You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

A Cargo privatizálását javasolja a szaktárcának a vasúti vállalat főnöke

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 15:25
POZSONY. A Cargo Slovakia vasúttársaság privatizációját kész javasolni Ján Počiatek közlekedésügyi miniszternek Vladimír Ľupták, a Cargo vezérigazgatója.

Jelentősen megnőtt Hollandiában a muszlim iskolákba járó gyermekek száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 15:20

Jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban Hollandiában a muszlim általános iskolákba járó gyermekek száma - írta pénteken a Rotterdamban megjelenő Algemeen Dagblad (AD) című napilap.

A lap szerint 2010 óta 22 százalékkal több szülő választott iskolás korú gyermeke számára muszlim általános iskolát. Öt évvel ezelőtt 9000 ezer gyermek járt muszlim iskolába, ez a szám azonban erre a tanévre 11 ezerre nőtt.

Abdelszadek Masz, a hágai Iszlám Oktatási Csoport vezetője a változást a muszlimokkal szembeni bizalmatlanság erősödésével magyarázta. Mint a lapnak nyilatkozva elmondta, Hollandiában jelenleg olyan a helyzet, ami az összetartozás érzését erősíti az iszlám követőiben, és az összetartozás demonstrálására készteti őket. Az országban növekszik azoknak a száma, akik gyanakodva, de legalábbis bizonyos értetlenséggel néznek arra, aki burkát visel. A muszlim iskolában a gyerekek legalább egymás között vannak - tette hozzá.

A hollandiai muszlimok oktatási vezetője szerint a szülők döntésében szerepet játszik az is, hogy a vallási alapon álló általános iskolákba járó muszlim gyerekek tanulmányi eredményei jobbak, mint az egyéb intézményekben tanuló muszlim iskolásoké.
Hollandiában 49 muszlim általános iskolában folyik a közismereti tárgyak és a vallás oktatása, középiskolája azonban a muszlim közösségnek nincs.

Korábban működtettek két középiskolát is, egyet Amszterdamban, egyet pedig Rotterdamban, mára azonban már mindkettő megszűnt. A jelek szerint ugyanis a muszlim középfokú intézmények az Iszlám Oktatási Központ vezetője által említett jobb tanulmányi színvonalat nem tudták produkálni, az ott tanulók tudása mélyen alatta maradt a többi iskolatípusban elért eredményeknek. Az amszterdami középiskolát 2010-ben, a rotterdamit 2013-ban bezárták be.

A holland kormány a múlt héten állt elő - már nem először - olyan törvénytervezettel, amely betiltaná a teljes testet és az arcot takaró ruházat viselését a középületekben, az egészségügyi intézményekben, az állami iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön. A javaslatról a még holland parlament mindkét házának határoznia kell.

Nyárindító fesztivált szerveznek Adán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 15:13

Az adai Guba Éva nemrég költözött haza Magyarországról, hogy szülővárosában valósítsa meg álmait. Jelenleg családjával karöltve egy június 6-án esedékes nyárindító fesztivál megszervezésén fáradozik.

Éva tizenegy évig élt Magyarországon. Budapesten üzleti kommunikáció és média szakon szerzett oklevelet. Ezután szerepelt, illetve közreműködött a kereskedelmi televíziókban. Sok vívódás után döntötte el, hogy hazatér, s végül egyrészt magánéleti okokból hagyta ott a külföldi munkát, másrészt a rengeteg lemondás miatt.

– Nem volt karácsonyom, nem volt újévem, a szó legszorosabb értelmében reggeltől késő estig tartott a hajtás, s néha éjszaka is követni kellett a műsorokat – mesélte. Januárban jött végleg haza.

Az adai rekreációs központban, a focipálya melletti füves területen esedékes fesztivál ötlete onnan származik, hogy magyarországi munkája során rengeteg hírességgel megismerkedett, és felmerült benne, hogy ha már vannak ismeretségei és kapcsolatai, akkor miért ne használja ki a lehetőséget, hogy rajtuk keresztül egy kis színt, örömöt lopjon az itt élő emberek hétköznapjaiba.

