Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Megszavazta az Európai Parlament az új összetételű Európai Bizottságot

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 13:45

Megszavazta az Európai Parlament (EP) szerdán az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős.

A strasbourgi plenáris ülésen 707 képviselő adta le a voksát. A jóváhagyás mellett 461-en, ellene 157-en szavaztak, 89-en pedig tartózkodtak. A szabályok alapján a leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség.

A Jean-Claude Juncker vezette biztosi testületet 423:209 arányban hagyták jóvá öt évvel ezelőtt. Elődje, José Manuel Barroso esetében ez 488:137, illetve 478:84, Romano Prodi esetében 510:51 pedig volt.

Végül az EU-tagországok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács nevezi majd ki minősített többséggel a bizottságot, de ez jórészt pusztán formalitásnak számít.

Az új Európai Bizottság eredetileg már november elsején hivatalba lépett volna, azonban ezt el kellett halasztani. A cél most december elseje, ami annak ellenére is biztosra vehető, hogy a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormánya nem nevezte meg a jelöltjét, noha ez jogi kötelessége lett volna.

A halasztás azért vált szükségessé, mert az EP illetékes szakbizottságai különböző okokból elutasították az első francia, magyar és román jelöltet.

A csúszás miatt Jean-Claude Juncker elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.

Ismét eltűnt fiatalokat keres a rendőrség

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 11:34

Andriana Krucsanicja és Alina Popovics november 25-én, tanítás után hagyta el az egyik munkácsi kollégiumot.

A kárpátaljai rendőrség felhívása szerint a két tizenhat éves lány telefonon felvette a kapcsolatot az oktatási intézményük munkatársaival, de a tartózkodási helyüket nem voltak hajlandóak elárulni.

Andriana Krucsanicja ismertetőjelei: 165 cm magas, kék szemű, rövid, világosszőke hajú. Eltűnésekor kék ballonkabátot, kék farmert, fehér cipőt viselt.

Alina Popovics körülbelül 163 cm magas, barna szemű, világosszőke hajú. Eltűnésekor piros kabátot, világoskék farmert és fekete cipőt viselt.

Ha bármilyen információval rendelkeznek a gyermekek hollétéről, kérjük, értesítsék a hatóságokat a 102-es segélyhívó számon.

Kárpátalja.ma

Szakadt matracok, koszos ágyneműk egy kolozsvári kórházban

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 27/11/2019 - 10:58
A kórtermekben uralkodó siralmas állapotok miatt került a sajtó figyelmébe a Kolozsvári Megyei Kórház Sebészeti Osztálya. A központi hírtelevíziókban bemutatott felvételeken látszik, hogy a betegek szakadt matracokon, koszos ágyneműn fekszenek, a bútorzat régi vaságyakból és vasszekrényekből áll, a ...

Újabb építészeti kincsekre bukkantak

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 27/11/2019 - 10:43
Több mint 300 éves épületmaradványra bukkantak a kolozsvári Híd/Ferdinánd utca felújítását végző munkások. Az utca és az 1989 december 21 sugárút, azaz a Magyar utca kereszteződésénél egy fal és egy pince romjait találták meg kedden. De nem ez az első értékes lelet, amelyet az utcafelújítás során fe...

Ursula von der Leyen: “létkérdés” a klímaváltozás elleni küzdelem

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 10:38

Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet az Európai Bizottság megválasztott elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, amikor bemutatta programját és csapatát.

Európának kötelessége vezető szerepet vállalni e téren, és ehhez a lehetőségei is megvannak – jelentette ki Ursula von der Leyen.

“Nincs egyetlen percünk sem, amelyet elvesztegethetünk” – közölte.

Kiemelte, hogy a klímasemlegesség eléréshez az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség.

Hozzátette, mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fognak előállni a zöld átmenetről.

A képviselők délben szavaznak az új összetételű biztosi testület jóváhagyásáról.

Menetrend szerinti busz karambolozott a Munkácsi járásban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 10:04

Munkács—Csap menetrend szerinti közlekedő busz ütközött egy Audi gépkocsival Nagylucska közelében- tudatta a mukachevo.net hírportál.

A személygépkocsi sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a főúton haladó járműnek. A balesetben senki sem sérült meg. Az ügyben nyomozást indítottak.

Kárpátalja.ma

Szijjártó: a magyar külpolitika sikeresen elérte a kitűzött célokat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 09:52

Több bizonyítékot is adott 2019 arra, hogy a magyar külpolitika sikeresen elérte a kitűzött célokat, és hatékonynak bizonyultak azok az eszközök, amelyeket választottak e célok elérésére – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén.

