EuVI Blog legutobbi

Fehér Zoltán

Eredeti megjelenési hely: Azonnali.hu

Körvonalazódik, milyen lesz a bideni USA külpolitikája: nagyobb nemzetközi jelenlét, belpolitikai szempontok figyelembevétele és határozottabb kiállás a demokrácia mellett. De miként érinti mindez az amerikai-magyar kapcsolatokat, főleg annak tudatában, hogy az új CIA-vezér autoriternek nevezte Orbánt?

Ez itt a Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból, azaz Fehér Zoltán, a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársának rovata.

„Amerika visszatért” – jelentette ki Joe Biden elnök első külpolitikai beszédében, amelyet február 4-én tartott a Külügyminisztériumban amerikai diplomatáknak. A január 20-án beiktatott új amerikai elnök

külpolitikája a szemünk előtt formálódik és annak fő kontúrjairól az elmúlt 60 napban már sok mindent megtudtunk.
Az új amerikai külpolitika központi eleme, hogy Amerika – a Trump elnökhöz köthető négy év hiátus után – újra részt kíván venni a világ dolgaiban, vissza kívánja szerezni a nemzetközi politika formálásában betöltött vezető szerepét, és a jelenlegi kaotikus és egyben tragikus helyzetből pozitív irányba kívánja befolyásolni a világpolitikát.

Az USA újra a fedélzeten

A Trump-adminisztráció az „America First” politikája jegyében gyakorlatilag elkezdte az Egyesült Államok kivonását a nemzetközi politika centrumából és az ún. nemzetközi rend vezető szerepéből, továbbá igyekezett fellazítani az USA szövetségesi kötelékeit és a multilaterális diplomácia iránti elkötelezettségét. Bidenék azt vállalták, hogy helyrehozzák a Trump-elnökség által okozott károkat,

megerősítik a szövetségesi kapcsolatokat és Amerika részvételét a multilateralizmusban, és legfőképpen visszahozzák Amerika vezető szerepét
az általa egykoron létrehozott nemzetközi rendben és a globális ügyek intézésében. Biden ezeket a célokat frappánsan így foglalta össze a Külügyminisztériumban tartott beszédében:

„Az Egyesült Államok az erő pozíciójából tér vissza hagyományos globális vezető szerepéhez úgy, hogy a belföldi újjáépítést, a szövetségeseinkkel és partnereinkkel való együttműködést, a nemzetközi intézményekben betöltött szerpünk megújítását, továbbá hitelességünk és erkölcsi vezető szerepünk újrateremtését helyezi középpontba.”

Biden ebbe a mondatba már belefűzte az új külpolitika másik vezérfonalát:

a belpolitika és a külpolitika mostantól szoros szimbiózisban kell működjenek.
Az új adminisztráció egész programjának irányt adó „build back better (at home)” így összeköti a belpolitikai célokat a külpolitikai célokkal. Blinken külügyminiszter szerint mostantól nagy figyelmet fordítanak azokra a kérdésekre, amelyeknél a külpolitika, a belpolitika és a kereskedelempolitika találkozik, mivel

külpolitikájukat mindenképpen úgy kívánják alakítani, hogy az az amerikai dolgozók érdekeit szolgálja.
Ennek érdekében még önkritikát is gyakoroltak az amerikai diplomácia új irányítói. Blinken úgy fogalmazott:

„Közülünk többen korábban erősen támogattuk szabadkereskedelmi egyezmények létrehozását, mivel úgy véltük, hogy azoknak a gazdasági előnyeiből az amerikai emberek is részesülnek majd... A mostani megközelítésünk más lesz... Küzdeni fogunk minden amerikai munkahelyért és az amerikai dolgozók jogaiért, védelméért és érdekeiért.”

A belpolitika és külpolitika összekapcsolása új elem, de mégis ismerősen csenghet egy korábbi demokrata kormányzás időszakából: Bill Clinton adminisztrációja az amerikai külpolitika egyik céljának az amerika gazdaság fellendülését tették meg, ez sok szempontból összecseng Bidenék célkitűzéseivel.

Újjáélednek a szövetségek

Az amerikai vezető szerep visszaszerzésének fontos elemei a szövetségesi kapcsolatok újbóli szorosra fűzése, valamint az Egyesült Államok multilaterális diplomácia melletti elkötelezettségének megerősítése.

