Biztonságpolitika

Bevezetés

A jelenleg zajló orosz-ukrán háború következtében kialakult globális hatalmi helyzetben számos diplomáciai, politikai és gazdasági aktus utal az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság közti egyre erősödő együttműködésre, közeledésre. Kérdésként merül fel, hogy a jelenlegi geostratégiai érdekek és hatalompolitikai számítások mögött milyen „mélyebb” morális, ideológiai fundamentumai lehetnek a Peking-Moszkva kapcsolatnak? Jelen elemzésem arra keresi a választ, hogy mennyiben jogos a jelenlegi folyamatokat egy szövetségnek nevezni, valamint, hogy a kínai demográfiai, gazdasági terjeszkedés, illetve orosz visszaszorulás milyen következményekkel járhat a kétségtelenül közeledő nagyhatalmak jövőbeli kapcsolatára.

Történelmi vetélkedés

Az orosz és kínai nagyhatalmi érdekek és birodalmi tudat számos alkalommal vezetett a két entitás közti fegyveres konfliktusok kialakulásához. A 17. század közepére az orosz keleti expanzió és felfedezések révén telepesek vehették birtokba Kelet-Szibéria területeit. A hatalmat 1644-ben megszerző kínai Csing-dinasztia Külső-Mandzsúria, valamint Külső-Mongólia (1691) birtoklása révén hamar az orosz terjeszkedéssel és ambíciókkal szemben találta magát. Miután a csing hatalom Dél-Kínában véglegesen felszámolta a Ming-dinasztia megmaradt ellenállását, erőforrásait a „Középső Birodalom” (Zhongguoészaki perifériái ellen fordíthatta. aratott győzelmét követően a mukdeni udvarból levelet küldtek I.Péter orosz cárnak, melyben békét és az orosz telepesek békében birtokolhatták az Amur folyótól északra fekvő Külső Mandzsúriát. Az oroszok hajlottak a békére és hosszas tárgyalások révén 1689-ben megkötötték a nyercsinszki szerződést, melynek értelmében az Orosz Cárság lemondott az Amur folyótól északra fekvő területről egészen a Sztanovoj hegyláncig, viszont cserébe megtarthatta az Argun folyó és a Bajkál-tó közötti területet.

A szerződés jelentőségét mutatja, hogy a két nagyhatalom közti viszonyokat egészen 1858-ig stabilizálni tudta. (nagyrészt észak, észak-kelet felé terelve az orosz terjeszkedést) Ekkor a tajping felkelés, valamint a második ópiumháború által meggyengített Csing kormányzatot fenyegette meg az egyre inkább ambiciózus Orosz-Birodalom. A több hadszíntéren vívandó háborút elkerülendő, 1858-ban Hszien-feng császár beleegyezett az aigun-i szerződés megkötésébe, melynek értelmében az Amurtól északra lévő Külső Mandzsúria orosz fennhatóság alá került.

1912-ben a Csing-dinasztia bukása és a többezeréves császári uralom megszűnése Kínában alapvető változásokat hozott. A köztársaság kikiáltása a hatalmat megszerző drasztikus gyengesége és legitimitás hiánya hamar a hadurak korához vezetett, melyet az ország egyesítésével 1928-ra a Kuomingtang-nak részlegesen sikerült felszámolnia az ország megosztottságát. A kínai szétesés közben az orosz polgárháborúból győztesen kikerülő bolsevik hatalom megkezdte a néhai Orosz Birodalom peremterületeinek vagy befolyási zónáinak „visszaszerzését”. Kihasználva a kínai gyengeséget 1924-re Külső-Mongóliában (Csing uralom alatt volt) hatalomra segítette a mongol bolsevikokat, kiterjesztve ezzel Moszkva befolyási övezetét. A nacionalista, antikommunista Kuomingtang természetesen nem ismerte el a Mongol Népköztársaság megszületését és a Szovjetunióval is igen hideg kapcsolatokat tartott fent, bár a hadurak és később a japánok elleni harc során is élvezte Moszkva támogatását.

1949-ben a kínai polgárháború végével és a Kínai Népköztársaság megszületésével jelentős mértékben javultak a kapcsolatok a két állam között, melynek legfőbb okai ideológiai közelség és a kapitalista nyugati világ utálata voltak. A korai években egészen Nyikita Hruscsov hatalomra jutásáig és a Jelentős mértékű anyagi-, technológiai-, katonai- és humán támogatást nyújtott Peking számára, azonban a szovjet „irányváltással” Mao egyre inkább ellenségessé vált Moszkvával szemben, melyet az Szovjetunió által „bitorolt” volt kínai területek, valamint a szovjetek mellett érzett „kisebbségi komplexus” tovább erősített.

1969-ben sor is került a két kommunista nagyhatalom közti, mintegy féléves határkonfliktusra, melyek főként az Usszuri folyón lévő Zhenbao (Damanszki) szigeteknél zajlottak, de kisebb összecsapások történtek Kelet-Turkesztánban (Hszincsiang) is. A szovjet győzelem révén Kínának nem sikerült történelmi területi igényeit teljesíteni, így ez a „tüske” amellett, hogy 1991-ig (egyes szigetek esetében 2004-ig) vita tárgyát képezte Moszkva és Peking közt, megágyazott a Henry Kissinger és Nixon elnök által is szorgalmazott kínai-amerikai közeledésnek a ’70-es évek elején.

A legnagyobb változást az orosz/szovjet-kínai fejlődési irány, s ennek következtében erőegyensúly terén a Teng-Hsziaoping által ’80-as évek végétől szorgalmazott ú.n. követő villámgyors gazdasági felemelkedés, illetve a Szovjetunió szétesése és az orosz gazdaság történelmi zuhanása jelentette. Közvetlenül a Szovjetunió szétesése előtt Moszkva kínai kapcsolatai jelentősen jobbak voltak, mint a ’70-es években, mely a határmenti katonai jelenlét és készültségi szint alacsonyabb mértékében is tettem érhető volt. Teng és Gorbacsov gazdasági reformokat és a katonai-védelmi költségek csökkentését célzó elképzelései találkoztak, így hajlottak a kapcsolatok megerősítésére. 1989-ben Gorbacsov pekingi útja volt az első államfői szintű találkozó a két állam között, mely a Mao-Hruscsov közti szakítás óta lezajlott.

Modern kapcsolatok és gazdasági aszimmetria

Orosz-kínai viszony a rendszerváltást követően

Az 1990-es években a „befelé forduló” gazdaságra fókuszáló Kína, valamint a szocio-ökonómiai válságból kilábalást kereső, jelentősen meggyengült Oroszország kapcsolatai felfelé ívelőben voltak. A szovjet fenyegetés megszűntével Washington számára Kína jelentősége leértékelődött és az unipoláris évek során csekély erőfeszítést tett Peking „maga mellett tartására”. 1992-ben, Borisz Jelcin pekingi látogatása során a felek nyilatkoztak, hogy konstruktív partnerségre törekszenek. Ezt követte Li-peng miniszterelnök 1996. decemberi moszkvai útja, melynek „gyümölcseként” a felek tovább mélyítették kapcsolataikat a stratégiai partnerségi megállapodás keretében. A Jelcin-Putyin váltással sem változott Moszkva hozzáállása a kínai kapcsolatok építését illetően, így 2001 július 16-án Moszkvában a Vlagyimir Putyin és Csiang Cö-min aláírták a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződést, mely 20 évre szólt, és olyan stratégiai szempontból fontos kérdéseket értintett, mint a kereskedelem és pénzforgalom, az energetika, valamint a katonai- és haditechnikai együttműködés, valamint a katonai- és haditechnikai együttműködés, melynek jelentősége leginkább az orosz katonai know-how Kínába áramlása miatt volt. A szerződés stratégiai jelentőségét mutatja, hogy amellett, hogy a 2001 júniusában létrehozott (kínai-orosz dominanciájú) Shanghaji Együttműködési Szervezet egyfajta „megerősítésének” is számít 2021. júniusában 5 éves meghosszabbításra került.

A 2008-2012 közötti, Obama-Medvegyev érában meginduló orosz-amerikai viszonyban tapasztalható enyhülés (csúcspontja 2009-2010, START-III/Új START) nem tett jót Moszkva kínai kapcsolatainak. Mindazonáltal Hszi Csin-ping 2013-as hatalomra kerülése, valamint a 2014 februári krími orosz invázió és a kelet-ukrajnai konfliktus következtében bevezetett a kínai kapcsolatok felmelegítését logikussá tették Moszkva számára.

Kína növekvő gazdasági előnye – az egyenrangú partnerségi viszony „eltolódása”?

2014 óta Kína és Oroszország

(lásd: Gazprom tárgyalásai Kínában, Szojuz-Vosztok gázvezetékek, Északi-Áramlat 2 felrobbantása)

Sokat mond, hogy a jüanban fizetett orosz export aránya 2022 decemberére 16%-ra nőtt, szemben az invázió előtti 0,4%-kal, míg a jüanban fizetett import aránya a 2021-es 4%-ról 2022 decemberére 23%-ra emelkedett. A

Demográfia és migráció, mint orosz dilemma

Moszkva számára a kelet-oroszországi területekre áramló kínai bevándorlás egyszerre jelent gazdasági lehetőségeket és biztonsági kockázatokat is. Az 1990-es évek óta folyamatosan csökkenő népességű, ma 6 millió fős orosz távol keleti térség rendkívül gazdag erőforrásokban és nyersanyagokban, valamint a Kína számára egyre nagyobb jelentőségű vízben is. A hatalmas területekben rejlő gazdasági potenciál kihasználása azonban ekkora népesség mellett csak csekély mértékben lehetséges, így az orosz kormányzat számára előnyökkel is jár a kínaiak érkezése olyan szövetségi entitásokba, mint az Amur-régió, Habarovszk , vagy a Primorszk-vidék.

Ugyanakkor egyfelől a kínaiak letelepedésének egyre növekvő száma, valamint a kínai befektetései és „nyomulása” a régióban az orosz társadalom és a politikusok jelentős részében aggodalmakat vált ki egy esetleges jövőbeni kínai „kolonizáció” és területi terjeszkedés (a volt kínai Külső-Mandzsúria) vizionálásával. Bár a kínaiak jelentős része csupán munkát vállalni jön Oroszországba, jelentős létszámuk és földvásárlásaik aggodalmat keltenek nemcsak a helyi orosz lakosságban, de valamelyest a moszkvai vezetésben is. A legutóbbi, 2010-es oroszországi népszámlálás azonban 30 00 körülire becsülte a kínai lakosok számát. Az szerint a kínai bevándorlók és ideiglenes vendégmunkások száma 400. 000 és 550. 000 közé tehető. Ezen tömeg ugyan több mint fele Oroszország európai részén él, melynek elsődleges oka a keleti területekénél nagyobb és fejlettebb munkaerőpiac.

Mára az orosz Távol-Kelet lényegében egy közös kínai-orosz „nyersanyaggyarmattá” vált, melyben a nagyhatalmak teljesen figyelmen kívül hagyják a helyi lakosság érdekeit, amint azt korábban az irkutszki koviktai-gázmező kvótáinak az elosztása is bizonyítja. Bár Moszkva számára számos fejlesztési és gazdasági előny származik (legalábbis rövid távon) a kínai cégekkel való megállapodásból, az egyre ritkább, s így értékesebb nyersanyagok Pekingnek történő kiszolgáltatása, valamint a kínai állampolgárok és cégek beengedése számos jövőbeni biztonsági és társadalmi probléma forrása lehet.

A Putyin-Hszi Csin-ping kapcsolatok dinamikája – Mennyire lehet tartós az együttműködés?

2013-ban Kínában elkezdődött a Hszi Csin-ping „neve által fémjelzett” éra, melyben az ország egyre határozottabban és egyre dominánsabban lép fel az USA által dominált nemzetközi rendszer átalakítása, és egy multipoláris világrend létrejötte érdekében. Ezen törekvésében az euro-atlanti hatalmi struktúrák tagállamaival egyre feszültebb viszonyban lévő Oroszország 2014-től kezdődően egyre fontosabb „partnerének” mutatkozott. 2013 óta Hszi és Putyin számos alkalommal találkozott egymással, és a két fél között rendszeres egyeztetések voltak alacsonyabb szinteken is. Hszi 2013 márciusában, első elnöki útján Moszkvába látogatott, majd ezt követte a 2014-es szocsi olimpia megnyitóján való megjelenése, valamint egy 2017-es, 2019-es, valamint egy 2023 márciusi moszkvai út is. Putyin és Oroszország „keleti nagy testvérre” való nagyobb ráutaltságát mutatja, hogy az orosz elnök 2014-ben, ’15-ben, ’16-ban, ’17-ben, ’18-ban, ’19-ben és 2022 februárjában kínai utat tett. 2019 júniusában a két vezető bejelentette, hogy „átfogó stratégiai koordinációs partnerséget kívánnak kialakítani egy új korszakért”, kifejezve a „magas fokú politikai bizalmat” és „mindenre kiterjedő együttműködés” fontosságát. A katonai együttműködés a Moszkva és Peking között jelentős, és magában foglalja az orosz haditechnikai licenszek átadását, közös gyakorlatokat, valamint a hírszerzési információk megosztását és a fegyverrendszerek közös fejlesztését. A két fél 2021 novemberében aláírta a 2021-2025 közötti katonai együttműködés útitervét, amely az e téren való együttműködés irányvonalát adja.

A Kínai Népköztársaság és Oroszország erős kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatot is ápol, melynek a kölcsönös gazdasági prosperáláson túl célja a nemzetközi gazdasági rendszer „de-dollarizációjára” is.  Mindkét kormány határozott ellenállását fejezi ki a szankciókkal, mint politikai eszközzel kapcsolatban, mely egyértelműen utal a nyugati (USA) törekvések elleni mély ellenszenvre, valamint a kínai fél részéről a szankcionalizált partnerrel vállalt „szolidaritásra”.

Konklúzió

A hangzatos kijelentések, szerződések és partnerségi megállapodások ellenére a két nagyhatalom korántsem alkot egy értékközösséggel rendelkező szövetségi rendszert. Mivel közös határaik alapvető civilizációs, kulturális törésvonalat is jelentenek és hosszú időre visszamenő birodalmi tudattal rendelkeznek elsősorban az Egyesült Államok globális hatalmi igényei elleni közös ellenérzések „tartják őket egyben”. Az orosz eurázsiai koncepció és Kína Egy övezet egy út kezdeményezés programjában is számos egymást kizáró, vagy nagyban megnehezítő célkitűzés (számos azonos régió és ország felett igyekszik kínai pénzügyi-, piaci-, illetve orosz energetikai, védelmi-hadiipari függést biztosítani) érhető tetten. Emellett nyilvánvalóak az orosz-kínai érdekellentétek a Shanghaji Együttműködés Szervezeten belül is, ahol Kína kereskedelmi és vámügyi liberalizációra és óriási exportja szabad mozgásában érdekelt, míg az Oroszországi Föderáció az energetikai területen való elmozdulás jelentene előnyöket. Tovább bonyolítja a viszonyt az is, hogy Moszkva hagyományosan (szovjet időkre visszamenően) jó kapcsolatokat ápol Új-Delhivel is, mely elsődleges történelmi szerepének megfelelően ma is potenciális eszköz lehet Peking ambícióinak ellensúlyozására.

A történelmi tapasztalatok és a sokszázéves rivalizálás alapvetően megágyaztak egy mélyen meglévő bizalmatlanságnak, amely a geopolitikai aspirációk mélyén jelenleg is megtalálható. Ugyan jelen helyzetében Oroszország nagymértékben érdekelt a Kínával való jó kapcsolat fenntartásában, korántsem garantált, hogy szívesen hajlandó beletörődni egyértelmű pozíció vesztésébe és a Kína melletti másodrendű szerepbe. Bár jelenlegi erőforrásai és jövőbeni kilátásai (csökkenő népesség, technológiai-gazdasági lemaradás stb.) alapján Moszkvának el kell fogadnia Peking dominánsabb helyzetét az eurázsiai kontinensen, a hosszútávú, tartós kínai-orosz partnerség korántsem garantált.