A testület előtti éves meghallgatásán Szijjártó Péter kiemelte: továbbra is a bevándorlás kérdése van az első helyen az európai politikai napirenden, és folyamatos nyomás hárul azokra az országokra, amelyek – szembemenve az európai mainstreammel – fenntartják maguknak a jogot, hogy eldöntsék, kit engednek be a területükre és kikkel akarnak együtt élni.

A kötelező betelepítési kvóta ötlete továbbra sem tűnt el teljesen, az erre vonatkozó gondolatok folyamatosan felmerülnek – mondta. Fontos sikerként említette, hogy az országnak sikerült megvédenie magát, és “nem engedtünk a nyomásgyakorlásnak”.

A miniszter közölte: New Yorkban jelentős erők mozdultak meg, hogy az ENSZ globális migrációs csomagját a nemzetközi jog részévé tegyék. Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek nemmel szavaztak a csomagra, de komoly törekvések vannak arra, hogy a dokumentumot részenként a nemzetközi jogban mégis hivatkozási alappá tegyék – mutatott rá.

Hangsúlyozta: a migrációs helyzet Európa déli határainál egyre fokozódik, és “az az érdekünk”, hogy a nemzetközi politikai erőfeszítések fókusza megváltozzon, és az újabb bevándorlási hullámok inspirálása helyett abban segítsenek, hogy hazajussanak, illetve a szülőföldjükön maradhassanak az emberek.

Elmondta: Magyarország közepes méretű közép-európai ország, amelyet nagyhatalmak vesznek körbe, és az a cél, hogy e nagyhatalmak közül egyik se legyen ellenérdekelt “a mi sikerünkben”. Ezt sikerült elérni: a magyar-amerikai politikai kapcsolatok újjáépítése elkezdődött, itt járt a német kancellár, az orosz és a török elnök, a miniszterelnök pedig rendszeresen egyeztet a francia elnökkel – fűzte hozzá. Leszögezte: a magyar külpolitikai döntéseket kizárólag a magyar nemzeti érdekek alapján hozzák meg.

Kitért arra: a visegrádi csoport (V4) továbbra is a legsikeresebb, legszorosabb szövetség az EU-n belül, és sikerrel képviselték az európai vitákban a közös álláspontjukat. A gazdasági kapcsolataik is erősödtek, és egyértelmű a V4-es országok elkötelezettsége e hatékony szövetség fenntartása mellett – közölte.

A határon túli magyarok támogatásáról elmondta: úgy döntöttek, hogy az érintett országokkal együttműködést folytatnak a közös sikerek érdekében, hogy a vitás kérdéseket is a siker nagyobb esélyével nyithassák meg. A magyar nemzeti közösségeket kell megkérdezni, hogy miben szeretnének segítséget kapni a kormánytól, ennek jegyében indították el a gazdaságfejlesztési programokat is – jelezte a miniszter.

Szijjártó Péter a gazdasági eredményekről elmondta: újra nemzetgazdaság-történeti exportrekordot dönt a magyar gazdaság, miután 4 százalékkal nőtt a magyar export az év első kilenc hónapjában.

Közölte: a beruházási rekord is megdől az idén, mert már most több beruházás érkezett Magyarországra, mint a múlt év egészében, 1400 milliárd forintnyi beruházás érkezett a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül november közepéig.

Az energiabiztonságról a miniszter közölte: e területen szembesülnek a legtöbb képmutatással. “Egyik szövetségesünk sem végezte el a feladatát”, hogy Magyarország diverzifikálni tudja az energiaellátását – mondta. Hozzáfűzte: a gáztározók most tele vannak, ezért már a következő télről tárgyalnak.

A külügyminiszter a legfontosabb diplomáciai sikernek nevezte, hogy hétfőn az uniós külügyminiszterek úgy döntöttek, elfogadják az új Európai Bizottság biztosjelöltjeinek listáját. Így “minden cselvetés” ellenére a bővítési biztost a magyar kormány delegálja. Ez az egyik legfontosabb uniós szakpolitika, a bővítési biztoson keresztül tartja a kapcsolatot az EU a szomszédságában lévő országokkal – magyarázta.

Arról is beszámolt, hogy a múlt év végétől 23 új képviseletet nyitottak, ezek részben a helyi magyar közösség életét segítik, részben pedig a gazdasági törekvésekben nyújtanak segítséget. A külképviseleti hálózattal az ország méretéhez és gazdasági erejéhez képest megfelelően tudják képviselni a magyarok érdekeit, kellő segítséget tudnak nyújtani nekik, jól tudják képviselni és érvényesíteni a magyar érdekeket – mondta.

