You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Felbecsülhetetlen kincset rejtő könyvtár

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 13:42

A Matica srpska Könyvtára Pesten jött létre, a nyilvánosság előtt 1838. augusztus 14-én nyitotta meg kapuit, majd 1864-ben költözött Újvidékre. 1958-tól önálló intézményként működik, melynek alapítója a Matica srpska. Világviszonylatban a régi és ritka szerb könyvek legnagyobb gyűjteményéről beszélünk, 1948 óta minden hazai nyomtatványból kötelespéldányt kap. Elektronikus adatbázisában több mint egymillió bibliográfiai leírás található, és ezzel az első Szerbiában.

Kiváló gyógynövények hasi problémákra

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 13:30

Az erdei szeder vagy málna, az apróbojtorján, a fehér árvacsalán és a diólevél teája is nagyon jó hasmenésre, hasi problémákra, gyulladások csökkentésére. Ezek a gyógynövények naponta háromszor fogyasztva kiválóan hatnak. Egymással összekeverve még hatásosabbak. A vadsóska teája, melyet főzéssel készítünk, nagyon jó hasmenésre. Napi egy csészével kell fogyasztani, amíg a probléma meg nem szűnik. Az alma, ha egészben fogyasztják, hasfogó, reszelve székletet lazít.

Erdei szeder
(Rubus fruticosus)
Teáját hasmenés ellen (napi egy csésze) vizelethajtóul (reggel egy csésze) és izzasztásra használják. Húgysavat is old, vértisztításra, köszvény ellen is lehet fogyasztani. Levelét gyűjtjük.

Diófa
(Juglans regia)
Elsősorban gyulladásgátlóként használjuk. Belsőleg mandula-, orrmandula gyulladásra javasolt, de vastag-és vékonybélgyulladásra, gyomorhurutra, bélférgességre is kiváló. Cisztát, miómát vagy endometriózist együttesen belsőleg és külsőleg (pakolással és öblögetéssel) tud gyógyítani. Étvágyjavító, vértisztító. Mosogatással ajánlott bőrkiütésekre, lábszárfekélyre és egyéb, nehezen gyógyuló sebekre. Külsőleg van szemtisztító hatása is. Kúraszerűen 6 hétnél tovább nem ajánlott a napi fogyasztása.

Apróbojtorján
(Agrimonia eupatoria)
Torokfertőtlenítésre, máj- és epeműködés szabályozására, bélrenyheségre, vizelettartási problémákra ajánljuk a teáját, reumára a főzetéből készült fürdőt. Jó vérszegénység ellen is. Korlátlan ideig iható. Élvezeti teaként is fogyasztható. Virágos hajtását gyűjtjük.

Erdei málna
(Rubus idaeus)
Köszvényre, vese- és hólyagbántalmakra, vértisztításra, méhfal erősítésére jó. Élvezeti teaként is fogyasztható. Levelét gyűjtjük.

Hetvenhatezer dinár palacsintából

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 13:28

Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvónői a szülőkkel és a gyerekekkel karöltve a Guruló gyöngyszemeink akciójukat, amellyel, amellett, hogy részt vesznek a mobilitás hetében, mindig valamire gyűjtenek is.

A kis- és közepes vállalkozások fele nem tudja rendesen fizetni hiteleit

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 27/09/2016 - 13:14

Banki szakértők egy szakkonferencián azt mondták, a kkv-nak nyújtott hitelek 45-50 százaléka nem performáns hitel, vagyis az adós cég a törlesztőrészletek befizetésével legalább 90 nappal elmaradt, vagy rosszabb esetben fizetésképtelenné vált. A pénzügyi szakemberek szerint fizetésképtelenségi lánc alakult ki a kisvállalkozások esetében, hiszen egy kisvállalkozás csődje partnereit is veszélybe sodorja, amelyek rendszerint szintén kisvállalkozások. Mihai Pătrulescu, az egyik kereskedelmi bank szakértője szerint a pénzintézetek likviditási többlettel rendelkeznek, ennek ellenére a nagy kockázat miatt féken tartják a hitelezést a kis- és közepes vállalkozások esetében. A Romániában működő cégek 92 százaléka legtöbb 9 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozás.

Csúszópénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy Maros megyei orvost

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 27/09/2016 - 13:13

A rendőrség tetten érte a marosvásárhelyi ortopéd orvost, miközben 800 eurót kapott egy pácienstől. A nyomozó hatóságok beszámolója szerint a páciens júliusban közúti balesetet szenvedett, amelyet követően megműtötte az illető orvos. A beavatkozásért összesen 1000 eurót kért saját maga, az altató orvos és a rezidens orvosok számára. Közölte azt is, hogy egy második műtétre is szükség lesz, és ennek elvégzését attól tette függővé, hogy megkapja-e az első beavatkozásért kért pénzt. A nyomozás eddigi eredményei szerint az orvos arra ösztönözte a páciensét, hogy adjon el javakat vagy akár a házát is annak érdekében, hogy ki tudja fizetni a műtétért kért összeget. Az ortopéd orvost 24 órára őrizetbe vették.

Véget ért a Zona Zamfirova 2. forgatása

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 13:12

A hétvégén Zentán befejezték a Zona Zamfirova című nagy sikerű szerb film második részének a forgatását.

Csökkent az augusztusi átlagkereset

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:55

Szerbiában az augusztusra kifizetett nettó átlagbér 45.286 dinár volt, ami a júliusi átlaghoz viszonyítva nominálisan 2,1, reálisan pedig 3 százalékkal alacsonyabb – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet.

A szívbetegség szedi a legtöbb áldozatot

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:54

Szeptember 29-én lesz a szív világnapja, melyhez kapcsolódóan hazánkban, s így Szabadkán is szerveznek programokat. A világnap idei szlogenje Erősítse meg életét!, a középpontban pedig az egészséges életmód és a rizikófaktorok csökkentése áll.

Dr. Zorica V. Dragaš, az Egészségnépszerűsítő Központ vezetője elmondta, világszerte a szív-és érrendszeri megbetegedések állnak első helyen, évente több mint 17 millió életet követel ez a betegség.

Zöld kártya az Egyesült Államokba

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:51

A múlt héten a Városi Könyvtárban ismertették az Amerikai Egyesült Államok új betelepülési vízumprogramját, melynek során az érdeklődők a konzulátus munkatársaitól tájékoztatást kaphattak az aktuális DV-2017 vízumprogramról, és arról, hogy hogyan kell felkészülniük az interjúra, továbbá a belgrádi amerikai konzulátus egyéb tevékenységeiről is. A bemutatón a belgrádi amerikai konzul is részt vett.

Nagykikinda: Hatalmas mennyiségű kőolaj került a csatornarendszerbe

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:45
Ismeretlen elkövetők hétfőn este hatalmas mennyiségű kőolajat, illetve kőolaj-származékot engedtek a nagykikindai csatornarendszerbe.

Újabb aktivitást figyelt meg a Hubble a Jupiter holdján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 12:45

Csillagászok hétfőn bejelentették, újabb bizonyítékokat gyűjtöttek be lehetséges gőzoszlopok jelenlétéről a Jupiter Európa holdján. Az eredmények megkönnyíthetik az élet utáni kutatást a hold jeges felszíne alatt rejlő meleg, sós óceánban.

A Hubble-űrteleszkóp először 2012 második felében kapott lencsevégre 200 kilométer magas vízgőzoszlopokat az Európa déli pólusánál. A hír izgalmas volt az asztrobiológusoknak, mivel azt sugallta, hogy egy robotszonda leszállás nélkül talán mintát vehet a hold globális óceánjából.

A 2012-es megfigyelést azonban sokáig nem sikerült megismételni. A hétfői bejelentés szerint viszont végre ismét lencsevégre kapták a jelenséget.

A William Sparks vezette kutatócsapat a baltimore-i Űrteleszkóp Tudományos Intézetben, bő 15 hónapos időtartományban tízszer vetette be a Hubble-t ilyen céllal. Háromszor sikerrel is jártak, méghozzá 2014 januárjában, márciusában és áprilisában szúrták ki a jelenséget.

