Ismeretlen tettesek ledöntötték és összetörték az 1944-es 45-ös magyar és német áldozatok emlékére felállított keresztet azoknál a verbászi tömegsíroknál, amelyek több mint 200 ártatlanul lemészárolt ember földi maradványait rejtik.
A szerbiai határrendészet a vámigazgatósággal együttműködve több mint 30 kilogramm marihuánát foglalt le a kelebiai határátkelőnél, és őrizetbe vette a 36 éves rumai Z.
Kedden az esti órákban halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Melence és Kumán (Kumane) közötti útszakaszon, közölte a nagybecskereki rendőrség.
Hamarosan ismét pályázhatnak falusi házak vásárlására a vajdasági házaspárok, illetve azon személyek, akik hosszabb ideje élnek élettársi kapcsolatban.
Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke ma kijelentette, hogy a GDP két százalékos növekedése, amelyet 2017-ben ért el Szerbia és Vajdaság tartomány is, nagyon jó eredmény, majd kiemelte, hogy csökkent a munkanélküliség, a nettó bérek pedig mintegy 3,5 százalékkal magasabbak, mint 2016-ban, írja az RTV a Tanjug jelentése alapján.
Az idei év hatalmas áttöréseket hozhat az űrkereskedelemben és az űrutazásban. A SpaceX fellőtte Falcon Heavy nevű rakétáját és ezzel egy új fejezet kezdődött, hiszen mostantól egy magánvállalat vehet át állami feladatokat. A Falcon Heavy a legnagyobb kereskedelmi rakétának számít, de a SpaceX már egy újabb típuson dolgozik, amely a tervek szerint már űrhajósokat is szállítana. Elon Musk reméli, hogy több ország is követi a példáját és szeretné, ha verseny indulna. De nem csak a SpaceX tervezi kihasználni a világűr lehetőségeit.
POZSONY. Se kemény fagy, se hó, se az évszaknak megfelelő hőmérsékleti értékek nem várhatóak az elkövetkező napokban. A hidegrekorddal kezdődött hét intenzív havazással folytatódott, most visszavonulót fúj a tél. Néhol még a nap is előbukkan majd a felhők mögül, s így hőmérőnk higanyszála is fagypont fölé szökken.
PHJONGCSHANG. A svéd Charlotte Kalla nyerte a phjongcshangi téli olimpia első aranyérmét, mivel szombaton győzött a női sífutók 15 kilométeres versenyében.
KASSA. A Wiz Air légitársaság távozásával keletkezett űr lehetséges betöltése volt a témája a Kassa Megyei Önkormányzat, a Košice Región Turizmus idegenforgalmi szervezet és a Kassai repülőtér tanácskozásának.
BUDAPEST. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyermekeket is radikalizált és felkészített merényletek elkövetésére - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.
SZÖUL. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong Phenjanba szóló meghívót adott át szombaton Szöulban Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, aki elfogadta azt - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
POZSONY. A Denník N napilap szerint több független forrás, köztük kormányzatiak és ellenzékiek is azt rebesgetik, hogy Robert Fico miniszterelnök, a kormánykoalíciós Irány-Szociáldemokrácia elnöke az Alkotmánybíróság elnöki tisztségére pályázik.
MEXIKÓVÁROS. A mexikói kormány figyelmeztetést adott ki hét államra, miután elloptak egy radioaktív izotópot tartalmazó tartályt.
KOMÁROM. Bartolomé Esteban Murillo, a spanyol barokk festészet egyik kiemelkedő alakja Szoptató Madonna című festményének értékes másolata február 18-ig a komáromi Limes Galériában tekinthető meg. Még tavaly indult útnak a Murillo-vándorkiállítás, s annak legbecsesebb darabja a Cigánymadonna néven is ismert mű, amelyet alkotója születésének 400. évfordulója alkalmából korábban már több hazai helyszínen is megcsodálhatták az érdeklődők.
BUDAPEST. Ma este rendezik A Dal 2018 első elődöntőjét: a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 20 óra 30 perctől élőben látható show-műsorból négyen jutnak be a döntőbe.
POZSONY. Nyilatkozatban foglalt állást pénteki ülésén a kisebbségi bizottság a Minority Safepack kapcsán.
BERLIN. Megrázkódtatást okozott a koalíciós megállapodás az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióban (CDU) és a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a német sajtó pénteki beszámolói szerint. A szerződéssel csak a harmadik partner, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elégedett.
A havazás okoz fennakadásokat Spanyolország északi területein és Madeira szigetén is, itt több járatot törölni is kellett. Még az észak-afrikai Marokkóban is nehézséget okoz a helyenként több mint egyméteres hó. A hideg és a sok hó Franciaországban is megnehezíti a közlekedést – hangzott el az M1 Híradójában.
POZSONY. Szlovákia e héten ünnepli a 112-es segélyhívó bevezetésének 15. évfordulóját.
Százhuszonöt éve, 1893. február 9-én ítélték el Párizsban Ferdinand de Lessepst és társait a Panama-csatorna megépítése körüli pénzügyi visszaélések miatt. A politikai botránnyá duzzadt per kapcsán született meg a korrupció és csalás szinonimája, a "panamázás" kifejezés.
Pages