Források:

1. Krausse, Alexis Sidney: Russia in Asia: a record and a study, 1558-1899, G. Richards, London, 1899.
2. Gao, James Z.: Historical dictionary of modern China (1800–1949), Scarecrow Press, Lanham, Maryland, 2009.
3. Dobbins, James; J. Shatz Howard; Wyne Ali: Russia Is a Rogue, Not a Peer; China Is a Peer, Not a Rogue, Different Challenges, Different Responses, RAND Corporation, 2018.
4. Wei, Bingling: The Red Cross Society of China in the Beiyang Government Period (1912-1928): A Civil Society Organisation Amidst Political Unrest, Asia-Pacific Journal of International Humanitarian Law, 2021.
5. Kozyrev, Vitalij: Russo-Sino Relations in the Vladimir Putin and Xi Jinping Eras, 21.10.2021.
6. Propenko, Alexandra: The Risks of Russia’s Growing Dependence on the Yuan, Carnegie Endowment for International Peace, 2nd February 2023.
7. Alexander Gabuev; Maria Repnikova: Why Forecasts of a Chinese Takeover of the Russian Far East Are Just Dramatic Myth, South China Morning Post, 14.06.2017.
8. China’s Economic and Trade Ties with Russia, Congressional Research Service, 24th May, 2022.
9. Gupta, Prithvi: Oil-for-loans: Chinese energy investments in Russia, Observer Research Foundation, 22nd February, 2023.
10. Griffin, Rosemary: Russia, China look to increase energy cooperation amid Western sanctions, S&P Global, 29.11.2022.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A felhasznált kép forrása a Pinterest.

A Természetszerű a kínai-orosz barátság? – Kína gazdasági és politikai befolyásának növekedése Oroszországban, az orosz-kínai viszony „szemüvegén” keresztül. bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

South Korean President Yoon Suk Yeol came to Tokyo this week to meet with his Japanese counterpart, Prime Minister Fumio Kishida, in a hint of further diplomatic softening. Due to concerns in South Korea–Japan relations, it was the first official visit of a South Korean president to Tokyo in 12 years. Yoon’s visit comes just over 10 days after the two presidents reached an agreement to settle a disagreement over South Korea’s 2018 court verdict against Japanese corporations’ use of forced Korean labor during World War II.

Few issues between Japan and South Korea command as much attention and political capital while yielding as fragile outcomes as historical reconciliation. Yet, all of these reconciliation initiatives have been fundamentally faulty, whether in terms of procedure, substance, or seeming insincerity. Because of Japan’s history of ineffective apologies and accords, many Koreans believe the country has not fully expressed remorse for its colonial sins. Meanwhile, some Japanese have „apology fatigue” which results from giving multiple apologies without witnessing long-term changes in relations.

The names of the bodies of water separating Japan and the Korean Peninsula, Sea of Japan or East Sea; sovereignty over a group of rocky islets between the two countries (Dokdo/Takeshima); the legality of Japan’s colonization of Korea from 1910 to 1945; and the treatment of sexual slaves, also known as „comfort women”, by the Japanese imperial military during the course of the conflict are among the many areas of historical tension between South Korea and Japan. These historical grievances often spill over into non-historical disagreements, such as Japan’s decision to dump Fukushima Daiichi nuclear power plant wastewater in 2021 and its 2019 tightening of export regulations on chemicals used by South Korea’s semiconductor sector.

Background

While South Korea and Japan restored ties in 1965, unsolved historical issues continue to obstruct real bilateral reconciliation and effective diplomatic, security, and economic cooperation. Previous attempts to enhance ties, both bilaterally and trilaterally with the US, have traditionally stressed a „future-oriented” strategy centered on joint security and economic objectives. Without a comprehensive settlement to historical difficulties, „future-oriented” bilateral cooperation on diplomatic, security, and economic issues would be restricted and unsatisfactory. Poor ties between the US and its two closest regional allies are not just an irritation, but also a direct danger to the US’s long-standing objective of creating a network of allies in the area, as well as its current goal of attaining integrated deterrence as part of its Indo-Pacific strategy.

Yet, despite previous attempts to resolve Japan’s imperial heritage, historical disagreements may grow and generate regions of enmity that harm future ties. For example, after Japan’s decision in August 2019 to remove South Korea from its „white list” of trustworthy economic partners, South Korean President Moon Jae-in said in an emergency cabinet meeting that „we [South Korea] will never again lose to Japan.” Japan’s export restrictions disrupted South Korean supply lines, forcing the Moon administration to rely on local suppliers and other nations to manage its increased economic vulnerability. This trade conflict, which arose as a result of a court judgement on forced laborers in 2018, was as much a reflection of present economic warfare and national pride as it was unresolved history.

Conservative South Korean leaders’ attempts to repair ties with Japan have been pragmatic but unpopular. They focused on security and economic concerns while dismissing their opponents. Yet, this strategy has never resulted in the type of long-term goodwill that exists between South Korea and Japan that exists among NATO members. However, these attempts have been faced with persistent criticism for failing to address territorial issues and compensate Korean victims of Japanese colonization. The 2015 comfort women agreement, South Korea’s final important accord with Japan, disintegrated fast after progressive reformer Moon Jae-in was elected president in 2017. Moon’s cancellation of the deal, as well as the South Korean Supreme Court’s 2018 judgment ordering Japanese corporations to pay compensation to World War II-era forced labor victims, hastened the deterioration of ties between Tokyo and Seoul. The Abe administration imposed tighter limits on technology exports to South Korea, resulting in local boycotts of Japanese products and Seoul’s attempts to minimize its economic dependency on Japan via increased R&D expenditure.

A promising summit

Nonetheless, the recent Yoon-Kishida meeting offers a diplomatic boost to Seoul and Tokyo, as well as a more political impetus to develop a „future-oriented” bilateral partnership. Much of the rapprochement between the two neighbors is motivated by growing security concerns about Pyongyang’s repeated missile tests, China’s escalating military posture, and tensions across the Taiwan Strait, which both Tokyo and Seoul regard as critical to their respective security. The event also speaks well for enhanced trilateral ties between the United States, Japan, and South Korea. As a result, it has a favorable impact on the Biden administration’s Indo-Pacific Strategy. Nonetheless, the Yoon administration confronts significant internal political challenges from its own people.

The summit could be considered as a crucial step toward resuming bilateral South Korean-Japanese ties, which resumed after Yoon’s inauguration in May 2022. Before yesterday’s summit in Tokyo, the two leaders had met four times. Better bilateral ties have also facilitated trilateral contacts between the United States, Japan, and South Korea, with the three nations hosting roughly 40 trilateral meetings in the previous year. To keep the sense of optimism going, Japan declared its intention to lift export limitations on certain chemicals used in the production of semiconductors and displays that have been imposed on South Korea since 2019, likely in reaction to the forced labor court verdict. South Korea’s trade minister indicated that his nation will abandon a World Trade Organization case against Tokyo. These moves present an opportunity for enhanced economic security cooperation, including supply chain coordination and resilience against Chinese economic pressure.

Kishida also announced that the two nations’ military cooperation and strategic discussions will restart at the vice-ministerial level. The talks will almost certainly culminate in the complete reinstatement of the General Security of Military Information Agreement, which both nations signed in 2016, allowing them to exchange sensitive information. Enhanced security connections will aid in the strengthening of defense and deterrence on the Korean Peninsula and beyond. Keidanren, Japan’s biggest business association, has recently announced intentions to create a joint scholarship fund with South Korean corporations to boost youth exchanges. Yoon was joined by a group of South Korean business executives to meet with their Japanese counterparts. People-to-people interactions can help cement South Korea-Japan connections from the ground up, rather than only from the top down.

The Biden administration has been eager to applaud the diplomatic reconciliation between two of America’s closest allies. Separate but complementary remarks from the White House and the State Department welcomed the historic and promising new chapter between Japan and South Korea. While Washington urged both parties to pursue reconciliation and established political space for talks in trilateral forums, the latest attempts at rapprochement should be attributed to Seoul and Tokyo. The constant escalation of North Korea’s nuclear and missile threats, including a long-range missile test the morning of the Yoon-Kishida meeting, as well as worries over China’s challenge to the current rules-based regional order, have all contributed to improving South Korea-Japan ties. The two US partners are now taking practical efforts to strengthen security cooperation on the Korean Peninsula and in the Indo-Pacific region. All of this works favorably for Washington, which is attempting to rally like-minded friends and partners in order to maintain regional stability. As stated in the Phnom Penh Statement on US-Japan-Republic of Korea Trilateral Partnership for the Indo-Pacific, the Biden administration would particularly welcome cooperation with its two allies on matters other than Northeast Asia. In 2018, Japan approved its Free and Open Indo-Pacific Strategy before the United States. With South Korea releasing its own Indo-Pacific Strategy by the end of 2022, more collaboration is needed in areas such as new technology, climate change, and development financing, among others.

Possible solution through the way of memorialization and education

78 years after the war’s conclusion, reconciliation between Japan and South Korea must meet the wishes of the surviving war victims while also forcing both nations to rethink how they interact with their history. Any deal that relies mostly on apologies for external geopolitical security concerns or economic gains will have the same basic weaknesses as prior accords. Addressing the requests of victims has not been a fundamental component of Japan-South Korea reconciliation, security, or economic accords, which is why elite-led initiatives feel hollow. Short-term and state-centric goals promote cynicism among public hardened by years of short-lived accords, ensuring that the few survivors do not get closure. As a result, Washington’s engagement in mediation should be restricted in order to prevent the idea that reconciliation is just an impediment to be surmounted in order to concentrate on regional security challenges, particularly as the US has never completely acknowledged its role in covering up the original sin. Moreover, a restricted involvement of the United States in mediation would prevent the possibility of two significant friends misinterpreting anything less than complete support as a slur.

The Korean government and the public should assist, rather than obstruct, the willing acceptance of compensation. Despite the fact that hundreds of victims accepted it, the Moon administration shut down the fund created in 2015. Similarly, victims were prevented from receiving payments from the Asian Women’s Fund, which was established in 1995, since nonprofit groups pressed victims not to take Japanese money in order to get a special payout from the Korean government. Organizations that assist victims should only play a supportive role and should not speak or accept agreements on behalf of the real victims. Finally, the choices of relatives with legal standing to advocate for victims who have died or are incapable should be respected.

With the establishment of memorials and the dissemination of historical knowledge, the Japanese and Korean governments and their respective populations may ’move with’ history rather than ’moving on’ from the historical problems. Japan and South Korea’s relations should center on investments that have the potential to return „dividends,” which means they should contain activities that develop new areas of collaboration rather than placing a definitive mark on the past. Engaging with history, both in the here and now and in the future, critically is an effective strategy to prevent any diplomatic flare-ups that emerge from the politicization of historical concerns. The construction of memorials commemorating comfort women in South Korea and other countries across the globe has been the most contentious aspect of the comfort women problem in recent years. The demand of Japan to have the comfort women monument in front of the Japanese Embassy in Seoul removed was a major sticking point in the 2015 comfort women agreement. Third-party nations were likewise subjected to intense lobbying pressure from Japan and South Korea in relation to comparable statutes.

It is not necessary for statues remembering Korean victims of colonialism to have a hostile tone. Several already exist, such as the Monument in Memory of Korean Victims of the A-bomb in Hiroshima Peace Memorial Park and the Monument for Korean Atomic Victims in Nagasaki Peace Park. Both memorials make reference to the use of forced labor as the motivation for Koreans’ presence in Hiroshima and Nagasaki in 1945, the years in which the atomic bombs were detonated. The building of both monuments was a difficult and highly political endeavor. Both arose from civil society pressure and grew in size and significance over time as the local and South Korean governments collaborated in their advancement. As a result of the successes of these two cases, it is possible that new memorials commemorating forced laborers and comfort women could be built; however, the nature of these memorials and their locations should be continuously negotiated in the interest of fostering better relations and developing a deeper comprehension of the events of the past going forward.

The establishment of peace museums would be an effective means of resolving disinformation and education shortages as well as developing constructive narratives around the relationship between Japan and South Korea. It is possible for museums dedicated to peace to play a significant part in the process of educating people about peace by bringing attention to the various meanings that can be ascribed to the concept of peace and by providing opportunities for visitors to contemplate, engage in conversation about, and take part in deliberated routes leading to both personal peace and cultures of peace. In Japan, such a place to reflect on Japan’s colonial history already exists, most notably at the Hiroshima Peace Memorial Museum, the Nagasaki Atomic Bomb Museum, and the Women’s Active Museum on War and Peace in Tokyo, despite the fact that the issue is limited to only a small portion of the former two museums. A Japanese government-supported museum in Tokyo with a board of trustees comprising stakeholders from both nations would complement the War and Women’s Human Rights Museum in Seoul, which is primarily a point of contention between the two countries. By delegating power to the Japanese side, the Korean side recognizes Japan’s attempts to retain its peace identity.

Monuments and museums dedicated to peace leave behind a physical legacy for victims who will soon no longer be alive. In addition, museums and monuments are forward-looking because people will continue to visit them eternally, and the information presented in museums is continually revised, negotiated, and discussed. This discussion necessitates both parties critically examining how they have previously recounted history. In order to successfully negotiate this issue, both parties will need to do an in-depth analysis of how they have previously described the events. South Korea should not silence academic exploration of the complexities of the colonial era and should bring attention to the domestic discrimination that comfort women faced in the postwar era, which included ethnic Japanese. Japan must clearly condemn any reports that reject the coercive and brutal character of the comfort women system.

It would be arrogant of us to attempt to sketch out what the ultimate wording of a settlement with comfort women or forced workers ought to be. The victims should decide, in the privacy of negotiation chambers, what constitutes a sufficient apology, and the terms of that apology should only be made public at the victims’ request. In light of this, it is imperative that the governments of Japan and South Korea, as well as the general people in both countries, avoid reliving the past on their behalf and instead devote their energies to critically examining the past and finding new areas of collaboration. Taking responsibility for the past is just the first step, and establishing peace museums and monuments will demonstrate a concrete commitment to extending a sincere apology to victims and to advancing human rights in the future.

Summit’s implications

Even though the meeting has significant positive implications for a „future-oriented” relationship between South Korea and Japan, and by extension for trilateral relations between the United States, Japan, and South Korea, more work needs to be done by all parties to cement newly discovered gains in bilateral relations. The opposition Democratic Party in South Korea referred to the agreement reached by the Yoon administration with Japan on the matter of forced labor as the „most humiliating moment” in South Korea’s diplomatic history. In the same vein, the opposition criticized Yoon for walking away from his meeting with Kishida without having been offered an apology first. According to the results of a recent survey, around 60% of people living in South Korea are against Yoon’s unilateral gesture to Japan. Opponents think that Yoon surrendered too much ground to Japan when he chose to let South Korean firms pay victims rather than Japanese corporations.

If Tokyo is willing to meet Seoul halfway on the reparation fund, it will be able to give the Yoon administration with more diplomatic cover, which will reduce the likelihood that domestic politics would once again derail ties between Korea and Japan. However, the Japanese corporate community has not provided any indication as of now on whether or not it will make voluntary contributions. Yoon also indicated that his administration would not require Japanese corporations to contribute money to the fund, and he said that this was something that they would not do. But, such approaches may help put an end to demonstrations in South Korea or, at the very least, bring to light the unyielding attitude of those Koreans who are reluctant to make any concessions in order to restore relations between South Korea and Japan.

When it comes to making extra gestures that seem to go beyond the 1965 bilateral agreement that Tokyo considers to have completely addressed all compensation concerns, Kishida certainly confronts his own set of political obstacles that he must overcome. Nevertheless, in order for this agreement to go through, Japan has to prove that it is sincere, that it is flexible, and that it has the same kind of guts that Yoon has shown in taking this route. If that were to happen, the political opposition in South Korea would have to show some self-control and refrain from undoing the Yoon-Kishida accord in the future.