Több képviselő érdeklődött az ukrajnai helyzetről. A külügyminiszter elmondta: kizárólag az ukrán vezetés politikai akaratán múlik, hogy meglépik-e a szükséges változtatásokat, hogy a magyar nemzeti közösség visszakaphassa az elvett jogokat. “Mi csak azt kérjük”, hogy állítsák helyre a korábbi helyzetet – jelentette ki.

Kitért arra: a Romániában újraválasztott elnök nem szólalt meg akkor, amikor nehéz helyzetek kezelőjeként léphetett volna fel a magyar közösség esetében. “Reméljük, most majd másként lesz” – jegyezte meg.

Prézlis karfiol

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 27/11/2019 - 09:49
Ígérjük, hogy ma sem kell a teljes délutánjukat konyhában tölteni, ha egy ízletes vacsorát készítenének. Finom prézlis karfiolt ajánl Albert Bea, ínycsiklandó fokhagymás szósszal. A parmezán pedig megkoronázza ezt az egyszerű csodát. Szerkesztő: Papp Levente...

Pilinszky János: Amiként kezdtem

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 08:12

Amiként kezdtem, végig az maradtam.
Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.
Mint a fegyenc, ki visszatérve
falujába, továbbra is csak hallgat,
szótlanul űl pohár bora előtt.

Olekszij Orzsel: Ukrajna jövőre kész ismét földgázt vásárolni közvetlenül Oroszországtól

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 08:05

Olekszij Orzsel ukrán energetikai miniszter egy keddi kijevi rendezvényen mondott beszédében meglebegtette annak lehetőségét, hogy Ukrajna jövőre kész ismét földgázt vásárolni közvetlenül Oroszországtól, ha azt kedvező áron kapja.

Az Interfax-Ukrajina hírportál beszámolója szerint a miniszter kijelentette, hogy ha Ukrajna a Gazprom orosz állami vállalat által felajánlott kedvező áron kap földgázt, akkor azt a fogyasztóknak piaci áron adja tovább, a különbözetet pedig szociális célokra különíti el.

“Ha csökkentett árat kapunk – potenciálisan lehetséges, hogy lesznek közvetlen szállítások Keletről kedvezményes áron -, akkor mi ezt a kedvezményt megpróbáljuk kivenni, (a gázt) piaci áron továbbadni, magát a kedvezményt pedig a költségvetésen vagy más eszközön keresztül (gázár-)támogatásokra vagy más szociális intézkedések fedezésére fordítani” – fogalmazott a tárcavezető. Ugyanakkor részleteket erről a tervről, illetve megvalósításának mechanizmusáról nem árult el.

Ukrajna 2015 óta nem vásárol földgázt Oroszországtól, hanem gázszükségletét európai reverzszállításokból elégíti ki.

Az orosz-ukrán tranzitszerződés hatálya ez év végén lejár. Moszkva, Kijev és az Európai Bizottság háromoldalú konzultációkat folytat a szállítások meghosszabbításáról, de egyelőre nem sikerült tető alá hozni a megállapodást.

November 18-án az orosz Gazprom a gáztranzitszerződés egyéves meghosszabbítására tett javaslatot az ukrán Naftohaz gázvállalatnak. A Naftohaz hétfői válaszában ismételten jelezte, hogy alapvetően hosszú távú, tíz évre szóló megállapodásban érdekelt, de egyben azt is, hogy készek folytatni a háromoldalú konzultációkat. A Naftohaz válaszában kitért arra is, hogy “kész lenne megvitatni egy olyan javaslatot”, hogy az orosz fél gázszállítással törlessze azt a csaknem hárommilliárd dollár tartozását, amelyet a stockholmi döntőbíróság már megítélt az ukrán vállalatnak az egyik peres eljárásban.

Moszkva eddig a megegyezés feltételéül szabta, hogy kölcsönösen mondjanak le a nemzetközi bíróságokon és döntőbíróságokon az egymás ellen benyújtott követelésekről, beleértve a már említett, hárommilliárd dolláros megítélt összeget is – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Ez alapján az ukrán félnek mintegy 22 milliárd dollárról kellene lemondania, amit Andrij Koboljev, a Naftohaz vezetője november elején elfogadhatatlannak nevezett.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország kész 20-25 százalékkal olcsóbban adni Ukrajnának a földgázt, mint amennyiért most Európából beszerzi, ha sikerül megállapodniuk a tranzitszerződés meghosszabbításáról.

