Agrégateur de flux

Le navire de renseignement Youri Ivanov devrait être officiellement remis au ministère russe de la Défense début février. Le Youri Ivanov est le navire tête de série du Projet 18280. Mis sur cale au chantier naval du Nord (Saint-Pétersbourg) le 27 décembre...

Iraqi Tabuk Tactical Rifle

Provides overview, key facts and events, timelines and leader profiles along with current news about The Gambia.

Diplomats reported little progress in talks between foreign ministers in Berlin earlier this week

The new year has brought with it much talk of new diplomatic “windows” opening for talks between Europe and the Kremlin, thanks in large part to the sudden economic chaos Russia faces due to the plummeting price of oil and value of the rouble.

Such talk has come from a number of capitals, including Riga, home to the EU’s new Latvian presidency, and Brussels, in the form of foreign policy chief Federica Mogherini. But critics point out that nothing has changed on the ground. Fighting continues, including a an attack on a Ukrainian bus this week which left 12 dead, and Moscow has made no progress in implementing the so-called Minsk agreement, the blueprint all EU leaders have cited as a pre-requisite to ratcheting down its sanctions regime against Russia.

Indeed, according to EU officials recent hopes of Russian acquiescence ahead of a proposed summit in the Kazakh capital of Astana have largely been dashed during diplomatic discussions with Germany and France because of refusals by the Kremlin to budge.

Still, the issue will gradually rise up the agenda in Brussels as the sanctions agreed last year begin to expire – the first in March, but incrementally towards the big economic measures which run out in June and July. It will take a unanimous decision of all 28 EU countries to renew the sanctions.

Despite the lack of progress with Russia, Mogherini this week circulated an “issues paper on relations with Russia” ahead of Monday’s meeting of foreign ministers that proposes a series of re-engagements with Moscow. Our friends and rivals at the Wall Street Journal were the first to report about it, but we’ve posted a copy of the paper here.

Read more

La revue "Questions Internationales" de La Documentation française consacre son 71ème numéro à l'Afrique du Sud (sommaire ci-dessous). Nous y signons un article sur la politique étrangère de l'Afrique du Sud vers le continent africain. Nous vous proposons ci-dessous l’introduction et la conclusion de cette article. Introduction : « L’Afrique du Sud ne peut échapper à son destin africain ». C’est en ces termes qu’à la fin de l’apartheid Nelson Mandela définit la mission première de la future politique étrangère de son pays. En 2001, le Département du commerce et de l’industrie sud-africain emploie, à ce sujet, une métaphore qui semble encore pertinente de nos jours, celle d’une stratégie dite du papillon. Le continent africain constituerait le corps du papillon sud-africain dont les ailes s’étendent vers l’Inde et la Chine à l’Est, et vers le Brésil à l’Ouest. Si, dans cette ambition, la coopération Sud-Sud apparaît comme une dimension essentielle de la diplomatie sud-africaine, le continent africain en reste cependant la priorité.  Conclusion : En dépit des contradictions et des ambivalences de sa politique étrangère, l’Afrique du Sud contribue à la construction de l’architecture de paix et de sécurité africaine. Elle participe dorénavant de plus en plus aux opérations de maintien de la paix des Nations Unies. En juin 2014, plus de 2 200 Sud-Africains, militaires et policiers, participaient à des opérations telles que la MINUSS (Mission des Nations Unies au Soudan du Sud), à la MINUAD Soudan (Opération hybride de l’Union africaine et des Nations Unies au Darfour) et à la MONUSCO (Mission de l'Organisation des Nations Unies pour la stabilisation en République démocratique du Congo). Ses ambitions pourraient néanmoins rapidement être contrariées par « l’état de déclin critique » des Forces de défense nationalesd’Afrique du Sud (South African National Defence Force, SANDF), comme l’a révélé la Defence Review 2014 (DR14) sud-africaine publiée en mars 2014 par le gouvernement. Les défaillances et dysfonctionnements de l’armée, dus notamment à un budget de défense insuffisant, ont été dramatiquement mis en évidence en 2013 en Centrafrique, lorsque les forces sud-africaines perdirent 13 soldats et durent se retirer précipitamment. Les ambitions du pays sont alors apparues bien supérieures à ses capacités opérationnelles. Au Lesotho, en Côte d’Ivoire, au Kenya, en Centrafrique, au Zimbabwe, au Darfour, le bilan de son action en matière de résolution des conflits est loin de faire l’unanimité. L’Afrique du Sud a même été qualifiée par certains États africains de pays « sous-impérialiste ». L’affirmation de la diplomatie et de la puissance sud-africaine, régionale comme internationale, reste aussi pour l’heure compromise par de nombreux facteurs internes. La situation économique du pays est loin d’être florissante et la société est en proie à de vives tensions. Pourtant, plus que jamais, l’Afrique du Sud reste convaincue qu’une destinée africaine l’attend dans le nouveau système international en construction, qu’elle souhaite plus juste et égalitaire et davantage soucieux de la diversité des nations.