Conclusion

Yet, strengthening relations between Seoul and Tokyo remains a significant objective. Both Japan and South Korea have a fundamental set of beliefs and interests in common that are distinct from those of the majority of other Asian nations. They are dedicated to protecting democratic political institutions, free and fair elections, and the right to speak one’s mind, assemble with others, and practice one’s religion, none of which are generally respected in the Asian area. Both countries are economic powerhouses with significant cultural impact and a great deal of soft power, despite the fact that they have a lot of difficulties in common. It is possible that friction among the area’s democracies may wind up further boosting its forceful dictatorships since authoritarian nations in the region, notably China, Russia, and North Korea are becoming more supportive of one other. In addition, mending the damaged trade ties between Japan and South Korea is essential to the well-being of the world economy at a time when interruptions to supply chains are becoming more common and economic nationalism is on the rise.

The leaders of South Korea and Japan were able to attain a significant milestone in the development of their bilateral ties as a result of the statesmanship shown by both Yoon and Kishida. It is inevitable that historical concerns may reemerge in South Korea’s relations with Japan; nevertheless, the succession of diplomatic actions made over the course of the last year between the two nations gives a chance to further strengthen cooperation in the Indo-Pacific region.

Other publications in english available here.

Cover photo from Pintereset.

A History and rapprochement of South Korean and Japanese relations bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Csaknem 10 évvel ezelőtt hatalmas menekülthullám áramlott Jordániába és a környező országokba. Ennek oka az arab tavasz nyomán kitörő polgárháborúk Irakban és Szíriában, illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megjelenése a térségben. A Jordán Hásimita Királyságnak és az ide menekülő szíriai és iraki állampolgároknak számtalan problémával kell és kellett szembenézniük: integráció az új társadalomba, menekülttáborok létrehozása, a menekültek elhelyezése és egy új esély biztosítása számukra. Mára Jordánia az az ország, amely lakosságához viszonyítva a legtöbb menekültet fogadja: 1000 lakosra összesen 89 fő menekült jut. Habár az ország kapcsán legtöbbször a palesztin menekültek helyzete merül fel, elemzésemben a kevésbé taglalt, szíriai és iraki menekültközösségek helyzetét, kapcsolatát és a menekülttáboraikat szeretném bemutatni.

A Jordán Hásimita Királyságról röviden

Jordán Hásimita Királyság egy Közel-Keleten található „demokratikus alapokon működő alkotmányos monarchia”[1]. Az ország tulajdonképpen egy mesterséges képződmény, hiszen az észak- jordániai lakosok hagyományosan Szíriához, a dél-jordániaiak pedig az Arab-félszigethez kötődtek, a nyugat-jordániaiak pedig a ciszjordániai palesztinokkal azonosultak. A területe az évszázadok során különböző birodalmak részét képzete és ütközőzónaként szolgált az arab törzsek számára. 1921-ben, brit mandátum alatt jött létre a Transzjordánia Emirátus, majd 1946. május 25-én független királysággá vált. Ekkor egyesült Kelet-és Ciszjordánia is, és jelentős számú palesztin menekült jordániai állampolgárságot kapott. A területet 1967-ben megszállta Izrael, amelynek következtében a palesztin csapatok is felléptek a régió elnyerése érdekében. Ennek eredményeként Jordánia 1988-ban lemondott Csiszjordániáról és megszakított mindennemű kapcsolatot.[2]

A Westminster Foundation for Democracy szerint az ország azonban jelenleg csak formálisan alkotmányos monarchia. Az Alapítvány megjegyzi, hogy bár előrelépés történt a parlamenti demokrácia és a fokozott decentralizáció irányába, még mindig esedékes a „parlamenti gyakorlat korszerűsítése, a pluralizmus előmozdítása, valamint a választott képviselők és a lakosság szélesebb köre közötti párbeszéd elősegítése”. Az állítást más források is előtámasztják: a Freedom House szerint királynak domináns szerepe van a politika és a közigazgatás irányításában, továbbá parlament alsóházát választják, de a választási eljárás szándékosan hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéket, és a kamara csekély valódi hatalommal rendelkezik. A kormány nyomása és a korlátozó szabályozások megnehezítik a média és a civil társadalmi szervezetek működését. Az igazságszolgáltatási rendszer nem független, és gyakran nem tartja tiszteletben a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Megfigyelhető, hogy többször is megkérdőjeleződött a demokrácia érvényesülése az országban az évek során. A szegénység és a megélhetési költségek növekedése miatt a polgárok és az állam közötti bizalom már számtalanszor megingott, illetve a lakosság részvétele a döntéshozatalban korlátozott, különösen a marginalizált csoportok, például a nők, a fiatalok és a fogyatékkal élők körében. A Freedom House által a politikai jogokról és a polgári szabadságjogokról világszerte készített éves tanulmány szerint Jordánia nem tekinthető szabad országnak sem. A Freedom on the Net tanulmányuk alapján pedig az internet szabadsága Jordániában továbbra is korlátozott: „az internethez való hozzáférés az elmúlt években jelentősen javult, bár továbbra is fennállnak az online tevékenység állami felügyeletével kapcsolatos aggodalmak”.

Az iraki és szíriai menekült közösségek helyzete

A lakosság száma a menekült hullámoknak köszönhetően növekedett meg a 20. században, legtöbb menekült Palesztinából és Irakból érkezett. Szám szerint 2,6 millió (regisztrált) palesztin menekült, 1 millió iraki menekült és 1,6 millió szíriai menekült tartózkodik Jordániában, továbbá a külföldi munkavállalók számával együtt, a nem jordániai állampolgárok száma meghaladja az 5 millió főt, amely csaknem a lakosság felét jelenti.[3] A soknemzetiségű társadalomnak és mai napig nagy jelentőségű törzsi tagolódásnak köszönhetően az országban a szociális biztonsági faktorokon több törés is fellelhető.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Jordánia az az ország, amely lakosságához viszonyítva a legtöbb menekültet fogadja, 1000 lakosra összesen 89 fő menekült jut. Összességében az ország több, mint 1,3 millió szíriai állampolgárnak ad otthont. 2023. februári adatok szerint az aktívan regisztrált érintettek száma 661,854 fő, ebből 20% (135,028 fő) él menekülttáborokban, és 80 százalékuk (526,826 fő) pedig a táborokon kívül. 2022-es adatok szerint az iraki aktív, nyilvántartott, érintett személyek száma 66 029 fő, kevesebb, mint a szíriaiaké. Így összesen 727 883 szíriai és iraki menekültet és menedékkérőt tart nyilván az UNHCR Jordániában.

Fontos megjegyezni, hogy a két menekült közösség megítélése között általában óriási különbségek vannak. Az iraki menekültek a két állam közötti történelmi kapcsolatok miatt jobb helyzetben vannak a jordániai társadalomban, így az országot „mindig is politikai menedékhelynek tekintették az iraki állampolgárok”. Tekintettel arra, hogy az iraki menekültek többsége városi területekről származik, Jordánia városai kézenfekvő menedékhelyeket kínálnak az irakiak számára. Leginkább Amman, Zarqa és Ibrid városába érkeznek, különösen a közlekedési és szolgáltatási infrastruktúra miatt. Ráadásul a jordán-iraki határ mentén nincsenek igazi határvárosok (mint például a szíriai és a jordániai határ mentén). Az iraki menekültek az ország stabilitása miatt biztonságosnak írják le a Jordániában való életet.

Ami a szíriai menekültek helyzetét illeti, a jordániai állampolgárok úgy vélik, hogy ez a réteg kevésbé képzett és szegényebb, mivel a szíriaiak többsége vidéki területekről származik Dél-Szíriából. A több ezer szíriait, akik átlépik a határt, általában nem fogadják be a jordániai nagyvárosok, így a legtöbbjüket a 2012. júliusában létrehozott, az UNHCR és a jordániai kormány által közösen irányított zaatari táborban és az 2014-ben létrehozott azraqi táborban helyezik el. A zaatari tábor az egyik legnagyobb szíriaiakat befogadó menekülttábor, a menekültek száma 82 268 fő. Mafraqtól (egy észak-jordániai várostól) 10 km-re keletre található. Az Azraq táborban 39 322 menekültet helyeztek el, amely Északkelet-Jordániában található.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szíriai menekülteknek több kihívással kell szembenézniük, mivel nem rendelkeznek ugyanazokkal az előnyökkel, mint az iraki nemzetiségűek. Általánosságban elmondható, hogy az iraki menekültek nagyon gyorsan és könnyen be tudnak illeszkedni a társadalomba, mivel a városi területeken és a városokban szívesen látják őket, így csak az alapvető szociális biztonsági problémáktól szenvedhetnek, de a szíriai menekültek kiszolgáltatottabbak a társadalmi elutasítás és a vidéki területeken, valamint a menekülttáborokban uralkodó életkörülmények miatt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatportálja is alátámasztja ezt az állítást, a „Registered Persons of Concern Refugees and Asylum Seekers in Jordan” adatlap szerint a szíriai menekültek és menedékkérők 62,3%-a a nagyvárosi régión kívül él, az iraki menekültek és menedékkérők 88%-a azonban a fővárosi régióban.

A menekülttáborban vagy azon kívül?

A szíriai és iraki menekültek számára fenntartott két fő jordániai tábor a már említett zaatari és azraqi tábor. A zaatari menekülttábor 11 éve nyitotta meg kapuit, kezdetben 80 000 fő szíriai állampolgárt helyeztek el itt. A 12 körzetre osztott tábor a csúcspontján mintegy 200 000 szíriai menekültnek adott otthont, ezzel Jordánia negyedik legnagyobb városává vált. Az évek során sok menekült visszatért Szíriába vagy más országokba költözött, a táborban még mindig mintegy 80 000 ember él, akiknek több mint fele (55%) gyermek.  A tábor 58 közösségi központtal, 32 iskolával és nyolc orvosi rendelővel rendelkezik.

Az azraqi menekülttábort 2014-ben nyitották meg azzal a célzattal, hogy csökkentse a zaatari tábor túlzsúfoltságát. Jelenleg 40 000 fő menekültnek ad otthont, irányítását a Szíriai Menekültügyi Igazgatóság (SRAD) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága koordinálja. A menekülttábort szintén falualapú megközelítéssel hozták létre, hogy a lakosok körében erősítsék a felelősségvállalás és a közösség érzését. Az Azraq táborban jelenleg négy egészségügyi alapellátási központ, 15 iskola és 388 hivatalos üzlet működik, amelyek a menekültek és a befogadó közösség tagjainak tulajdonában van. A magas szintű biztonság és a távoli elhelyezkedés miatt az azraqi tábort általában a „kevésbé vonzó” tábornak tekintik. Sőt, Azraq soha nem érte el a 120 000 fős maximális befogadóképességének a felét sem, mivel a menekültek többsége úgy döntött, hogy táboron kívül jobb helyzetben élhet. Továbbá, a táborokban a nők és lányok elleni nemi erőszak miatt dönt úgy sok család, hogy lehetőség szerint elkerüli az ide való költözést.

Zaatar-ban és Azraq-ban különböző módon juthatnak a menekültek jövedelemhez. A jövedelemszerzési lehetőségek lehetséges formái közé tartozik például az ösztönző alapú Önkéntességi rendszer (Az IBV aktív szerepet játszik abban, hogy a menekültek lehetőségük legyen kiegészítő jövedelemhez jutni) és a magánvállalkozások működtetése a helyi piacon, amely által a menekültek különböző vállalkozásokat is működtethetnek; például fodrászüzleteket, ruházati boltokat, illetve ételstandokat. Minden menekült havi 23 jordániai Dinár (32 dollár) értékű élelmiszer-utalványt kap a Világélelmezési Programtól (WFP), továbbá a WFP az iskolai étkeztetési program keretein belül napi étkeztetést biztosít a két táborban működő iskolák tanulói számára. Azonban ezek a támogatások már nem elégítik ki az alapvető szükségleteket a növekvő élelmiszeráraknak köszönhetően. Külső válságok sorozata gazdasági válságot és inflációt idézett elő Jordániában (a szíriai konfliktus gazdasági következménye, COVID-19 világjárvány, orosz-ukrán háború) ennek következményeképpen pedig a szíriai és iraki menekültek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az országban. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a zaatari táborban élő menekült családok nagy része eladósodott, és 92 százalékuk arról számolt be, hogy emiatt kénytelek az élelmiszerfogyasztás csökkentéséhez vagy illegális munkák vállalásához folyamodni. A jordániai menekülttáborokban már az ukrajnai háború kitörése előtt is nőtt az élelmiszerellátás bizonytalansága: a táborokban a menekült háztartások több mint fele (58%) élelmezési gondokkal küzd, míg két évvel ezelőtt ez az arány csak 39,5% volt. Továbbá a szigorú be- és kilépési feltételek miatt a táborok lakói nagyrészt el vannak zárva a külső munkaerőpiacoktól és élelmiszervásárlási lehetőségek széles skálájától, így rendkívül érzékenyen reagálnak a táboron belüli élelmiszerár-emelkedésekre.

Viszont úgy tűnik, hogy a Zaatar-on és Azraq-on kívül jelenleg nehezebb a megélhetés a menekültek számára. A táborokban uralkodó nehéz helyzet és szigorú szabályok ellenére a menekültek egy része úgy döntött, hogy visszaköltözik a menekülttáborokba (munkanélküliség, valamint az emelkedő üzemanyag- és áramárak miatt), amelyeket korábban elutasítottak. Zaatar-ban és Azraq-ban (az Azraq tábor az első megújuló energiával működő menekülttábor a világon) napenergiával biztosítanak áramot a lakók számára, illetve menedékházakban helyezik el a menekülteket, így az itt élők megélhetési költségei alacsonyabbak. Továbbá, úgy tűnik, hogy a jordániai kormány is a menekülttáborokba való visszatérésre ösztönzi az egykori lakókat, hiszen így csökkenhetnek az anyagi nehézségeik. Azonban a növekvő lakók száma egyre nagyobb terhet ró az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára, hiszen már így is túlzsúfoltak a táborok, ahol szükség lenne a szolgáltatások bővítésére és korszerűsítésére.

Tekintettel a jelenlegi világgazdasági helyzetre és a növekő inflációra Jordániában az ideális megoldás a táborok fejlesztése és kapacitásának kibővítése lenne, így a visszatérő és már bent élő menekültközösségek kevésbe szenvedik el a válság következményeit. Ahogy említettem, a menekülttáborokban is rendkívüli nehézségekkel néznek szembe a lakók, azonban a kialakított szociális hálónak köszönhetően biztosabb megélhetés vár az itt élőkre.

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-61 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva olvashatók.

Photo by Mohammad Almashni on Unsplash

[1]George, Alan. Jordan: Living in the Crossfire. London: Zed Books Ltd, 2005.

[2]George, Alan. Jordan: Living in the Crossfire. London: Zed Books Ltd, 2005.

[3]7Singh, Mnajari. األزمة إدارة إلى األزمة ضبط من :19-كوفيد بعد األردن) Jordan after COVID-19: From Crisis Adjustment to Crisis). Washington: Washington Institue for Near East Policy, 2020/04/15.

A Egy évtized küzdelem: A szíriai és iraki menekültek helyzete a Jordán Hásimita Királyságban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az elmúlt években a koronavírus-járvány okozta kényszerszünetet leszámítva a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren rendszeresen megfordultak az Emirates légitársaság látványos dekorációval ellátott Boeing 777-esei. A 2020-as világkiállítás alkalmából felhelyezett díszítés az expó zárása után lekerült a gépekről, így Ferihegyen sem láthatjuk többé.

Amikor Dubaj számára 2013-ban odaítélték a 2020-as világkiállítás rendezésének jogát, még senki se gondolta, hogy éppen a megnyitás évében tör ki egy olyan világméretű járvány, amely számos újratervezést von maga után. Az expó szervezése közben a kellő promócióról is gondoskodtak. Reklámhordozóként az öböl menti emírséget a világ többi részével összekötő közforgalmi repülőgépek remek felületnek bizonyultak, ezért a rendezvény kiemelt partnere és hivatalos légitársasága, az 1985-ben alapított Emirates is bekapcsolódott a világkiállítás reklámozásába. Pályázatot írtak ki, hogy milyen legyen az Expo 2020 logója, mi legyen az, ami igazán felkelti a nagyközönség figyelmét. A beérkezett tizenkilencezer tervből végül egy ősi lelet inspirálta javaslatot fogadtak el.

