Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Egyre több külföldi harcol a dzsihádisták soraiban Irakban

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 17:25
PÁRIZS. Egyre több külföldi állampolgár harcol az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet soraiban - mondta kedden Haider al-Abádi iraki miniszterelnök Párizsban, a dzsihádisták feltartóztatására az Egyesült Államok vezetésével létrejött koalíció miniszteri szintű nemzetközi tanácskozása előtt.

Két hónap alatt 1200 illegális határátlépő a bíróság előtt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 17:20

A szabadkai Szabálysértési Bíróság április és május folyamán mintegy 1200 illegális határátlépő ügyével foglalkozott, akik Magyarországra szerettek volna átjutni a zöld határon, nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Ljubo Simić a bíróság elnöke.

Mint mondja, a migránsokkal kapcsolatban a helyzet változatlannak tekinthető, ugyanis az elmúlt két hónapban 600-600 személy ellen folytattak eljárást. Az elfogott határátlépők struktúrája is változatlannak tekinthető, többségükben Afganisztánból és Szíriából érkeznek, kisebb számban vannak köztük irakiak is, illetve szórványos esetekben egyes afrikai országokból is.

Simić szerint a bíróságnak nem feladata a migráció okaival foglalkozni, ennek ellenére az eljárások során erre is gyakran kapnak válaszokat. Az elvándorlás egyik oka esetükben gazdasági jellegű, de mégsem ez áll az első helyen, hanem a háborús helyzet, illetve, ebből adódóan az emberek üldözése anyaországaikban. Vagyis, vallási alapon, azért mert valamilyen csoporthoz tartoznak. A bíróság elnöke szerint ez egy ismert helyzet, mindannyian tudjuk, milyen állapotok uralkodnak Szíriában, Afganisztánban vagy épp Irakban.

A menedékjogot szabályozó törvény és az európai emberi jogi konvenció szellemében a Szabálysértési Bíróságon nem folytatnak eljárást azok a migránsok ügyében, akik rendelkeznek érvényes igazolással arra vonatkozóan, hogy menedékjogért szándékoznak folyamodni Szerbiában vagy más országokban. Az említett 1200 esetből 280 volt ilyen.

Ami a kitoloncolást illeti, Simić elmondta, hogy a szabadkai bíróságon keresztül igen kevés személyt toloncolnak ki a magyarországi határrendészeti szervek.

Mint mondja, korábban napi szinten történtek kitoloncolások. Akkor a szerb rendőrség időben tájékoztatta a bíróságot a kitoloncolt személyek számáról és a szükséges eljárásról, de az utóbbi időben ezek az esetek szórványossá váltak.

Több beteget kell átszállítani a csíkszeredai kórházból

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 17:19

A következő időszakban az eddiginél több, súlyos állapotban lévő vagy sürgős sebészeti beavatkozásra szoruló beteget szállítanak át más kórházakba a csíkszeredai kórházból. Az intézkedést az altatóorvosok hiánya miatt vezették be.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Öt közösségszervezőt küldenek a magyar cserkészszövetségek Kárpátaljára

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 17:11

Kiválasztották a cserkészszövetségek azt az öt közösségszervezőt, akit azért küldenek Kárpátaljára, hogy segítsék az ottani települések cserkészcsapatait, kisközösségeit – közölte a Magyar Cserkészszövetség kedden az MTI-vel.

A Magyar Cserkészszövetség, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma áprilisban kezdeményezett a kárpátaljai magyar kisközösségek működését segítő közös akciót – olvasható a közleményben.
Az öt közösségszervező, akit felkészítettek a helyszíni munkára, júniustól 2-4 hónapig Kárpátalja több körzetében teljesít feladatot, egyházi, cserkész- és nagycsaládos szervezetek programjaiba, szervezéseibe bekapcsolódva – írták.
Az említett három cserkészszövetség ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai magyar közösségekben a helyiek együttműködésével megvalósuló közösségfejlesztő munkára, amelynek finanszírozására gyűjtést is szervezett. Közölték: a főleg magánszemélyektől beérkezett támogatásokból több mint négymillió forint gyűlt össze.
Hozzátették: a kárpátaljai cserkészcsapatok, kisközösségek, iskolák vezetői és tanárai sok helyen elmenekültek a sorozások elől, a vezető nélkül maradt közösségek élete és az ifjúsági szervezetek működése így lassan ellehetetlenül.