Rendezvényükkel nemcsak a fiatalokat, hanem a közép- és az idősebb korosztályt is meg szeretnék szólítani. Ezért odafigyeltek arra is, hogy a belépők elérhető áron legyenek megvásárolhatók: a belépőjegyek elővételben 500, a helyszínen 700 dinárba kerülnek, az önkormányzatnak köszönhetően a gyermekek 10 éves korig ingyen látogathatják a rendezvényt.

No de kik is szórakoztatják majd a közönséget a jövő szombati fesztiválon? A buli sztárfellépője Tóth Gabi és zenekara lesz, előtte az úgyszintén magyarországi Tha Shudras zenekar koncertjén kapcsolódhatnak ki az emberek. Tóth Gabi fellépésére a hazai Perpetuum Mobile Band zenekar melegíti be a közönséget. A gyermekprogramok már délután megkezdődnek.

Buszmegálló és hot spotok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 15:03

Pénteken Topolyára látogatott a Tartományi Gazdasági, Munkaügyi és Esélyegyenlőségi Titkárság küldöttsége, élén a tartományi titkárhelyettessel, Juhász Bálinttal. A látogatás célja, hogy a titkárság betekintést nyerjen a pályázatain keresztül társ-finanszírozott projektumok megvalósításába. A helyi önkormányzat épületében megtartott értekezleten Kislinder Gábor, Topolya polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és a topolyai polgárok nevében elmondta, hálás azért, hogy a szűkös anyagi keretek között is találhatunk olyan partnereket, akik hajlandóak pénzt fektetni a község fejlesztésébe. 

Rajoy is nyakig a pácban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 14:56

Az egyik legnagyobb horderejű és legszövevényesebb spanyol korrupciós botrány végére készül pontot tenni a bíróság. A Gürtel-, vagy Bárcenas-ügyként elhíresült afférba belekeveredett a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) több vezető politikusa, köztük Mariano Rajoy kormányfő is.

A héten kezdődött tárgyalásra mindössze hat vádlottat idéztek be, de csak egy volt politikus akad közöttük, Cristóbal Páez, a PP egykori ügyvezető igazgatója. A vádlottak padjára ült Luis Bárcenas korábbi pártpénztárnok is, akiről a 2013-ban kipattant ügy a nevét kapta. Sikkasztással, pénzmosással és adócsalással vádolják. Az ügyészség szerint fénykorában – egy korrupciós hálózat vezetőjeként – csaknem 48 millió eurót titkos svájci bankszámlákon rejtegetett; a törvénytelenül kapott pénz adományozóktól származott.

Bárcenast két éve tartóztatták le, de az idén januárban kiengedték, szabadlábon védekezhet. Már letartóztatásakor „ínycsiklandó” adatok jelentek meg a médiában. Ezekből kiderült, hogy a PP-ben titkos, úgynevezett B kassza működött, amelybe a befizetések jó része – zsíros állami megrendelések reményében – (pártközeli) magáncégektől érkezett. A pénzből Bárcenas és munkatársa, a szintén vádolt Álvaro Lapuerta, 1990 és 2008 között választási kampányokat, ingatlanfelújításokat és jutalmakat fizetett ki. Nem kizárt, hogy a feketén szerzett pénzből a kormánypárt működésére is jutott. Bizonyosra vehető, hogy a támogatottak között néppárti parlamenti képviselők, köztisztviselők és magas rangú állami tisztségviselők is voltak. Alkalmanként 5000–15 000 euró „bérkiegészítést” kaptak.

Bárcenas titkos könyvelése szerint Mariano Rajoynak évekig 25 200 euró ütötte a markát. Az összegekhez azonban a néppárti José María Aznar által 1996 és 2004 között vezetett kormány minisztereként jutott. Rajoy korábban tagadta ezt, de a botrány kipattanása után a parlamentben (már kormányfőként) közvetett módon mégis beismerte. Igaz, azt is hozzátette, jövedelme után annak rendje-módja szerint adózott.

Az affért azonban már 2013-ban egy lejárató kampány részeként igyekezett beállítani, a visszaéléseket pedig Bárcenasra hárította, akinek azóta a nevét sem hajlandó kiejteni. Rajoy azzal védekezett, hogy hiba volt Bárcenasban bízni, mert a botrány rengeteget ártott az országnak. Sokan nem hittek neki, s tüntetéseken követelték lemondását.