Gazprom: az ukrán tranzit meghosszabbítását akadályozza a gázszállító hiánya

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 07:57

Igazolt gázszállító szolgáltató hiánya akadályozza az orosz gáz ukrajnai tranzitjáról szóló szerződés meghosszabbítását – jelentette ki Alekszej Millerrel, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója kedden a Rosszija 24 hírtelevíziónak.

Miller rámutatott, hogy a gáztranzit kapacitásainak lefoglalásához időre van szükség. Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Kijev kezdeményezésére telefonon beszélt egymással, mert a orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról – és a közvetlen orosz földgázszállítás felújításáról is – a jelenlegi megállapodás december 31-én lejár.

Putyin szerdán a rezidenciájára hívatta Millert és Alekszandr Novak energiaügyi minisztert a helyzet megvitatására. A Gazprom-vezér elmondta, hogy az már elküldött Kijevbe egy hivatalos javaslatot egy új tranzitszerződés megkötéséről, vagy a jelenlegi meghosszabbításáról és egy, az Ukrajnába való szállításról szóló megállapodás aláírásáról.

Miller szerint Ukrajna most éppen áttér az európai szabályozásra, amivel kapcsolatban problémák merültek fel. Az új szabályok értelmében az országban létre kell hozni egy új, független, igazolt gázszállító szolgáltatót. A Gazprom vezérigazgatója szerint ez mindeddig nem történt meg.

“Ezek természetesen technikai, de nagyon fontos problémák, amelyeket meg kell oldani, méghozzá minél előbb” – hangoztatta.

Miller november 18-án azt javasolta a Naftohaz ukrán vállalatnak, hogy vagy hosszabbítsák meg a jelenlegi szerződést, vagy kössenek meg egy újat egyéves időtartamra. Ennek feltételéül szabta, hogy a felek kölcsönösen mondjanak le az egymással szemben bíróságokon benyújtott anyagi követelésekről és hogy az ukrán monopóliumellenes bizottság vonja vissza a Gazpromra a gazdasági verseny megsértése címén kirótt bírságot.

Jurij Vitrenko, az ukrán partnervállalat, a Naftohaz vezetője hétfőn közölte, hogy ragaszkodik egy hosszú távú szerződésnek az európai szabályok szerinti megkötéséhez, úgy ahogy azt a háromoldalú tárgyalásokon az Európai Bizottság javasolta. Mint mondta, az uniós szabályok bevezetése a menetrend szerint halad, és van még idő ezek alapján megkötni a megállapodást

2019. november 27., szerda

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 27/11/2019 - 00:00
Névnap Virgil – latin eredetű; jelentése: szűz. Idézet

„Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.”

Várnagy Ildikó

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Margitay Tihamér (Jenke, Ung megye, 1859. november 27. – Budapest, 1922. február 23.) Festőművész. Gimnáziumi tanulmányait Ungváron és Debrecenben végezte. Szülei korán észrevették rajztehetségét, és mindent elkövettek továbbtanulásának érdekében. Budapesten a mintarajziskola növendéke lett, majd Münchenben képezte magát tovább. Tanárai mindenütt elismeréssel nyilatkoztak róla, már diákkorában nagy sikereket aratott történelmi tárgyú képeivel. Később azonban anekdotizáló, a maga korában divatos életképeket kezdett festeni. 1903-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, amelynek alelnöke is volt. Többször kitüntették. Több képe a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe került, azonban műveinek nagy része hamar divatjamúlttá vált és elfelejtődött.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

József rendeletben szabályozza a szabadkőműves-páholyok működését, tevékenységüket a rendőri betekintéstől teszi függővé (1785).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.  

KERESS MAGADNAK IGAZ BARÁTOT!

„Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” (Példabeszédek 18:24)

