You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Liget Műhely Alpítvány gyakornokokat keres

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 10:07

A Liget Műhely Alapítvány gyakornokokat keres, akik aktívan részt vennének az alapítvány munkájában.

Mester- vagy PhD-képzésben résztvevő vagy 2015/16-ban diplomázott fiatalok jelentkezését várjuk, akiket érdekel a kortárs irodalom és az alternatív pedagógia, jó az íráskészségük, biztos a helyesírásuk és szeretnek olvasni. Folyamatos budapesti tartózkodás nem szükséges, de a számítógéphasználat és internet-hozzáférés nélkülözhetetlen.

A jelentkezőktől első körben önéletrajzot, motivációs levelet és max. 1000 szavas saját írást várunk, ami lehet szépirodalmi mű(részlet), cikk, esszérészlet, fordítás vagy bármilyen szöveg, amivel nyelvi készségüket bemutatják.

A második körben személyes találkozásra hívjuk a kiválasztott jelölteket, a harmadik körben konkrét munkával bízzuk meg.

A kiválasztott gyakornokok hat hónapon át részt vehetnek a Liget és Szitakötő folyóiratokban megjelenő írások szerkesztésében, korrigálásában, az országos oktatási program pedagógusképzéseiben és gyerekfoglalkozásain, a beérkező pályázatok elbírálásában, honlapszerkesztésben, pályázatok írásában és elszámolásában, és módjuk lesz elsajátítani a szerkesztőségi munka alapjait.

A heti rendszerességű, várhatóan decembertől márciusig tartó, 12 alkalomból álló, hétfőnként 16.00-tól 17.30-ig tartó felkészítő szeminárium után a szerkesztőségben legfeljebb havonta egyszer-kétszer szükséges megjelenni, a munkavégzés és kapcsolattartás legnagyobb része elektronikus úton történik.

A képzés helyszíne a BARABÁS VILLA.
http://barabasvilla.hu/

A gyakornokok az elvégzett munka mennyisége és minősége alapján megállapított ösztöndíjban részesülnek.

A jelentkezéseket 2016. október 14-ig várjuk emailben: palyazat@ligetmuhely.com

További információ:
http://ligetmuhely.com/gyakornokot-keresunk-2

Orosz választás - Az Egyesült Oroszország megszerezte a szavazatok több mint felét

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 10:03

A listás szavazatok 54,21 százalékát szerezte meg a kormányzó Egységes Oroszország párt a vasárnap megtartott oroszországi parlamenti választáson a voksok 90 százalékának összesítése alapján, és tetemes előnnyel vezet az egyéni körzetek többségében is.

Vlagyimir Putyin pártja nyert a tegnapi oroszországi parlamenti választásokon az eredmények 60 százalékos feldolgozottsága szerint

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 19/09/2016 - 09:38

Ez 53,8 százalékos többséget jelent az Egységes Oroszország Pártnak Dmitrij Medvegyev kormányfő tegnap esti bejelentése szerint. Az orosz lakosság 47,8 százaléka vett részt a szavazáson, ezzel szemben öt évvel ezelőtt 60 százalékos volt a részvételi arány. Vlagyimir Putyin azt nyilatkozta, biztosan állítható, hogy az Egységes Oroszország jó eredményt ért el, annak ellenére, hogy a részvételi arány nem volt a legmagasabb. A Vlagyimir Zsirinovszkij vezette liberális-demokrata pártra és a kommunista pártra a lakosság 13,7 illetve 13,9 százaléka szavazott az eddigi eredmények szerint, ezen kívül még a baloldali Igazságos Oroszország párt alakíthat frakciót.

Nem lenne szabad házi feladatokkal terhelni a tanulókat az oktatási miniszter szerint

Erdély FM (Románia/Erdély) - Mon, 19/09/2016 - 09:37

Mircea Dumitru ezt tegnap nyilatkozta a Digi 24 televízió egyik műsorában. Hozzátette, hogy az otthon megoldandó feladatokat az iskolában kellene elvégezni, szerinte elfogadhatatlan, hogy napi 5-6 tanóra után, több órát kell még otthon iskolai dolgokkal foglalkozniuk a gyerekeknek. A tárcavezető szerint az ilyen mértékű túlterhelés ésszerűtlen.