Spark szerint az oszlopok valódinak tűnnek, mindennek ellenére az ismételt észlelést még nem nevezte egyértelmű megerősítésnek. Az újonnan bejelentett észlelésekre akkor került sor, amikor az Európa elhaladt a Jupiter előtt a Hubble perspektívájából, és a vízgőzoszlop anyaga mintha blokkolta volna az óriásbolygóból érkező ultraibolya fényt.

Sparks magyarázata szerint a megfigyelések az ikonikus teleszkóp képességeinek határán vannak, ezért óvatosan kell fogalmazni. A Hubble-adatok elemzése maga is komplex folyamat, ami megmagyarázza, hogy a kutatócsapat miért csak most, bő két évvel a megfigyelés után tette közzé az adatokat.

Az Európát a Naprendszer egyik legígéretesebb jelöltjének tartják az élet hordozására a Földön kívül. Globális óceánjában kétszer annyi víz lehet, mint az összes földiben. Az óceán viszont rendkívül hideg és kemény, ismeretlen vastagságú jégkéreg alatt rejtőzik. Míg a fúrás nem lenne éppen egyszerű, a vízgőzoszlopok mintavételezése már kivitelezhetőbb.

Sparks szerint, ha az oszlopok valóságosak, sokkal könnyebb hozzáférést engednek az alant nyugvó óceánhoz, anélkül, hogy át kellene fúrni a több kilométeres jeget. A megerősítés érkezhet majd a James Webb-űrteleszkóptól, amelynek infravörös szeme 2018 után rávetülhet az Európa lehetséges vízgőzoszlopaira.

Az Európa átmérője 3100 kilométer, némileg kisebb Holdunknál. Ha sikerül megerősíteni az eredményeket, a Naprendszer második holdja lesz, ahol vízgőzoszlopokat figyeltek meg. 2005-ben a NASA Cassini űrszondája hasonló jelenséget kapott lencsevégre a Szaturnusz Enkeladusz holdján.

A Földön az élet mindenhol megtalálható, ahol víz, energia és tápanyagok vannak, ezért a kutatókat különösen érdekli minden hasonló jellegzetességeket felvonultató hely a Naprendszerben. A tanulmányt a The Astrophysical Journal folyóirat fogadta el közlésre.

A kutatók 1979-ben a Voyager-ikrek megfigyelései révén jutottak először arra a következtetésre, hogy a jeges Európa felszín alatti óceánt rejteget. Később a jupiteri rendszert 1995 és 2003 között szemügyre vevő Galileo mágneses mezőt észlelt, amelyet valószínűleg a hold mélyén található sós, globális óceán gerjesztett.

Jelenleg két további Európa-missziót terveznek. A NASA űrszondája a 2020-as évek közepén indulna, több mint 40 közeli randevút céloz a holddal, és valószínűleg mintát is vesz, ha összetalálkozik a vízgőzoszlopokkal.

A Jupiternek 67 ismert, és sok, nevet még nem kapott apró holdja van.

Robbantásos merényleteket követtek el Drezdában, sebesültek nincsenek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:36

Robbantásos merényletet követtek el hétfő este egy mecsetnél és egy kongresszusi központnál a németországi Drezdában, nem sebesült meg senki - közölte kedden a helyi rendőrség.

A Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának látogatása Muzslyán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:32

Szombaton a Muzslyai Petőfi Sándor MME könyvtártermében a Sziveri János Művészeti Színpad tagjaival és más irodalomkedvelőkkel találkoztak a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának képviselői.

Holnap nyílik meg a LORIST

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:31

Több mint háromszáz kiállító érkezik tizenkét országból az idei, holnap megnyíló LORIST gyűjtőnevű halászati, vadászati és sportfelszereléseket bemutató kiállításra és testvérrendezvényeire – hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtókonferencián.

Visszatért Ungvárra a kárpátaljai kortárs művészek kiállítása

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 12:30

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kezdeményezésére Miskolcon, Debrecenben, Budapesten, Érden és Kassán is megtekinthették az érdeklődők a Keresztmetszet – válogatás a kortárs kárpátaljai képzőművészek alkotásaiból című kiállítást. A tárlat most visszaérkezett Ungvárra – adta hírül a zakarpattya.net.ua hírportál.