Ezek a célok is a Trump-korszak külpolitikai irányának megfordításához kapcsolódnak.
A republikánus elnök fellazította az USA szövetségesi kapcsolatait mind európai, mind kelet-ázsiai partnereivel, azt sugallva, hogy az Egyesült Államok nem kívánja az eddigi módon és az eddigi szintű katonai jelenlétével garantálni szövetségesei biztonságát, azoknak saját biztonságukért nagyobb felelősséget kell vállalniuk a jövőben.

Trump másrészről pedig kétségeket ébresztett az Egyesült Államok multilateralizmus melletti elköteleződése kapcsán, gyakorta támadva a globális intézményeket. Trump idején az Egyesült Államok vezető szerepe híján nem jött létre valódi globális együttműködés a COVID-járvány elleni küzdelem érdekében, sőt, a korábbi elnök konkrétan kiléptette az USA-t mind a Párizsi Klímaegyezményből, mind pedig az Egészségügyi Világszervezetből (WHO).

Biden ezeknek a folyamatoknak – amelyek Amerika vezető szerepének erodálását eredményezték – a visszafordítását tűzte ki célul, ezért első lépései közé tartozott, hogy jelezte az új adminisztráció elkötelezettségét a szövetségesek felé, illetve visszaléptette az Egyesült Államokat a klímamegállapodásba és a WHO-ba is. Biden az Európa és az USA közötti szövetségesi viszony fontosságát hangsúlyozta a müncheni Biztonságpolitikai Konferencián február 19-én virtuálisan tartott beszédében is. Megerősítette:

az Egyesült Államok nem csökkenti németországi csapatainak létszámát, ahogy Trump korábban kilátásba helyezte.
Mindazonáltal az európai partnerek az USA visszatérését vegyesen fogadják: az elmúlt négy évben az Európai Unió bizonyos értelemben továbblépett, elindult az önálló katonai és politikai identitás létrehozása felé. Itt tehát nehéz lesz Bidenék dolga.

Mi lesz az új nagy stratégia?

Az amerikai külpolitika és az ehhez szorosan kapcsolódó ún. nagystratégia (grand strategy) új fókuszának a Biden-kormányzat a nagyhatalmi versengést jelölte meg. Az amerikai nagystratégiát a kormányzatok mindig is egy-egy fő tematikus csomópont, fő cél köré szervezték. George W. Bushtól kezdve ez a cél sokáig a terrorizmus elleni küzdelem volt. Annak ellenére ez maradt a középpontban Bush után is Irakkal, Afganisztánnal, majd Szíriával, hogy Obama elnök már szerette volna ezt a fókuszt lecserélni a saját prioritásaira.

Azonban a nagystratégia változtatása lassú folyamat, akár több adminisztrációt is igénybe vehet.

A Trump-adminisztráció vezette be a világpolitikába visszatért nagyhatalmi versengést, mint az amerikai nagystratégia új fókuszát. Ezt folytatja a Biden-adminisztráció is,
bár az USA-ban számos külpolitikai szakértő az ún. realista iskolából bírálja ezért őket, eltúlzottnak tartva a nagyhatalmi versengés mint koncepció középpontba állítását.

Marad a Kína-fókusz

Ezzel együtt senki sem tagadja, hogyaz Egyesült Államok a Szovjetunió szétesése és a hidegháború vége óta először kell szembenézzen valódi nagyhatalmi riválissal: a Kínai Népköztársasággal. A Washingtonban most nagystratégiai szintre emelt koncepció, a nagyhatalmi versengés fókuszának elsődleges célpontja így természetesen Kína.