A PP közben azzal védekezik, hogy a pénztárnok a saját szakállára dolgozott, amiről a vezetés nem tudhatott. A spanyolok java része persze nem hisz ezekben a „mesékben”, hovatovább meggyőződésük; a politikai elit nyakig mocskos.  

Szolgáljanak tudásukkal, enyhítsék a szenvedést

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 14:49

A gyógyításba, betegápolásba vetett hittel tanult három éven át a székelyudvarhelyi Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke. Szombaton hálaadó szentmisén és ballagási ünnepségen búcsúztak a tanintézettől.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Az üstökösök keletkezését modellezték

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 14:47
BERN, WASHINGTON. Az üstökösök keletkezését modellezték svájci és amerikai kutatók, akik szerint a kométákat egymással ütköző, majd lassan összeolvadó objektumok hozták létre.

Tizenhárom medvebocs született idén az olaszországi Trentinóban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 14:39

Tizenhárom medvebocs született idén az olaszországi Trentino tartományban.

Az állatok már négyhónaposak és jó állapotban vannak - közölték a hatóságok. Azt javasolják a területen élőknek, hogy ne közelítsék meg az anyamedvéket és bocsaikat, a felnőtt állatok ugyanis utódaikat védve rájuk támadhatnak.

Szintén jól fejlődnek a szeptemberben egy rosszul sikerült elfogási kísérlet során elpusztult Daniza nevű nőstény bocsai is: már 16 hónaposak és 60 kilogrammot nyomnak.

A 19 éves medvét 2000-ben telepítették Szlovéniából Trentino hegyeibe. Daniza azonban túrázókra támadt és később a mancsával egy gombászó férfit is megütött, aki kórházi kezelésre szorult. Az állat valószínűleg fenyegetve érezte bocsait, amikor emberre támadt. A hatóságok ezért úgy döntöttek, befogják a medvét és lakatlan vidékre telepítik. Az elfogásához használt altatólövedék azonban örökre elaltatta Danizát.

Jelenleg több mint 50 barna medve (Ursus arctos) él Trentinóban, ahol 1999-ben az Interreg-projekt keretében kilenc medvét engedtek szabadon, hogy megőrizzék az Alpok utolsó őshonos barnamedve-populációját.

Baleset bénította a forgalmat Beregszászban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/05/2015 - 14:28

Az Ungvár–Feketeardó menetrend szerinti busz és egy Toyota márkájú személygépkocsi ütközött össze Beregszászban, a vasúti átkelőhely mellett május 29-én – adta hírül a transkarpatia.net hírportál. A Toyota beszorult a busz és egy Lada márkájú autó közé.

A baleset következtében senki sem sérült meg. A szemtanúk szerint az ütközést a Toyota sofőrje okozta, aki éppen egy másik baleset helyszínéről menekült, ahol egy mikrobusznak ütközött. Az eset közel egy órára megbénította a forgalmat.

Kárpátalja.ma

Potápi Árpád János: az alaptörvény határozza meg a nemzetpolitikát

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 14:26
BONYHÁD. Az alaptörvény határozza meg a nemzetpolitikát: kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyarság sorsáért, ezt próbáljuk meg teljesíteni - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon.

Napokon belül aláírják az albán–szerb autópálya kiépítéséről szóló egyezményt

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 30/05/2015 - 14:18

By tklaura

A következő 15 napban írja alá Szerbia és Albánia miniszterelnöke a Niš–Merdare–Priština–Tirana–Drač autópálya kiépítéséről szóló egyezményt.

Az egymilliárd euró értékű beruházás azért olyan fontos, mert a pálya összekötné az egész térséget. A régió egységét és politikai stabilitását jelképezi majd, ugyanakkor Szerbia számára kijáratot jelent a tengerre is – mondta a Szerbiai A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Az ország kilenc járásában rendkívül magas a munkanélküliség

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 14:13
POZSONY. Szlovákia kilenc járásában volt 20 százaléknál magasabb a munkanélküliség aránya 2015 áprilisának végén. A tavalyi év ugyanezen hónapjának adataihoz képest öttel csökkent az olyan járások száma, ahol az állástalanok aránya meghaladta a 20 százalékot.

Valamelyest tolódik a VMSZ által magára hagyott Szabadkai Rádió magánosításának határideje

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 30/05/2015 - 14:08

By szerkx@delhir.rs (Szerkesztő 2.)

