Vous êtes ici

Agrégateur de flux

Az ukrán válság amerikai szálai

EuVI Blog - mar, 27/05/2014 - 00:00

Az amerikai szálak az ukrán gázcégeknél az amerikai alelnökig és a külügyminiszterig érnek

A Moszkva ellenes szankciók eredménye mind politikai téren, mind a világ energiapiacain a Moszkva-Peking-New Delhi tengely megerősödése felé hatott, május 20-án Putyin Sanghaiban egyeztetett a felekkel. Az amerikai hadsereg eközben úgy tűnik egyre hangosabban tiltakozik az ellen, hogy nagyobb mértékben bevonódjon az ukrán válságba. Az amerikai világkép átalakult és 2-2-2-1 -es formula szerint szemlélik a világot illetve jelölik ki ellenségeiket, mely szerint két ellenséges nagyhatalom (Oroszország, Kína), két középhatalom (Irán és Észak-Korea), két hálózat (Al-Kaida és a nemzetközi alvilág és egy rendszer, a kiberbűnözés létezik.

A legutóbbi terén az Egyesült Államok zavarbaejtően sebezhető, főként Kína ellenében. Oroszország tehát arra számít, hogy az USA - leszámítva a zsoldos cégeket és a CIA ügynökeit - nem lesz képes mozgósítani az ukrán szeparatisták ellen és csak gazdasági fegyvereket fog bevetni továbbra is. Úgy látják maguk az amerikaiak sem biztosak abban, hogy csak ezzel eredményt lehet elérni. Ugyanakkor számolnak azzal az esetleges legrosszabb forgatókönyvvel is, hogy a hidegháború újra elkezdődik és az amerikaiak hoszabb időre csapatokat telepítenek Lengyelországba és a balti államokba.

A Burisma Holding a legfontosabb gázkitermelő társaság Ukrajnában. Igazgatótanácsában 2014 május folyamán fontos változások következtek be, bekerült R. Hunter Biden és Devon Archer is. Ezek arra engednek következtetni egyes elemzők szerint, hogy az USA lényegében "kézivezérelt gyarmatként" kezeli a megmaradt Ukrajnát. R. Hunter Biden ugyanis az amerikai alelnök, Joe Biden fia, Devon Archer pedig korábban John Kerry elnökválasztási kampányát vezette. Még annyit lehet utóbbiról tudni, hogy Christopher Heinzzel (igen, a "ketchupos") sokáig az egyetemi évek alatt közös albérletben laktak, utóbbi Kerry lányának férje. Heinz alapítota a Rosemond Seneca Partners céget, mely pénzügyi és politikai tanácsadással foglalkozik és ennek R. Hunter Biden az igazgatója.

A Bursima Holding igencsak titokzatos társaság, Cirpuson jegyezték be még a narancsos forradalom idején és azóta megszerezte az ukrán gáztársaságok többségét. 2011 óta a Holding névleg Ihor Kolomiskyhez köthető, aki egyébként az Európai Zsidó Parlamentet elnökli és a Jewish News One televízióscsatorna tulajdonrészének felével rendelkezik.
Kolomiskyről még annyit lehet tudni, hogy március 2-án a kijevi puccsisták Dnyipropetrovsk oblasty kormányzójává nevezték ki és ő finanszírozta azokat a csapatokat, akik május 2-án az "odesszai vérengzéssel" vonták magukra a figyelmet...

M109A7

Military-Today.com - lun, 26/05/2014 - 15:20

American M109A7 Self-Propelled Howitzer
Catégories: Defence`s Feeds

Steampunk hűtőgépszerelő

Postr.hu Az orosz ok blog - lun, 26/05/2014 - 11:46

Dmitrij Tyihonyenko, a háztartási gépek komoly szakértője (= szerelő) éveken át hobbiszinten barkácsolt otthon színesfémből és használaton kívüli gépekből furcsaságokat magának. 2011-ben levelet kapott moszkvai fiataloktól, hogy látták a képeit, jöjjön el a steampunk fesztiváljukra. Dmitrij ekkor még nagyon nem volt képben, visszaírt nekik, hogy nem vagyok én punk, eltévesztettétek a házszámot. Aztán utánanézett, mi is ez a steampunk, és rájött, hogy ez tényleg az ő világa.