Sajátos kontextusba helyezi az új adminisztráció Kína-politikájának formálódását az, hogy Bident Trump és a republikánusok az elnökválasztási kampány során hevesen támadták a kínai vezetéshez fűződő állítólagos kapcsolatai, fiának Hunternek Kínában végzett üzleti tevékenységei miatt. Biden ezért nem engedheti meg, hogy ne mutasson keménységet Peking irányában, de ennél sokkal fontosabb, hogy elsősorban az ő és csapatának külpolitikai gondolkodása miatt

nem várható, hogy az amerikai Kína-politika felpuhuljon a Trump-korszakhoz képest, sőt, bizonyos szempontból még keményedhet is,
mivel az eddigi jelek alapján stratégiaibb hozzáállás formálja majd. Trump Kína-politikája – bár alapvetően helyes felismerések mozgatták – gyakran tűnt ad-hoc jellegűnek. Blinken külügyminiszter meg is fogalmazta, hogy ezt a kétségtelenül összetett kapcsolatrendszert hogyan kívánják formálni a következő években:

„Kínával való kapcsolataink versengőek lesznek ahol ez ajánlatos; együttműködőek, ahol ez lehetséges; és ellenségesek, ahol ez muszáj.”
Ez alapján arra következtethetünk, hogy Bidenék politikáját a Trump-érával szemben nem a nyílt konfrontáció és a kereskedelmi háború folytatása fogja jellemezni, hanem inkább egy kidolgozott és átgondolt stratégia mentén gyakorolt folyamatos, határozott nyomásgyakorlás és – ezzel párhuzamosan – a globális kérdésekben való együttműködésre nyitottság. A világ jelenlegi állapotában erre az együttműködésre nagy szükség lenne. Kérdés, hogy az USA-val szemben továbbra is meglehetősen konfrontatív kínai vezetésben lesz-e szándék a globális kihívásokkal szembeni közös fellépésre.

Az USA megvédi a demokráciát

Kínával kapcsolatban is fontos (többek között az ujgur kisebbség elleni állami diszkrimináció és atrocitások miatt), hogy Bidenék külpolitikájának harmadik fontos vezérfonala a demokrácia és emberi jogok visszaemelése lesz az amerikai diplomáciai erőfeszítések homlokterébe. Trump itt is eltért az amerikai külpolitika hagyományos irányvonalától, hiszen a demokrácia és a szabadságjogok ösztönzését levette a diplomáciai napirendről, sőt előszeretettel barátkozott diktátorokkal és autoriter vezetőkkel Kim Dzsong-untól Vlagyimir Putyinig. Bidenék számára azonban világos, hogy

a demokráciától való elfordulás és az autoriter tendenciák megerősödése a világban az elmúlt években hozzájárult az USA-vezette nemzetközi rend széteséséhez,
a globális problémák növekedéséhez. Az új adminisztrációtól ezért az várható, hogy ismét keményebben fognak fellépni mind az autoriter rezsimek túlkapásaival szemben, mind pedig az általuk az új demokráciák egy részénél beazonosított ún. demokrácia-visszafejlődés kapcsán.

A külső szemlélő erre azt mondhatná, hogy ez kísértetiesen emlékeztet Clinton és Obama liberális vagy George W. Bush neokonzervatív demokráciaterjesztésére, amely a demokratikus útról elkóborolt báránykák visszaterelése mellett gyakran katonai eszközökkel kívánta az emberi jogokat védeni (humanitárius beavatkozások) vagy a demokráciát terjeszteni (Irak és Afganisztán).

Szerencsére azonban a demokrata külpolitikai elit is belátta, hogy szakítani kell a korábbi demokrata és különösen republikánus adminisztrációk azon politikájával, amely a demokrácia terjesztését katonai eszközökkel is elképzelhetőnek tartja – ezt Blinken külügyminiszter explicite is kimondta első nyilatkozataiban. Az első lépések alapján az is látható, hogy Bidenék

a demokrácia és emberi jogok diplomáciai eszközökkel történő védelmét sem a legkonfrontatívabb módon képzelik el,
hiszen az elnök nem szánta el magát a legkeményebb lépésekre sem Oroszországgal szemben Alexander Navalnij ellenzéki vezető megmérgezése és bebörtönzése miatt, sem Szaúd-Arábiával szemben Dzsamal Kasogdzsi újságíró meggyilkolása kapcsán. Bár Bidenék demokrácia-napirendje egyre világosabban kirajzolódik, nehéz dolga lesz az amerikai diplomáciának a demokrácia ösztönzését elősegíteni nemzetközi szinten egy olyan időszakban, amikor – többek között a január 6-i Capitolium elleni támadás miatt – az amerikai demokráciába vetett globális bizalom a mélypontra süllyedt.

Mi lesz az amerikai-magyar kapcsolatokkal?

