You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Az élete árán mentett meg egy kislányt egy kárpátaljai katona Kelet-Ukrajnában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 15:35

Viktor Brenzovics még az ukrán válság előtt állt építőmunkásnak a Donyeck alatti Pervomajszke településen. A kelet-ukrajnai harcok kirobbanását követően úgy döntött, nem utazik haza, inkább segít a helyieken, ezért jelentkezett a 93-as egység csapatába – mesélte a kárpátaljai fiatalember történetét Ivan Beleckij ungvári katona az egyik közösségi oldalon október 10-én.

Az eset még 2015 nyarán történ, de korábban nem kapott elég nyilvánosságot. A tragédia napján az egyik helyi asszony kislányával, Nasztyával épp hazafelé tartott az utcán, amikor a szeparatisták tüzérségi támadást indítottak a falujuk ellen. Menekülés közben az édesanya megsebesült, s elszakadtak egymástól. Ekkor Viktor meghallotta, hogy a kislány az egyik közeli udvaron jajveszékel, s a golyózápor ellenére a segítségére sietett. Felkapta a gyereket, és a legközelebbi óvóhely felé vette az irányt, ám egy repesz eltalálta a férfit. A fiatal katona életét vesztette, de Nasztyát megmentette.

A helyiek engedélyt kértek a férfi Nagylázon (Veliki Lazi, Ungvári járás) élő édesanyjától, hogy fiát Pervomajszkén, a település hősi halottjaként temessék el. Viktor Brenzovics 30 éves volt.

Később a kislány édesanyja is belehalt sérüléseibe. A gyereket a nagynénje vette gondjaiba.

Kárpátalja.ma

A különbözőség napja

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/10/2016 - 15:35

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola minden évben gazdag programmal készül a gyermekhétre.

Talán végleg elkészült

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/10/2016 - 15:08

Reményeink szerint ez az utolsó eset, hogy a Topolyán, a Zentai úton újonnan kialakított járdáról és kerékpárútról írunk.

Допомога постраждалому від пожежі Християнському молодіжному табору «BeregCamp»

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 14:45

Угорська реформатська служба допомоги («MRSZ») розпочала збір коштів для табору «Bereg Camp», будівля якого згоріла 1-го жовтня.
7-го жовтня делегація організації прибула до християнського табору з двома мікроавтобусами допомоги. До складу пожертвувань входили матраци, харчові продукти тривалого зберігання, постільна білизна, шкільні портфелі, одяг та взуття. Останні були потрібні, тому що одяг юнаків, які перебували в таборі, згорів під час пожежі. Угорська реформатська благодійна організація і наділі продовжує збір пожертвувань для допомоги Табору. Телефонним дзвінком на номер 1358 або через банківський рахунок Благодійної організації № 10702019-85008898-51100005 і Ви можете долучитись до цієї благочинної акції.

jobbadni.hu/Kárpátalja.ma

Mozart vs. Salieri

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/10/2016 - 14:44

Az új évad első bemutatóját készíti a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Peter Shaffer Amadeus című darabját Béres Attila rendező állítja színpadra. Címszerepben Pálfi Ervint láthatjuk, az előadás művészvendége Balázs Áron, aki a Mozart vetélytársának számító Antonio Salierit formázza meg, de Baráth Attila, Csernik Árpád, G. Erdélyi Hermina, Hajdú Tamás, Körmöci Petronella, Pámer Csilla, Ralbovszki Csaba, Szilágyi Nándor, Szőke Attila is játszik a produkcióban, továbbá négy akadémiai hallgató Fülöp Tímea, Rókus Zoltán, Szilágyi Áron és Verebes Judit. A bemutató pénteken lesz a Jadran színpadon.

Megkezdte munkáját a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó programja

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 14:36

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén indította útjára tehetséggondozó programját, melyben Kárpátalja általános és középiskolásai vehetnek részt évről évre különböző tantárgyakból. A program minden tanév őszén zajlik nyolc Tehetségpontban.
Ebben az évben október 8-án újra megkezdődött a tehetséggondozás a következő központokkal: Ungvár (koordinátora Kulin Judit), Nagydobrony (koordinátora Molnár Erzsébet), Bátyú (koordinátora Szántó Edit és Bajusz Erzsébet), Munkács (koordinátora Horvát Ivett), Tiszaújlak (koordinátora Simon József), Aknaszlatina (koordinátora Benedek Imre), Beregszász (koordinátora Snicer-Pobránszky Gabriella), Mezővári (koordinátora Bíró Éva).

