Feed aggregator

Már korábban is foglalkoztam Brigitte Macron személyével, a Macron-házaspár közötti korkülönbséggel itt, a Francia politika blogon.

Igen, nagy volt az érdeklődés a téma iránt. Legutóbb Böcskei Balázs kérdezett a Klubrádió Konkrét című adásában. Fogadjátok szeretettel!

The post 457. Még egyszer Brigitte Macronról appeared first on Francia politika.

Hétfőn reggel a Macron-Putyin-találkozóról beszéltem a Civil Rádiónak (FM 98).

Ahogy nézem a találkozó eredményeit, nagyot nem tévedtem, amikor azt mondtam, hogy a világot nem ma fogják megváltani.

The post 456. A Macron-Putyin találkozóról appeared first on Francia politika.

Franciaország kész közös megoldást keresni a szíriai, ukrajnai, észak-koreai válságra és a terrorizmus ellen – jelentette ki hétfőn Versailles-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután tárgyalt vendéglátójával, Emmanuel Macron francia államfővel.

Ez volt Putyin és az államfői tisztségbe két hete beiktatott Macron első találkozója, egyben hosszú idő óta az első olyan látogatás, amelyet az orosz elnök egy nyugati országban tett.

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron hangsúlyozta: őszinte véleménycserét folytatott Putyinnal, a felek véleménykülönbségüket hangoztatták több kérdéssel kapcsolatban.

A francia elnök hangsúlyozta országa készségét a szorosabb együttműködésre a szíriai válság megoldásában, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcban. Putyin közölte: francia kollégája hivatalos küldöttségek cseréjét javasolta ennek érdekében.

A francia elnök leszögezte:” bármilyen vegyi fegyver szíriai bevetésére Franciaország azonnal megtorló intézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben érintett”.

A két ország különböző oldalon áll a szíriai konfliktusban. Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, Franciaország pedig az elnök ellen harcoló lázadó csoportokat támogató és Aszadot vegyi fegyver bevetésével vádoló nyugati szövetség részese.

Ukrajnával kapcsolatban Macron kijelentette, hogy mielőbbi találkozót szeretne a kérdésben a “normandiai négyek” formátumban.

“Részletesen megvitattuk az ukrajnai helyzetet és a minszki folyamat megvalósítását. Támogattuk, hogy ‘a normandiai négyek’ (Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország) keretében a közeli jövőben folytassunk véleménycserét” – mondta Macron. Szükségesnek nevezte, hogy a normandiai fórum valamennyi résztvevője hozzáférjen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) részletes jelentéséhez.

Vlagyimir Putyin leszögezte, hogy az Oroszország elleni szankciók semmiképpen sem járulnak hozzá a kelet-ukrajnai válság rendezéséhez. Kérdésre válaszolva Putyin kijelentette: Macron nem vetette fel a francia elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás kérdését. “Ez a téma nem létezik” – szögezte le.

Putyin kijelentette, hogy Moszkva nem avatkozott be a franciaországi kampányba, de védelmébe vette márciusi moszkvai találkozóját Macron riválisával, Marine Le Pennel. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjéről Putyin megjegyezte: olyan politikus, aki baráti kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal. Furcsa lenne, ha Oroszország gorombán visszautasítaná azokat az európai politikusokat, akik szorosabbra kívánják fűzni vele a kapcsolatokat – mondta az orosz elnök.

Macron “befolyásolási és propagandaeszközöknek” nevezte a Kreml által finanszírozott Russia Today televíziót és a Szputnyik rádiót. Az elnökválasztási kampány során Macron kampánycsapata azzal vádolta meg a két orosz médiumot, hogy hamis híreket gyárt és igyekszik aláásni a centrista jelölt hitelét a Moszkvával való közeledést szorgalmazó Le Pen javára.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy “állandó éberséggel” fogja követni az emberi jogok oroszországi és csecsenföldi tiszteletben tartását. Mint mondta, ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól arra, hogy feltárják “a teljes igazságot” a csecsenföldi homoszexuálisok elleni megtorlások ügyében.

Vlagyimir Putyin I. Péter orosz cár párizsi látogatásának 300. évfordulója alkalmából utazott a francia fővárosba. A két elnök a tárgyalások után megnyitotta a Nagy Péter, egy franciaországi cár című kiállítást a versailles-i Nagy Trianon palotában. Az 1717. májusi-júniusi látogatást tekintik a francia-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Az előzetes program szerint Vlagyimir Putyin hétfőn ellátogatott – ezúttal egyedül – a francia főváros szívében épült Orosz Ortodox Szellemi és Kulturális Központ hagymakupolás épületébe is. A központ felavatását eredetileg 2016 októberére tervezték, de a szír kormányhadsereg és orosz szövetségese aleppói hadművelete miatt az orosz-francia viszonyban keletkezett feszültség miatt a látogatást lemondták.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: Youtube)

The post Erre jutott Macron és Putyin az első találkozójukon appeared first on Francia politika.

Tegnap valaki lerúgta a keresztet Charles de Gaulle sírjáról. A tettes akarva akaratlanul is a francia nemzeti érzést sértette meg tegnap. Személyesen is szomorú vagyok, dühös, mélységesen felháborít a dolog: Charles de Gaulle az egyik politikai idolom. De nemcsak ezért vagyok mérges. A holtak meggyalázása általában is utálatos számomra. Ez a poszt most nem elemzés. Vélemény a javából.

Mindig felháborít a holtak a nyugalmának a meggyalázása. Legyen szó ideológiailag irányított, vagy rasszista temetői rongálásokról, egy arccal lefelé aljasul elásott halottról, az egykori magyar miniszterelnökről, vagy éppen Kádár János ellopott koponyájáról, mindig zavar az efféle aljasság.

Kevés utálatosabb dolog van, mint amikor az élők a holtakat zaklatják, függetlenül attól, hogy a holtak életükben mit követtek el. Azzal majd elszámolnak a történelemnek és a Jóistennek, ha van túlvilág. Az embernek nem dolga, hogy Istent játsszon és ítélkezzen élők, meg holtak felett.

A holtak zaklatásának van sajnos francia hagyománya, és nemcsak az időről időre megtörténő temetői rongálásokra gondolok. (Utóbbiakról a zsidó közösség sajnos igen sokat tud mesélni.)

A Szent Dénes Székesegyház (Saint-Denis) látogatásakor például az volt számomra a legdöbbenetesebb, amikor ráébredtem, hogy egy fal mögött ott található Franciaország ezer éves történelme: a forradalmárok ugyanis módszeresen felnyitották az uralkodói sírokat, kiásták a francia királyok és családtagjaik csontjait, és gyakorlatilag összekeverték őket.

Most halomban, egy fal mögött nyugszanak. Ez a dolog számomra egy egészen undorító szimbóluma az emberi kegyetlenségnek és tiszteletlenségnek.

