You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Indiában elérte a kétezret a hőség halálos áldozatainak száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 31/05/2015 - 08:38

Túllépte a kétezret az Indiában hetek óta tomboló hőséghullám halálos áldozatainak száma - közölték szombaton a helyi hatóságok.

Az indiai meteorológiai hivatal közlése szerint szombaton záporesők és zivatarok enyhítettek valamelyest a két hete tartó rendkívüli kánikulán, a hőmérő higanyszála azonban így sem ereszkedett 40-45 Celsius-fok alá, és a hőség a szakemberek szerint még legalább egy napig kitart.
Indiában évről évre sokan esnek áldozatul a hőségnek - különösen a legszegényebbek közül. Az ideit felülmúló, gyilkos hőhullám azonban csak 1998-ban tombolt, amikor 2451 halálos áldozata volt a kánikulának a természeti katasztrófákat nyilvántartó nemzetközi EM-DAT adatbázis szerint.
Jelenleg továbbra is a délkeleti Ándra Prades és Telagana szövetségi államokban a legsúlyosabb a helyzet, a két szomszédos államban 1979 áldozatot szedett már a forró idő. További 17 ember a keleti Orisszában és kilenc további államban halt bele a hőségbe.
Ándra Pradesben és Teleganában a kormányzat kiterjedt ismeretterjesztő kampánnyal igyekezett a leginkább veszélyeztetettek figyelmét felhívni a hőséggel szembeni védekezés fogásaira.
Az esők hozta szombati enyhülés nyomán az Ándra Prades-i kataszrófa-elhárítási hatóságok egyik illetékese, J.V. Subbarao derűlátóan nyilatkozott, reményét fejezve ki, hogy a következő napokban csökkenni fog a hőség okozta halálozások száma.
Az előrejelzések szerint a jövő héten már elérik India déli részét a monszunesők, fokozatosan előretörve észak felé. A csapadékos monszunévszak szeptember végéig tart.

Elvitték az ötmilliárdot az ötös lottón

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 31/05/2015 - 08:14
BUDAPEST. Egy telitalálatos szelvény volt az e heti ötös lottón, vagyis elvitték az ötmilliárd forintos főnyereményt.

Kerékpárverseny Beregszászban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 31/05/2015 - 07:57

Május 30-án egész Ukrajnában kerékpáros napot tartottak. Az évente megrendezett kerékpáros futam vonzza a sportág szerelmeseit, akik így kívánják népszerűsíteni az egészséges és aktív életmódot.

Idén – első ízben – Beregszász is csatlakozott ehhez a sportrendezvényhez. 57 sportszerető vett részt a kerékpáros körversenyben. A versenyzők a Széchenyi utcában rajtoltak el, s az Állomás utcán, valamint a B. Hmelnickij úton keresztül a beregdédai buszmegállóig haladtak, onnan pedig ugyanezen az útvonalon vissza a kiindulási pontig.

A rendezvény a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a Beregszászi Kerékpáros Klub szervezésében valósult meg. Egy mobiltelefonnal gazdagodott Pavlo Beda, az akadályverseny győztese, míg a legidősebb résztvevő, az 53 éves Zoja Kucnak egy Csizaj borkollekciót vihetett haza.

Sorsolás döntött a fődíj, a helyi kerékpáros klub által felajánlott sportkerékpár gazdájáról. A rendezvény legfiatalabb résztvevőjének, Nagyijka Ratusnának jutott a lehetőség, hogy kihúzza a sorsjegyet a szerencsés nyertes nevével. A kerékpárt Olekszandr Vorosilov vihette haza.

Kárpátalja.ma

Több mint háromszáz határsértőt tartóztattak föl

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 31/05/2015 - 00:48

Csongrád megye déli részén 344 határsértőt tartóztattak föl a rendőrök pénteken – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Jászai Linda elmondta, az elfogottak többsége Afganisztánból és Szíriából érkezett.
A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult – közölte a főhadnagy.
Pénteken az országban tiltott határátlépés miatt összesen 460 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás, három gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Szaakasvilit nevezte ki Odessza megye kormányzójává Porosenko elnök

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 31/05/2015 - 00:33

Miheil Szaakasvilit nevezte ki szombaton Odessza megye kormányzójává Petro Porosenko ukrán államfő, aki azt várja a volt grúz elnöktől, hogy vezetése alatt sikerüljön megvédeni e stratégiainak tekintett terület szuverenitását és hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval.

