You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Csődhelyzet miatt nem fogadják a kikötők a világ egyik legnagyobb szállítmányozójának hajóit

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 23:31

Közel 14 milliárd dollár értékű áruval a fedélzeten a Hanjin szállítmányozócég 34 konténerhajója vesztegel a tengereken világszerte több mint egy hete, mert a kikötőkben senki sem vállalja a csőd előtt álló dél-koreai cég hajóinak kirakodását.

Szíria - Damaszkusz felmondta a tűzszünetet

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 22:44

A szíriai hadsereg hétfőn a maga részéről felmondta a hét napja kezdődött tűzszünetet, amelyben az Egyesült Államok és Oroszország állapodott meg. A nyilatkozat nem utal arra, hogy megújítják-e majd egyáltalán a fegyvernyugvást.

Gyurcsány: Orbán fenyegeti a magyarok szabadságát

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 22:13

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a magyarok szabadságát nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor fenyegeti, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország orosz érdekszférába kerüljön.

New Yorkban megkezdődött az ENSZ migrációs csúcskonferenciája

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 21:40

New Yorkban az ENSZ-közgyűlés elnökének és az ENSZ főtitkárának megnyitójával kezdetét vette hétfőn a migrációs csúcskonferencia, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is felszólal és hatpontos javaslatot terjeszt elő.

New York-i robbantás - New Jerseyben elfogták a gyanúsítottat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 21:05

Lövöldözés után őrizetbe vették a hét végén New Yorkban és a szomszédos New Jersey szövetségi államban elkövetett robbantások gyanúsítottját hétfőn - közölte a New Jersey állambeli Elizabeth város polgármestere.

Az osztrák kancellár célja a balkáni államokkal való szoros együttműködés

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 20:56

Az osztrák kancellár célja, hogy a balkáni államokkal való szoros együttműködés védőpajzsként működjön, hiszen - mint mondta - senki nem tudja, hogy meddig tart a Törökországgal kötött menekültügyi egyezmény - közölte a Kurier hétfőn.

Új kötet mutatja be Radnóti Miklós dedikációit

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 20:56

Radnóti Miklós irodalmi és személyes kapcsolatai ismerhetők meg abból az új kötetből, amely a költő több mint hatszáz dedikációját adja közre – közölte Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész az MTI-vel.

A kutató elmondta, a dedikációk mint írói kézjegyek régóta az irodalomtörténeti és a gyűjtői érdeklődés látóterében vannak, hiszen a szerző által írt ajánlás érdekes mint az irodalmi élet történésének, a gesztusnak megfogható dokumentuma. Emellett azonban az ajánlások információt is hordoznak: életrajzi források, amelyek összegyűjtve kirajzolják a teljes kapcsolathálózatot.

Emmy-díjak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 20:52

Az idén is a Trónok harca és Az alelnök című sorozatok kapták a legfontosabb Emmy-díjakat Los Angelesben a helyi idő szerint vasárnap megrendezett díjkiosztó gálán.

Éremművészként is maradandót alkotott

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 20:39

Telcs Edét (1872–1948) Szabadka első akadémiai végzettségű szobrászművészeként tartjuk számon. Igaz, Baján született, de gyermek- és ifjúkorát Szabadkán töltötte, és később, amikor már Budapesten élt, gyakran felkereste szeretett városát. Szabadkán állították fel 1901-ben Telcs első köztéri szobrát, az Erzsébet királyné mellszobrot.

Jótékonysági sport- és családi nap

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 20:35

A szabadkai Soroptimist Klub szombaton jótékonysági sport- és családi napot szervezett a Palics melletti Đorđević-tanyán. Mint Bíró Lívia, a civil szervezet elnöke elmondta: a rendezvény bevétele a szabadkai Žarko Zrenjanin gyógypedagógiai általános- és középiskola támogatását szolgálja.

Kárpátalja anno: Majdánka görögkatolikus temploma

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 19:54

 Az Ökörmezői járásban található a kis ruszin település, Majdánka.