A kezdeményezés célja, hogy a szomszéd országokban is megismerjék a kárpátaljai kortárs képzőművészek legnépszerűbb munkáit. Az alkotók különböző nemzedékekhez és művészeti egyesületekhez tartoznak, s eltérő művészeti ágakat, műfajokat és stílust képviselnek.

A projekt 2016 elején indult útnak. A kiállítás, mely legutóbb a kassai Kultúrparkban kapott helyet szeptember 10. és 25. között, most visszatért Ungvárra.

A harmincnál is több képzőművész közel hetvendarabos kiállítását – élőzenés kíséret mellett – szeptember 27-én közép-európai idő szerint 14.00 órakor nyitják meg a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal átriumában.
Kárpátalja.ma

Kárpátalja.ma

Turizmus világnapja: 13 százalékkal nőtt a turisták száma Vajdaságban

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:26
A rendelkezésre álló adatok szerint Vajdaságban 13 százalékkal nőtt a turisták száma, tette közzé ma a turizmus világnapja alkalmából a Szerbiai Turisztikai Szervezet.

,,Köszönöm, neked, BITEF”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 12:12

Robert J. Wilson amerikai rendező és drámaíró nyitotta meg vasárnap este az 50. BITEF nemzetközi színházi fesztivált Belgrádban.

A döntés nehézségét mutatja be a 24 hét című film

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 27/09/2016 - 12:06

Nem a terhességmegszakítást reklámozza, hanem a döntés nehézségét mutatja be a 24 hét című dokumentarista játékfilm – mondta el Carl Gerber, a budapesti Szemrevaló filmfesztiválon látható német alkotás forgatókönyvírója az MTI-nek adott interjújában.

