You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Zentán is megszentelték a Kárpát-medence kenyerét

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 13:28

Szombaton Zentán a Kertek helyi közösség nagytermében rendezett alkalmi műsoron emlékeztek meg Szent István napjáról. Az ünnepségen Ceglédi Rudolf, a község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és beszédében nemzetünk összetartozásának fontosságát hangsúlyozta. A művelődési program a Cor Jesu Városi Kamarakórus színpadra lépésével és nemzeti himnuszunk közös eléneklésével kezdődött, majd az Ispiláng gyermektánccsoport vidám táncösszeállításával folytatódott. Ezt követően a Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület asszonykórusa és tamburazenekara, a Sarkantyú tamburazenekar és a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa lépett színpadra.

40 százalékkal csökkent az illegális migráció Románia határain az év első hét hónapjában

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 13:21

Csaknem 600 személy próbált jogtalanul az ország területére bejutni, tavaly ugyanebben az időszakban több mint 1000 személy jutott be illegálisan Románia területére. Az idei határsértők közül 100-at visszatelepítettek. Legtöbb határsértő csoportosan próbálkozott az illegális bejutással, a Radio România Actualităţi tudósítása szerint 30 román állampolgár segítségével jutottak be az ország területére, akiket ugyancsak elfogtak a határőrök. Az illegális határátlépés többnyire gépkocsikban való elrejtőzés, hamis útiokmányok révén történt, sokan próbálkoztak a zöld határon is. Az illegális határsértők Pakisztánból, Afganisztánból, Irakból, Szudánból, a Moldovai Köztársaságból, Oroszországból Törökországból, Albániából származnak.

Újkenyér-ünnep Topolyán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 13:15

Tegnap rendezték meg Topolyán a hatodik Vajdasági Parasztolimpiát, amelyet a kezdetektől az új kenyér ünnepével együtt hirdetnek meg. A program a hagyományokhoz híven lovas-fiákeres felvonulással kezdődött, majd ezt követően került sor a kenyérszentelő szentmisére a Sarlós Boldogasszony római katolikus templomban, Fazekas Ferenc Tisza menti főesperes celebrálta. Az ünnepi misén jelen voltak Kislinder Gábor, Topolya polgármestere, a helyi önkormányzat képviselői, a Pasztorális Tanács és a Parasztolimpiát szervező Gazdakör tagjai, valamint a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ képviselői.

Bakondi: Magyarország mindent megtesz Európa biztonságáért

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 13:14

Magyarország a saját határának őrzésével egyúttal Európa külső határát is őrzi, és mindent megtesz az európai emberek biztonságáért – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Bakondi György (a felvételen) úgy fogalmazott, hogy ennek történelmi hagyománya van: Magyarország évszázadok óta így cselekszik. Azt mondta, hogy a határőrizet vagy a népszavazás fontosságát nem azon lehet lemérni, hogy jelenleg hány migráns tartózkodik az országban.

A határon túli magyarság is az államalapításra emlékezett

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 13:01

A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl: Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át.

Perrel válaszol a Beatrice a TVR vádjaira

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 12:53

Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak Kolozsváron.
Kategória: Erdélyi hírek

A közösség és az egység ünnepe

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 12:33

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban az újvidékiek szombaton este ünnepi műsorral tisztelegtek Szent István államalapító emléke előtt. Kísérőprogramként megtekinhető volt a helyi Mimóza kézimunka szakcsoport és a Peart festők kiállítása. Az alkalmi műsorban felléptek a vegyes kórus, valamint az irodalmi szakcsoport tagjai. Az egybegyűlteket ünnepi beszéddel Ladisity Melinda, a központ elnök asszonya köszöntötte. Elmondta, hogy augusztus 20-a a legmélyebb történelmi gyökerű, valamint a legmesszebb mutató nemzeti ünnepünk. Önbizalmat, erőt meríthetünk belőle, tartást és felelősséget ad, utat mutat.

