Határon túli magyar portálok összesített hírei

KOPPENHÁGA. Öt szíriai menekült beperelte a dán államot és személyesen Inger Stojberg bevándorlási minisztert a januárban szigorított menekültügyi törvény egyik passzusa miatt, amely hároméves várakozás után teszi csak lehetővé a családegyesítést.

POZSONY. Továbbra sem tudni pontosan merre vezet majd a Pozsony és az ausztriai Schwechat között esedékes kőolajvezeték nyomvonala. A legutóbbi elképzelések még arról szóltak, hogy a kőolajvezeték idén épülne meg, ám tekintve, hogy az eredeti tervek szerint a munkálatok nagyjából 6 évet vennének igénybe, azóta már ez az elképzelés is irreálisnak bizonyult.

Királyföld. Az egyik faluban oszmán korabeli lándzsák és falmászócsáklyák, harci bárdok vannak lazán a templomfalnak támasztva, az Anjou-címer alatt. Igazi extrát jelenthet a templomtorony falába vésett, ezerhatszázas évekből származó “graffiti”, amely hírül adja az utókornak, hogy Johan...

Többször is írtam már a pártoló, támogató szándékról, a civilség tettleges formáiról és arról, hogy miért nincs a szó klasszikusan nemes értelmében vett mecenatúránk. Most, hogy a két százalékok begyűjtési kampánya lezárult, megint adja magát a téma: lehetne akár elemzést nyújtani arról, ahogyan a n...

A Vízművek és Csatornázási Közvállalat (Vodovod i kanalizacija) és a Graditelj vállalat képviselői aláírták a szerződést arról, hogy a szabadkai központi vízkitermelő helyen lecserélik a régi és elhasználódott csővezetékeket, írja a Dnevnik.

Az újvidéki alapfokú bíróság ma felmentő ítéletet hozott Goran Ikrašev ügyében, akit azzal vádoltak, hogy ő az elkövetője a Halál Pajtićra falfirkának.

A szélsőséges időjárási viszonyok jelentik az egyik legnagyobb fenyegetést a világörökségi helyszínekre - figyelmeztetnek kutatók és ENSZ-szakértők egy új jelentésben, amely azt hangsúlyozza, hogy a turistacsalogató látványosságok elvesztése súlyosan érintheti egyes országok idegenforgalmát és gazdaságát egyaránt.

Harminc éve már, hogy a Desireless név mögött megbúvó, párizsi illetőségű Claudie Fritsch valósággal berobbant a világ popzenei színpadára a Voyage, Voyage (Utazás, utazás) című megaslágerével. 1986 az az év, amikor a Tour de France-ot az amerikai sztár, Greg LeMond először nyeri meg. Ugyanebben az évben rendezték a mexikói labdarúgó-világbajnokságot, amelyen utoljára szerepelt a magyar labdarúgó-válogatott. Sokak szerint, bár ne tette volna!

Desireless – habár még mindig aktív – azóta nem tudta megismételni a „vojázsvojázs” sikerét. A Touron LeMond még kétszer kerekezett be győztesen Champs-Elysées macskakövére (1989, 1990). A magyar nemzeti tizenegy utolsó világversenyen lejátszott mérkőzése, a franciák ellen elvesztett 3:0-s találkozó volt, amelyen Platiniék simán két vállra fektették a topolyai születésű Mezey György által dirigált magyar csapatot. Előtte Détáriék belefutottak egy szovjetek által elkövetett mészárlásba (0:6 a zbornajának) és legyőzték a gyengécske kanadaiakat. A világ szurkolói érzelmű magyarságára hosszú böjt köszöntött, olyan sötét időszak, amelyet a legpesszimistább jósok sem tudtak volna megjövendölni. Harminc év reménykedés – harminc év szakadatlan csalódás… Ha csak az Európa-bajnokságokat nézzük, akkor még hosszabb a várakozás: az 1972-es 4. hely óta negyvennégy év telt el. Azóta Eb ura fakó…

A magyar csapatnak jól jött a Michel Platini által támogatott Európa-bajnoki mezőnybővítés, hiszen a csoportjában csak harmadik gárda enélkül most aligha lehetne résztvevő a kontinensviadalon. A pótselejtezőket a kissé nagyképű norvégok bánták, azóta pedig a Storck-csapat soha nem látott magasságokba emelkedett a FIFA-ranglistán, s joggal reménykedhetünk a  tisztes helytállásban a gallok földjén. Bon voyage, Magyarország! Milyen jó lenne a helyszínen átélni az európai labdarúgás felsőházának vetélkedését! Együtt vonulni a francia városok utcáin, amikor ezer torokból szól a Ria-Ria-Hungária!

