You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Kész menekülteket befogadni a cseh katolikus egyház

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 13:18

Kész menekülteket befogadni plébániáiba a cseh katolikus egyház. Amennyiben a kormány vagy a belügyminisztérium erre felkéri, a katolikus egyház ismételten felszólítja plébániáit, hogy fogadjanak be menekülteket – közölte Frantisek Jemelka, a Cseh Püspöki Konferencia szóvivője hétfőn. A cseh katolikus egyház ezzel reagált Ferenc pápa vasárnapi felhívására.

A cseh- és morvaországi katolikus püspökök már július elején segítséget ajánlottak a kormánynak a bevándorlók problémájának megoldásában, amikor felhívást intéztek a plébániákhoz, hogy a helyi önkormányzatokkal való megállapodás alapján fogadjanak be keresztény menekültcsaládokat.

Jemelka szerint a katolikus püspökök júliusi ajánlata továbbra is érvényben van. A segélynyújtás konkrét formája annak függvénye, hogyan dönt a belügyminisztérium, amely jogi szempontból a menekültügyet kezeli.

“Az kellene, hogy a belügyminisztérium közölje az egyházzal, mire lenne szüksége. Ezután tudunk csak dönteni a segítség konkrét formájáról” – szögezte le a szóvivő.

Csehországban több mint 2400 katolikus plébánia működik. Az egyház karitatív szervezetei már bekapcsolódtak a menekültek megsegítésébe, elsősorban különféle gyűjtésekkel. A gyűjtés során eddig több mint 10 ezer euró gyűlt már össze.

“A szolidaritás általános érzéséből indulunk ki, amelyet minden ember ismer, és amelyen a nemzetközi együttélés is alapszik. Mindnyájan látjuk, hogy a helyzet a Magreb régióban, a Közel-Keleten, de az ukrán-orosz határon is egyre drámaibb, és nagyon sok ember keres menedéket és segítséget. A segítségnyújtás nekünk kötelességünk” – jelentette ki korábban Dominik Duka prágai érsek, a cseh katolikus egyház feje.

Románia 4600 menekültet kell fogadjon, közölte ma az El Pais

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 13:16

A spanyol napilap értesülése szerint az új menekültkvóták alapján az EU tagállamai összesen 120 ezer menekültet kellene szétosszanak, a bevándorlók hatvan százalékát Németország, Franciaország és Spanyolország látja majd el. A napilap úgy tudja, Románia a hatodik állam, amelynek a legtöbb menekültet kell fogadnia. Az El Pais által ma közölt adatok alapján a román menekülttáborokban 4600 bevándorlót kellene elhelyezni. Az Európai Bizottság hivatalosan szerdán fogja bemutatni a menekültkrízis megoldását célzó tervezetét.

Több ezer mezőgazdász tiltakozik ma Brüsszelben a tejágazatban kialakult helyzet miatt

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 13:15

Az uniós tejkvóta eltörlése és az orosz embargó következtében ugyanis kínálatfelesleg van a tejpiacon, és ez nehéz helyzetbe hozza az ágazat szereplőit. Az agrárszektor az uniós politikát okolja emiatt, úgy vélik, Brüsszelnek nagy a felelőssége az embargós helyzet kialakulásában. A termelők ezért azt várják, hogy az unió tegyen lépéseket a kialakult helyzet megoldására. Kérésüket a belga fővárosban szervezett tiltakozással nyomatékosítják, mintegy 5 ezer résztvevőre számítanak, akik a mezőgazdasági minisztérium épülete előtt demonstrálnak. A mai tüntetésen romániai mezőgazdászok nem vesznek részt, tudtuk meg Ötvös Mózestől, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnökétől, de a tüntetés eredményeinek függvényében egy következő tiltakozó akciót is kilátásba helyeztek már Brüsszelben, amelyen a romániai gazdákat is képviselni fogják, mondta el híradónknak az egyesület elnöke. Addig is, jövő hétfőn Kovászna megyéből egy öttagú küldöttség megy Bukarestbe, hogy a mezőgazdasági miniszterrel tárgyaljon. A korábban elküldött, a tejkrízisre vonatkozó jelentéssel kapcsolatban várnak megoldást, tájékoztatott Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke.