Charles de Gaulle (és családja!) sírjának meggyalázása esetében egy olyan nagy ember emlékét sikerült megrongálni, aki ma már jobb- és baloldalon is az egyik legjelentősebb valaha élt francia történelmi személyiségnek számít. Ebben nincsen vita.

Aki ezt tette, lehet, hogy fiatal volt, lehet, hogy részeg volt (nem tudom), de tegnap este akarva akaratlanul is a francia nemzeti érzést támadta meg. Ezt jól látta Édouard Philippe miniszterelnök, amikor Franciaország elleni cselekednek minősítette a rongálást.

Tristesse et consternation. Un acte de vandalisme commis sur la tombe du général De Gaulle, c’est un acte contre la France.

— Edouard Philippe (@EPhilippePM) May 27, 2017

Remélem, gyorsan helyreállítják a síremléket.

(Kiemelt kép forrása: Mémorial Charles de Gaulle)

The post 455. Charles de Gaulle sírja: dühös vagyok és szomorú appeared first on Francia politika.

Történelmi vereségre készül a Szocialista Párt (PS), vagy legalábbis az 1993-as nagy pofon megismétlődésére. A párt szinte alig szerepel a médiában, üzenete gyakorlatilag nincs a nemzetgyűlési választásra. Ütemesen szaporodnak viszont a különböző “mozgalmak” a párt romjain. Az egykori szocialista nagyságok láthatóan keresik a menekülőutakat.

Első kérdés.

Személy szerint mindig szkeptikus vagyok, amikor valaki jó előre bejelenti, hogy “mozgalmat indít”.  Ez általában két dolgot jelent. Vagy nem akarja pártnak nevezni azt, ami előbb-utóbb párt lehet, vagy még ötlete sincs arra nézve, hogy hányan követhetik. A remény hal meg utoljára, ezért ne nevezzük egyesületnek. Legyen mozgalom!

Ha viszont egy mozgalom támogatottsággal bír, és követik, akkor nem kell bejelenteni, hogy elindul. Ha valami elindul, és fontos, azt általában az emberek maguktól is észreveszik. Erről, esetünkben, nincsen szó.

Nem tudok elvonatkoztatni a fenti gondolatmenettől, amikor a szocialista elefántokat (befolyásos politikusokat) hallgatom. Ők most sorra jelentik be, hogy “mozgalmat indítanak”.

Első körben Anne Hidago párizsi főpolgármester alakította meg a Dès demain (Holnap) nevű egyesületét, melyhez mintegy 160-200 közéleti személy csatlakozott, beleértve Martine Aubry-t, a Szocialista Párt egykori főtitkárát, és Christiane Taubirát, Hollande elnök korábbi igazságügyi miniszterét, a házassági egyenlőség “szülőanyját”.

Benoît Hamon, az elnökválasztáson igen gyengén szereplő szocialista jelölt is bejelentette, hogy pártokon felüli baloldali mozgalmat indít – de nem azonnal, hanem 2017. július 1-től.

A kételkedésem ellenére nyilván korai még ezeket a “mozgalmakat” dicsérni és temetni is. Nem tudom, hogy mekkora tagság, támogatottság állhat majd mögöttük. 200 aláírásból ez nem derül ki. Egyelőre azonban úgy tűnik, arról van szó, a szocialista nagyságok keresik a menekülőutakat. (Mármint azok, akik nem akarnak rácsatlakozni az elnöki többségre, mint Manual Valls egykori kormányfő.)

Mindenesetre ez a szétszéledés annak a beismerése, hogy a PS márkája 2012-2017 között végzetesen sérült. Talán ezért is mondhatta Jean-Christophe Cambadélis főtitkár, hogy nem kizárt egy névváltás.

(Kiemelt kép: a Szocialista Párt aktuális logója a párt honlapjáról)

The post 454. Lassan minden szocialista saját “mozgalmat” alapít appeared first on Francia politika.

Ígéretéhez híven Macron-elnök elindította azokat az egyeztetéseket, amelyek egy újabb munkaügyi reform döntéseit alapozhatják meg. Ám a munkaügyi reform egy jó nagy puskaporos hordó. Már a tavalyi Hollande-féle átalakítás is felbőszítette a szakszervezetek egy részét – komoly tüntetésekhez is vezetett. Mi történt eddig, mire számíthatunk Macrontól a továbbiakban?

François Hollande elnöksége egyik legnagyobb, legfontosabb, hatályba is lépett reformja volt a munkaügyi reform, de Emmanuel Macron a sokat kritizált Hollande-szövegnél is tovább menne.

… hogy ne csak bizonyos területeken, hanem alapvetően helyi, üzemi szinten dőljenek el a dolgok. A Hollande-féle szöveg ezt már a munkaidő kérdésében megoldotta. Vagyis nem az országos, majd ágazati szabályok lennének az elsődlegesek, hanem az egész megfordulna.

A helyi szakszervezetek és a munkaadók megállapodásai felülírhatnának mindent, illetve akár a helyi szakszervezetek véleményét is felülírhatná a munkavállalók többségének a véleménye. Ez persze egyetlen országos szakszervezetnek sem érdeke, hiszen ezzel csökkenne a politikai befolyásuk. Nem véletlenül ígérnek már most tiltakozásokat. De erről később.

A tervezett reform emellett hozzányúlna a szakképzéshez is, többek között a képzési kínálat szabályozása által, és maximalizálná az ok nélküli elbocsájtás utáni munkaadói kártérítés mértékét. Végül, Macron reformja átalakítani tervezi a munkaügyi segélyezés rendszerét, finanszírozását, elérhetőségét is. Utóbbi biztonságos rendezése az elnök szerint ugyanis feltétele a munkaerőpiac liberálisabb szabályozásának.

Emmanuel Macron már az elnökválasztási kampánya során teljesen világossá tette, hogy elnöksége első nagy reformja egy munkaügyi reform lesz. Azt is megmondta, hogy ezt a reformot nem parlamenti, hanem rendeleti úton kívánja bevezetni. (Az alkotmány szerint erre majd az újonnan megalakuló parlamentnek kell felhatalmazást adnia, illetve később szintén a parlament emeli majd a rendeleteket törvényerőre. A jelenlegi mérések szerint az elnöki pártnak akár abszolút többsége is lehet a Nemzetgyűlésben, így várhatóan meglesznek a szükséges szavazatok.)

A közvélemény – egy a héten megjelent adatsor szerint – inkább örülne a kiterjedt szociális párbeszédnek (63% mondja ezt), mint a rendeleti kormányzásnak. (52% nem szeretné, ha a munkaügyi reform rendeleti úton kerülne elfogadásra.) A megkérdezettek kétharmada támogatna egy tiltakozó mozgalmat is egy rendeleti úton átvitt reform ellen.

