernek számít a maga pozíciójában. Hivatalából adódóan mindvégig komoly háttérszerepet töltött be Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt. Mellette a pártpolitika-vezető, volt külügyminiszter Kisida Fumio; és a pártelnöki tisztségért negyedjére is ringbe szálló volt védelmi miniszter Isiba Sigeru kerültek szóba. Mind a három jelölt a párt veteránja, komoly politikusi múlttal, és párton belüli tekintéllyel rendelkezik.

Abe Sinzó japán miniszterelnök (balra) virágot nyújt át Szuga Josihide kormányszóvivőnek, miután utóbbi megnyerte a japán kormánypárt, a Liberális Demokrata Párt (LDP) új vezetőjének megválasztására kiírt szavazást Tokióban 2020. szeptember 14-én. A kormánypárt új vezetője lett az új miniszterelnök is az egészségi okok miatt augusztus 28-án lemondó Abe Sinzó után.
(Forrás: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko)

Japán pacifista, vagy abnormális ország?

Nemzetközi kapcsolatok elméletének kutatói között hosszú ideje vita folyik a háború utáni Japán megítélésével kapcsolatban. Japán gazdasági erejénél fogva nagyhatalom, évtizedekig a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkezett (míg 2010-ben Kína le nem hagyta). Ezzel szemben Japán külpolitikai érdekérvényesítő képessége, és katonai ereje nem áll összhangban az ország gazdasági erejével, ami egyfajta abnormális állapotot eredményez: „Gazdasági óriás és politikai-katonai törpe.” 

Ennek az abnormális állapotnak a középpontjában kétségtelenül a II. világháború utáni alkotmány áll, amit a megszállást vezető amerikai Douglas MacArthur tábornok és munkatársai vázoltak fel. Alapvetően a korábbi, Meidzsi-alkotmány módosításaként született meg, megőrizve így a jogi folytonosságot. Azonban hatályba lépésének idején Japán még mindig katonai megszállás alatt állt, és nem a császár, nem is a nép birtokolta a hatalmat, hanem a továbbra is a szövetséges megszálló erők. Az általuk véghezvitt reformpolitika fő célja volt megakadályozni, hogy Japán katonai erejénél fogva ismételten veszélyt jelentsen a világbékére. Ezért az új alkotmányba külön MacArthur kérésére foglalták bele a 9. törvénycikkelyt, avagy az un. „Békezáradékot”:

9. cikk: „Törekedve az igazságon és renden alapuló nemzetközi békére, a japán nép örökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, és fenyegetés, vagy erő alkalmazásáról, mint nemzetközi viták rendezésének eszközéről. 

A fenti célok elérése érdekében, nem tart fenn szárazföldi-, tengeri- és légierőt, ahogy más katonai potenciált sem. Az ország hadviseléshez való joga soha nem lesz elismerve.” (Fordítás forrása: Japán Alkotmánya)

Ez akkoriban megfelelt mind az amerikai céloknak, mind pedig a militarizmusból kiábrándult emberek általános érzéseinek, így fenti elköteleződés a japán nép egyik sajátos jellemvonásává vált. A japánok közül sokan, mint nemzetük sajátosságára, ma is büszkén tekintenek az alkotmányba belefoglalt pacifista értékekre, és a később részben ezzel magyarázható előnyökből származó gazdasági sikerekre.

Mi számit normálisnak?

A neves svéd politikatudományi kutató, Linus Hagström tanulmányában összegyűjtött jó pár meghatározást a kérdést illetően. A „normális országot” az utóbbi években gyakran definiálták úgy, mint egy olyan országot, amely „alkotmányosan képes és kész katonai erőt mozgósítani, nemzeti és nemzetközi biztonsági célok elérése érdekében” (különös tekintettel itt a kollektív önvédelem kérdésére). Andrew Oros meghatározása szerint „normálisnak” számít egy „független, és teljesen felfegyverzett nagyhatalom”. Richard J. Samuels egy olyan országot ír le, amely egyszerűen „képes háborút indítani”.  Kenneth Waltz meghatározása szerint pedig „normális ország” az, amelyik „stratégiai nukleáris fegyverekkel rendelkezik”. Habár ezen meghatározásba kevés ország illik bele, gyakran hivatkoznak az Egyesült Királyságra, mint mintára.

