A márciusi angol tantárgyversenyen már egyenlő esélyekkel indulhatnak a magyar diákok, miután az oktatási minisztérium átíratban közölte a tanfelügyelőségekkel az erre vonatkozó határozatát. Ebben az áll, hogy a tantárgyverseny további szakaszain a diákoknak nem kell fordítási feladatokat megoldaniuk. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, a Krónika napilapnak elmondta, hogy tudomásuk szerint a versenyen a diákok fordítás helyett olyan feladatot kapnak, amelyben egy angol szövegben a kihagyott szavakat kell majd beírni. Sok pedagógus viszont aggódik, mert ezzel a határozattal csak idénre oldódik meg ez a probléma.
A volt államtitkár közösségi oldalán bejegyzésben azt írja, hogy szerint nem a bíróságon, hanem valahol máshol hozták az ellene tegnap kihirdetett ítéletet. Kiemelte, hogy nem volt tudomása a bizottság egyes tagjainak ügyleteiről, arról, hogy a testület túlbecsült értéken fogadott el kárpótlási határozatokat. „Elítéltek tehát egy olyan bűncselekmény miatt, amiről nem is tudhattam, és egy olyan tényállás alapján, amit az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított”, fogalmazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt politikusa. A bukaresti táblabíróság tegnap öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte távollétében a túlértékelt kártérítések ügyében Markó Attilát, az ítélet nem jogerős.
Alexandru Petrescu, a Közepes Vállalkozások Országos Hitelgarancia-alapjának vezetője Temesváron jelentette be, hogy csökken a garanciaalap értéke idén, de folytatódik az új ház támogatásának programja. Tavaly még 2,5 milliárd lejt hagyott jóvá az állam, 2016-ban pedig ez közel 3 milliárd lej volt, idén 2 milliárd lej lesz, jövőre pedig a tervek szerint a kormány 1,5 milliárd lejt hagy jóvá a hitel-alapba. Az idei első ház program a hónap közepén indul újra és újdonságok is lesznek, jelentette be a Közepes Vállalkozások Országos Hitelgarancia-alapjának vezetője. Kiemelte, hogy az a cél, hogy év végre teljesen felhasználják a bankok az alapot, így folyamatosan ellenőrzik majd, hogy milyen mértékben használják azt fel. Ha lesz olyan bank, mely nem tudja felhasználni a rendelkezésére álló hitelalapot, akkor azt átadják egy másik pénzintézetnek.
Az Avangarde közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a lakosság 95 százaléka leginkább a SMURD és a tűzoltóság alkalmazottaiban bízik, harmadik helyen a hadsereg áll. A pedagógusokba a lakosság 77 százaléka bízik, míg az orvosakban 69 százalék. Az Avangarde bizalmis lista érdekessége, hogy utolsó négy helyezettjének képviselői a legnagyobb fizetésekkel rendelkező közalkalmzottak.
Tegnap már 28-ra emelkedett a vírusban elhunytak száma országos szinten. Az egészségügy minisztérium ugyan még nem mondja, hogy járvány van, de egy sor óvintézkedés bevezetését kéri a közintézményektől. Elsősorban a kórházakat kérte fel, hogy tegyék meg a megfelelő lépseket, ha szükséges vezessenek be karantén, szűkítsék a látogatási időket, illetve ellenőrizzék gyógyszerkészleteiket. A gyóygyszertárak is legyenek felkészülve, töltsék fel raktáraikat, kéri a tárca. Felszólłtották a helyi közegézségügyi hatóságokat is, hogy készítsenek egy jelentést arról, hogy jelenleg mennyi vírus elleni védőoltással rendelkeznek. Az iskolai és óvodai oktatásban is külön figyelmet kell szentelni a vírus felismerésére, azt kérik, hogy az oktatási intézményekben dolgozó egészéségügyi aszisztensektől, hogy minden reggel figyelemmel ellenőrízzék a gyerekeket.
Az önkormányzati képviselők tegnap rendkívüli ülésen eldöntötték, hogy újra ingyenessé teszik a házasságkötést hétköznaponként a Mikó-várban. Arról is döntöttek, hogy megszüntetik a Csíki Játékszín nézőtéri helyeinek „minőségbeli felosztását” is. Szőke Domokos alpolgármester kiemelte, hogy az egyik lefgontosabb téma a hőszigetelés volt. Elfogadták ugyanis hét csíkszeredai tömbház hőszigetelésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányát, melyell a Regionális Operatív Programra pályáznak, tájékoztat a székelyhon.ro portál.
A párt tegnapi vezetői ülésen kiértékelték az államtitkárokat és a 96 kinevezett tisztségviselőből 27-et menesztenek, jelentette be ezt követően Liviu Dragnea pártelnök. Pontosan nem lehet tudni a mernesztés okát, a pártelnök azt nyilatkozta, hogy „különféle okok miatt”. A tegnapi ülésen azt is eldöntötték, hogy márciusban redkívüli kongresszust tartanak. Liviu Dragnea szerint ezt az indokolja, hogy a román társadalomban folyamatos vita zajlik a gazdaságról, az adópolitikáról, az egészségügyről, az oktatásról, az igazságügyről, a fizetésekről, a nyugdíjakról és „szükség van arra, hogy a Szociáldemokrata Pártnak tiszta és világos álláspontja legyen ezekben a kérdésekben. Azt is hozzátette, hogy bizalmi szavazást fog kérni elnöki tisztségét illetően. Most azonban arról még nem döntenek, hogy ki legyen a PSD jelöltje a 2019-es államfőválasztáson, ez még korai lenne, mondta Liviu Dragnea.
Tegnap a bukaresti táblabíróság a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjait, köztük Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt is alapfokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A mostani ügyben elítélték még, többek között Horia Georgescut, a tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző Feddhetetlenségi Ügynökség volt elnökét, aki négy év letöltendő büntetést kapott, de Theodor-Cătălin Nicolescu volt képviselőt is, a kártérítési bizottság volt alelnökét, akire 9 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetést róttak. Az ítélet nem jogerős. Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásához. Ezt követően a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila Magyarországon keres menedéket.
Munkája során mindig betartotta a törvényes előírásokat és az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek megvannak a „belső öntisztító mechanizmusai”, hogyha egy ügyész esetleg törvényt szeg, nem azt jelenti, hogy mindannyian ezt teszik – nyilatkozta tegnap Kövesi egy sajtótájékoztatón. Azt is kiemelte, hogy nincs oka lemondani a hatóság vezetéséről. A hét eleje óta tőbb vád is megjelent a DNA vezetője ellen és több PSD politikus is Kövesi lemondását, vagy lemondtatását kér. Liviu Dragnea, a PSD elnöke tegnapi nyilatkozatában kifejti, hogy elvárja Tudorel Toader igazságügyi minisztertől, hogy tapasztalata és jóérzése vezérelje, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének menesztése kérdésében tesz majd javaslatot. Ugyanakkor kiemelte, hogy a DNA vezetőjének esetleges leváltása kérdésében az igazságügyi minisztérium nem hoz döntéseket, legfeljebb javaslatokat tehet.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter egy nyilatkozatában kifejtette, hogy meg kéne szüntetni az adóhatóságok postai értesítők kiküldésének módszerét, mert ez hatástalan és sokba kerül. Erre évi tízmillió eurót költ az állam és a levelek jelentős részét át sem veszik a címzettek – nyilatkozta a tárcavezető. Azt szeretné, ha online értesítés venné át a borítékok helyét, még akkor is, ha ezért mindenkinek internet kapcsolatot kell biztosítani.