Az ún. demokrácia-napirendnek fontos következményei lehetnek a magyar-amerikai kapcsolatok alakulására is.

A demokrata külpolitikai elit ugyanis nagyon kritikusan szemléli az Orbán-kormány ténykedését,
a magyarországi demokrácia és szabadságjogok állapotát. A második elnökjelölti vita helyett tartott tévés beszélgetés során tavaly októberben Biden akkor még elnökjelölt az utóbbi időben felemelkedett „totalitárius rezsimek” közé sorolta Belarusz és Lengyelország mellett Magyarországot is. A Szenátus hírszerzési bizottsága pedig március elején

egyhangú támogatással hagyta jóvá William Burns veterán diplomata CIA-igazgatói kinevezését, aki a tekintélyes Foreign Affairs magazin hasábjain nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnököt „Magyarország autoriter, a szabadságjogokat megnyirbáló vezetőjének” nevezte.
Természetesen a magyar kormánynak érdeke, hogy mindezek ellenére korrekt viszonyt tudjon kiépíteni a Biden-adminisztrációval. Az már most látszik, hogy az Orbán-kormány Szijjártó Péter külügyminiszter és a miniszterelnök tavaly őszi, meglehetősen konfrontatív nyilatkozatai után megpróbál valamiféle modus vivendit kialakítani. Ennek része, hogy Takács Szabolcs személyében egy felkészült karrierdiplomatát küldtek Washingtonba, aki igyekszik majd minden szereplővel jó kapcsolatokat kialakítani (a nagykövet szakmai portréját ebben a korábbi Azonnali-cikkemben rajzoltam meg). Semmiképpen sem jó ómen a budapesti kabinet számára ebből a szempontból, hogy

Bidenék elkezdték visszahozni mindazokat a külpolitikai szereplőket, élükön Victoria Nulanddal, akik az Obama-adminisztráció képviseletében keményen konfrontálódtak annak idején az Orbán-kormánnyal.
Az elmondottak mellett azért valamelyest árnyalja a képet néhány további tényező. Az egyik, hogy mind Biden, mind Blinken külügyminiszter személyesen is kapcsolódik Magyarországhoz (erről korábban itt írtam részletesen). De ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány általuk kifogásolt lépései még nagyobb figyelmet is kaphatnak az elnök és a külügyminiszter részéről.

Árnyalja továbbá azt a szándékot, hogy Budapestet Washingtonból „helyre tegyék”, hogy a Biden-adminisztráció egyik prioritása – ahogy fentebb erről szó esett –

az Egyesült Államok szövetségesi hálójának a megerősítése – ebben viszont Magyarországra is szüksége lesz az új demokrata adminisztrációnak.
Oda kell azonban figyelni arra is, hogy az utóbbi időben olyan hangok is halatszanak a demokrata külpolitikai elit környékéről, hogy Budapest, Varsó és Ankara a NATO-n belül szembe mennek a közös elvekkel és érdekekkel, ezért vissza kell őket terelni a közös akolba. (Ez a Harvard Kennedy School és a Német Külkapcsolatok Tanácsa decemberben nyilvánosságra hozott, a transzatlanti kapcsolatokról szóló, a hivatalba lépő Biden-adminisztrációnak szánt jelentéséből derül ki).

A magyar-amerikai kapcsolatok tehát számos összetett tényező találkozási pontjában vannak, amelyek alakulását előre pontosan nem láthatjuk, de az biztos, hogy mind Washington, mind Budapest számára kihívással teli lesz a többféle érdek és érték közötti egyensúlyozás a következő négy évben.

Egy biztos: az USA ismét megjelent

A Biden-adminisztráció külpolitikája tehát a szemünk előtt formálódik, de kontúrjai már világosan látszanak. Az új amerikai vezetés

+ Amerikának a világpolitikába való visszatérésére,

+ az Egyesült Államoknak a szövetségesei és a multilateralizmus irányában való elkötelezettségének megerősítésére,

+ az amerikai külpolitika által előmozdítható belpolitikai-gazdasági célokra,

+ a Kínával való nagyhatalmi versengésben való helytállásra,

+ továbbá a demokrácia és emberi jogok globális védelmére kíván fókuszálni.