Érdekes viszont az a kérdés, hogy maguk a japánok mit is tartottak, és tartanak ma is „normálisnak”. Míg az országot a modernizáció útjára terelő 1868-as Meidzsi-restaurációt megelőzően a szonnó dzsói (Tisztelt a császárt, űzd el a barbárokat!) volt a domináns szlogen az ország megnyitását végletekig halogató Szigetország számára, addig a császári restaurációt követően már olyan jelszavak jelentek meg, mint a dacua njújó (Kilépni Ázsiából, belépni Európába!), illetve a fukoku kjóhei (Gazdag ország, erős hadsereg!). Ezek a szlogenek egyértelműen jelezték, hogy az új japán vezetés döntött az ország jövőjét illetően. Ebben a korszakban a Japán Császárság próbálta elhatárolni magát a gyengének, és lemaradottnak tartott Ázsiától (Kínától), és mindenáron a modern, gyarmattartó nagyhatalmak klubjába kívánt tartozni. A korszakban ezt az identitáskeresést; Kínától, és az addig domináns kínai kultúrától való eltávolodást próbálta alátámasztani a kokutai (az ország milyensége, minősége) eszméje és a kultúrát meghatározó kokugaku (nemzetművelés) mozgalma, amelyek eleinte a japán kultúra meghatározására, jellegzetességeinek hangsúlyozására irányultak, de idővel az országot katasztrofális háborúba vezető nacionalista, és militarista ideológia brutális eszközeivé váltak. Japán ekkoriban, mint Ázsia egyetlen, a Nyugatot választó „civilizált” nagyhatalma, küldetésének érezte, hogy „vezesse” a modernizációra egyedül képtelen, megosztott ázsiai országokat. Látható, hogy a Meidzsi-restaurációt követően a modernizáció útjára lépett állam a fejlett, gyarmattartó nagyhatalmakat tartotta „normális országoknak”, ugyanakkor szomorú, hogy „civilizáltságon” kulturális felsőbbrendűséget, a „modern ipari államon” gazdasági és katonai dominanciát értett, amely végül Ázsia gyarmatosításába és a gyenge államok kizsákmányolásába csapott át.

A háborús vereséggel Japán elveszítette addigi „normál” státuszát, amit az 1947-es új alkotmány, különösen annak 9. cikkelye rögzített. Ugyanakkor a japán politikai vezetésen belül továbbra is kiemelt cél maradt az a Meidzsi-korból származó tradicionális ambíció, hogy Japán „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Ennek jó példája volt, amikor 1992-ben Mijazava Kiicsi miniszterelnök (1991-1993) kijelentette, hogy Japán állandó tagja kíván lenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának. (Bobák 2017.) Legutóbb Motegi Tosimicu külügyminiszter hozta fel újra a kérdést.

Hirosima prefektúra iparcsarnokának kupolás romja, a később mementóként meghagyott Atombomba-kupola 1945-ben, miután augusztus 6-án, a II. világháború végén egy amerikai nehézbombázó ledobta a történelem első atombombáját Hirosimára. A város elleni atomtámadás mintegy 140 ezer halálos áldozatot követelt. Az épület 160 métere állt a becsapódás helyétől. (Forrás: MTI/EPA/Béke Emlékmúzeum)

A japán külpolitika határozatlansága

Michael J. Green így ír könyvének bevezetőjében: „Amikor elmeséltem egy japán médiában dolgozó barátomnak, hogy az országa külpolitikájáról tervezek könyvet írni, viccelődve így válaszolt: »Japán külpolitika? Majd szólj, ha találsz valamit!«” (Michael J. Green, Japan’s Reluctant Realism, Palgrave, 2003.)

A 20. század második felének japán külpolitikája nem nevezhető különösebben határozottnak. A japán külpolitika „jellegtelensége” abból adódott, hogy a második világháború után Japán szándékosan tartózkodott attól, hogy jelentőseb szerepet játsszon a világpolitika színpadán. Mivel katonai erejét az alkotmánya szigorúan korlátozta, illetve biztonság tekintetében minden iránymutatást az Egyesült Államoktól kapott, így az érdekérvényesítés egyetlen eszköze a gazdasági potenciálja maradt főleg külföldi működőtőke befektetések (Foreign Direct Investment – FDI) és fejlesztési támogatások (Official Development Aid – ODA) formájában. Az, hogy Japán a világ legtöbb országával törekedett jó kapcsolatokat kiépíteni, az ország gazdaságának fejlődése szempontjából rendkívül pozitív, és alacsony kockázatú külpolitikai stratégia volt, de a komolyabb, főleg biztonságpolitikai kérdésekben mindvégig az Egyesült Államok álláspontját képviselte. Ezt a külpolitikai kettősséget a korszakalkotó politikus, Josida Sigeru (Japán miniszterelnöke 1946 és 1947, illetve 1948 és 1954 között) alapozta meg az ’50-es évek első felében. Röviden összefoglalva a Josida-doktrína lehetővé tette, hogy Japán katonai erő/ katonai potenciál (szenrjoku, lásd Japán alkotmánya: 9. tc!) hiányában a saját gazdasági fejlődésére, és jólétére tudjon koncentrálni az amerikai nukleáris védőernyő alatt.

