You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

2016. szeptember 23., péntek

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 23/09/2016 - 00:00
Névnap Tekla – görög eredetű; jelentése: Isten dicsősége. Idézet

“Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.”

Szabó Magda

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Gáti István (Huszt, 1780. jún. – Tata, 1859. szeptember 24.). Mérnök, zenei író, az MTA levelező tagja. Iskoláit Máramarosszigeten és Debrecenben végezte. 1803-tól a pesti egyetemen tanult, majd a pápai Esterházy-uradalom mérnökeként az uradalom területén lévő mocsarak lecsapolásával foglalkozott. 1830-ban a tatai uradalom főerdőmestere, 1835-től a tatai és a gesztesi uradalmak főmérnöke.  Még 1802-ben megírta  Zongoraiskoláját, amely az első ilyen jellegű magyar nyelvű kiadvány volt. Legfontosabb találmánya a mérőasztalt helyettesítő szögtükör. Számos vízépítészeti, földméréstani, erdőművelési és gazdászati cikket írt különböző folyóiratokba.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a városliget szélén álló Regnum Marianum templomot (1951)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

KREATÍV GONDOLKODÁS (2)

„Isten… létre hívja a nem létezőket.” (Róma 4:17)

Isten lát dolgokat, amiket mások nem látnak, és úgy beszél róluk, mintha bizonyított tények lennének. „Isten… létre hívja a nem létezőket” (Róma 4:17). Mivel pedig az ő képmására lettél teremtve, neked is ezt kéne tenned. Másként fogalmazva: kezdj el kreatívan gondolkodni. Frank Capra filmrendező mondta: „A megérzés az, amikor a kreatív mondania akar valamit.” Tehát ha benne vagy egy üzleti vállalkozásban vagy egy gyülekezetben, ahol valami folyamatosan akadályozza a produktivitást, gátolja az eredeti ötleteket, és fékezi a lendületet, akkor ezt ideje szóvá tenned. Ha senki nem hallgat rád, akkor kezdj el imádkozni, és kérdezd meg Istent, valóban a neked szánt helyen vagy-e? Környezetünk nem csak magától kialakul, azok az emberek teremtik meg, akik benne élnek és dolgoznak. Az emberek, rendszerek és iránynyelvek vagy felizzítják bennünk a kreativitás tüzét, vagy kioltják azt. Nagy Sándor egyszer meglátogatta Diogénészt, a híres filozófust, és megkérdezte tőle, hogy tehet-e érte valamit. Diogénészt így válaszolt: „Ne álld el előlem a napot!” A legjobb, amit tehetsz egy kreatív emberért, ha nem állsz az útjába! Michelangelo, Rembrandt és Leonardo de Vinci mind  a legjobb felszerelést használták, és mindent megtettek, egészen rendkívüli eszközhöz folyamodtak, hogy megtalálják a legkiválóbb alapanyagot festékeikhez, ecseteikhez és vásznaikhoz. Nem kétséges, hogy ma is ezt tennék. De ne számíts arra, hogy a változás könnyen jön. A bizonytalan vezetők hajlamosak büntetni az őszinteséget, és fenyegetve érzik magukat a kreativitástól, különösen akkor, ha az olyan javaslattal áll elő, amivel jobban lehetne tenni a dolgokat. De tartozol Istennek, magadnak és munkatársaidnak azzal, hogy a tőled telhető legjobbat add.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Pietrelcinai Szent Pio szerzetes

Pió atya a nagyhírű gyóntató, aki Istenhez vonzotta sebeivel és életáldoztával az embereket. Isten akaratát kereste és teljesítette élete minden napján. Erősödjön meg hitünk, hogy a bűnbánat nem megaláz, hanem sokkal inkább felemel bennünket.

1887-ben született. Kapucinus szerzetes lett, 1910-ben szentelték pappá. Urunk sebhelyeit (stigmáit) viselte testén. Kiváló gyóntató. 1968-ban halt meg S. Giovanni Rotondoban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában a világ minden tájáról összegyűlt hívek jelenlétében.

bacskaplebania.hu

Cáfolta a rendőrség, hogy Brad Pitt ellen gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálat folyik

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 23:32

Cáfolta a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön azokat az amerikai médiaértesüléseket, amelyek szerint gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálatot folyik Brad Pitt ellen.

„Le a mentelmi joggal!" – skandálta több ezer tüntető

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 22:25

Több ezren tüntettek Bukarestben és az ország más nagyvárosaiban csütörtökön a meggyanúsított társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen a Gabriel Oprea volt belügyminiszter ügyében a napokban lezajlott szavazás kapcsán.
Kategória: Belföld

Észtország visszautasította Oroszország meghívását a moszkvai biztonsági értekezletre

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 22:20

Észtország visszautasította csütörtökön Oroszország meghívását, hogy Moszkvában tartsanak kétoldalú biztonsági tanácskozást.