DOSSIER… Afrique du Sud : une émergence en question  Ouverture –  L’Afrique du Sud, entre métamorphose et banalisation                               Serge Sur  Une histoire à contretemps                                                                                       Laurent Fourchard  Une société fragmentée ?                                                                             Philippe Gervais-Lambony  Vingt ans après l’apartheid : une démocratie vers l’impasse                                 Raphaël Botiveau  État de droit, société tourmentée                                                             Entretien avec Georges Lory  Diplomatie : vocation continentale, moyens limités                                            Sonia Le Gouriellec  Un bilan économique décevant                                                                            Nicolas Pons-Vignon  Entre l’Occident et les BRICS, une posture diplomatique ambivalente                François Lafargue  Les encadrés du dossier– Que reste-t-il de l’apartheid ?   Philippe Gervais-Lambony– Le système institutionnel de la République d’Afrique du Sud Raphaël Botiveau– Mémoire de la lutte antiapartheid et générations politiques Sophie Didier– Le Cap, Durban, Johannesburg : trois métropoles face au défi de la mondialisation Céline Vacchiani-Marcuzzo – I love Soweto Pauline Guinard– Le sida après la controverse : dépolitisation et nouveaux enjeux Frédéric Le MarcisAux origines de l’Afrique du Sud : Extraits de Vasco de Gama (v. 1469-1524), François Levaillant (1753-1824) et Émile de La Bédollière (1812-1883)  

Bár az elmúlt napokban a párizsi események kiszorították a nemzetközi hírek fősodrából, de továbbra is az egyik legaggasztóbb probléma – különösen régiónk szempontjából – az ukrán válság eszkalálódása. A Dialógus Intézet és a Keresztény-Zsidó Társaság közös szervezésében tartott előadáson Dr. Tálas Péter, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója ismertette a válság értelmezési kereteit.

Kapcsolódó hírek:  A külügy visszahívta az egyik ukrajnai főkonzulátus diplomatáit Az ukránok is rúghatnak magyar kisebbségbe az EU-közepén Újra vonzó lehet Ukrajna

tovább

Tegnap írtam néhány gondolatot a Kouchai testvérek vélt vagy valós profizmusáról. Az egyik ismerősöm elolvasása kapcsán néhány új, gyakorlatibb szemponttal is megkínált, amit szíves engedélye után is most közzéteszek további okulásunkra. Az elemzés, akkor is jól érthető, ha valakinek nincs ideje megnézni a hozzá ajánlott videos elemzést.

Kedves Péter

Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:



Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!

00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.

02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.

03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.

04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.

04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.

Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.

xy

Brazilian Taurus PT92 Pistol

A január elsejétől tizenharmadikáig tartó napok bizony kiesnek. A régi újév napjáig azt a 12 napot elveszett időnek tekinthetjük az oroszok életében. 40 évvel ezelőtt Andrej Voznyeszenszkij, az egyik legnagyobb orosz-szovjet költő írt is erről egy verset, amit aztán persze jól elfelejtettek volna, ha a 80-as évek közepén nem zenésítik meg, és nem énekli el az akkor éppen fénykorát élő Alekszandr Abdulov színész-sportoló-szívtipró. Persze, kissé lekerekítették Voznyeszenszkij szúrósabb sorait (pl. kikerült a szövegből az, hogy "elsejétől tizenharmadikáig a feleségek nem keresik férjeiket"; és milyen kár, a poszt címadó sora is kihullott), és egy nyálas refrént is írtak hozzá.

Így viszont bekerült az orosz kultúra alapkincstárába, és azóta ragyogó népi feldolgozásversenyek zajlanak minden évben, sőt, jelen pillanatban is a moszkvai utcákon és lakásokon.  