 

Abe és a japán védelempolitika „normalizációja”

Visszatekintve Abe Sinzó több, mint 7 éves munkájára, nehéz egyértelműen állást foglalni annak eredményességét illetően. Japán, mint a világ egyik legfejlettebb és legiparosodottabb országa napjainkban is számos olyan problémával küzd, amelyek a gazdaságot jóformán a ’90-es évektől kezdve folyamatos recesszióban tartják. Abe miniszterelnöksége alatt elindította azt gazdaságélénkítő programot, amely leginkább csak „Abenomics” néven terjedt el a köztudatban. Habár a gazdaságpolitika kapott hideget és meleget is, nagy szerepe volt abban, hogy a japán gazdaság két évtizednyi recesszió után, újra lassú növekedési pályára állt, aminek csak az idei koronavírus járvány vetett véget.

Abe, mint konzervatív politikus, a Jaszukuni Szentélyben tett látogatásaival gyakran okozott közfelháborodást a szomszédos országokban. Továbbá az sem volt titok, hogy anyai nagyapja az ’50-es évek miniszterelnöke Kisi Nobuszuke volt, aki a korábbi II. világháborús tevékenysége, és betöltött pozíciója miatt talán a modernkori japán történelem egyik legellentmondásosabb alakja.

A 2000-es évek elején Észak-Korea destabilizációs tevékenysége jelentette a legfőbb fenyegetést Japán számára. Különösen az 1970-80-as évek idején Japán partvidékéről erőszakkal Észak-Koreába hurcolt japán állampolgárok ügye váltott ki hatalmas felháborodást Japán-szerte. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően George W. Bush 2002-es beszédében Irakhoz, és Iránhoz hasonlóan Észak-Koreát is a világbékét fenyegető „gonosz tengelyéhez” sorolta. Ebben az időszakban Japán politikai vezetése, a szeszélyes szomszéd, Észak-Korea mellett Kína nagyfokú katonai modernizációját, és a korábbinál agresszívabb tengeri aktivitását is elkezdte fenyegetésként kezelni (Bobák 2017.). Ez a 2004-ben elfogadott nemzetvédelmi programban külön említésre került.

Egy ilyen, geopolitikai problémáktól terhelt légkört örökölt az első Abe-kormány 2006-ban. Abe választási programjában az alkotmánymódosítás is szerepelt, ami kétségkívül radikálisnak minősül Japánban. Továbbá felállított egy testületet (Kokka anzenhosó ni kanszuru kantei kinó kjóka kaigi – A Miniszterelnökséget segítő tanács a nemzeti biztonságpolitikával kapcsolatban), amely azt vizsgálta, hogy a kollektív önvédelem gyakorlása hogyan egyeztethető össze az akkori jogi struktúrával. Japánban az első komolyabb ilyen vita a 1990-1991-es öbölháború során merült fel, ahol az Egyesült Államok logisztikai hozzájárulást kért Japántól, azonban a Kaifu Tosiki (liberáldemokrata miniszterelnök 1989-1991 között) vezette japán kormány a 9. cikkelyre hivatkozva visszautasította azt. Később amerikai nyomásra (gaiacu), Japán mintegy 13 milliárd USD támogatással járult hozzá a misszióhoz, amely a nemzetközi sajtóban csak „csekk-könyv-diplomáciaként” jelent meg. Ennek ellenére Japán éles kritikát kapott a nemzetközi szerepvállalását illetően és az országon belül is megindult a vita azzal kapcsolatban, hogy Japánnak milyen nemzetközi szerepet kellene játszania a hidegháború utáni világban. Ez vezetett el odáig, hogy 2007-ben a fent említett testület vizsgálta meg a kérdést, amely az alábbi négy pontban összegezte a talált problémákat:

1. Japán képes-e megvédeni egy, a Japán-közeli vizeken támadás alatt álló amerikai hadihajót?
2. Japán képes-e lelőni egy, az ország légterén áthaladó ballisztikus rakétát, melynek célpontja egy harmadik ország?
3. Japán képes-e mentési akciót végrehajtani egy támadás alatt álló külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?
4. Japán képes-e megfelelő támogatást nyújtani egy külföldi kontingens számára egy ENSZ békefenntartó küldetés keretén belül?

A jelentés négy fő megállapítást tartalmazott, amelyek rávilágítottak az akkori jogi struktúra hiányosságaira:

1. A jelenlegi jogi rendszerben Japán képtelen végrehajtani a fent vizsgált négy eset bármelyikét.
2. Mindazonáltal ezek a hiányosságok rendkívül hátrányosan érintik Japán nemzeti érdekeit.
3. Következésképpen mihamarabbi intézkedések szükségesek, hogy Japán teljesíteni tudja a fent vizsgált eseteket.
4. Erre vonatkozólag alkotmánymódosítás nem szükséges, hanem elegendő az alkotmány újra értelmezése.

Abe Sinzó korai lemondása miatt már csak az őt követő miniszterelnök, Fukuda Jaszuó (2007-2008) tudta kézhez kapni a testület javaslatait, de ő érintetlenül hagyta azokat.