Együttes áldozatvállalás, avagy szüleink tisztelete

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 17:08

Május első vasárnapján az édesanyákat övezi nagy szeretet, a hónap közepén a család fontosságát hangsúlyozzuk, a legvégén pedig, a nemzetközi gyermeknapon a gyerekek kerülnek a figyelem középpontjába. Három éve, 2012-ben az ENSZ határozata értelmében június 1-je a szülők napja.

Készül a népi mesterségek lajstroma

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 17:01

A székelyföldi hagyományos népi mesterségek felmérése érdekében indította útjára a Kovászna Megyei Művelődési Központ azt a projektet, amely a Háromszéken még dolgozó mestereket könnyen elérhető adatbázisba tömöríti, és dokumentumfilmekben mutatja be.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Razvoj obrazovanja je u zajedničkom interesu

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 17:00

Pokrajinski sekretar za obrazovanje, javnu upravu i nacionalne manjine, Mihalj Njilaš, je sa svojim saradnicima juče posetio tri obrazovne ustanove u Adi gde se upoznao sa radom dotičnih ustanova, informisao se o najvažnijim problemima i o najvažnijim ciljevima.

Mihalj Njilaš je prvo posetio Osnovnu školu „Novak Radonić” u Molu gde je vodio razgovore sa direktoricom Snežanom Došić i njenim saradnicima, a nakon toga se prošetao zgradom i novom sportskom halom za koju je i izrazio zadovoljstvo. Nakon toga prvo je razgovarao za direktoricom Hildom Gilice iz Tehničke škole u Adi, a potom sa direktoricom Evom Makšom iz Osnovne škole „Čeh Karolj”. Tokom razgovora bilo je reči o pitanjima vezanim za kvalitet obrazovnog rada, o mogućnostima poboljšanja uslova rada, o najvažnijim problemima koji se moraju rešiti i o najvažnijim ciljevima. Nakon toga je pokrajinski sekretar obišao zgrade obrazovnih institucija da se lično uveri u njihovo stanje i o neophodnosti planiranih investicionih radova.

- Cilj moje posete je bio da se sa svojim saradnicima lično uverimo u to kakvi su uslovi u školama, koji se problemi moraju rešavati u najkraćem roku i da proverimo šta je pojedinim ustanovama najhitnije potrebno. Zajednički je problem kod posećenih ustanova da je svaka školska zgrada zrela za obnovu. Sanitarni čvorovi su u lošem stanju, opremljenost učionica nije na nivou, a potrebni su i drugi radovi. Lično sam razgovarao sa direktorima škola koji su predstavili kako funkcionišu škole pod njihovom upravom i govorili o rezultatima, koji su vredni hvale kod sve tri ustanove – izjavio je Mihalj Njilaš.

Pokrajinski sekretar je podsetio da su pokrajinski organi i ove godine raspisali više konkursa čiji je cilj razvoj obrazovnih ustanova. Konkurs pokrajinske Direkcije za kapitalne investicije i pojedini konkursi pokrajinskog sekretarijata za obrazovanje su već zatvoreni, ali su pojedini još otvoreni. Osnovna i srednja škola u Adi i osnovna škola u Molu su konkurisali sa više projekata pa se Mihalj Njilaš nada da će uspeti naći sredstva za najneophodnije projekte. Pokrajinski sekretar je rekao da za sada nije mogao dati konkretne odgovore na planove koji se odnose na razne obnove i izgradnje, jer je u ovim slučajevima obrada pristiglog konkursnog materijala još u početnoj fazi.