Az eredeti verzió...

és ahogyan azt igazából énekelni kell, konyhában, haverokkal, poharak között.

Sajnos, nincs több alibi, muszáj belekezdeni az évbe. Mi is megigérjük, hogy idén többet írunk, jobban igyekszünk, ilyenek.

A január elsejétől tizenharmadikáig tartó napok bizony kiesnek. A régi újév napjáig azt a 12 napot elveszett időnek tekinthetjük az oroszok életében. 40 évvel ezelőtt Andrej Voznyeszenszkij, az egyik legnagyobb orosz-szovjet költő írt is erről egy verset, amit aztán persze jól elfelejtettek volna, ha a 80-as évek közepén nem zenésítik meg, és nem énekli el az akkor éppen fénykorát élő Alekszandr Abdulov színész-sportoló-szívtipró. Persze, kissé lekerekítették Voznyeszenszkij szúrósabb sorait (pl. kikerült a szövegből az, hogy "elsejétől tizenharmadikáig a feleségek nem keresik férjeiket"; és milyen kár, a poszt címadó sora is kihullott), és egy nyálas refrént is írtak hozzá.

Így viszont bekerült az orosz kultúra alapkincstárába, és azóta ragyogó népi feldolgozásversenyek zajlanak minden évben, sőt, jelen pillanatban is a moszkvai utcákon és lakásokon.  

Az eredeti verzió...

és ahogyan azt igazából énekelni kell, konyhában, haverokkal, poharak között.

Sajnos, nincs több alibi, muszáj belekezdeni az évbe. Mi is megigérjük, hogy idén többet írunk, jobban igyekszünk, ilyenek.

Ahead of his presentation on operational experiences with counter-piracy in the Gulf at the Fast Interception and Riverine conference from 9 - 11 February 2015 in London, Captain Jeffrey McCauley, NAVCENT, 5th Fleet US CENTCOM, spoke to Defence IQ about a number of issues, including Co

For the past two years, the Search and Rescue Europe  conference has brought together leading SAR practitioners to discuss how we can move towards better integration between different SAR agencies, and has established itself as the premie

During the height of last year’s Ukrainian conflict, hundreds of soldiers lost their lives to the bloodshed in the east of the country. Read this case study to understand more about the logistics efforts by volunteers during the conflict.  

Ahead of his briefing at Defence Logistics 2015 , Brigadier General Dionigi M

The following by Jonathan Spyer is reposted here with permission of Middle East Forum:

Reflections on the Murders in Paris
by Jonathan Spyer
PJ Media
January 12, 2015http://www.meforum.org/4970/reflections-on-the-murders-in-paris


The Islamic world is currently in the midst of a great historic convulsion. This process is giving birth to political trends and movements of a murderously violent nature. These movements offer a supposed escape route from the humiliation felt at the profound societal failure of the Arab and to a slightly lesser extent the broader Muslim world.
The escape is by way of the most violent and intolerant historic trends of Islam, into a mythologized and imagined past. The route to this old-new imagined utopia is a bloody one. All who oppose or even slight it must die. The simple and brutal laws of 7thcentury Muslim Arabia are re-applied, in their literal sense. The events of last week in Paris were a manifestation of this trend.

These trends exist not only in the Arab and Muslim worlds themselves. Because of mass immigration from the Arab and Muslim world to western European countries, they are also powerful and present in immigrant communities in these countries. The Kouachi brothers and Amedi Coulibaly are the latest, and no doubt not the last representatives of this political world to impose themselves on us.
The political trend in question is called political Islam. It manifests itself in its most extreme form in the rival global networks of the Al Qaeda movement and the Islamic State. But these, alas, are only the sharp tip of a much larger iceberg.