[...] Bővebben!

Románia második világháborús részvétele aligha van a közérdeklődés homlokterében idehaza. A románok elég erőteljesen ellenérdekeltek voltak a magyar célokkal, még ha velük egy szövetségesi rendszerben is léptünk hadba 1941-ben. Románia ekkori (hivatalos megnevezés szerint is) vezetője (Conducător), Ion Antonescu marsall a Szovjetunió támadás előtti hónapokban jutott hatalomra, miután a kicsapongó életéről hírhedt Károly király külföldre menekült.

[...] Bővebben!

Amit arról korábban a hivatalos szervek is beszámoltak, Magyarországon végzi ezekben a hetekben fegyvertesztjeit az egyelőre ideiglenesen, de már majdani magyar oldalszámával és felségjelzéssel ellátott, elsőnek elkészült magyar H225M SOF (80, F-ZWDZ, IRO011, 3117)

Zord

Újabb fontos állomásához érkezett a Magyar Honvédség forgószárnyas képességfejlesztése: az MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz idén megérkeznek az Airbus H225M közepes többcélú helikopter első példányai. A H145M helikopterek rendszerbe állításának ideje alatt kevesebb szó esett a H225M-mel kapcsolatos fejleményekről, ezért a helikopterdandárnál annak igyekeztem utánajárni, hogy hol tart a felkészülés az új típus fogadására és üzemeltetésére.

A tizenhat helikopter beszerzéséről szóló szerződés 2018. december 14-i aláírását követően több alkalommal jártak magyar szakemberek az Airbus dél-franciaországi gyárában, a Marseille melletti Marignane-ban. Az első magyar gép összeszerelése még 2020-ban elkezdődött és a következő évben került a végszerelő sorra. Végül 2022. november 15-én F-ZWDZ ideiglenes francia lajstrommal emelkedett először a levegőbe és mára már kézzelfogható közelségbe került a H225M hazai érkezésének időpontja.

[...] Bővebben!

„Mi is ott leszünk a végső csatában, / Én és a többi vörös magyarok / Kik elhulltunk, de a vörös szabadságnak / Ujra életet Ti, Ti adjatok.” – így zárta 1919 júniusában az omszki börtön falára írott versét ⁠Ligeti Károly⁠ forradalmár újságíró-költő, a bolsevikokhoz csatlakozott hadifoglyok (saját meghatározásukkal élve „katona-internacionalisták”) helyi szervezetének elkötelezett vezetője, mielőtt a fehérgárdisták 150 társával együtt kivégezték. A dolgozó emberiséget üdvözítő végső harc, mint tudjuk, végül nem jött el, de biztosak lehetünk benne, hogy ellenkező esetben a vörös magyar kontigens bizony szép számmal képviseltette volna magát a csatasorban. A dualista állam hadseregének orosz/keleti fronton (mellesleg kiugróan magas arányban) fogságba esett katonái közül ugyanis a magyar nemzetiségűek annyian csatlakoztak a kommunistákhoz, hogy Szabó Miklós politikus-történész szellemes ⁠megállapítása ⁠szerint „az orosz polgárháború első éve részben idegen pályán megvívott cseh–magyar háború volt”, mivel abban az időszakban a Vörös Hadsereg felét(!) volt magyar hadifoglyok alkották.

[...] Bővebben!

A blog olvasóinak nem kell bemutatni Kilián Nándor vadászrepülőt, vezérőrnagyot, légierő szemlélőt, akit jó két évtizede még a "kerítésen kívülről" volt alkalmam megismerni, majd az elmúlt hónapokban abban a megtiszteltetésben részesülni, hogy a munkatársa lehettem. A sors útjai kifürkészhetetlenek, mondhatnám erre...

...ahogy arra is, hogy ma - idejekorán! - sor került katonai pályafutását is lezáró búcsúrepülésére Kecskeméten.

Köszönjük, Nándi!    

Zord

A börgöndi Csapatrepülő Parancsnokság parancsnokának intézkedése alapján, a szentkirályszabadjai 87. Közepes Szállítóhelikopter Ezred ezredparancsnoki intézkedésében foglaltak szerint, 1976. szeptember 1-én, Mi-8-as helikopterekkel megkezdte működését a Magyar Néphadsereg légi kutató-mentő készültségi szolgálata, amely 1990. március közepétől már a Magyar Honvédség rendszerében végezte tevékenységét.

Nagy Sándor nyugállományú alezredes közvetlen közelről látott rá a hazai kutatás és mentés négy és fél évtizedes történetének jelentős, húsz éves időszakára, mivel szentkirályszabadjai helikoptervezetőként a nyolcvanas és kilencvenes években maga is adott kutató-mentő szolgálatot, majd egyetemi tanulmányai során és a diplomaszerzést követő beosztásában is ezzel a területtel foglakozott.

[...] Bővebben!

"A hűség a becsületem" - a nemzetiszocialista Védőosztag jelmondata a piac kemény viszonyai között élő könyv- és lapkiadók, és az állítólagos barna veszedelemre fixálódott újságírók együttes erőfeszítéseinek hála már egy jó ideje a szélesebb közönség előtt is valószínűleg ismert. Azt viszont már bizonyára jóval kevesebben tudják, hogy az SS nem a kezdetektől fogva használta azt, hanem 1931-ben adományozta nekik Vezérük az elismerése jeléül.

[...] Bővebben!

Az elmúlt hetekben ismét szokatlan, illetve új katonai légijárművek fordultak meg felettünk és cselekedett személyzetük látványos dolgokat. Nemcsak a lőtéren :-) A márciusi hírbejegyzés képe ezért a Neptune Strike 23-1-ről származik, rajta a Brit Királyi Légierő Kayak 31 hívójelű Voyager KC2 (Airbus 330 MRTT) tankerje, amint a USS Bush két Super Hornetjét itatja, két olasz Harrier a Cavour hordozóról pedig várakozik a sorára.

Zord

Az internet és az infokommunikációs eszközök (IKT) elterjedésével ma már szinte minden számítógépeken és az ezeket összekapcsoló hálózatokon keresztül működik. A társadalom is egyre inkább támaszkodik rájuk és használja ezeket a technológiákat, mivel használatuk napjainkban megkerülhetetlenné vált. A globális internet és világhálózat kialakulásával és elterjedésével összhangban egyre több kiberbűnözői csoport és terrorista csoport jelent meg a kibertérben. Ezek a csoportok a kiberteret egyfajta fegyverként alkalmazzák céljuk elérése érdekében. A kiberbűnözői csoportok elsődleges célja általában a vagyonszerzés vagy az anyagi kár okozása. A terrorista csoportok vonatkozásában a toborzás, támogatók szerzése, propaganda, eszme terjesztése, valamint a figyelemfelkeltés, más néven a soft tevékenységek a jellemzőek. A technológia dinamikus és permanens fejlődésével a különböző támadási módszerek is egyre szofisztikáltabbá, fejlettebbé váltak. Az új támadási módszerek ellen a védekezés igen nehézkes, a támadás felelősét (kombattáns) pedig szinte lehetetlen azonosítani, megnevezni. Cikkemben egy speciális támadási formát, a szolgáltatásmegtagadással járó túlterheléses támadást (Denial of Service) és annak fajtáit szeretném ismertetni.

A túlterheléses támadás meghatározása

A számítógépeken keresztül elkövetett bűnözés egyidősnek tekinthető a számítógépek megjelenésével, azonban a bűnözés felerősödését a gépek hálózatba történő kapcsolása jelentette. Ezeknek a hálózatba kapcsolt informatikai rendszereknek a sebezhetősége ennek következtében jelentős mértékben megnőtt, mivel a támadónak már nem szükséges fizikailag megközelíteni a célpontot, hanem elegendő a hálózatban fellelhető sérülékenységeket, biztonsági réseket kihasználnia. Ilyen veszélyforrást jelenthet egy hibásan megírt alkalmazás, mely esetben a hiányosságokat kihasználva átvehető a rendszer felett az irányítás vagy működésképtelenné tehető az adott rendszer. Ezen rendszerek ellen számos támadási forma sikeresen alkalmazható (például: malwarek). Mivel az informatikai rendszerek kapacitása nem végtelen, ezért az egyik legelterjedtebb támadási módszernek számít a túlterheléses támadás (Denial of Service). A szolgáltatásmegtagadással járó támadásról 1990-es évek óta beszélhetünk, mely ellen univerzális értelemben vett védelem a mai napig nem alakult ki, ezért napjainkban is előszeretettel alkalmazott támadási forma. A támadás lényege, hogy a támadó egy darab számítógép segítségével a célrendszer számára annyi kérést, csomagot küld, hogy azt az adott rendszer már nem tudja kiszolgálni, ezért a szolgáltatás működésképtelenné válik. Felhasználói szemszögből működésképtelennek tekinthető egy rendszer, ha válaszideje meghaladja a felhasználó tűréshatárának maximumát, így nem is szükséges teljesen működésképtelenné tenni azt.

A támadók később felismerték, hogy a támadás egyetlen számítógéppel történő kivitelezése több időt és energiát vesz igénybe, ezért megjelent a túlterheléses támadáson belül az elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Ezen támadási forma esetében a támadó már nem egy, hanem több számítógépet (zombigép) alkalmaz a támadás kivitelezésére, mely következtében gyorsabban, kevesebb ráfordított energiával képes elérni a kívánt eredményt. Egy DDoS támadás sikeres végrehajtásához 2 dolog szükséges: a célpontnál nagyobb erőforrásokkal rendelkezzen a támadó, valamint a célpont valamely sérülékenységét sikeresen ki tudja használni. Egy DDoS támadás során a komolyabb támadóerő és a nehezebb kivédés érdekében a támadók sok esetben botneteket használnak. A botnetek főbb jellemzője, hogy számtalan gépet foglalnak magukban és a világ minden táján megtalálhatóak, ezért kiiktatásuk szinte lehetetlen feladat. Az internet segítségével feltérképezhetőek nyílt forrásból azok a gépek, melyek bárki számára hozzáférhetőek. Ezeket a gépeket fertőzik meg kártékony, rosszindulatú programmal, ezzel válnak ezek a gépek egyfajta zombi gépekké. Zombi gépek alatt azokat a gépeket értjük, melyek az interneten keresztül a hacker vagy egy vírus az irányítása alatt tart és szükség esetén ezekről az eszközökről indítja meg a támadást. Egy botnet hálózat mérete igény szerint lehet több tíz ezres vagy akár több milliós is, melyeket általában e-mail spamküldésre és elosztott túlterheléses támadásra használnak.

A DDoS támadások használatának egyik nagy előnye a jelentős méretű károkozás mellett a könnyed megvalósíthatóságában rejlik. A DDoS támadás észlelése is egyre nehezebbé a válik a botnetek, illetve a különböző IP címek használatának köszönhetően. A DDoS támadásnak két fajtája különböztethető meg: magas sebességű (High DDoS), és alacsony sebességű (Low DDoS) támadás. Magas sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom és a kérések száma különbözik a normál forgalomtól, ebből kifolyólag ezt a fajta támadást könnyebb felismerni, észlelni. Az alacsony sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom mérete hasonlít a normál állapothoz, ezért ezt a támadási formát sokkal nehezebb felismerni. Jelenleg két részre oszthatóak a DDoS támadás észlelési módszerek: csomag alapú ellenőrzésre és áramlás alapú ellenőrzésre. Csomag alapú ellenőrzéshez kiválóan alkalmas a Wireshark vagy a TCP dump, melyek a hálózati forgalom rögzítésére alkalmasak. Az észlelési folyamat során a csomag fejléce kimarad, és a rendellenességet a csomagterhelés elemzésével azonosítják. Manapság, mivel a csomagokat is titkosítják, ezért a csomagterhelés elemzése szinte lehetetlen feladatnak minősül. Az áramlás alapú ellenőrzés statisztikai adatokon alapul a hálózati forgalom vonatkozásában. Jelenleg néhány hálózati eszköz (útválasztók, kapcsolók) hálózati protokollokon keresztül (NetFlow) gyűjtik és továbbítják a hálózati folyamatokat. Az áramlás azonos attribútumokkal rendelkező csomagok hálózati halmazát jelenti (forrás és cél IP címek). A magas mintavételi arány miatt a hálózati áramlás nem képes rögzíteni a kommunikációs módot, ezért néhány támadási módszert (alacsony sebességű DDoS támadás) nem képes észlelni.

DDoS támadások általában ismert és népszerű weboldalak ellen fordulnak elő. Az egyik legnagyobb DDoS támadást a GitHub szenvedte el 2018 márciusában, amikor 1,35 TBps forgalmat generáltak a weboldalon. A támadás nagy hálózati megszakítást és gazdasági károkat okozott. További nagy volumenű DDoS támadásként említhető a 2019 januárjában az Imperva nevű cég ellen elkövetetett két DDoS támadás. Az első esetben a támadó 500 millió csomagot, míg a második esetben 580 millió csomagot küldött a támadó másodpercenként a szolgáltatás leállásához. Összehasonlításképp a GitHub szervere 129,6 millió csomagot kapott másodpercenként. 2018-ban érte DDoS támadás a Wikipédia szerverét is, mely következtében az oldal 3 teljes hónapig működésképtelen volt. Ezek az incidensek jól reprezentálják a DDoS támadás súlyosságát és jelentőségét.

DDoS alkalmazása különböző hálózati rétegekben

A hálózati réteg vonatkozásában az ICMP (Internet Control Message Protocol) az IP fontos segédprotokollja, melyen keresztül megvalósítható a DDoS támadás. Az ICMP működésének lényege, hogy az egyik végpont a másik végpont működőképességének ellenőrzésére küld egy „Echo Request” ICMP üzenetet. A másik végpont az „Echo Reply” üzenettel válaszol az üzenet átvétele után. Ez az üzenetváltás megy végbe a legtöbb operációs rendszerben a ping parancs utasítására. Ezek a csomagok mérete igen kevés (általában 74 byte méretűek), ebből kifolyólag nem terhelik jelentősen sem a hálózatot, sem a végpontok számítási kapacitását. A támadás kivitelezése során a támadó „Echo Request” csomagokat küld a célpont számára egyszerre nagyszámú végpontot használva. A támadó a végpontok számától és a rendelkezésükre álló sávszélességtől függően a célpont sávszélessége túlterhelhető, így az általa nyújtott szolgáltatások jelentős mértékben lelassulnak, a megszokott működés lehetetlenné válik. Ezt a támadási formát ICMP floodingnak is szokás nevezni.

Az alkalmazási rétegben a HTTP (Hypertext Transfer Protocol) a legismertebb DDoS támadási módszer. A HTTP kliens szerver modellt követő, tranzakció alapú technológia. A kliens a lekérni kívánt weboldal azonosítóját (URL: Unified Resource Locator) elküldi a szervernek, a szerver pedig a válaszüzenetében továbbítja a kért objektumot. Ha a támadó képes ilyen, sok erőforrást igénybe vevő csomagot előállítani és azt nagyszámú végpontról egy időben elküldeni a kiszolgáló számára, akkor jelentős zavart okozhat a kiszolgáló adatbázis kezelőjének. Szélsőséges esetben ez akár a kiszolgáló leállását is eredményezheti. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy HTTP kérés mérete néhány 100 byte, így nagyon rövid idő alatt sok is elküldhető belőle, míg a válasz összeállítása nagy teljesítményű számítógépek használata mellett is több időt vesz igénybe.

