Ez a hétvége is rendkívül bőséges fociprogramot kínál, és habár a bajnokságok nagy részében ismerjük már a bajnokok nevét, izgalmakat így is tartogat bőven a szombat és a vasárnap, hiszen az európai kupaszereplésről döntő pozíciók közül még jó néhány kiadó, illetve a legtöbb pontvadászatban a kiesés elleni küzdelem is most hág a tetőfokára. Nincs ez másként Szerbiában sem, a helyi Szuperligában a szabadkai Spartacus a Čukaričkit fogadja: a 14., osztályozós helyen álló helyiek számára a mérkőzés tétje, hogy ne kelljen a másodosztály harmadikja ellen párharcot vívniuk, hanem biztosan bennmaradjanak. A Spartacusnak várhatóan csak a győzelem lesz elég a cél eléréséhez a bajnoki 3. ellen, habár a bennmaradás nem csak tőlük függ. Az osztályozós helyre még visszacsúszhat a Spartacushoz hasonlóan 31 pontos kruševaci Napredak, az egyaránt 32 ponttal álló Jagodina és Borac Čačak, illetve a 33 pontot gyűjtő Voždovac is. A Napredak a Radot, a Jagodina az OFK Beogradot fogadja, a Voždovac Nišbe látogat, legnehezebbnek azonban a Borac dolga ígérkezik, amely a bajnok Partizant látja vendégül.
SZOMBAT
12.00, Sportklub 3: Amkar–Zenit
14.00, Sport1: Puskás Akadémia–Újpest
15.30, Eurosport: német élvonal, 34. forduló
16.00, Duna: MTK–Haladás
16.30, Sport2, Sportklub 2: Levante–Elche
17.00, Arena Sport 1: Zrinjski–Olimpic
17.00, Arena Sport 3: Hajduk Split–Zagreb
18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Juventus–Napoli
18.30, Sport2, Sportklub 1: Barcelona–Deportivo La Coruña
18.30, Sportklub 2: Granada–Atlético Madrid
18.30, Sportklub 3: Southend United–Wycombe Wanderers
18.30, Sport1: Nyíregyháza–Diósgyőr
19.00, Arena Sport 3: Rijeka–Eszék
19.30, Arena Sport 2: Olympiakosz–Xanthi
20.30, Sport2, Sportklub 1: Real Madrid–Getafe
20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Genoa–Inter
21.00, Arena Sport 1: Lorient–Monaco
21.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: PSG–Reims
21.00, Arena Sport 2, Sportklub (m): Saint-Étienne–Marseille
21.00, Arena Sport 5: Marseille–Bastia
21.30, Sportklub 2: Las Palmas–Barcelona B
23.00, Eurosport: Toronto–Portland Timbers
23.10, Arena Sport 3: Banfield–Velez Sarsfield
23.30, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Vasco da Gama–Internacional
VASÁRNAP
12.00, Sportklub 1: Barátság-torna, Bijeljina, döntő
12.30, Arena Sport 4, Sportklub (m): Empoli–Sampdoria
13.30, Digi Sport 1, Sportklub 2: Celtic–Inverness
13.30, Sportklub 3: Dundee United–Dundee
14.30, Arena Sport 1, Digi Sport 2: Anderlecht–Gent
14.30, Arena Sport 5: Club Brugge–Kortrijk
15.00, Arena Sport 3: Udinese–Sassuolo
15.00, Arena Sport 4, Sportklub (m): Palermo–Fiorentina
16.00, Digi Sport 1 (körkapcsolás), Sportklub 1: Newcastle United–West Ham United
16.00, Sportklub 2: Hull City–Manchester United
16.00, Sportklub 3: Chelsea–Sunderland
16.30, Duna World: Videoton–Kecskemét
17.00, Arena Sport 1: Borac–Partizan
17.00, Arena Sport 2: Spartacus–Čukarički
17.00, Arena Sport 3: Istra–Dinamo Zagreb
17.00, Prva: Crvena zvezda–Mladost (L)
17.00, VRT1: Vojvodina–Radnički (K)
17.45, Sportklub 2: Salzburg–Wolfsberger
18.30, Sportklub 1: Preston North End–Swindon Town
18.30, Sport2: Ferencváros–Honvéd
19.00, Arena Sport 3: Lokomotiva Zagreb–Split
19.30, Arena Sport 2: Panathinaikosz–Atromitosz
20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Milan–Torino
21.00, Arena Sport 3: Fluminense–Corinthians
21.00, Sportklub 3: Albacete–Mallorca
23.00, Eurosport2: New York Red Bulls–Philadelphia Union
23.15, Arena Sport 3: Boca Juniors–Sarimento
23.30, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Cruzeiro–Ponte Preta
(B2) Lors d’une session avec les éditeurs allemands, début mai, le président de la Commission européenne, Jean-Claude Juncker a commenté un revirement de taille dans la politique de l’exécutif européen : sur la TVA des médias en ligne. L’exécutif européen « va en effet présenter une proposition de taux réduits de TVA dans tous les États membres en 2016. » Une disposition contenue, assez discrètement, dans la communication sur l’Europe numérique présentée début mai. L’ancien Premier ministre luxembourgeois, fidèle à sa tradition d’ironie, ne peut s’empêcher de piquer une ou deux bandelettes au passage sur ses prédécesseurs comme sur la position, qu’il juge un peu « retro », de son prédecesseur.
