You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Csíkszeredában is utcára vonulnak az erdőirtások ellen

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 02/06/2015 - 08:29

A tüntetés pénteken, a környezetvédelem világnapján lesz délután 5 órától a Taps-téren. Az esemény Facebook-oldalán a szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy Romániában található az Európai Unió érintetlen erdeinek fele, és hogy a politikai osztály bűnrészes a jogsértő erdőirtásban. Ezt jelzi szerintük Klaus Iohannis államfő azon gesztusa is, hogy visszaküldte a parlamentbe azt a törvényt, amely véget vetett volna az osztrák Schweighofer cég monopóliumának. A hétvégén egyébként Bukarestben is tüntetnek az erdőirtások ellen. Marosvásárhelyen vasárnapra hirdettek felvonulást. Az eseményen az illegális fakitermelés és a vásárhelyi Vársétány fáinak kivágása ellen tiltakoznak.

Vitatott: felmérő és felvételi együtt?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 02/06/2015 - 08:25
A tanügyminiszter szerint választani kell a felvételi és az országos felmérés között. A tárcavezető úgy véli: nem normális az, hogy a nyolcadikos diákok előbb részt vegyenek az országos felmérésen, majd, ha a helyekhez képest többen jelentkeznek egy líceumi osztályba, akkor felvételivel dőljön el, k...

Ne dobjuk ki az élelmet!

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 02/06/2015 - 08:16
A kereskedőknek megtiltanák, hogy eldobják azokat az élelmiszereket amelyeknek pár napon belül lejár a szavatossági ideje. Az Országos Szövetség Románia Haladásáért párt szenátora, Marian Vasiliev által benyújtott törvénytervezet szerint, minden, élelmiszert forgalmazó nagyáruház szerződést kellene,...

Előrehozott finálé lesz a párizsi negyeddöntőben

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 02/06/2015 - 08:15

Novak Đoković semmit sem bízott a véletlenre, magabiztos játékkal, a nehezebb játékokat tudatosan felépített pontokkal megnyerve túljutott a francia Richard Gasquet-n a Párizsban zajló Roland Garros 4. fordulójában. A negyeddöntőben így a tavalyi döntő ismétlését láthatjuk, hiszen a szerb világelső ellenfele a kilencszeres párizsi győztes spanyol Rafael Nadal lesz, aki egy szettet ugyan elvesztett az amerikai Jack Sock ellen, összességében azonban egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelme. A két teniszező 44. alkalommal ragad ütőt egymás ellen, a mérleg nyelve kissé Nadal felé billen, hiszen 23-at nyert meg a korábbi mérkőzéseikből, Đoković 20 sikernél jár. Az utóbbi öt alkalom során négyszer diadalmaskodott a szerb játékos, Nadal legutóbbi sikere ellenben épp a legfájóbb, hiszen a tavalyi döntőben aratta – Đokovićnak tehát van miért visszavágnia.

A negyeddöntő párosítása: Đoković–Nadal, Murray–Ferrer, Nisikori–Tsonga, Wawrinka–Federer.

A nők mezőnyében a 2. fordulóban búcsúzó tavalyi döntős Simona Halep után a címvédő orosz Marija Sarapova is kiesett, miután két játszmában alulmaradt a cseh Lucie Šafářová ellen. Serena Williamset is megcsapta a kiesés szele, hiszen honfitársa, Sloane Stephens ellen 6:1-re elbukta az első játszmát, és onnan kellett fordítania. A negyeddöntő párosítása: S. Williams–Errani, Kvitová/Bacsinszky–Van Uytvanck, Ivanović–Szvitolina, Muguruza–Šafářová.

ROLAND GARROS. – A férfitorna nyolcaddöntőjében: Đoković–Gasquet 6:1, 6:2, 6:3, Wawrinka–Simon 6:1, 6:4, 6:2, Federer–Monfils 6:3, 4:6, 6:4, 6:1, Ferrer–Čilić 6:2, 6:2, 6:4, Murray–Chardy 6:4, 3:6, 6:3, 6:2, Nadal–Sock 6:3, 6:1, 5:7, 6:2.

