You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Megújultak a játszóterek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 14:02

Ada község önkormányzata március végén kezdett bele az Adán és Moholon található húsz köztéri játszótér felújításába, s a munka július derekán fejeződött be. Búcsú Attila, a községi képviselő-testület elnöke koordinálta az akciókat, illetve tevékeny részvevőjük is volt. Elmondta, hogy többnyire minden második hét szombatján zajlottak a munkaakciók, amelyeket a helyi önkormányzat szervezett, de aktívan részt vettek benne a helyi közösségek, valamint az Adica és a Standard közvállalatok. Továbbá a moholi Zöldike természetvédelmi civil szervezet, az adai Ifix ifjúsági szervezet, valamint az adai és moholi önkéntes tűzoltótestület tagjai, illetve sok magánszemély, köztük a játszóterek szomszédságában élő lakosok.

Etikátlannak tartják az orvostámogatást

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 30/07/2016 - 13:57

Érvek és ellenérvek is felhozhatók az orvosok gyógyszerészeti cégek által való szponzorációja kapcsán – vallják a szakemberek. A támogatások egy része a szakkonferenciákon való fellépéseket fedezte, de jól fizet egy-egy termék népszerűsítése is.
Kategória: Erdélyi hírek

Adunk is, kapunk is: Jegyzékháború Horvátországgal

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 13:40

Ivica Dačić ügyvezető külügyminiszter csütörtökön este arról számolt be, hogy megérkezett Belgrádhoz a horvát tiltakozó jegyzék, amelynek átvételét viszont Szerbia elutasította, mivel, mint közölte, hazánk senkit sem provokál, csak reagál a horvátországi eseményekre és ítéletekre. 

Több mint 3400 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 13:30

Nemzetközi mentőalakulatok több mint 3400 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren az elmúlt 24 órában, összesen 34 bevetésben - közölte pénteken az olasz parti őrség.

Lövöldözés Pristinában, több mint 40 sérült

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 13:05

Pristina központjában lövöldözés történt, melynek során több mint negyvenen megsérültek – közölte a koszovói rendőrség.

A szabadkai Rehák-kollégium pályázata

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 12:53

A szabadkai Rehák László Diákotthon pályázatot hirdet

Az Európa Kollégium várja leendő lakóit

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 12:50

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke közzéteszi

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁT

AZ EURÓPA KOLLÉGIUMBAN VALÓ KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS

ODAÍTÉLÉSÉRE A 2016–2017. ÉVBEN (ELSŐ KÖR)

Munkács ikonikus kéményseprőjét köszöntötték

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/07/2016 - 12:39

Kéményseprő-fesztivált rendeztek Munkácson július 27-én Tóth Bertalan kéményseprő tiszteletére – tájékoztat a Zakarpattya Online.

Tóth Bertalan 67. születésnapját ünnepelte ezen a napon. Az őt köszöntőkből és a látogatókból álló menet Munkács központján át, a Latorca-udvarig vonult muzsikaszóval és ételkülönlegességekkel. A menet még egy menyasszonyt is megtáncoltatott a központon. Az egyik városi cukrászda Berti bácsi születésnapjára egy különleges tortát is készített, amely az ő tiszteletére a Bertalan elnevezést kapta. Az új tortakülönlegességet ezentúl a városba látogatók is megkóstolhatják a cukrászdában.

 

Kárpátalja.ma

Az éhségsztrájknak vége

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 12:30

Nem tudhatjuk, hogy a délelőtti záporeső, vagy a nagykövetek előző napi látogatása hatott a mintegy 70 éhségsztrájkoló menekültre, de tegnap körülbelül egy óra tájban abbahagyták tiltakozásukat, és elfogadták a horgosi menekülttáborban levő segélyszervezetek és a Menekültügyi Hivatal által felkínált élelmiszert.

Dalposta előzetes – a dalok listája – az Eddától Koncz Zsuzsáig

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sat, 30/07/2016 - 12:27
Július 31-én, vasárnap a DALPOSTA a szokott időben, 14.10-kor kezdődik, és 16 óráig tart. Azok az üzenetek is elhangzanak, amelyeket Önök írásban juttattak el hozzánk péntek déli 12 óráig, honlapunk megfelelő rovatára kattintva (http://kolozsvariradio.ro/dalposta). A július 29-e után küldött üzenete...

Erdogan visszautasítja a nyugati bírálatokat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 12:20

Erdogan leszögezte: olyan országok, amelyeknek méltatniuk kellene Törökországot a puccskísérlet meghiúsításáért, ehelyett a cselszövők oldalára állnak. Nem lehetnek barátok azok az országok, amelyek jobban aggódnak az elkövetők sorsáért, mint a török demokráciáért - szögezte le.