Un sujet sur lequel Juncker est à l’aise
« Je me sens vraiment à l’aise (sur ce sujet) parce que le Luxembourg a introduit le taux réduit de TVA pour les livres numériques. La Commission a (ensuite) engagé une action en justice contre le Luxembourg. (…) Et la Commission a obtenu gain de cause contre le Luxembourg. »
En 1991, à 8h moins le quart, il n’y avait pas de journal en ligne
« … Et Je suis un expert de la directive TVA » poursuit-il. « Elle a été adoptée, en 1991, le soir du 23 juin à 8 h moins le quart au conseil des ministres des finances européens. Pourquoi suis-je le seul qui sait cela ? Tout simplement car je présidais ce Conseil des ministres des finances. Et je sais très bien qu’il n’y avait pas de journal en ligne en 1991.» C’est tout simplement pour cette absence de technologie que la directive n’en fait pas mention.
Des règles fiscalement neutres
« Si la Commission – je dois dire la Commission précédente – n’a pas pris en compte ce qui peut être appelé une petite Révolution et s’en est tenue fermement à ses règles précédentes, cela va changer maintenant » annonce-t-il. « Je sais qu’il y a des journaux en ligne. Je ne les lis pas. (…) Mais je suis malgré tout convaincu que c’est la tâche de la Commission d’examiner cette question (avec un sens) politique et avec courage. Et cela va se faire. Nous avons besoin de règles fiscales technologiquement neutres. »
Un journal en ligne ou papier, c’est du contenu
« Un journal c’est du contenu. Que ce contenu soit sous la forme de papier ou sous la forme de services en ligne, cela n’a pas d’importance. »
(NGV)
Budapesten és Pest megyében nem vehető igénybe a támogatás!
A pályázat célja a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes részvételhez szükséges tudás biztosítása.
Benyújtási időszak: 2015.06.22.-2017.06.22.
Elbírálás: folyamatosan, a kérelmek beérkezési sorrendjében történik
Kedvezményezettek köre:
• mikro-, kis- és középvállalkozások
• melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt
• magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai, hozzáadottérték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak; a fejlesztésük a felhívás, „Ágazati fókusz” című mellékletében foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik
• jogi forma szerint: kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaság; egyéni vállalkozó, egyéni cég; szövetkezet
Igényelhető támogatás: 1,5-20 millió Ft vissza nem térítendő támogatás
Az igényelhető támogatás legfeljebb a kérelem beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszámának 1 millió Ft-tal szorzott összege lehet.
Támogatásintenzitás: 50% , a felhívás keretösszege 5 milliárd Ft, a támogatott kérelmek száma várhatóan 550-600 db.
Támogatható tevékenységek:
Önállóan támogatható:
• Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
• Külföldi árubemutató szervezése
Kapcsolódó tevékenységek:
• Piacra jutás támogatása
• Információs technológia-fejlesztés
• Tanácsadás igénybevétele
• Piackutatás elkészítésének költsége
• Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége
• Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége
A Felhívás támogatja a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevételét, marketingtevékenységeket, idegen nyelvű honlap létrehozását és piackutatás elvégzését.
Vállalások: létszámtartás, külkereskedelmi felelős kijelölése, piackutatás elkészítése, idegen nyelvű honlap kialakítása; ha a pályázó második alkalommal nyújt be kérelmet és a két kérelem együttesen meghaladja a 20 m Ft-ot, 1 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet, melyet legalább három évig fenntart.
A projekt megvalósítási ideje: 24 hónap, fenntartási időszak: 3 év
Néhány fontos előírás (részletesen a felhívásban):
• a pályázónak rendelkeznie kell legalább két lezárt, teljes üzleti évvel
• nem nyújtható támogatás azon pályázónak, akinek a pályázat benyújtását megelőző két lezárt üzleti évben nem volt export árbevétele
• az igényelt támogatás nem lehet magasabb, mint a benyújtást megelőző lezárt üzleti év beszámoló szerinti árbevételének 50%-a; illetve nem lehet magasabb mint ugyanezen időszak a mérlegfőösszege
• mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez nem nyújtható támogatás
• a kérelmeket értékelik, a támogatási minimumpontszám: 40 a 100 pontból
Amennyiben pályázni szeretne, kérjük írjon e-mailt céggel/névvel és telefonszámmal a palyazat@operativprogram.hu címre és ingyenes tanácsadás keretében felvesszük Önnel a kapcsolatot.