A Köztársasági Képviselőház elfogadta a magánosításról szóló törvény módosítási javaslatait, amelyek a Szabadkai Rádió privatizálását is érintik.

Ebből kifolyólag nem a korábbi, a 2013. december 31-én megállapított áron kerülnek eladásra a magánosításra szánt vállalatok, hanem a 2014. december 31-iki értékbecslés alapján.

A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

Balog: nem adjuk fel a nemzet határok feletti békés újraegyesítését

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 30/05/2015 - 14:08

By tklaura

A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, egy emlékműavatáson.

“Bármi történik, nem vagyunk hajlandóak feladni a magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítését és az egységes Kárpát-medencei térben történő gondolkodást” – jelentette ki Balog Zoltán.

A miniszter Becsky Sándor (1882–1942), a magyar-román A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

A női politizálás sajátossága

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 14:07

Nem sokkal a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban megtartott tisztújító közgyűlését követően három alelnököt neveztek ki a pártban. Varga László, Fremond Árpád és Kovács Elvira már több mandátumban tagjai a párt köztársasági parlamenti frakciójának. Kovács Elvira az európai intézményekben is nagy tapasztalatra tett szert, tekintettel arra, hogy évek óta tagja a Szerbiai Képviselőház az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált küldöttségének.

Pletikosić a hetedik sportlövő olimpikon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 13:58

A kragujevaci Stevan Pletikosić 99,1 körrel a hetedik helyen végzett a légpuskások versenyében a müncheni világkupa első napján, s ezzel kiharcolta a riói olimpián való részvételt. A számot a kínai Tyinan Zsu nyerte 206 körrel az orosz Vladimir Maszlenyinkov (205,7 kör) és az ukrán Oleg Carkov (184,2 kör) előtt. Mivel a nyolc döntős közül csak négynek nem volt olimpiát érő helyezése, végül a nyolcadik helyezett román Alin Moldoveanu maradt riói vízum nélkül.

A 43 éves Pletikosićnak a riói lesz a hatodik olimpiája. 1992-ben Barcelonában bronzérmes volt, s részt vett az 1996-os atlantai, a 2000-es sidneyi, a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián is. A szerbiai sportlövők közül eddig heten indulhatnak Rióban: Pletkosićon kívül Andrea Arsović (puska), Jasna Šekarić (pisztoly), Ivana Maksimović (puska), Dimitrije Grgić (pisztoly), Milutin Stefanović (puska) és Damir Mikec (pisztoly).

Uniós politikusokat tiltott ki Oroszország

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/05/2015 - 13:57

Európai uniós tagországok politikusainak tiltotta meg Oroszország, hogy a területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra – jelentette be pénteken Mark Rutte holland miniszterelnök.

Didier Reynders belga külügyminiszter azt közölte, hogy az uniós országok nagykövetségeihez eljuttatott listán összesen 89 név található.

Vlagyimir Csizov, Oroszországnak az Európai Uniónál akkreditált nagykövete megerősítette a lista létezését, de hozzátette, hogy “nem vezető vagy magas beosztású” személyekről van szó.

Rutte azt mondta, hogy Hollandiából két parlamenti és egy európai parlamenti (EP) képviselőt érint a tilalom. Belga részről Guy Verhofstadt volt kormányfő, az EP liberális frakciójának vezetője biztosan szerepel a listán.

Tegnap délután ünnepelte a magyar tagozat a MOGYE fennállásának 70. évfordulóját

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 13:57

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának ünnepi ülésén a hajdani oktatók emlékeztek az elmúlt 70 évre, majd a jelenlegi oktatók és diákok beszéltek az aktuális helyzetről és a jövőbeli kilátásokról. Az Itthon maradni nem elég című rövid előadásban az előadó arra biztatta a hallgatókat és mindazokat, akik a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemen szándékoznak tanulni, hogy ne hagyják magukat, a legnagyobb ellenség ugyanis a saját kishitűsége az embernek. Az emlékülésen bemutatták a Marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve emlékkötetet is, ezt Sebestyén Spielmann Mihály méltatta.

Megszavazta az ügyvezető elnökséget az SZKT

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 13:56

53 igen és 21 nem szavazattal ügyvezető elnöki mandátumot szerzett a volt RMDSZ-főtitkár, Kovács Péter. Korodi Zsuzsa tudósítását hallják.

