You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Október végén ismertetik a fizetés- és nyugdíjemelés mértékét

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 28/09/2016 - 00:13

A fizetés- és nyugdíjemeléshez nem csupán pozitív költségvetési eredményekre, hanem gazdasági növekedésre is szükség van – nyilatkozta Dušan Vujović pénzügyminiszter, aki a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában azt is elmondta, hogy október végén ismertetik, hogy hány százalékkal emelik meg a közszférában dolgozók fizetését és a nyugdíjakat, ugyanis a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével ekkor folytatnak majd tárgyalásokat a szerbiai illetékesek.

Válsághelyzeti intézkedéscsomagot mutatott be az osztrák kormány

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 23:31

Válsághelyzeti intézkedéscsomagot mutatott be az osztrák kormány kedden, amely szerint katasztrófahelyzet esetén biztonsági kabinetet állítanának fel és bővítenék a hadsereg hatáskörét is.

Kanyarómentesnek minősítették az egész amerikai kontinenst

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 22:42

Kanyarómentesnek minősítették az amerikai kontinenst, ezzel a világ első régiójává vált, ahol minden egyes országban sikerült kiirtani a halálos kimenetelű megbetegedést is okozó kanyaróvírust - jelentette be kedden a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

Ghiță önfeljelentéssel „mártaná be" a DNA vezetőjét

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 27/09/2016 - 22:12
Önfeljelentéssel próbálja felmelegíteni Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének plágiumbotrányát a bűnvádi eljárás alatt álló Sebastian Ghiță parlamenti képviselő.
Kategória: Belföld

Elemzők: Oroszország a "totális háború" mellett dönt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 22:12

Oroszország egész tűzerejét beveti, hogy segítsen a szíriai rendszernek Aleppó visszafoglalásában, mert úgy véli: érdemesebb katonai győzelmet aratni, mint folytatni a haszontalan tárgyalásokat Washingtonnal - írta az AFP elemzőkre hivatkozva.

Megkezdték a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 22:01

Megkezdte az október 2-ai népszavazásra postán beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI) – közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.

Két migráns meg akart erőszakolni egy kiskorú lányt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 21:50

Hétfőn az esti órákban két pakisztáni migráns Szabadkán a Szegedi úton megtámadott egy kiskorú lányt. A nemi erőszakot egy járókelő akadályozta meg.

Dopping miatt megfosztottak bronzérmeitől egy görög hármasugrót

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 21:35

A görög hármasugró Hriszopiji Devecit pozitív doppingtesztje miatt megfosztották olimpiai és világbajnoki bronzérmétől.

A rendőröket akarták megölni

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 21:21

A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban – közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.

Álmok, házak, otthonok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 20:57

Mielőtt férjhez mentem volna, a párommal már tervezgettük, hogyan fogjuk felújítani, rendbe tenni, a magunk igényei szerint alakítani azt a házat, melyben felnőttem. Rengeteget tervezgettünk, ötleteltünk. Volt, hogy gondolatban szinte mindent leromboltunk, és egészen újat építettünk, volt, hogy csak a hátsó részt akartuk eltörölni a föld felszínéről, volt, hogy csak belső átalakításokban gondolkodtunk.

Hezbollah: Nincs kilátás a szíriai válság politikai rendezésére

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 20:32

A Hezbollah szerint nincs kilátás politikai rendezésre a szíriai válságban, amelyet tovább bonyolítottak az Egyesült Államok és Oroszország között fokozódó feszültségek - közölte kedden a libanoni síita fegyveres szervezethez közelálló al-Akbár című hírlap.

Tárgyalásra szólítottak fel a tanügyesek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 20:02

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója (USPRS) felszólította Mladen Šarčević oktatási minisztert, hogy haladéktalanul kezdje meg a szakszervezet képviselőivel a tárgyalást a tanügyben dolgozók alapbérének és szorzójának módosításáról.

Kárpátalja ma: a Google Fordító csodái

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 19:58

A magyar nyelv csodálatos, de azért van, hogy beletörik az ember bicskája. A minap Beregszászban akadtunk „szórejtvényre”, most a Szinevéri-tó körül sétálva leltünk rá egy feliratra, amely a magyar vendégeket hivatott köszönteni.

Nem vitatjuk, hogy gyakran hasznos szolgálatot tesz a Google fordítóprogramja, de – amint a mellékelt ábra is mutatja – nem szabad csupán erre hagyatkoznunk.

Sorozatunk mai darabja magáért beszél, a kommentárt az olvasókra bízzuk. Hasonló képeket, „gyöngyszemeket” pedig szívesen fogadtatunk… akarjuk mondani: fogadunk.

Kárpátalja.ma

Jövőre újra megrendezik az európai mobilitás hetét Szenttamáson

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 19:53

Az általános iskolák kerékpárversenyével és rajzkiállítással ért véget csütörtökön Szenttamáson az első Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat. Az egyhetes kulturális, sport- és művészeti eseményekben gazdag folyamatba az iskoláskor előtti intézményeken kívül a község területén lévő általános iskolák, a gimnázium, a civil és sportegyesületek, továbbá a város nagyszámú polgára kapcsolódott be. A rendezvénysorozat a Helyi Gazdaságfejlesztési Iroda aktivistáinak segítségével és az önkormányzat támogatásával valósult meg. 

Porosenko Izrael támogatását kérte Ukrajna szuverenitásának helyreállításában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 19:47

Ukrajna számít Izrael támogatására az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget “felszabadításában”, valamint szuverenitása és területi egysége helyreállításában – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök kedden Kijevben azután, hogy megbeszélést folytatott az ukrajnai látogatásra érkezett izraeli kollégájával, Reuven Rivlin államfővel.

