Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Méhcsípés: mit tegyünk és mit ne?

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 10:28

Ahogy egyre melegebb az idő, úgy töltünk egyre több időt a szabadban, és ez természetesen azzal is együtt jár, hogy többet találkozunk különböző rovarokkal, bogarakkal – sajnos, sokszor nem épp kellemes módon.
A méhek csípése időnként kifejezetten veszélyes lehet.
A méhek alapvetően nem agresszív állatok, a pollent gyűjtő méhek általában csak akkor csípnek, ha rájuk lépünk, beléjük tenyerelünk vagy egyéb módon “bántjuk” őket. Az általános vélekedés szerint a méhek csak egyszer képesek csípni, ennek oka az, hogy a fullánkjuk gyakran beleragad, beletapad az áldozatába, és ahogy kiszakad az állat szervezetéből, az állat halálát is okozza.

A méh csípéskor nemcsak mérget (úgynevezett apitoxint) bocsájt ki, hanem egy olyan feromont is, mely a közelben lévő többi méhet is figyelmezteti a veszélyhelyzetre, és támadó magatartást vált ki belőlük. Éppen ezért az első, egyik legfontosabb teendőnk, hogy méhcsípés esetén azonnal menjünk el a baleset helyszínéről.

A méhméreg fő összetevője egy mellitin nevű toxin, ez felelős a csípés utáni fájdalomért. Emellett a méreg tartalmaz hisztamint is (egyéb anyagok mellett), mely szintén fájdalmat, viszketést okoz. Nagyon fontos, hogy a csípés után azonnal távolítsuk el a méh fullánkját, ez ugyanis még a csípés után akár egy percig is pumpálhatja a mérget az áldozat szervezetébe.
A jelszó a gyorsaság, de próbáljuk meg a körmünk vagy akár egy hitelkártya segítségével “kiemelni”, anélkül, hogy összenyomnánk, összecsípnénk, ez utóbbi esetben ugyanis megvan annak az esélye, hogy a méregzsákot is összenyomjuk.

A csípés helyén kialakuló kipirosodott, duzzadt területre tegyünk hideg borogatást, ez enyhíti a fájdalmat és csökkenti a viszketést is. A viszketés ellen hatékony lehet például antihisztamint, szteroidot vagy mentolt tartalmazó kenőcs.

A méhméreg erősen savas kémhatású, ezért gyakran azt tanácsolják, hogy a csípés helyét lúgos kémhatású anyaggal kezeljük, hogy a mérget semlegesítsük. Azonban a méreg nem marad a bőr felületén, hanem mélyebb rétegekbe hatol be, így a semlegesítő anyag nem ér el hozzá. Ezért a legtöbb házi módszer (például a szódabikarbónás lemosás, a fogkrémmel való bedörzsölés vagy éppen a csípés helyének lepisilése) nem jár különösebb enyhítő hatással.

A méhcsípés helye kifejezetten fájdalmas lehet a balesetet követő néhány órában, de a viszketés és az érintett terület duzzanata akár egy hétig is elhúzódhat. Az emberek nagyjából két százaléka nagyon érzékenyen reagálhat a méhcsípésre, és az allergiás reakció akár úgynevezett anafilaxiás sokkban is csúcsosodhat.

Amennyiben a méhcsípés szokásos tünetein kívül mást is tapasztalunk, például a bőr égő érzését, testszerte megjelenő viszketést, csalánkiütést, ödémásodást, orrfolyást, a szem kivörösödését és a szemhéjak feldagadását, nehézlégzést, légszomjat, szapora vagy szabálytalan szívverést, hasfájást vagy hasi görcsöket, esetleg hányást, fejfájást vagy éppen szorongást, halálfélelmet, azonnal forduljunk orvoshoz!