Könyvajánló: Kárpáterődítés 1940–1944

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 09:33

Szabó József János: Kárpáterődítés 1940–1944. Magyar katonai erődítések Kárpátalján és Székelyföldön, Az Árpád-vonaltól az Árpád-állásig. Pillangó Kiadó, 2015.

Dr. Szabó József János hadtörténész fő kutatásterületei közé tartoznak a Kárpátalja területén végbement, a magyar csapatok által folytatott hadműveletek a második világháború alatt.

A szerző korábbi könyve, Az Árpád-vonal. A Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere a Keleti-Kárpátokban 1940-1944 bővített kiadása. Munkája az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban 1940–1944 között kiépített erődítmény elkészítésének megvalósítását, terveit részletezi. Összefoglalja a határvédelem fogalmát a két világháború között, térképmellékletekkel illusztrálja a völgyzárakat, kitér a Székelyföld körkörös erődítésére.

A mű különlegessége abban rejlik, hogy nem csupán történelmi, politikai, természetrajzi vagy építészeti szempontból világít rá a háborúra. Kitér a törvényt tisztelő elesett katonákra is. Szomorúan írja, hogy a nevüket sem tudjuk azoknak az embereknek, akik saját testükkel védték a lakosságot – „De talán ez nekünk nem is fontos. A családjuknak azonban feltétlenül. Ez a háború egyik tragédiája.”

Közel egy évtizeden át kutatta a Magyar Királyi Honvédség Kárpátokban folytatott harcait. Az utószóban a tanulmányozást módjait taglalja. Végigjárta a harcok helyszíneit, sok levéltári forrást kutatott, s több veteránnal is felvette a kapcsolatot. Román és szovjet forrásokat dolgozott fel, ennek köszönhetően a Kárpátokban vívott honvédő harcokat pontosabban és kifinomultabban mutatja be.

Feltevődhet hát a kérdés: miért fontos számunkra a tény, hogy az Árpád-vonal volt az egyetlen olyan erődrendszer Európában, amit nem törtek át? Az erődítéssel foglalkozó szakember eleve nem tesz fel ilyen kérdést, hanem érdeklődéssel tanulmányozza, és következtetéseket von le napjainkra vonatkozóan.              

Részlet az Előszóból

Magyar találmány segíthet a siketnémákon

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 09:28

A siketnémák mindennapjait tenné könnyebbé, illetve a siketek és hallók közti kommunikációt segítené az a magyar fejlesztés, amely a jelnyelvet felismerve azonnal a beszélt nyelvre fordítja le.

Az idei San Franciscó-i TechCrunch magyar standjának egyik kiemelkedő projektje a SignAll nevű startup fejlesztése, melynek részleteiről Robotka Zsolt beszélt az Origónak. Munkatársaival egy olyan technológián dolgoznak, amely több kamera együttes működtetésével felismeri a jelnyelvet, és azt azonnal a beszélt nyelvre fordítja le. Jelenleg a siketek és a hallók közötti kommunikáció csak videokonferenciával és jeltolmács igénybevételével oldható meg. Az amerikai piac igen jelentős, hiszen nagyságrendileg félmillió siketnéma él az USA-ban – ezt a piacot célozta meg első körben a SignAll.

A cég prototípusát hatéves kutatómunka előzte meg, melynek köszönhetően jelenleg 300 jelet ismer fel. A cél az, hogy a termék bevezetéséig ez a szám elérje az ezret. Az amerikai jelnyelvben – ami a cég elsődleges célpiaca – körülbelül 5000 jel létezik, erre fókuszálna a projekt. Egyébként, ahogy a beszélt nyelvből, úgy a jelnyelvből is legalább 200 ismert szerte a világon, így az univerzális, minden jelnyelven beszélő program körülbelül akkora kihívást jelentene, mint a világ ismert nyelveit általánosan fordító szerkezet fejlesztése.

A siket közösségnek szóló Limping Chicken című online magazin nemrég arról közölt egy cikket, mi a különbség a siketek és a hallók tüsszentése között.
Nem csak további források bevonása, de idő is kell ahhoz, hogy tökéletesítsék a prototípus jelfelismerő képességeit – mondta el az Origónak Robotka Zsolt. A legnagyobb feladatnak azt tartja a szakember, hogy a kamera az emberi arc minden mozdulatát a megfelelő módon azonosítsa. Úgy tűnik, a befektetők is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a projekt iránt, márciusban ugyanis 1,5 millió eurós befektetéshez jutottak. A fejlesztők szeretnék a programot kompatibilissé tenni a Skype vagy a Facebook Messenger alkalmazásokkal is.