Európa lendületbe hozásáról tárgyal ma Angela Merkel, Matteo Renzi és Francois Hollande

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 12:30

Az olasz kormányfő Ventotene szigetére hívta meg a német kancellárt és a francia elnököt, hogy az Európai Unió átalakulásáról tárgyaljanak Nagy-Britannia kilépése után. Ventotene európai jelképnek számít, mivel a szigeten – a fasizmus korszakában működő politikai fogolytáborban – raboskodó Altiero Spinelli és Ernesto Rossi 1941 és 1944 között megfogalmazta a szabad és egységes Európáról írt kiáltványát. A Ventotenei kiáltvány az EU-t megalapozó politikai dokumentumként ismert. Az olasz kormányfő elképzelése az, hogy az Európai Unió innen induljon újra: az olasz-francia-német találkozó különböző, már kidolgozás alatt levő terveket indít el a növekedés, a biztonság és a védelem témakörében, de szó lesz a munkanélküliség elleni fellépésről, az Erasmus-ösztöndíjprogram fellendítéséről, valamint a migrációról is, írja az MTI.

Még sosem voltak ennyire népszerűtlen elnökjelöltek Amerikában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 22/08/2016 - 12:29

Nagy Sándor András Amerika-szakértő szerint még nem volt példa arra, hogy ennyire népszerűtlen jelöltek versengjenek az Egyesült Államok elnökségéért.

Nagy Sándor András az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: a két jelölt történelmi szinten alacsony népszerűséggel bír.

Ilyen még nem is volt Amerikában, hogy ennyire népszerűtlen jelöltek lennének – tette hozzá.

Szavai szerint a demokrata Hillary Clintonért sem rajonganak az emberek, de a republikánus elnökjelöltért, Donald Trumpért sem.

Nagy Sándor András szólt arról is, hogy a kutatások azt mutatják, hogy jelenleg történelmi mélyponton van a kongresszus megítélése.

Elindult a református egyházak jubileumi honlapja

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 22/08/2016 - 12:15

Elindult a Kárpát-medencei református egyházak közös honlapja, amelyen a reformáció 2017-es jubileumi emlékévével kapcsolatos hírek, interjúk, riportok olvashatók – közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinatának kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek: a protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500. évfordulóját, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának, az 1567-es debreceni zsinatnak a 450. évfordulóját is. A kettős jubileumot a Kárpát-medence református egyházai közösen ünneplik meg, és közösen kívánják felhívni a társadalom figyelmét “a reformáció ma is élő lelkületére”.
A www.reformacio.ma oldal naprakészen tájékoztat a református közösségek jubileumi programjairól: a gyülekezeti eseményekről éppúgy, mint a regionális találkozókról, valamint a központi református, állami és ökumenikus programokról.
Emellett a honlap célja az élményszerű tanítás: a látogatók egy időkereket léptetve ismerhetik meg az elmúlt öt évszázad református szempontból jelentős eseményeit, személyiségeit, megszerzett tudásukat pedig kvízek segítségével tesztelhetik. Az 500 év kiemelt történelmi helyszíneit és a jubileumi eseményeket egy interaktív térkép segít egységben látni.
A jubileumi év megnyitó ünnepsége 2017. január 6-án, vízkereszt napján lesz Budapesten, a Művészetek Palotájában. A reformáció emléknapján, október 31-én pedig nagyszabású református találkozót rendeznek a budapesti Papp László Sportarénában. Az emlékévre több mint kétszáz programot készítenek elő  – közölte korábban Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.

Csapást mért a francia légierő az Iszlám Állam rakkai létesítményeire

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 22/08/2016 - 12:15

Az IÁ területének központjában található létesítményt tucatnyi SCALP szárnyas rakétával semmisítették meg.

“A francia légitámadás során csapást mértek Rakkában az IÁ nehézfegyvereit tároló és kiszolgáló raktárközpontra” – áll a francia védelmi tárca párizsi közleményében.

A terrorszervezet szíriai székhelye elleni bevetésben a közlés szerint négy-négy Rafale, illetve Mirage 2000 típusú vadászbombázó vett részt, valamint egy Atlantique 2 típusú tengeri járőrrepülőgép, amely lézeres célravezetésű bombák ledobására is alkalmas. “Az IÁ területének központjában található létesítményt tucatnyi SCALP szárnyas rakétával semmisítették meg.”

A francia harci repülőgépek előzőleg egy héten át az iraki és kurd erők Moszul szárazföldi hadműveleteinek támogatásában vettek részt az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció keretében – fűzte hozzá közleményében a francia nemzetvédelmi tárca.

