Mintegy 80 járatot töröltek, a vonatok az állomásokon várakoznak, miközben hóekékkel próbálják eltakarítani a sínek mentén felgyűlt hómennyiséget. A vasúttársaság arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a CFR honlapján a járatokról, felhívják a figyelmet, hogy a Trenul meu menüpont alatt állandóan frissített információkat találnak a vonatok aktuális helyéről, a várakozási időről, a késések időtartamáról.
A mintegy 30 ezer lej értékű berendezéseket a Csíki Vállalkozók Egyesületének tavaly novemberben tartott jótékonysági bálján összegyűlt adományból vásárolták. A szülészeti osztálynak szívhangmérő monitort vásároltak, az újszülött osztály egy fototerápiás lámpát kapott, míg a gyermekgyógyászatnak egy hordozható elektrokardiográfot, egy mérleget és egy aeroszolgépet szereztek be.
Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja tanácsosa azt mondta, hogy azért folyamodott a jogorvoslathoz, mert az önkormányzat nem közölte vele az arra vonatkozó információkat, hogy mikorra valósulhat meg az akadálymentesítési terv, ezért múlt hónapban perbe hívta a polgármesteri hivatalt. Az önkormányzat szóvivője, Cosmin Blaga azzal érvel, hogy a versenytárgyalások elhúzódása miatt késik az akadálymentesítés megvalósítása. Jelenleg a fogyatékkal élők csak a polgármesteri hivatal belső udvaráról tudnak bejutni az épületnek mindössze a földszintjére, az emeletekre nem lehet feljutni kerekesszékkel, tájékoztat a Marosvásárhelyi Rádió.
73 személy szorult ellátásra rándulás, ficamodás vagy csonttörés miatt, nyilatkozta Mariana Negoiţă, a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház szóvivője. Hozzátette, 17 személy esetében műtétet is végrehajtottak.
Az érintett megyék: Brassó, Giurgiu, Teleorman, Buzău, Dâmboviţa, Prahova, Tulcea, Vrancea, Ilfov, Konstanca, Olt, Călăraşi, Ialomiţa és Argeş. Részlegesen függesztik fel a tanórákat ma Iaşi, Temes, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Fehér megyékben. Tegnap hat iskolából és három napköziből 400 gyereket küldtek haza Maros megyében, mivel a hőközpontok nem tudták kifűteni az épületeket.