„Kértük a tejárnak a növelését, és hogyha a feldolgozók nem emelik a tejnek az árát, akkor a mezőgazdasági minisztérium karöltve az állam vezetőségével intézkedjen, hogy kapjuk meg a póttámogatást, azaz a kiegészítő támogatást a tejjel kapcsolatosan.“

A mezőgazdasági miniszter múlt héten azt ígérte, hogy idén a korábbi 500 lejes támogatás helyett 1600 lejes támogatásra számíthatnak a szarvasmarhatartók, ezt a támogatás-növekedést pedig épp a tejpiacon kialakult válsághelyzet indokolja.

Romániának is gyanúsak a migránsok

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 13:00
Fordul a román politikum véleménye bevándorló-ügyben. Liviu Dragnea budapesti látogatása után úgy vélekedett, vannak a bevándorlók között szánalomra méltó, elesett emberek, ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a többség fiatal férfiakból áll, akik nagyon jól szervezetteknek tűnnek és elrejtik arcukat...

Előzetes letartóztatásban Bukarest főpolgármestere

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 07/09/2015 - 12:58

A bukaresti törvényszék harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Kategória: Belföld

Korrupció gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték Bukarest főpolgármesterét

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 12:57

A bukaresti törvényszék harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint a főpolgármesteri hivatalnál bejáratott módszer volt, hogy Oprescu és emberei olyan cégeknek adtak megbízási szerződéseket, amelyek nyereségük kétharmadát a döntéshozók megvesztegetésére fordították. Oprescut vasárnapra virradóra vették őrizetbe, miután tetten érték, hogy 25 ezer eurónyi kenőpénzt vett át – közölte a DNA.

Az ügyészek a főváros temetőit működtető önkormányzati intézmény, valamint a Brancovenesti-paloták kulturális központ vezetőit és Oprescu volt gépkocsivezetőjét is őrizetbe vették. Az előzetes letartóztatási kérelem indoklásában az ügyészek azt írták: a két önkormányzati intézménynek szokatlanul magas költségvetési keretet biztosított a városháza az utóbbi két évben, amelynek egy részét a közbeszerzéseken nyertes cégek a hivatalnokok megvesztegetésére fordították.

A főpolgármester egyik feljelentője a törvényszék elé került vallomásában elmondta: Oprescu rendszeresen saját – a fővároshoz közeli Ciolpani nevű faluban lévő – házában vette át részesedését a kenőpénzből. A feljelentő szerint – aki azt állította, húsz alkalommal járt a főpolgármesternél és egymillió eurónyi kenőpénzt adott át neki – Oprescu a lehallgatástól tartva telefonkészülékek nélkül engedte be vendégeit lakásába, és állítólag egy olyan elektronikus szerkezetet is használt, amellyel zavarta a telefonhálózatot.

A magát ártatlannak mondó Oprescu fellebbezett a szabadságát korlátozó intézkedés ellen, de ennek elbírálásáig is előzetes letartóztatásban marad. Amennyiben előzetes letartóztatása jogerőre emelkedik, a főpolgármestert Bukarest prefektusa (kormánymegbízottja) várhatóan felfüggeszti tisztségéből.

Oprescu 2008-ban függetlenként került a román főváros élére, de 2012-ben volt pártja, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt támogatásával újrázott.

A jobbközép ellenzék Oprescu lemondását követeli, Victor Ponta miniszterelnök csak annyit mondott, hogy csodálkozva követi az ügy fejleményeit, de nem fog azokhoz csatlakozni, akik most Oprescu ellen fordultak.

Romániában a jövő évben önkormányzati választásokat tartanak.

A hétvégén ismét tetőzött a menekülthullám

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 12:43

Több ezer közel-keleti menekült érkezett a hétvégén Macedóniából Szerbiába, akik Preševóban megkapták a 72 órás tartózkodási engedélyt. 