RMDSZ: Udvarhelyszék szóban is beolvasott Kelemennek

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 22:15

Nyíltan szembehelyezkedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a szövetség központi vezetőségével annak kapcsán, hogy itt biztosítanának befutó helyet a decemberi parlamenti választáson Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének.
Kategória: Erdélyi hírek

Roginer Oszkár Sinkó-díjas

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 21:54

A 2016-os évi Sinkó-díj bírálóbizottsága (dr. Bence Erika elnök, dr. Csányi Erzsébet, dr. Ispánovics Csapó Julianna, dr. Toldi Éva és dr. Utasi Csilla) szeptember 21-én megtartott ülésén az idei díjat szavazattöbbséggel A város mint (ellen)érv (Újvidék a [jugoszláviai] magyar irodalomban) című tanulmánykötetéért Roginer Oszkárnak ítélte oda.

Verestóy és Birtalan vezet, Biró helye nincs kőbe vésve

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 21:26

Rangsoroló küldöttgyűlést tartott csütörtök este az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, ahol a szövetség elnöke arra biztatta a jelenlévőket, egyezzenek bele, hogy az MPP elnöke képviselje a parlamentben Udvarhelyszéket. Ez ellen többen is felszólaltak.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Pintér: a terroristák közül sokan migránsok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 21:23

Nem minden illegális migráns terrorista, de az is tény, hogy a terroristák közül nagyon sokan illegális migránsok - fogalmazott a belügyminiszter a várpalotai Thury-vár konferenciatermében megjelent közel 150 fős közönség előtt csütörtökön.

Felkerült a ponyva a medencére

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 20:39

Felkerült a ponyva a Sétaerdei medencére, így szeptember 21-től megkezdődött a téli fürdőidény. A medence nyitvatartási ideje reggel hattól fél nyolcig, illetve 11 órától 18 óráig munkanapokon. Szombaton és vasárnap reggel hattól fél nyolcig, illetve 11 és 19 óra között. A belépődíj felnőtteknek 110, nyugdíjasoknak 50 dinár. A gyerekeknek 5 éves korig ingyenes a belépés.

RMDSZ-jelöltlista: Csíkszéken a helyzet változatlan

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 20:20

Kelemen Hunor, Korodi Attila és Tánczos Barna az RMDSZ csíkszéki képviselőjelöltjei, illetve szenátorjelöltje a decemberi parlamenti választásokon. A szövetség csíki területi szervezetének küldöttgyűlésén szavaztak erről csütörtök este a Csíki Moziban.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Sokan voltak, és autó nélkül is célba értek

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 19:59

Kerékpáros felvonulással, vetélkedőkkel, előadásokkal zajlott csütörtökön az autómentes nap Gyergyószentmiklóson.
Kategória: Aktuális/Gyergyószék

Kárpátalja anno: a Vereckei-hágó első honfoglalási emlékműve

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 22/09/2016 - 19:43

A Vereckei-hágó a magyar nép történetének egyik meghatározó helyszíne: 895-ben őseink többsége ezen a hágón keresztül érkezett meg a Kárpát-medencébe. A későbbiekben a mongol-tatár hadak szintén az Északkeleti-Kárpátok eme szakaszán léptek be a Magyar Királyság területére, hogy végigpusztítsák országunkat. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc Lengyelországból ugyanitt érkezett meg szülőhazájába, majd itt hagyta el örökre szeretett földjét. Az első és a második világháború idején is jelentős harcok dúltak ezen a területen.

A 839 méteres magasságban fekvő Vereckei-hágón először 1881 szeptemberében állítottak fel egy négy méter magas kőoszlopot a honfoglalás emlékére Pum József megyei királyi főmérnök és Buzáth Károly járási főszolgabíró közreműködésével. A magyar−lengyel határon álló obeliszken a munkácsi vasgyárban öntött elliptikus formájú vastáblát helyeztek el, amelyre Kóródi Sándor beregszászi ügyész, költő versét vésték:

„Honfi e bércormon,
szíved hevesebb dobogása jelzi,
hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykoron riadó csatakürtje Lehelnek.
Nagy Rákóczink itt hullata búcsú könnyűt
Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorba
Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állsz.”

Öt évvel később, a millennium évében Erdély Sándor igazságügyi miniszter felavatta Drawek Ede szobrászművész Bereg vármegye felkérésére készült alkotását, a négy méter magas, alul hasáb alakú, felül gúlaszerű gránit obeliszket. Az alsó részen négy márványtáblát helyeztek el, amelyeken Kóródi Sándor verse mellett az emlékmű felállításnak körülményeit írták le. A felső részre egy ősi jelkép, az ötágú csillag került. A pentagramma minden korban mást jelentett: szimbolizálták vele a tökéletességet, az öt irányt (elöl, hátul, balra, jobbra és felül), az öt csillagot (Jupiter, Merkúr, Mars, Szaturnusz és Vénusz), az öt őselemet (tűz, víz, föld, idea, levegő); s ez jelképezte a tudományok kulcsát, a betlehemi csillagot, az öt érzéket és a titkok nyitját is.