A kétoldalú megbeszélésen az ukrán elnök tájékoztatta izraeli partnerét Ukrajnának az európai uniós vízummentesség megszerzése terén elért legfrissebb eredményéről. Hétfőn az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) megszavazta, hogy Ukrajnát vegyék fel azon országok listájára, amelyeknek az EU vízummentességet biztosít. Ezt Porosenko szavai szerint Rivlin melegen üdvözölte. Porosenko részletesen beszámolt az uniós társulási megállapodásnak az ukrán jogrendbe való beillesztése, valamint a szabadkereskedelmi egyezség végrehajtásának folyamatáról. Reményét fejezte ki, hogy mindezek hozzájárulnak majd az izraeli befektetések növekedéséhez Ukrajnában.

Az izraeli államfő a nap folyamán felszólalt az ukrán parlamentben. Beszélt a többi között felesége hozzátartozóiról, akik a holokauszt idején Ukrajnában haltak meg. Hangsúlyozta, hogy nem szabad rehabilitálni és dicsőíteni az antiszemitákat. Méltatta ugyanakkor Ukrajnát a biztonsági kihívások ellenére a demokratizálódás útján való következetes előrehaladásáért. Hangsúlyozta, hogy Izrael támogatja Ukrajnát a demokratikus reformok végrehajtásában. Reményét fejezte ki, hogy a Donyec-medencei fegyveres konfliktus mihamarabb békés úton rendeződik.
Reuven Rivlin a tervek szerint szerdán a dél-ukrajnai Odesszában tesz látogatást, majd csütörtökön részt vesz Kijevben a második világháború történetének egyik legnagyobb tömegmészárlása, a Babij Jar-i tragédia 75. évfordulóján tartandó állami megemlékezésen.

Letartóztatási akció Belgrádban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 19:33

Látványos rendőrségi akcióban volt része azoknak, akik délután három óra tájékán a belgrádi Gazela felüljárón közlekedtek. A szemtanúk elmondása szerint a rendőrségi járművek körbe vettek egy személygépkocsit, később pedig egy megbilincselt férfit láttak a rendőrök társaságában az autó mellett.

Egymillióan fáznak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 19:28

Napról napra hidegebbek a ház falai, a hétvégén egyre több kéményből kezdett dőlni a füst, hamarosan megkezdődik a valódi fűtési idény. A szerencsésebbek már megvásárolták a tűzrevalót, amennyiben szilárd tüzelőanyaggal fűtenek, sokan azonban még nem tudják, miből is fogják beszerezni. S bár kellemesebb lenne már most is az esti órákat meleg szobában tölteni, a legtöbben inkább vastagabb ruhát öltenek és pokrócba burkolóznak, halogatják a fűtés megkezdését, legyen szó bármelyik formájáról.

Janković legyőzte a második kiemelt Muguruzát

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 19:23

A szerb Jelena Janković legyőzte a második kiemelt spanyol Garbine Muguruzát a 2,6 millió dollár összdíjazású vuhani női tenisztorna második fordulójában.

A monitorok előtt töltött túl sok idő rövidlátást okoz a gyerekeknél

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 19:11

Svéd orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a monitorok előtt töltött túl hosszú idő rövidlátást okoz a gyerekeknél.

Az emberi szem nem arra való, hogy okostelefonok vagy tabletek kicsiny képernyőjét böngéssze – nyilatkoztak svéd szakértők hétfőn a helyi médiának.

A rövidlátók száma az 1940-es évek óta 400 százalékkal emelkedett, 70 hetven évvel ezelőtt a svéd gyerekek 8-9 százaléka volt rövidlátó, ma 40 százalékuk.

Nőtt az úgynevezett álrövidlátók, vagyis pszeudomiópiások száma is, náluk a szem sugárizma nem lazul el teljesen, így a szemlencse nem ad megfelelő fókuszt. Ezek a gyerekek is rövidlátást tapasztalnak.

A kutatók úgy vélik, a rövidlátók számának drámai emelkedését részben a monitorok előtt töltött egyre hosszabb idő okozza. A szem fokozatosan alkalmazkodik ahhoz, hogy közelről nézze a képernyőt, ennek pedig hosszú távon káros hatásai vannak.

“Szemünk irányításának képessége akkor erősebb, ha három dimenzióban nézzük a dolgokat, ilyenkor az agy több ingert kap. Tehát amikor telefon vagy tablet monitorára meredünk, akkor valószínűleg nem olyasmit teszünk a szemünkkel, amire az való. Arra születtünk, hogy három dimenzióban alkossunk a kezünkkel, például kössünk, formákat vagy eszközöket készítsünk” – magyarázta Rune Brautaset, a Karolinska Egyetem neurológiai klinikájának tanára a svéd köztévé adásában.

Clinton a középosztály segítését, Trump a munkahelyek "hazahozatalát" ígérte az első elnökjelölti vitán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 18:30

A demokrata párti Hillary Clinton infrastrukturális beruházásokat, minimálbér-emelést, valamint a középosztály segítését, míg a republikánus párti Donald Trump a külföldre telepedett vállalkozások hazahozatalát, s ezzel sok-sok új munkahely teremtését ígérte hétfőn este a két nagy amerikai politikai tömörülés elnökjelöltjeinek első televíziós vitájában, amelyen az amerikai sajtó első értékelései szerint Clinton szerepelt jobban.

Pages