Catégories: Oroszország és FÁK

Steampunk hűtőgépszerelő

Postr.hu Az orosz ok blog - lun, 26/05/2014 - 11:46

Dmitrij Tyihonyenko, a háztartási gépek komoly szakértője (= szerelő) éveken át hobbiszinten barkácsolt otthon színesfémből és használaton kívüli gépekből furcsaságokat magának. 2011-ben levelet kapott moszkvai fiataloktól, hogy látták a képeit, jöjjön el a steampunk fesztiváljukra. Dmitrij ekkor még nagyon nem volt képben, visszaírt nekik, hogy nem vagyok én punk, eltévesztettétek a házszámot. Aztán utánanézett, mi is ez a steampunk, és rájött, hogy ez tényleg az ő világa.

Catégories: Oroszország és FÁK

Sondage : Elections européennes 2014 - Comprendre le vote

Institut Montaigne - lun, 26/05/2014 - 10:46
Introduction: A l’occasion des élections européennes, l’Institut CSA en partenariat avec l’Institut Montaigne, la Fondation Robert Schuman, Orange et BFMTV, a interrogé les Français le jour de l’élection pour mieux comprendre les ressorts du vote et de l’abstention et les attitudes des citoyens à l’égard de l’Union européenne.

Consulter le sondage

Vállalkozásoknak nyújott állami támogatások – új uniós szabályok a K+F fellendítése érdekében

Európai Bizottság hírei - lun, 26/05/2014 - 00:00

26/05/2014 00:00:00

A kutatási és fejlesztési tevékenységek fellendítését célzó szabályozási reformjával az EU a jövőben meg kívánja könnyíteni a kormányok számára a vállalkozások támogatását. ...

Government subsidies for industry - new EU rules to boost R&D

European Commission - lun, 26/05/2014 - 00:00

26/05/2014 00:00:00

The EU is to make it easier for governments to help companies as part of an overhaul of rules designed to boost growth and encourage research and innovation. ...

Catégories: European Union

EU ändert Beihilfevorschriften zur Förderung von Forschung und Entwicklung

Europäische Kommission (Nachrichten) - lun, 26/05/2014 - 00:00

26/05/2014 00:00:00

Unternehmen sollen künftig leichter staatliche Unterstützung erhalten können. Die EU hat ihre Vorschriften entsprechend modernisiert und verspricht sich davon mehr Investitionen in Forschung und Innovation. ...

Catégories: Europäische Union

Az európai parlamenti választások eredménye és értékelése Franciaországban

EuVI Blog - dim, 25/05/2014 - 00:00

Az FN győzelme nem, de annak földcsuszamlás-szerű aránya hatalmas meglepetés. Elemzők "sokkról", "földcsuszamlásról" beszéltek, az FN megnégyszerezte szavazatait

Annak ellenére, hogy tudtuk, az EP választások a kisebb pártoknak kedveznek, a részvétel jelentősen alacsonyabb (43%) és azt is tudtuk, hogy az FN-t hibahatáron belül az első helyre mérik, a jelenlegi állás szerinti eredmények sokkolóak : Az FN közel 5%-os előnnyel toronymagasan nyerte az EP választást (25,1%) és az egyedüli nagy győztesnek tekinthető. 23-25 fős frakciójukkal a legnagyobb francia tömörülés lesznek az EP-ben és alighanem ha létrejön szélsőjobb frakció, abban hangadóak lesznek.
2009-ben még az apa, Jean-Marie Le Pen vezetésével csak 6,34%-ot értek el és ez csak a hatodik helyre volt elég. Marine megnégyszerezte ezt az eredményt és a párt új arculata (kevésbé végletes, szélsőséges) viszonylag visszafogottabb stílusa (amellett, hogy kendőzetlenül, elkenések nélkül kimondja a problémákat) meghozta az eredményét. Jelenleg egyébként mind Marine (szavazat-négyszerezéssel, 2009-hez képest), mind édesapja körzetükben toronymagasan (30% feletti eredménnyel) nyertek és képviselők lesznek.
Természetesen jelen pillanatban nem lehet még azt mondani, hogy az FN 2017-re képes lenne megnyerni az elnökválasztásokat is, de erre minden eddiginél nagyobb esélye nyílik, ha így folytatja és ha az UMP továbbra is képtelen lesz komolyabb váltásra és nyitásra.