Fukuda Jaszuo, a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke fejet hajt a képviselők előtt 2007. szeptember 25-én, miután a japán parlament alsóháza miniszterelnöknek választotta. A mérsékelt konzervatív 71 éves politikus a szeptember 12-én lemondott Abe Sinzót váltja a kormányfői poszton. (Forrás: MTI/EPA/Everett Kennedy Brown)

Amikor a Liberális Demokrata Párt új koalíciós partnerével, az Új Kómeitó Párttal 2012-ben megnyerte a választásokat, legfőbb célként az évek óta stagnáló gazdaság újjáélesztését, és a nemzetbiztonsági politika megváltoztatását tűzte ki. Abe 2013 decemberében „nemzetbiztonsági szempontból fontos kérdések mérlegelése szempontjából” a kormányon belül felállította a Nemzetbiztonsági Tanácsot (Kokka anzenhosó kaigi). A tanács a megvitatásra kerülő témák függvényében a tanácson elnöklő miniszterelnök mellett akár 9 miniszter részvételével, vagy 4 miniszter részvételével is felállhat. Speciális témák esetében a miniszterelnök, a kabinetfőnök mellett az ügyben érintett miniszterek részvételével folyhat a tanácskozás. (Forrás: Nemzetbizonsági Tanács működési szabályzata)

2013 decemberében a Nemzetbiztonsági Tanács felállítása mellett még két fontos dolog történt, nevezetesen a kormány kiadta Japán első nemzeti biztonsági stratégiáját (National Security Strategy – NSS, Kokka anzenhosó szenrjaku, 2013). Habár 1957-ben már született egy dokumentum Nemzeti Biztonság Alapterve (Kokubo no kihon hósin) néven, amely – valljuk be – igencsak megkopott az eltelt 56 év során. Annak elkészültekor Japán még épphogy csak kezdett talpra állni a második világháború okozta pusztításból, a hidegháború már javában zajlott, és a japán védelempolitika leginkább a szovjet nukleáris és konvencionális katonai fenyegetésekre koncentrált. A fő gondolat az új biztonsági stratégia mögött a „proaktív pacifizmus” (szekkjokuteki heivasugi) volt, ami azon alapult, hogy Japánnak a korábbinál aktívabb szerepet kellene játszania a nemzetközi közösség feladataiban (elsősorban a csendes-óceáni térségben). Ez totálisan ellentmondott az addig alkalmazott „passzív pacifizmus” (sókjokuteki heivasugi) koncepciójának, ami abból indult ki, hogy Japán minél nagyobb mértékben mond le a fegyverhasználatról, annál jobban járulhat hozzá a világ békéjéhez. Az utóbbi szellemben született meg Japán alkotmánya is a második világháborút követő években. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának 51. cikkelye alapján egy állam gyakorolhatja az „egyéni vagy kollektív önvédelemhez való természetes jogát”. Habár Japán tagja a Szervezetnek, mégsem gyakorolta ezt a jogot, mivel a mindenkori japán kormány a 9. cikkelyből kiindulva alkotmányellenesnek minősitette, és önként lemondott az önvédelem gyakorlásáról. Mivel Japán az öbölháborút követően évről évre egyre több nemzetközi békemisszióban vett részt, komoly problémákat okozott Japánnak ez a sajátos alkotmány-értelmezés, amely a küldetés eredményességét, és az ország kredibilitását veszélyeztette végső soron. Éppen ezért vált szükségessé az ország kollektív önvédelemhez való hozzáállásának újragondolása a 2000-es évekre.

A másik lényeges dolog a 2014-es költségvetési évre kiadott új nemzetvédelmi program (National Defense Program Guidelines for FY2014, Heiszei 26 nendo ikó ni kakaru bóei keikaku no taikó) elkészítése volt. A dokumentumban többek kifejtésre került a változó biztonsági környezet, ami kapcsán a japán elemzők különösen Észak-Korea destabilizáló tevékenységét, és ballisztikus rakétaprogramját; illetve a Kínai Népköztársaság katonai képességeinek elképesztő ütemű növekedését és az egyre gyakoribb légi- és tengeri katonai jelenlétet találták aggasztónak. A dokumentum továbbá támogatja a Nemzeti biztonsági stratégiában már említésre került „proaktív hozzájárulást a békéhez”, ami a korábbinál szélesebb körű nemzetközi együttműködésen és az Egyesült Államokkal való szorosabb szövetségen alapul. Ezen kívül a dokumentum szintén Észak-Korea és Kína kapcsán hívja fel a figyelmet az ún. „szürke-zónás” szituációk további eszkalációjának veszélyeire. Ezért elengedhetetlen az összhaderőnemi; a hírszerző, megfigyelő, felderítő (Intelligence, Surveillance, Reconnaisance – ISR); valamint a légifölény- és haditengerészeti képességek javítása. (Kiss 2015.) Hogy Japán elérje ezeket a célokat, a dokumentum előáll a „dinamikus egyesített védelmi erő” (Dynamic Joint Defence Force – DJDF) koncepciójával, ami különleges hangsúlyt helyez az fejlett technológia alkalmazására; a vezetési-, és kommunikációs képességekre; a készenlét; mobilitás; flexibilitás; és fenntarthatóság növelésére.