Emmanuel Macron már elkezdte az egyeztetést a munkadói szervezetekkel és a szakszervezetekkel, méghozzá úgy, hogy minden szakszervezeti vezetőt egyedül fogadott. Bár rugalmasnak mutatkozott, úgy tűnik, tartja magát ahhoz, hogy a reformnak szeptemberre be kellene fejeződnie. (A végrehajtási rendeletek persze ezután készülnének el és lépnének hatályba, az már egy másik fázis lenne.)

A szakszervezetek a megbeszélések tanúsága szerint lassítanának, hogy ne nyáron kerüljenek elő a reformok, mert akkor nem tudnak lassítani, tiltakozást szervezni. Minden bizonnyal tudja ezt Macron is, aki az esetleg június 18. utáni győzelmét, politikai tőkéjét a reformra fordíthatja. Szüksége van rá, mert egy sikeres munkaügyi reform nélkül nem lesz csökkenő munkanélküliség, nem lesz növekedés, nem lesznek 2022-re eredmények.

A francia mozdulatlanság pedig még a Macron elnök európai integrációs céljait is veszélyeztetheti. Előre kell tehát menekülnie.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

The post 453. Puskaporos hordó: munkaügyi reform Macron-módra appeared first on Francia politika.

A Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával tüntették ki Csaba Péter karmestert. A MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője Budapesten vette át a kitüntetést – közölte a zenekar pénteken az MTI-vel.

A Franciaországban élő karmesternek még 2017 januárjában ítélték oda a Becsületrend lovagi fokozatát a francia kultúra és zeneművészet terjesztéséért, de Csaba Péternek külön kérése volt, hogy az elismerést egy másik időpontban, Budapesten vehesse át.

A magyar karmesternek Éric Fournier, Franciaország Magyarországra delegált nagykövete adta át a kitüntetést a budapesti nagyköveti rezidencián. A szerdai ünnepi fogadáson a hozzátartozók és nagykövetek mellett jelen voltak a magyar klasszikus zenei élet kiválóságai, köztük Batta András, a Zeneakadémia volt rektora, Eötvös Péter zeneszerző, Ránki Dezső és Frankl Péter zongoraművészek, valamint Fenyő Gábor, a MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Beszédet mondott Szőcs Géza, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális tanácsadója, aki kiemelte, hogy a kolozsvári születésű Csaba Péter életművével tovább mélyítette Erdély, a magyarság és a francia kultúra közötti évtizedes kapcsolatokat, valamint megemlékezett arról, hogy bár Csaba Péter karmesterként kapta a kitüntetést, munkássága hegedűművészként is elismerésre méltó.

Éric Fournier nagykövet méltatta Csaba Péter életútját, a hosszú évek óta Lyonban alkotó művész fesztiváligazgatóként és egyetemi professzorként Franciaországért végzett munkáját. Kiemelte: kamarazenei partnerei, hangversenyeinek szólistái között a világ leghíresebb művészei találhatók, számos zeneszerzővel működött együtt műveik bemutatásában, rendszeresen vezet mesterkurzusokat Magyarországon, Franciaországban, Finnországban, Japánban és az Egyesült Államokban.

Csaba Péter 1952-ben született Kolozsváron. Ötéves korában kezdett hegedülni, hegedű-, zeneszerzés- és karmesteri tanulmányait a Bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémián fejezte be. 1983 óta Lyonban él, azóta több mint nyolcvan országban vendégszerepelt hegedűművészként és karmesterként.

A francia Solistes de Lyon és a finn Virtuosi di Kuhmo kamarazenekar, a svédországi Lappföldi Fesztivál és Musica Vitae zenekar művészeti igazgatója és állandó vendégkarmestere. A lyoni zeneművészeti főiskola professzora, 2010-ig a Besanconi Szimfonikus Zenekar és operaház igazgatója volt, 2012 szeptembere óta a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: pixabay.com)

The post Becsületrendet kapott Csaba Péter karmester appeared first on Francia politika.

Moszkva nem  elégedett  Oroszország és Franciaország politikai, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatainak állapotával,  ezért a két elnök ezek javításáról fog tanácskozni – jelentette ki Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Usakov abból az alkalomból nyilatkozott újságíróknak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Versailles-ban találkozik majd francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal.

A tanácsadó rámutatott, hogy a miniszterelnöki szintű kétoldalú bizottság, az interparlamentáris bizottság és a biztonsági együttműködési tanács tevékenysége szünetel. Kivételként nevezte meg a kétoldalú gazdasági, pénzügyi, ipari és kereskedelmi ügyek tanácsát, amelynek francia társelnöke tavaly augusztusig, még gazdasági miniszterként Macron volt. Reményét fejezte ki, hogy Párizs hamarosan kijelöli az új kabinetből az új társelnököt, Makszim Orsekin gazdaságfejlesztési miniszter partnerét.

Usakov rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelem állapota nem kielégítő, annak értéke három év alatt csaknem a felére, 22 milliárdról 13 milliárdra esett vissza. Hozzátette, hogy a kereskedelmi forgalomban az idei első negyedévben ugyan enyhe növekedés volt tapasztalható, de az nem fordította meg a tendenciát a pozitív növekedés irányába.

Jurij Usakov szerint a június elején megtartandó Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumra 180 francia részvevőt várnak. A fórum keretében a tervek szerint a két ország vezető üzletemberei külön üzleti párbeszédet folytatnak majd.

Macron Versailles-ban Nagy Péter orosz cár 1717-es franciaországi látogatásának és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 300. évfordulóján megrendezendő kiállítás megnyitása alkalmából fogadja majd Putyint. A tárlatot a Nagy-Trianon palotában készítik elő a szentpétervári Ermitázs közreműködésével.

A két vezető először találkozik majd egymással. Az orosz elnöki hivatal szerint a két elnök a kétoldalú kapcsolatok mellett az ukrajnai és a szíriai válság rendezéséről, valamint a terrorellenes küzdelemről tárgyal majd.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: pixabay.com)

The post Orosz-francia kapcsolatok: Moszkva elégedetlen, elnöki találkozó jön appeared first on Francia politika.

Az elmúlt hetekben, hónapokban nem egyszer kérdeztétek, hogy miért nyilatkozok minden csatornának. Miért nem válogatok a médiafelületek és az egyéb meghívások között ideológiai vagy egyéb alapon? Egyesek azt tették szóvá – nem egyszer sajnos alpári stílusban – ha nekik nem tetsző pártállású vendéget hívtam a Franciapolitika videós adásába. Itt az ideje, hogy elmondjam, minek mi az oka.

Néhányan tudjátok, hogy fiatalabb koromban két évtizeden keresztül bűvészkedtem. E tevékenységem egyes nyomai még ma is megtalálhatók a neten, például itt, vagy éppen itt:

Kétségkívül jobb elemző lettem, mint bűvész, s ma már a varázslás egyfajta hobbi csupán számomra. Ez tény.