Véget ért a Malomfesztivál

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 12:07

A zentai Uprize zenekar koncertjével vasárnap hajnalban véget ért az oromi Malomfesztivál. A Magyarkanizsa községhez tartozó település szélén lévő szélmalomnál három napon keresztül a magyarországi, hazai és nemzetközi alternatív-, világ- és népzenei színtér befutott és feltörekvő zenekaraiból kaphattak ízelítőt az ide látogató fiatalok, a koncertek mellett pedig számos műhelymunkát is szerveztek a látogatók számára. A fesztivált megelőző napokban az érdeklődők különféle táborokban leshettek bele a filmkészítés, a fotózás és a színjátszás kulisszatitkaiba, de a helyszínen is, a koncertek kezdetéig számos érdekes foglalatossággal, többek között nemezeléssel és más kézműves foglalkozásokkal tölthették el idejüket a „malmozók”. 

Szenteleky-emléknap Szivácon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 11:55

A hagyományokhoz híven augusztus 20-án Szivácon az idén is irodalmi emléknapot tartottak, amelyen Szenteleky Kornél íróra, a térség magyar nyelvű irodalmi hagyományának kultikus szereplőjére, a vajdasági magyar irodalom alapítójára emlékeztek. A megemlékezés szentmisével kezdődött, majd a résztvevők virágot helyeztek el Szenteleky Kornél sírján. Az emléknap a helyi Szenteleky Kornél Művelődési Egyesületben folytatódott. Itt mutatták be Faragó Kornélia Idők, terek, intenzitások című, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent tanulmánykötetét.

Ingyenes tankönyvek 45 ezer diáknak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 11:30

Mintegy 45 ezer iskolás kap a következő iskolaévre ingyen tankönyveket, a közbeszerzési folyamatok már megkezdődtek – nyilatkozta tegnap Milovan Šuvakov, az oktatásügyi miniszter segédje a közszolgálati televíziónak. Elmondta, tavaly augusztus óta azok a gyermekek kaphatnak ingyenes tankönyveket, akik szociális segélyt igénybe vevő családban élnek. Šuvakov hozzátette, hogy már használt tankönyveket is ismét igénybe lehet venni, az iskola választja ki a használandó irodalmat, utána a szülőkön áll, hogy hogyan szerzik be ezeket.

„Megélték” a hagyományokat Szászrégenben

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 11:25

Negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Szászrégeni Magyar Napokat, a Maros megyei városban négy nap alatt tíz helyszínen tizenöt rendezvény várta az ünneplőket.
Kategória: Erdélyi hírek

A lakosság nagy része még mindig a készpénzfizetést részesíti előnyben a kártyás fizetéssel szemben

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 11:19

Az év első 6 hónapjában a bankautomatákból felvett összegek 17 százalékkal nőttek, elérve a 37 milliárd lejt. Ezzel párhuzamosan a kártyás kifizetések aránya is nőtt 22 százalékkal, de a bankkártyával történő vásárlás értéke még így is csak egyötöde annak az összegnek, mint amit készpénzben vesznek ki a bankautomatákból. Országos szinten 11,4 millió bankkártyát használnak aktívan, ez 800 ezerrel több, mint amennyi tavaly volt használatban.

„Higgyetek a szemeteknek!” – Véget értek a Kolozsvári Magyar Napok

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 11:17

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a nemzet jövőjének alakítása. A Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján Emil Boc polgármester ismét az együttélés modelljének nevezte a várost.
Kategória: Erdélyi hírek

Magyar nyelvű alkalmazás készült, amely vészhelyzetben nyújt útmutatót

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 22/08/2016 - 11:15

Az applikáció Android és Apple-gépekre is letölthető. Az elsősegély-nyújtást segítő alkalmazás tüneteket sorakoztat fel, megkönnyítve a vészhelyzet típusának beazonosítását, majd lépésről-lépésre leírja, bemutatja, hogy mit kell tenni például szívinfarktus, csonttörés, mérgezés vagy fulladás esetén.

Horgosnál két óra volt a várakozási idő

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 22/08/2016 - 11:10

Több határátkelőhelyen, illetve fizetőrámpánál is kisebb-nagyobb torlódások alakultak ki az elmúlt hétvégén, s ez a következő napokban is jellemző lehet – adta hírül közleményében a Szerbiai Motorosszövetség. A szervezet rámutatott, jelenleg a kelebiai átkelőnél átlag egy órát kel várni, Horgosnál akár 2 órát is, ezért a béregi átkelőt javasolja azoknak, akik külföldre kívánnak utazni, hiszen ott a legrosszabb esetben is csak fél óra a várakozási idő. A gépkocsivezetők a reggel héttől este hétig nyitva tartó Horgos 2, a királyhalmi, a bajmoki, valamint a gyálai átkelőt is használhatják.

Pages