Ellenzéki politikusok, köztük Hamada Jaszukadzu (középen, jobbról) Ellenezzük az erőszakos törvényeket! és Abe politikája megbocsáthatatlan! feliratú transzparensekkel tüntetnek a tokiói parlamentben 2015. július 15-én, miután az alsóház nemzetbiztonsági bizottsága olyan törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely szerint a japán katonák külföldön is bevethetőek lennének, a második világháború után először. Az alsóház július 16-án szavaz a javaslatról, és várhatóan jóvá is fogja hagyni. Ezt követően dönthet róla a felsőház is. (Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon)

A jelenleg legfrissebb nemzetvédelmi program 2018 decemberében készült el. A korábbihoz hasonlóan ez a dokumentum is aggodalommal szemléli a Japán körül egyre gyorsabb ütemben változó biztonsági környezetet. Legtöbb ország nemzeti biztonsági stratégiájához hasonlóan itt is megjelenik a „hibrid hadviselés”, mint a status quo megváltoztatására irányuló katonai és nem katonai tevékenységek határmezsgyéjén mozgó komplex akciók összessége. A dokumentum különösen a már korábban említett „szürke-zónás” szituációk kapcsán emeli ki a „hibrid hadviselést”, mint lehetséges kockázatot.  A dokumentum legaggasztóbbnak már egyértelműen Kína „világszínvonalú haderő kiépítését” megcélzó törekvéseit tartja, amelynek velejárója a kínai védelmi kiadások nagymértékű növekedése, katonai erejének mennyiségi és minőségi növekedése. Ehhez társul a kínai fölény biztosítása olyan új (közös) terekben, mint a gyorsan fejlődő kiber- és elektromágneses tér, illetve a világűr. Itt a dokumentum kiemeli Kína műhold-elhárító-, rakétavédelmen áthatoló-, illetve a kétéltű partraszálló képességeket érintő fejlesztéseit. Ezek között lehet említeni az un. „hozzáférést akadályozó” (Anti-Access/ Area Denial („A2/AD”) szekkin bósi – rjóiki kjohi) képességeket, melyeknek célja, hogy a szemben álló fél/ felek ne tudjanak katonai tevékenységet folytatni egy-egy jól körülhatárolt területen. Itt egyértelműen a Kelet-kínai-tengeren található Szenkaku/ Tiaojü-szigeteket lehet említeni, amelyek kapcsán Kína 2013-ban bejelentette, hogy ún. légvédelmi azonosító övezetet hoz létre („air-defence identification zone – ADIZ, Bókúsikibecuken”), hogy saját maga tudja ellenőrizni a vitatott hovatartozású szigeteket is magába foglaló légteret. Kérdéses, hogy Kína a közeljövőben  hasonló módszerrel próbálja-e meg befolyását erősíteni a napjainkban szintén „forrópontnak” számító Dél-kínai-tengeren.

Észak-Korea kapcsán Japán továbbra is a „renegát ország” nukleáris arzenálját tartja leginkább veszélyesnek a saját biztonságára nézve. Az utóbbi években Észak-Koreának sikerülhetett az atomfegyvereinek méreteit olyan jelentős mértékben lecsökkenteni, hogy ballisztikus rakétára való felszerelésük és célba juttatásuk megoldható legyen. Ez nagymértékben növeli a kommunista ország elrettentőképességét, ugyanakkor tovább rontja az ország nemzetközi megítélését, mivel egyértelmű jele annak, hogy a Kim Dzsong Un és Donald Trump között elkezdődött észak-koreai atomfegyverek leszereléséről szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, és a Kim-rezsim tovább folytatja atomarzenálja fejlesztését.

Továbbá a dokumentum felhívja a figyelmet észak-koreai atomfegyverek mellett az ország kiberhadviselésre szakosodott egységei által jelentett veszélyekre. Egyes becslések szerint mintegy 6000 és 7500 főből állhat a rezsim „kiberhadserege”, amelynek tagjai leginkább Kínát, Oroszországot, Indiát, Malajziát és Fehéroroszországot bázisul használva tevékenykednek. A kibertérből indított, alacsony költségű – alacsony kockázatú támadások leggyakrabban a technológiailag fejlettebb országok ipari- és katonai titkainak megszerzésére, illetve a kritikus infrastruktúra-, és a pénzintézetek megbénítására irányulnak.