Trump legyőzné Clintont

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 12:16

Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa egy friss felmérés szerint legyőzné a Demokrata Párt elnökjelöltségére legesélyesebbnek tartott Hillary Clintont, ha most volna az elnökválasztás. A Survery USA közvélemény-kutatása szerint ha Trump és Clinton lenne egymás ellenfele, akkor az ingatlanmilliárdos a választók 45 százalékának támogatását szerezné meg, a volt külügyminiszternek pedig csak 40 százalék szavazna bizalmat – írta az amerikai törvényhozás lapja, a The Hill. A szókimondó stílusáról ismert vagyonos üzletember más demokrata vezető politikusokkal szemben is győztesként kerülne ki most a párviadalból: Bernie Sanders szenátort 44-40, Joe Biden jelenlegi alelnököt 44-42, Al Gore korábbi alelnököt pedig 44-41 százalékos arányban győzné le, a felmérés pénteken ismertetett eredményei szerint. A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek 30 százaléka úgy véli, Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje a jövő évi választáson. A második legesélyesebb Jeb Bush 20 százalékkal. A volt floridai kormányzót Ben Carson, Ted Cruz és Marco Rubio követi.

Egy korábban eltűnt tanár holttestére bukkantak Beregszőllősnél

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 12:03

Egy Lohovo (Beregszőllős) melletti árokban találták meg annak a huszonegy éves munkácsi járási tanárnak a holttestét, aki még szeptember elsején tűnt el – közölte a mukachevo.net hírportál.

A fiatal tanár szeptember elsején délben indult el robogójával a Klacsanói Középiskolából. Feleségének telefonon elmondta, hogy már úton van hazafelé, de nem érkezett haza.

A felesége még aznap jelentette a rendőrségen a férje eltűnését. Több napi keresés után a holttestét szeptember 4-én az elhunyt apósa találta meg Boboviscse (Borhalom) és Lohovo (Beregszőllős) között egy árokban.

A helyszínre azonnal kiérkeztek a nyomozók. Erőszakos halál jeleit nem találták a holttesten. Robogója, arany ékszerei és két mobiltelefonja nála maradt. Az elhunyt nem fogyasztott alkoholt. A halál tényleges oka az igazságügyi szakértők vizsgálata után derül ki.

Kárpátalja.ma

Az Obraz tagjainak letartóztatását követeli az LSV

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 12:00
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) közlése szerint a rendőrségnek le kellene tartóztatnia az Obraz szélsőjobboldali szervezet tagjait, amint összegyűlnek Belgrád központjában bármilyen apropó nyomán.

Megkezdődtek a Hagyományőrző Napok Szabadkán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 11:49

Szombaton este a városháza dísztermében vette kezdetét a Hagyományőrző Napok elnevezésű rendezvénysorozat. Az ünnepélyes megnyitón fellépett a Szerb Pravoszláv Egyház kórusa, Bojana és Nebojša Brdarić és Blagoje Baković.

Változhatnak a kisebbségi kulturális támogatások feltételei

Múlt hét csütörtökön, szeptember harmadikán munkatalálkozót tartott a Kormányhivatal a szlovákiai kisebbségek és a civil szféra képviselőivel. A találkozó apropóját a kulturális támogatások rendszere adta, a megbeszélésen szó esett a támogatásokkal kapcsolatos gyakorlati problémákról, valamint arról, miként lehet kiküszöbölni a hibákat. Több elégtelenséget már rövid távon is orvosolni kell.

A kis lélekszámú kisebbségek és a kisebb szervezetek visszatérő problémája, hogy a pályázati rendszer bürokratikus és nehézkes az elszámolás. A keretösszegek nincsenek a kisebbségekre szabva. Míg a cseh, vagy a lengyel kisebbség esetében viszonylag nagy problémát jelent a rendelkezésre álló keret kimerítése, más kisebbségek, köztük a magyarok gondja az, hogy az utóbbi években csökkenő, majd stagnáló támogatási keretösszeg messze elmarad a civil szervezetek valós igényeitől. Az idei és várhatóan a jövő évi keretösszeg is 3,87 millió eurót tesz ki.

A találkozón több részről is megfogalmazódott, hogy a szervezeteket nehéz helyzetbe hozza a már megítélt összegek késői folyósítása. Problémát jelentenek a megalapozatlannak tűnő nyertes pályázatok, valamint sok pályázat kisebb, szimbolikus összegekkel való támogatása, ami az adott rendezvény lebonyolításához nem elég, de komoly dilemma elé állítja a szervezőket.