Anne Zohra Berrached filmrendező filmje az október 1-jéig tartó filmfesztivál keretében látható szeptember 29-én a Művész moziban.
“Elsősorban azoknak a nőknek kíván hangot adni a film, akik hasonlóan nehéz döntést hoztak meg életük során. Ezek a nők ugyanis hallgatnak, nem beszélnek a velük történtekről, szégyellik azt. Szólhat a film azonban azoknak a nőknek is, akik Down-szindrómával született gyereket nevelnek, nekik a döntés másik oldalát mutatja be” – mondta el Carl Gerber.
A Lipcsében játszódó történet főszereplője, a Julia Jentsch által megformált Astrid Lorenz közkedvelt stand up humorista, aki párjával és egyben menedzserével (Bjarne Mädel) várja második közös gyermekét. A terhesség 24. hetében azonban kiderül, hogy a magzat Down-kóros, így komoly döntés elé kerülnek: megtartják-e a babát, vagy megszakítják a terhességet. A pár, miután ellátogat egy Down-szindrómás gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozó csoportba, úgy dönt, hogy betegségével együtt vállalják a gyermeket. Ekkor azonban újabb tragédiával kell szembesülniük, mert a magzaton a komoly, beavatkozás-sorozatot igénylő szívbetegség jelei mutatkoznak, ami tovább fokozza a helyzet súlyát.
Az idei, 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) egyetlen német versenyfilmje felkavaró, az érzelmekre ható, nehéz témát dolgoz fel, ennek megfelelően megosztó is. Gerber szerint “alapvetően pozitív a fogadtatása, de természetesen a téma kényessége miatt sokak számára érzékeny, vagy egyenesen provokatív a filmnek mind a formája, mind az üzenete”.
A forgatókönyvíró emlékeztetett: a Berlinálén, a premier után egy nő a “késői magzatelhajtás reklámfilmjének” nevezte a 24 hetet. Kiderült, hogy az éles kritikát megfogalmazó nő szintén világra hozott egy Down-szindrómával diagnosztizált babát, emiatt úgy érezte, a film provokálja és azt üzeni, hogy “el kellett volna vetetnie gyermekét”.
“A célunk az volt, hogy bemutassuk, milyen szenvedésen mennek át a nők egy ilyen lépés választásakor. Láttatni akartuk, hogy milyen nehézségekkel és fájdalmakkal jár a döntés meghozatala, amit éppen ezért tiszteletben kell tartani és el kell fogadni” – fejtette ki a forgatókönyvíró. Hozzátette: nagyon sok energiát fordítottak arra Anne Zohra Berrached rendezővel, hogy mindenképpen a döntés megértését mozdítsák elő a nézőben, ne pedig egyik, vagy másik vélemény felé irányítsák.
“Az írásnál kiemelt feladatnak tartottam, hogy mindkét helyzetet meg lehessen érteni, mindkét szereplővel, a baba megtartása mellett érvelő Markussal és a magzat elvetetése felé hajló Astriddal is azonosulhasson a néző. Ezért sem használtunk sok zenét a filmben és a kamerával sem igyekeztünk manipulálni. Vannak közeli felvételek, de nem túlzóan sok, hogy megmaradjon a visszafogottság is” – emelte ki Gerber.
A film elkészítése előtt és közben is rengeteg kutatómunkát végzett a rendező és a forgatókönyvíró. A szakterületen dolgozó orvosok, abortusz előtt álló nőknek és pároknak segítséget nyújtó pszichológusok, valamint szülésznők is részt vettek a munkában. A film autentikusságát, a jelenetek és a beszélgetések életszerűségét erősítendő a benne szereplő szakemberek valódi orvosok, szülésznők, pszichológusok. Természetesen késői magzatelhajtást már átélt, vagy hasonló helyzetbe került párokkal is folytattak beszélgetést: de mindössze két olyan párral sikerült felvenni a kapcsolatot, akik hajlandók voltak beszélni az őket ért traumáról.
Gerber elmondása szerint annak ellenére, hogy tudták, Európa országaiban többnyire hasonló a késői magzatelhajtásra vonatkozó törvény, úgy vélték, elsősorban Németország-specifikus filmet készítenek és várakozással néztek elébe, hogyan fogadják a történetet külföldön. Magyarországon a terhesség megszakítása – a magzatnál talált genetikai eltérés esetén – gyakorlatilag a 24. hétig történhet meg, Németországban a “fájások kezdetéig” – fogalmazott a forgatókönyvíró.
A film eljutott olyan országokba, például Mexikóba is, amelyekben legfeljebb a harmadik hónapig végeznek el ilyen beavatkozást. Az erősen keresztény szellemű országban heves és az európaitól jelentősen eltérő, sokkal bonyolultabb vitákat generált a drámánk – mondta Gerber.
A 24 hét Carl Gerber első nagyjátékfilmje. Főiskolai évei alatt könyvei alapján több díjnyertes rövidfilm is készült, elbeszéléseit A szem vizsgálata és Első első címmel adta ki a Primero kiadó. 2012-ben a török határ közelében vezetett filmes workshopot szíriai menekült gyermekek számára, és dramaturgja volt az itt készült, A fény földje című filmnek. 2013 óta performanszok dramaturgja. 2015-ben Berlinben több kulturális és nyelvi workshopot szervezett menekült fiatalok számára.
A magyar mozik közönsége a Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös szervezésében zajló Szemrevaló filmfesztivál után a Cirko Film forgalmazásában október 13-tól láthatja a filmet.

Vondra Gyula plébánosra emlékeznek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 11:56

Istenben, és az örök életben hívő temeriniek, szerdán, szeptember 28-án nagy szeretettel és ragaszkodással emlékeznek meg Vondra Gyula (1908–1966) egykori temerini esperesplébános halálának ötvenedik évfordulójáról.

Történelmi siker, vagy a vég kezdete?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 27/09/2016 - 11:39

A vasárnapi boszniai szerb köztársaságbeli népszavazáson a szavazóurnákhoz járult polgárok 99,81 százaléka szavazott arra, hogy január 9-ét a szóban forgó entitás napjaként ünnepeljék – jelentette be tegnap a népszavazás lebonyolításával megbízott köztársasági választási bizottság. A boszniai Szerb Köztársaságban 1.219.399 polgár rendelkezett szavazati joggal, 680.116-an adták le voksukat...

Pages