Az amerikai tankok hónapok óta özönlenek Kelet-Európába, a békére törekvést rövid úton kivégzik: nyomozást folytatnak olyan európai politikai pártok ellen, melyek kritikusak az Európai Unióval és NATO-val szemben. Aki nincs megelégedve a háborús gépezettel, azt könnyen orosz ügynöknek bélyegezhetik, de egy német lap szerint az USA szankciókat is hozhat bizonyos pártok ellen.
Angela Merkel német kancellár mindinkább fokozódó nyomás alatt áll, a Spiegel Online német napilap szerint a kritikusok miatt végül rákényszerül arra, hogy korlátozza a bevándorlást. Mivel a német kancellár úgy gondolja, hogy ehhez Törökországra van szüksége, nemcsak Németország, de az Európai Unió egésze veszélybe kerül. Újra török hódoltságban élhetünk a migrációs válság miatt?
Izrael védelmi minisztere, Moshe Ya'alon a Tel-Aviv központú Nemzeti Biztonságvédelmi Kutatóközpont konferenciáján kijelentette: "Ha Szíriában választani kell az Iszlám Állam és Irán között, az Iszlám Államot választom. Nincsenek olyan kapacitásaik, mint Iránnak."
2016 január 12.-én a Fülöp-szigetek Legfelsőbb Bírósága 10-4 szavazati aránnyal alkotmányosnak minősítette a 2014-ben az USA és a Fülöp-szigetek között megkötött Kibővített Biztonsági Együttműködés Megállapodása egyezményt. Ezzel Manila politikai vezetése előtt elhárult minden akadály arra nézve, hogy nyolc katonai támaszpontot bocsásson Washington rendelkezésére a szigetország területén.
Törökország politikája a közelmúltban számos indokot szolgáltatott arra, hogy Ankarával az Európai Unió ne számolhasson megbízható partnerként. Németország azonban - valamilyen oknál fogva - szemet huny a török külpolitika visszásságai felett, belpolitikájával kapcsolatban szintén kettős mércét alkalmaz.
William Engdahl, a New Eastern Outlook politikai megfigyelője szerint minden térségi hatalomnak érdekében áll a multipoláris világrend kialakítása, mert az amerikai gazdaság elkerülhetetlenül összeroppan, és a dollár monopolhelyzetének fennmaradása esetén magával húzná a világ más régióit is.
Irán felségvizei megsértése miatt elfogott, a partra szállított és 12 óra egyeztetés után elengedett 10 tengerészt, akik az Egyesült Államok Haditengerészetének állományához tartoznak. A tengerészek két járőrhajóval több mint 5 km mélységben sértették Irán felségvizeit a Kuvait és Bahrein közötti szakaszon.
Seymour Hersh, többször díjazott oknyomozó újságíró a London Review of Books folyóiratban egy terjedelmes cikkben számol be egy dokumentumról, amely alapján az amerikai vezetés tisztában van azzal, hogy a beavatkozások eredményeként anarchikus állapotok jönnek létre, és terrorszervezetek emelkednek fel.
Miután kedden az Iszlám Állam megpróbálta elfoglalni Líbia két legnagyobb olajkikötőjét, csütörtökön pokolgépes merényletet hajtott végre a keddi támadás helyszíneinek egyikén. Líbia Moammer Kadhafi hatalomból való eltávolítása és meggyilkolása óta bukott államnak nyilvánítható.
A teheráni szaúdi nagykövetség megtámadása kapcsán az iráni átlagmagatartásról a médiumok által közvetített, véleményformáló külkép mögött egy destabilizációs szándékú, tervezett művelet sejthető. Ez a művelet kisebb részben szolgálja csak a térségi feszültségek fokozását, nagy részben az iráni belső társadalmi rend megzavarására irányul.
Egy amerikai geopolitikai elemző szerint Washington mindenáron meg akarja semmisíteni Szíriát, de az orosz terrorelhárítási művelet arra kényszeríti az amerikai külpolitikát, hogy az Aszad-kormány megbuktatására törekvés során egy nem-katonai megoldáshoz folyamodjon.
Washington objektívan kell megítélje a jelenlegi, Recep Tayyip Erdogan által uralt Törökországot ahelyett, hogy arról szőne terveket, milyen lehetne, vagy milyen kellene legyen Törökország - David Phillips, az amerikai külügyminisztérium szakértője élesen bírálta a kormány Erdogan-rezsimmel kapcsolatos hozzáállását.
Moammer Kadhafi, volt líbiai vezető már hosszú évekkel ezelőtt figyelmeztetett arra a terrorveszélyre, ami most formálódik Európában. Ismert egy a volt líbiai vezető és Tony Blair brit ex-miniszterelnök közti telefonbeszélgetés átirata, melynek során Kadhafi a jelen lévő alvósejtekre figyelmezteti Európát.
A Szana'a ellen végrehajtott éjszakai légicsapásban az iráni diplomáciai misszió épületének őrzésére kirendelt állomány tagjai között több sérültről számolnak be a hírforrások.
Sigmar Gabriel német alkancellár szerint Berlinnek felül kell vizsgálnia a Szaúd-Arábiával kapcsolatos haditechnikai export kérdéskörét. A CDU politikai elitjének hatalmi pozícióját alapjaiban rengetheti meg a szakszolgálatokkal kapcsolatos viszonyában kialakult törésvonalak elmélyülése.
Az Egyesült Államok egy kivételével az összes nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó harccsoportját az anyabázisokra rendelte vissza. Az első ilyen mértékű egyidejű csoportoztatása ezeknek az egységeknek az anyakikötőkben - stratégiai visszavonulást, vagy paradigmaváltást jelez Washington részéről?
Az európai össztársadalom válsághelyzetek hatására radikalizálódik, politikáját a jobbra tolódás jellemzi - a török vezetés pedig erre alapozva közelíti magához az európai szélsőjobboldalt. Erdogan egy újságírói kérdésre válaszolva a hitleri Németország példáját hozta fel egy alkotmánymódosítással kapcsolatban, amely az ő elnöki jogkörét a végrehajtói hatalom teljes jogkörével ruházná fel.
A nyugati szellemi elitnek nincs rálátása arra az erőközpontra, ami többek közt Oroszország cselekedeteit is meghatározza. Washington hiányt szenved szakértői gárda terén, emiatt többé nem értik, nem képesek előre jelezni a felemelkedő hatalmi pólusok lépéseit.
Egy október 4-én lezajlott rakétakísérletre hivatkozva az Egyesült Államok új szankciókat tervez Irán ellen. A hírt több hazai hírportál is csúsztatott kontextusban, a nemrég megkötött "atomalku" iráni részről való megsértéseként próbálja megfogalmazni.
Törökországban a közgazdászok és vezető üzletemberek egyetértenek abban, hogy az orosz gazdasági szankciók visszavetik a török gazdaságot. Erdogan a Krím-félszigettel folytatná a provokáció-sorozatot, de ezzel maga ellen fordítja a török gazdasági elit egy részét.