De a nagy kézügyességet igénylő trükkök sokat jelentettek nekem. Megtanultam szerepelni, színpadon beszélni, felelősséget vállalni a nyilvánosság előtti megjelenésemért, mozdulataimért. És megtanultam még valami nagyon fontosat: a közönséget nem büntetjük azért, ha nem tetszik a szervező, esetleg a szervező valamilyen véleménye. A közönség minden esetben a legjobb műsorunkat, a legjobb tudásunkat, a legjobb trükkjeinket érdemli.

Elemzőként is a bűvészként megtanult alapszabályhoz tartom magam. Az EchoTV közönsége éppen olyan minőségi elemzést érdemel a francia politika rejtelmeiről, mint a Klubrádió hallgatósága; és az ATV nézői is joggal tartanak igényt az éppen olyan alapos és tisztességes tájékoztatásra, mint amilyet az M1 nézői kapnak tőlem.

Meggyőződésem, hogy amit én képviselek elemzőként, az minőségi. Amikor hibázok vagy tévedek, akkor sem rosszindulatból vagy elfogultságból teszem, és igyekszem korrigálni magam, amint lehet (lásd például itt). A francia politika megszállottjaként annak örülök igazán, ha az elemzéseim minél több emberhez eljutnak; ha minél több embernek tudom elmondani, hogy a francia politika eseményei közvetlenül érintenek bennünket, magyarokat. Merthogy igen, ami Párizsban történik, az közvetlenül érint bennünket. Ezt jobb, ha minél többen tudják!

Márpedig e fontos üzenet eljuttatásának az a módja, hogy köszönettel és tisztelettel fogadok minden meghívást a kuructól balra és a – talán még létező? – kommunistáktól jobbra. Az a helyes, ha minden egyes (média)felület – egymástól eltérő és kevés átfedést mutató – közönségét megtisztelem a legjobb tudásommal, a legjobb elemzésemmel, a legszebb mosolyommal.

Mindig igyekszem így tenni, ezt tenni. Nota bene azt sem nagyon értem, hogy miért kellene csak olyanokkal beszélgetnem, akikkel mindenben egyetértek – az elég unalmas, no meg magányos gyakorlat. Mi benne a jó? Hogy megveregethetjük egymás vállát, hogy hű, de egyetértünk?

Nagyon meglepett, amikor rájöttem, hogy egyesek már akkor elkezdik a Franciapolitika adásának egyes vendégeit kritizálni, amikor a kész műsort még nem is láthatták, még nem is hallhatták, hogy az illető mit mondott.

Mivel hívtam már liberális, konzervatív, baloldali és apolitikus vendéget is, gondolhatjátok, hogy nem értettem mindenkivel mindenben egyet. Miért is kellene? Az egyet nem értés azonban még nem ok arra, hogy bárkit is személyében támadjak, sértegessek, és elvitassam tőle a jogot, hogy elmondja a véleményét.

A továbbiakban is fogok hívni jobb- és baloldali, liberális és apolitikus vendégeket, és mindent meg fogok tenni, hogy elmondhassák, amit Franciaországról, a francia kultúráról és politikáról gondolnak. És igen, meg fogom védeni őket a nemtelen támadásoktól. Medgyessy Pétert, Ara-Kovács Attilát és Hoffmann Rózsát is.

Továbbra is nagyon fogok annak örülni, hogy itt egy téma, amelyben végre nem kell egymást gyilkolnunk, amely végre összeköt, és nem elválaszt. Épp elég tragédia, hogy a magyar belpolitikai-közéleti viták színvonala olyan, amilyen.

A Franciapolitika nem erről szól. A francia civilizáció, kultúra és örökség szeretete, tisztelete, a francia-magyar kapcsolatok erősítésének, a francia politika megértésének az igénye olyan dolog, amin kár veszekedni.

Arra ott van a belpolitika. Mindenki élje ki ott a hörgés iránti vágyát.

The post 452. Franciapolitika: Fúj! Hörr! Anyád! Komolyan?! Na ne! appeared first on Francia politika.

Talán kevesen tudják, hogy Hoffmann Rózsa inkognitóban az Országgyűlés francia-magyar baráti tagozatának az elnöke, frankofil, és nem utolsó sorban a Becsületrend tulajdonosa. Azért hívtam a HetiTV-vel együttműködésben készített Franciapolitika adásba, hogy többet tudhassunk ezekről a háttérben zajló munkáiról.

Mivel foglalkozik egy parlamenti baráti tagozat? Hogy lesz valaki egy ilyen tagozat elnöke? Mivel foglalkozik a francia-magyar baráti tagozat? Miért vagyunk, mi, magyarok a frankofón szervezetek tagjai? És nem utolsó sorban, miért kapta Hoffmann Rózsa a Becsületrendet?

Erről szól a beszélgetés. fogadjátok szeretettel!

A Franciapolitika korábbi adásában Ara-Kovács Attilával, a DK elnökségi tagjával, külügyi szakértővel találkozhattatok, azt a műsort is ajánlom figyelmetekbe!

A Franciapolitika még korábbi adásait – például Medgyessy Péterrel, Mráz Ágoston Sámuellel vagy éppen Koncz Zsuzsával – itt találjátok. Mindegyik nagyon jó beszélgetés volt, fogyasszátok őket egészséggel!

The post 451. Hoffmann Rózsa a Franciapolitikában: parlamenti diplomácia, Becsületrend appeared first on Francia politika.

A HetiTV-vel együttműködésben készített Franciapolitikában Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, külügyi szakértő volt a vendégem.

Beszélgettünk természetesen arról, hogy a harmadik út örököseként számon tartott DK hogyan értékelte egy centrista, szinte harmadik utas francia elnök megválasztását, meg arról is, hogy hogyan alakul jobb- és baloldal viszonya a mai Európában. És még sok minden másról, de minden poént nem lövök le előre!

Fogadjátok szeretettel!

A Franciapolitika következő adásában pedig Hoffmman Rózsával találkozhattok, aki inkognitóban a parlamenti francia-magyar baráti tagozat elnöke, és a Becsületrend tulajdonosa is egyben. Azt a beszélgetést is ajánlom figyelmetekbe!

A Franciapolitika még korábbi adásait – például Medgyessy Péterrel, Mráz Ágoston Sámuellel vagy éppen Koncz Zsuzsával – itt találjátok. Mindegyik nagyon jó beszélgetés volt, fogyasszátok őket egészséggel!

The post 450. Ara-Kovács Attila a Franciapolitikában appeared first on Francia politika.

Nem pihen a Le Canard Enchaîné. A szatirikus oknyomozó lap robbantotta ki a Fillon-ügyet, és most megtalálta  Richard Ferrand-t, a Macron-párt központi figuráját, frissen kinevezett területfejlesztési minisztert is. Ő is foglalkoztatta képviselőként családtagját, és a feleségének is talált egy jó üzletet. Ez lehet a Macron-kormányzás első korrupciós ügye.

Richard Ferrand-t konkrétan két dologgal támadják.