Legvégül szeretnék szót ejteni a japán fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítéséről. A szigetország 1967-ben vezetett be saját magára nézve szigorú korlátozásokat, melyek megtiltották a kommunista-, az ENSZ embargó alá eső-, illetve nemzetközi konfliktusokban részt vevő országok irányába történő fegyverek eladását. Később a korlátozások köre kiterjedt szinte minden országra, ez alól kivételt csak az Egyesült Államok irányába történő technológia transzfer; illetve 1987-ben a mintegy 30 db már szolgálatból kivont F-104J/DJ Starfighter szuperszonikus vadászrepülőgép Tajvannak való eladása jelentett. A japán kormány végül csak 2014-ben törölte el a fegyverexportra vonatkozó korlátozásokat. Az új irányelvek alapján Japán immár külföldi partnereknek is exportálhat katonai eszközöket, technológiát, illetve más országokkal együtt dolgozhat közös fegyverfejlesztési programokon. Természetesen Japán továbbra sem ad el fegyvert az ENSZ-embargó alá eső (Irán, Észak-Korea), illetve konfliktusban részt vevő országoknak. A korlátozások feloldása után rögtön elterjedt a hír, hogy Japán 20 millió dolláros ajánlatot tett a már öregedő Collins-osztályú tengeralattjáróit leváltani kívánó Ausztrália számára. Habár az eladásra kínált Szórjú-osztályú tengeralattjárók talán a legmodernebbek, és a legcsendesebbek a napjainkban szolgálatban álló nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók között, az ausztrálok később mégis a franciákkal állapodtak meg. Az export-korlátozások feloldásával a kormány egyik, nem titkolt célja a japán gazdaság fellendítését megcélzó Abenomics támogatása volt. Az olyan nehézipari nagyvállalatok, mint a Mitsubishi Heavy Industries (MHI), a Mitsubishi Electronics és a Kawasaki Heavy Industries részvényárai 70%-ot meghaladó mértékben növekedtek Abe kormányra lépésétől kezdve 2014 végéig bezáróan. Habár a japán technológia köztudottan világszínvonalú, Japán mégis nehezen talál ki a nemzetközi fegyverpiacra. Ennek okai a piac telítettsége, illetve a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók. Tovább rontja a Szigetország nemzetközi piacra szánt termékeinek versenyképességét azok magas ára. Ez főként a drága japán munkaerőből, a belső verseny hiányából, illetve az alkatrészek hiányából következik. Habár Japán a tengeralattjárói mellett több katonai eszközt kínál eladásra, az első nagyobb üzletet csak idén augusztusban sikerült nyélbe ütni. A Dél-kínai-tengeren tapasztalható egyre erősebb kínai jelenlét miatt döntött úgy a fülöp-szigeteki kormány, hogy Japántól vásárol telepített- és mobil radarrendszert 103,5 millió dollár értékben. Ez egybeesik a Kína feltartóztatását szem előtt tartó Tokió külpolitikai érdekeivel is.

Abe Sinzó, korábbi japán miniszterelnök integet, mielőtt távozik a miniszterelnöki hivatalból Tokióban 2020. szeptember 16-án. Ezen a napon Szuga Josihidét, a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőjét (nem látható a képen) választották kormányfőnek a japán parlament alsóházában. Sinzó augusztus 28-án jelentette be lemondását tisztségéről, romló egészségi állapotára hivatkozva.
(Forrás: MTI/AP/Eugene Hoshiko)

Konklúzió

Tanulmányom első felében megpróbáltam rámutatni a II. világháború utáni Japán talán legszembetűnőbb tulajdonságára: nevezetesen arra, hogy külpolitikai- illetve katonai érdekérvényesítő ereje messze nem áll összhangban az ország gazdasági erejével. Ennek legfőbb okait az új alkotmányban, a pacifista identitásban, és az Egyesült Államokra való kül- és biztonságpolitikai ráutaltságban keresni. Ezzel élesen szembenáll Japán Meidzsi-korból jelenlévő vágya, hogy a szigetország „egyenrangú legyen a világ nagyhatalmaival.” Erre jó példa a japán politikusok vágya az ENSZ Biztonsági Tanács szerkezeti reformja, és az országuk számára az állandó tagsági hely megszerzése iránt.

Tanulmányom második részében megpróbáltam röviden végig bemutatni Abe Sinzó első miniszterelnöksége (2006-2007), illetve 2012-től egészen lemondásáig tartó egybefüggő kormányzása alatt végbement normalizációs folyamat főbb kérdéseit, és dokumentumait. Látható, hogy a hidegháború után Japán számára egyre sürgetőbb volt olyan jogi intézkedések meghozatala, amelyek a korábbinál nagyobb autonómiát adnak az országnak a saját biztonságára vonatkozó ügyekben. Évek óta fontos vita tárgyát képezi az a kérdés, hogy szükséges-e az alkotmány módosítása, vagy elegendő-e annak újraértelmezése. Abe Sinzó miniszterelnöksége alatt az alkotmány módosítására nem került sor. Kérdéses, hogy az elkövetkező évek jelentette új kihívások következtében az ország vezetése szükségesnek fogja-e érezni az alkotmány, különösen annak 9. cikkelyének módosítását.