A 3–11. osztályos (3–4., 5–6., 7–8., 9–11. osztályos korcsoportokban) tanulók az alábbi tantárgyi csoportokban és időpontokban vehetnek részt a foglalkozásokon 2016. október 8. – december 10. között:

A Tehetségpontok foglalkozások szerinti bontása  S.sz. Dátum Tantárgyi bontás  1. 2016. október 8. angol nyelv–ukrán nyelv–magyar nyelv (AUM), biológia–kémia–földrajz (BKF), alsós  2. 2016. október 22. angol nyelv–ukrán nyelv–magyar nyelv (AUM), biológia–kémia–földrajz (BKF), alsós  3.

2016. október 29.

2016. november 5.* angol nyelv–ukrán nyelv–magyar nyelv (AUM), biológia–kémia–földrajz (BKF), alsós 4. 2016. november 12. történelem–irodalom–művészettörténet (TIMt), matematika–informatika–fizika (MIF) 5. 2016. november 19. történelem–irodalom–művészettörténet (TIMt), matematika–informatika–fizika (MIF)  6. 2016. december 10. történelem–irodalom–művészettörténet (TIMt), matematika–informatika–fizika (MIF)

* Nagydobrony esetében az október 29-ei időpont helyett.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács a program kezdetét megelőzően kidolgozott egy tantervet, illetve tananyagot a Tehetségpontokban oktató tanárokkal közösen, mely alapján minden helyszínen egységesen zajlik az oktatás.

A Beregszászi Tehetségpont megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében megköszönte a koordinátorok és oktatók áldozatkész munkáját, valamint a kísérőtanárok közreműködését.

Ezután Snicer-Pobránszky Gabriella szólt a jelenlévőkhöz, és bemutatta a Beregszászi Tehetségpontban a diákokkal foglalkozó tanárokat. Ezt követően elkezdődtek a képzések minden korosztály és tantárgyi csoport számára.

A nyolc körzetben október 8-án, azaz az első foglalkozáson összesen 1366 diák vett részt a tehetséggondozásban az alábbi körzetenkénti megoszlásban:

Ungvári Tehetségpont – 120 tanuló;
Nagydobronyi Tehetségpont – 255 tanuló;
Bátyúi Tehetségpont – 134 tanuló;
Munkácsi Tehetségpont – 125 tanuló;
Beregszászi Tehetségpont – 278 tanuló;
Mezővári Tehetségpont – 146 tanuló;
Tiszaújlaki Tehetségpont – 201 tanuló;
Aknaszlatinai Tehetségpont – 126 tanuló.

A tehetséggondozó munka december 10-ig tart, illetve tovább folytatódik a tavaszi szemeszterben tantárgyi vetélkedők formájában.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is sikerekben gazdag, eredményes tanévet kívánnak minden oktató és diák számára!

A programot a Bethlen Gábor Alap támogatja.

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

A schengeni határok egynapos lezárását javasolta a luxemburgi kormányfő

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/10/2016 - 14:33

Az Európai Unió tagországainak egy napra le kellene zárniuk a schengeni határaikat, hogy demonstrálják, egyebek mellett milyen előnyökkel jár az uniós tagság, és az emberek megtanulják értékelni az övezeten belüli vízummentes utazást - jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök.

Évfordulós kórustalálkozó Adán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/10/2016 - 14:29

Az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör fennállásának huszonötödik jubileuma alkalmából szervezett ünnepségsorozatot szombaton Adán a községháza dísztermében kórustalálkozó nyitotta meg, amelyen hét népdalkórus lépett föl Csókáról, Zentáról, Felsőhegyről, Moholról és Adáról.

Néptánccsoportok támogatása – Pályázati felhívás

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 14:13

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) a Magyar Kultúráért Kárpátalján Alap éves kamatából pályázatot hirdet Kárpátalján működő vagy alakuló magyar néptánccsoportok támogatására. A pályázaton intézmény és magánszemély egyaránt részt vehet.