Ittas vezetés miatt menesztették az Ungvári Városi Tanács egyik képviselőjét

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 09:25

A hírt az Ungvári Városi Tanács Facebook-oldalán tették közzé szeptember 13-án.

Jevhenyij Bobrov, a megyeszékhely kulturális, sport-, családi és ifjúsági ügyekért felelős hivatalának vezetője szolgálati autójával gyalogátkelőhelyen parkolt, emiatt a járőrök igazoltatták, s közben észrevették, hogy a képviselő ittas állapotban van. Az esetről jegyzőkönyv készült. A szabálysértés miatt a küldöttet felmentették hivatalából.

Bobrov tagadja a vádakat, és bírósághoz fordul az ügyben.

Kárpátalja.ma

Füzér lovasa nyerte a 9. Nemzeti Vágtát

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 09:11

Kun Ferenc, Füzér lovasa Colonia Victoria nevű lován nyerte a 9. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a fővárosi Hősök terén.

Kun Ferenc Csemő, Szentkirály és Tata lovasát utasította maga mögé. A szintén döntős Németh János, Baja lovasa, kétszeres bajnok az első körben leesett lováról, My Boy Mennydörgés egyedül futott be a célba.
A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként befutó Petrik Tamás, Csemő lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Csiki Árpád, Szentkirály versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős 300-300 ezer forintot vihetett haza.
A nemzetközi futam döntőjét is a délután folyamán rendezték meg: a győztes Szlovénia lovasa, Teodor Kolaric lett. Másodikként Csehország, harmadikként Katar lovasa futott be. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Szlovákia, Szerbia és Oroszország lovasa végzett.

Összesen 11 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Románia, Franciaország, Mongólia és Magyarország lovasa versenyzett a nemzetközi futamon.

Az egyes országok tradicionális öltözetét viselő lovasok nem a saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Hősök terén felállított speciális versenypályán a hétvégén 71 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze sebességét az előfutamokon és az elődöntőn.

A változatos időjárási viszonyok közepette megtartott lovas programokra és az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit bemutató Országkonyhára több tízezren látogattak ki, a döntőt a közmédia közvetítette.

Ferenc pápa: a migráció és a menekültválság a legnagyobb humanitárius krízis a második világháború óta

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 09:05

A mai világban több mint 65 millió ember kényszerült már elhagyni lakhelyét. Ez a precedens nélküli szám minden képzeletet felülmúl – mondta Ferenc pápa a jezsuita rend egykori tanítványainak európai és nemzetközi szövetségét fogadva a Vatikánban szombaton.

A katolikus egyházfő a migrációt és a menekültválságot a “legnagyobb humanitárius krízisnek” nevezte a második világháború óta. Hangsúlyozta, hogy a menekültek nem puszta számok, hanem nők, férfiak, fiatalok, akiknek nevük, arcuk, saját történetük van és “elidegeníthetetlen joguk, hogy békében éljenek és gyerekeiknek jobb jövőben reménykedjenek”.
Ferenc pápa emlékeztetett, hogy a világ több részén zajló konfliktusok miatt, – amelyek között Szíriát és Dél-Szudánt említette meg – minden korábbinál több menekülésre kényszerült veszíti életét a “temetővé vált” Földközi-tengeren való átkelésben, vagy éveket töltenek táborokban. A pápa kijelentette, “ebben a történelmi időszakban nagy szükség van olyan emberekre, akik meghallják a szegények kiáltását és arra könyörületességgel és nagylelkűen válaszolnak”.
Az egyházfő arra bátorította az egykori jezsuita tanítványokat, fogadják be otthonaikba és közösségeikbe a menekülteket, hogy “első tapasztalatuk Európából ne az a trauma legyen, hogy az utcán, hidegben kell aludniuk, hanem meleg és emberi fogadtatásban részesülnek. Emlékezzetek, hogy az igazi vendégszeretetnek mély evangéliumi értéke van, és a szeretetet táplálja, amely a legnagyobb biztonságot nyújtja számunkra a gyűlöletes terrorizmussal szemben”.

Két gép összeütközött Gödöllőnél, négyen meghaltak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 00:14

Két kisrepülőgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel, négy ember meghalt. Az egyik gép, egy Cessna 182 ejtőernyősöket vitt ugrani, míg a másik, egy Piper-28 sétarepülésre indult.