Fontos előrelépés volt a kollektív önvédelem kérdésének újragondolása, aminek következtében Japán már aktívan is hozzájárul a nemzetközi béke fenntartásához. Ezen felül Japán továbbra is nagy hangsúlyt helyez az Egyesült Államokkal való szövetségre, amely várhatóan a jövőben is a japán védelempolitika sarokköve marad. Japán évek óta növekvő aggodalommal figyeli a Kínai Népköztársaság elképesztő ütemű fegyverkezését, illetve egyre növekvő, és agresszívabb jelenlétét a Japánhoz közeli tengereken és a légtérben. Erre jó példa a Kelet-kínai-tengeren található vitatott hovatartozású Szenkaku/Tiaojü-szigetek; Tajvan függetlenségének kérdése; illetve a Dél-kínai-tenger eszkalálódó légköre.

Japán normalizációs folyamatának fontos részét jelentette a fegyver- és katonai technológia külföldi exportjára irányuló korlátozások enyhítése. Habár az export-korlátozások 2014-es feloldásával a kormány nem titkolt célja a japán védelmi ipar fellendítése volt, egészen mostanáig csak igen kevés kézzelfogható eredményt sikerült elérni. Ennek legfőbb okai a nemzetközi fegyverpiac telítettsége, a fegyvergyártók és a megrendelők között már meglévő kapcsolati hálók és a japánban elállított termékek magas ára.

Írta: Szomolányi Szabolcs

További hivatkozott irodalom:

Beasley, W. (2000). The Rise of Modern Japan, Political, Economic and Social Change Since 1850. New York: St. Martin’s Press.

Bobák, P. (2017. Január). A japán védelempolitika “normalizációja”. Nemzet és Biztonság, 81-109. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/nb_2017_1_08_bobak_peter_-_a_japan_vedelempolitika_normalizacioja.pdf

Eguchi, K. (1989). Taikei nihon no rekishi : Futatsu no taisen (14. kötet). Tokyo, Japan: Shougakukan.

Finn, R. (1992). Winners in Peace: MacArthur, Yoshida and Postwar Japan. Oxford, England: University of California Press.

Green, M. (2003). Japan’s Reluctant Realism. New York: Palgrave.

Hagström, L. (2015). The “abnormal” state: Identity, norm/exception and Japan. European Journal of International Relations.

Hasebe, K. (2016). Jieitai, Saishin Saikyou Soubi. Tokyo: Saizusha.

Kiss, R. (2015/2). Új japán védelempolitika (I.). Nemzet és Biztonság, 59-73. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=664

Kiss, R. (2015/3). Új japán védelempolitika (II.). Nemzet és Biztonság, 100-113. Letöltés dátuma: 2020. 09 29, forrás: http://nemzetesbiztonsag.hu/letoltes.php?letolt=679

Kissinger, H. (2011). Kínáról. Budapest: Antall József Tudásközpont.

MacArthur, D. (2012). Reminiscences. Annapolis: Naval Institute Press.

McWilliams, W. C., & Piotrowsky, H. (2014). The world since 1945: a history of international relations. Lynne Rienner Publishers.

(1947). Nihon koku kenpó. Letöltés dátuma: 2020. 09 23, forrás: http://www.houko.com/00/01/S21/000.HTM

(1966). Potsdam Declaration, July 26, 1945. National Diet Library. Letöltés dátuma: 2020. 09 09, forrás: http://www.ndl.go.jp/constitution/e/etc/c06.html

Reischauer, E. (1995). Japán története. Magyar Könyvklub.

Sakurabayashi, M. (2015). Jieitai no keizaigaku. Tokyo: Eastpress.

Shinoda, H. (2013). Heiwa kouchiku nyuumon – Sono shisou to houhou wo toinaosu. Tokyo: Chikuma shinsho.

The Cambridge History of Japan vol.6. (1988). Cambridge, United Kingdom: Cambridge University Press.

Újabb három hónap elteltével ismét egy válogatás következik a ferihegyi villámlátogatások során illetve a home office-ból elkövetett fotókból, de szót ejtünk egy bizonyos dombról is.  

Az amerikai Gulfstream III-as hajtóműveire zajcsökkentő Hush Kitet szereltek.

A zivatar a reptértől északkeletre vonul, közben érkezik egy lengyel King Air.

A Qatar B777-esének főfutójánál a hátratolás megkezdése előtt, a féktuskók elvételére várnak.

A Ferihegyen elvégzett karbantartást követően East Midlands felé indul a DHL Boeing 767-ese.

A felszállást követően valahol Zugló felett fordul a Smartwings Krétára induló 737-ese.

Ritka, hogy a reggel érkező csomagszállító B757-esek már a Dunánál futót nyissanak.

Új nyári színfolt Budapesten: szezonális járatot teljesít a luxemburgi Luxair Dash 8-asa.

A nyugatról gyorsan érkező zivatar miatt északról közelítve, a Duna felett fordul a 13R pálya ILS-ére a Ryanair járata.