Fővállalkozókként a 10-es közúti folyosó építésén

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 10:27

Itt a lehetőség arra, hogy a szerbiai építésügyi cégek ne csupán alvállalkozókként, hanem fővállalkozókként vegyenek részt a 10-es közúti folyosó építési munkálataiban – nyilatkozta tegnap Zorana Mihajlović közlekedésügyi miniszter azzal a nemsokára napvilágot látó nyilvános felhívással kapcsolatban, amely a szóban forgó útvonal következő szakaszának kiépítésére keres kivitelezőket.

– A kormány döntése értelmében a következő szakasz építését a költségvetésből finanszírozza az állam, és nemsokára közzétesszük az idevágó felhívást – magyarázta a tárcavezető, aki szerint ez kiváló alkalom arra, hogy az itteni cégek is bemutathassák rátermettségüket.
– A korridor szakaszain fővállalkozóként eddig egyetlen szerb cég sem dolgozott. Remélem, ez változni fog – húzta alá Mihajlović.

A szóban forgó projektum egyébként 8,1 kilométernyi aszfalt lebetonozását foglalja magába négy forgalmi és két megállósávon, Srpska kuća és Levosoj települések között.

Szupergyors számítógépet fejlesztenek Hollandiában

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 10:27
ROTTERDAM. A holland kormány informatikai kutató intézete (TNO) más szervezetekkel együttműködve 135 millió euróval finanszírozza egy újszerű elven, az úgynevezett kvantumtechnológián alapuló, minél eddiginél gyorsabb számítógép kifejlesztését - jelentette be Jet Bussemaker holland oktatási miniszter.

Tovább tombol Dél-Koreában a MERS-vírus

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 10:16

Két halottja van már Dél-Koreában a MERS-vírusnak, a fertőzöttek száma pedig huszonötre nőtt.

Egy 71 éves vesebeteg férfi is és egy 58 éves nő halálát követő vizsgálatok megerősítették, hogy MERS-vírus okozta halálukat. Mindketten kapcsolatba kerültek egy kórházban azzal a férfivel, akik behurcolta az országba a veszélyes kórt. A dél-koreai egészségügyi minisztérium közlése szerint már 25 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok, hétfőhöz képest héttel nőtt a számuk.

Dél-Koreába feltehetően egy 68 éves férfi hurcolta be a betegséget, akinél május 20-án, két héttel az után diagnosztizálták a kórokozót, hogy visszatért közel-keleti útjáról. A férfi két napot volt Szaúd-Arábiában, ahol a legelterjedtebb a betegség.

Leszámolás a múlt gaztetteivel

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 10:14

A belgrádi Felső Bíróság különleges osztályán hétfőn megtartották a Slavko Ćuruvija meggyilkolásával vádolt személyek elleni büntetőeljárás első tárgyalását. A Dnevni Telegraf és az Evropljanin lapok tulajdonosának meggyilkolásával Radomir Markovićot, az Állambiztonság (DB) volt vezetőjét, Milan Radonjićot, az DB belgrádi központjának volt vezetőjét, Ratko Romićot, a DB valamikori operatív munkatársát, valamint Miroslav Kurakot – aki szökésben van, és állítólag Tanzániában tartózkodik, így ellene távollétében folyik eljárás –, a DP különleges biztonsági egységének volt munkatársát terhelik. A vád aljas szándékból elkövetett gyilkosság. Markovićot a gyilkosságra való felbujtással, a többi három vádlottat pedig tettestársként elkövetett gyilkosság bűntettével vádolják. A vádlottakat 30-tól 40 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Garázsépítés a pozsonyi várnál: az államfőhöz fordultak a városi képviselők

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 10:12
POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnökhöz fordultak segítségért pozsonyi városi képviselők amiatt, hogy a pozsonyi várnál épülő garázsok veszélyeztetik az ott található kelta-római emlékeket.

Közadakozásból építik újra az Erdély keleti határán álló gyimesbükki Rákóczi-várat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 10:02

Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét – közölte hétfőn az MTI-vel Deáky András, a Gyimesbükkért Egyesület elnöke.

Deáky András elmondta, hogy az őrtorony újraépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Hozzátette, jelenleg zajlik a rom régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés.