Ott kell lenni! – motoszkált a fejekben, s a bizsergető gondolatot tett követi. Autóval? Az úgy nem az igazi. Repülővel? „Ki gépen száll fölébe…”  – mondotta a költő, így hát ez a lehetőség is elvetve. Busszal? Egészen jól hangzik, ha jó a társaság, de majd legközelebb… Kerékpárral? Igen, így lesz a legjobb! Két keréken tart a legtovább eljutni francia honba, de egyben a legtöbb élménnyel is kecsegtet az utazás. Bordeaux? Nagyon messze van, és ott lesz az első, június 14-i osztrákok elleni meccs, nincs esély odaérni, esetleg ha elindultunk volna már egy hete. Marseille? Ott rendezik az Izland elleni összecsapást, közelebb van, a meccs pedig 4 nappal később. Tökéletesnek tűnő helyszín… Magyarország–Portugália Lyonban, június 22-én? Lehet róla szó, ha még rendben lesznek az erőnléti és pénzügyi mutatóink.

Az alaptáborunkat Tornyoson rendeztük be, mivel itt fogant meg a pihent agyakban az ötlet. A csapatot hárman alkotjuk Tripolszki Dalibor, 41 éves zentai vasutas, Domonkos Edvárd Magyarkanizsáról, aki 33 éves és az út kedvéért felmondott mosonmagyaróvári munkahelyén, és e sorok írója, a 40. esztendejébe lépő tornyosi tornatanár. A kalandtúra szombaton kezdődik, akkor indulunk a kontinensbajnokságra.

Kalandra fel! Hiszen „Indul az utazás, csak erre vártál” – énekelte egy azóta már-már elfeledett magyar együttes még a kilencvenes években, és a szurkolók énekében új értelmet nyer a kissé gagyinak tűnő slágerecske. Igen, erre várunk már három évtizede, hogy a nemzeti tizenegyünk ott legyen egy nagy világversenyen. Részünkről pedig indul a nagy utazás. Most már csak a Storck-fiúknak kell odatenniük magukat. A szurkolókon nem fog múlni…

A leskovaci rendőrség annak gyanújával tartóztatta le a bujanovaci illetékességű I.D.-t, hogy munkahelyéről, a Telenor helyi kirendeltségéről ellopott 39, különböző gyártmányú mobiltelefont. A telefonok értéke 1,4 millió dinár.

Tizennegyedik alkalommal szervezi meg az Amatőr Színjátszó Fesztivált az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF). Szombat délelőttől kezdődően a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban lépnek fel a csoportok.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Kalákában szeretné rendbe tenni a 2013-ban kialakított Mezítlábas parkot az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) péntek délután négy órától.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

A belgrádi Železnik városi községben eltűnt a tizenhárom éves Jovana Ibraimović. A kislány 168 centiméter magas, átlagos testfelépítésű, szeme kék, haja barna. A rendőrség arra kéri a polgárokat, hogy ha bármilyen értesülésük van a gyermek hollétéről, azt a 192-es, a 011/2797-529, vagy a 011/2797-542 telefonszámokon, illetve a hozzájuk legközelebb lévő rendőrállomáson jelentsék. 

A Kárpátalja anno sorozatban legutóbb egy szolyvai zsidó visszaemlékezését olvashattuk el. Ezúttal egy ökörmezői sorstárs történetét ismerhetjük meg.