A Syn Flood módszer a TCP kapcsolat kiépülését, egészen pontosan a három-utas kézfogást támadja meg. Egy ilyen kapcsolat, ha minden rendben megy, úgy néz ki, hogy a kliens küld a szervernek egy Syn csomagot, amire a szerver egy Syn-ack csomaggal válaszol. Ez jelenti azt, hogy a szerver tudja fogadni a beérkező kapcsolatot. A szerver a Syn-ack csomagot értelemszerűen arra a címre küldi, ahonnan a Syn-t kapta, ezt az információt pedig onnan tudja meg, hogy mi van a Syn csomag fejlécébe írva. A támadók ezt kihasználva hamis IP címmel töltik ki ezt a részt, a szerver így olyan gépekhez akar csomagot küldeni, akik vagy nem is léteznek, vagy ha léteznek is, nem számítanak Syn-ack-ra és eldobják azt. A szerver egy előre beállított timeout értékig vár mielőtt bármi ilyen félig kiépült kapcsolatot bezárna, ez lehetőséget biztosít a támadónak arra, hogy a szervert ilyen hamis kapcsolódási kérésekkel túltöltse, ezáltal a szabályos kapcsolatok kiépülését jelentősen lelassítsa, vagy akár teljesen ellehetetlenítse.

Összefoglalás

A fentebb leírtak alapján megállapítható, hogy a DoS, mint támadási módszert igen gyakran alkalmazzák a kibertérben. A támadási módszer a könnyű kivitelezhetősége és a szinte lehetetlen elhárítása következtében nagyon kedvelt a hackerek, bűnözők körében. Ennek a támadásnak számos fajtája, módszere ismert, melyet mindig a célba vett rendszer sajátosságaiból kiindulva szoktak kiválasztani. A DoS-on belül ma már sokkal elterjedtebb a DDoS, mely olyan erőforrással és sebességgel képes megtámadni egy adott rendszert, mely a DoS vonatkozásában elképzelhetetlen. Ezért a jövőben a DoS valószínűleg végérvényesen háttérbe fog szorulni és a DDoS támadások fognak még szélesebb körben elterjedni. Elég csak megemlíteni a tézis igazolására az Észtország ellen 2007-ben elkövetett támadást, melyet DDoS támadással hajtottak végre, mely az ország 2004-től teljes mértékben elektronikusan működő közigazgatási rendszerét több hétre ellehetetlenítette. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a jövőbeni információs műveletek és a hibrid hadviselés vonatkozásában ez a támadási forma továbbra is megkerülhetetlen lesz és szerves részét fogja képezni a kibertérben végbemenő cselekményeknek.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A Túlterhelés, mint támadási módszer bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bevezetés

A kábítószer-kereskedelem világszerte jelen lévő, azonban egyes országokban különösen komoly biztonságpolitikai kihívás. Ilyen többek között Mexikó is. Az országban a kábítószer-kereskedelem és az ebből fakadó erőszak nem a XXI. század eredménye, már az 1980-as években megjelentek azok a kábítószer-kereskedő szervezetek, amelyek a mai napig uralják a piacot, és az erőszak különböző formáit alkalmazva irányításuk alatt tartják az ország egyes részeit. Az 1990-es évek végétől – miután Kolumbia két legnagyobb kartelljét sikeresen felszámolták (elsőként a Medellín kartellt 1993-ban, 1995-ben pedig a Cali kartellt) – Mexikó vált a kábítószer-kereskedelem központjává az amerikai kontinensen. Az elmúlt másfél évtizedben a helyzet súlyosbodott az országban, a regnáló kormányok sorra háborút hirdettek a drogkartellek ellen. A gyilkosságok aránya ez idő alatt rohamosan növekedett, a tradicionális kábítószer-kereskedő szervezetek körül sokan bomlottak fel kisebb, azonban sokkal veszélyesebb csoportokra. Az ország területén úrrá lett az erőszak, a regnáló kormányok nem tudták megfékezni a kartelleket, amelyek így jelentős befolyásra tettek szert az egész ország területén.

A tanulmány célja az, hogy bemutassa Mexikó legnagyobb és leghíresebb kábítószer-kereskedő szervezeteit, amelyek a mai napig irányításuk alatt tartják az ország egyes részeit, illetve a kábítószer-kereskedelmet.

A kábítószer-kereskedelem kialakulása az ország területén

A kábítószer-kereskedelem gyökereit vizsgálva az országban, egészen a XX. század elejéig tekinthetünk vissza. Már az 1920-as évektől kezdődően mexikói kereskedők tiltott kábítószereket csempésztek át a mexikói-amerikai határon. Kezdetben ezek a szerek a marihuána és a heroin voltak, amelyek – egészen a mai napig – megteremtek, illetve előállíthatók voltak az ország területén. Az 1960-as és az 1970-es évek folyamán a kábítószer-kereskedelem fellendült, mivel a célország (Egyesült Államok) lakosságában terjedt a kábítószer-használat és függőség, így megnőtt a kereslet a déli szomszédnál termelt illegális termékekre. Az igazi fordulópontnak azonban az 1980-as évek számítottak. Az évtized folyamán születtek meg azok a kábítószer-kereskedő szervezetek, amelyek – ugyan kisebb-nagyobb átalakulások révén – a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a mexikói kábítószer-kereskedelemben. Abban, hogy a szervezetek virágzásnak indultak, több tényező is fontos szerepet játszott. Talán a legfontosabb közülük a politikai háttér volt. Az Intézményes Forradalmi Párt (Partido Revolucionario Institutional – PRI) által fenntartott egypártrendszer következtében a hatalmi rendszer meglehetősen centralizált volt. Természetesen a PRI mélyen elítélte a kábítószer-kereskedelmet és az ahhoz kötődő bűncselekményeket, azonban az országban intézményesült korrupció következtében egyes tevékenységek „megtűrtnek” számítottak. Az 1980-as évek folyamán a bűnszervezetek szoros kapcsolatot építettek ki a magasrangú tisztviselőkkel, illetve a Szövetségi Biztonsági Igazgatósággal (Dirección Federal de Seguridad – DFS), akik a társadalmi- és politikai ellenőrzést látták el a kormány számára. A DFS-el létrejött szoros kapcsolat pedig azt eredményezte, hogy egyes kábítószer-kereskedő szervezetek akadály nélkül tevékenykedhettek az ország területén. Az 1980-as évek vége és az 1990-es évek eleje azonban fellendítette az amúgy is virágzó kábítószer-kereskedelmet Mexikóban. Az Egyesült Államok felszámolta a karibi országokban található kereskedő- és transzportpontokat, ahonnan a Kolumbiából érkező árukat továbbították, elsősorban Floridába. Ennek következtében a kolumbiai szervezeteknek új szállítók és útvonal után kellett nézniük. A legoptimálisabb megoldásnak Mexikó tűnt, mivel közvetlen szomszédja a célországnak, ráadásul a megvesztegetések révén szinte teljes biztonságban tevékenykedhettek a mexikói szervezetek. A Medellín- és a Cali-kartell sikeres felszámolása után a mexikói szervezetek vették át a vezető szerepet, és az 1990-es évek végére már uralták a kábítószer-piacot. A jövedelmező üzlet azonban sokaknak felkeltette az érdeklődését. Egyre több kábítószer-kereskedő szervezet jött létre, akik véres háborúba kezdtek a csempészútvonalak feletti felügyelet megszerzéséért, majd a haszon maximalizálásáért. Az ezredfordulót követően, amikor a politikai hatalom decentralizálttá vált, a vezető tisztviselők többé nem tudták biztosítani a szervezeteknek a büntetlenséget. Az erőszak 2006-ban új szintre lépett, miután Felipe Calderón mexikói elnök háborút hirdetett a kartellek ellen.

2006 után az országon belül kialakult helyzet két lehetséges jövőképet vázolt fel a mexikói lakosság számára: vagy a kormány sikeres politikát folytatva visszaszorítja a megerősödött kábítószer-kereskedő szervezeteket, vagy az ország a drogbárók kezébe kerül, és olyan mélységekbe süllyed, mint amilyenben még Kolumbia sem járt Pablo Escobar idején.

Kábítószer-kereskedő szervezetek Mexikóban

Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején kezdtek el kialakulni azok a kartellek, amelyek a mai kábítószer-kereskedő szervezetek (Drug Trafficking Organizations – DTOs) elődjeinek nevezhetők. Az első ilyen nagy szervezet a Guadalajara kartell volt, amelyet egy volt rendőr, Miguel Felix Gallardo alapított meg 1982-ben. Gallardo és szervezete azonban nem tudta sokáig kiélvezni a jövedelmező vállalkozást. 1985 februárjában megkínozták és meggyilkolták Enrique Camarena DEA (Drug Enforcement Administration) ügynököt, és a gyilkossággal a Guadalajara kartell vezetőjét gyanúsították, majd 1989-ben le is tartóztatták. Ez egyben a szervezet felbomlását is jelentette, amely több darabra hullott szét. A XX. század utolsó évtizede és a XXI. század első néhány éve az utódszervezetek közötti harccal telt el. 2006 után azonban változott a helyzet, miután Calderón elnök háborút indított a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen. Ez azonban egy nem várt következményt is magával hozott. A szervezetek több kisebb kereskedő-csoportra bomlottak szét, amelynek következtében 2012-re már 60-80 kábítószer-kereskedő szervezet működött az ország területén.

Sinaloa kartell

A Sinaloa kartell mára már az egyik legrégebbi és legkifinomultabb szervezetnek számít Mexikóban. A Guadalajara kartellből kiszakadva 1988-ban jött létre, Joaquín Guzmán Loera, ismertebb nevén El Chapo és Héctor Luis Palma Salazar alapította. A kartell rövid időn belül az ország vezető kábítószer-kereskedőjévé vált, többek között a karibi útvonalak felszámolásának köszönhetően. A 2000-es évekre a kartell már több mint 50 országban volt jelen a Föld különböző pontjain, a 2010-es évek elejére pedig a kábítószer-kereskedelem közel 60%-át ez a szervezet bonyolította le, aminek következtében több mint 3 milliárd dolláros évi bevételhez jutott. A kezdeti kokain- és marihuána-csempészet után kibővült a szervezet portfóliója. Mára már olyan illegális szereket is szállítanak – elsősorban az Egyesült Államokba –, mint a metamfetamin, heroin és a fentanil.

Abban, hogy a szervezet évek óta vezető szerepet tölt be a kábítószer-kereskedelemben, hatalmas szerep hárult a vezetőkre, elsősorban El Chapora. Nem sokkal az után, hogy megalakult a Sinaloa kartell, El Chapo tudta, ahhoz, hogy fennmaradjon és hosszútávon sikeres legyen a szervezet, elengedhetetlen az erőszak alkalmazása. Erre példa, hogy 1992-ben a Tijuana kartell által tartott találkozóra 40 fegyverest küldött, akik 9 embert megöltek. Az Egyesült Államok és Mexikó hamar felismerte El Chapo szerepét a Sinaloa kartell élén, aminek eredményeként 1993-ban Guatemalában letartóztatták. A börtönben eltöltött ideje alatt a szervezet élén a fivére, Arturo és a Beltran Leyva testvérek álltak. 2001-ben azonban El Chapo sikeresen megszökött a börtönből, ami után visszavette a szervezet irányítását. 2014-ig sikeresen rejtőzött el a hatóságok elől, amikor újra letartóztatták, azonban a rácsok ezúttal sem tudták megállítani a drogbárót. 2015-ben újabb sikeres szökést hajtott végre, habár a szabadon töltött évei azután nem tartottak sokáig. 2016 januárjában újra elfogták, majd egy évvel később kiadták az Egyesült Államoknak, ahol életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

El Chapo harmadszori – és minden bizonnyal végleges – bebörtönzése azonban nem jelentette a Sinaloa kartell végét. Az irányítást a fiai és Ismael Zambada García (El Mayo) vették át. 2019. október 17-én Culiacán városában (Sinaloa állam fővárosa) őrizetbe vették Ovidio Guzmán Lópezt, El Chapo fiát. A Sinaloa kartell tagjai azonban ellenállást tanúsítottak a letartóztatás után. Nehézfegyverekkel felszerelt emberek lepték el a város utcáit, ahol a rendvédelmi erőkre és a város lakóira támadtak. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök jóváhagyásával még aznap szabadon engedték Ovidio Guzmánt a fegyveres összetűzések és a gyújtogatások megszüntetése érdekében. 2023. január 5-én azonban újra letartóztatták Guzmánt Sinaloa államban, jelenleg pedig az Egyesült Államok beadta a kérelmét a kiadatására.

A Sinaloa kartellnek a 2020-as évekre komoly vetélytársai jelentek meg. A Jalisco Új Nemzedék Kartell (Cartel Jalisco Nueva Generación – CJNG) 2010-ben szakadt ki a Sinaloa kartellből és attól kezdve gyors terjeszkedésbe kezdett az országban. Mára pedig már a Sinaloa kartell elsőszámú kihívójának számít. Mindemellett megállapítható az is, hogy a tradicionális kartellek ideje elmúlni látszik Mexikóban. Helyüket átveszik az újonnan alapuló, ambiciózus kisebb szervezetek, amelyek – mint egykoron a Sinaloa kartell – a kábítószer-kereskedelem révén kívánnak minél nagyobb befolyást szerezni mind a politikai, mind pedig a társadalmi szférában.

Gulf kartell

Eredetileg az 1920-as évek végén, Matamoros városában az Egyesült Államok határán fekvő Tamaulipas államban jött létre a szervezet. Az 1980-as években a szervezet akkori vezetője, Juan García Abrego megállapodást kötött a kolumbiai Cali kartellel, ami után kezdetét vette a kartell virágkora. Az egyezmény megkötése után, 1996-ban azonban letartóztatták Abregot és kiadták az Egyesült Államoknak. Utódja, Osiel Cárdenas Guillén olyan újítást valósított meg, amelyre még a kolumbiai kartellek sem voltak képesek: korábban soha nem látott fegyveres alakulatot hozott létre a kartellen belül. Létrejött a Los Zetas, akik egészen 2010-ig a Gulf kartell keretei közt tevékenykedtek. A 2000-es évek elejére a Gulf kartell Mexikó egyik legerősebb és legbefolyásosabb szervezetévé vált. 2003-ban letartóztatták Cárdenast, aki egészen 2007-ig a börtönből irányította a szervezetet. Azonban még ebben az évben kiadták az Egyesült Államoknak, ahol 25 év börtönbüntetésre ítélték. A 2007-et követő időszak kaotikusnak mondható a kartell életében. hajtóvadászat indult a vezetők ellen, akiket sorra tartóztattak le vagy likvidáltak. Cárdenas kiadatása után a vezető szerep Jorge Eduardo Costilla Sanchez kezébe került, akit 2012-ben tartóztattak le. Mario Ramirez Treviñot (X20) 2013 januárjában fogták el. Ezután az irányítást Julián Manuel Loisa Salinas vette át, akit 2017-ben lőtt le a mexikói rendőrség. Ezt követően José Alfredo Cárdenas Martínez, Osiel Cárdenas unokaöccse kezébe került a kartell, azonban őt 2018-ban letartóztatták.

A Gulf kartell – akárcsak a Sinaloa – többfajta kábítószer kereskedelmében vállal szerepet. A leggyakoribbak a kokain, marihuána, metamfetamin, heroin és fentanil. Ezen cikkek elsődleges végállomása az Egyesült Államok. A Gulf kartell a földrajzi adottságokat kihasználva (Tamaulipas állam, ahol a kartell székhelye található, közvetlenül a határ mellett fekszik) könnyedén az Egyesült Államokba, Texas államba tudja juttatni az illegális szereket. Számos elosztópontot üzemeltetnek, többek között Houston, Detroit és Atlanta városában. A kartell egyes sejtjei azonban további illegális tevékenységeket is folytatnak, mint például az emberrablás, lopás vagy a zsarolás.

Ellenségének elsősorban az a Los Zetas tekinthető, amely a Gulf kartell keretein belül jött létre. A szervezet irányítása alatt tartott északkeleti országrész folyamatos nyomás alatt áll a többi kereskedő-szervezet részéről, hiszen tökéletes földrajzi fekvése lehetővé teszi az egyszerű szállítást az Egyesült Államokba. Emellett fontos megemlíteni az újonnan megalakult szervezeteket is, amlyek szintén minél nagyobb hasznot szeretnének húzni a kábítószer-kereskedelem adta lehetőségekből. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár a Gulf kartell fénykora elmúlt, mind a mai napig meghatározó szereplőnek minősül a mexikói kábítószer-kereskedelem területén.