Bidenék ezeket a külpolitikai célokat nagy ellenszélben, egy nehéz időszakban tűzték ki maguk elé. Az USA-nak a hagyományos vezető szerepébe való visszatérését nem csak olyan autoriter hatalmak nem nézik jó szemmel, mint az „örök” ellenlábas putyini Oroszország és az új nagyhatalmi riválissá váló kommunista Kína, de

a Trump- (és az Obama)-éra alatt az európai szövetségesek is elhidegültek Washingtontól, és a saját fejük után kívánnak menni,
ráadásul Washington NATO-szövetségesei közül is többen letérnek a liberális demokrácia Amerika által favorizált irányvonaláról.

A demokrácia és az emberi jogok globális felkarolását pedig Bidenék egy olyan időszakban tűzték célul, amikor maga az amerikai demokrácia is gyengélkedni látszik, miközben a koronavírus-járvány a világon itt szedte a legtöbb áldozatát, és a társadalomban is többféle elégedetlenség forrong, többek között a faji diszkrimináció továbbélő gyakorlata miatt. Bidenék azonban helyesen ismerték fel, hogy az amerikai vezető szerep híján a világrendben tapasztalható káosz és elbizonytalanodás csak tovább nőhet, így Amerikának ismét aktívan kell részt vennie a világ dolgaiban. Amerika visszatért.

Fehér Zoltán a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa.

Fehér Zoltán
Eredeti megjelenési hely: https://azonnali.hu/cikk/20210208_januar-kilatassal-capitoliumi-eroszak-..."Azonnali.hu

Joe Biden lendületesen indított, a demokratáknak pedig mindkét házban megvan a cselekvéshez való többségük. A kilátások igen jók: az amerikai gazdaság mérete már az év közepére visszatér a koronavírus előtti szintjéhez.

Ez itt a Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból, azaz Fehér Zoltán, a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársának rovata.

„Valahol a világűrben elsüjedt egy űrhajó”

(Január Herceg Tova, egykoron Baksa-Soós János)

A katasztrofális 2020-as év után az amerikaiak nagy várakozásokkal tekintettek az új esztendő elé, de 2021 első hónapja sokkal eseménydúsabbra sikeredett az Egyesült Államokban, mint azt sokan várták. Pedig ez nagy szó a múlt év elnökválasztás jegyében telt utolsó néhány hónapja után, hiszen a választási kampány viharait követően is váratlan fordulatok sokasága töltötte meg a november-decemberi időszakot. 2021 januárja azonban túltett ezeken is:

minden túlzás nélkül állítható, hogy az év első öt-hat hetében az amerikai politika óriási átalakuláson ment keresztül.
A legfontosabb fordulópontja januárnak (de talán az előttünk álló évnek is) január 6-a volt, amikor a Trump elnök által feltüzelt erőszakos szélsőjobboldali tüntetők behatoltak a Capitoliumba annak érdekében, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökké választásának ott zajló ún. certifikációs eljárását.

A capitoliumi ostromban végleg elbukott Trump

A capitoliumi akciónak azonban voltak előzményei.

Trump már elnökválasztási kampánya alatt igyekezett előre kétségbevonni a november 3-i választás tisztaságát, az eredmények hitelességét, részben a koronavírus-járvány miatt – elsősorban a demokraták által – előnyben részesített levélszavazás problémáit hangsúlyozva. Trump az elnökválasztás estéjén – az eredmények csak kis részének ismeretében – bejelentette, hogy ő nyert és ezért újabb négy évre elnök maradhat.

Az elnökválasztás keddjét követő szombaton azonban a még függő államok eredményeinek tudatában nyilvánvalóvá vált: a voksolást Joe Biden nyerte. Ez sem tántorította el Trump elnököt és szövetségeseit, akik november és december folyamán folytatták politikai és jogi kampányukat annak bizonyítására, hogy Trump győzött és Bidenék csaltak. Ennek során

62 pert indítottak szövetségi és állami szintű bíróságok előtt választási csalásokat bizonyítandó, amelyeket majdnem mind egy szálig (pontosabban 61-et) elvesztettek.
A két végső döfést a választási kérdésekben legmagasabb fórumok hozták december közepén: a Legfelsőbb Bíróság december 11-én elutasította Trump és Texas állam kormányzatának a keresetét négy küzdőtér-állam választási eredményeinek megsemmisítéséről, az Elektori Kollégium tagjai pedig december 14-én Bident megválasztották az Egyesült Államok elnökévé.