Orosz-választás - Az előzetes eredmények alapján ugyanaz a négy párt alakíthat frakciót

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 22:56

Az előzetes szavazati eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte meghatározó szerepét az orosz szövetségi parlament alsóházában (Állami Dumában), és úgy tűnik, hogy a vasárnapi választás alapján ugyanaz a négy párt alapíthat majd frakciót, mint eddig.

Három országban otthon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 22:50

Aradszki Imre feleségével, Erzsikével az év egyik felét Topolyán, a bácskai kisváros egyik csöndes utcájában található szépen felújított családi házukban, a téli hónapokat pedig brüsszeli lakásukban töltik. Gyerekeik, unokáik is a belga fővárosban élnek, lányuk a gazdasági minisztérium alkalmazottja, jelenleg rendezvényszervező, fiuk repülőpilóta. Azt mondja, itthon érzi magát Topolyán, de Szabadka utcáin sétálva is szinte érzi ősei szívdobbanását. Több otthona, több hazája van.

Több százan imádkoztak a Tatárdombon

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sun, 18/09/2016 - 21:55

Álljon fel az, aki tízest szeretne kiérdemelni a 2016–2017-es tanévben, másokat vigasztaló tevékenységéért! Erre szólította fel Böjte Csaba a szombati tatárdombi iskolai évnyitó ünnepségre egybegyűlteket. Mindenki felállt a helyéről.
Kategória: Aktuális/Gyergyószék

Veszélybe került a szíriai tűzszünet a kormányerők elleni amerikai légicsapás miatt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 21:34

Bizonytalanná vált a vasárnap éjfélkor lejáró egyhetes szíriai tűzszünet további sorsa a hét végén kiújuló fegyveres harcok és az Egyesült Államok vezette katonai koalíció szíriai kormányerők ellen tévedésből elkövetett légi támadása miatt - jelentették hírügynökségek.

Ahol másként alakultak a dolgok, mint szerettük volna

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 21:28

Tévednek azok, akik Ürögöt, a Tarcal-hegy/Fruška gora lankáin elterülő dimbes-dombos szerémségi kisvárost, vagy nagyfalut lakói száma alapján ítélik meg. Tévednek azok is, akik a településen áthaladó járművek száma alapján vonnak le következtetést az ottaniak életéről, netán attól teszik függővé jelenét, jövőjét, hogy mennyire esik távol az urbánusabb szerémségi várostól, Mitrovicától (Szávaszentdemeter), vagy mennyire van közel a tartományi adminisztrációhoz és annak központjához, az alig 20 kilométerre levő Újvidékhez.

Németországban hanyagsággal vádolja több tartomány a szövetségi menekültügyi hivatalt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 20:57

Németországban hanyagsággal vádolja több tartomány a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), a bírálatok szerint a hatóság ellenőrzésein nagy számban csúsznak át menedékkérők által benyújtott hamis útlevelek.

Kika, a pleisztocén dzsinn

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 20:48

A nagykikindai Toza Marković Téglagyár agyagbányájában 1996. szeptember 4-én a markológép kanala 21 méter mélységben nagyméretű csontokat fordított ki a sárga löszrétegből. Futótűzként terjedt a hír, hogy szinte épen megőrződött teljes mamutcsontvázra bukkantak Nagykikindán. Világszerte ritkaságszámba megy a teljes vagy majdnem teljes csontvázat tartalmazó mamutlelet. Az örök hó és jég birodalmában, Szibériában találtak már jégbe fagyott szőröstül, bőröstül megőrződött bébi mamutot is, amelynek fagyott szöveteiből megpróbálták klónozni, életre kelteni a mamutot, szerencsére ez nem járt sikerrel.

Legalább nyolc embert sebesített meg egy késes támadó Minnesotában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 18/09/2016 - 19:54

Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően - közölték a helyi hatóságok. A támadást vasárnap az Iszlám Állam szervezete vállalta magára.

Ezrek a madéfalvi hagyma ünnepén

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sun, 18/09/2016 - 19:29

A hétvégén több mint háromezer helybéli részvevővel és több külföldi vendéggel zajlott a nyolcadik Nemzetközi Hagymafesztivál Madéfalván. A magyarországi Bonyhádról például több mint háromszázan érkeztek.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Pages