Mihalj Njilaš je naglasio da njegov sekretarijat želi da u što više mesta doprinese razvoju ustanova, bilo samostalno, bilo u saradnji sa lokalnim samoupravama ili nadležnim ministarstvima, jer je razvoj obrazovanja zajednički interes, a obrazovne ustanove širom Vojvodine su u veoma lošem stanju, njihove zgrade su zrele za obnovu, a sredstva koja se koriste u radu takođe treba menjati i obnoviti.

 

Mozgással, összefogással a betegséggel szemben

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 16:48

Minden év májusának utolsó szerdáját a szklerózis multiplex nemzetközi napjaként is jegyezzük. A világnap alkalmából a hétvégén, immár hetedik alkalommal, mintegy nyolcvan ember gyűlt össze a Topolyai-tó partján, hogy sportnapon való részvétellel, mozgással lépjen fel az ezerarcú kórnak nevezett betegség ellen.

A tartományi szintű rendezvény a vendéglátó szervezet, a 2008 decemberében alakult, elsősorban a topolyai és a kishegyesi községre kiterjedő, jelenleg harminckilenc tagot számláló Kis Bácska elnevezésű humanitárius civil szervezet tagjai mellett, a kúlai, törökbecsei, inđijai és szabadkai SZM-szervezetek társszervezésében valósult meg. Érkeztek még más sorstársak is a május 30-ai megmozdulásra pl. Mitrovicáról, Óbecséről. Az ópázovai paraplegiában megbetegedetteket tömörítő egyesület tagjai is megemlékeztek velük együtt a világnapról, továbbá ellátogatott Topolyára a Frano Renić vezette, a SZM-ben megbetegedettek vajdasági egyesületeit tömörítő, tartományi szintű, újvidéki székhellyel rendelkező társaság elnöke és küldöttsége is. Kilátogattak a rendezvényre a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat, valamint a topolyai Bethesda Szeretetszolgálat és Napköziotthon tagjai is, hogy többek között pikádóban, más célba dobó versenyszámokban, pl. lapocskadobálásban, valamint a köreikben is népszerű golyósportban, a bocsázásban mérettessenek meg.

Újabb külföldi cég bányászhat aranyat Erdélyben

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 16:40

Romániai leányvállalata révén nemesfém-kitermelési engedélyt kapott az Erdélyi-érchegységben a Carpathain Garden kanadai cég. Aranyat és rezet akar felszínre hozni.
A Mediafax hírügynökség szerint a Samax Romania révén a kanadaiak megkapták a román ásványkincseket felügyelő állami hatóságtól 20 évre a kitermelési engedélyt, amely több román kormányzati igazgatóság végleges jóváhagyása és a román közlönyben való közzététele után lép hatályba.

A két Hunyad megyei település, Rovina és Criscior között elhelyezkedő kitermelés 20 kilométerre fekszik Verespataktól, ahol a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalat próbál 15 éve aranyat és ezüstöt kitermelni, de a szándék, hogy a beruházáshoz ciántechnológiát alkalmaznak, megosztotta a román társadalmat, úgyhogy a hatóságok nem engedélyezték a beruházást.

A kanadai vállalat közleménye szerint a kitermelési engedély megszerzése a legfontosabb lépés. Kiemeli, a román állam először adott nemesfém-kitermelési engedélyt úgy, hogy a tervezett beruházásnak nem részese román állami vállalat. Bejelentette, bemutatják a 2010-es előzetes gazdasági becslésüket, és felülvizsgálják a beruházás költségeit.

A 43 alkalmazottat foglalkoztató, Nagybányán bejegyzett Samex Romania a bukaresti pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2013-ban 9,2 millió lej (1 lej=69,54 forint) árbevételt ért el, nyeresége 3,5 millió lej volt.