Pályázni lehet:

- működő néptánccsoport támogatására,
- új néptánccsoport létrehozására.

A pályázat beküldési határideje:
2016. november 15.

További részletek ITT.

Újra megnyitották tegnap a tavaly bezárt útszakaszt a Szászvárost Nagyszebennel összekötő autópályán

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 11/10/2016 - 14:12

A Fehér megyei Koncát a Szeben megyei Szelistyével összekötő autópálya-szakaszt a 2014-es elnökválasztás előtt nyitották meg, tavaly viszont építési hibák miatt az Országos Út- és Autópálya-társaság lezárta. A dél-erdélyi autópályának eddig a határ és a Temes megyei Igazfalva, valamint a Déva és Nagyszeben közötti szakaszai készültek el. A hatóságok 2017-re ígérik az Igazfalva és Déva közötti, mintegy hetven kilométeres pályaszakasz átadását.

Четвертий День Бетлена в Хусті

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 13:44

9-го жовтня в Хусті вшановували пам’ять князя Ґабора Бетлена та згадували золотий вік Трансильванії, Марамороського краю.
Етнофестиваль Громадської організації «Pro Cultura Subcarpathica» виріс за межі свого попереднього місця локації, тому цього року намети рукодільних майстрів та торговців були розміщені у центрі міста. Тут з’явилася і сама постать Бетлена.
- Ґабор Бетлен був тим угорським політиком, який довів, що набагато більше можна досягнути мирним шляхом, розбудовою держави, ніж війною, – згадав у своїй вітальній промові д-р Іштван Грежа, уповноважений урядовець з питань координування співпраці між Саболч-Сатмар-Березькою областю та Закарпаттям, меценат заходу. Високопосадовець побажав закарпатцям економічного процвітання та вміння реалізовувати свої задуми на Батьківщині.
Ілдіка Орос, депутат обласної ради, ректор Закарпатського угорського інституту ім. Ференца Ракоці ІІ, висловила свою подяку керівництву міста з приводу того, що воно впродовж чотирьох років сумлінно підтримує цей захід. Пані Орос закликала всіх брати приклад з Бетлена, і проживати свої будні в національній, регілійній і культурній толерантності.
Від імені Хустської міської ради присутніх привітав секретар ради Володимир Ерфан. Серед виступаючих був українській парламентарій Валерій Лунченко та голландець Костя Мінт.
Від імені співорганізаторів глядачів привітав Йосип Козма, голова Хустського осередку Закарпатського угорського культурного товариства («KMKSZ»), а також реформатський священик Лайош Йозан та римо-католицький отець Шандор Сулінчак.

Культурну частину заходу забезпечили хустські, солотвинські, буштинські, тячівські, вишківські ансамблі народних співів і танців. День Бетлена завершився виступом мукачівського гурту «Руснаки».

На оновленій міській площі охочі мали змогу пройти ремісницькі майстер-класи, випробувати свої уміння у різьбярстві, ткацтві та виготовленні ювелірних прикрас.

Урочистий захід відбувся за підтримки Фонду ім. Ґабора Бетлена та Угорського Уряду.
Вдалому проведенню четвертого Дня Бетлена сприяла і Вишківська благодійна організація. Громадська організація «Pro Cultura Subcarpathica» вдячна всім меценатам, співорганізаторам та волонтерам.

Маріанна Поллоґі
Kárpátalja.ma

Tizenhét éves fiú halt meg tragikus balesetben a Técsői járásban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 13:42

A széleslonkai (Sirokij Luh) fiatal fiú az édesapja autójával egy betonkerítésnek csapódott vasárnap éjjel – adta hírül a pmg.ua hírportál.

A balesetről október 9-én késő éjjel a helyszínre érkező mentősök tettek bejelentést a dombói (Dubove) rendőrségen. A halálos kimenetelű ütközés közép-európai idő szerint 22.00 óra körül történt. A fiatal sofőr elvesztette uralmát a gépkocsi felett, kisodródott, és betonfalnak csapódott. A fiú az ütközés következtében szenvedett sérülések miatt a helyszínen életét vesztette.