Először is azzal, hogy 2011-ben, amikor a nonprofit, egészségbiztosítókat tömörítő Mutuelles de Bretagne vezérigazgatója volt, a cég bérbe vett egy akkor még nem létező cégtől egy olyan egészségügyi intézmények szánt ingatlant, amely akkor még nem is volt az illető cég tulajdonában. Az érintett cég tulajdonosa pedig nem volt más, mint a vezérigazgató felesége.  A feleség cége ezután a bérletnek köszönhetően remek bankhitelhez jutott. Az ingatlan felújítása sem az ő költségére történt meg, viszont hozzájárult az értéknövekedéshez.

A miniszter elismerte, hogy ez történt, az ügylet így valósult meg. Hozzátette, hogy álláspontja szerint ez volt a legjobb megoldás. A sajtó azt nem vitatja, hogy az ügylet legális volt (és magáncégről lévén szó, közpénz nem fordult meg benne), de azt igen, hogy erkölcsös-e.

Igen rosszul néz ki viszont a dolog annak fényében, hogy Ferrand is azon képviselők közé tartozott, akik közpénzből családtagot foglalkoztattak. Ő konkrétan a fiának adott munkát néhány hónapra, amikor egy munkatárs egészségügyi gondjai miatt kellett beugró.

(Forrás: Twitter)

Így együtt nagyon rosszul néz ki a dolog. Politikai értelemben ez több, mint ciki. Ezért mondom, hogy ez lehet a Macron-kormányzás első korrupciós ügye. Lehet, hogy csak morális szempontból, de akkor is. Ezen sok elemezni való nincs. Ami ciki (és ma már tudjuk, végzetes) volt Fillon és Bruno Le Roux szocialista belügyminiszter esetében, az ciki Ferrand esetében is. Akkor is, ha történetesen az ingatlanügy legális volt, és esetleg a fiú tényleg végzett érdemi munkát. Politikai értelemben, a nyilvánosságban nyilvánvalóan védhetetlen, ha valaki “pénzközelbe” kerül, és tendenciózusan a családjának kedvez vele. A Fillon-ügy óta a franciák egyre kevésbé néznek megértő szemekkel az efféle gyakorlatokra. (Ferrand is érzi ezt, mert nyilvánosan exkuzálta magát.)

A republikánusok természetesen gondoskodnak róla, hogy legyen feljelentés. Ugyanakkor a korrupciós ügyek felderítése céljára létrehozott speciális ügyészség, a PNF egyelőre nem érzi magát kompetensnek az ügyben. Az igazságszolgáltatás így vagy úgy, de nyilván tenni fogja a dolgát. Ebben biztos vagyok, ez a politikai ellenfelek érdeke. De még egyszer mondom, nem a jogi, hanem a politikai megítélés a fontos, és a politikai megítélés az, hogy ez lehet Macronék első korrupciós ügye.

Finoman fogalmazva is kellemetlen ez a dolog egy olyan kormányzatnak, amely azon dolgozik, hogy “megtisztítsa a közéletet” (éppen készül az erről szóló törvényjavaslat…), meg hogy lecserélje a politikai elitet. Ezt még a kormányszóvivőnek is ki kellett mondania.

The post 449. Ez lehet a Macron-kormány első korrupciós ügye: Richard Ferrand célkeresztben appeared first on Francia politika.

Ha Franciaországnak egy jelenlegi diplomáciai űrt betöltve sikerülne közvetítőként fellépnie Oroszország, Németország és az Egyesült Államok között, akkor Emmanuel Macron elnök vezetésével a nagy világpolitikai ügyekben kiterjeszthetné a befolyását – mondta Soós Eszter Petronella, Franciaország-szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

hogy csütörtökön a NATO-tagországok csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, és azon első ízben vesz részt Donald Trump amerikai, valamint Emmanuel Macron francia elnök. A francia államfő hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik.

biztosra vehető, hogy az amerikai és a francia elnök kétoldalú találkozót is tart Brüsszelben. Ezen várhatóan szóba kerül majd az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP), a közel-keleti helyzet és a francia diplomácia egyik nagy sikerének számító párizsi klímaegyezmény, amely mellett azonban Donald Trump nem elkötelezett.

a politológus arról beszélt: Oroszországnak mindenképpen érdeke normalizálni viszonyát Franciaországgal – mint az EU egyik fontos tagállamával -, mert ez kitörést jelenthetne a jelenlegi elszigeteltségéből. Emmanuel Macron pedig felismerte, hogy – mivel mind az Egyesült Királyság, mind az Egyesült Államok mással van elfoglalva – van egy diplomáciai űr: az oroszokkal való együttműködés, vagyis az Oroszország, Németország (az unió) és az Egyesült Államok közötti közvetítés által Franciaország újra kiterjesztheti a befolyását a nagy világpolitikai ügyekben – fogalmazott a szakértő.

(Szöveg: MTI, kép: Élysée)

The post Emmanuel Macron külpolitikai ambíciói: világpolitikai űrt töltene be appeared first on Francia politika.

A magyar “centrális erőtér” gondolata unalomig ismert. A Fidesz középre pozicionálja magát a kétoldali, végtelenül megosztott ellenzékéhez képest. E helyzetnek köszönhetően akár matematikai kisebbségből is tud választást nyerni, illetve magát az egyetlen kormányképes erőként felmutatni. Emmanuel Macron valami hasonlóval próbálkozik most Franciaországban. Szándékai szerint úgy osztaná az ellenzéket, hogy az elnöki párt maradjon középen az egyetlen kormányképes erőként. Ha ugyanis marad a status quo, marad Macron is.

A francia helyzet persze valamennyire bonyolultabb, mint a magyar. Franciaországban nem egyszerűen a radikális jobb és és baloldal között kell egyensúlyoznia a középen maradni kívánónak. Persze nem volt ez mindig így. 2012 után az UMP / republikánusok, a szocialisták és a Nemzeti Front hármasa képezett egy háromosztatú pártrendszert, melyben igen sok volt a felismerhető magyar áthallás, ezt korábban hosszan elemeztem.

Minden párt – így a centrum pozíciójára vágyó republikánusok is – arra törekedtek, hogy a másik két felet valamilyen címke alatt összetolják (“jobboldaliak”, “szélsőségesek”, “kormányképtelenek”, “UMPS-rendszer” stb.), s ők maguk egyedül maradjanak.

Most viszont megjelent egy olyan politikai szereplő, aki nem egyszerűen ezt a hármas játékot akarja játszani, hanem a saját mozgásai révén alakítani is akarja a többieket, az ő mozgásterüket. (Ezt akár nevezhetnék profi politizálásnak is, de ebbe most nem megyek bele.)