Political Islamists are not all, or mainly, young men from slums.Political Islamists are not all, or mainly, young men from slums. On the contrary, its adherents include heads of state, powerful economic interests and media groups, and prominent cultural figures. Some of these, absurdly, were even present at the "solidarity rally" in Paris.They rendered this event an empty spectacle by their presence.
Prime Minister Ahmet Davutoglu of Turkey, for example, came to offer his solidarity to the victims of journalists murdered by Islamists in Paris, just two days after the Turkish courts sentenced a pianist to a 10 month prison sentence, suspended for five years, for the crime of "denigrating religion (ie Islam)." More urgently, Turkey has been an active supporter of both Islamic State and al-Qaeda forces in northern Syria over the last three years. That is, Davutoglu was marching in condemnation of forces to which his own government has offered support.Political Islam is a reaction to profound societal failure. It is also a flight into unreality. It has nothing practical to offer as an actual remedy to Arab and Islamic developmental problems. Economic, legal and societal models deriving from the 7th century Arabian desert are fairly obvious impediments to success in the 21st.
Where they are systematically imposed, as in the Islamic State, they will create something close to hell on earth. Where they remain present in more partial forms — as in Qatar, Gaza, Iran, (increasingly) Turkey, and so on — they will merely produce stifling, stagnant and repressive societies.
But the remedy for failure that political Islam offers is not a material one. It offers in generous portions the intoxicating psychological cocktail of murderous rage and self-assertion, and the desire to strike out and destroy those deemed enemies — infidels who transgress binding religious commandments, Jews and so on.This is not the first time that Europe has encountered political phenomena based on murderous rage and utopias buried in the magical past. The European fascist movements produced precisely such a mix. But of course, this time around, the rage and the utopia derive not from European culture, but from an alien culture which has implanted itself among the Europeans.
Arab and Muslim societies may be basket cases, but they retain an exceptionally strong and vivid sense of themselves.
Here is the second part of the problem. Arab and Muslim societies may be basket cases, but they retain an exceptionally strong and vivid sense of themselves. It is the irony of history that this sense of self is precisely of a type that is bound to keep their societies mired in failure. But history favors irony, and this sense nevertheless remains powerfully experienced and hence politically potent. In this respect, the modern Islamic world resembles western Europe of 80 or 90 years ago, but not the contemporary continent.
In contemporary western European societies, political Islam meets a human collectivity suffering, by contrast, from a profound loss of self. No one, at least in the mainstream of politics and culture, seems able to quite articulate what western European countries are for, or what they oppose — at least beyond a sort of vapid belief in everyone doing what they want and not bothering each other.
The result is that when violent political Islam collides with the satiated, lost societies of western Europe, the response is not defiance on the part of the latter, but rather fear.
This fear, as fear is wont to do, manifests itself in various, not particularly edifying, ways.
In contemporary western European societies, political Islam meets a human collectivity suffering from a profound loss of self.
The most obvious is avoidance ("the attacks had nothing to do with Islam," "unemployment and poverty are the root cause," "the Islamic State is neither Islamic nor a state," etc etc).
Another is appeasement — "maybe if we give them some of what they want, they'll leave us alone."
This response perhaps partially explains the notable adoption in parts of western Europe of the anti-Jewish prejudice so prevalent in the Islamic world.
The ennui of the western European mainstream will almost certainly prevent the adoption of the very tough measures which alone might serve to adequately address the burgeoning problem of large numbers of young European Muslims committed to political Islam and to violence against their host societies.
Such measures — which would include tighter surveillance and policing of communities, quick deportations of incendiary preachers, revocation of citizenship for those engaged in violence, possible imprisonment of suspects and so on — would require a political will which is manifestly absent. So it won't happen. So the events of Paris will almost certainly recur.
And lastly, since the elites will not be able to produce resistance, it will come from outside of the elites. Hence the growth of populist, nationalist parties and movements in western Europe. But Europe being what it is, such revivalist movements are likely to contain a hefty dose of the xenophobia and bigotry which characterized the continent of old.
None of this can, at present, be discussed in polite European society. But all of it is fairly obvious. For this reason, Europe's Jews are at present warily eying the door. As someone who was born in western Europe, and left it 25 years ago for Israel, I am happy to conclude that as a result of the efforts and sacrifice of many, Europe's Jews are this time around neither defenseless nor alone. Nor will their blood be free to be taken with impunity.
Jonathan Spyer is director of the Global Research in International Affairs (GLORIA) Center, and a fellow at the Middle East Forum. He is the author of The Transforming Fire: The Rise of the Israel-Islamist Conflict (Continuum, 2011).

-----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!

Technorati Tag: Charlie Hebdo and France and Jihad and Islamists.

Pr�vention des �pid�mies, lutte anticontrefa�on, suivi des patients... Les services sp�cialis�s sur mobile se multiplient. Mais leur d�faut de mod�le �conomique freine encore leur progression.

 Classé dans:Uncategorized