120 tonna aranyat rejt a föld

A rovinai terület becslések szerint 120 tonna aranyat és 100 ezer tonna rezet tartalmaz. A kanadai vállalat vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a felszíni kitermelés során nem folyamodnak ciántechnológiához, hanem úgynevezett flotációval, úsztató eljárással termelik ki a nemesfémeket.

A beruházás ellen tiltakozott csütörtökön a Mining Watch Romania a Mentsük meg Verespatakot! környezetvédelmi platformba tömörült civil szervezetekkel együtt, amelyek szerint az újabb beruházás a legnagyobb romániai nyílt színi fejtés lenne. A kitermelést két bányában folytatnák, átmérőjük 500-600 méter, mélységük 300-400 méter lenne, ami meghaladja a verespataki bánya méreteit.

A civilek szerint a kitermelés nem lakott területen valósulna meg, ám alig 7 kilométerre Brad városától, amelynek 13 ezer 900 lakosa van. Szerintük az ásványkincseket felügyelő hatóság átláthatatlan feltételek mellett adta meg a kitermelési engedélyt, és a helybelieket sem tájékoztatta, mivel jár egy ilyen nagyszabású bányaberuházás.

Az Erdélyi-érchegységben Felsőcsertésen (Certeju de Sus) is egy kanadai cég, az Eldorado Gold rendelkezik engedéllyel Deva Gold leányvállalata révén nemesfémek kitermelésére. A kanadaiak legfrissebb becslése szerint 17 év alatt több mint 3,1 milliárd dollár értékű aranyat és ezüstöt termelnek ki.

Ballagási ünnepség a Nagyberegi Református Líceumban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 16:40

2015. május 30-án ballagási ünnepségre került sor a Nagyberegi Református Líceumban. Az alkalom délelőtt 9:00 órakor kezdődött meg a nagyberegi református templomban.
A ballagási ünnepséget a ballagó diákok énekes bevonulása nyitotta meg. Ezután felhangzott a ballagó osztály osztályigéje, majd Tóth László nagyberegi református lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Ezt követően a Nagyberegi Református Líceum 10. osztálya verses-énekes műsorral köszöntötte a végzősöket, melyet a tarisznya átadása, a vörös szalag feltűzése és igei áldás követett. Mindezek után a meghívott vendégek köszöntője következett. A vendégek között felszólalt Magyarország Beregszászi Konzulátusa képviseletében Gara Katalin konzul asszony, a KRE képviseletében idős Halász Dezső, továbbá levélben küldte el köszöntőjét Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a Diakóniai Osztály vezetője és Szabó Dániel, a Magyarországi Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Dencs Elemér, a Nagyberegi Református Líceum oktatási igazgatója biztató beszédében megköszönte a pedagógusok és munkatársak lelkiismeretes munkáját, továbbá méltatta az elmúlt tanévben a kárpátaljai és magyarországi tantárgyi és sportvetélkedőkön kiemelkedő eredményt elért diákokat, akik közül hat tanulót elismerésben részesített. A sokéves eredményes munkáért igazgatói kitüntetésben részesült Géczi Tihamér, a líceum testneveléstanára. A köszöntéseket Tóth András, a végzős diákok osztályfőnökének szavai zárták.
Az ünnepség a végzősök ballagási búcsúműsorával folytatódott, mely magába foglalta a hazaszeretet, a család és a barátság, illetve a hit meghatározó fontosságát az ember mindennapjaiban. A ballagó diákok virággal köszönték meg szüleik szerető gondoskodását, tanáraiknak és az iskola minden munkatársának az elmúlt két év szolgálatát, kifejezték hálájukat Magyarország kormánya, valamint a külföldi és kárpátaljai támogatók felé, akiknek áldozatos munkája nélkül intézményünk nem működhetne, majd megköszönték az iskoláért mondott imákat. Az alkalom végén Tóth László mondta el biztató szavait a végzős osztály felé útravalóul.
Ezt követően a líceum étkezdéjében szeretetvendégség fogadta az egybegyűlt vendégeket.