Emmanuel Macron nem egyszerűen középre áll, nem egyszerűen szélsőségesnek, vagy kormányképtelennek bélyegzi az ellenfeleit. Meg is bontja őket, megpróbálja elszívni és magához csatolni azokat, akik koalícióképesek. Ez mutatis mutandis olyan, mintha Orbán Viktor beszippantaná a szocialisták konzervatívabb elemeit, és a Jobbik progresszívabb elemeit is a maga zászlaja alá. Közismert, hogy megosztott ellenfelet sokkal könnyebb kezelni, mint egy egységes politikai ellenfelet, és Macron ezt a játékot a hagyományos pártok között nagyon jól játssza. Egyelőre, persze…

Orbán VIktor Szegeden (MTI)

Van azonban egy pont, ahol a centrális erőtér hasonlata megbicsaklik, ez pedig nem más, mint a Nemzeti Front kérdése. Franciaországban a hagyományos pártok közötti verseny sokáig elsősorban gazdasági természetű volt. A sokat emlegetett – részben kulturális, identitás-alapú – globalizációs törésvonal viszont megosztotta őket, és megerősítette a Nemzeti Frontot.

Emmanuel Macron nem egyszerűen centrális erőteret akar létrehozni a mérsékelt pártok, a súlyos válságban szenvedő szocialisták és a szakadás szélén egyensúlyozó republikánusok között. Nem, Macron azt akarja, hogy a globalizációs törésvonal “progresszív oldalát” teljesen uralja a fent leírt taktikával, és egyúttal biztosítsa, hogy a másik oldalon a Nemzeti Front és még néhány globalizációellenes kisebb erő elég erős legyen ahhoz, hogy Macron kénytelen-kelletlen támogatására kialakuljon az ún. köztársasági összefogás. Ám egyúttal a globalizációellenes blokknak elég gyengének is kell lennie ahhoz, hogy a Macron-párt legyen “az egyetlen kormányképes erő”.

Vagyis ez egy libikóka-politika: életben tartani az ellenzéket, de megakadályozni, hogy túl nagyra nőjön. Macron hatalmi politikája racionálisan a következő öt évben éppen úgy status quo politika lehet, mint Orbán Viktoré. Maradjanak csak a szerepek és az erőviszonyok, akkor maradok én is! Ebből a szempontból egyértelműen megáll a hasonlóság a magyar centrális erőtér, és a Macron-párt mozgásai között. Hogy eredményességében is megáll-e a hasonlat, azt a történelem eldönti. Egyetlen politikus sem dolgozik légüres térben: sok függ az ellenzék ügyességétől, felkészültségétől, leleményességétől is.

Orbánéknek egyelőre két ciklusnyi előnyük van Macronnal szemben.

(Kiemelt kép: az Élysée, a francia köztársasági elnöki hivatal fotója Emmanuel Macronról; illusztráció: Orbán Viktor Szegeden, MTI, Koszticsák Szilárd)

The post 448. Centrális erőtér Macron-módra? Így alakítja Macron a francia pártrendszert appeared first on Francia politika.

A 2017-es elnökválasztáson soha nem látott sikert ért el a Nemzeti Front. Kicsivel ezelőtt mégis arról számolhattam be, hogy a párt belső válságtól szenved, Marine Le Pennek pedig komoly gondot okoz a helyzete stabilizálása. Ezt azért meg kell magyarázni. Mi ennek az oka? Néhány lehetséges magyarázó szempont.

Mindig azt mondtam, és mondom most is: Marine Le Pen stratéga, aki nem 2017-re építkezik, hanem 22-re és 27-re. Ha ezt a hosszú távú célt nézzük, akkor a Nemzeti Front tisztességes eredményt ért el 2017-ben és tett egy lépést az Élysée felé.

Mégis, mintha ezt a Nemzeti Front egy része nem így érezné. Mintha komolyan elhitték volna, hogy Marine Le Pen 2017-ben elnök lesz. Ez persze benne volt a pakliban, nem volt esélytelen, viszont nem ez volt a legvalószínűbb forgatókönyv. A legvalószínűbb forgatókönyv a 40% körüli eredmény volt, ami aztán szintén nem valósult meg, elsősorban a pocsék vita-teljesítmény miatt.

(Mint kiderült egyébként, Le Pen esetleges elnökségére az államigazgatás is alaposan felkészült. Kiderült, hogy a miniszterelnök tényleg hivatalban maradt volna, hogy blokkolja az új elnök tevékenységét, ahogy azt én magam is elemeztem korábban.)

A Nemzeti Front egyes politikusai elkövették azt a hibát, hogy elhitték, amit mondtak. Ez nagyon cinikusan hangzik, tudom, de tény: kifelé egyetlen elnökségre ácsingózó jelölt sem mondhat mást, mint hogy nyerni akar. Az viszont egy politikus legnagyobb hibája, ha el is hiszi, amit mond, és nem készül arra az esetre, ha máshogy alakulnak a dolgok…

És a Nemzeti Front elhitte. Marine Le Pen pedig képtelen volt csökkenteni a belső elvárásokat, majd bizonyítani, hogy az eredménye lépés előre a saját stratégiája szempontjából. Ezért fontos a Nemzetgyűlési választás, ahol 10 képviselő alatt egészen biztos vagyok az újabb belső csalódásban.

Amikor egy párt úgy érzi, nyerhet, a dolgok hirtelen komolyra fordulnak. Hirtelen élet-halál harc dolga, hogy kinek az irányvonalán nyernek. És ha valaki nem képes erőből szállítani az eredményt, mint Le Pen most, akkor az erőcsoportok elkezdenek marakodni. Ez történik most.

Csakhogy a növekedést, az emelkedést, a győzelem lehetőségét Le Penék stratégiája hozta, nem a nemzeti liberális szárnyé. FLorian Philippot alelnök és Le Pen szociális-szuverenista stratégiája hozott eddig ennyi szavazatot, és egyáltalán nem biztos, hogy a két irányvonal csereszabatos. Kíváncsi vagyok, hogy ezt mindenki érzékeli-e a Nemzeti Front soraiban.

Bár a politika türelemjáték, egy évtizedekig mindenhonnan kiszorított politikai csoport éhes, és türelmetlen. Ez politikailag nem racionális, de pszichológiailag érthető. Az érdekcsoportok nem kaptak okot arra, hogy továbbra is türelmesek maradjanak, így hát megindultak.

Tanulság, hogy nincs a politikában örök barátság. Marine Le Pen meg fog szabadulni Florian Philippot alelnöktől, ha az érdeke úgy kívánja. És most úgy tűnik, úgy kívánja.

Jean-Marie Le Pen ellenjelöltjei azt mutatják, hogy az idős politikus lányát szereti, adott is neki pénzt a kampányára, nem is támadja személyesen – de a köztük kitört vita és a volt elnök kizárása valós volt. A politikai ellentét a két politikus között valós. És ez még kiszámíthatatlanabbá teszi a dolgokat.

(Kimelt kép: Marine Le Pen kmpányplakátja)

The post 447. Soha nem látott siker, mégis omladozik a Nemzeti Front. Miért? appeared first on Francia politika.