Egyszer két tehén a kerítésen túl meglátott egy tejesautót, melynek oldalán ez a felirat állt: „Pasztőrözött, homogenizált, hozzáadott A-vitaminnal.” Az egyik tehén erre azt mondta a másiknak: „Ettől kissé alkalmatlannak érzed magad te is, ugye?” Komolyra fordítva a szót: te hogy érzed magad? Túl sok a tennivalód, de nincs belőled még három másik, hogy elvégezd? Vagy úgy gondolod, hogy nincs kellő szakértelmed vagy nincsenek megfelelő forrásaid? Talán azt hiszed, hogy mindent meg tudsz csinálni egyedül, de már kezded megérteni, hogy szükséged van mások segítségére. Ádám egy tökéletes világban élt, mégsem boldogult egyedül, ezért Isten azt mondta: „nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat” (IMózes 2:18). Néha a megoldáshoz nem elég az imádság vagy a lelkigondozói tanács, szükség van egy megértő barátra is – főleg olyanra, aki maga is hasonló küzdelmeket vívott és győzött. Az apostolok cselekedetei 3. részében Isten arra használta Pétert és Jánost, hogy gyógyulást adjon a templom kapujában ülő sánta embernek. De korábban történt egy másik csoda is. Péter nem sokkal korábban tagadta meg Jézust, és szégyenében úgy döntött, hogy visszamegy halászni. Jézus azonban megbocsátott Péternek és helyreállította öt. János is kitartott barátja mellett, és nem szégyellt vele menni a templomba. Az eredmény: a béna meggyógyult, sőt ezrek tértek meg. Nincs szükséged sok emberre azéletedben, csupán megfelelő társakra! Kérj hát Istentől igaz barátot, aki kitart melletted, és légy te is ilyen barát!

… Azt kell tennünk, amit Isten mond. Örvendezzünk! Ne feledd: »… az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!« (Nehémiás 8:10). Ha van ilyen örömed, az erőt ad az előtted álló útra.”

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Katonakönyv, nem csak katonáknak

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 20:17

Könyvbemutatót és író-olvasó találkozót tartottak a Rákóczi-főiskolán november 26-án. A Katonakönyv kárpátaljai debütálásának alkalmából a mű szerzői közül hárman – Gazda Albert, Makai József és Tóth Tibor –, továbbá a kötet kiadójának képviseletében Vörös András látogatott el a Vérke- parti városba. Az eseményt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke szervezte.

A Katonakönyv öt veterán – Gazda Albert, – Horváth Viktor, – Huncik Péter, – Makai József, – Tóth Tibor – tollából született meg, akik öt különböző országban – szovjet, román, csehszlovák, román, magyar – és alakulatban teljesítették szolgálatukat a ’80-as években. A mű a Cser Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A 280 oldalnyi kiadvány megírásakor a szerzők arra törekedtek, hogy alkotásukban ne csupán anekdotázzanak, hanem visszaemlékezésükkel valós tükröt mutassanak katonalétükről.

A rendezvény megnyitásaként a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék tanszékvezető- helyettese, dr. Szakál Imre köszönetet mondott Kacsur Gusztávnak azért, hogy felhívta a főiskola figyelmét a kiadványra, továbbá lehetővé tette a beregszászi bemutató létrejöttét. „Továbbra is azt próbáljuk körüljárni, hogy a Szovjetunió hadseregei milyen szocializációs terepet szolgáltak a magyarok számára” – mondta a tanszékvezető a program felvezetéseként, majd hozzátette: ez egy kiváló alkalom arra, hogy összehasonlító perspektívából tekintsünk a témára.

A kötet szerzőivel és kiadójával folytatott beszélgetést Császár István, a tanszék adjunktusa moderálta, aki egy más besorolással mutatta be a Katonakönyv íróit: „üdvözölhetjük körünkben Gazda Albert tüzért a szovjet hadseregből, Tóth Tibor ejtőernyőst az Erdélyből, illetve Makai Józsefet a jugoszláv gyalogság képviseletében”.

Gazda Albert elmondta, hogy a könyv ötlete már 2014-ben felmerült, csak tavaly vágtak bele a megvalósításba, mikor „egy-két hónapon belül összeállt a szerzőgárda”. A társszerző azt is kifejtette, hogy nem volt műfaji, sem más megkötés, csupán annyi, hogy „az anekdoták világától emelkedjünk el”.

Tóth József arról számolt be, hogy amikor elkezdte visszaemlékezéseit megírni, „valami hihetetlen erő és kiteljesülés érzés lett úrrá rajta”, majd azt is hozzátette, hogy talán néha érezni az elkészült művön az izzadságot, de ennek a könyvnek minden írásán látszik, hogy nem erőlködésből jött létre.

A találkozón felelevenítették azt a – harminc évvel ezelőtt már javában haldokló, mára már múlttá vált – rendszert, amelyben a szerzők katonáskodtak, illetve a sorkatonaság szükségességéről is szó esett. Ennek kapcsán Makai elmondta, hogy bár ő katonaszökevény, de nem pacifista, így szerinte a fegyveres erőkre szükség van, mert „ha nincs háború, akkor két háború között vagyunk”.