„Ökörmezőn sok gazdag zsidó család lakott. Az én szüleimnek fakereskedése volt. Gazdagok voltunk. Én éppen akkor végeztem a negyedik polgárit, amikor a németek bejöttek. Ettől a naptól kezdve a csendőrök minden éjjel bejöttek a lakásba, raboltak, amit csak tudtak, és ütöttek bennünket. Egy napon bevitték a zsidókat a templomba, ott voltunk 3 napig. Egy személy 12 kg-os csomagot vihetett magával. Pénzt, értékeket, aranyat elvettek, csak ennivalót vihettünk. A templomból a csendőrök az iskolába tereltek és onnan autón Szeklence faluba vittek. Ebből a faluból a keresztények kimentek és az egész falu gettó lett. Drótkerítéssel volt körülzárva, csendőrök és rendőrök őrizték. Egy-egy kis házban három-négy család lakott. Ennivalónk csak az volt, amit magunkkal vittünk. Aki az udvarra kiment vízért, azt a csendőrök megverték. Főzni nem volt szabad, verés volt a büntetés. Négy hétig voltunk a gettóban. Csendőrök vagonokba gyömöszöltek bennünket, 110 ember volt egy vagonban. Se víz, sem WC céljait szolgáló vödör nem volt a vagonban. Kassán adtak először vizet, azután Auschwitzig semmit. Auschwitzban Häftlingek és SS-ek vártak bennünket. Nagyon gyorsan szétválasztottak bennünket, nekem sikerült édesapámmal együtt maradnom. Fertőtlenítőbe vittek bennünket, hajunkat lenyírták, ruhánkat elvették, csíkos ruhát és facipőt adtak. Azután blokkba kerültünk. A Blockerster német politikai fogoly volt. Ütött-vert bennünket minden ok nélkül. Sajtot, kenyeret hoztak nekünk enni, tűzbe dobta a szemünk láttára azzal, hogy zsidónak az nem kell. Így telt el négy nap. Vagonban Erlenbuschba szállítottak bennünket. Egy vagonban 90 ember utazott. Ott aránylag jó dolgunk volt. Enni adtak. Naponta 1 liter levest és 12 embernek 2 kg kenyeret. A munka állomásépítés volt, fel is építettük. Ott nem is igen ütöttek. Csak amikor új Lagerführert kaptunk, akkor az ellátás is rosszabb lett. Amikor az oroszok közeledtek, elvittek bennünket Hausdorfba. Ott egy szétbombázott állomás romjait takarítottuk. Apámmal együtt dolgoztam. A dolgozók tízen kaptak egy kenyeret, a nem dolgozók huszan. Az oroszok közeledésére mindig tovább vittek bennünket. Így kerültünk Schweinitzbe. Ott gyárban dolgoztunk, mindig apukámmal együtt. Az ellátásunk gyenge volt. Három SS őrködött fölöttünk, az egyik rossz volt. Ez az ennivalónkat odaadta a civileknek azzal, hogy “Juden brauchen nicht so viel zu fressen”. Schweinitzből egyszer apukámmal együtt megpróbáltunk átszökni az amerikaiakhoz. Elfogtak. Könyörögtem, hogy ne akasszanak fel, fiatal vagyok, még élni akarok. Mondtam, hogy gyerek vagyok, még nincs eszem. Apukám meg azt mondta, hogy azért jött velem, mert nem akart engem egyedül hagyni. Végül 125 bottal megúsztam. Két hétig nem bírtam ülni utána. Apukámat nem verték annyira, talán sajnálták, mert 57 éves volt. A verés után orvoshoz mentem. Felháborodottan fogadott “még én adjak neked segítséget, amikor te meg akartál szökni !” Minden orvosi segítség nélkül feküdtem három napig, persze csak a hasamon tudtam feküdni. Amikor látták, hogy már vérmérgezés veszélye fenyeget, betettek a kórházba, ahol kb. három hét után meggyógyultam. Utána visszaállítottak a munkába. Akkor már apukám erősen legyengült. Az amerikaiak közeledésére Breslauba vittek bennünket. Ott munka nem volt, mert az állandó bombázások miatt nem volt érdemes dolgozni. Reggel 4-kor volt ébresztő, Zählappel. Ha esett az eső, vagy rossz idő volt, akkor az appell órákig tartott, hogy kínzásunk hosszabb legyen. Naponta 1/2 liter levest kaptunk, tizenketten 1 kg kenyeret és néha – hetenként, 10 naponként -, egy kis wurstot. Én mégis kicsit összeszedtem magamat, mert munka nem volt. Az oroszok egyre közeledtek felénk és így elindítottak bennünket Flossenburg