Nők, nyolcaddöntő: Muguruza–Pennetta 6:3, 6:4, Šafářová–Sarapova 7:6, 6:4, Errani–Görges 6:2, 6:2, S. Williams–Stephens 1:6, 7:5, 6:3, Van Uytvanck–Mitu 6:1, 6:3.

Fiúk, 1. forduló: Valkusz–Kecmanović 6:3, 3:6, 6:1.

Lányok, 1. forduló: Stollár–Torelli 2:6, 6:3, 6:0.

FÜRTH. – A férfitorna selejtezőjének 3. fordulójában: Samper-Montana–Bozoljac 4:6, 7:6, 3:1 – feladás.

ANDIJAN. – A futures 1. fordulójában: Milojević–Szultanov 6:2, 6:4. 

Tornádó boríthatta fel a Jangcén elsüllyedt hajót

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 02/06/2015 - 08:12
PEKING. Özönvízszerű esőzés közepette, nagy erejű szélviharban felborult és több mint 450 utassal a fedélzetén elsüllyedt a kínai Jangce folyón hétfő este egy utasszállító hajó - jelentette a kínai média.

Megújul a gyimesbükki Rákóczi-Vár

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Tue, 02/06/2015 - 08:10
Közadakozásból építik újra Gyimesbükkön azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy 300 éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a kereskedelmi útvonal felügyeletét. A Gyimesbükkért Egyesület elnöke, Deáky András elmondta: most végzik a rom régészeti feltárását, és hamaros...

Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia első női vezetője

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 02/06/2015 - 08:08

Hétfőtől Sara Danius személyében első ízben áll női vezető az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia élén.

Székelyföldre érkezett Károly walesi herceg, brit trónörökös

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 02/06/2015 - 08:00

A székelyföldi zalánpataki (Valea Zalanului) birtokára érkezett vasárnap este Károly walesi herceg, brit trónörökös, aki évek óta Erdélybe látogat a május végi, június eleji időszakban.

Berényi: az összetartozás a gyökerekhez való ragaszkodásról szól

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 02/06/2015 - 07:44
KIRÁLYHELMEC. Az összetartozás egyaránt szól a gyökerekhez való ragaszkodásról és a kölcsönös segítségnyújtásról - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn Királyhelmecen, a pártnak a nemzeti összetartozás napja alkalmából megrendezett központi megemlékezésén.

Bekérették a prágai orosz nagykövetet a cseh külügyminisztériumba

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 02/06/2015 - 07:21
PRÁGA. Bekérették hétfőn a cseh külügyminisztériumba a prágai orosz nagykövetet, adjon magyarázatot, miért tiltotta meg Moszkva négy cseh politikusnak az Oroszországba való belépést.

Nagycsaládok Magyarkanizsán

Vajdasághírek / Szerbia - Tue, 02/06/2015 - 04:08

By L.E.

A Smile – Szabadkai Nagycsaládos Egyesületből, a hajdújárási Kolibri Nagycsaládos Egyesületből és a magyarkanizsai Kuckó Nagycsaládos Egyesületből mintegy 50 személy vett részt május 31-én Magyarkanizsán a honismereti szakkör zárórendezvényén. Megtekintették a város nevezetességeit, és a Tisza-parton családi pikniket tartva töltöttek el egy napot. A szakkört a Balassi Intézet támogatta, a A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Szabadka

    

Juncker: A halálbüntetés bevezetése válóok lenne

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 02/06/2015 - 00:42

A halálbüntetés magyarországi bevezetése válóok lenne – mondta az Európai Bizottság (EB) elnöke a Süddeutsche Zeitungban hétfőn megjelent interjúban. 

A balközép nyert, de a jobbközép sem veszített

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 01/06/2015 - 23:04

A Matteo Renzi kormányfő vezette balközép csak számokban nyerte meg a vasárnapi tartományi és önkormányzati választásokat. A voksolás politikai győztese a jobbközép, amelynek az Északi Liga lett a legerősebb pártja.