Kárpátalja.ma

Támogatná a Hargita Megyei Tanács a több gyermeket nevelő dolgozó anyákat

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 11/10/2016 - 13:12

A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége felkérte a megyei 0nkormányzatokat, hogy fogalmazzák meg javaslataikat azoknak az anyáknak a pénzügyi támogatására vonatkozóan, akik három vagy több gyermeket nevelnek. A Hargita megyei illetékesek úgy vélik, a jelenlegi szabályozás nem figyel megfelelő módon azokra a több gyermeket nevelő anyákra, akik a gyermeknevelés mellett munkát is vállalnak. Borboly Csaba a javaslatban azt kéri, hogy adócsökkentéssel, több szabadnappal, szabadsággal ösztönözzék a gyermekvállalást azokban a nagycsaládokban, amelyekben az anyák munkát vállalnak, és fontosnak tartják a megfelelő életszínvonal biztosítását.

Bírósági felügyelet alá helyezte a DNA Kolozvár RMDSZ-es alpolgármesterét, és eltiltotta hivatala gyakorlásától

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 11/10/2016 - 12:12

Horváth Annát befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség. Az ügyészek szerint az alpolgármester február és május között visszaélt befolyásával a kolozsvári önkormányzat városrendészeti osztályán, ugyanis megsürgette egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének és egyéb hivatalos dokumentumok kibocsátását. Cserébe Horváth Anna 60 darab összesen 20 ezer lej értékű fesztiválbérletet kapott, amelyeket az idei helyhatósági választások előtti kampányában tevékenykedő önkénteseknek adott. A korrupcióellenes ügyészek szerint az ügyletet támogatási szerződés révén leplezték. A 60 napos bírósági felügyelet alatt az alpolgármester nem érintkezhet azokkal a személyekkel, akik szerepelnek a hatósági felügyeletet előíró rendeletben, és nem hagyhatja el az ország területét csak ügyészi jóváhagyással.

Ismét keresik Magyarország dalát!

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 12:02

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. idén is keresi azt a dalt, amelyet egy egész ország dúdol majd együtt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a hazai dalválasztó műsorban való megmérettetésre. A Dal 2017 részletes pályázati kiírása október 10-től a http://www.mediaklikk.hu/adal címen érhető el. Idén november 20-án éjfélig lehet beküldeni a pályázati anyagokat.

A Dal nem egy megszokott tehetségkutató műsor: a jövőre hatodik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országnak tetsző dalt. Ezért a versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió- illetve televízió-felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

A Dal nyertese képviselheti Magyarországot Kijevben a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 májusában. A műsorban több különdíj is átadásra kerül: „A Dal 2017 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2017 Felfedezettje” elismerések mellett az online Akusztik Dalverseny nyertese a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen kívül felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál Petőfi Zenei Díjátadó színpadán is.

MTVA

Sárga eső- és viharriadót bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat 20 megyére

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 11/10/2016 - 11:30

Hargita és Maros megye is érintett. A figyelmeztetés ma délután 3 órakor lép érvénybe és holnap délelőtt 10 óráig tart. A keleti megyékre narancssárga esőriadót hirdetett a meteorológiai szolgálat, amely ma este 6 órától holnap este 8 óráig tart. Az említett területeken a csapadékmennyiség meghaladja majd a 25, helyenként a 40-50 litert négyzetméterenként. A Keleti- és Déli-Kárpátokban a havazás dominál majd. A hidrológiai intézet árvízveszély miatt sárga figyelmeztetést adott ki többek között Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Gorj, Vâlcea, Argeș megyékben és a keleti megyékben. A riadó holnap reggel 10 óra és éjfél között érvényes.