Los Zetas

Eredetileg a mexikói Különleges Erők (Grupo Aeromóvil de Fuerzas Especiales – GAFES) tagjai voltak azok a katonák, akiknek a feladatuk az 1990-es évek végén a Gulf kartell akkori vezetőjének – Osiel Cárdenas Guillénnek – az elfogása volt. A befolyásos drogbáró azonban komoly fizetést ígért az eredetileg 31 főből álló csoportnak, így 1997-ben létrejött a Los Zetas, mint a Gulf kartell fegyveres sejtje. Ekkor még senki nem sejtette azt, hogy a Zetas lesz Mexikó legkegyetlenebb és legerőszakosabb kábítószer-kereskedő szervezete. A csoportot Arturo Guzmán Decena (Z1) vezette egészen haláláig (2002). 2003 azonban fordulópontnak bizonyult az addig kivégzőosztagként funkcionáló csoport számára. Cárdenas Guillén elfogása után megromlott a kapcsolat a Zetas és a Gulf kartell között. Úgy gondolták, eljött az ideje annak, hogy a Gulf kartell egyenrangú félként tekintsen rájuk. Önálló tevékenységekbe kezdtek, mint például emberrablás, emberkereskedelem vagy zsarolás. 2003-tól a szervezetet Herbierto Lazcano vezette, aki úgy döntött, hogy az akkor már 300 főt számláló egységet bővíteni kell. Kiképzőtáborokat hoztak létre, ahol fél éves felkészítést biztosítottak a jelentkezőknek, akik között megfordultak a guatemalai különleges erők tagjai (Kaibiles) is, akik a polgárháború alatt kegyetlenségükről voltak ismertek. 2007 után a kapcsolat végleg megromlott a Gulf kartellel, miután Osiel Cárdenast kiadták az Egyesült Államoknak, 2010-től pedig önálló szervezetként működnek. Az elszakadást követő évek után a Los Zetas megmutatta, hogy miért is tartják őket Mexikó legkegyetlenebb bűnszervezetének. Új szintre emelték az erőszakot, aki nem működött együtt velük, azt kivégezték. Brutalitásukat több cselekedetük is igazolja. 2010 augusztusában Tamaulipas államban kivégeztek 72 menekültet, valószínűsíthetően vagy azért, mert nem működtek együtt velük, vagy mert nem fizették ki a követelt védelmi pénzt. 2011-ben Monterrey városában robbantásos merényletet követtek el, aminek következtében 53 ember vesztette életét. Ugyanebben az évben megtámadtak egy Észak-Mexikón keresztül közlekedő menekültekkel teli buszt. A 193 utast megkínozták, majd kivégezték.

2012-re már Mexikó több államában, illetve Közép-Amerikában is jelen voltak. Az irányításuk alá került hatalmas terület azonban megosztotta a szervezetet. Két részre szakadtak és létrejött az ország északkeleti részét irányító Cartel del Noreste és a régi stílust képviselő Los Zetas Vieja Escuela. A mexikói kormány tudta, hogy lépnie kell annak érdekében, hogy visszaszorítsa a Zetas további térnyerését és kegyetlenségét. 2012-ben meggyilkolták a szervezetet közel egy évtizede irányító Lazcanot. 2013-ban letartóztatták Miguel Treviñot (Z40), 2015-ben pedig testvérét, Alejandro Treviñot (Z42). 2018-ban a mexikói tengerészgyalogság elfogta José María Guizar Valenciat (Z43), aki szintén a szervezet egyik vezetőjének számított.

A kartell a vezetők folyamatos kiiktatása ellenére továbbra is aktívan tevékenykedik. A Mexikói-öböl területén szerepet vállal az ember- és kábítószer-csempészetben. A Sinaloa és a Gulf kartellhez hasonlóan a Zetas is elsősorban kokaint, marihuánát és heroint szállít elsősorban az Egyesült Államokba.

A Los Zetas alapjaiban annyiban tér el a tradicionális kábítószer-kereskedő szervezetektől, hogy ők inkább a nyílt erőszak alkalmazása révén törekednek a hírnév és a bevételek megszerzésére mindamellett, hogy kifinomult technikákat alkalmazva sikeresen juttatják át az illegális árukat az Egyesült Államokba.

Tijuana kartell

A Tijuana kartell, másnéven az Arellano Félix szervezet a már korábban vizsgált Guadalajara kartell egyik utódszervezeteként működik. A 11 testvér (7 fiú és 4 lány) vette át a tijuanai székhelyű szervezet irányítását, miután Félix Gallardo 1989-ben börtönbe került. A kábítószer-kereskedelem irányításával az 1990-es évek végére, a 2000-es évek elejére Mexikó egyik legerősebb kartellévé nőtte ki magát. A hatóságok, megakadályozva a szervezet további térnyerését, sorra tartóztatták le vagy ölték meg a vezetőket. 2002-ben Ramón Arellano Félixet lelőtték, majd ugyanebben az évben Benjamin Arellano Félixet letartóztatták. 2008-ban a harmadik testvért, Eduardót is letartóztatták, 2013-ban pedig a legidősebb testvért, Francisco Rafaelt ölték meg. Ezek után az irányítást Enedina Arellano Félix vette át. A Tijuana kartell elsősorban a csempészetből szerez jelentős bevételeket, mivel a város földrajzi elhelyezkedése (határváros) lehetővé teszi a kábítószer (heroin, kokain, marihuána) és a menekültek átvitelét az Egyesült Államokba.

Juárez kartell

A Juárez kartell, másnéven a Vicente Carillo Fuentes szervezet a Guadalajara kartell egyik utódjaként jött létre. Központja a Chihuahua államban található Ciudad Juárez lett, amely az amerikai határhoz – és El Paso városához – közel helyezkedik el. Fénykorát az 1990-es években élte, amikor Amado Carillo Fuentes átvette az irányítást. Szoros kapcsolatot épített ki a dél-amerikai országokkal, többek között Kolumbiával is. Amado – azaz El Señor de los Cielos (Egek Ura) – a kokaint több tucat magánrepülőgéppel szállíttatta Kolumbiából és az Andok-menti országokból Mexikóba. Pablo Escobar halála után Amado lett Latin-Amerika legnagyobb drogbárója, aki 1997-ben – rendkívül furcsa körülmények között – plasztikai műtét közben meghalt. A kartellt öccse, Vicente örökölte meg, aki 2014-es letartóztatásáig vezette azt. A szervezet a mai napig működik, igaz több részre szakadva. Elsődleges bevételi forrásuk továbbra is a kábítószer-csempészetből származik, azonban a Juárez-korridor használatából befolyt adók is jelentősen növelik a bevételeiket.

Cártel Jalisco Nueva Generación (CJNG)

A szervezet viszonylag fiatalnak tekinthető a mexikói drogkereskedelem keretein belül. 2010-ben jött létre, miután a Sinaloa kartell egyik sejtje, a Milenio kartell két részre szakadt, és a CJNG Nemesio Oseguera Ramos irányításával jött létre. A kartell ismertetőjegye az erőszak korlátlan használata. Először akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor 2011-ben 35 – feltételezett – Los Zetas tagot lemészároltak. A kereskedő útvonalak megszerzése és a szervezet által használt erőszak révén a CJNG 2020-ra Mexikó 27 tagállamában jelen volt. Jelentős befolyással azonban elsősorban Jalisco, Nayarit, Colimna és Veracruz államok területén bírnak. Ezen kívül kapcsolatokat építettek ki a Távol-Keleten, Dél-Amerikában, Európában és Óceánia egyes részein is. Akárcsak a többi jelentős mexikói kereskedő-szervezet, a CJNG is elsősorban kokain, heroin és metamfetamin csempészéséből tesz szert jelentős bevételekre, amelyek elsődleges célpontja az Egyesült Államok. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy habár fiatal szervezetről van szó, mégis mára Mexikó egyik legerősebb és legjelentősebb kábítószer-kereskedő kartellévé nőtte ki magát a CJNG.

Összegzés

A mexikói kábítószer-kereskedelem az elmúlt közel három évtizedben jelentősen fellendült. A kartellek jelentős károkat okoznak az országnak, és egyúttal a szomszédos régiónak is a kábítószeren keresztül. A gyilkosságok száma és az erőszak mértéke jelentősen nőtt, elsősorban az elmúlt másfél évtizedben, miután Calderón elnök háborút hirdetett a kartellek ellen. Fontos azonban megjegyezni, hogy Mexikó ezt a csatát egyedül nem tudja megvívni a kábítószer-kereskedő szervezetek ellen. Szüksége van az Egyesült Államok támogatására – különösképpen, ha azt vesszük alapul, hogy a Mexikóban előállított vagy az országon keresztülhaladó illegális szerek elsődleges célpontja az Egyesült Államok. A legnépszerűbb kábítószerek továbbra is a marihuána, a metamfetamin vagy a heroin, amelyekből az utóbbi kettőt legnagyobb mértékben Mexikó állítja elő.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Jezael Melgosa és Fer Gomez fényképeit használtuk, amelyek az Unsplash.com-ról származnak.
(Photo by Jezael Melgoza on Unsplash; Photo by fer gomez on Unsplash)

A A mexikói kábítószer-kereskedelem legjelentősebb szereplői bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Gyorsan távolodunk azoktól a papíralapú évektől, amikor a légitársaságok képeslapokon is reklámoztak egy-egy repülőgéptípust. Ebbe az albumba a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években, nyugati társaságok által kiadott, itt-ott kissé megviselt képeslapok közül válogattam, az újabbak talán majd később lesznek érdekesek. A felsorolt légitársaságok közül több megszűnt vagy már régen nem repüli azt a típust, amelyre egykor még ebben a formában hívta fel az utazók figyelmét.

[...] Bővebben!

A felvételi során egy önéletrajzot, egy motivációs levelet és egy rövid esszét szükséges
megküldenetek 2023. március 16-ig a biztpolszakkoll@gmail.com  e-mail címre. Az
esszétémák, illetve a kidolgozás szempontjai alább láthatók.

A benyújtandó dokumentumok formai követelményei: docx formátum, Times New Roman
betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz.
Az önéletrajz és a motivációs levél terjedelme maximum 1-1 oldal legyen.

A felvételi során egy rövid leíró esszét (minimum fél oldal) kell elkészítened, amelyet az
önéletrajzzal és motivációs levéllel egy üzenetben, de mindenképp külön dokumentumban szeretnénk megkapni. Az elkészítés során ezekre figyelj:

– Az alábbi 10 témakör egyikét válaszd! Megadtunk néhány kérdést és egy-egy
gondolatébresztőt, amelyek a segítségedre lesznek. A gondolatébresztők források               is lehetnek.
– A felhasznált forrásokra mindenképp hivatkozz! A hivatkozás formáját azonban                  nem kötjük meg, azt megteheted lábjegyzetben, végjegyzetben vagy                                hiperhivatkozással is. Legalább 3 forrást használj.
– A véleményedre is kíváncsiak vagyunk, ne félj leírni!
– Ha bármilyen kérdésed adódik az esszével kapcsolatban, a                                                biztpolszakkoll@gmail.com címen tudsz segítséget kérni.

Svéd-finn Nato-csatlakozás

• Milyen okból nem ratifikálta eddig Törökország a két északi állam csatlakozási szándékát?
• Miért annyira fontos ez a kérdés a törököknek?
• Véleményed szerint lehetséges-e az egyezség Törökország és a két északi állam között?
• Gondolatébresztő: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20221105_torokorszag_svedorszag_nato_makronom

Mutass be egy bukott államot:

• Elemezd miért minősül bukott államnak, miért vált azzá?
• Miért van jelentősége ennek az államnak a biztonság szempontjából?
• Milyen kísérletek történtek eddig az ország stabilizálására?
• Gondolatébresztő: https://www.erdekesvilag.hu/bukott-allamok-tizes-rangsora/

Az éghajlatváltozás hatása a veszélyes betegségek terjedésére

• Milyen összefüggések fedezhetőek fel a klímaváltozás és az állatokról emberre terjedő betegségek növekvő veszélye között? Mire lehet számítani a jövőt illetően?
• A jelenleg ismert betegségek milyen biztonságpolitikai kihívást jelentenek?
• Hogyan előzhetik meg és készülhetnek fel az országok?
• Gondolatébresztő: https://www.eea.europa.eu/hu/jelzesek/jelzesek-2015/interju/az-eghajlatvaltozas-es-az-emberi-egeszseg

Milyen biztonságpolitikai problémákkal járt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása?

• Milyen hatása van új Tálib hatalomátvételnek a régió biztonsága tekintetében?
• Mi lett a sorsa az Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereknek?
• Hogyan hatott ez a gyors kivonulás az európai missziós erőkre?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2021/08/30/usa-afganisztan-evakualas-kivonulas-befejezese

Mutassa be röviden az Európai Unió szankciópolitikáját!

• Milyen termékekre terjednek a szankciós csomagok?
• Hogyan hat/hatott ez az orosz gazdaságra?
• Milyen változásokat idézett elő ez az EU gazdaságában?
• Gondolatébresztő: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/sanctions/restrictive-measures-against-russia-over-ukraine/sanctions-against-russia-explained/

A migráció és kihívásai

• Mi a migráció és milyen biztonságpolitikai kockázatai vannak?
• Hogyan kezelte Európa az ukrán humanitárius válságot?
• Milyen kihívásokkal küzd az Amerikai Egyesült Államok a migrációt illetően?
• Gondolatébbresztő: https://www.coe.int/hu/web/compass/migration

Kínai kémballon:

• Látod-e értelmét az ilyen tipusú hírszerzésnek a 21. században? Ha igen, miért?
• Véleményed szerint tovább rontja-e a két ország kapcsolatát az incidens?
• Változtat-e az esemény megítélésen, hogy Kína állítása szerint az USA is használt velük szemben hasonló eszközöket?
• Gondolatébresztő: https://maszol.ro/kulfold/Kemenyvonalasok-szabotazsakcioja-lehet-a-kinai-kemballon

Japán militarizáció

• Mutasd be röviden Japán önvédelmi erejének fejlődését!
• Milyen okok vezethetnek/vezethettek a pacifista megközelítéstől való távolodáshoz?
• Japánnak mely országokkal vannak területi vitái, látsz-e kapcsolatot a militarizáció és ezen területi viták között?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2022/12/20/japan-pacifizmus-vedelmi-program-hadsereg-fejlesztes-strategia-abe-sinzo-kisida-tabu-kina-ukrajna-ellencsapas-raketa-tomahawk

Európai gazdaság:

• Lehetséges-e hosszútávon versenyképes európai gazdaságot működtetni orosz nyersanyagok nélkül?
• Mi a véleményed Európa klímacéljairól?
• Veszélyeztetheti-e a zöld átállás az európai versenyképességet?
• Gondolatébresztő: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/climate-change

Hogyan befolyásolta Kassa bombázása Magyarország történelmét?

• Milyen volt a város légvédelme?
• Az események nélkül is csatlakozott volna hazánk a német oldalhoz?
• Szerinted ki bombázta Kassát?
• Gondolatébresztő: https://rubicon.hu/kalendarium/1941-junius-26-ismeretlen-repulogepek-bombazzak-kassat

Sok sikert és jó munkát kívánunk!

A Felvételi segédlet 2022/23 tavaszi szemeszter bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

MH és Légirendész részvétellel családi napot tartottak ma Hármashatárhegyen, ahol örvendetesen ismét éledezik a repülőélet az elvesztegetett évek után.

Ma mindenki megtapasztalhatta, hogy ez aztán tényleg hegyi reptér :-)

A HM Ei Zrt. drónflottája, köztük a Meteor 3MA...

...melynek az apró sugárhajtóművét élőben, a próbapadról is meghallgathatta a közönség.

Vöröskővári perspektíva érkezéskor.

Az ellenkező irányból szemlélve, indulás közben szemből "támad" légirendész MD-500-as...balján a FLIR-torony....

...ami így festett a földön, közelről.

Ez már a 02-es H145M búcsújának része, "füvezés" függeszkedés közben.