A magyarországi és szerbiai meteorológiai előrejelzések szerint egészen a jövő hét derekáig, szerdáig marad a jelenleg is tapasztalható csapadékos, felhős, hűvös idő, helyenként mennydörgésre és villámlásra is kell számítani.
Az idokep.hu oldal előrejelzése szerint „szombaton továbbra is sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra, több helyen jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Nyugaton erős marad az északi szél, máshol a változó irányú szelet kísérhetik élénk, zivatar idején erős, viharos lökések. Délután nyugaton 12-16, északkeleten 25-26, máshol 17-24 fok várható.”
A szerbiai Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet prognózisa szerint helyenként akár kisebb viharok is kialakulhatnak, nagyobb mennyiségű csapadékkal, erős széllel, sőt a jég sem kizárt.
A szerbiai Belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős szektorából a Tanjug hírügynökséggel azt közölték, hogy a folyók vízszintje egyelőre stabil.
VIENNA, 23 May 2015 – OSCE Representative on Freedom of the Media Dunja Mijatović today condemned yesterday’s attack on journalist Sase Ivanovski in Skopje.
“This is just the latest in a series of incidents of violence and threats targeting journalists,” Mijatović said. This growing trend of violence against members of the media must be reversed and I call on the authorities to immediately and thoroughly investigate the brutal attack on Ivanovski.”
On the evening of 22 May Ivanovski, owner of the online news portal Maktel, was brutally attacked and beaten by two individuals. He sustained injuries to his head and back, and had to seek medical treatment for his wounds. Ivanovski reported the attack to the police.
In recent weeks, the Representative has raised her concerns with the authorities in Skopje that the violent attacks against journalists are leading to an atmosphere of impunity.
Related Stories„Magyar vihar” keverte meg mind az Európai Parlament, mind az amerikai képviselőház egyik albizottságának kártyáit a múlt kedden. Strassbourgban a magyarországi helyzet volt napirenden annak kapcsán, hogy Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés visszaállítását, valamint hogy őrültségnek nevezte az uniós menekültügyi kvótarendszert (ami Budapestet évi 307 menekült befogadásával „sújtaná”). A „hanyatló Nyugat” már megint rászállt volna a szegény, de büszke Magyarországra? Nem: ezúttal „magyar offenzíva” következménye volt mindkét politikai színjáték.
This new directive will create a clear regulatory framework for several types of new market players who have been active in the area of internet payments already for a few years.
Jānis Reirs, minister for finance of Latvia and president of the Council
The Latvian presidency of the Council and the European Parliament on 5 May 2015 reached a tentative agreement on a draft directive aimed at further developing an EU-wide market for electronic payments. The agreement was reached during a trilogue meeting in Brussels.
"This new directive will create a clear regulatory framework for several types of new market players who have been active in the area of internet payments already for a few years, namely payment initiation service providers and account information service providers", said Jānis Reirs, minister for finance of Latvia and president of the Council. "The directive will allow also new types of services like issuance of payment instruments by third party payment service providers. This will create a new incentive to increase competition and foster innovations in the payments market. I believe that the additional provisions on security and supervision will increase also the safety of online payments and consumer protection in the EU."
The agreement still has to be confirmed by the Council once the full text of the directive is finalised at technical level. The directive will then be submitted to the European Parliament for a vote in first reading, and to the Council for final adoption.
The draft directive incorporates and repeals an existing payment services directive (directive 2007/64/EC), which provided the legal basis for the creation of an EU-wide single market for payments.
The revised directive would adapt existing rules to emerging and innovative payment services, including internet and mobile payments. It would establish a comprehensive set of rules with the aim of ensuring a more secure environment for payments, in particular for those using remote channels. The directive would also set up a more harmonised and effective framework for supervision by national competent authorities.
Since adoption of the original payment services directive in 2007, innovative methods for the initiation of payments in the field of e-commerce have evolved. They usually form a software bridge between the website of the merchant and the online banking platform of the payer's bank in order to initiate internet payments on the basis of a credit transfer. These services, which are now covered by the draft directive, enable the payment initiation service provider (who never holds the user's funds) to give assurance to the payee that the funds necessary for a specific payment transaction are available on the account and the payment has been initiated.
A regulatory regime to cover the activities of account information services is also provided for. These services offer the payment service user, for example, with aggregated online information on one or more payment accounts held with one or more other payment service providers. This enables the payment service user to have an overall view of his/her financial situation at any given moment.
At the same time the draft directive promotes the strengthening of security measures for internet payments and for the use of services provided by the abovementioned new market players. The new directive will ensure strong customer authentication to identify the client for each transaction. The new and strengthened supervisory regime will further increase the security level and consumer protection in this field.
Once the directive has been adopted, member states will have two years to transpose it into their national laws and regulations.