A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet.

A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállító termet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, A Rákóczi-vár újraépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek.

Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet a romániai megyék 1968-as megrajzolásakor a moldvai Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori „ezer éves határ” emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait amelynél háborús emlékhelyet hoztak létre.

Hozzátette, a Rákóczi-vár újraépítéséhez mintegy 220 ezer euróra (közel 70 millió forint) van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.

Június – Szent István hava – Nyárelő hava – Napisten hava

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 10:01

Egykorú magyarázat szerint a hónap névadója Juno volt. Június (egy latin forrás szerint: mensis Iunonius) római ünnepei alátámasztják e nézetet. 1-jén ülték meg Iuno Moneta (népies értelmezésben: az „intő” Juno) temploma avatásának emlékünnepét. (Február 1-jén, mely hónap a Februa „álnéven” rejtőzködő Junónak volt szentelve, Iuno Sospita, az „Oltalmazó” Juno templomának avatásáról emlékeztek meg.) Ugyancsak elsején ünnepelték Cardát, akit Ovidius Janus női párjának és az ajtósarok (latin cardo) megszemélyesítőjének tart. 11-én ülték a Matralia ünnepet, Mater Matuta („Reggeli Anya”) tiszteletére. Ő ugyancsak Janus párja volt, akit Pater Matutinusnak („Reggeli Atyának”) is neveztek.
Mater Matutát a görög Leukotheával („Fehér Istennővel”) azonosították, akit Inónak is hívtak. Inó a névrokonságtól függetlenül is Juno mása: míg Inó dajkaistennő, Juno a gyermekáldás és házasélet úrnője volt. Június 9—15. között zajlott a Vestalia, Vesta istennő ünnepi hete. Az ő templomában égett a szüzek oltalmazta örök tűz. Vesta a családi tűzhely istenasszonya volt, s emiatt igen közel állt Junóhoz. A két istennő görög megfelelője, Héra, az „asszony” és Hesztia, a „szűz” Démétér „anyával” a Nagy Istennő egylényegű három személye volt. A Vestalia, jellegéből fakadóan tűzünnep, a nyári napfordulat ünnepe. A „téli kapu őrének”, Janusnak emlegetése a júniusi istennők oldalán ugyanerre enged következtetni. (A jún. 15-e és 21-e közötti 6 napos időkülönbség a római naptárnak abból a sajátosságából ered, hogy a napév sarokpontjait rendszerint a hónap Idusa körüli holdtöltékkel együtt ünnepelték).
A hónap jelképe sárgászöld ruhás, repülő ifjú, fején éretlen kalászkoszorúval, jobbjában a hónap jegyének, a Ráknak a jelével, baljában a hónap terményeivel teli tál. Ábrázolták árpát sarlózó parasztlegény képében is, homlokán lenkoszorúval. A napisten szekeréről aláhulló Phaethón ugyancsak június havát jelképezi (Phaethónt a kutatás Kronosz/Saturnusszal azonosítja. Kronoszt mint gabonaistent az ókori Athénben aratás idején, a nyári napfordulókor ünnepelték, az antik csillaghit viszont a Rák és az Oroszlán havát a bukott Szaturnusz időszakának tekintette. A hagyomány úgy tartja, hogy a Tejút a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye viszont jó kétezer éve a Tejúton van).
Június régi magyar neve Rák hava, illetve Szent Iván hava. Utóbbi nevét a szokáshoz híven a Rák hó (jún. 22/23-júl. 22/23.) első dekádjának legjelentősebb szentjéről, Keresztelő Szent Jánosról nyerte.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

Útiköltség térítés a tanügyeseknek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 09:59

Tegnap a szakszervezetek képviselői és Maglai Jenő polgármester aláírták azt a megállapodást, amely alapján az önkormányzat a következő időszakban kifizeti a tanügyi dolgozóknak az elmaradt útiköltségek összegét, mely összesen 16,5 millió dinárt tesz ki.