Még ebből a szögből is látható egy kicsit a LOT Dreamlinerének szárnya felett kialakult páraleválás.

A teherszállító gépek mellől indul a Smartwings 737-ese, amelyről a hátratolást kísérő műszaki lecsatlakoztatja a headsetjét.

UPS B757-es sziluett egy augusztus végi reggelen.

A320-as érkezik Írországból.

Wizz A320-as indul a napnyugtába.

Qatar Cargo variáció: Boeing 777

Qatar Cargo variáció: Airbus 330

Ferihegyre érkezik a 606-os Falcon 7X. A 607-es típustestvért ugyanazon a napon a kecskeméti gyakorlás közben kaptam lencsevégre.

Ez is egy Falcon 7X, de magántulajdonban van, egy török cég üzemelteti.

Budapest feletti sétarepülő köreit rója a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese.

Sugárfék, orrsegédszárny, spoiler, fékszárny – minden nyitva, fékez a Qatar Boeing 777-ese.

Egy ezüstös forgószárnyas Budapest felett. A privát AW-109SP monacói lajstromban repül.

A légimentők EC135-öse a Honvéd Kórház tetejéről indul. A képbe a BRFK tornya lóg be.

Ma már igazi ritkaság egy Il-62-es. A belorusz Rada Airlines teherszállítója szeptemberben többször megfordult Budapesten.

Nagyjából öt kilométer távolságból így fest, amikor az alkonyati fénybe fordul a Cargolux retró festésű Boeing 747-ese.

A szeptember 24-i labdarúgó szuperkupa mérkőzés kapcsán több különgép is érkezett Budapestre. Például ez a francia ERJ-145-ös, amely az 1-es terminál előtt parkol.  

A reptéren és környékén mindig figyel valaki ... vagy valami.

Fotó: Szórád Tamás

*

A reptéri fotóshelyekre kilátogató azzal szembesül, hogy van, ami nem változik. A spotterek által látogatott két domb mellé valakik egy harmadikat építenek: a szemétdombot. Működésüket sörös dobozok, gyorséttermi zacskók, műanyag palackok, csomagoló papírok jelzik, hogy a különböző testnedvek felfogására szolgáló termékekről ne is beszéljünk. A mocsok eltakarítására kevesen vállalkoznak. Egyikük Várszegi József, akivel a kargódomb tövében beszélgettem.

- Húsz éve járok ki repülőket nézni. Először csak írtuk a lajstromot, a típust, mert eredetileg arról szólt a dolog, hogy honnan, mikor, melyik gép jön. Itthon azóta terjedt el igazán a gépek fotózása, amióta a digitális fényképezőgépek elérhető árban vannak. Tíz-tizenöt éve magam is napi szinten járok ki fotózni. Ezalatt vettem észre, hogy százszorosa lett a kijárók létszáma. Régen négyen-öten lézengtünk a spotterpontokon, most a legnépszerűbb a kargó- és a spotterdomb. Az előbbi valaha zajvédő falként volt használatos, utóbbi akkor létesült, amikor a Skycourt épült. A kitermelt földet a reptér felajánlotta a spotter közösségnek, de ők is keresték a lehetőséget, hogy nemzetközi példák alapján létrehozzanak egy repülőgép fotózásra alkalmas dombot.

Előtte-utána a kargódombon. 

- Ahogy megnőtt a kilátogatók száma, megnőtt a szemét is. Eleinte elég volt, hogy évente egyszer, nagyjából húszan, buli jelleggel, összejöttünk szemétszedésre. Aztán nőtt a létszám és klikkesedés lett, széthúzás. Kezdett megbomlani a közösség és azt a néhány embert, aki kiment szemetet szedni, még le is szólták, hogy „mi van csicska”. Végül a szűkebb közösség használt hulladékgyűjtőket szerzett és kihelyezte azokat. Addig kb. száz négyzetméteren volt a szemét, most legalább egy helyre koncentrálódik. A kargódomb mellett települő földi kiszolgáló cég hozzájárult, hogy a szemetet az ő konténerükbe tegyük. Ezt bárki megteheti, és új zsákot tehet a szemetesbe. A spotterdombon hasonló szemetes van, jó a kapcsolat a vecsési hulladék kommandóval. Ha kivisszük a zsákot a sorompóhoz, a mezőőr hetente egyszer elviszi. Mindig hagyok ott üres zsákot, amit a teli helyére lehet tenni.

Előtte-utána a spotterdombon. 

- A közösségi oldalra feltett posztoknak van némi pozitív hatása, néhányan követnek, de kaptam már leszóló e-mailt is. Aki változtatna, annak mások a kedvét szegik, visszahúzzák, ezért nehezen mozdulnak az emberek, a szórakozásból kilátogatókat pedig nem érdekli.  Ugyanakkor egy-egy érdekesebb gépért a világ végéről kijönnek…

Lead by example – Amikor a családfő példát mutat.

Fotó: Várszegi József

* * *