Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője volt a vendégem a december 7-i élő Sajtóklubban. Nemcsak az önmagát “országos magyar közéleti napilap”-ként meghatározó Krónika, hanem általában a romániai, erdélyi magyar napisajtó dilemmáiról, gondjairól is beszélgettünk. Vajon “halott fákra nyomtato...
Kolozsvár felfüggesztett alpolgármestere erről tegnap számolt be Facebook-oldalán. Horváth Anna ellen októberben rendelt el a korrupcióellenes ügyészség bírósági felügyeletet befolyással való üzérkedéssel gyanúja miatt. Az ügyészek szerint az alpolgármester február és május között visszaélt befolyásával a kolozsvári önkormányzat városrendészeti osztályán, ugyanis megsürgette egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének és egyéb hivatalos dokumentumok kibocsátását. Cserébe Horváth Anna 60 darab összesen 20 ezer lej értékű fesztiválbérletet kapott, amelyeket az idei helyhatósági választások előtti kampányában tevékenykedő önkénteseknek adott. A korrupcióellenes ügyészek szerint az ügyletet támogatási szerződés révén leplezték. Kolozsvár alpolgármestere a hatósági felügyelet alatt nem érintkezhet azokkal a személyekkel, akik szerepelnek a hatósági felügyeletet előíró rendeletben, és nem hagyhatja el az ország területét csak ügyészi jóváhagyással.
A tartományi kormány mai ülésén 53,5 millió dinárt különített el az általános és középiskolák felújítására.
A komáromi férfi kosárlabdacsapat csak az első két negyedben tudta tartani a lépést a pozsonyi Interrel, így vereséget szenvedett a rangadón. A vendégek meggyőző teljesítményt nyújtottak, míg az MBK nem tudta megtörni rossz sorozatát.
Nem akar tovább titkolózni Benedek Niki, Zalatnay Sarolta nevelt lánya – bevallotta, alányokat is szereti, adta hírül a Blikk.hu.
Bocsánatot kell kérnie a parlamentben Igor Matovičnak, az OĽaNO-NOVA vezetőjének, illetve a Kotleba pártjának két képviselőjének, Stanislav Mizíknak és Milan Mazureknek rasszista kijelentéseik miatt. Így döntött a parlament mandátumvizsgáló és immunitási bizottsága, amely Andrej Danko házelnök beadványa alapján indított fegyelmi eljárást.
Az Európai Bizottság ma bejelentette az úgynevezett Európai Szolidaritási Hadtest létrehozását, amely a tervek szerint lehetővé teszi majd, hogy a fiatalok könnyebben nyújthassanak segítséget a válsághelyzetekben és az utánuk következő helyreállításban.
Nagy megtiszteltetés érte a sárosfai származású Földváry Veronikát, aki ugyan már nem jár a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemre, ennek ellenére jelölték Őt a “Szlovákia diákszemélyisége 2015/2016“ díjra – adta hírül a Somorja.sk.
Több mint száz tő kendert foglaltak le és három személyt pedig őrizetbe vettek a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (Národná kriminálna agentúra - NAKA) rendőrei a "Záhrada" (kert) elnevezésű akció során. Peter, Tomáš és Pavel szervezett csoportként termesztették és terjesztették a marihuánát a Nyitrai- és a Besztercebányai kerületben – adta hírül a Noviny.sk.
Holnap, december 8-án veszi kezdetét Rigó Konrád, a kulturális tárca államtitkárának második előadás-sorozata. A kreatív beszélgetések egyik jelentős témája lesz a tegnap tárcaközi egyeztetésre került kisebbségi kultúra támogatásáról szóló törvény is. Fő témának ezúttal az aktuális pályázati felhívásokat, különösen a kreatív ipar mobilizálása és fejlesztése érdekében kiírt pályázati lehetőségeket választotta.
Kilenc európai irányelvet nem vett át Szlovákia a megszabott határidő végéig, november 20-ig. Az átültetési deficitről szóló jelentést ma hagyta jóvá a kormány.
A szerb kormány 2017-es költségvetési javaslatában további 300 millió dinárt irányoz elő a szabadkai kerülő út kiépítésére, ismertebb nevén az Y-elágazásra.
Önök szoktak versben bujdosni? Önökben bujkálnak verssorok? Előfordul, hogy egy adott élethelyzetben a költő által felírt receptet váltják ki, az általa felírt vers-gyógyszert veszik be? “Esztétika, stílus és ritmus az életemben” címmel versterápiás önismereti csoportot indít Kolozsváron Homa Ildikó...
Korhecz Tamást is javasolja alkotmánybírói tisztségre a szerb köztársasági parlament – tudta meg nem hivatalosan a Politika belgrádi napilap.
Oknyomozó tudomány gyűjtőcím alatt zajlottak A magyar tudomány napja Erdélyben 15. fórumának munkálatai november 25-26-án Kolozsváron. Míg pénteken a Protestáns Teológiai Intézet díszterme adott otthont a megnyitó ünnepségeknek, illetve az ezt követő, jeles szakemberek által tartott, a tudomány külö...
Hamarosan ítéletet hirdethetnek a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatásáról szóló perben, a gyulafehérvári táblabíróság kedden január 17-re tűzte ki a következő tárgyalás időpontját. A bíróság felszólította az egyház által javasolt szakértőt, hogy akkorra készítse el a perdöntőnek t...
Tavasszal folytatódik a brassó-vidombáki repülőtér építése. A létesítmény megvalósíthatósági tanulmányának aktualizálása után tavasszal elkezdődhet a kifutópályához vezető utak kialakítása, a gépek parkolójának elkészítése, a jelző- és irányítórendszer szerelése – közölte a Brassó Megyei Tanács elnö...
Kevesebb mint két évig, nagyjából 18 hónapig fognak tartani a tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból (Brexit) – közölte a Londonnal folytatandó tárgyalások munkacsoportjának vezetője, Michel Barnier. A cél az, hogy 2018 októberére megegyezzenek az Egyesült Királyságga...
Ritkán látni olyan összművészeti produkciót, amelyben a színész úgy mozog a maga teremtette univerzumban, hogy a csodák, a fájdalmak, a nevetések, az őrülések és a megpihenések ennyire árnyaltan, de pontosan jussanak el a nézőhöz. Keresztes Tamás, a budapesti Katona József Színház művésze a kolozsvá...
BUDAPEST. Regéczy-Nagy László és Balás-Piri László, két 1956-os forradalmár kapta idén a közép-európai népek szabadságáért tett egyéni erőfeszítéseket elismerő Petőfi-díjat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az elismerések hétfői átadásán a budapesti Terror Háza Múzeumban arról beszélt, milyen nehéz lehetett a forradalmároknak évtizedeken keresztül hősnek maradni.
Pages