A rendezvény jó hangulatú fórummal zárult, amely során a volt katonák még több érdekességet osztottak meg szolgálatukkal kapcsolatban.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

A diabétesz lehetséges szövődményei

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 20:10

A cukorbetegség, avagy diabétesz kezelhető, de nem gyógyítható betegség. Rengeteg szövődménnyel járhat, amelyek a szervezet egészét érintő, esetenként súlyos és visszafordíthatatlan állapotok. Ezek megelőzéséhez kiemelten fontos a diabétesz korai felismerése és a gyógyszeres kezelés mellett az életmódra vonatkozó tanácsok szigorú betartása.

A szövődményeket két részre lehet osztani aszerint, hogy korai (az inzulin hiányából vagy túladagolásából fakadó) vagy késői elváltozásokról van-e szó. Előbbiek általában hamar rendeződnek, a késői szövődmények viszont lassan és alattomosan alakulnak ki, és igen súlyosak és visszafordíthatatlanok is lehetnek.

Korai szövődmények
Ide tartozik a diabéteszes ketoacidózis, illetve az alacsony vércukorszint. Előbbi akkor alakul ki, amikor a sejtek nem kapnak elegendő tápanyagot, így a szervezet lebontja a zsírtartalékot. Tünetei az étvágytalanság, émelygés, hányás és az acetonszagú lehelet. Vizeletvizsgálatból kimutatható, ugyanis ilyenkor ketonok jelennek meg a vizeletben. Az alacsony vércukorszint kialakulhat például a gyógyszer rossz beállítása következtében. Tünetei közé tartozuj az éhség, az izzadás és a gyengeség. Leggyorsabb kezelési módja valamilyen magas cukortartalmú étel vagy ital, például szőlőcukor elfogyasztása.

Akár vakságot is okozhat
Az egyik legsúlyosabb szövődmény a recehártya vagy retina károsodása (retinopátia), amely jelentős látásromláshoz, sőt, vaksághoz is vezethet. Ezen kívül diabétesz esetén a szürke hályog és a zöld hályog kialakulásának is nagyobb a kockázata. Ennek elkerülése érdekében a diabéteszben szenvedőknek érdemes évente szemvizsgálaton részt venni, ugyanis így idejében fel lehet fedezni az esetleges elváltozásokat, és meg lehet kezdeni a kezelést.

A szív, az erek és az idegek károsodása
Cukorbetegség esetén nagyobb valószínűséggel fordulnak elő kardiovaszkuláris rendellenességek is, mint például a koszorúérbetegség, a magas vérnyomás, illetve az artériák szűkülete, ezzel együtt pedig a szívinfarktus és az agyvérzés kockázata is megemelkedik.

Az idegek károsodása miatt előfordulhat még az úgynevezett diabéteszes neuropátia, amely kezdetben zsibbadást, majd fájdalmat is okoz leggyakrabban az alsó végtagban, esetenként a karban is. Ezzel összefüggésben emésztőrendszeri és szívgondok, illetve vizeletürítési és hőszabályozási problémák is megjelenhetnek.

Az erek és idegek károsodása együttesen merevedési zavart, illetve lábkárosodást is okozhat. Utóbbi esetén a láb érzékeny lesz a különböző fertőzésekre, sérülésekre, amelyek kárt tesznek a lábban, ez pedig akár a láb teljes amputációjához is vezethet.

Diabéteszes vesebetegség
A betegség következtében a vesék kiserei is veszélyeztetettek, nefropátia alakulhat ki, amely növeli a szívbetegségek kockázatát is, és gyakran magas vérnyomással jár együtt. Ez az állapot komolyan károsíthatja a veséket – a veseműködés romlását a vizeletben megjelenő fehérje jelezheti. Kezeletlenül hagyva az állapot veseelégtelenséghez is vezethet, így dialízist vagy akár veseátültetést is szükségessé tehet.

Több betegség magasabb kockázata
Sok olyan betegség, illetve állapot van, amely diabétesz esetén nagyobb valószínűséggel fordul elő. Ilyenek például a különböző bakteriális vagy gombás fertőzések, de az oszteoporózis, más szóval csontritkulás egyik fő kockázati tényezője is a cukorbetegség.

Fontos a folyamatos kontroll
A diabétesz szövődményei ellen a legjobb módszer, ha folyamatosan látogatjuk orvosunkat és a különböző szakorvosokat, mint például a szemészorvost. Ha ugyanis idejében észrevesszük a különböző elváltozásokat és megkezdjük a kezelést, akkor a legtöbb folyamat karban tartható, még mielőtt visszafordíthatatlanná válna. Nagyon fontos még a vércukorszint folyamatos ellenőrzése, megfelelő értékek mellett ugyanis a szövődmények előfordulásának kockázata is jóval alacsonyabb.

