You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Putyin válaszlépésekkel fenyegette meg Európát

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 28/05/2016 - 09:47

Oroszország kénytelen lesz válaszlépéseket tenni az Egyesült Államok európai rakétapajzsa ellen – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel folytatott találkozója utáni sajtótájékoztatón.

A Romániába telepített rakétákkal kapcsolatban az orosz elnök közölte: Oroszország kénytelen lesz megfelelő lépéseket tenni annak érdekében, hogy biztosítsa saját védelmét. “Ugyanez lesz Lengyelország esetében is” – tette hozzá. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország Washington lépéseire reagál: “nem fogunk semmit tenni, amíg nem látunk rakétákat a velünk szomszédos területeken”.

Az Egyesült Államok május közepén hozta működésbe európai rakétapajzsának Romániába telepített elemeit. Moszkva szerint ez fenyegetést jelent Oroszország biztonságára. Washington szerint a rakétapajzs csupán az Egyesült Államok és Európa védelmét szolgálja, és nem irányul Oroszország ellen.

Krím Oroszországé

Kitérve a Krímre, az orosz államfő leszögezte: a félsziget hovatartozása nem vita tárgya, a kérdést lezártnak tekinti.

Eredménytelen szankciók

A görög kormányfő arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a nyugati szankciók Oroszországgal szemben nem vezetnek eredményre. Többször megismételtük, hogy a fegyverkezés, a hidegháborús retorika és a szankciók ördögi köre nem eredményes – fogalmazott Ciprasz. Hangsúlyozta, hogy az egyetlen megoldás a párbeszéd.

A görög miniszterelnök közölte: mindenki tudatában van annak, hogy az európai kontinensnek nincs jövője, ha az EU és Oroszország között viszály van. Hozzátette, Görögország “az együttműködés és barátság hídjaként” szolgálhat az unió és Oroszország között.

Az „egekben szárnyalt” a 15. TIFF megnyitója

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:21

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF) az elmúlt évek egyik leglátványosabb – tériszonyosok számára kifejezetten hidegrázós – megnyitóján vehettek részt az érdeklődők péntek este.
Kategória: Kultúra

Románia az orosz rakéták hatókörében van, figyelmeztet Vlagyimir Putyin

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:17

Az orosz elnök tegnap nyilatkozta azt, hogy Oroszország amiatt készül megtorló intézkedéseket hozni, mert Romániában üzembe helyezték az amerikai rakétavédelmi pajzs egyik bázisát, amely közvetlen fenyegetést jelent Oroszország biztonságára. Vlagyimir Putyin Athénban szólt a megtorló intézkedésekről, amelyeket konkrétan nem fejtett ki, de megjegyezte, hogy Lengyelországra is vonatkozik figyelmeztetés, ugyanis az Egyesült Államok ott is megkezdte egy, a deveseluihoz hasonló bázis megépítését, amely várhatóan 2018-ban készül el. A deveselui katonai támaszponton felállított rakétaelfogó rendszert már a kezdetektől fogva kifogásolta Oroszország, de a NATO és Románia is megalapozatlannak minősítette az oroszok aggodalmait, és hangsúlyozták, hogy a rakétapajzs csak védelmi célokat szolgál.

Őrizetbe vették a Hexi Pharma vezérigazgatóját

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:16

Flori Dinut tegnap hallgatta ki a főügyészség, ezt követően rendelte el őrizetbe vételét 128 csalási ügy miatt, ebből 99 esetben folyamatos jellegű csalást állapítottak meg és hozzájárulást a betegségek leküzdésének meghiúsításához. Flori Dinut tegnap idézte be a főügyészség, de a cégigazgató nem jelent meg a joghatóságnál, ezért rendőrök kísérték be. A kihallgatáson az igazgató beismerte, hogy tudott arról, hígított fertőtlenítőszereket adnak el a kórházaknak, azt is felfedte, hogy Dan Condrea rendelte el a hamisítást, ő volt ugyanis az egyedüli, akinek beleszólása volt a gyártási folyamatba.A Hexi Pharma tulajdonosa, Dan Condrea múlt vasárnap autóbalesetben hunyt el. Időközben Mihai Levát, a vállalat vegyészét és gyártásvezetőjét is vád alá helyezték, ellene bírósági felügyeletet rendeltek el.