A falu görögkatolikus fatemplomát a XVIII. században építették, s Szent Miklós tiszteletére szentelték fel. A templom hosszhajós elrendezésű, hármas tömegtagolódású. A hajót a megkettőzött tornác a torony vonaláig övezi. A bejárat fölötti tetőzet oromfal jellegű. Felette emelkedik a galériás torony, amelynek nagyon magas sokszögű gúlasisakja széles, sapkaszerű résszel kapcsolódik a torony-erkélyhez. A templomegyüttes része a jellegzetes kőfeszület is.

Majdánka görögkatolikus parókiája az egyházi összeírások szerint már 1771-ben létezett, az anyakönyveket 1804-től vezetik.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Az akarat és az elszántság megtestesítői

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 19:27

Hét éve történt: a klub menedzsere, aki a játékosokat szállító rent-a car autót vezette, elaludt, aminek következtében a kocsi letért az útról és felborult, s soha nem jutott el a párizsi repülőtérre, ahonnan Lengyelországba kellett volna menniük az asztaliteniszezőknek. A három játékos közül egy, a vukovari, 1983-as születésű Sandra Paović, aki korábban – a háború elől menekülve – éveken Ókéren és a szerb válogatottban játszott, súlyosan megsérült. Amikor értesültem a hírről, éppen Zágrábban tartózkodtam a férfikézilabda-világbajnokságon, s azonnal felhívtam a zentai Boros Tamarát, akivel Paović 2005-ben a horvát csapat tagjaként Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Boros szinte alig tudott megszólalni, azt mondta szörnyűek az első hírek, amelyek arról szóltak, hogy Paović soha többé nem tud majd lábra állni.

A kvótareferendumról tartottak lakossági fórumot Moholon

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 19:06
Az októberi kvótareferendum kapcsán tartottak lakossági fórumot ma este a moholi Közösségi Házban, a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete szervezésében.

Brüsszel nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 19:03

Az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől annak ellenére, hogy egyesek így értelmezték a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker múlt heti kijelentését, miszerint a szolidaritásnak szívből kell jönnie, nem lehet kierőszakolni - jelentette ki Margaritisz Szkínász bizottsági szóvivő hétfőn Brüsszelben.

A mentőmellények temetője

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 18:30

Segélyszervezeti aktivisták hétfőn - az ENSZ menekültügyi csúcstalálkozója elé időzítve - két és fél ezer olyan mentőmellényt helyeztek el a londoni parlament előtti téren, amelyeket a tengeren átkelő menekültek használtak.

Reális-e a duális?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 18:23

Gimnazista voltam Topolyán, a németországi unokatestvéremék ebben az időben szakközépiskolások. Jól emlékszem rá, hogy míg nekem halvány lila gőzöm sem volt tizenévesen, hogy hol fogok majd dolgozni, addig a velem majdnem egykorú lányok már tudták ezt. Pontosan tudhatták, hogy amint elhagyják az iskolapadot, nem kerülnek bizonytalan helyzetbe, nem kell munkakereséssel akár több évet is eltölteniük, hiszen ők már iskolás éveik alatt ott töltötték a gyakorlati óráikat, ahol később majd munkát is kapnak, majdani végzettségüknek megfelelően egyikük irodában, másikuk gyógyszergyárban. És ez valóban így is lett.

Uniós erővonalak

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 19/09/2016 - 18:21
Abban a hétvégi pozsonyi informális EU-csúcs résztvevőinek zöme nagyjából megegyezik, hogy a találkozón nem sikerült érdemi áttörést elérni egyetlen, az Európai Unió előtt tornyosuló kihívás kezelésében sem. 
Kategória: Vélemény

Amerikai napilap méltatta Jeremićet

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 19/09/2016 - 18:15

– Úgy tűnik, hogy a fiatal szerbiai, Harvardon diplomázott Vuk Jeremić az egyetlen elismerésre méltó jelölt, aki megértette, hogy az ENSZ következő főtitkára egyik központi feladatának a szervezetben jellemző bürokrácia megzabolázásának kell lennie. A szükséges reformok és az ENSZ iránti bizalom visszaállításának szempontjából Vuk Jeremić a legjobb jelölt a főtitkári tisztségre.