– Ez egy többéves jogi vita volt a szakszervezetekkel, kérdéses volt ugyanis, hogy az önkormányzatnak az útiköltségre vonatkozóan milyen kötelezettségei vannak a tanügyben dolgozók felé – mondta Maglai. – Az alkotmánybíróság döntése alapján és mintegy két hónapos tárgyalás után egyezséget kötöttünk a szakszervezetekkel, ami alapján a 2011 és 2014 augusztusa közötti periódusban kialakult járandóságokat kifizetjük a tanügyi dolgozóknak. Ez egy régi adósság, amely anyagi megterhelést jelent az önkormányzat számára, a költségvetés módosításával azonban ezt az összeget elkülönítjük, és eleget teszünk a megállapodásnak.

Jelena Zejak, a Függetlenség Szakszervezet vajdasági tanügyi dolgozói szabadkai szervezetének elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy öt év kemény harc után sikerült egyezségre jutniuk, és bebizonyítaniuk, hogy az előző megállapodás törvénytelen volt, s sok tanügyi dolgozónak csorbultak a jogai.

– Nagyon korrekt tárgyalásokon vagyunk túl, melynek keretében sikerült törvényes és igazságos megoldást találni. Az önkormányzat ez alapján, útiköltség-különbözet címén az elmúlt három évre visszamenőleg részletekben kifizeti majd azoknak tanügyi dolgozóknak a pénzt, akik az elmúlt években a havi bérlet árához képest huszonöt százalékkal alacsonyabb útiköltséget kaptak kézhez. A polgármester igazán nagylelkű volt, hiszen nemcsak a Függetlenség Szakszervezet, hanem az Önálló Szakszervezet tanügyi dolgozóinak is kifizeti a különbséget.

Honnan a víz a központ pincéiben?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 09:58

Továbbra sem tudni, hogy honnan került víz a nagybecskereki múzeum, a színház, a galéria pincéibe, valamint a Vojvodina szálloda konditermébe és szaunájába. Ezek az épületek mind a város főterén vannak, ahol az utóbbi hónapokban felújítási munkálatok folynak. Egyelőre nem tudni, hogy a víz ezeknek a munkálatoknak a folyamán történt esetleges mulasztás következtében került-e a pincékbe. Az esetről hivatalos jelentés még nincs. A kár felbecslése pedig folyamatban van.

Újra megszervezik a Kárpát-medencei népzenekutatók találkozóját

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 09:49
ZENTA. Kilenc év kihagyás után pénteken ismét megszervezik a Kárpát-medencei népzenekutatók vajdasági találkozóját Zentán - tájékoztatták a szervezők az MTI belgrádi tudósítóját.

Egyre több a rákbeteg Ungváron

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 09:33

Sajtókonferenciát tartottak a kárpátaljai megyeközpontban, melynek fő témája az ungváriak daganatos megbetegedésének gyakorisága volt – adta hírül a mukachevo.net május 29-én.

A rendezvényen az orvosok ismertették a betegség statisztikáját, beszéltek a lehetséges megelőzési módszerekről, valamint megnevezték a daganatos megbetegedések korai stádiumában való diagnosztizálásának fő akadályait, továbbá szó volt a rákbetegek hatásos kezelési eljárásairól is. A sajtótájékoztatón kitértek az Ungvári Onkológiai Központ problémáira és a városi orvosok munkafeltételeire is.

– Évente közel 2-3 százalékkal nő a daganatos megbetegedések száma. Az utóbbi 25 évben azonban az esetek 50-75 százalékában sikerült lokalizálni a kórt. Kárpátalján a leggyakoribb a gyomorrák, a férfiak körében a tüdőrák, a nőknél pedig a mellrák, de egyre gyakoribb a húgy- és ivarrendszer, a prosztata és a vese daganatos megbetegedése is – mondta Jevhen Hotyko, az onkológiai központ vezetője.