Nagy torlódások a határátkelőknél és fizetőkapuknál

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 12:10

A megélénkült forgalom miatt a hétvégén nagy torlódásokra lehet számítani a határátkelőkön és az autópályán a fizetőkapuknál – figyelmeztet a Szerbiai Motoros Szövetség.

Humanitárius folyosókat alakítanának ki Szíriában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/07/2016 - 11:52

Moszkva kész együttműködni az ENSZ-szel és a humanitárius szervezetekkel a szíriai Aleppónál a humanitárius folyosók kialakítása során – közölte az orosz védelmi miniszter-helyettes.

“Oroszország készen áll a szoros és építő jellegű együttműködésre minden nemzetközi humanitárius szervezettel és természetesen az ENSZ szíriai különmegbízottjának irodájával” – közölte Anatolij Antonov orosz védelmi miniszter-helyettes.

Az észak-szíriai Aleppóban heves harcok dúlnak szíriai felkelők és az orosz támogatással harcoló kormányhadsereg között. Oroszország két napja bejelentette, hogy a szíriai kormánnyal közösen humanitárius folyosókat nyit az ostrom alatt álló Aleppó körül a felkelők ellenőrizte negyedekben élő civil lakosság, továbbá a magukat megadó harcosok életének megóvása céljából. Pénteken azonban a világszervezet különmegbízottja, Staffan de Mistura azt szorgalmazta, hogy Moszkva bízza az ENSZ-re a biztonságos övezetek létesítését.

Az ENSZ és az Egyesült Államok tisztségviselői is kételyeiket fejezték ki az orosz kezdeményezéssel kapcsolatban. Szerintük ez az intézkedés próbálkozás lehet a város kiürítésére, illetve arra, hogy kikényszerítsék a lázadók fegyverletételét. A Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők úgy vélik, hogy a kiürítés valójában erőszakos áttelepítést takar, és a damaszkuszi rezsim a humanitárius folyosókkal katonai előnyt akar magának kovácsolni az Aleppóért folyó harcban.

Elemzők szerint Aleppó elvesztése fordulópontot hozna a szíriai polgárháborúban, amelyben eddig 280 ezren haltak meg, és amely elől milliók menekültek el.

Magyar személyi igazolványt találtak egy kijevi korrupt bírónál

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/07/2016 - 11:50

A kárpátaljai származású Viktor Svec, a Legfelsőbb Gazdasági Bíróság bírója korrupciós ügybe keveredett – tette közzé a mukachevo.net hírportál július 28-án.

A gyanút Jurij Lucenko főügyész jelentette be.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai egy kávézóban leplezték le a bírót, amint ötezer dollárt fogadott el kenőpénzként.
Svec összesen tízezer dollárt követelt egy vállalkozótól azért, hogy ne akadályozzák kereskedelmi tevékenységében.

A tisztviselőt azzal is gyanúsítják, hogy megszervezte saját autójának ellopását annak reményében, hogy a biztosító sokat fizet majd érte.
A házkutatás során az irodájában, illetve házában háromszázezer dollárt és bizonylatokat találtak arról, hogy a bíró 475 ezer dollár értékben adott kölcsönt magánszemélyeknek, ezenkívül ékszerekre, illetve egy, a nevére kiállított magyar személyi igazolványra bukkantak.

A talált értékeket elkobozták.

Kárpátalja.ma

Az új hatalom felállása után rendeződhet Vajdaság pénzelésének kérdése?

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 11:48
A Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt nem lehet elfogadni a köztársasági és a tartományi kormány jó együttműködése nélkül, jelentette ki a Dnevnik újvidéki napilapnak nyilatkozva Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági képviselője.

Akik még valóban játsszák a futballt… – Kistérségi focitorna Karácsfalván

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/07/2016 - 11:19

A nemrégiben véget ért labdarúgó-Európa-bajnokságon – és nemcsak ott – nemegyszer láthattuk, láthatjuk, miként teszi tönkre a focit a túlzottan a védekezésre összpontosító sündisznóállás-futball, melyben elvész e gyönyörű sport lényege: a játék, az igazi, szép, kombinatív foci. És üdítő látni, hogy egy-egy kistérségi labdarúgótornán a résztvevők – ha technikai tudásuk nem is vetekszik a világsztárokéval – még teljesen annak tartják a futballt, ami: játéknak.

2016. július 23-án a KMKSZ Karácsfalvai Alapszervezete megrendezte a II. Karácsfalvai Kistérségi Labdarúgótornát, melyre idén a karácsfalvai, a tiszakeresztúri, a verbőci és a tiszaújhelyi ifjúsági labdarúgócsapat nevezett be az illető községek KMKSZ-alapszervezeteinek szervezésében. A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum futballpályáján sorra kerülő tornát Gorondi Albert, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke, a Nagyszőlősi Járási Tanács képviselője nyitotta meg, rámutatva, hogy a sport fél egészség, s felhívta a figyelmet a sportszerű játékra.