Az államfő a fekete-tengeri ukrán kikötővárosban szombaton tartott ünnepségen, amelyen bemutatta az új kormányzót, kifejtette: Szaakasvili fő feladata az lesz, hogy szavatolja az ottani terület szuverenitását, területi épségét, a függetlenséget és a nyugalmat, és harcoljon a korrupció ellen.
Szaakasvili beszédében a város "kihasználatlan potenciálját" hangsúlyozta, amely szerinte nem gyengeséget, hanem "egyedülálló lehetőségek tárházát" jelenti. "Ez olyan város és megye, ahol sok minden lehetséges" - mondta.
A hírügynökségek felhívják a figyelmet, hogy Ukrajnában részben azért tekintik stratégiai jelentőségűnek az egymillió lakosú kikötővárost és környékét, mert közel fekszik a Moldovából kiszakított a Dnyeszter menti Köztársasághoz, ahol orosz támaszpontok is vannak.
Emlékeztetnek arra is, hogy Porosenko korábban megadta az ukrán állampolgárságot a volt grúz elnöknek, sőt, megtette őt a kormányzati reformokkal foglalkozó nemzetközi tanácsadói testülete vezetőjének. Szaakasvili már korábban is adott alkalmi tanácsokat Kijevnek az ukrán válság során.
Szaakasvili kinevezése máris kiváltotta Moszkva haragját. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök "cirkuszi tréfának" minősítette egy olyan ember kormányzóvá való kinevezését, akit hazájában számos bűncselekmény vádjával akarnak felelősségre vonni.
Szaakasvili 2004 januárja és 2013 novembere között volt Grúzia elnöke. Választási veresége után, 2013 novemberében külföldre távozott, jórészt az Egyesült Államokban tartózkodott, most Ukrajnában lakik.
A grúz hatóságok időközben vádat emeltek ellene, és kérték kiadatását Ukrajnától, de Kijev elutasította. Szaakasvili ellen 2014 augusztusában emeltek vádat egy grúz parlamenti képviselő elleni 2005-os fegyveres támadás szervezése miatt, emellett hivatali hatásköre túllépésével, valamint 8,83 millió lari (5 millió dollár) közpénz jogosulatlan elkötésével is vádolják.

2015. május 31., vasárnap

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 31/05/2015 - 00:00
Névnap Angéla – görög-latin eredetű; jelentése: angyal, követ, hírnök.

Petronella – latin eredetű; jelentése: Petronius nemzetségéből származó nő; kő, szikla. Idézet „Tudod, nem azok a dolgok a fontosak, amelyek úgymond érdekelnek, hanem azok, amelyek nem hagynak békét neked. Nem tudsz tőlük megszabadulni, folyton ott loholnak a nyomodban. Mint egy arc, amelyet akkor is látsz, ha nem akarod.”