A szlovákiai kisebbségek egybehangzóan  kérik a támogatási eljárás felgyorsítását és a pályázati összegek gyors folyósítását, az elektronikus közbeszerzés eltörlését az 1000 és 20 000 euró közötti összegeknél, továbbá a pályázók anonimitásának megszüntetését az elbírálásnál. Rugalmassá szeretnék tenni a pályázatok költségvetési rendszerét, beleértve az elszámolásokat, hiszen gyakorlati okokból is nehéz egy éves távlatban előre meghatározni, pontosan milyen előadókkal és programpontokkal képesek megszervezni egy rendezvényt.

A kisebbségek szóbeli ígéretet kaptak néhány gyakorlati változtatásra, mint az önrész összegének a csökkentésére a költségvetés csökkentése esetén, az előadók és helyszínek kötelező pályázati nevesítésének feloldására, valamint a pályázók névtelenségének az eltörlésére. A találkozón felmerülő problémák vélhetően napirenden maradnak a következő hónapokban is.

FOTO: ujszo.sk

Artisták Beregszászban – MINDEN JEGY ELKELT!

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 11:39

Minden jegy elkelt a budapesti Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékeinek szeptember 12-i beregszászi fellépésére.

Megértésüket köszönjük!

Vonatkimaradás okozott fennakadásokat a hétvégén Kárpátalján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 11:33

Nem indult a Técső–Ungvár, valamint az Ungvár–Huszt útvonalon közlekedő Edelvejsz vonatjárat szeptember 4-én.

A járatok kimaradásáról nem adtak ki semmilyen előzetes tájékoztatást, még az Ukrzaliznicja hivatalos honlapján sem jelentették be. A vasútállomásra érkező diákok csak a pénztáraknál szembesültek a problémával, ahol a vasúttársaság dolgozói technikai okokkal indokolták a járatkimaradást. Ennek következtében a hétvégére hazautazni készülő diákok többsége nem tudott eljutni otthonába.

Ezek a vonatjáratok népszerűek a diákok és a hallgatók körében, mivel a jegy számukra mindössze 11 hrivnyába kerül, és a menetrend szerinti, 14:3O-as indulási idő tökéletesen illeszkedik a pénteki órák és előadások végéhez.

Az autóbusz-állomásokon kaotikus állapotok uralkodtak, mivel a buszokon nem volt elég hely a diákok számára. Akadt olyan is, aki a hétvégét Ungváron töltötte, mivel nem maradt pénze a drága buszjegy megvásárlására.

Ez a mostani nem első eset, már többször előfordult bejelentés nélküli járatkimaradás.

Kárpátalja.ma

170 millió szociális támogatásra

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 11:26

A közelmúltban került az önkormányzat társadalmi tevékenységének ügyosztálya élére Tamara Madžarev, aki korábban osztályvezető-helyettesként dolgozott ugyanitt. Ő tájékoztatta a városi képviselő-testület szociális kérdésekkel foglalkozó bizottságának tagjait a szociális juttatásokra tervezett idei költségvetési eszközökről.

– A munkanélküli várandós nőknek és kismamáknak járó juttatásra 36 millió 400 ezer dinár áll rendelkezésre, a népkonyha üzemeltetésére 25,6 milliót terveztünk, a házi ápolást és gondozást 18 millióval támogatjuk, szociális segélyre 18 millió 830 ezer dinár van a városi kasszában. A személyi segítők alkalmazására 5,5 millió fordít a város, míg egyéb támogatásokra közel 40 millió használható föl, ami összesen meghaladja a 170 millió dinárt – mondta Madžarev a bizottság ülésén.

Tűzijáték az új medence felett

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 10:58

A Szüreti Napok kereteiben pénteken este ünnepélyes keretek között átadták a közepes méretű fürdőmedencét a bácskossuthfalvi Rekreációs Központban. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke ünnepi beszédében köszöntötte a megjelenteket.

Nem biztonságosak a honvédelmi minisztérium által biztosított fedezékek

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 10:57

A 128-as kárpátaljai egység számára biztosított fedezékek nem biztonságosak – tette közzé a mukachevo.net hírportál szeptember 4-én Ljudmila Bandurcsak önkéntes Facebookon közzétett kijelentésére hivatkozva.

