You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Magyar-román - Öt embert börtönbüntetésre ítélt a bíróság

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 07/09/2015 - 19:45
Három embert letöltendő, két embert felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a bíróság a Magyarország-Románia labdarúgó-mérkőzés során rendőrökre támadók ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Felborult egy halászhajó

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 19:43

Felborult vasárnap egy dél-koreai halászhajó Csedzsu-sziget közelében; nyolc ember holttestét kiemelték a vízből, hármat élve kimentettek, de többen eltűntek – közölte a parti őrség. A hajózó személyzet listája szerint 22-en voltak a fedélzeten, de a valódi létszám bizonytalan, mert a legénység egyik kimentett tagja nem szerepelt az iraton, míg négyen nem is indultak el a kikötőből. Az egyik túlélő szerint a nagy hullámok miatt a hajó az egyik pillanatról a másikra felborult. A hajótöröttek a felborult járműre felkapaszkodva több mint tíz órán át vártak a megmentésükre. Többen is voltak, de őket elsodorták a hullámok – mondta el az egyik túlélő. Az eltűntek felkutatására több tucat hajó indult el. A sajtó értesülései szerint mintegy tízen lehetnek.

Száz fő alkalmazása után is 1500 betöltetlen állás van az aradi kórházban

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 19:38

Mintegy száz személyt alkalmazott szeptember elsejétől az Aradi Megyei Sürgősségi Kórház, és még így is további 1500 alkalmazottra lenne szükségük ahhoz, hogy valamennyi poszt be legyen töltve.
Kategória: Erdélyi hírek

Panaszos háziorvosok

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 19:35

Az alulfinanszírozás és a hatáskörök szűkítése miatt panaszkodnak a székelyföldi háziorvosok, akik szerint hatékony kormányintézkedések hiányában rendkívül nehézkesen működik az egészségügyi alapellátás.
Kategória: Erdélyi hírek

Johannis: nem tudjuk integrálni a menekülteket

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 19:23

Romániába 1785 menekült fog érkezni a közeljövőben, mert ennyi a hazai menekülttáborok befogadóképessége. Többet nem tudunk befogadni – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.
Kategória: Belföld

Lemondott a magyar honvédelmi miniszter

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 19:21

Lemondott Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta, majd Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.
Kategória: Külföld

Szlovákia és Csehország elutasítja, Ausztria támogatja a kvótákat

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 07/09/2015 - 19:21
POZSONY. Ausztria továbbra is támogatja az Európai Bizottság javaslatát a menekültek kötelező befogadási kvótáira - jelentette ki Werner Faymann osztrák kancellár azt követően, hogy hétfőn Pozsonyban megbeszélést folytatott Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnökkel a migrációs válság kezeléséről.

Johannis kihirdette az adótörvénykönyvet

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 19:17

Klaus Johannis kihirdette az új adótörvényt, amelynek értelmében jövőre 20 százalékra, 2017-ben pedig 19 százalékra csökken az általános forgalmi adó a jelenlegi 24 százalékról. Mindezt maga az államfő jelentette be hétfő kora esti sajtótájékoztatóján.
Kategória: Gazdaság

Lemondott Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 07/09/2015 - 19:06
BUDAPEST. Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Döntését Orbán Viktor kormányfő elfogadta, majd Simicskó Istvánt kérte fel a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Az emberiesség jegyében

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 19:02

Az osztrák állami vasúttársaság máris több ezer, Magyarország felől érkező menekültet szállított Németországba. A két ország vezetői hangsúlyozták, az emberiesség jegyében nyitották meg határaikat.

Jéggyalut kapott a csíkkarcfalvi műjégpálya

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:50

A karcfalvi műjégpálya számára nemrégiben megvásárolt rolbát adták át hétfőn a létesítményben.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Elmélyül a szlovák-cseh együttműködés szociális téren

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 07/09/2015 - 18:44
POZSONY. El kellene mélyíteni Szlovákia és Csehország együttműködését a szociális területen – értettek egyet mai pozsonyi közös tárgyalásukon a két ország érdekegyeztető tanácsainak képviselői. A tanácskozás résztvevői leginkább a minimálbérrel foglalkoztak, de az adócsalás elleni harcnak is figyelmet szenteltek.

Nem minden kontinensen fogadták szeretettel a Windows 10-et

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 18:40

Pozitív volt a Microsoft ingyenes operációs rendszerének fogadtatása, az első 30 napban többen telepítették, mint annak idején a Windows 7-et, ugyanennyi idő alatt. Kontinensenként azonban mások az adaptálási számok – derül ki a Statcounter statisztikáiból.

A Statcounter mintegy 3 millió honlapba helyezett el nyomkövető kódokat szerte a világon, s több milliárd oldalletöltést figyel minden hónapban, olyan adatokkal együtt, mint a böngésző, a képernyő felbontása vagy az operációs rendszer. Ezekből az adatokból utána számos statisztika születik, legutóbb például a Windows 10 fogadtatásáról a különböző kontinenseken.

Nyárádmenti táncok a szüreti bálon

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:31

Rendszerint szeptember első hétvégéjén tartják Nyárádremetén a szüret ünnepét. Idén kilenc csőszpár készült megőrizni a jelképes szőlőst.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Új külsőt kapott a régi kultúrotthon

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:29

Vasárnap, az őrangyalok búcsújának napján, ünnepélyes keretek közt átadták a felújított deményházi kultúrotthont.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Közterületet foglaló járművek feketelistán

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:28

Büntetésre számíthatnak és gépkocsi nélkül maradhatnak azok a marosvásárhelyiek, akik működésképtelen autójukat közterületen állomásoztatják. A helyi rendőrség felszólítást küldött, harminc nap áll rendelkezésükre, hogy elszállítsák járműveiket.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Közösen adtak hálát Felső-Nyárádmente reformátusai

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:26

Vasárnap Nyárádszentmártonban tartotta meg idei őszi hálaadási ünnepségét a Csíkfalvi Református Missziói Egyházközség.
Kategória: Aktuális/Marosszék

A csodákra képes hit

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:24

Ünnepelt a szentgericei református gyülekezet: sikerült befejezniük templomuk feljavítását, gyülekezeti központjuk építését, valamint székelykapu is várta a vasárnapi rendezvényre érkezőket.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Csúcstalálkozóra hívta az orosz, a német és az ukrán vezetést Hollande

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Mon, 07/09/2015 - 18:21
PÁRIZS. Francois Hollande francia államfő még szeptemberben tartandó csúcstalálkozót javasolt a német, az ukrán és az orosz vezetésnek Párizsban az ukrajnai válság rendezése érdekében.

Éltükben látta nagyjainkat, hozzájuk igyekszik

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 18:18

Elment Pali bácsi, Pali bátyánk – s ez nem amolyan urambátyámos cifrálkodás, valóban bátyánknak tudhattuk, ha literatúráról volt szó, tudása, tapasztalatai okán –, Nagy Pál irodalomkritikus, -történész és szerkesztő.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Pages