Az NSA nem „fülelhet” tovább

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 01/06/2015 - 22:55

Az amerikai szenátusnak nem sikerült a vasárnap késő éjszakába nyúló ülésén meghosszabbítania a hatályát annak a törvénynek, amely engedélyezte volna a hírszerző szolgálatoknak, hogy válogatás nélkül gyűjtsék az amerikaiak telefonhívásaira vonatkozó metaadatokat. 

Harcok Donyeck mellett

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 01/06/2015 - 22:49

Két ukrán katona életét vesztette, egy megsebesült, kettőt pedig túszul ejtettek, amikor összecsaptak a szakadárok egy behatoló felderítő csoportjával Donyeck közelében, a frontvonal kormányerők által ellenőrzött oldalán – közölték kijevi források. Az elmúlt 24 órában három katona esett el, és négy sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében.

V. Kiskunhalas – Szabadka kerékpártúra

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 01/06/2015 - 22:19

By kas@has.hu (Szerkesztő 3.)

Országhatárt átszelő kerékpártúrákat támogat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – olvasható a Szabadkai Rádió honlapján.

A magyarországi fejlesztési tárca összesen ötmillió forinttal segíti a Kerékpárral 7 határon át programsorozat nyolc nyári, kora őszi rendezvényének megvalósítását.

A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

A trianoni tragédiára emlékezik Topolyán a VMDP

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 01/06/2015 - 22:19

By kas@has.hu (Szerkesztő 3.)

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Topolya-Kishegyes Körzeti Szervezete Topolyán a Nyugati temetőben az első és második világháborúban elesett Hősök sírjánál június 4-én, csütörtökön 16 óra 30 perckor koszorúzással egybekötött megemlékezett tart a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulóján.

A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

A világ leghosszabb pizzáját készítik el Milánóban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 01/06/2015 - 22:03

A világ leghosszabb pizzájával készül bekerülni a Guinness rekordok könyvébe a milánói világkiállítás (Expo 2015).

A tervek szerint egy öt tonna súlyú, 1,5 kilométer hosszúságú pizzát készít el hatvan pizzasütő június 20-án. Az eddigi rekordot 2007-ben állították fel Spanyolországban, pizzájuk 1,1 kilométeres volt.

Az Olaszország különböző területeiről származó pékek 18 órán át megszakítás nélkül dolgoznak majd a hatalmas pizzán - közölte Maurizio Martina olasz földművelésügyi miniszter a projekt bemutatásakor.

A tésztát a Documano, az Expo2015 főutcája mentén terítik ki. A Documano épp olyan hosszú, mint a tervezett pizza, azaz 1,5 kilométeres.

A 18 pék mellett mintegy 200 személy dolgozza fel az egytonnányi paradicsomszószt és a másfél tonna mozarellát. A világkiállítás vendégei között 35 ezer pizzaszeletet osztanak szét.

A Táplálni a világot, energiát adni az életnek mottójú világkiállítás október végéig tart. Olaszország 109 év után rendezett ismét világkiállítást, amelyen rekordnak számító 54 országpavilon - köztük Magyarország pavilonja - épült fel. Másfél kilométer hosszú főutcáját 32 sugárút keresztezi.

Ada: Oktatási intézményekben tett látogatást Nyilas Mihály

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 01/06/2015 - 21:51

Az adai és a moholi oktatási intézményekben tett látogatást ma délután munkatársaival Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi–nemzeti közösségi titkár, aki megismerkedett az intézmények működésével és terveivel is. A cikk folytatása …

Read more here: VajdaságMa – Vajdaság

    

Ada: Oktatási intézményekben tett látogatást Nyilas Mihály

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 01/06/2015 - 21:42
Az adai és a moholi oktatási intézményekben tett látogatást ma délután munkatársaival Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi–nemzeti közösségi titkár, aki megismerkedett az intézmények működésével és terveivel is.

Pages