Agatha Christie

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Fábry Zoltán (Stósz, 1897. augusztus 10. – Stósz, 1970. május 31.). Csehszlovákiai magyar író, publicista, kritikus. Kritikusként és szerkesztőként figyelemmel kísérte a kárpátaljai irodalmi életet. Ő fedezte fel a beregszászi születésű Tamás Mihályt, nagyra értékelte a munkácsi Sáfáry László és a bátyúi Simon Menyhért költészetét, a nagyszőlősi Neufeld Béla írásait. Szoros baráti kapcsolatban állt a lapszerkesztő-pedagógus Czabán Samuval és vejével, Ilku Pállal, akinek Lendület című regényét a Korunkban (1937) ismertette. Többször járt Kárpátalján. 1927-31-ben „futárszolgálatot teljesített a Tisza és Prága között”. 1931-ben a csendőrök Huszton és a szlovákiai Kosuton rálőttek a tüntető munkásokra. Fábry és a baloldali értelmiség tiltakozó megmozdulásokat szervezett a csendőrterror ellen. Az Út szerkesztőjeként 1931. augusztus 20-án Munkácson, 21-én Beregszászon, 22-én Ungváron, 23-án Nagyszőlősön vett részt tiltakozó nagygyűléseken.  1932-ben a Nemzetközi Munkássegély megbízásából Ludwig Renn-nel bejárta Kárpátalját, az éhező verhovinai falvakat. Útjáról riportkönyvben számolt be. Az éhség legendája Kárpátaljai riport című kis riportkönyvét a kinyomtatás után, még a forgalomba kerülés előtt elkobozták. Az Út 1932. évi 3. száma A Verhovina éhezik. Fábry Zoltán beszámolója a Nemzetközi Munkássegély kárpátaljai expedíciójáról címmel csupán részleteket közölt az írásból. A riport teljes terjedelmében csak 1945 után jelenhetett meg Összegyűjtött írásainak harmadik kötetében. 1935-ben a „világot kémlelő stószi mester” Beregszászban, a BIME (Beregszászi Irodalmi és Műpártoló Egyesület) rendezvényén A kultúra védelmében címmel tartott előadást.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- A vashámor első említése, a vasgyártás új szakaszába lépett (1344)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

LÉGY RUGALMAS!

„Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben.”(Jakab 5:11)

Híres expedíciójukon a két amerikai felfedező, Lewis és Clark hihetetlen nehézségekkel találkoztak. Amikor elérték a Missouri folyót, úgy gondolták, hogy a nehezén már túl vannak – aztán meglátták a Sziklás-hegységet! Nem haladhattak a könnyebb úton a folyás irányába, szembe kellett nézniük a legnagyobb kihívással: meghátrálnak, vagy mászni kezdenek! Visszatekintve felismerték, hogy a Sziklás-hegység meghódítása adta meg nekik azt az önbizalmat, amire útjuk további részében szükségük volt. Scot Peck a The Road Less Travelled [A járatlan út] című könyv szerzője írta: „A problémákkal való találkozás és azok megoldása eredményezi értelmi és lelki növekedésünket. A bölcs emberek megtanulják, hogy ne riadjanak meg a fájdalmaktól és problémáktól, hanem fogadják őket üdvözlettel.” Szociológusok, akik a rugalmasságot – a talpra állás képességét – tanulmányozzák, azt mondják, hogy az emberek kétféle módon kezelik a megrázkódtatásokat. Vagy félelmükben feladják, vagy növekednek azáltal, hogy kifejlesztik magukban a problémakezelési képességet. Mi különbözteti meg a két csoportot? A rugalmas emberek nem áldozatként viselkednek, hanem: 1) felvállalják a felelősséget életükért; 2) nem mondanak le értékrendjükről; 3) tekintetüket újra a célra összpontosítják. Nola Evans mondja: „A kihívás egy sárkány, mely ajándékot tart a szájában. Szelídítsd meg a sárkányt, és tiéd az ajándék!” Feladni mindig könnyebb, mint kitartani. Csakhogy a feladás egy olyan mintát eredményez, amit később nehéz megtörni, amit aztán egész életedben bánni fogsz. Tehát, ha azon gondolkodsz: „Ez a kapcsolat nagyon keserves, ki akarok szállni”, vagy: „Ez a munkahely nem olyan, mint amilyenre számítottam, inkább felmondok”, ne feledd, rugalmasságot úgy lehet kifejleszteni, ha hűségesek maradunk olyan helyzetekben, amelyeket nem kedvelünk, és amelyeken nem tudunk változtatni. Ezért írja a Biblia azt, hogy „boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat” (Jakab 5:11 Károli).

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Harminckét évesen hozta világra első utódját egy gorilla Németországban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 23:36

Harminckét évesen hozta világra első utódját egy Momo nevű nőstény gorilla a németországi Duisburg állatkertjében.