felé. Gyalog mentünk. Útközben apukám már nagyon elgyengült, alig bírt menni. Aki nem bírt menni az úton, azt megfogták lábánál fogva, nyakára tették a derékszíjat és húzták maguk után, amíg élt. Azután otthagyták az úton. Nekünk magunknak kellett így húznunk társainkat. Én három embert vonszoltam így haláláig. Apukámat nem engedtem így húzni az úton – sírtam, könyörögtem, hogy ne bánjanak így vele. Erre kegyelemből agyon akarták lőni. Könyörögtem, hogy ne tegyék. Erre azt mondták, hogy úgyis meg kell halnia, hiszen nem bír menni. Ígértem, hogy viszem a hátamon. Valahogy megkegyelmeztek neki és továbbmehetett. Flossenburg előtt kb. három kilométerrel elesett, azt mondta: “Sulikám rosszul vagyok” – otthon mindig Sulikámnak hívott – felvettem a hátamra, mentem tovább, de csak fél kilométerre bírtam vinni. Én is gyönge voltam már akkor, hiszen az ételemet az úton mindig odaadtam apámnak, hogy jobban bírja a menetelést. A németek mondták, hogy ne kínozzam magam “Du machst dich auch kaput”. Én csak próbáltam továbbvinni, de nem bírtam. Levették a hátamról, elvitték kb. 20 lépés távolságra. Lelőtték. Még annyit mondott: “Smai Jíszroél”. A fejébe lőttek. Megengedték, hogy 5 percig ottmaradjak holtteste mellett. Jajgattam, sírtam – azután továbbmentünk Flossenburgba. Flossenburgban a krematóriumban dolgoztam. Tizenketten dolgoztunk ott, csupa olyan fiatal fiú, mint én. Hatan szállították a halottakat, mi hatan pedig betettük őket a tűzbe. Kinyitottuk a kemence csapóajtaját és ledobtuk a holttesteket. Égés közben a holttestek kicsit felemelkedtek, – mint amikor a papíros ég – tagjaik mozogtak, majd lehullott az egész test a tűzbe. Ezt nézni kellett. Megszoktam. 36 halott fért a kemencébe. Volt olyan nap, amikor 300-at is égettünk. Egyik ökörmezői ismerősömet, Landau Joelt is én égettem el. Ebédnél még együtt ültünk az asztalnál, panaszkodott, hogy gyenge. Biztattam, hogy tartson ki, hiszen a frontok közelednek, nem tarthat már sokáig, amíg felszabadulunk. Majd kimentem a WC-re, mire visszajöttem, a földön feküdt holtan. Én dobtam a tűzbe, de az ő égését nem akartam végignézni. Egy transzport elégetése 2 és fél óráig tartott. A szag rettenetes volt. Tizenkettőnk közül minden nap más ment le a kemencébe égetés után kitisztítani a hamut. Ilyenkor a kemence még iszonyú meleg és füstös volt. Itt kellett eltisztítanunk testvérek, barátaink hamvait. Enni elég rendesen adtak a krematóriumban, de nem bírtam az ételt megenni, így meglehetősen legyengültem. Flossenburgból Wienbe kerültünk. Útközben magyar nyilas katonákkal találkoztunk, akik SS ruhában voltak. Kértünk tőlük egy kis vizet. Egyik sem adott. Wien után 2 km-rel egy juhakolban helyeztek el bennünket. Az erdőben dolgoztunk. Naponta tízen kaptunk egy kenyeret – kis katonakenyér volt – és 1 liter levest. Néhány hét után Hamburgba kerültünk, ott is erdőben dolgoztunk és ugyanez volt az ellátásunk is. Hamburg után Dresdenbe kerültünk, ahol nyolc hétig dolgoztunk. Az állomásépület romjait takarítottuk, ellátásunk nagyon gyönge volt. Munka közben bombatámadás ért bennünket. 34 halottunk volt, én a 35-ik súlyosan megsebesültem. Hat hétig feküdtem. SS-kórházba kerültem, ahol jó dolgom volt, ugyanazt kaptam, amit a frontról sebesülten behozott SS-ek kaptak. Innen gyalog mentünk Theresienstadtba. Ott gettóban helyeztek el bennünket. Munka nem volt. Négyen kaptunk egy kenyeret és naponta kétszer levest. Egy napon a gettó kapuján orosz kapitány jött be. Óriási boldog izgalom támadt. Mondták neki, hogy itt zsidók vannak, bejött közénk. Én tudok oroszul, kiabálni kezdtem, hogy éhesek vagyunk, adjanak enni. Adtak enni, kitárták a kapukat, szabadok voltunk.” (Forrás: www.degob.hu)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