A kibocsátó felsőoktatási intézmény vonhatja vissza ezután a doktori címet

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 11/10/2016 - 11:30

Az erről szóló jogszabályt tegnap fogadta el a szenátus döntő házként. Klaus Johannis államfő még májusban visszaküldte a parlamentbe újraelemzés végett a jogszabálytervezetet. Többek között azt kifogásolta, hogy a tervezet nem rögzíti, plágiumgyanú esetén milyen szankciók róhatók ki. Az elnök kérését elutasította tegnap a szenátus, és eredeti formájában fogadta el a tanügyi törvényt módosító jogszabályt. Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter szerint az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács nem veszíti el létjogosultságát, mert megmarad azon fórumnak, amely kivizsgálja a plágiumgyanús eseteket, Mircea Dumitru jelenlegi oktatási tárcavezető viszont éppen azt kifogásolja, hogy a tegnap jóváhagyott sürgősségi kormányrendelet nem tisztázza az említett hatóság jogkörét. Hozzátette, az a tény, hogy a plágiumgyanús dolgozatok kivizsgálása és a doktori cím visszavonása a kibocsátó intézmény hatásköre lesz, a plágiumügyek elsimítását vonhatja maga után. Tegnap az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács elnöke, Viorel Barbu matematikus lemondott tisztségéről, mert szerinte a jogszabály jóváhagyása miatt a hatóság kirakatszervvé vált.

Idén is elindultak a tanfolyamok a Rákóczi-főiskolán

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 11:16

Október 8-án ismét megkezdődtek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanfolyamai, amelyek által az idegen nyelvet tanulni vágyók is bővíthetik ismereteiket. A megnyitón Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ irodaigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, és tájékoztatta a 323 jelentkezőt, akik eligazítás és szintfelmérő tesztírás után elkezdhették az oktatáson való részvételt.

Angol, német, ukrán, orosz és magyar nyelvtanfolyamokon a résztvevők alap- vagy középfokon sajátíthatják el az adott nyelvet. A 323 jelentkező közül 150-en a magyar nyelvet választották, ami azt mutatja, hogy a magyar nyelv egyre népszerűbb az ukrán lakosság körében.

Az angol nyelvtanfolyamot 111 személy kezdte meg. Emellett német, ukrán és orosz kurzus is indult a magyar és az angol mellett. A német nyelvet 44-en, az ukránt 10-en, az oroszt pedig 8-an választották.

A magyar mint idegennyelv 60 órában 2017. január 28-ig, a többi nyelvtanfolyam 120 órában 2017. május 28-ig lesz megtartva.

A nyelvtanfolyamok szombatonként 15 oktató bevonásával 22 csoportban zajlanak.
A megnyitót követően a jelentkezők szintfelmérő tesztet írtak, melynek eredményei alapján megtörtént a csoportelosztás és megkezdhették első tanóráikat.

A képzések megvalósulását a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatta.

Felnőttképzési Központ

Megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a vb-selejtezőn

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 11/10/2016 - 10:54

A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, helyenként tetszetős és magabiztos játékkal, ám hibáktól azért nem mentesen gyűjtötte be a három pontot Rigában, miután 2:0-ra verte Lettország legjobbjait.

A rigai hidegben is forró hangulatot teremtő magyar szurkolók szinte hazai táborhoz méltó hangulatot varázsoltak a Skonto Stadionban, a magyar együttes pedig ennek megfelelően kezdte a találkozót a 95-szörös válogatott, ezzel a vonatkozó örökrangsorban immáron egyedüliként harmadik Gera Zoltán vezérletével.