Kárpátalján belül Ungváron a legmagasabb a rákos betegek száma. Az orvosok gyakran már nem tudnak segíteni a betegen, mivel csak késői stádiumban diagnosztizálják a daganatot. Ezért a legfontosabb azt elérni, hogy korai stádiumban megkezdődhessen a rákbetegek kezelése.

– A lakosság tájékoztatásával a daganatos betegségek gyakoriságáról nem ijedelmet akarunk kelteni, hanem elővigyázatosságra és rendszeres szűrővizsgálaton való részvételre szeretnénk ösztönözni az embereket – mondta Szvjatoszlav Zsero ungvári onkológus.

Megyei viszonylatban a rákbetegségek mutatója Ungváron 30 százalékkal a középérték felett van. Kárpátalján százezer főre átlagosan 252 daganatos beteg esik, míg a megyeszékhelyen 363,3 fő (az országos átlag 360,3). A rákbetegek halálozási rátáját tekintve a megyében százezer főre 130,9 személy jut, míg Ungváron 197 ember.

– Támogatásoknak köszönhetően teljesen felújítják a városi kórház hetedik emeletét, ahol az onkológiai központ helyezkedik el – mondta Ivan Kurah, az Ungvári Városi Kórház főorvosa.

Jevhen Hotyko elmondása szerint a daganatos megbetegedések kialakulását az ökológiai helyzet, a helytelen táplálkozás, az egészségtelen életmód és az öröklődés okozza, de fontos tényező a lakosság szegénysége és a krónikus stressz is.

Kárpátalja.ma

Állami védelem nélkül negyvenhárom vállalat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 09:28

Június 1-jétől, vagyis tegnaptól kezdve 43 közvállalat mentesült az állami pénzügyi védelm alól. Ez azt jelenti, hogy a korábbi hitelezők szabadon követelhetik kinnlevőségeiket. A szóban forgó vállalatok közül egyesekre végleges kapuzárás vár, mások vezetősége pedig már egyeztetett a hitelezőkkel tartozásaik átütemezése kapcsán – nyilatkozta a közszolgálati televíziónak Željko Sertić gazdasági miniszter, a magánosítás előtt álló cégek sorsát vázolva.

Kezdetét vette a 40. Duna Menti Tavasz

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 09:28
DUNASZERDAHELY. Ma kezdődik és péntekig tart a 40. Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál. A szervezők seregszemle idején színes programokkal várják a látogatókat.

Mégis ott vanak az oroszok Kelet-Ukrajnában?

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 09:15
KIJEV. Egyre több jel utal arra, hogy orosz katonák harcolnak Kelet-Ukrajnában, bár az orosz állam közvetlen érintettsége nem bizonyítható egyértelműen - közölték az ENSZ magas rangú emberi jogi illetékesei.

Új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - mar, 02/06/2015 - 09:06

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárásra utasított hétfőn kihirdetett másodfokú végzésével az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel megvádolt kilencvennégy éves Biszku Béla ügyében.

Összetartó magyarság – koncertet szerveznek Beregszászban a Nemzeti Összetartozás Napján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 09:04

2010 óta június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjaként tartjuk számon. Ebben az évben a Magyar Országgyűlés kinyilvánította, hogy a trianoni békediktátum következtében a „több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Azóta ezen a napon Kárpát-medence-szerte az egységet méltatja, erősíti a magyar nép.
Idén a Pro Cultura Subcarpathica június 4-én komolyzenei koncerttel kíván bekapcsolódni a rendezvénysorozatba. Ezúttal a Nevetlenfalui Művészeti Iskola növendékeit, köztük Sztojka Vanesszát, a 2014. évi Az Ének Iskolája tehetségkutató sikeres résztvevőjét hívta meg a nagyérdemű szórakoztatására. A szervezet szeretettel hív és vár minden érdeklődőt, hogy együtt ünnepeljünk, hiszen bárhol éljünk is, összetartozunk.
A koncert helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom terme. Időpont: 2015. június 4., 15.00 óra (k-e.i.sz.).