Fogságban a gorillák átlagosan 50 évet élnek, vadon még kevesebbet.
A szülők között jókora korkülönbség van, az apa, Mapema mindössze 19 éves.

Az állatkert pénteki közlése szerint a későn született hím gorillakölyök jól van, erősen kapaszkodik anyja szőrébe, miközben az apaállat higgadtan szemléli a történéseket.

Piaci napok a Sugárúton

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 23:31

Június 4-e és 7-e között, a Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásárral párhuzamosan kerül megrendezésre a negyedik Szerbiai piaci napok, valamint az V. Hagyományok ízei vásár, melynek standjait a Sugárút végén, azaz közvetlenül a Sportcsarnok közelében állítják fel. Eddig összesen mintegy nyolcvan kiállító jelezte részvételét, azonban a szervezők várakozásai szerint ez az szám növekedni fog.

Horváth Emma tanítványai Szegeden

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 22:37

Magyarfalu -- Szeged – Szabadka: moldvai versek délvidéki műkedvelők előadásában egy Tisza-parti városban. Június 2-án, kedden este 6 órakor rendhagyó előadásra kerül sor az újszegedi Temesvári krt. 42. alatt lévő Bálint Sándor Művelődési Házban. A szabadkai Életjel - Csáth Géza Művészetbarátok Köre a Magyarországon élő, csángó származású Iancu Laura verseiből ad elő egy csokorra valót Megkezdett imákkal teli a szám címmel.

Horvátországban a gazdasági környezet továbbra sem kedvez a külföldi befektetőknek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 22:29

Horvátországban a gazdasági környezet továbbra sem kedvez a külföldi befektetőknek, ezt Mladen Fogec, a Külföldi Befektetők Egyesületének (FIC) elnöke annak a horvát mentalitásnak tulajdonítja, amely a külföldi vállalatok jelenlétét a horvát piacon továbbra is negatívan éli meg.

Fogec, aki egyben a Siemens vezetője is, pénteken Zágrábban egy kerekasztal-megbeszélésen úgy vélekedett, a horvátokat aggasztja, hogy a külföldi befektetők nyereségre tehetnek szert ebben az országban. Ezen a mentalitáson pedig változtatni kell, és 25 év után végre meg kell érteni, hogy a külföldi befektetők kívánatosak, továbbá új értékeket hoznak Horvátországnak – jelentette ki.
A megbeszélésen elhangzott, hogy a külföldi befektetők nagyban hozzájárultak a horvát gazdasághoz. 2014-ben a külföldi tulajdonban lévő vállalatok adták a tőke 45 százalékát, a bevételek 50, az export 55, a foglalkoztatás 25 és befektetések 45 százalékát.
Ante Babic, a FIC főtitkára beszámolt arról, hogy a tavaly ősszel közzétett fehér könyv óta tovább rosszabbodtak a feltételek Horvátországban, a munkavállalást kivéve minden területen.
A főtitkár szerint a törvénymódosítások, az újabb adónemek, az új adóelszámolási szabályzat, a jövedéki adó növekedése az üzemanyagoknál és a dohányáruknál, az építkezési területre bevezetett áfa, valamint a megtakarításokra és az osztalékra kivetett adó is mind kedvezőtlen hatással vannak a befektetői klímára.
"Igaz, hogy csökkentek egyes nem adójellegű járulékok, de ugyanabban a pillanatban újak is bevezetésre kerültek" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: aggasztó az igazságszolgáltatás helyzete is, mert a bíróságokról szól törvény módosításával (csökkentették a bíróságok számát az országban) tovább halmozódnak a nem megoldott ügyek.
A tanácskozáson 20-25 nagy külföldi vállalat képviselője vett részt, köztük Peter Wintermantel, a Mol magyar olajipari vállalat szakértője.

Tizenegy éves diáklányt vettek fel a Harvard egyetemre

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 21:26

Tizenegy évesen kezdi meg tanulmányait szeptemberben egy indiai származású amerikai diáklány a Harvard elitegyetemen.

