Üzbegisztán felfüggesztette részvételét a volt szovjet köztársaságok biztonsági szervezetében, az orosz dominanciájú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében (ODKB).
Üzbegisztán azért döntött így, mert nem ért egyet a szervezet Afganisztánnal kapcsolatos stratégiai terveivel, emellett nem felelnek meg érdekeinek azok a tervek sem, amelyek a tagállamok közötti katonai együttműködés erősítését célozzák. Üzbegisztán a kétoldalú együttműködést tartja célravezetőnek Afganisztán esetében.
A taskenti vezetés egy héttel ezelőtt küldte el az ODKB-nak a tagság felfüggesztéséről szóló jegyzéket, a hírt az ODKB titkársága megerősítette, de nem kommentálta az üzbég lépést.
Üzbegisztán egyszer már tett hasonló lépést: 1999-ben ugyancsak felfüggesztette tagságát, majd 2006-ben visszatért a szervezetbe, ami jól tükrözi Iszlam Karimov elnök gyakran kiszámíthatatlan döntéseit. A 74 éves Karimov az utóbbi két évtizedben Oroszország és a Nyugat között manőverezett, időről időre megváltoztatva lojalitását.
Vagyim Kozjulin, a PIR-Centr nevű moszkvai kutatóintézet szakértője valószínűnek tartja, hogy Üzbegisztán megállapodott az Egyesült Államokkal és ismét amerikai katonai támaszpontot létesítenek a területén, amit az ODKB tagjaként egyeztetnie kellett volna szövetségeseivel. A támaszpontért cserébe az Egyesült Államok feltehetően pénzügyi és katonai támogatást nyújt Üzbegisztánnak, valamiféle biztonsági garanciákat nyújt, s szemet huny az emberi jogok megsértései felett.
Nemzetközi emberi jogi csoportok a világ legkorruptabb és legelnyomóbb országok között tartják számon Üzbegisztánt, amelynek vezetője vaskézzel irányítja az ásványkincsekben gazdag, 27 milliós közép-ázsiai államot. Taskent kapcsolatai gyakran feszültek a szomszédos országokkal határ- és vízmegosztási viták miatt.
Az 1992-ben létrehozott ODKB-nak Oroszország mellett Örményország, Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán is tagja.
A gazdasági válság kirobbanása óta a hitelminősítők a nehéz helyzetben lévő országok mumusává váltak. Hétről hétre kerülnek országok bóvli kategóriába, miközben az unió minden erejével a gazdaság beindítására törekszik, azonban a rossz besorolások mellett egyre nehezebb talpon maradni. A küzdelem bár heroikus, sziszifuszi is.
A nagy hitelminősítők, mint a Fitch Ratings, a Moody’s, vagy a Standard & Poor's az évek során egyre több támadást kaptak és kapnak azért, mert abban az esetben is leminősítenek egy-egy országot, amikor az éppen megszorításokat hajt végre.
A minősítők fent idézett nagy hármasát a válság óta érik kritikák, többek között azért, mert a krízis kirobbanása előtt még kiváló minősítést adtak az amerikai jelzálogpiaci válságot előidéző cégeknek, valamint azért is, mert az unió több válságban lévő országának „megnehezítik” azzal a helyzetét, hogy a stabilitására irányuló intézkedések ellenére is többször tovább rontják azok szuverén adós besorolását. A legnegatívabb nézetek szerint a nagy hitelminősítők irányítják a világ gazdaságát, hiszen döntéseikkel jelentősen meghatározzák egy-egy régió helyzetét.
Az EU intézményei évek óta próbálnak megoldást találni a problémára több-kevesebb sikerrel, mivel arra a Bizottság is igen korán ráeszmélt, hogy a hitelminősítők tevékenységükkel hozzájárultak a pénzügyi válság kialakulásához.