A munkácsi sörfesztiválon jártunk

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Mon, 19/09/2016 - 18:08

Ehettünk rákot, „részeg csirkét”, disznófület és ínycsiklandó sztékeket, de jobban örültünk volna, ha Munkács első sörfesztiváljának kicsit több köze lett volna a sörhöz, mint például a mézhez – mégsem távoztunk rossz szájízzel a Varisszke Pivo-ról.

Az újonnan beüzemelt óriáskerék mutatta az irányt szeptember 15–19. között Munkács első sörfesztiválja felé. A Győzelem park nem vonzott annyi látogatót, mint a két évtizedes múltra visszatekintő borfesztivál, de azért most sem lehettek elégedetlenek a szervezők.

– Négy óra után indul be az élet, korábban nem sok értelme van kijönni – látott el előzetesen jó tanácsokkal Pogány Viktor vendéglátós, a kárpátaljai fesztiválok állandó alakja –, de aztán már folyamatosan sorok kígyóznak a sátraink előtt.

A gasztroguru tanácsához tartottuk magunkat, így épp odaértünk, amikor Andrij Baloga, Munkács polgármestere csapra verte az első söröshordót, és egy korsó itallal hivatalosan is megnyitotta a fesztivált. A város fiatal vezetője láthatóan jól menedzseli magát – ottlétünk alatt többször is körbejárta a helyszínt, és szóba elegyedett a járókelőkkel.

Nem volt felállított nagyszínpad, a park végében található emelvényen léptek fel népzenei hagyományőrző együttesek, de nyilvánvalóan a cél sem az volt, hogy a pódium elé láncolják a résztvevőket.

Sok kisgyerekes családot vonzott az esemény – amíg a szülők a sörüket fogyasztották, a kicsiket az óriáskerékre, dodzsemre, körhintára vagy a hullámvasútra fizethették be. Nem volt olcsó mulatság, ha követték ezt a sorrendet, hiszen egy-egy vidámparki attrakció 40 hrivnyába került.

Visszatérve a központi témához: átlagosan 20 hrivnyától kezdődtek a sörök, de fizettünk 40 hrivnyát is a folyékony kenyérért. Mint utólag kiderült, hét kárpátaljai kézműves sörfőzde árulta nedűit a fesztiválon. Ennél sokkal több mézárus volt kint az eseményen, ami azzal is magyarázható, hogy az első napot mézfesztivállal indították a szervezők.

Ami a kísérőételeket illeti – a megszokott saslik és bográcsgulyás helyett a sörhöz jobban illő ételeket kínáltak az árusok, így kaphattunk különféle sajtokat, szárított halat, zöldségeket, esetleg sparhelten sült krumplit, disznófület vagy párolt káposztát is. A hitelesség kedvéért a főtt rákot is megkóstoltuk, 50 hrivnyát fizettünk 100 grammért, 45 hrivnyát pedig ugyanennyi grillezett csirkehúsért.

Ha erőfeszítések árán is, de a nap végére a társaságunk minden tagja megtalálta a kedvenc kézműves sörét, így van okunk rá, hogy jövőre is ellátogassunk a II. Rákóczi Ferenc által megteremtett munkácsi „serfőzés” hagyományának emléket állító fesztiválra. Nagy sajnálatunkra az ökormezői Patrik sör elkerülte a figyelmünket, de jövőre ennél a sátornál csapoltatjuk majd az első korsót.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Jubilál a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete

Krónika (Románia/Erdély) - Mon, 19/09/2016 - 18:00

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete. Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró a romániai és a helyi szervezet alapítója hétfőn sajtótájékoztatón összegezte a negyed évszázados tevékenységet. 
Kategória: Színes

Pages