A négy csapat a torna során 2×15 perces meccseket vívott körmérkőzéses rendszerben, s a pontszámok szerint döntötték el, kik játszanak az 1–2., illetve a 3–4. helyért. Elsőként a tiszakeresztúriak és a tiszaújhelyiek léptek pályára, s az előbbiek az 1. félidőben el is húztak 2-0-ra, az utóbbiak erejéből pedig csak arra futotta, hogy a mérkőzés hajrájában bevigyenek egy szépítő találatot, beállítva a 2-1-es végeredményt.
A karácsfalvaiak és a verbőciek találkozóján hullámzó játékot követően, az előbbiek szerezték meg – 11-esből – a vezetést, majd egy mutatós fejessel kétgólosra növelték előnyüket. A verbőciek azonban még a félidő vége előtt szépítettek: egy lövésük után a labda a kapufáról a hálóba pattant. Fordulás után pedig jobbára a verbőciek támadtak, a karácsfalvaiak azonban egy ellentámadásuk során 11-est harcoltak ki, s bár a hálóőr elsőre kiöklözte a kapuba tartó labdát, a kipattanó játékszert a karácsfalvaiak a hálóba bombázták, ismét kétgólos előnyre téve szert. Majd a mérkőzés hajrájában a hazaiak egy, szinte az egész pályát átívelő lövéssel negyedszerre is betaláltak ellenfelük kapujába. Karácsfalva–Verbőc 4-1.
Tiszakeresztúr és Verbőc találkozóján az előbbiek kezdték jobban a játékot, többet támadtak, és hamarosan meg is szerezték a vezetést. A verbőciek azonban megrázták magukat, kiegyenlítették a játékot, majd az állást is, miután egy lövésük az ellenfél kapujának jobb alsó sarkában landolt. 1-1-es állás után a 2. félidő elejét ismét megnyomták a tiszakeresztúriak, ám újabb gólt nem értek el, míg a verbőciek feljöttek, és a vezetést is megszerezték. Mégsem örülhettek sokáig, mivel egy szögletet követően a tiszakeresztúriak kiegyenlítettek, újabb gól viszont már nem született. Tiszakeresztúr–Verbőc 2-2.
Tiszaújhely és Karácsfalva mérkőzésének kezdetén az előbbiek ragadták magukhoz a kezdeményezést, nyomásuk góllá is érett, majd másodszor is betaláltak a hálóba, ám a kapus támadása miatt a gólt érvénytelenítették. Fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, ám az eredmény nem változott: Tiszaújhely–Karácsfalva 1-0.
Ezután a tiszaújhelyiek csaptak össze a verbőciekkel. Az előbbiek a mérkőzés elején kétszer is eltalálták az oldalhálót, majd a vezetést is megszerezték, s bár Verbőc kijött a szorításból, és helyzeteket is dolgozott ki, gólt nem ért el. Sőt, a 2. félidő elején a tiszaújhelyiek már az első támadásuk végén betaláltak a hálóba, kétgólosra növelve előnyüket, s 2-0-ra legyőzték Verbőcöt. Karácsfalva és Tiszakeresztúr találkozóján egy hazai támadás során a karácsfalvaiak kilőtték a bal alsó sarkot, s megszerezték a vezetést. A tiszakeresztúriak azonban még a félidő vége előtt kiegyenlítettek, így a csapatok 1-1-gyel fordultak. A második játékrészben egy, a jobb oldalon végigvitt szép egyéni akció végén Karácsfalva újból megszerezte a vezetést, a tiszakeresztúriak azonban ismét kiegyenlítettek, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

A bronzmeccsen Karácsfalva csapott össze Verbőccel. Egy hazai szöglet után a labda bepattant a hálóba, így a karácsfalvaiak megszerezték a vezetést, a 2. félidő elején pedig megszületett a második góljuk, amit rövidesen egy harmadik találat is követhetett volna, ám a verbőci hálóőr szépen hárított. A mérkőzés hajrájában azután a verbőciek beleerősítettek, s megszerezték a szépítő gólt. Karácsfalva viszont megszerezte a harmadik helyet. Karácsfalva–Verbőc 2-1.