„Tulajdonképpen az áprilisi kongresszuson döntöttek úgy, hogy a főtitkárságot átszervezik, és visszavezetik az ügyvezető elnökség struktúráját. Kovács Péter már előzőleg ismertette, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni. Tulajdonképpen megőrzi a főtitkárság az előző struktúráját, tehát a kulturális főosztály élén továbbra is Hegedűs Csilla lesz, az oktatási főosztályt Magyari Tivadar vezeti, az önkormányzati főosztályt Ilyés Gyula, a program- és ifjúsági főosztályt Bodor László, a társadalomszervezési főosztályt pedig Székely István főtitkár-helyettes, csakhogy a következőkben ügyvezető alelnökökként.”

Az átszervezés keretében két új főosztályt hoznak létre, a területi szervezetekért felelős főosztályt, amelyet Nagy Zoltán irányít majd, és az ifjúsági főosztályt, amelyet Geréb Imre kolozsvári önkormányzati tanácsos vezet a továbbiakban, őt a Magyar Ifjúsági Értekezlet nevesítette. A strukturális változáson kívül az RMDSZ küldetésén is változtat, azaz nagyobb hangsúlyt fektet szociális kérdésekre, ennek keretében romák integrációjára, és a vidékfejlesztésre is jobban odafigyelnek majd.

Az arányos képviseletet teszi lehetővé az új parlamenti választási törvény, amelyet június végéig valószínűleg a képviselőház is elfogad, emelte ki politikai beszámolójában Kelemen Hunor szövetségi elnök a mai marosvásárhelyi SZKT-n

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 13:54

A részleteket Korodi Zsuzsa kolléganőmtől hallják.

„Egy órás késéssel kezdődött az SZKT ülése, és ennek az ülésnek a legfontosabb napirendi pontja az ügyvezető elnöknek és az ügyvezető alelnöknek a megválasztása. Azelőtt azonban Kelemen Hunor szövetségi elnök megtartotta politikai beszámolóját, többek között kiemelte, hogy elégedettek a választási törvények kidolgozásával. Nagyon fontos, hogy számos RMDSZ-es javaslat bekerült ezekbe a törvényekbe. Kiemelte az alternatív küszöbnek a bekerülését is, ugye ezt azt jelenti, hogy amennyiben négy megyében húsz százalék fölötti eredményt ér el valamelyik politikai alakulat, akkor úgyis bekerül a parlamentbe, anélkül, hogy elérné az öt százalékos bejutási küszöböt. Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a cél meghaladni ezt az 5 százalékot, de az alternatív küszöb egy biztonsági háló. A második legfontosabb kérdés a bizalmatlansági indítvány, a Nemzeti Liberális Párt a múlt héten jelentette be, hogy a levélben történő szavazás elmaradása miatt fog a PSD-kormány ellen bizalmatlansági indítványt benyújtani. Az RMDSZ elnöke egyrészt sérelmezte, hogy előzetes egyeztetés erről velük nem történt, a héten megkeresték őket, de úgy látja, hogy logikátlan ez a bizalmatlansági indítvány-szöveg. A harmadik kérdés, amiről a szövetségi elnök beszámolt az a kisebbségi kérdéskör, tulajdonképpen, ahogy az elmúlt időszakban a sajtóban is többször hangsúlyozták, elfogadhatatlannak tartják azt, hogy a külügyminisztérium Kolozsváron egy olyan kisebbségi konferenciát szervezett, amelyre nem hívják meg a kisebbségek képviselőit, így az RMDSZ képviselőit sem, és ezen a konferencián többek között az hangzott el, hogy Románia modell-értékű kisebbségpolitikával rendelkezik, amivel az RMDSZ nem tud egyetérteni, ezért levélben fordultak a velencei bizottság elnökéhez.”

Kelemen Hunor elmondta, hogy jövő héten Washingtonba utazik, ahol a magyar közösséget ért jogsértésekről számol be amerikai kongresszusi képviselőknek, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőknek, emberi jogi és vallásügyi szakértőknek, valamint az amerikai magyar közösség tagjainak. Politikai beszámolója végén kijelentette, hogy az RMDSZ szolidáris Csíkszereda elöljáróival, Ráduly Róbert Kálmánnal és Szőke Domokossal.

Pages