Az első percek magabiztos labdatartása a 10. percben érett góllá: Dzsudzsák Balázs gyors bedobása találta meg Nikolics Nemanját a jobb oldalon, aki egy kötényt is kiosztva tört be a büntetőterületen belülre, precíz centerezését pedig a mintaszerűen érkező Gyurcsó Ádám zúdította a léc alá. 0-1. (A Svájc elleni összecsapás kezdőcsapatához képest négy helyen is változtatott Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy milyen remek érzékkel tette mindezt, azt a frissen bekerülő Nikolics-Gyurcsó páros által összehozott találat pompásan tükrözi.)
A folytatásban is lendületben maradt a vendég gárda, ami azonban sokkal inkább a mezőnyjátékban, mintsem helyzetekben öltött testet. Némileg váratlanul aztán egyenlíthetett volna Lettország, egy sarokrúgást követően kissé elaludt a magyar védelem, így Valerijs Sabala találta magát ziccerben, ám lövése a jobb kapufa mellett hagyta el az alapvonalat.
Átütő erőt ugyan nem hordozott magában a házigazda játéka a félidő hátralévő részében sem, a mieink hátvédsora ismét összehozott egy ordító lett helyzetet. Az egész mérkőzésen nagyon aktív Sabala ugratta ki remek ütemben Davis Ikauniekst, aki senkitől sem zavartatva vezethette Gulácsi Péterre a labdát, ám csatártársához hasonlóan ő sem találta el a kaput.
45 perc elteltével így 1:0-ás vendégvezetéssel vonulhattak pihenőre a felek, aminek az utolsó perceket látva talán inkább Gera Zoltánék örülhettek jobban.
Hiába a szünet, és a fejek rendbetétele, hatalmas elánnal vetette magát akcióba a vendéglátó. Rögtön az első percben Glebs Kluskins esett el gyanús körülmények között, ám a játékvezető sípja néma maradt, majd Aleksejs Visnakovs indítása után védte Gulácsi Sabala sokadik nagy lehetőségét.
Ezt követően óriási rohanás kezdődött, mindkét együttes könnyedén betalálhatott volna, de vagy a támadók hibáztak kritikus pillanatban, vagy a hálóőrök avatkoztak közbe kiváló érzékkel. Legközelebb Gyurcsó járt az újabb gólszerzéshez, jobblábas, lapos lökete azonban a rövid oldali kapufát trafálta telibe egy óra játék után.

A folytatásban valamelyest lenyugodtak a kedélyek, amely a magyar alakulatnak kedvezett. Előbb a Gyurcsó által a 76. percben elvégzett szabadrúgást fejelte kapura Szalai Ádám, amit Andris Vanins kapus még bámulatos mozdulattal hárítani tudott, ám az azt követő Dzsudzsák-szögletet már a bal felső sarokba bólintotta a Hoffenheim csatára. 0-2.

A találkozó második gólja gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, így Bernd Storck mester Vida Máté személyében még újoncot is avathatott a 83. minutumban. A rendes játékidő végén ugyan még a csereként beállt Arturs Karasauskas jóvoltából szépíthettek volna a lettek, ám a magyar sikerhez így sem férhetett kétség.
Győzelmével a válogatott 4 pontja révén feljött a B csoport harmadik helyére, a 9 pontos Svájc és a 6 pontos Portugália mögé.

Eredmény:
Világbajnoki selejtező,
3. forduló
Lettország-Magyarország: 0-2 (0-1)
Riga, Skonto Stadion
Vezette: Pawel Gil (lengyel)
Gólszerzők: Gyurcsó (10.), Szalai (77.)
Sárga lap: D. Ikaunieks (34.), Sabala (72.), Zjuzins (81.), Karasausks (93.), illetve Kádár (14.)

Lettország: Vanins – Gabovs, Jagodinskis, Gorkss, Maksimenko – Visnakovs (Zjuzins, 57.), Tarasovs, D. Ikaunieks – Kluskins (J. Ikaunieks, 68.), Laizans (Karasausks, 77.) – Sabala

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Guzmics, Kádár, Korhut – Gyurcsó, Nagy Á., Gera (Vida, 83.), Dzsudzsák – Nikolics (Kleinheisler, 46.), Szalai

A csoport további mérkőzései:
Andorra-Svájc 1-2 (0-1)
gól: Martinez (91.), illetve Schär (19., 11-esből), Mehmedi (77.)

Feröer-szigetek – Portugália 0-6 (0-3)
gól: Silva (12., 22., 37.), Ronaldo (65.), Moutinho (91.), Cancelo (93.)

A csoport állása:
1. Svájc 3 3 – - 7-3 9 pont
2. Portugália 3 2 – 1 12-2 6
3. Magyarország 3 1 1 1 4-3 4
4. Feröer-szigetek 3 1 1 1 2-6 4
5. Lettország 3 1 – 2 1-4 3
6. Andorra 3 – - 3 1-9 0

Ötezer töltelékkel készülnek a szárhegyi káposztafesztiválra

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Mon, 10/10/2016 - 21:02

Eddig is jellemző volt, de most még inkább ráerősítenek a Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál szervezői az esemény népi jellegére. Különleges alkalom lesz a hétvégi, hiszen jubilál a rendezvény.
Kategória: Aktuális/Gyergyószék

Pages