A török hadsereg szombaton ágyúzni kezdett két települést észak-Szíriában, Aleppo provincia területén. A kurdok kivívnák függetlenségüket a kaotikus helyzetben, ami Törökország területi egységét is megbontaná. A török kormányfő "megtorló intézkedésről" beszél.
Egy ír újságíró szerint a nyugati sajtó kettős mércét alkalmaz az orosz médiára vonatkozóan. Hazugságokat találnak ki Oroszország kapcsán, de mindezt a legkirívóbb esetekben sem teszik szóvá. Ellenben az orosz sajtót gyakran vádolják azzal, hogy álhíreket terjeszt.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter arra ösztönzi a brit kormányt, hogy az Egyesült Királyság megújítsa a Trident nukleáris rakétarendszer programját, és elrettentő erővel próbálja fenntartani korábbi befolyási övezetét a világ más részein.
Két brit állampolgárt tartóztattak le Görögországban; mindketten iraki származásúak, és terrortámadás előkészületeivel vádolják őket, miután egy teherautónyi lőszer- és fegyverszállítmánnyal próbáltak eljutni Törökországba.
24 óra leforgása alatt több mint 100 Daesh-terroristát semmisített meg a szíriai hadsereg, az ország keleti régióiban. Vasárnap a SANA hírügynökség arról számolt be, hogy Deir ez-Zor területén a terrorszervezetek jelentős létszámveszteséget szenvedtek.
Több mint 20 államfő és számos más vezető politikus gyűlik össze február 12-14. közt a Münchenben kezdődő nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A távoli országokban működő terrorszervezetek és Európát eddig nem közvetlen érintő tömeggyilkosságok helyett ma már a nyugati világ állampolgáraira leselkedő veszélyekkel kell foglalkozzanak Európa vezetői.
Törökország és az Európai Unió közti titkos paktumról beszélt Orbán Viktor tegnapi értékelő beszédében; a kormányfő szerint az EU félmillió menekültet vesz át Törökországtól, de a brüsszeli vezetők ezt még nem merik nyilvánosságra hozni. Törökország zsarolja az Európai Uniót, mert az gyengeséget mutatott, és hosszú hónapok óta védtelennek bizonyult a migránsáradattal szemben.
Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes vezetésével orosz delegáció érkezik Irakba a hét folyamán; a kétnapos találkozó során kormányközi bizottság tárgyal a gazdasági kapcsolatok bővítéséről és katonai-technológiai együttműködésről.
A szaúdi hadsereg szóvivője megerősítette, hogy Rijád készen áll részt venni Szíria területén az amerikai vezetésű koalíció hadmozdulataiban, amennyiben a koalíció azt jóváhagyja. Valóra válhat John McCain szenátor terve, miszerint az Egyesült Államok a térségi országokat felhasználva kezdené meg a Szíria elleni inváziót.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter napokkal ezelőtt bejelentette a 2017-es védelmi költségvetés kibővítésére vonatkozó terveket, mely szerint az Egyesült Államok négyszeresére növeli katonai kiadásait az európai kontinensen. Még több amerikai katona érkezhet Kelet-Európába, miközben intenzívebbé válhatnak az amerikai fegyverértékesítések a térségi országokban. Fegyverkezési verseny indulhat be Kelet-Európában.
Törökország nem engedélyezi, hogy az orosz légierő megfigyelő repüléseket tartson a török légtérben, pedig a Nyitott Égbolt Szerződés alapján ez kötelessége lenne. Az Erdogan-rezsim attól tart, hogy nyilvánosságra jut a Szíria határai mentén folytatott mozgósítás.
Kilépett a török-osztrák parlamenti barátság-csoportból Johannes Jarolim osztrák képviselő, hogy ezzel kifejezze tiltakozását az Erdogan-rezsim politikája ellen. A Der Standard arról számol be, hogy az osztrák politikus a török újságírókat érő brutális hatósági elnyomás ellen szólalt fel.
Németország számára ma nem adottak a feltételek ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól független politikát folytathasson. A közeljövőben viszont Németország és számos európai ország számára lehetőség nyílik arra, hogy valós szuverenitásra tegyenek szert.
A migránsok jelenléte és a bűnelkövetések számának növekedése közt tagadhatatlan összefüggés van; Törökország Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpontjának külpolitikai szakértője, Elif Ozmenek Carmikli szerint a migránsok megjelenését nem csak a most ismert bűncselekmények számának növekedése, hanem a szervkereskedelem megjelenése is kíséri.
Európa cselekvésképtelenné vált, tehetetlen a török érdekérvényesítéssel szemben, emiatt szemet huny afölött, hogy Törökországban nincs demokrácia. Orhan Pamuk Nobel-díjas török író szerint az Európai Unió kezeit megköti a migrációs válság, emiatt már nem mer kritikát megfogalmazni Törökország politikájával kapcsolatban.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattól származó információk szerint a Szürke Farkasok török nacionalista csoport nemcsak kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, de részt vehetett a Sínai-félsziget felett lezuhant A321 utasszállító repülőgép elleni merényletben, melynek során 224 ember vesztette életét.
2011-ben a Líbiát a káoszba taszító hadművelet előkészítéséhez és megindításához négy nap kellett. 2016-ban ugyanez több hetet, esetleg hónapot venne majd igénybe a hivatalos kommunikáció alapján. Az USA nem rendelkezik kellő katonai erővel ahhoz, hogy vállalni tudja a több térségi konfliktusban való egyidejű szárazföldi részvételt.
Az Egyesült Államok katonai beavatkozást kezd Irakban és Szíriában, annak ellenére, hogy az amerikai elnök több alkalommal is bejelentette: nem fog sor kerülni szárazföldi offenzívára, sőt, a korábbi háborúkat is leállítják. Sokaknak feltűnt, hogy nem az elnök mozgatja a szálakat; Obama csak tehetetlen bábként működik, semmiben nem övé az utolsó szó.
A hegemónia megőrzésének érdekében Washington célja, hogy amennyire csak lehetséges, gyengítse Oroszországot, és "ebbe a területi egység megbontására irányuló tevékenység is beletartozik." Természeti kincsei miatt kiáltották ki ellenségképnek Oroszországot?
A csökkenő olajárak számos negatív következményt hordoznak a nyugati országokra nézve, mert emiatt tovább gyorsulhat az Európába irányuló bevándorlás: a migránsok többsége olyan országból érkezik, ami olajexportból tartja fenn magát.