Az arizonai Gilbertben lakó Ria Cheruvu, akinek családja Indiából vándorolt be az Egyesült Államokba, amerikai tévécsatornáknak elmondta, hogy csillapíthatatlan a tudásszomja, nem bírja elviselni, ha nem tanulhat szakadatlanul, és értelmetlennek találná az életet, ha nem ismerhetné meg a világ bonyolult dolgait.
Az egyetemen az agyat, az emberi agy fejlődését, a gondolatok keletkezését akarja tanulmányozni - mondta el a televíziós interjúkban.
A kis Ria különleges képességeire már kilenchónapos korában felfigyelt az édesanyja.
Bár az agykutatásban már részt vehet, a kislány az egyetemen csak édesanyja profilján keresztül tarthatja a kapcsolatot barátaival a közösségi médiában, mivel túl fiatal ahhoz, hogy saját profilja legyen.

BL-döntős a Veszprém – A Barcelona az utolsó akadály

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 20:34

Az MKB-MVM Veszprém főleg kitűnő második félidei játékával bejutott a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába, mivel a kölni négyes döntő elődöntőjében 31-27-re legyőzte a német THW Kielt. Az első helyért a Barcelona lesz az ellenfél.
Kategória: Sport

Veszélyben Erdoğan álma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 20:17

A török parlamenti választások közeledtével egyre kétségesebb, hogy valóra válhat Recep Tayyip Erdoğan álma, az elnöki rendszer bevezetése. Ennek zökkenőmentes, önálló végrehajtásához ugyanis az államfő mögött álló kormánypártnak kétharmados többséget kellene szereznie, a kurdokat támogató tömörülés azonban, úgy tűnik, képes lehet megakadályozni ezt.

A legutóbb közzétett felmérés szerint a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az abszolút többségét is el fogja veszíteni a június 7-én esedékes voksoláson. A Gezici közvélemény-kutató intézet adatai szerint a megkérdezettek 38,2 százaléka szavazna a kormánypártra, holott a 2011-es parlamenti voksoláson még 49,8 százalékos támogatottságot könyvelhetett el a 2003 óta kormányzó tömörülés, ez 327 képviselői helyet biztosított számára az 550 fős parlamentben.

A legerősebb ellenzéki formáció, a Köztársaság Néppárt (CHP) a szavazatok 30,1 százalékát, az ultranacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) pedig 17,1 százalékát kapná meg, ha a választásokat most tartanák. A legnépesebb kisebbség, a 12 millió lelkes kurd közösség által támogatott Népi Demokratikus Párt (HDP) a voksok 10,5 százalékára számíthat, amellyel először lépné át a parlamentbe kerüléshez szükséges 10 százalékos küszöböt. Eszerint a választásokon kulcsszerepe lehet a HDP-nek, ha ugyanis sikerül beköltöznie a törvényhozásba, akkor csökken annak az esélye, hogy az AKP meg tudja szerezni az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget.

Ahhoz, hogy a 2001-ben alapított AKP egyedül keresztülvigye az elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges alkotmánymódosítást, az 550 fős parlament 367 helyét kell megszereznie. A kormánypártnak egy másik lehetősége is van: ha 60 százalékos többséget (330 mandátumot) szereznek képviselői, akkor már népszavazásra bocsáthatják az elnöki rendszer bevezetésének ügyét.

Erdoğant a tavaly augusztusi első közvetlen elnökválasztáson – 11 évi miniszterelnökség után – választották meg államfőnek. Már közvetlenül hivatalba lépése után bejelentette, elnöki rendszerré óhajtja változtatni a jelenlegi parlamentáris rendszert. A pozícióváltásra azért volt szüksége, mert az AKP belső szabályzata tagjainak nem enged meg egymás után háromnál több kormányfői mandátumot.

A vokscsata a külföldön élő törökök szavazataiért is folyik, akik levélben vagy valamely diplomáciai képviseleten adhatják le voksukat. A határon kívül élő 2,9 millió választásra jogosult török 80 százaléka hat uniós országban él: legtöbben (1,4 millióan) Németországban, továbbá Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Svájcban. Számukra már május 8-án megkezdődött a voksolás, amelyre most vasárnapig lesz lehetőségük, igaz, a tavalyi elnökválasztáson alig minden 10. „külhoni török” élt a szavazás lehetőségével.

