„Jó bort és timkövet termő riolithegy tövében a Borsova folyó jobb partján, a tiszaháti járásban Beregszász és Bene között fekszik e falu, amely áll 152 házból, 962 lélekből és a kismuzsalyi határt is belefoglalva 3359 holdnyi termékeny határból.”
Így ír Lehoczky Tivadar az 1881-ben Ungváron megjelent Beregvármegye monographiája című könyvében Nagymuzsalyról.
Ugyanebben az esztendőben készült a fent látható a felvétel, amely Nagymuzsaly református templomát ábrázolja.
Lehoczky művében csak nagyvonalakban ismerteti a templom történetét, melyről ma már többet tudunk.
A falu szőlősdombján 1337-ben rakták le a Keresztelő Szent János tiszteletére építendő kőtemplom alapjait a nagymuzsalyi római katolikusok. A templombelső egykor vörös, kék és narancssárga színekben pompázott, melynek nyomai még ma is fellelhetőek.
Miután a település lakossága 1552-ben áttért a protestáns vallásra, a templom is református kézbe került. Az akkorra már felújításra szoruló épületet kijavították, s támfallal erősítették meg.
A XVII. században az istenháza mellé fa harangtornyot építettek, melyben két harang is található. Az egyiket 1638-ban öntötték „Im Gottes Nahmen!” („Isten nevében!” – a szerk.) felirattal, a másik 1923-ban készült Kisgejőcön.
Az épület alatt sírbolt található, melyben egykor gróf Vay Ádám ősei nyugodtak. A tőlük fennmaradt tárgyakat – három gyűrűt és egy kardot – a gróf 1830-ban vásárolta meg az egyházközségtől. Az így befolyt összegből a hívek előcsarnokot építettek a templom déli oldalán, valamint felújították a sírboltot.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
Kellemetlen értesítést kaptak a megyei Ukrposta levélkihordói az óév végén: március elsejétől teljes állás helyett vagy 0,9 százalékos részmunkaidőben dolgoznak tovább, vagy – amennyiben nem egyeznek bele a változtatásba – elbúcsúzhatnak a munkájuktól. A mukachevo.net hírportálhoz is eljuttatott ultimátum egyértelmű célja, hogy a munkáltató elkerülje, hogy 3200 hrivnyás minimálbért kelljen fizetnie alkalmazottainak.
– A munkabeosztás és a feladatkör természetesen változatlan marad. Az ügyfelek pedig panaszkodnak a postai dolgozók magatartására – meséli Vitalij Hlahola újságírónak egy, a neve elhallgatását kérő levélkihordó, akit nem a kedvezőtlen ajánlat, hanem az elbocsájtással fenyegető nyílt sarokba szorítás ténye háborított fel leginkább. – Az Ukorposta ahelyett, hogy rendezné a fennálló problémákat, csak olajat önt a tűzre a folyamatosan romló körülményekkel. Ha ez így megy tovább, nem lesz, aki kézbesítse a leveleket és a nyugdíjakat – kesereg az ungvári postás. Elmondása szerint a kihordóknak minden hónapban megszabják, hogy hány borítékot, bélyeget kell értékesíteniük, továbbá magazin- és újság-előfizetést kieszközölniük. Emellett élelmiszereket és egyéb termékeket kell kínálniuk „kuncsaftjaiknak” a bolti árak majd háromszorosáért, így természetesen senki nem veszi meg azokat. Legtöbbször maguk a postások vásárolják meg az árukat, hogy elkerüljék a fejmosást az egy-két havonta tartott gyűléseken.
Januártól emelik ugyan a postai dolgozók bérét, ám a 3000 hrivnyát meghaladó fizetésről mégis le kell mondaniuk, amennyiben elfogadják a felkínált feltételeket.
Kárpátalja.ma
Idén is megrendezik a Versünnep Fesztivált, amelyre január 31-ig három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.