A hegyi háttér, mitagadás, nagyban feldobja a fotózást, a gyengécske fény ellenére is.

Hangjával és megjelenésével egy nyilvános rendezvényen a Mihu viszi el a pálmát, na.

Mint minden jó dologra, persze erre is igaz: élvezzük, amíg lehet, mert minden jónak vége szakad egyszer. Legalábbis a látványnak, a szubsztanciát inkább hagyjuk.

Szerencsére egy kézenfekvő "harcimarci" megoldás ott van a háttérben, már ha a forgószárnyasok tonna és lemezvastagság alapján történő megítélésének bűvköréből sikerül kivonni magunkat :-)

Zord

Hosszú, problémáktól sem mentes tesztidőszak után, 2022. október 4-én indult kéthónapos útjára az amerikai haditengerészet legújabb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford. Négy évtizeddel a Nimitz-osztály megjelenése után a Ford egy újabb hordozóosztályt jelent majd a világtengereken, de a tavaly november 26-án véget ért első út még csak az Atlanti-óceánra korlátozódott.

[...] Bővebben!

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Közös biztonság- és védelempolitika

Az Európai Unió (EU) előtt álló biztonsági környezet 2023 elejére alapvetően átalakult az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Európa új geopolitikai realitással szembesült Oroszország illegális ukrajnai invázióját követően, és az EU kénytelen volt mindent újragondolni, a katonai magatartástól és az Ukrajnához fűződő kapcsolataitól kezdve a technológiai és kereskedelmi kihívásokon át saját intézményeiig. A jelenlegi legaktuálisabb kérdés, hogy miként fogja az EU továbbra is megerősíteni biztonságát a dúló orosz-ukrán konfliktus és a változó világrend közepette. Oroszország ukrajnai inváziója olyan uniós választ váltott ki, amely évekig elképzelhetetlennek tűnt. Mindennek hatására az EU 2023-ban struktúráját is átformalizálja és intézményi változtatásokat eszközölhet.

Az Európai Védelmi Uniót propagáló gondolatok ismét felerősödtek és az EU első alkalommal finanszírozza külföldi konfliktushoz szükséges felszereléseket. Oroszország gázzal kapcsolatos villongásai példátlan döntések meghozatalára késztettek az energiaellátás terén is, amely szintén egy olyan terület, amely a védelemhez hasonlóan eddig jellemzően a tagállamok, nem pedig az EU hatáskörébe tartozott.

Az EU esetleges reformjának igénye is felmerült, amelyet Ursula von der Leyen és a nyugat-európai államok kifejezetten támogatják, míg a kelet- és északkeleti-európai tagállamok határozottan ellenzik – különösen Svédország, amely jelenleg az EU Tanácsának soros elnökségét tölti be. Emmanuel Macron francia elnök szeretné a témát idén a Tanács napirendjére tűzni. Az egyik legvitatottabb elképzelés, amelyet Olaf Scholz német kancellár, a francia elnök és Ursula von der Leyen is támogat: a Tanácsban fennmaradó egyhangúsági szavazási követelmények megszüntetése olyan területeken, mint a külpolitika.

Az EU 2023-as célkitűzései között szerepel, hogy a kontinens az Amerikai Egyesült Államok támogatásával Ukrajna feltételei szerint segítsen befejezni a háborút. Ennek jegyében fokozni kell az Ukrajnának nyújtott uniós katonai és gazdasági segítséget, és az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomást -többek között a tizedik szankcióscsomag formájában-. A gazdasági teendők listáján szerepel az olajárkorlátozás megvalósítása; más, korlátozandó orosz exporttermékek felkutatása; az Oroszországgal szembeni exportellenőrzés érvényesítése és kiterjesztése; valamint a meglévő szankciók végrehajtása, a szankciókat megszegők üldözése.

Az elmúlt évben az EU példátlan mértékű forrásokat és energiát fordított Ukrajna támogatására: 30 eurót bocsátott az ország rendelkezésére pénzügyi, gazdasági és humanitárius támogatások formájában, valamint 12 eurót katonai támogatásként, beleértve 3,6 milliárd eurós támogatást az Európai Békekereten (EPF) keresztül. Miközben az unió továbbra is prioritásként kezeli majd Ukrajnát – egy 18 milliárd eurós támogatási keretet kínál 2023-ban az ország számára– fennáll a veszélye annak, hogy más partnerségek kihagyása megbontja azok egyensúlyát és stabilitását: Az EU hitelessége és partnerként való vonzereje forog kockán, így szükség van ezen kiadások harmonizációjára, a déli, keleti és a közvetlen szomszédság közötti egyensúly fenntartására.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Energia- és klímapolitika

Az Európai Bizottság január 23-án nyilvános konzultációt indított az Európai Unió villamosenergia-piaci rendszerének reformjáról, hogy a háztartásokat és a vállalkozásokat jobban megvédje a magas energiaáraktól, növelje a rugalmasságot, és felgyorsítsa az európai zöld megállapodásban és a REPowerEU tervben meghatározott átmenetet. Alapvető fontosságú, hogy a megújuló energiaforrások növekedéséből és alacsony működési költségeiből minden európai polgár – a nagy ipari fogyasztóktól kezdve a kkv-kon át a háztartásokig – profitálhasson. Ahhoz, hogy minden fogyasztó számára biztosítható legyen a megfizethető tiszta energiához való közvetlen hozzáférés, olyan piaci eszközökre lesz szükség, amelyek stabilabb árakat és az energiatermelés valós költségein alapuló szerződéseket eredményeznek. A konzultáció támogatja a Bizottság munkáját is a jogalkotási javaslat kidolgozásában, amelyet az idei év első negyedévében kíván előterjeszteni. A konzultáció február 13-ig tart, és négy fő területre összpontosít:

• A villamosenergia-számlák függetlenítése a fosszilis tüzelőanyagok rövid távú áraitól, valamint a megújuló energiaforrások elterjedésének ösztönzése;
• a piac működésének javítása az ellátás biztonságának érdekében, valamint a gáz alternatíváinak teljes körű kihasználása;
• a fogyasztóvédelem és a fogyasztói jogkörök erősítése;
• a piac átláthatóságának, felügyeletének és integritásának javítása.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Környezetvédelem

2023. január 12-én az Európai Bizottság új, ivóvízre vonatkozó követelményrendszere beiktatásra került az egész Unióban. A felülvizsgált irányelvet már a tagállamok nemzeti jogszabályaiba is átültették. Ez, az Európai Zöld Megállapodással összhangban biztosítja a világon az egyik legmagasabb ivóvíz-előírást. Az intézkedés a „Right2Water” kezdeményezés sikere, amely keretein belül 1,6 millió aláírást gyűjtöttek össze a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés javítása érdekében. Virginijus Sinkevičius, a környezetvédelemért felelős biztos így nyilatkozott:

„A mai naptól kezdve az európaiak biztosak lehetnek abban, hogy az általuk fogyasztott víz minősége a legmagasabb színvonalú.”

Ennek biztosítása érdekében az irányelv biztonsági előírásokat tartalmaz a minőségi kockázatok azonosítására és kezelésére. Az átdolgozott jogszabály a szennyező anyagok által okozott kockázatok kezelésével az emberek egészségének védelmét is szolgálni fogja.

2023 januárjától kezdve az EU-ban mintegy 3000 vegyipari és 3000 textilipari üzemnek kell majd megfelelnie az új környezetvédelmi normának. Ez a kibocsájtási irányelv az üzemek negatív környezeti hatásának csökkentését igyekszik megvalósítani. A meglévő létesítmények számára négy évet adnak az alkalmazkodásra, az újonnan létrehozott üzemeknek azonban egyből meg kell felelniük az előírásoknak. A határozatok a vegyiparban és a textiliparban főleg a hulladék kezelésére vonatkoznak. Az intézkedés szintén a Zöld Megállapodás célkitűzéseit és a klímasemlegesség megvalósítását segíti elő.

A hónapban Tallinn vált Európa 2023. évi Zöld Fővárosává, átvéve a címet a franciaországi Grenoble-tól. A Zöld Főváros címet a változás élvonalában lévő városoknak ítélik oda minden évben. Észtország fővárosa ezt a címet a környezetvédelem iránti elköteleződésével vívta ki, mely megmutatkozik például a „Tallinn 2035”, a GoGreenRoute és a Green Twins projekteken keresztül is.

A Bizottság januárban elindította ReSet the Trend című kampányát, mely a fast fashion környezetszennyező hatására és a fenntartható divat lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A kampány célja, hogy az európai fiatalok váljanak példaképpé a textilhulladék mennyiségének mérséklésében.

Írta: Vida Fanni

Egészségügy

2023. január 17-én a Bizottság 242 millió eurót biztosított Finnországnak, hogy befektesse az első vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) stratégiai tartalékba. Ilyen úgynevezett rescEU tartalékokat már más országokban is létrehoztak, például erdővédelemre vagy orvos védőfelszerelés és eszközkészletre vonatkozóan. A CBRN stratégiákat a HERA (Health Emergency Preparedness and Response Authority) közreműködésével alakítják ki, hiszen beletartoznak az egészségügyi vészhelyzetekben alkalmazandó orvosi intézkedések uniós szintű kidolgozásai is. Kifejezetten tartalmazz a stratégia vakcinákat, ellenszereket, melyek biztosítják a beavatkozást egészségügyi vészhelyzetek esetén. Ezek a rescEU tartalékok segítséget nyújtanak az EU valamennyi tagállama számára és a szomszédos országokban is bevethetők.

Egy Brüsszelben tartott rendezvényen elindították az európai rákkutatási kezdeményezést, hogy támogassák az egészségügyi szolgáltatókat és kutatóintézeteket. Olyan digitális infrastruktúra létrehozásán dolgoznak, amely összekapcsolja a rákos képalkotási adatok adatbázisát a EU-ban. Ez egyesíti az uniós és nemzeti szintű kezdeményezéseket, kórházi hálózatokat és egyéb egészségügyi adatokat. Ennek köszönhetően az orvosok és kutatók hatékony hozzáférést kapnak a betegség átfogóbb tanulmányozásához.

Írta: Vida Fanni

Szankcióspolitika

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michel európai tanácsi elnökkel közös 2023.02.09.-én, az EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, az EU tervezett tizedik szankcióscsomagjának célja az orosz állami propagandagépezetet működtetők mellett, célozza az exporttilalom 10 milliárd eurónál nagyobb értékű termékekre való kiterjesztését is.

A Bizottság célja, hogy 2023. február 24-ig, Oroszország ukrajnai akcióinak egyéves évfordulójáig életbe léptesse a megállapodást. A csomag állítólag az orosz hadsereg által felhasználható technológiára és a szankciók kijátszásának csökkentésére összpontosít.

A sajtótájékoztatón és ehhez kapcsolódóan egy Twitter-bejegyzésben Ursula von der Leyen kifejtette az Európai Unió elkötelezetten és teljes mértékben támogatja” Zelenszkij koncepcióját a békéről, illetve hangsúlyozta az ukrán népnek joga van az „igazságos békéhez”.

Az új szankcióscsomag tartalma három fő pillérre támaszkodik: az orosz hadigépezetet működtető technológiák, az egyes alkatrészek mélyreható tanulmányozása, hogy Oroszország számára ezen technológiák, kiváltképp a drónok gyártása ellehetetlenített legyen, illetve a szabályok kijátszására való koncentráció.

A sajtótájékoztatón az EU támogatása kapcsán kiemelésre került, az orosz tevékenység ukrán energiaszektorban okozott hatásainak mérsékletére irányuló törekvés: generátorok lehetséges szállítása az energiabiztonság garantálása érdekében, az energiainfrastruktúra helyreállítása, a gazdaság támogatása is, így az állami funkciók fenntartása, a bérek és szociális juttatások fizetése.

Írta: Haiszky Edina Julianna

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Bizottság 5 millió eurós pénzügyi adományt biztosít az Ukrajnai Energiatámogatási Alap számára Ukrenergo, az ukrán villamosenergia-átviteli rendszerüzemeltető támogatására. Spanyolország további 4,5 millió euróval járult hozzá az Európai Bizottság kérésére az Alaphoz.  „Az energiaágazat az egyik olyan terület, ahol nagy szükség van a támogatásunkra, és az Energiaközösséggel közösen létrehozott alap az egyik fontos csatornája a célzott segítségnyújtásnak.” – mondta Kadri Simson, az EU energiaügyi biztosa. Az alapot transzformátorok és a megrongálódott infrastruktúra javításához szükséges eszközök beszerzésére fogják felhasználni, hogy Ukrajnában továbbra is működjön az energiaellátás. Az energiafogyasztás csökkentését és így az energiaellátás biztonságának fokozását kívánja célozni a január 10-én jóváhagyott és az EU által támogatott program, amely a lakosság számára a LED izzók használatát kívánja népszerűsíteni. Az Ukrenergo szerint az áram 40-60%-át a háztartások fogyasztják és még mindig alacsony arányban használnak energiatakarékos LED izzót, amelyek átlagosan nyolcszor kevesebb áramot fogyasztanak, mint a többség által használt, hagyományos izzók. Az Európai Unió 30 millió LED izzót finanszíroz.

Az Európai Unió január 17-én folyósította az első 3 milliárd eurót a decemberben elfogadott 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatásból. Ezzel a stabil, rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatással Ukrajna képes lesz a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatására, valamint az alapvető közszolgáltatások – például a kórházak, iskolák működésének fenntartására. Ez lehetővé teszi továbbá Ukrajna számára a makrogazdasági stabilitás biztosítását és a háborúban lerombolt kritikus infrastruktúra – például az energetikai infrastruktúra, a vízrendszerek, a közlekedési hálózatok, az utak és hidak – helyreállítását. A támogatást reformok, valamint jelentéstételi követelmények kísérik, amelyek biztosítják a pénzeszközök átlátható és hatékony felhasználását. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa január 23-án továbbá megállapodásra jutott az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás 7. részletéről, amely 500 millió eurót jelent.  A Tanács megállapodott továbbá egy további 45 millió euró értékű támogatási intézkedésről is, amely az EU katonai kiképző missziója, az EUMAM Ukraine által kiképzés alatt álló ukrán erők számára nyújtandó támogatást szolgálja. Ezzel az Európai Békefenntartási Eszköz keretében nyújtott katonai támogatás teljes összege 3,6 milliárd euróra emelkedik.

Január 30-án az Energiaközösség Titkársága létrehozta az ukrán energiapiac megfigyelőközpontját. A megfigyelőközpont szorosan nyomon követi és elemzi az ukrajnai energiapiaccal és vállalatirányítással kapcsolatos valamennyi fejleményt. A titoktartási követelmények teljes körű tiszteletben tartása mellett az értékeléseket közzéteszik és elérhetővé teszik a nemzeti és nemzetközi érdekelt felek számára. „Ez elősegíti az ukrán energiaágazat további integrációját Európával, és segít az európai gyakorlatnak megfelelő, kiszámítható és átlátható irányításba vetett bizalom kiépítésében.” – áll az Energiaközösség sajtóközleményében.

Január 24-én az Európai Bizottság javasolta, hogy a Moldovai Köztársaságnak nyújtott, folyamatban lévő makroszintű pénzügyi támogatás összegét 145 millió euróval növeljék. Ezzel az országnak nyújtott, makroszintű pénzügyi támogatás teljes összege 295 millió euróra emelkedik. A kiegészítő támogatás célja, hogy további támogatást nyújtson Moldovának, amelynek gazdaságát súlyosan sújtották az ukrajnai háború következményei, többek között a nagyszámú menekült befogadása, valamint a 2021 októbere óta tartó energiaválság.

Sor került az ötödik magas szintű EU-Grúzia stratégiai biztonsági párbeszédre 2023. január 25-én Tbilisziben. A találkozó kifejezte a két fél határozott elkötelezettségét az együttműködés előmozdítása iránt, többek között a kül- és biztonságpolitika terén, az EU-Grúzia társulási megállapodással összhangban. A résztvevők megvitatták az Oroszország és Grúzia közötti 2008-as konfliktus következményeit, beleértve Abházia és Dél-Oszétia konfliktusdinamikáját. Felszólították az Orosz Föderációt, hogy teljes mértékben hajtsa végre a 2008. augusztus 12-i, az EU közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodást. Kiemelték továbbá az EU grúziai béke és biztonság terén végzett megfigyelő missziójának fontos szerepét, és hangsúlyozták, hogy biztosítani kell megbízatásának teljes körű végrehajtását. Az Európai Unió megerősítette, hogy rendíthetetlenül támogatja Grúzia szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül.