Május elején Erdoğan a németországi Karlsruhéban több ezer híve előtt méltatta a külföldi törököket, akiknek többek között az új alkotmány és a végrehajtó elnöki hatalom szükségességéről beszélt. Selahattin Demirtaş, a HDP vezetője 200 ezer szavazatot vár Németországból, és reméli, pártjának így sikerül(het) keresztülhúznia Erdoğan tervét. Demirtaş szerint az elnökségi rendszer egyet jelentene „a diktatúra kiépítésével”.  

Levél a kávézóból a Szeretethíd után

FELVIDÉK.ma (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 20:02
Sokat tanultam Tőletek, somorjaiak és mindazok, akik megtiszteltetek bennünket azzal, hogy részt vettetek a Szeretethíd programján.

Blatter nem érzi magát veszélyeztetve

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 20:02

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken újraválasztott elnöke nem érzi magát veszélyeztetve a korrupciós botrányban érintett FIFA-tisztségviselők ellen zajló nyomozásban.

A 79 éves svájci sportvezető erről a FIFA végrehajtó bizottságának szombati ülése után beszélt, hozzátéve: "ha valaki nyomozást indít, akkor ehhez joga van, s ha ez nemzetközivé válik, akkor sem aggódom, különösen a személyemet érintően."
A Zürichben rendezett FIFA-elnökválasztás előzményeként szerdán hét magas rangú tisztségviselőt tartóztattak le. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval, illetve azzal, hogy zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül, így több mint 150 millió dollárra tettek szert. Ugyanaznap jelentette be a svájci ügyészség, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán.
Arra a kérdésre, hogy tisztában van-e a különböző vádpontokban érintett tisztségviselők kilétével, Blatter úgy válaszolt: "Csak azt tudom mondani, hogy nem én voltam."
Arra az újságírói kérdésre, hogy nem fél-e attól, hogy letartóztatják, a FIFA-elnök röviden felelt: "Letartóztatni, miért? Kérem a következő kérdést."
Blattert a korrupciós botrány által beárnyékolt kongresszus pénteki napján újraválasztották, egyetlen kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyanis a szavazás második fordulóját megelőzően visszalépett.
David Gill, a FIFA végrehajtó bizottságának brit tagja, az angol szövetség (FA) alelnöke szombaton bejelentette, amíg Blatter lesz az elnök, addig nem hajlandó tovább dolgozni a végrehajtó bizottságban.

Élete kirándulására vitte el haldokló kutyáját a mintagazdi

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 30/05/2015 - 19:55
Thomas Neil Rodriguez és keverék kutyája, Poh elválaszthatatlan barátok és New Yorkban élnek.

Értékmérő pillanatok a Refiben

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 30/05/2015 - 19:51

A tarisznyába pogácsát tettek: legyen mindig betevő falatjuk; pénzérmét: ne szűkölködjenek, és csipetnyi sót, hogy ne legyenek ízetlenek. Útravalóként  fontos mondatot csatolt Tőkés Zsolt igazgató: az igazi refis az, aki azzal él, amit a kollégium ad.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Kínából él a luxusipar

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 19:45

Árleszállítási versenybe kezdtek Kínában a nemzetközi luxusmárkák gyártói, mert a kínai gazdagok sem hajlandók többé megfizetni a csillagászati árakat.