Sajnos az emlékmű csak rövid ideig hirdethette népünk dicsőséges múltját, hamarosan ugyanis sorsunk rosszra fordulásának jelképe lett: 1919-ben a cseh hatóságok leverték a márványtáblákat, az obeliszket pedig megcsonkították. Húsz évvel később − miután Kárpátalja visszakerült a Magyar Királysághoz – az emlékművet felújították, és egy diadalkaput építettek mellé a lengyel−magyar átkelőhöz. Amikor 1944-ben az orosz hadsereg elérte a Kárpátok határait, egy honvéd az obeliszken álló új emléktáblát levette és elmenekítette. A tábla azóta sem került elő.

Az oroszok bejövetelével megszűnt a lengyel−magyar határ, Verecke két szovjet megye közé ékelődött. Az emlékmű még évtizedekig állt, azonban egyre rosszabb állapotba került. 1975-ben rombolták le, amikor a szovjetek egy 1944-es összecsapásnak állítottak emlékművet a Vereckei-hágón. Az obeliszk darabjait szétszórták, talapzatát a hágó galíciai oldalának egyik völgyébe gurították le, felső ötágú csillagot ábrázoló részét a közeli Tuholka falu lakosai tulajdonították el, és egy II. világháborús emlékművet kreáltak belőle.

A Vereckei-hágón évtizedekkel később, 1996-ban kezdtek hozzá Matl Péter szobrászművész tervei alapján egy új honfoglalási emlékmű elkészítéséhez, melyet 2008-ban avattak fel.

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Szent István-koronát ábrázoló formaballon is a magasba emelkedik

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:48

Az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő, tizenegyedik kiadásnál tartó Hőlégballon Fesztivált a hétvégén szervezik meg a Vármezőn. A rendezvénysorozatra idén is sokan jelentkeztek.
Kategória: Magazin

Vándorgyűlésen a könyvtárosok

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:34

A könyvtárak szerepe a helyismereti információszolgáltatásban – ez a témája a romániai magyar könyvtárosok XI. vándorgyűlésének. A kétnapos gyimesközéploki rendezvényen 51 könyvtáros vesz részt.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Pontokba szedett vádak a sportiskola igazgatója ellen

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:33

Azzal vádolják a vásárhelyi Szász Albert Sportiskola igazgatóját, hogy érdemtelenül engedik át a diákokat a pótvizsgákon, illetve az iskolavezető illegálisan gyűjt pénzt a sportegyesületének. Az igazgató szerint politikai okok állnak a vádaskodás mögött.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Politika az iskolában

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:20

A politika rátelepedett az oktatásra – ezzel lármázták fel a közvéleményt Nagyváradon annak nyomán, hogy kiderült: az önkormányzat az EMNP-vel egyeztetve nevezte ki a magyar és a vegyes tannyelvű iskolák vezetőtestületeibe az önkormányzat képviselőit. 
Kategória: Vélemény

Euro 2020: híd a nemzetek között

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:13

„Meggyőződésem, hogy a szurkolóknak és a látogatóknak egyedi élményben lesz részük Londonban, a Wembley Arénában, amikor a 2020-as torna a csúcspontjához érkezik" – fogalmazott az újdonsült UEFA-elnök Aleksander Ceferin.
Kategória: Sport

Magyarkanizsa: Kerékpársorsolás az Európai Mobilitás Hete zárórendezvényén

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 22/09/2016 - 18:10
Az autómentes nap előtti hét folyamán akciók egész sorát szervezték meg a magyarkanizsai községben, amelyekkel a testmozgásnak, a szabad levegőn való tartózkodásnak, a gépkocsik és más környezetszennyező járművek mellőzésének, ezzel páthuzamosan a kerékpárok és a többi környezetkímélő jármű vagy közlekedési eszköz használatának fontosságára igyekeztek felhívni a polgárok, de elsősorban a gyerekek figyelmét.

Liga 1: panaszkodik a bajnok

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:08

Panaszt emelt a Román Labdarúgó-szövetségnél Marius Şumudică, az élvonalbeli bajnokságban címvédő Giurgiui Astra vezetőedzője, amiért a klub 280 ezer eurónyi fizetésével tartozik neki – értesült csütörtökön a Gazeta Sporturilor. 
Kategória: Sport

Szezonbeli negyedik győzelmét aratta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 22/09/2016 - 18:04

Szezonbeli negyedik győzelmét aratta szerda késő délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK másodosztályos labdarúgócsapata, amikor a duplázó Hadnagy és Ene révén 3-0-val felülmúlta hazai pályán az elmúlt szezonban még feljutásért osztályozó Călărașit. 
Kategória: Sport

Pages