Marine Le Pen nem tudja a pozíciója megerősítésére használni a nemzetgyűlési kampányt. Bár az ellenfél irányzat szimbolikus alakja, Marion-Maréchal Le Pen bejelentette a (z átmeneti) visszavonulását, a nemzeti-konzervatív szárny az eurozónából való kilépés programjának elhagyását követelve éket tudott verni a Philippot – Le Pen páros közé. A pártelnök is kezdi osztani azt a véleményt, hogy e pont hangsúlyozása nem segít új szavazatokat szerezni. Marine Le Pen továbbá nyilvános mea culpára kényszerült a vitán nyújtott teljesítménye miatt. Ss ha mindez még nem lenne elég, Jean-Marie Le Pen is jelölteket indít az FN ellen.

Az idősebb Le Pen a Front egy részének az érzelmeit fejezhette ki, amikor Maréchal-Le Pen bejelentett visszavonulását szomorúan vette tudomásul. (Sőt, még megváltoztathatónak nevezte a döntést, és nagyapaként még azt is hozzátette, hogy szerinte unokája döntése dezertálás.) A párt liberális-nemzeti szárnya számára Marion Maréchal-Le Pen egyfajta reménység volt eddig, ezért a csalódás. De ez a szárny most a vezéralak nélkül is úgy érezheti, eredményeket érhet el a Le Pen – Philippot-féle szociális szuverenista szárnnyal szemben. Mondom, miért.

Az elnökválasztás második fordulója óta ugyanis a Nemzeti Fronton belül komoly vita alakult ki arról, hogy mit kell gondolni a Frexitről és az euró kivezetéséről. Mint emlékezetes, már a két forduló között is igyekezett Le Pen ezt a témát puhítani, alakítani (nehogy szavazókat veszítsen középen). Ám ennek egy meglehetősen kakofón helyzet és álláspont lett a vége. A kakofónia álláspontom szerint még menthető lett volna, hiszen a mérséklés indokolt volt. De menthetetlenné vált a helyzet, amikor a stratégiai óvatoskodás az igen rosszul sikerült, agresszív vitában kulminálódott.

Egyébként azt magának Marine Le Pennek is nyilvánosan el kellett ismernie, hogy rossz vitataktikát választott:

A választás utáni értékelések örvén elképzelhető, hogy az FN ismét elszedi az a tervét, amely már egy-két évvel ezelőtt is napirenden volt: a Frexit és az eurozóna kilépés programpontjainak elhagyását.

Florian Philippot, az FN gaulle-ista szuverenista alelnöke azzal fenyegetőzik, hogy ha az FN feladja az erre vonatkozó terveit, akkor otthagyja a pártot. (Ezt a sokak által “zsarolásnak” tekintett álláspontot még azzal is megfejelte, hogy május közepén létrehozott egy párton belüli egyesületet Les Patriotes néven.)

Az eddig együtt futó Philippot-Le Pen páros felbomlása most jó eséllyel megtörténhet. Marine Le Pen mára olyan helyzetbe került, amikor Philippot-t feláldozása lehet a saját párton belüli hatalmának az ára. Úgy tűnik, Le Pen nyitott arra, hogy a Front programjából kikerüljön a Frexit és az euró elhagyása. Erről a párt következő kongresszusán születhet végleges döntés. Sőt, maga a pártelnök beszélt arról, hogy igen, Philippot akár távozhat is a pártból.

Le Pennek amúgy nemcsak a belső elégedetlenséggel kell megküzdenie. Saját hatalma stabilizálása egyre sürgetőbb számára (bár szerencséje, hogy Maréchal-Le Pen kiesésével nincs igazi alternatíva). Jean-Marie Le Pen ugyanis egy radikális jobboldali szövetséggel bejelentette, hogy az FN-nel szemben is indítanak júniusban jelölteket. De azért a volt pártelnök tett egy gesztust is: a saját lánya ellen nem lép fel. Abban a körzetben, ahol Marine Le Pen indul, visszavonták a jelölést. Persze a pártelnök Marine Le Pen számára ettől még a probléma probléma… és nem is kicsi.

Az FN nemzetgyűlési kampánylogója (fnlegislatives.fr)

… ha a párt jól szerepel a nemzetgyűlési választáson, és hozza a 10-15 képviselői helyet, amely jelzi a Front folyamatos erősödését. Ehhez azonban pártegységre lenne szükség, no meg arra, hogy Jean-Marie Le Penék ne vigyenek el értékes százalékokat. Persze ahol nagyon erős az FN mint márka, ott a papa elsősorban zsarolási potenciált szerezhet a második fordulóra. Vagyis nem feltétlenül tudja megakadályozni a második körbe jutást. Ám ez éppen a nemzeti liberális szárny erősödését jelentené a szuverenista gaulle-istákkal szemben, és akkor ezzel visszatértünk az induláshoz. Nagyon érdekes, ami a Nemzeti Frontban történik, természetesen figyelni fogom, merre megy a vita.

(Kiemelt kép forrása: Marine Le Pen elnökválasztási plakátja)

The post 446. Marine Le Pen bajban, Le Pen papa kívülről támad appeared first on Francia politika.

Mintegy háromszor próbáltam már az Amber’s nevű francia helyet a Fővám téren. Nagyon kellemes! Kritika.

Nevével ellentétben az Amber’s egy francia kávézó és pékség. Viszonylag nagy, kint is és bent is le lehet ülni, szépen kényelmesen.

Mivel már háromszor voltam itt, volt alkalmam kipróbálni – többekkel – több dolgot (én a konzervatív, kávé-croissant-baguette térben mozogtam, mástól tudom, hogy a limonádé is jó volt).

Szóval finom a croissant és a baguette, finom a vaj, és igen, mindenféle varázslatok is vannak: smoothie-k, limonádék, szendvicsek stb. Még egyszer, úgy hallom, ezek is jók!

A hangulat nem túl intim, mivel a hely nagy, és sokszor akkora a tömeg, hogy sorba kell állni a rendeléshez, de ezt pozitívumnak veszem: a hely népszerű, és minden frissen készül.

Ha nagyon akarok valamit keresni, amit kritizálhatok, akkor azt tudom mondani, hogy a székek nem elég tiszták, főleg kint, ahol szabadon garázdálkodnak a tér galambjai. De ezért is kárpótol az íz és a legfelső képen is látható édességek, az élmény…

Végül, kifejezetten jó pont jár azért, hogy van teljes kiőrlésű croissant (sok-sok jó pont!).

Szóval ajánlom mindenkinek ezt a helyet, akár egy kávéra, akát egy megbeszélésre, akár egy kis kulináris kirándulásra. Megéri.

A város másik kellemes francia kávézójáról, az A table ! nevű helyről itt olvashatsz.