A belgrádi Sremčica lakónegyedben egy patakban holttestre bukkantak a bányászati kar hallgatói, akik egy ásatáson dolgoztak a környéken. A holttest már a bomlás előrehaladott fázisában volt. Az áldozat nő, kiléte egyelőre ismeretlen, ugyanúgy, mint a halál oka. A holttestet boncolásra vitték. 

Újvidék lakosságának mindennapi életét, családi kötelékeit, gazdasági és társadalmi életét, a vallási hovatartozás is lényegesen meghatározta.

A félelmeink, szorongásaink sokszor megmagyarázhatatlanok. Magunk sem emlékszünk pontosan, mikor alakultak ki, ahogyan arra sem, mi váltotta ki őket. Csak a tüneteket észleljük, hogy remegni kezd a lábunk, a gyomrunk helyén a félelem képzeletbeli, testes szőrgolyója lapul, és szaporábban ver a szívünk az átlagosnál. Gyakorlatilag bármi kiválthatja ezt az érzést. Egy hang, egy szín, egy emlék, egy illat, egy másik élőlény, vagy akár egy tárgy is.

Erika Teoman-Brenner, Ausztria belgrádi nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa volt a Szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara vendége. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Slobodan Vojinović, a kamara elnöke elmondta, nem véletlenül kezdeményeztek találkozót épp Ausztria képviselőjével, hiszen egy olyan országról van szó, amellyel Szerbia tavaly 900 millió dolláros áruforgalmat bonyolított, amelynek több mint tíz százaléka, 95 millió euró az észak-bácskai régió és Ausztria között valósult meg.

A Kreml támogatja, hogy Petro Porosenko ukrán elnök “hazavigye” a Donyec-medencét, ha ebben humanitárius célok vezérlik, mint ahogyan a kegyelmet kapott Nagyija Szavcsenko katonanőt vitte haza, de nem fogadja el az Oroszországhoz tartozó Krím félszigetre vonatkozó területi igényt.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön Moszkvában reagált így Porosenko előző napi kijelentésére, amit akkor tett, amikor kijevi hivatalában fogadta a Rosztov-na-Donuból a saját különgépén hazaszállíttatott Szavcsenkót.

“Ahogy Kijev hazahozta Nagyija Szavcsenkót Oroszországból, úgy állítja vissza Ukrajna szuverenitását a Krím félsziget és a Donyec-medence fölött” – hangoztatta Porosenko.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kegyelmezett meg az orosz bíróság által 22 évre ítélt Szavcsenkónak, akit még aznap Kijevbe szállítottak. Ugyancsak szerdán, Porosenko elnöki amnesztiája alapján Moszkvába repült az Ukrajnában 14 évre ítélt két orosz katona, Jevgenyij Jerofejev és Alekszandr Alekszandrov.

A Nyikita Hruscsov szovjet vezető által 1954-ben Ukrajnának “ajándékozott” Krím lakossága, orosz fegyverek árnyékában ugyan, de túlnyomó többséggel az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntött a 2014-es népszavazáson. A Moszkva által elcsatolt félsziget státusával kapcsolatban az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége továbbra is az állami szuverenitás és a területi sérthetetlenség elvének primátusát hirdeti – és a Krímet továbbra is Ukrajna részének tekinti -, Oroszország pedig az önrendelkezés jogáét. Ebben – a Fekete-tengerbe benyúló félsziget hovatartozásának ügyében – csak Fehéroroszország, Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Nicaragua, Szíria és Venezuela ért vele egyet.

Idén is megszervezi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Nemzeti Összetartozás Napját Udvarhelyen, ahol a trianoni békediktátum aláírására emlékeznek.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Elutasította a pontosított vádiratban szereplő állításokat és sértőnek titulálta azokat Miroslav Mišković üzletember a belgrádi Különleges Bíróság mai tárgyalásán. A vádiratban az áll, hogy Miroslav Mišković fiának, Marko Miškovićnak adócsalás elkövetését javasolta, miközben teljesen tudatában volt annak, hogy a javasolt lépések törvénybe ütköznek.