Január 25-én Josep Borrell, az EU főképviselője Brüsszelben találkozott Ararat Mirzojan örmény külügyminiszterrel. „Megvitattuk a béketárgyalások folytatásának kilátásait. Eszmecserét folytattunk a Lachin-folyosó helyzetéről és a tágabb térség biztonsági helyzetéről. Muszáj elkerülnünk a humanitárius válságot.”– nyilatkozta Josep Borrell. Megvittaták továbbá az újonnan indított uniós misszióról is, amelynek feladatai a rutinszerű járőrözés, a jelentéstétel, és a meditációs erőfeszítésekhez való hozzájárulás. Január 26-án sor került Jerevánban az első magas szintű politikai és biztonsági párbeszédre is.

Írta: Mészáros Kinga

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Déli szomszédságpolitika

Az Európai Unió 25 millió eurós segélyt nyújt Libanonnak, hogy támogassa az élelmiszerhiánnyal küzdő embereket. A támogatás előreláthatóan több mint hétezer libanoni családnak fog segítséget nyújtani. Hosszabb távon az Európai Unió erősíteni szeretné Libanon mezőgazdaságát, hogy önellátó országgá tudjon válni. Az Európai Unió további 25,5 millió humanitárius segélyt különít el afrikai országoknak, köztük Algériának is. Az orosz-ukrán háború következtében számos afrikai ország élelmiszerellátási problémával küzd. A segély a szociális háló és a kulcsfontosságú ágazatok stabilan tartására terjed ki. Algéria mellett Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Szudán és Dél-Afrika is jelentős támogatásban részesült.  Az Európai Unió 1,7 milliárd euróra emeli a humanitárius segély nagyságát 2023-ra. Ebből az 1,7 milliárdból 382,2 millió eurót szán az EU a Közel-keleti és Észak-afrikai országok számára, különös tekintettel a krízisközeli állapotban levő Jemenre és Szíriára. Az Európai Unió 1992 óta folyósít humanitárius segélyt, így segítve több mint 110 országot. A segélyeket az EU különböző nemzetközi és civilszervezeteken keresztül juttatja el a válságos területekre. Az Európai Unió két újabb finanszírozási megállapodást írt alá Jordánia kormányával 64 millió euró értékben. Az első megegyezés 39 millió euró támogatást nyújt a jordániai igazságügyi szerveknek a jogállam fejlesztése és fenntartása érdekében. A második megállapodás 25 millió eurót különít el Jordánia zöld megújulásának érdekében. A támogatás célja az orosz-ukrán háború okozta élelmiszerválság mérséklése is.

Írta: Nagy Imre Jonatán

Szerkesztette: Mészáros Kinga

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A EU hírfigyelő – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium Orosz-ukrán háborút kutató műhelyének hírfigyelője. A havonta megjelenő beszámolóban a kutatósejt tagjai egy-egy általuk fontosnak tartott hírt mutatnak be, amelyek a műhely témájához kapcsolódnak.

Váltakozó orosz sikerek a fronton

A januári sikerek után az Oroszországi Föderáció erői tovább folytatták előretörésüket Ukrajnában. Az egész fronton nyomás alatt tartják az ukrán védőket, valamint Bahmut körül kezd bezárulni az ostromgyűrű. Azonban egyelőre az előretörés tempója lassult.

Ugledarnál az orosz erőket (155. Tengerészgyalogos Dandár, 40. Tengerészgyalogos Dandár, 36. Gépesítettdandár) feltartóztatták az ukránok és ellentámadásba lendültek. Ugledar fontos az oroszoknak, mert innen kitörhetnek a donyecki mélységbe. Továbbá, ha Marinkát elfoglalják akkor északról és délről katlanba zárhatják az ukránokat. Ezért az ukránok két új dandárt küldtek erősítésnek az 55. Tüzérdandárt február 11-én és a 15. Tüzér felderítődandárt február 8-án. Nyugati és ukrán források szerint több orosz katona is meghalt az elit egységekből. Nem véletlen, hogy egyesek Rusztam Muradov altábornagy felmentését követelik a sikertelen offenzíva miatt. Ugyanakkor Denyisz Pusilin szerint láthatóak itt az orosz sikerek.

A front többi szakaszán viszont az oroszoknak kedvez a helyzet. Északon a kupjanszki fronton az oroszok elfoglalták Dvoricsnét, Gorobovkát és Liman Pervijt. A harcok Szinkovkáért folynak, ami csak 5 km-re található Kupjanszktól. Délebbre Kreminnánál sikeresen törnek a Zserebec folyó irányába, valamint Szerebjanka és Belogorovka irányába, ezáltal északról fenyegetve Szeverszket.

Donyecki fronton Szoledar elfoglalása után Szakko i Vancetti és Mikolajivka falvak is orosz kézre kerültek. Jelenleg Vaszjukovka, Fedorovka és Rozdolovka falvakért folynak a harcok. Szeverszk már csak 12 km-re van az orosz állásoktól, ha folytatják az előretörést a város déli irányból is veszélybe kerül.

Bahmutban a helyzet kritikus. Volodimir Zelenszkij a végsőkig kitartana, annak ellenére, hogy Krasznaja Gora elfoglalásával és Paraszkovjevka felé tartó M-03-as út, valamint Sztupocski és Ivanovszke közötti H-32-es út megszerzésével az ostromgyűrű bezárul Bahmut körül. Megvan az esély arra, hogy 9 dandár és 2 zászlóalj kerül orosz bekerítésbe. Ha ez bekövetkezik az hatalmas érvágás lenne az ukránoknak az oroszok előtt pedig megnyílna az út Szlavjanszk-Kramatorszk-Druzskovka vonaláig.

Írta: Krausz József

Orosz-ukrán konfliktus

A SpaceX limitálta Ukrajna műhold használati képességeit katonai célok teljesítésére, miután Kijev igazoltan drónok irányítására alkalmazta a felület által biztosított kapcsolatot.

Még a háború elején az Elon Musk által vezetett SpaceX több ezer SpaceX Starlink műhold tányért szolgáltatott Ukrajna számára, amely az embereket segítette elő a mindennapjaikban az internethez való kapcsolódás megkönnyítésében. Ezen kívül azonban orosz álláspontok megjelölésére és katonai műveletekre való előkészületekre is alkalmazták a SpaceX által szolgáltatott műholdakat, amik a vállalat által meghatározott irányelvekkel szembe megy. Egy ukrán tisztviselő szerint a cégeknek egyszerűen választaniuk kellett, hogy melyik oldalt állnak. Mykailo Podolyak elnöki tanácsadó véleménye szerint Ukrajna mellé állhatnak a „szabadsághoz való jog” melletti küzdelemben, vagy pedig választhatják Oroszországot, és az „öléshez és erőszakos terület elfoglaláshoz” való jogot támogathatják.

A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell állítása szerint a Starlink technológiának sosem volt célja a fegyverkezésben való részvétel, aki szerint ezen technologiát kizárólag humanitárius célokra tervezték, nem pedig drónok irányítására. Ezzel párhuzamosan a cég alapítója, Elon Musk szerint Oroszország többször is megpróbálta zavarni a Starlink kapcsolódási pontjait, ezzel csökkentve Ukrajna katonai potenciálját. Gwynne Shotwell állítása szerint a SpaceX limitálása Ukrajnában szükséges ahhoz, hogy az ukrajnai fegyveres erők ne agresszív célokra használják az általuk biztosított Starlink szolgáltatást.

A februári orosz inváziót követően a SpaceX által szolgáltatott Starlink technológia lehetővé tette az ukrán emberek számára az internethez való kapcsolódási lehetőség fenntartását, ezzel elősegítve a lakosság hírekhez és közösségi médiákhoz való hozzáférését. A technológia maga alacsony Földpályán lévő műholdakra épül, amelyek továbbítják a hozzáférést a felhasználók számára.

„A SpaceX Starlink Ukrajna összeköttetési gerincévé vált egészen a frontvonalakig.” – nyilatkozta Elon Musk.

Írta: Jaksi Zsolt

Egy év távlatában: A lőszer kérdése

Számtalanszor hallottuk már mindkét harcoló féltől, hogy a másik oldal lőszer készletei teljesen kimerülnek, melynek következményeként a másik fél csapatai vereséget fognak szenvedni. Most egy év elteltével már rendelkezünk némi információval, azzal kapcsolatban, hogy a fennálló felek milyen mennyiségben használják fel készleteiket és ezt mennyire képesek (vagy nem képesek azt) pótolni.

Ukrajna utánpótlás kapcsán szinte teljesen a nyugati szállítmányokra támaszkodik, ezért azok vizsgálatával következtethetünk arra, hogy Ukrajna meddig tudja fenntartani jelenlegi katonai képességeit és ezt a nyugati országok mennyire tudják pótolni.

Az elmúlt 1 év során Ukrajnának a legtöbb felszerelést messze az Amerikai Egyesült Államok szállította, számosítva párat ezek közül:

1600 darab Stinger (18 év alatt legyártott készlet)

8500 darab Javelin (8 év alatt legyártott készlet)

Tüzérségi lövedék (155 mm): 1 074 000 darab (5 év alatt legyártott készlet)

Ezek közül a tüzérségi lövedékek száma a legfájdalmasabb az Ukrán fél számára, hiszen a konfliktusban mindkét fél nagymértékben támaszkodik a saját tüzérségének minél gyakoribb alkalmazására. Az Egyesült Államok teljes termelése évente 240 000 darab Azonban ebből csak 147 000 darab-ot tud optimálisan Ukrajnának adni, a másik 93 000 darab-ot az Amerikai csapatok használják fel évente.

Oroszország kapcsán pontos adatokkal nem rendelkezhetünk, de a jelenlegi információk alapján pár megállapítást tehetünk:

A konfliktus kezdetén az Orosz tüzérségi tartalékot 17 millióra becsülte az EDF (Észt védelmi minisztérium) melyből az elmúlt 1 évben Oroszország 10 milliót használt fel. Ehhez természetesen hozzátartozik az, hogy az éves Orosz termelés a korábbi adatok alapján 1 700 000 darab körüli, melyet 3 400 000 darabra tervez növelni.

Írta: Horváth Kristóf

Az Európai Unió új szankciói

Az Európai Unió soron következő szankcióscsomagja az „orosz állami propagandistákat” célozza majd, és az exporttilalmat a 10 milliárd eurónál (10,8 milliárd dollárnál) nagyobb értékű termékekre is kiterjeszti – jelentette be az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen,  Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Charles Michel európai tanácsi elnökkel közös február 9.-ei sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta a lista „számos politikai és katonai vezető mellett kiterjed majd Vlagyimir Putyin orosz elnök propagandistáira is, mert hazugságaik megmérgezik a közéletet Oroszországban és külföldön egyaránt„. Ursula von der Leyen hozzátette az új szankciócsomag kiterjed majd egy több mint 10 milliárd euró értékű exporttilalomra is, amely „tovább éhezteti Oroszország katonai gépezetét, és tovább rengeti gazdaságának alapjait”. Valamint az EU „teljes mértékben támogatja” Zelenszkij békeformuláját, és hangsúlyozta, hogy Ukrajnának joga van az „igazságos békéhez”.

Ehhez kapcsolódóan a „Rzeczpospolita”, a vezető lengyel üzleti és jogi napilapjának sajtójelentése szerint Lengyelország és Litvánia magas rangú diplomatái névtelenül felfedték a két ország közös tárgyalási álláspontjának egyes elemeit az Oroszország és Fehéroroszország elleni tizedik uniós szankciócsomaggal kapcsolatban. Ebben olyan elemek foglaltattak, mint a gyémántkereskedelem tilalma (amely Belgiumnak a gyémántiparban betöltött kiemelkedő szerepe és a tilalommal szembeni ellenállás miatt még nem tartozik a luxuscikkekre vonatkozó tilalmak hatálya alá); a kettős felhasználású termékek tilalmának kiterjesztése (valószínűleg a kettős felhasználású termékek listájának további bővítése); a további orosz bankok kizárása a SWIFT-ből és az orosz olajárplafon csökkentése (erről a Reuters számolt be).

Írta: Haiszky Edina Julianna

Mikor lesz a Nagy-Karácsony?

Ukrajnában hagyományosan január 7-én ünnepelték a karácsonyt, viszont ettől az évtől ez megváltozik. 2022-2023 fordulóján mind a két karácsonyt megtartották, a hívőkre hagyva a választást, hogy mikor ünnepeljenek. 2023-ban már csak december 25-én tartják meg a karácsonyt.

Ez az esemény nem váratlan, mivel Ukrajna egyre erősebben próbál szakítani az orosz hagyományokkal Krím annexiója óta. Próbálják leépíteni az orosz, szovjet és kommunista szokásokat és szimbólumokat. 2017-ben munkaszüneti napnak nyilvánították december 25-ét és engedélyezték a misetartást. 2019-ben Ukrajna Ortodox Egyháza függetlenedett az Orosz Ortodox egyháztól, Batolomaiosz konstaninápolyi pátriárka támogatásával.

Ez a váltás nem volt egyszerű, a múltban több próbálkozás is volt a katolikus karácsony ünneplésére, de gyakran a tradicionalisták ellenállása miatt nem tudták ezt bevezetni. De a háború kirobbanása után egyre inkább erősödik a lakosságban a távolodás az orosz hagyományoktól és egyre inkább közelednek a nyugati világ felé.

Írta: Misák Veronika

Oroszország és Ukrajna közötti kiberháború tanulságai

Több mint egy éve, 2022. január 14.-én volt az első olyan időpont, amikor Oroszország a 2022. február 24.-én megindított offenzívájának megalapozásaként jelentősebb volumenű kibertámadást intézett Ukrajna ellen. Fontos megjegyezni, hogy kibertámadásokat mindkét fél alkalmazott a múltban, mely helyzet napjainkban odáig eszkalálódott, hogy a két hadviselő fél egymást számítógépes kémkedéssel és propagandaterjesztéssel vádolja. Ez a kiberháború magában foglalta és foglalja mai napig az APT csoportok tevékenységét, valamint a különböző rosszindulatú programok terjesztését is. 2023 januárjára Oroszország kibertérben tanúsított magatartása következtében számos ország és vállalkozás világszerte kiemelt figyelmet fordított a kibervédelemre, hiszen bebizonyosodott az, hogy támadó fél bárki lehet, akár egy másik ország is. Fontos megjegyezni azonban, hogy a klasszikus értelemben vett kiberháború nem valósult meg a hadviselő felek között, mivel ezek a műveletek nem eredményeztek semmilyen stratégiai hatást a háború alakulására vonatkozóan. A háborúban túlnyomórészt a kinetikus eszközök domináltak, és a jelenlegi állás szerint ez nem is fog változni. Az is megállapítást nyert egy év távlatából, hogy a kibertámadások okozta károk viszonylag rövid időn belül helyreállíthatóak, míg a kinetikus eszközök által okozott károk esetében a helyreállítás sokkal hosszabb időt vesz igénybe (ukrajnai szélerőművek hónapokig nem működtek). Ez az egyik fő oka annak, hogy a kibertámadások háttérbe szorultak és a kinetikus hadviselés vált elsődlegessé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a kibertámadások ne jelentenének veszélyt vagy kockázatot, viszont érdemes ezeket a támadásokat és azok hatásait a helyükön kezelni és nem megfogalmazni olyan állításokat, miszerint a kibertér, mint hadszíntér önállóan is képes eldönteni egy háborút.

Írta: Ésik Béla

Szerkesztette: Patócskai Péter és Jaksi Zsolt

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A cikkben Margarita Marushevska fényképét használtuk.

A Orosz-ukrán háborús hírfigyelő III. – 2023. január bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.