Lehűlés és havas eső várható Kárpátalján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 19:25

A Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint a hét folyamán felhős lesz az égbolt – adta hírül a PMG hírügynökség.

Az átlaghőmérséklet napközben 8-11°C, éjjel pedig 2-4°C között ingadozik.

November 28-ától az egész régióban heves esőzésekre számíthatunk. Az erős szél mellett havas esőt is jósolnak.

A hétvégén a levegő hőmérséklete jelentősen csökkenni fog.

A hegyekben -5 és -7°C közötti fagy várható.

Kárpátalja.ma

Kárpátalja ma: karácsonyra hangoló

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 18:40

Az ősz utolsó napjaiban már egyre jobban várjuk a tél beköszöntét, a karácsonyi díszek kihelyezését és a városok ünnepi fényáradatának felvillanását. A kirakatokban sorra jelennek meg a karácsonyfás, piros csizmácskás és hópelyhes díszek, és persze az év végi akciók.

Beregszászban is kezdetét vette a karácsonyra való hangolódás időszaka: november 25-én felállították a város fáját, melyen nemsokára a díszeket is elhelyezik. A város központi terén, a karácsonyfa mellett helyett kapott egy korcsolyapálya is. Az Ice Land tájékoztatása szerint megnyitása december 3-án várható.

Továbbá az elkövetkezendő hétvégéken a hagyományos gyertyagyújtási ünnepségekre kerül sor. Beregszász elöljárói, történelmi egyházai és civil szervezetei Közös Advent címszó alatt valósítják meg a várakozás időszakában rendezett programjaikat. A város lakói és vendégei advent minden vasárnapján kulturális rendezvényen vehetnek részt Beregszász főterén, melynek fő motívuma a közös gyertyagyújtás lesz.

Az első gyertyagyújtási ünnepség december 1-jén, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében valósul meg.

Kárpátalja.ma

Új tetőt kapott a Szürtei Középiskola

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 18:29

Megújult az ungvári járási Szürte középiskolájának tetőszerkezete a magyar kormány és az ukrán állam közös erőfeszítésének és támogatásának köszönhetően. Az épület november 26-i ünnepélyes átadásán az ungvári magyar külképviselet munkatársai, valamint a megye és az Ungvári járás vezetői az eredményes együttműködés kapcsán az összefogás fontosságáról beszéltek.

Mindannyian emlékszünk rá, hogy ez év júliusában orkánerejű szél söpört végig Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes területein. Megyénk érintett települései közül Szürte szenvedte el a legsúlyosabb károkat: a vihar megrongálta több tucat lakóház tetőszerkezetét s gyakorlatilag használhatatlanná tette a középiskola épületét.

Magyarország ungvári külképviselete és megyénk vezetése azonnal reagált a sajnálatos eseményekre. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma 11 millió forint gyorssegélyt utalt az iskola tetőszerkezetének felújítására a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványán keresztül, az ukrán Miniszteri Kabinet pedig 1 millió hrivnyát biztosított ugyanerre a célra.

A hatékony együttműködésnek és a segítő szándéknak köszönhetően a gyerekek már szeptember 16-án birtokba vehették az épületet. Az iskolának nem csupán a tetőszerkezete újult meg, a belső terekben is elvégezték a szükséges renoválást.

A megújult iskolaépület ünnepélyes átadásán Buhajla József főkonzul az ukrán–magyar együttműködés hatékonyságát emelte ki, s hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nemzetiségtől függetlenül minden kárpátaljainak segítő kezet nyújt a bajban.

Példaértékűnek nevezte a szürtei iskola felújításáért tett közös erőfeszítéseket Barta József, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke. A politikus szerint a csapások nemcsak próbára tesznek, de meg is erősíthetnek egy közösséget, így a mostani összefogás erőt és hitet adhat a megmaradásért küzdő kárpátaljai magyarságnak.

Köszöntötte az egybegyűlteket Puskár Árpád, Szürte polgármestere és Zsoffcsák Klára iskolaigazgató. A gyors és hatékony segítségnyújtás fontosságáról szólt Erika Kinyev, az Ungvári Járási Oktatási Főosztály vezetője. Meleg szavakkal mondott köszönetet a támogatóknak Marina Mihajlisina, az Ungvári Járási Oktatási, Ifjúsági és Sportosztály vezetője.

 

H. T. 

Kárpátalja.ma

 

Az EP hozzájárult az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mar, 26/11/2019 - 17:30

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amellyel hozzájárul az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához, hogy megakadályozza az Európai Unióba érkező, olcsó ukrán csirkemell importját, európai csirketenyésztők pedig elegendő védelmet kapjanak a túlzott mennyiségben, vámmentesen érkező baromfihússal szemben – közölte az uniós parlament kedden.