A teljes román kajak-kenu válogatott doppingolt

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:15

A köztévé tegnapi beszámolója szerint a román férfi és női kajak-kenu válogatott összes tagja tiltott szert, meldoniumot szedett. Emiatt nem vehetnek részt a riói olimpián. Szintén meldonium használata miatt marad le az olimpiáról Daniela Stanciu atléta. Ion Dobrescu, a Román Olimpiai Bizottság főtitkára tragédiának nevezte a történteket, és azt nyilatkozta, vizsgálatot indítanak az ügyben. Ugyancsak tegnap derült ki, hogy Lucian Bute ökölvívó is tiltott szereket használt .Meldonium miatt korábban több romániai sportoló is lebukott, a csíkszeredai Tófalvi Éva biatlonos is. Március elején Maria Sarapova korábbi világelső teniszező sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Australian Open után végzett doppingteszt során a Nemzetközi Doppingellenes Szövetség meldoniumot mutatott ki a szervezetében.

Felszólította az unió Romániát, hogy hozzon intézkedéseket a hulladékkezelés terén

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:14

Az Európai Bizottság közleménye szerint Romániának volt egy hulladékkezelési terve 2003-2013 között, de ezt nem újították és nem hosszabbították meg. A bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy az országnak már 2013 decemberétől szabályoznia kellett volna a hulladékgenerálást. Az Európai Bizottság 2 hónap haladékot adott Romániának, amennyiben ez idő alatt nem hoz intézkedéseket a hulladékkezelést illetően, a bizottság az unió bíróságához fordul. Brüsszel megjegyzi, a hulladékkezelési terv kidolgozása az egészség- és környezetvédelmet szolgálja, valamint az erőforrások hatékonyabb felhasználását az unió területén. Az unió egyébként a hozott intézkedésektől teszi függővé az uniós alapokhoz való hozzáférést.

Kizárná Tőkés László az egyházból azokat a személyeket, akikről bebizonyosodott, hogy együttműködtek a román titkosrendőrséggel

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:13

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján kezdeményezte, hogy ne vállalhassanak egyházi tisztségeket azok, akik a rendszerváltás előtt együttműködtek a Securitatéval. Tőkés László nehezményezi, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az utóbbi években szinte teljesen mellőzte az egyházi átvilágítást, és nem indított fegyelmi eljárást azok ellen, akikről bebizonyosodott, hogy jelentettek a titkosrendőrségnek. Az egyházkerületben az ősz folyamán lesz tisztújítás.Tőkés László szerint a közéletre is ki kell terjedjen az átvilágítás, úgy véli, a rendszerváltozás azért torzult el, mert a társadalomba továbbra is beépülnek a titkosszolgálat volt ügynökei.

Cselekvési tervet fogadott el tegnapi ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács az egészségügyi helyzetre vonatkozóan

Erdély FM (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 09:13

Július végéig a kormánynak új jogszabály-tervezeteket kell kidolgoznia a fertőtlenítőszerekre vonatkozólag. Klaus Johannis az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács tagjai elemezték az egészségügyi helyzetet, és azt állapították meg, hogy a fertőtlenítőszer-botrány csak egy vetülete az egészségügyben tapasztalt gondoknak, a július végéig kidolgozandó normarendszernek ki kell terjednie majd a gyógyszerekre és az élelmiszerbiztonságra is. Hozzátette, a hazai jogrendet az EU-s szabványokhoz kell igazítani e téren is, és a szigorúbb szankciókat sem zárta ki törvényszegés esetén.

„Tempfli József szeretete mindenkire kiterjedt”

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 08:53

Áder János magyar köztársasági elnök is részvétét fejezte ki Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök halála miatt Böcskei Lászlónak, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspökének címzett levelében.
Kategória: Eklézsia

A csíki Szent Ágoston-központ bővítésére adakozhatnak a hívek

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 08:50

Főegyházmegyei gyűjtést szerveznek vasárnap a római katolikus templomokban a csíkszéki fogyatékkal élők részére kialakításra kerülő foglalkoztatóközpont megvalósulásáért – a hívek a sérültek életminőségének javulását támogathatják.
Kategória: Eklézsia

Szent László sírjához zarándokoltak

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 08:44

Gyalogos zarándoklatot tartottak vasárnap délután Nagyváradon, a várad-velencei római katolikus templomtól Szent László király sírjához gyalogoltak el a hívek. 
Kategória: Eklézsia

Tűzoltóadomány Debrecenből Hargita megyébe

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 08:32

A Magyar Tűzoltószövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak. A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke pénteken adta át Debrecenben.
Kategória: Erdélyi hírek

Beköltözött a múzeum „Székelyudvarhely legszebb középületébe”

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 28/05/2016 - 07:09

Több száz ember jelenlétében adták át pénteken délután a felújított székelyudvarhelyi Haberstumpf-villát, amely mostantól a Haáz Rezső Múzeum székhelyéül szolgál.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Magyar-magyar leszámolásra használják az MNT-t?