– A bunkerhez hasonló fedezékeket a védelmi vonalon állítják fel. A katonák onnan lőnek az ellenségre. Az erődítménynek elvileg páncélozottnak kell lennie, hiszen harc közben meg kell védenie a katonákat. A bunkereket a honvédelmi minisztérium küldte. Belső információk szerint darabja 44 ezer hrivnyába kerül. A 128-as csapat letesztelte az erődítményt, amelyről kiderült, hogy mégsem golyóálló. Miért kell olyasmire költeni az állam pénzét, ami nem garantálja az emberek biztonságát? – teszi fel a kérdést az önkéntes.

Kárpátalja.ma

Újvidék: Nyolc személy, köztük négy gyerek kórházba került egy tűzeset miatt

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 10:37
Tíz személyt evakuálni kellett, amikor tegnap 21 óra körül tűz ütött ki egy lakásban Újvidék Heréskert városrészében.

Nagycsaládos nap Kishegyesen

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 07/09/2015 - 10:21

Szombaton délelőtt hagyományos családi napot tartott a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete (KINCSE).

Érvénytelen a lengyelországi népszavazás

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 07/09/2015 - 10:10

Érvénytelen a vasárnapi lengyelországi népszavazás az országos választási bizottság (PKW) oldalán hétfő reggel közölt részleges eredmények szerint, a szavazásra jogosultak csupán 7,48 százaléka járult urnákhoz.

A részvételi arányt a 32 választókerületben már befejezett számlálás alapján közölték. Összesen 51 választókerület van. 

A népszavazás – amelyet Bronislaw Komorowski korábbi államfő kezdeményezett még a májusi elnökválasztási kampány idején – akkor lenne érvényes, ha a bő 30 millió szavazásra jogosultnak több mint 50 százaléka vett volna részt rajta.

A szavazás közvetlenül megelőzte az októberben esedékes parlamenti választást. Megfigyelők szerint érvénytelensége tovább gyengítheti Komorowski pártjánák, a népszavazást jóváhagyó, kormányzó jobboldali liberális Polgári Platformnak (PO) a népszerűségét.
A népszavazás másik vesztese a parlamenti választásokon szintén induló Pawel Kukiz mozgalma. A vasárnap feltett három kérdés egyike ugyanis az egyéni választókerületeknek a választási rendszerben való nagyobb szerepére vonatkozott, ami az elnökválasztáson független jelöltként váratlanul jól szereplő Kukiz fő politikai követelése volt.

A népszavazás iránti csekély érdeklődés – annak ellenére, hogy a részleges eredmények szerint az urnákhoz járulók 79,88 százaléka igennel válaszolt az egyéni választókerületeket illető kérdésre – elemzők szerint azt mutatja: nem ez a követelés vonzza az összefüggő politikai programmal egyébként nem rendelkező Kukiz mozgalmának híveit, hanem a politikai pályára tért művész az elnökválasztáson csupán protesztszavazatokat gyűjtött be, ami hosszabb távon lehetetlenné teszi a politikai rendszerbe való hatékony beépülését.

A lengyelek a vasárnapi népszavazásban három kérdésre válaszolhattak: ezek a választási rendszer megváltoztatásán kívül a pártok állami finanszírozásának fenntartására vagy eltörlésére vonatkoztak, valamint az adórendszerben egy olyan elv bevezetésére, amelynek értelmében vitás kérdésekben az adózó javára döntenének az adóhivatalok.

Lengyelországban az 1989-es rendszerváltás óta négyszer tartottak országos népszavazást, ezek közül az 1996-ban egy napon megtartott két szavazás – az alacsony részvételi arányra való tekintettel – érvénytelen volt. Az 1997-es – a jelenleg érvényes alkotmányt jóváhagyó – népszavazásnál a jogosult választóknak csak 42,86 százaléka nyilvánított véleményt, akkor viszont nem kellett meglennie legalább 50 százalékos részvételi aránynak. Érvényes volt a Lengyelország európai uniós csatlakozását jóváhagyó 2003-as szavazás is, akkor a szavazópolgárok 58,85 százaléka járult az urnákhoz.

Pages