A "kormányváltó" UMP lehet a legcsalódottabb
Az a jóslatunk is bevált, hogy az UMP helyhatósági győzelme csalóka, és szintén kevesebb szavaztatot kaptak, mint 4 éve. Csak azért nyerhettek, mert a PS szavazók még nagyobb arányban erodálódtak/ maradtak távol. Most kiderült, hogy az UMP szavazók alapvetően elégedetlenek pártjuk teljesítményével, s alig kevésbé, mint a kormányzó PS tevékenységével. Az UMP kommunikációja, mely kizárólag Hollande-ék "alázására" épül alapvetően elhibázott és képtelen vonzó és hihető válaszokat adni a felmerülő problémákra (eredmény : 20,2%). A kampányban már Sarkozy is vállalt szerepet (nem sok eredménnyel) mégis elemzők azt várják, hogy megoldást az ő reaktiválása jelenthetne.

A PS-nek sem lehet nagy öröme
A PS harmadik helye nem meglepetés, hónapok óta borítékolható volt. 14,3%-os eredmény jelzi, hogy maguk a PS-szavazók szintén igen nagy mértékben elégedetlenek kormányuk teljesítményével. Itt ugyanakkor kicsit óvatosabbnak kell lennünk, mert PS szavazók egyes rétegei e jóval kisebb téttel rendelkező választáson távolmaradásukkal "büntethettek" és mutathattak piros lapot pártjuknak, tehát a PS tényleges támogatottsága ennél némileg nagyobb lehet, de tényleg csak a 3. helyen. A baloldalnak vannak még tartalékai, ezt jelzi a Front de Gauche (szélsőbal) 6,6%-os eredménye, mely leheletnyit jobb, mint 2009-ben.

Milyen egyéb változások történtek?
- A 2009-es EP választásokhoz képest az UMP közel 3%-nyi szavazatot vesztett (2009-ben az UMP nyert, pedig akkor már eléggé alacsonyan volt Sarkozy népszerűsége).
- A PS második helyen volt (16,48%) és "csak" kb. 2,5% szavazatot szerzett, idén a PRG-vel (Radikális baloldal) szövetségben.
- A harmadik igazi nagy vesztes a Zöldek, akik (koalícióban) 2009-ben alig szerepeltek rosszabbul, mint a PS (16,28%-al) jelenleg 9%-al ötödik helyen 6 képviselői hellyel rendelkeznek.
- "Csendes nyertes" Bayrou MODEM-je, mely feljött a 4. helyre 10%-os eredménnyel (6-8 helyet szerezve), mikor 2009-ben csak 8,46%-ot kapott.
- Az UMP - ha a jövőben például az elnökválasztásokon be akarja biztosítani a győzelmét - akkor kénytelen lesz jóval inkább nyitni és engedni olyan pártok felé, mint a MODEM.

A francia Zöldek leszerepeltek, Cohn Bendit már nem indult a LesVerts listán. A franciák ugyanakkor úgy értékelnek, hogy "megszűnt Franciaország ereje az EP-ben" és teljesen a németek kezébe fog átcsúszni ott is a politikai irányítás. Elemzők még azt is kiemelik, hogy mindez annak is az eredménye, hogy Franciaország vezető pártjai igent mondtak a lisszaboni rendszerre, annak ellenére, hogy ezt a lakosság többsége ellenezte.

Dr. Türke András István
(Paris)

Novorossia Köztársaság (Újorosz Föderatív Államok)

EuVI Blog - dim, 25/05/2014 - 00:00

федеративного государства Новороссия
Federativnogo Gosudarstva Novorossiya

létrehozás dátuma : 2014.05.24.
területei : Donyeck és Luhanszk (vagy Luganszk)
területe : 53.185 km2
Lakosság : 6,6 millió

Egy kis történelem :
Novorossia (Új Oroszország) tartomány adminisztratív területként Nagy Katalin és I. Pál alatt jött létre a XVIII. sz. második felében, a XVII. sz. tól jellemző gyarmatosítási névadományozást (v.ö. Új-Franciaország, Új-Anglia, Új-Skócia) követve.

Majd 3 guberniumra osztották fel (kormányzati egység) : Kherszon, Krím és Dnyepropetrovszk.

A tegnap létrejött formációnak csak részben fedi le a területét (Donyeck félig, Luganszk nem) ugyanakkor annál jóval nagyobb térséget jelöl, mely egyben világos politikai üzenet a szeparatisták részéről.

Pages