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 04:23

Megtartotta tizenhetedik rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács. Elfogadták a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége népesedési és családgondozási cselekvési programjáról szóló állásfoglalást, emellett több közép- és általános iskola igazgatóválasztási eljárásáról is tárgyaltak.

Egyebek között napirenden szerepelt a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatójának a A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/54737-magyar-magyar-leszamolasra-hasznaljak-az-mnt-t

      

Sikerül-e a Veszprémnek?

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 04:05

A hétvégén Kölnben, a Lanxess Arénában döntik el, melyik Európa legjobb férfikézilabda klubcsapata. A BL négyesdöntőjébe a hazai környezetben játszó Kiel, a lengyel Kielce, a francia PSG és a magyar Veszprém jutott be, s talán először egységesen az a vélemény, hogy nincs toronymagasan kiemelkedő csapat, hanem valahány együttes egyformán esélyes A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3066/sport_kezilabda/147229/Siker%C3%BCl-e-a-Veszpr%C3%A9mnek.htm

      

Az osztrák kormány kisajátítja Hitler szülőházát

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 02:58

Az osztrák kormány pénteken elindította Hitler Braunauban álló szülőházának törvényes kisajátítási folyamatát, hogy az évek óta üresen álló épület ne válhasson a neonácik emlékhelyévé.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3065/kulfold_eu/147249/Az-osztr%C3%A1k-korm%C3%A1ny-kisaj%C3%A1t%C3%ADtja-Hitler-sz%C3%BCl%C5%91h%C3%A1z%C3%A1t.htm

      

Ma tartják a negyedik Vajdasági Vágtát

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 02:43

A Nemzeti Vágta előfutama délben kezdődik Zobnaticán. 26 lovas mérkőzik meg egymással, mellettük azonban a kishuszárok is pályára lépnek. A Zobnaticára látogatók szurkolás közben kipróbálhatják a magyar és szerb konyha remekeit. A régi mesterségek utcájában kirakodóvásárt várja az érdeklődőket. Kísérőprogramok is lesznek: bemutatkoznak fiatal vajdasági csikósok, a Kelebiai Ménes díjlovaglói, A cikk folytatása …

Tovább….: http://pannonrtv.com/web2/?p=273272

      

Újabb hajótörés a Földközi-tengeren, sokan eltűntek

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 02:30

Ismét hajótörést szenvedtek menedékkérők a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében, az olasz parti őrség szerint mintegy 350-en utazhattak a pénteken szerencsétlenül járt halászbárkán, és közülük több tucatnyian eltűntek.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3065/kulfold/147246/%C3%9Ajabb-haj%C3%B3t%C3%B6r%C3%A9s-a-F%C3%B6ldk%C3%B6zi-tengeren-sokan-elt%C5%B1ntek.htm

      

Részben visszavonta kegyelmi rendeletét a macedón államfő

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 01:55

A hetek óta tartó tiltakozások, valamint bel- és külföldi nyomásra visszavonta pénteken kegyelmi rendeletét huszonkét személy esetében Gjorge Ivanov macedón államfő – számolt be róla a vesti.mk macedón hírportál.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3065/kulfold_szomszedsag/147244/R%C3%A9szben-visszavonta-kegyelmi-rendelet%C3%A9t-a-maced%C3%B3n-%C3%A1llamf%C5%91.htm

      

Válságban a horvát kormány?

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 28/05/2016 - 01:36

A horvát kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Híd Függetlenek Listájának kormánytagjai megvonták a bizalmat pénteken a nagyobbik koalíciós partner, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökétől, Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettestől, de a kabinet egésze nem támogatta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3065/kulfold_szomszedsag/147243/V%C3%A1ls%C3%A1gban-a-horv%C3%A1t-korm%C3%A1ny.htm

      

Pages