Az Európai Parlament képviselői a 444 szavazattal, 128 ellenszavazat és 74 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban arra kérték Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben a módosított teljes kereskedelmi megállapodást a két fél közötti jó együttműködés érdekében.

A Győri Enikő fideszes EP-képviselő által előterjesztett állásfoglalás aláhúzza, hogy az unióba érkező összes terméknek az élelmiszerbiztonsági és egészségügyi előírásokat is be kell tartania.

A baromfihúsra vonatkozó új előírás szerint a csonttal és csont nélkül érkező csirkemell ezentúl egyazon vámkontingesbe tartozik, és mindkét húsfajta importja hozzáadódik az Ukrajnából az unióba vámmentesen behozható baromfihús-mennyiséghez. Ha az ukrán export elérte a vámmentes mennyiség határát, onnantól kezdve a további kivitelért vámot kell fizetnie az ukrán exportőrnek.

A 2016-os uniós-ukrán kereskedelmi szerződés módosítására azért volt szükség, mert egy ukrán termelő egy, a szerződésben maradt kiskapu kihasználásával nagy mennyiségű csirkemellet exportált az unióba vámmentesen. Az EU ezért korlátozza a vámmentesen behozható csirkemell mennyiségét – azonban a csontos csirkemell egy bizonyos fajtájára nem volt ilyen korlátozás – közölték.

Győri Enikő a jelentés ismertetésekor hangsúlyozta, a módosítással az EU azt szavatolja, hogy az uniós termelők védettek legyenek a túlzott csirkemell-behozatal ellen. Ukrajnának a jövőben tisztességes szellemben kell együttműködnie az unióval.
“Az ukrán exportőröket a teljes kereskedelmi egyezmény betartására kérem, amelybe az egészségügyi és növény-egészségügyi előírások tiszteletben tartása is beletartozik” – fogalmazott.

A képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “noha az ukrán leleményesség kijátszotta a megállapodást és veszélyeztette az uniós termelők érdekeit, mégsem követtek el semmi törvényelleneset. A két érintett vámsor beemelése ugyanakkor megakadályozza, hogy a jelenlegi helyzet folyamatos piactorzuláshoz vezessen – mutatott rá.

Győri Enikő arra szólította fel Ukrajnát, melyet fontos geostratégiai partnerként értékelt, hogy a megállapodás szelleme és betűje szerint járjon el, és a jövőben jóhiszeműen alkalmazza azt. Kérte továbbá az Európai Bizottságot, hogy kísérje kiemelt figyelemmel a megállapodás alkalmazását, illetve további megállapodásokban ne hagyjon lehetőséget a kreatív végrehajtásra.

“A ma jóváhagyott módosítással megvédjük az uniós piacot és saját termelőinket” – értékelte a szavazás eredményét Győri Enikő.

Hozzátette: az ukrán kormány már jóváhagyta a megállapodás módosítását, a jogszabálytervezet az ukrán parlament, a Rada ratifikációjára vár.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint 2016 és 2018 között csaknem tizenötszörösére emelkedett az ukrán csontos csirkemell behozatala. Az ukrán csirkemell ára jóval az uniós alatt volt. Ukrajna az unió külkereskedelmének 0,9 százalékáért felelős. 2016-ban és 2017-ben az Ukrajnából behozott baromfihús az uniós baromfihús-összimport 1,1 százalékát tette ki.

A módosított szerződés a tanácsi jóváhagyást és az ukrán ratifikációt követően lép életbe.

Sajtóklub : Sajtószabad(os)ság – a #metoo-jelenség

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 26/11/2019 - 13:25
Kerekasztal beszélgetés. Résztvevők: Újvári Ildikó (Szabadság), Bodó Márta (Keresztény Szó), Makkay József (Erdélyi Napló). Moderátor: Mihály István.   „Ha van hiányérzetem a romániai magyar sajtóval kapcsolatban, akkor az az, hogy magával a jelenséggel nem foglalkozik. A családon belüli erősza...

Idősbarát program borkóstolóval Kolozsváron

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mar, 26/11/2019 - 13:11
Borkóstolóra várják a kolozsvári magyar idős személyeket december 3-án. A rendezvényt az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete szervezi, az idősbarát programsorozat keretében, amelyet legalább havi rendszerességűre terveznek. Olyan eseményeket szerveznek, amelyekre igényt tartanak a csapattagok, abban bí...

Pages