A belépés DÍJTALAN! A helyek korlátozottak, ezért részvételi szándékát jelezze a szervező@kmf.uz.ua e-mail címen, vagy a 00380-31-41-4-29-68 (148-as mellék) telefonszámon!

Kárpátalja.ma

Kereszelidze: nem rontja a két ország viszonyát Szaakasvili kormányzói kinevezése

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 02/06/2015 - 08:59

Miheil Szaakasvili volt grúz államfő kinevezése az Odessza megyei kormányzói posztra Ukrajna szuverén joga, és semmiképpen sincs negatív hatással a két ország viszonyára – jelentette ki hétfőn David Kereszelidze grúz külügyi szóvivő.

Az ukrán sajtó a Gruzia Online internetes oldalra hivatkozva idézte a grúz tisztségviselőt, aki hangsúlyozta, hogy a grúz-ukrán viszonyt elsősorban a két állam érdekeinek kell meghatároznia, és annak azokra a baráti, partneri és történelmi kapcsolatokra kell épülnie, amelyek köztük fennállnak. “Semmiféle olyan döntés, amely a szuverén Ukrajna hatáskörébe tartozik, akár tetszik nekünk, akár nem, nem ronthatja meg kapcsolatainkat” – szögezte le.

A szóvivő szavai szerint Ukrajna jelenleg “nehéz, háborús helyzetben van, fejlődésre, szolidaritásra és támogatásra van szüksége”. “Grúzia és politikai vezetése (…) bármikor kész támogatni Ukrajnát” – hangoztatta a tisztségviselő.

A szóvivői reagálást megelőzően Giorgi Margvelasvili grúz elnök vasárnap esti televíziós beszédében kijelentette: Miheil Szaakasvili volt grúz államfő megsértette Grúziát azzal, hogy felvette az ukrán állampolgárságot, és elvállalta a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztét.

Petro Porosenko ukrán államfő szombaton nevezte ki Szaakasvilit Odessza megye kormányzójává. A kijevi kormány azt várja a volt grúz elnöktől, hogy vezetése alatt sikerüljön megvédeni e stratégiainak tekintett terület szuverenitását, és hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval szemben. Szaakasvili már egy ideje Ukrajnában él, Porosenko elnök február közepén tanácsadójának nevezte ki.

Szaakasvilit a grúz ügyészség többféle bűncselekménnyel vádolta meg, és kiadatását kérte Kijevtől, amelyet utóbbi azonban elutasított. A volt grúz államfő egy februári sajtótájékoztatóján alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat, és kijelentette: elnöksége idején “Grúziának volt a világ egyik legtisztességesebb kormánya, amelynek tagjai nem loptak és nem fogadtak el kenőpénzeket”.

Szaakasvilit a 2003 végén kitört grúziai “rózsás forradalom” juttatta az államfői bársonyszékbe, miután elődje, Eduard Sevardnadze a tüntetők akaratának engedve végül lemondott, és az országban választásokat rendeztek. Szaakasvili 2004. január 25-től két cikluson át 2013 novemberéig töltötte be Grúzia államfői tisztét.

A kormányhivatal lezárta a kisebbségi kultúra támogatására érkezett pályázatok egyharmadát

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 08:47
POZSONY. A kormányhivatal és a kisebbségügyi kormánybiztos hivatala február végén kezdte el a kisebbségi kultúra fejlesztésére szánt támogatásokkal kapcsolatos szerződések megkötését, illetve a szerződésben meghatározott, a „Kisebbségi kultúra 2015“ program keretében megítélt támogatási összegek kifizetését.

Többet költenek és hosszabb időre utaznak az idén a magyarok

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - mar, 02/06/2015 - 08:34
BUDAPEST. A szállásár-összehasonlító trivago.hu portál adatai szerint a magyarok az idén többnyire ugyanazokat az úti célokat keresik fel nyáron, mint tavaly, de többet költenek szállásra, és hosszabb időre utaznak el - derül ki a portál utazási trendekről szóló összefoglalójából.

Pages