Miron Cozma ellen az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Az 1990-es bányászjárás ügyében emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a főügyészség többek között Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen is. Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti támadás nyomán négy személy életét vesztette, 1.272-en megsérültek, 1.242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. Az ügyészek szerint Miron Cozma, a Zsil-völgyi Szabad Bányászszakszervezetek Ligájának vezetője csatlakozott a civil lakosság ellen intézett szisztematikus támadásokhoz. Miron Cozmát 1999-ben már elítélték az 1990-es események miatt. 18 év börtönbüntetést kapott, 2007-ben feltételesen szabadlábra helyezték. A vád ellene akkor az államhatalom aláásása és állam ellen elkövetett bűncselekmény volt.
A román vasúttársaság 37 járatot törölt többnyire a keleti országrészen. Jelenleg nincsenek lezárt vasútvonalak, elakadt szerelvények sincsenek. A CFR utasszállító részlegének mai jelentése szerint fokozatosan helyreáll a rend a vasúti közlekedésben, de továbbra is ajánlott a vasúttársaság honlapjának követése.
Vasárnap, a román kultúra, január 22-én a magyar kultúra napját ünnepli a már hagyományossá vált módon, idén is az olvasás, a nyomtatott könyv, a multikulturalitás népszerűsítése a cél. Az elmúlt évek rendezvényeivel szemben idén a 24 órás felolvasómaraton 12 órásra rövidül. Január 15-én, a román kultúra napján 12 órát, és január 22-én, a magyar kultúra napján szintén 12 órát tart majd a felolvasás. Mindkét felolvasómaraton déli 12 órakor kezdődik és éjfélkor ér véget. A felolvasás regisztrációhoz kötött, meg lehet tenni az esemény előtt is, de helyszíni regisztrációra is lehetőség lesz. Mindkét napon az évfordulós szerzők műveire helyezik a hangsúlyt. Lehet saját könyvből felolvasni 5 percen át, de a szervezők is biztosítanak köteteket a megszokott helyszínen. A szervezőcsapat január 15-én és 22-én egyaránt kötetlen, közvetlen kerekasztal-beszélgetésre hívja a résztvevőket délután 5 órára, az esemény főszervezője a Studium Prospero Alapítvány.
A készülő, a megelőzés törvényének nevezett jogszabály tervezete szerint az említett ellenőrző szervek csak a figyelmeztetést, és javítási útmutató rendelkezésre bocsátását követően büntethetik meg a kereskedelmi egységeket. Erről tegnap bocsátott ki tájékoztatót az üzleti szféra minisztériuma. A kormánynak ezt február 23-ig jóvá kellene hagynia, azt követően a parlament vitatja meg. A jogszabály értelmében, ahol kihágásokat észlel az ellenőrző szerv, ott kibocsát egy javítási tervet, amelynek 7 munkanapon belül eleget kell tenni, azaz csakis a hét munkanap után ellenőrizhet ismét, ekkor már szankciókat is kiszabhat. Az adófizetők 5 évben egyszer jogosultak megelőzési útmutatóban részesülni minden megállapított kihágásért.
Azok a személyek, akik onkológiai, szív- és érrendszeri, valamint ritka betegségekben szenvednek, hamarabb megkapják az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket. A kormány közleménye szerint az említett betegségekben szenvedő személyek a szakorvos előírása alapján hozzájutnak az ingyenes és ártámogatott gyógyszereikhez anélkül, hogy szükség lenne az egészségbiztosítási pénztárak szakértői bizottságainak jóváhagyására, így lecsökken az idő a diagnózis felállítása és a kezelés megkezdése között. A rendelkezés március 1-jétől lép érvénybe.
A következő tanévre szóló beiskolázási terv körül az elmúlt napokban kialakult helyzet azért aggasztó, mert a beiskolázási terv elfogadásán múlik részben a 2014-ben alapított tanintézmény működése. A beiskolázási tervet szerdán nyújtották be a tanfelügyelőségre igazgatói aláírás nélkül, és emiatt kétes, hogy jóváhagyja-e azt az említett intézmény. A dokumentumot nem írhatta alá az intézmény igazgatója, Tamási Zsolt, mert jelenleg bírósági felügyelet alatt áll, és az oktatási intézményben rajta kívül senki sem rendelkezik aláírási joggal. Annak ellenére, hogy az oktatási minisztérium iskolahálózatokért felelős igazgatósága még múlt hónapban elrendelte, hogy a nemrég kinevezett főtanfelügyelő nevezzen ki igazgatóhelyettest a Római Katolikus Teológiai Líceum élére, ez máig sem történt meg. Az RMDSZ az ügyben derűlátó, és teljes mértékű, hathatós támogatásáról biztosította a szülői közösséget, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport viszont jóval visszafogottabban optimista, és tegnap már képviselőjük úgy fogalmazott, csupán politikai paktumokkal nem nem lehet iskolát működtetni. A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szüleit tömörítő civil kezdeményezés célja, hogy átlássák az iskola alapítási okiratait és törvényes kereteit, illetve hogy megteremtsék gyerekeik iskolájának törvényes és feddhetetlen működési feltételeit. A beiskolázási terv elfogadásán túlmenően, a marosvásárhelyi önkormányzat várhatóan mai rendkívüli ülésén szavaz az iskolahálózatról, amelyet az RMDSZ-frakció csakis abban az esetben hagy jóvá, ha az tartalmazza a római katolikus iskolát is.