Korábban több „mentőötlet” is felmerült: egyes elképzelések szerint az európai hitelminősítők felügyeletét ellátó Európai Értékpapír-piaci Hatóság kezdeményezhette volna azon európai országok hitelminősítésének felfüggesztését, amelyek nemzetközi támogatásban részesülnek, illetve azokét, amelyek osztályozása növelné a piaci bizonytalanságot. Sokáig szerepelt a felvetések között egy uniós, konkurens hitelminősítő intézet létrehozása is, azonban ez az ötlet sem öltött hivatalos bizottsági javaslati formát. Az uniós jogalkotás eddig még falakba ütközött, ráadásul a legnagyobb hitelminősítők székhelyei nem az unió területén vannak: a gépezet így tehetetlen.
Az uniós intézmények azonban nem adják fel a küzdelmet. Az EP előtt heverő újabb jelentés szerint meg kellene határozni annak a menetrendjét is, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az országok adósságbesorolását. A gazdasági szakbizottság olyan intézkedéseket sürget, amelyek csökkentenék a három nagy hitelminősítőtől való függést, és korlátoznák azt a hatást, amellyel a hitelminősítők egy-egy döntése befolyásolja a hitelhez jutás feltételeit.
Az unió lépéskényszerben van a hitelminősítőkkel szemben, mivel egyre több ország sodródik válságba, részben az egyre rosszabb minősítéseknek is köszönhetően.
A gazdasági válság kirobbanása óta a hitelminősítők a nehéz helyzetben lévő országok mumusává váltak. Hétről hétre kerülnek országok bóvli kategóriába, miközben az unió minden erejével a gazdaság beindítására törekszik, azonban a rossz besorolások mellett egyre nehezebb talpon maradni. A küzdelem bár heroikus, sziszifuszi is.
A nagy hitelminősítők, mint a Fitch Ratings, a Moody’s, vagy a Standard & Poor's az évek során egyre több támadást kaptak és kapnak azért, mert abban az esetben is leminősítenek egy-egy országot, amikor az éppen megszorításokat hajt végre.
A minősítők fent idézett nagy hármasát a válság óta érik kritikák, többek között azért, mert a krízis kirobbanása előtt még kiváló minősítést adtak az amerikai jelzálogpiaci válságot előidéző cégeknek, valamint azért is, mert az unió több válságban lévő országának „megnehezítik” azzal a helyzetét, hogy a stabilitására irányuló intézkedések ellenére is többször tovább rontják azok szuverén adós besorolását. A legnegatívabb nézetek szerint a nagy hitelminősítők irányítják a világ gazdaságát, hiszen döntéseikkel jelentősen meghatározzák egy-egy régió helyzetét.
Az EU intézményei évek óta próbálnak megoldást találni a problémára több-kevesebb sikerrel, mivel arra a Bizottság is igen korán ráeszmélt, hogy a hitelminősítők tevékenységükkel hozzájárultak a pénzügyi válság kialakulásához.
Korábban több „mentőötlet” is felmerült: egyes elképzelések szerint az európai hitelminősítők felügyeletét ellátó Európai Értékpapír-piaci Hatóság kezdeményezhette volna azon európai országok hitelminősítésének felfüggesztését, amelyek nemzetközi támogatásban részesülnek, illetve azokét, amelyek osztályozása növelné a piaci bizonytalanságot. Sokáig szerepelt a felvetések között egy uniós, konkurens hitelminősítő intézet létrehozása is, azonban ez az ötlet sem öltött hivatalos bizottsági javaslati formát. Az uniós jogalkotás eddig még falakba ütközött, ráadásul a legnagyobb hitelminősítők székhelyei nem az unió területén vannak: a gépezet így tehetetlen.
Az uniós intézmények azonban nem adják fel a küzdelmet. Az EP előtt heverő újabb jelentés szerint meg kellene határozni annak a menetrendjét is, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az országok adósságbesorolását. A gazdasági szakbizottság olyan intézkedéseket sürget, amelyek csökkentenék a három nagy hitelminősítőtől való függést, és korlátoznák azt a hatást, amellyel a hitelminősítők egy-egy döntése befolyásolja a hitelhez jutás feltételeit.
Az unió lépéskényszerben van a hitelminősítőkkel szemben, mivel egyre több ország sodródik válságba, részben az egyre rosszabb minősítéseknek is köszönhetően.