Molnár Zsolt,
a Nagyberegi Református Líceum
10. a osztályos tanulója

Megújult a II. RF KMF HÖK elnöksége

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 16:27

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK) 2015. május 27-én tartotta meg hagyományos tisztújító közgyűlését. A választások menete a május 13-án elfogadott alapszabályzat módosításainak megfelelően zajlott.
A II. RF KMF HÖK Elnökségi Bizottságáért egy csoport indult, nevezetesen az „Együtt a HÖK-ért”. A csoport a következő elnökségi tagokat foglalja magába: elnök, alelnök, valamint gazdasági, külügyi, belügyi, sport, kommunikációs, kulturális ügyvivők. Név szerint a következő diákok alkotják a jelenlegi HÖK vezetőségét:
Elnök: Gál Tamás;
Alelnök: Szűcs Dániel;
Gazdasági ügyvivő: Tóth Attila;
Belügyi ügyvivő: Lévy Olga;
Külügyi ügyvivő: Tóth Katica;
Sport ügyvivő: Vári Norbert;
Kommunikációs ügyvivő: Doktor Benjámin;
Kulturális ügyvivő: Béres Fruzsina;
Ellenőrző Bizottsági Csoport elnöke: Bihari Kitti.
A választásokon 32 küldött adta le szavazatát, akik 30 „igen”, 1 „nem” és 1 „tartózkodom” szavazattal támogatták az „Együtt a HÖK-ért” csoportot. A közgyűlésen jelen voltak az egykori HÖK elnökségi tagok is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Rácz Béla prorektor és dr. Molnár D. István, az intézmény tanára, valamint az ELTE BT HÖK elnöke, Körösparti Péter és további három kar HÖK elnöke.

A II. RF KMF HÖK elnöksége

Első helyen a BBTE

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:25
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Temesvári Politechnika Egyetem a legátláthatóbb a hazai felső-fokú intézmények közül – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Román Akadémiai Társaság és a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége készített. A két első helyezettet a Maros-vásárhely...

Újabb féregtelenítés Kolozsváron

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:24
Kolozsváron szerdán kezdődik és június 17-ig tart a közterületeken a féregtelenítés. A polgármesteri hivatal közleménye szerint az akcióra este 9 óra és hajnali 5 óra között kerül sor, az időjárástól függően....

103 új állást hirdet meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

Erdély FM (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:24

A Hargita megyei tanács alárendeltségébe tartozó kórházban az orvosi csapatot, valamint a kisegítő és a kiszolgáló személyzetet bővítenék. A meghirdetett állások egy része 2012–2013-ban üresedett meg, de vannak idén felszabadult helyek is, nyugdíjazás és felmondás miatt. Nemcsak a meglévő osztályokon, hanem az új, mellkas- és idegsebészeti, illetve a belgyógyászati osztályon is hirdetnek meg állást. Borboly Csaba megyeelnök ma sajtótájékoztatón jelentette be az állások meghirdetését, és elmondta a megszorító intézkedések miatt nem volt eddig erre törvényes lehetőség. Az alkalmazások a kórház vezetősége által javasolt ütemezés szerint történnek majd. Borboly Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy az állások betöltése része a megyei kórház újraakkreditálási folyamatának, és a színvonal javítása miatt is nagyon fontos. A megyeelnök úgy látja, ha sikerül a kórház személyzetét bővíteni, javulni fognak a kórház által nyújtott szolgáltatások, és a megyei kórház regionális intézménnyé nőheti ki magát.

Útfelújítás Tiszaszentmiklóson

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 16:24

Pénteken Tiszaszentmiklóson a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója, Nebojša Malenković és a csókai önkormányzat képviselői megtekintették a napokban kezdődött útfelújítási munkálatokat. Az igazgató kifejezte reményét, hogy az infrastruktúra minőségének a javításával kedvezőbb gazdasági körülményeket lehet teremteni, és remélhetőleg a fiataloknak a vidéki településekről való elvándorlása is lassítható.