Nagy várakozásokkal ültem be erre a filmre, hiszen François Ozon rendezte, akinek egy korábbi filmje, a 8 nő a mai napig az egyik legizgalmasabb moziélményem (a sztori, a zene, és természetesen a felülmúlhatatlan sztárparádé miatt is). Nem csalódtam.

A Frantz kisebb-nagyobb részben egy 1932-es filmre épül, annak az adaptációja (Ernst Lubitsch: Broken Lullaby), de azt nem láttam, így összehasonlítani nem tudok. A Frantz jórészt fekete-fehér, de bizonyos kulcsjeleneteknél, ahol színre van szükség, a rendező átvált színesbe.

Az első világháború után járunk, számos német család még éppen elhunyt fiait, testvéreit, vőlegényeit gyászolja. A faluban megjelenik egy titokzatos francia férfi, Adrien, aki azt állítja, az elesett Frantz párizsi barátja volt, bár ellenséges oldalon harcoltak. Barátságot köt a családdal, a szülőkkel, s nem utolsó sorban (a Paula Beer által kiválóan alakított) Anne-nal, Frantz egykori menyasszonyával. A falu egy része ellenségesen fogadja a franciát – így a háború utáni német hangulatról is képet kaphatunk.

Ahogy haladunk előre a történetben, ahogy kibomlanak hazugságok és érzelmek, na meg ahogy új hazugságok születnek, egyre közelebb kerülünk a háború valóságához is.

Ez a német-francia vegyes nyelven született film elgondolkodtatja az ember arról, hogy kik az ellenségek, kik a barátok, és egyáltalán, mi volt az európai nemzetek egyesülésének az alternatívája. Ebből a szempontból nekem a Frantz nem egy háborúval, gyászmunkával, lelkifurdalással foglalkozó mű, bár az is, hanem egy nagy európai politikai üzenet.

Feltétlenül nézzétek meg!

(Kiemelt kép: részlet a Frantz című film traileréből)

Bevallom, kezdtem aggódni, amikor az Elveszve Párizsban kissé erőltetett nyitójelenete elindult – igen, ez volt az első találkozásom a Dominique Abel – Fiona Gordon páros humorával, és kicsit soknak éreztem. Aztán elkezdett visítani a moziterem.

Egy kanadai faluban járunk, ahol a könyvtáros Fiona segítségkérő levelet kap párizsi nagynénjétől, s a levél úgy érkezik meg, hogy ajtónyitás közben majdnem kifújja a szél a népet a könyvtárból. Túlzás, és korlátozottan vicces. Ráadásul nehezemre esett szimpatizálni a főszereplővel is, hiszen Fiona nem más, mint az ún. kommunikációs balfék női kiadásban – bár azt mondják, ez a személyiség része a burleszk műfajának. Legyen! Amúgy kanadai zászló lóg a nála kétszer nagyobb táskája tetején, első adandó alkalommal elveszíti a telefonját, kétszer is beleesik a Szajnába…

Ám amikor a tizenötödik percben már visítva nevetett ezen a gegparádén a nézőtér, hagytam magam szórakoztatni, és nem bántam meg. Én először akkor nevettem fel, amikor Dom, a párizsi hajléktalan megtalálja Fiona táskáját, benne a ruháival… a poént nem lövöm le, a lényeg, hogy innentől kezdve egy bájos, kellemes, szórakoztató kis film következett, amely nem fél mindenből, életből és halálból egyaránt viccet csinálni.

Mondjuk mély mondanivalót azért nem keresnék ebben a moziban, már ha az nem számít mély mondanivalónak, hogy a halálon éppen úgy lehet nevetni, mint az életen. Aki nem akar vagy nem szeret nevetni a halálon, az nézze ezt a mozit a szerelmi sztori és a párizsi helyszín miatt – természetesen számos mindannyiunk által ismert és szeretett helyszín, műemlék megjelenik a képernyőn.

Dominique Abel alakítása a hajléktalan Dom szerepében kifejezetten tetszett. De!

De. Az öregek otthona elől menekülő Martha nénit alakító Emmannuelle Riva egészen parádés alakítást nyújtott a moziban. Az igazi sztár mégiscsak ő. És ez volt az egyik utolsó filmje 2017 eleji halála előtt. (Van egy közös, aranyos kis táncos jelenete Pierre Richard-ral a filmben, s talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, a Père Lachaise temető kellős közepén játszódik).

A következő posztban a Frantz című moziról olvashattok.

(Kiemelt kép: részlet az Elveszve Párizsban című film traileréből, avagy Martha néni akcióban!)

Szellemi fáradtságomat sokszor mozizással pihenem ki, a mozi a(z egyik) legjobb hely arra, hogy kénytelen legyek a mobilomtól kissé eltávolodva kikapcsolni az agyamat. A legutóbbi ilyen maratonon három frankofón filmet néztem meg. Így vagy úgy, de mindegyik jó volt, mindegyik megérte a jegy árát – így örömmel ajánlom őket a figyelmetekbe. Íme az első!

Ha az egy menetben látott három film közül valamelyiket ki kellene emelnem, akkor azt mondanám, hogy a belga-francia Rég nem szerelem tette rám a legmélyebb hatást: egészen mesterien adja vissza azt a folyamatos feszültséget, amely a válni készülő Marie és Boris között van. Egyes pillanatokban szabályosan azon veszi magát észre a néző, hogy a torkában dobog a szíve, mintha résztvevője, és nem szemlélője lenne egy házasság végnapjainak, annak, ahogy a szerelemből gyűlölet lesz, és ahogy ez a gyűlölet még a legszebb családi és emberi pillanatokat is megmérgezi.

A sztori lényege, hogy bár a kapcsolatuknak vége, Boris és Marie addig nem tudnak (vagy talán nem is akarnak) szétköltözni, amíg Marie ki nem vásárolja Boris-t (az utóbbi által követelt áron) a közös lakásból. Ez a közös lakás tulajdonképpen a film díszlete végig, innen – és a pár tagjai közötti osztálykülönbségből – a feszültség, a folyamatos viták, melyeknek a pár kisgyerekei, barátai, szülei is eszközei, sőt, áldozatai. Éppen utóbbinak a felismerése viszi végül arra a párt, hogy megoldást találjon a tarthatatlan helyzetre.

Egy egészen rettenetes, realista film, nagyszerű lélekábrázolással. Különösen kiemelendő Bérénice Bejo játéka Marie szerepében: egészen elképesztően jól hozza a boldogtalan, dührohamokkal küzdő feleség szerepét (akit a Cédric Kahn által szintén jól játszott, igazából kedves trógernek tűnő Boris annak rendje és módja szerint provokál).

Érdekesség, hogy a film írói között megtaláljuk Mazarine Pingeot-t, akit a nagyvilág úgy ismerhetett meg korábban, mint François Mitterrand egykori francia elnök “eltitkolt” lányát, “másik családját”.

A következő posztban az Elveszve Párizsban című moziról olvashattok.

(Kiemelt kép: részlet a Rég nem szerelem című film traileréből.)