A Gucci sok termékének árát a felére szállította le a héten, miután a Chanel már márciusban 20 százalékkal csökkentette árait, és a hírek szerint több vezető márka rövidesen követi a példájukat.
A luxusmárkák gyártói sokáig úgy tartották, hogy Kína "éretlen piac éretlen fogyasztókkal", ahol képtelenül magas árakat is hajlandók megfizetni a pénzes vásárlók.
Mikor azonban világos lett, hogy a luxuscikkek akár 70 százalékkal is drágábbak Kínában, mint a fejlett ipari országokban, az óriási árkülönbség külföldre irányította a kínai vásárlókat, az euró gyengesége miatt az utóbbi időben főleg Európába.
A Fortune Character Institute felmérése szerint tavaly a világon előállított luxuscikkek 46 százalékát kínaiak vásárolták meg összesen mintegy 106 milliárd dollár értékben, de ennek 76 százalékát nem Kínában költötték el. Ennek következtében a Kínában lévő luxusboltok mind inkább bemutatótermekké váltak, és tömegesen zárták be őket.
A Gucci és a Chanel árleszállítása eredményesnek látszik, a boltok előtt sorban állnak a vevők.
A luxusmárkák gyártóinak erőfeszítéseit a kínai kormány is méltányolja, mert ösztönözni kívánja a belső fogyasztás bővülését. A pénzügyminisztérium bejelentette, hogy június 1-jétől átlagban 50 százalékkal csökkentik a fogyasztási cikkek importvámját, a kozmetikumokra kivetett vámot pedig 5 százalékról 2 százalékra mérséklik.
A piac megtorpanása ellenére a gyártók nem panaszkodhatnak. Az Armani divatáru cég pénteken jelentette be, hogy árbevétele tavaly 16 százalékkal 2,54 milliárd euróra, kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti üzemi eredménye (EBITDA) pedig 5,7 százalékkal 507 millió euróra emelkedett. Az eredmény első sorban az ázsiai és a közel-keleti eladásoknak köszönhető.

Festőművészek, akik megörökítik jelenünket

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 19:45

A szabadkai Vöröskereszt szervezésében és épületében harmadszor került sor a Szabadkai kikelet elnevezésű nemzetközi művésztelepre, amelynek fő szervezője Kerekes Sándor. A művésztelep résztvevői évente egyszer találkoznak, rendszerint május utolsó hetében, akárcsak ezúttal is. A Szabadkai kikelet idén május 25-én kezdődött és június elsejéig tart. Térségünkön kívül Csehországból, Magyarországról és Romániából érkeztek vendégek, a megközelítőleg 25 résztvevőből 10 külföldi. A művésztelep munkájáról Kerekes Sándort kérdeztük.

Feltérképezték a pedofilok jellegzetes agyi elváltozásait

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/05/2015 - 19:42

Nyilvánvaló neurobiológiai változás figyelhető meg az elkövetővé váló pedofil férfiak agyában - derült ki egy három éven át tartó német kutatásból.

A vizsgálat eredményeit a pedofília alapjául szolgáló neurológiai mechanizmusok kutatásával foglalkozó német szervezet, a NeMUP mutatta be Berlinben.

Több mint 240 pedofil hajlamokkal rendelkező és nem rendelkező férfit vizsgáltak meg. Mindkét csoportban voltak olyan férfiak, akik követtek el fajtalanságot gyermeken.

Henrik Walter, a berlini Charité Kórház munkatársa szerint a pedofília és a tettlegesség közötti kapcsolatban fontos szerepet játszik az amigdala térfogata. Az ember agyának mediális temporális lebenyében található területnek az érzelmek, főként a félelem és az agresszió irányításában van szerepe. Más agyi régiók is mutatnak szerkezeti és térfogatbeli eltéréseket, de kevésbé jelentőseket, mint az amigdala.

- Ez a különös szexuális irányultság kézzelfogható, objektív bizonyítéka lehet férfiak esetében - mondta Walter.
A tanulmány szerint alapvető dolog, hogy a pedofil és nem pedofil férfiak megkülönböztethetőek a különböző ingerekre adott agyi tevékenységük alapján. Ebből azonban még nem következik automatikusan csökkent hatékonyságú cselekvési kontroll, ami tettlegességig vezet - vélik a kutatók.

- Eredményeink alátámasztják azt az elméletet, miszerint a pedofil hajlam nem egyenlő gyermekek szexuális zaklatásával. Létezik az agyban egy régió, amely a viselkedés kontrolljáért felelős - mondta Klaus Beier berlini szexológus.

Pages