Balázs Ferenc polgármester az útfelújítással kapcsolatban elmondta, hogy Tiszaszentmiklóson az elkövetkező két hétben összesen négy utcában végzi el a Vojput az aszfaltozást két kilométer hosszúságban. A rázós macskaköves utat korszerű sima aszfaltburkolattal látják el. A 17 millió dinár értékű munkálatokat teljes egészében a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozza. A csókai önkormányzat idén útfelújításokat tervez még Padén és Hódegyházán is.

Felvételünkön: Balázs Ferenc mellett Nebojša Malenković nyilatkozik a sajtónak.  

Legalább háromszorosa kellene legyen a tej felvásárlási ára ahhoz, hogy a termelők elégedettek legyenek

Erdély FM (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:23

A tejkvótát április elsején törölték. eredményeként esett a tej felvásárlási ára és elérte a történelmi minimumot az 50 banival. A tejkvótarendszert 31 évvel ezelőtt vezették be az Unióban és azt szabályozta, hogy mennyi tejet termeljenek a tagállamok, illetve mennyi lehet az import tej mennyisége.  Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatenyésztők Egyesületének elnöke híradónknak elmondta, hogy Magyarországról, Hollandiából valószínűleg áron alul hozzák be a tejet, ezért csökkent drasztikusan a felvásárlási ár, amely az 1,28 banis előállítási árhoz képest igen alacsony. Főként emiatt tüntetnek az állattartó gazdák holnap Sepsiszentgyörgyön, ahová 2-3 ezer gazdát várnak. Ha nem érik el céljukat holnap, Bukarestben folytatják a tiltakozást, útlezárásokat terveznek. A tiltakozó gazdák elküldték panaszaikat Victor Pontanak, mert az agrárpolitika hiányosságaiért a kormányt okolják és megoldást várnak a megkésett mezőgazdasági támogatások átutalására és az üzemanyagpótlék folyósítására vonatkozóan is. 

Később kezdődik a sepsiszentgyörgyi strandidény

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:23

Tischler Ferenctől, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterétől megtudtuk, a megyeszékhelyen némi késéssel nyílik a strand, mivel nem tudtak a zöldövezetet karbantartó, takarító személyzetet alkalmazni.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Együtt emlékeznek

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:22
A Magyar Polgári Párt és az RMDSZ idén június 4-én Marosvásárhelyen közösen emlékezik meg a Trianoni eseményekről. A Maros Művészegyüttes táncjátéka a magyar történelem egyik legnagyobb traumát jelentő eseménye, első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából készült. A gálaelőadásra a ...

Caritas: adománygyűjtés Nepálnak

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 02/06/2015 - 16:19
Pénzgyűjtést kezdeményez a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére a Gyulafehérvári Caritas. Adományozni vasárnap lehet a katolikus templomokban, vagy munkanapokon a Caritas-kirendeltségeken. Az adományokat a Caritas nemzetközi hálózatán keresztül juttatják el a Nepálba. Az ottani Caritas munka...

Az anyanyelvű oktatást csorbító törvénytervezetet bocsátottak közvitára Romániában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 16:13

Sorin Cimpeanu oktatási miniszter kedden a Hotnews.ro hírportálnak elmondta, hogy a szenátus oktatási bizottságának, a tanügyi szakszervezeteknek és diákszövetségeknek megküldött tervezetet öt évvel ezelőtt készítették a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, és azt a szaktárca még nem egészítette ki saját javaslataival.
A nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását hátrányosan érintő tanügyi törvénytervezetről indult közvita Romániában.

Király András, a román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára az MTI-nek megerősítette, hogy ez nem a szaktárca tervezete, de rámutatott: elfogadása esetén csak az általános iskola alsó tagozatán lehetne idegen nyelvként oktatni a román nyelvet, az ország földrajzát és történelmét pedig ismét románul kellene tanítani a felső tagozaton és a középiskolában.

Pages