A döntőt Tiszakeresztúr és Tisza­új­hely játszotta. A mérkőzés elején egy hatalmas tisza­ke­resz­túri lövést láthattunk, amit viszont a tiszaújhelyi kapus kivédett. Ezután hullámzó játék alakult ki, ám az első játékrészben nem esett gól. A 2. félidő elején egy tiszaújhelyi helyzetet követő ellentámadásból megszületett a tiszakeresztúriak vezető gólja, amit hamarosan meg is duplázhattak volna, de lövésük elzúgott a bal kapufa mellett. A mérkőzés hajrájában viszont mégis sikerült bevinniük a második találatot, így 2-0-ra megnyerték a meccset, és vele a tornát.

Az ünnepélyes eredményhirdetés során az 1–3. helyezett csapatok átvehették a kupákat. A karácsfalvai Gorondi Mózes kapta meg a torna gólkirályának, falubelije, Gorondi Áron a legjobb kapusnak, a verbőci Bocskor Szebasztián pedig a legjobb mezőnyjátékosnak járó elismerést. A díjakat a karácsfalvai KMKSZ-alapszervezet biztosította. A torna zárásaként pedig Gorondi Albert megköszönte a résztvevőknek a sportszerű játékot.

Lajos Mihály

Az európai nagybankok zöme talpon maradna egy pénzügyi válság esetén

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 11:10

Az EBA péntek éjjel Londonban ismertetett stresszvizsgálata szerint mások mellett az olasz Monte dei Paschi, a spanyol Banco Popular, a brit Royal Bank of Scotland és az ír Allied Irish viselné a legrosszabbul a tesztben modellezett negatív forgatókönyv bekövetkeztét, de a vizsgált 51 bank zöme - köztük az OTP - helytállna ebben a környezetben is.

Száműzik a „szuper-üvegházgázokat”

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 30/07/2016 - 10:56

A CFC helyett jött a HFC; az ózonréteg megmenekült, de a klímaváltozás felgyorsult. Most újabb alku születhet: a HFC-nek is mennie kell.

Cseberből vederbe került a világ az ózonréteget veszélyeztető halogénezett szénhidrogének (CFC) kiváltásával.

A környezetvédelmi sikertörténetként emlegetett montreali jegyzőkönyv (1989) nyomán a hajtógázas spraykben és hűtőgépekben freonok helyett fluorozott szénhidrogéneket (HFC) kezdtek használni.

Az ózonpajzs lassú gyarapodásnak indult, de idővel kiderült, hogy a HFC-k erős üvegházhatású gázok; van olyan fajtájuk, ami tízezerszer jobban melegít, mint a CO2.

Októberben az ugandai Kigaliban megállapodás születhet a montreali jegyzőkönyv keretében ezen „szuper-üvegházgázok” csökkentéséről, ez a párizsi megállapodás hatását is felülmúlhatja.

A találkozó előtti utolsó egyeztetés a hétvégén zárult le Bécsben; megfigyelők szerint az egyezség közelebb van, mint eddig bármikor.

A HFC-gázok jelenleg a klímaváltozás mögött álló hatások 17 százalékáért felelnek. Korlátozás nélkül jelentőségük akár 28-45 százalékra is nőhet 2050-re.

Becslések szerint a HFC-k beszüntetésével 0,5 Celsius-fokos melegedés lenne elkerülhető 2100-ig, ezzel nagy lépést tehetne a világ a +2 Celsius-fokos melegedési plafoncél irányába.

A HFC-k beszüntetése 2050-ig évente 4 milliárd tonnányi CO2-egyenértékű kibocsátást váltana ki, ami nagyjából az EU éves kibocsátásának felel meg.

Ilyen mértékű csökkentést a párizsi egyezménytől sem várnak 2020 után.

A Bécsben körvonalazott tervek szerint a fejlett országok lassan befagyasztják a használatot, a fejlődők viszont hosszú haladékot kapnak, csak 2030 után kell nekikezdeniük.

Érdekes, hogy a HFC-k egyik fő alternatívája épp a CO2, de még így is megérné „kisebbik rosszként” ezt választani.

Moszkva kész együttműködni az ENSZ-szel a humanitárius folyosók kialakításában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 10:39

Moszkva kész együttműködni az ENSZ-szel és a humanitárius szervezetekkel a szíriai Aleppónál a humanitárius folyosók kialakítása során - közölte az orosz védelmi miniszter-helyettes.

Kettősség a szerb–magyar határvonalon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 30/07/2016 - 10:26

A szerb államvezetés képviselői a napokban több alkalommal is a macedón, illetve bolgár határvonal őrzésével megbízott katonai–rendőrségi alakulatok hatékonyságát méltatták, hangsúlyozván, hogy az illegális migrációt sikerült megfékezni. Ennek ellenére a szerbiai ideiglenes befogadóközpontokban – elsősorban Szabadkán – mind több a migráns, de a kelebiai, valamint horgosi tranzitzónákban is egyre többen sátoroznak...

Pages