A fesztiválra a vers- és prózamondás mellett énekelt vers és versmegzenésítés, továbbá képző- és filmművészeti alkotás kategóriákban nevezhetnek színművészek, előadóművészek, hivatásos zeneszerzők, zenekarok, képző- és filmművészek, továbbá művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, valamint képző intézmények hallgatói – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A Versünnepen idén Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulójára, Ady Endre születésének 140. évfordulójára, valamint Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulójára emlékeznek.
A vers- és prózamondás kategóriában három – köztük egy Arany János-, egy Ady Endre- vagy Kassák Lajos-, valamint egy kortárs magyar – művel lehet nevezni. A második kategóriában két művel, Arany János, Ady Endre, Kassák Lajos vagy kortárs magyar költő, író alkotásának komoly vagy könnyűzenei stílusban megzenésített változatával, feldolgozásával kell pályázni. A harmadik kategóriában kötelezően egy művet, Arany János, Ady Endre, Kassák Lajos vagy egy kortárs költő által ihletett képzőművészeti-, vagy filmművészeti alkotást várnak a szervezők digitális formában. Egy pályázó több kategóriában is nevezhet.
A Versünnep Fesztivál a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon együttműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.
A jelentkezéseket a Versünnep Alapítványhoz, a 1136 Budapest, Pannónia utca 46/a. 1 em. 1., vagy a versunnep@gmail.com címre várják.
Az elődöntőket 2017. február-márciusában több határon túli helyszínen és a Budapesti Operettszínházban rendezik meg, a döntőnek pedig 2017. április 9-én a budapesti Nemzeti Színház ad otthont.
Mint a közleményben felidézik, a rendezvénysorozat tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást.
A fesztivál szervezői emellett folyamatosan várják olyan hazai és határon túli iskolák, továbbá civil szervezetek jelentkezését, amelyek vállalnák térségükben egy versmondó verseny megrendezését. A kategóriánkénti nyerteseknek idén június 3-án seregszemlét rendeznek a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán. A nevezési lapot és szándéknyilatkozatot a www.versunnep.com honlapról lehet letölteni.
A Naftohaz ukrán gázipari cég 500 millió dolláros földgázvásárlási hitelmegállapodást kötött a Citi és a Deutsche Bank pénzintézetekkel, a visszafizetésre a Világbank vállalt garanciát.
A garanciavállalás négy évre szól – áll a Naftohaz MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Naftohaz azt vállalta, hogy amint bármilyen összeget felhasznál gázvásárlásra, azt 12 hónapon belül visszafizeti.
A megállapodás nem köti meg a Naftohaz kezét, hogy honnan szerzi be a földgázt, Nyugatról, vagy Keletről, az ukrán cég annak alapján dönt, hogy hol olcsóbb a földgáz.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2015 októberében 300 millió dolláros földgázvásárlási hitelt nyújtott a Naftohaznak.
Helyi idő szerint hétfő reggel érkeztek meg egy moszkvai repülőtérre azok az orosz diplomaták és családjaik, akiket korábban Barack Obama amerikai elnök rendelete értelmében kiutasítottak az Egyesült Államokból – jelentették orosz hírügynökségek.
Az állami televízió beszámolója szerint a diplomaták és hozzátartozóik zuhogó esőben egy Oroszország által küldött utasszállítón érkeztek meg a főváros vnukovói repülőterére.
Washington múlt hét csütörtökön szankciókat vezetett be orosz személyekkel és intézményekkel szemben az állítólagos orosz hackertámadások miatt. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője korábbi bejelentése szerint Washington 35 orosz diplomatát utasított ki az Egyesült Államokból, de családtagjaikkal együtt összesen 96 embernek, köztük iskolás korú gyerekeknek kellett távozniuk az országból.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyúttal meghívta az Oroszországba akkreditált amerikai diplomaták összes gyermekét a Kremlben rendezendő újévi és (ortodox) karácsonyi ünnepségre.
Bár az orosz külügyminisztérium válaszlépésként ugyanennyi Oroszországban dolgozó amerikai diplomata kiutasítására tett javaslatot Putyinnak, az orosz elnök azonban úgy döntött, hogy senkit sem utasít ki megtorlásul az amerikai intézkedés miatt.