2. – latin-görög eredetű; jelentése: igaz + ikon. Idézet „Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”
Vekerdy Tamás
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Hodinka Antal (Ladomér, 1864. január 13. – Budapest, 1946. július 15.). Történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Iskoláit Máramarosszigeten és Ungváron végezte. Érettségi után a munkácsi egyházmegye papnövendéke lett. 1882-ben a budapesti központi teológiai akadémiára került. Az egyetem bölcsészkarán történelmi és szláv filológiai előadásokat is hallgatott. Tanulmányai befejezése után, 1888-ban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedett el, ahol a szláv nyelvű kéziratok rendezésével bízták meg. A ruszin és a magyar mellett jól ismerte egyházának liturgiai nyelvét, az egyházi szláv nyelvet, de tudott oroszul, szerbül, latinul és németül is. 1889-ben a bécsi Osztrák Történeti Intézetbe küldték, ahol diplomáciával, paleográfiával és szláv filológiával foglalkozott. Több délszláv vonatkozású munkát is írt. 1891-ben Bécsből hazatérve doktorátust szerzett, 1892-1906 között Bécsben levéltáros, könyvtáros. 1895-96-ban Rómában is kutatott. 1906-ban a pozsonyi jogakadémián a magyar művelődéstörténet, 1914-től a pozsonyi egyetemen a magyar történelem professzora, 1918-tól az egyetemes történeti tanszéket vezette. 1923-tól 1935-ig, nyugalomba vonulásáig a pécsi egyetemen volt tanár, 1932-33-ban rektor. Tudományos munkásságának jelentős részét a munkácsi egyházmegye, s ezzel együtt a ruszinság, illetve a vidék múltját megvilágító gazdasági, társadalompolitikai, valamint településtörténeti források összegyűjtése és megjelentetése képezi.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
Jedlik Ányos (1800) fizikus, a külföldet jóval megelőzve alkalmazta az 1827-ben szerkesztett elektromágneses motort, néhány év múlva pedig felfedezte a dinamóelvet, mellyel évekkel megelőzte a német Siemens dinamóját.
Budapest ostroma alatt hatvanhat éves korában elhunyt Szabó Dezső író (1945).
Forrás:Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
SZÓLALJ MEG!
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt… Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.” (Prédikátor 3:1,7)
A Bibliának sok mondanivalója van arról, hogy ne ítélkezzünk és ne bírálgassunk másokat. De van olyan is, amikor hallgatni nem „arany”, hanem halálos. Például: 1) A hallgatás halálos, ha arra használod, hogy haragodat vagy nemtetszésedet ezzel fejezd ki passzív módon. Ez érzelmi manipuláció. Jézus azt mondta: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Jézus nagyon is határozott viselkedést tanácsol, amikor arra utasít, hogy ragadd meg a kezdeményezést, és nevezd nevén a vétket. A vétek egy határ jogtalan átlépése, és bizony sokszor érezzük úgy, hogy valaki átlépett egy határt, belegázolt életünkbe, ártott nekünk. Mégis, ahelyett, hogy egyenesen szóvá tennénk a dolgot a sértő félnek, inkább csak magunkban duzzogunk. Jézus azt mondja: „Ne tedd ezt!” A kommunikáció hiánya miatt a vétked talán nincs is tudatában bűnének, és így valószínűbb, hogy újra elköveti. 2) A hallgatás halálos, ha megvédhetnénk valakit alaptalan bírálattól vagy rosszindulatú híreszteléstől, de te néma maradsz. Nehogy az elutasítástól való elidegenedéstől való félelem miatt szó nélkül hagyd a rágalmazást vagy becsületsértést, főleg, ha tisztában vagy az igazsággal! 3) A hallgatás halálos, ha rossz döntésbe visz. Tudod, a hallgatás beleegyezés. Sok országban kitiltották az állami iskolákból az imádkozást, mert a többség hallgatott, ahelyett, hogy szót emelt volna. A Szentírás azt mondja, hogy „megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.” Ezért állj ki bátran meggyőződésed mellett és szólalj meg!
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Szent Hiláriusz püspök, egyháztanító
Hilarius a mai Franciaország területén, Poitiers-ben született 315-ben. Az emberi élet céljáról gondolkodott, és ezért a Szentírást kezdte tanulmányozni. Kereszténnyé lett, majd hamarosan püspökké választották. Küzdött az arianizmus ellen, ezért Konstancius császár Kisázsiába száműzte. 356-59-ig tartó száműzetésében a görög egyházatyákat tanulmányozta, és ott is küzdött az arianizmus tanításai ellen; ezért hazaküldték. 361-ben részt vett a párizsi zsinaton. Saturninus arlesi érseket letétette arianizmusa miatt. Több könyvet írt, különösen a Szentháromság-tan kifejtésében van nagy érdeme.
bacskaplebania.hu
Szigorították a húskészítmények Magyarországra szállítását a kárpátaljai magyar–ukrán határátkelőkön – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál január 11-én.
Mivel Nagyszőlősön állítólag kimutatták az afrikai sertéspestis vírusát, ezért még szendvicseket is tilos Magyarországra vinni magunkkal. Bár a Kijevben időközben megismételt szakértői vizsgálat nem mutatta ki a betegség kórokozóját az elhullott állatokból vett mintákban, a magyar állategészségügyért felelős hatóság még nem kapott hivatalos értesítést Ukrajnából, hogy mely minták vizsgálata lett negatív. A Magyarországra utazóknak ezért – a további problémák elkerülése érdekében – ajánlott a húskészítmények Magyarországra történő szállításáról ideglenesen lemondani.
Egyelőre nem lehet tudni, meddig tartanak ezek a korlátozások.
Kárpátalja.ma
Munkács központjában a helyi járőrszolgálat munkatársai szenvedtek balesetet január 11-én este – tudatta a goloskarpat.info. A rendőrautó a Gorkij utca egyik útkereszteződésében hajtott bele egy autóbuszba.
Kárpátalja.ma