Trump ekkor belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba: a Kongresszus kizárólag ceremoniális jellegű, az Elektori Kollégiumban leadott szavazatokat igazoló ún. certifikációs eljárásának napjára Washingtonba hívta híveit, az eljárást hivatalból vezető alelnökét, Mike Pence-t pedig nyomás alá helyezte annak érdekében, hogy az alelnök ne engedje a Kongresszusnak elfogadni a Joe Biden győzelmét tükröző eredmények igazolását. Trump a január 6-án hívására Washingtonba zarándokolt,

sok esetben felfegyverzett támogatóinak a Fehér Ház előtt gyújtó hangú beszédet mondott,
amelyben először felszólította híveit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz, majd hozzátette: gyengeséggel nem szerezhetik vissza a hazájukat, az csak erő felmutatásával lehetséges. A felhergelt, több százezres tömeg a Kongresszus központi épületéhez, a Capitoliumhoz masírozott, ahol az ott felsorakozott Capitoliumi Rendőrség kis számú egységeit könnyűszerrel hatástalanítva többszáz tiltakozó betört a Capitoliumba, ahol éppen zajlott a certifikációs eljárás. Pence alelnököt és a Kongresszus tagjait a biztonsági szervek búvóhelyekre kellett menekítsék, de a feldühödött tömeg randalírozása így is több ember életének elvesztésével, és elképesztő mértékű és természetű rongálással is járt.

De az emberéletek mellett a legfőbb kárt így is az amerikai demokrácia szenvedte el, amely belpolitikailag nagy ütést kapott, míg külpolitikailag az évtizedekig a világ demokráciáinak vezető szerepét vivő Egyesült Államok óriási presztízsvesztséget szenvedett el.

A január 6-i csőcselék zavargásának legnagyobb vesztese tehát az amerikai demokrácia, de a példátlan események következményei a szereplők közül leginkább Donald Trump leköszönt elnököt sújtották.

A Capitolium ostromával a mélypontját elérő, fent vázolt folyamat Trump bukását eredményezte.
Ez a januári történések következtében az amerikai politikában beállt változások egyik legfontosabbika. Január 6-a este, amikor a Szenátus és a Képviselőház tagjai újra biztonságban össze tudtak gyűlni, Trump fő republikánus szövetségeseinek nagy része – négy év lojális támogatás után – ellene fordult. Mike Pence alelnök nagyon erős szavakkal határolódott el a Trump-támogatók által véghez vitt erőszaktól:

„A leghatározottabb módon elítéljük az erőszakot, ami itt történt... Azoknak, akik ma itt pusztítást végeztek, azt üzenem: nem győztek. Az erőszak sohasem győzhet. A szabadság győz, és ez továbbra is a nép háza.”

A Trump-adminisztrációnak a törvényhozás felsőháza támogatását évekig biztosító Mitch McConnell, a Szenátus republikánus többségének vezetője beszédében úgy fogalmazott a Capitolium ostromáról: „A csőcseléknek hazugságokat adtak be. Az elnök és más nagy hatalmú emberek provokálták őket.” Lindsay Graham dél-karolinai szenátor pedig négy év Trump melletti kiállás után azt mondta:

„Trump és én mögöttem egy hihetetlen közös út áll. Gyűlölöm, hogy ennek így kell véget érnie. Istenem, gyűlölöm. Az én nézőpontom szerint ő egy jelentős elnök volt. De ma valami mást láttunk. Én csak annyit tudok mondani: rám többet ne számítson, mert ami sok, az sok.”
A január 6-i események után számos nagyvállalat is elfordult Trumptól és a Republikánus Párt azon tagjaitól, akik az elnökválasztás legitim eredményét meg kívánták másítani. Az AT&T, a Comcast, az Amazon, a Walmart, a General Electric, a Microsoft, a Verizon, az American Express, a Dell, az Intel, a Mastercard, a Cisco, az S&P Global, a Texas Instruments, az eBay, a Marriott, a Walt Disney és a Nike bejelentették: mindazoktól a kongresszusi képviselőktől és szenátoroktól, akik Trump ösztönzésére az Elektori Kollégiumban leadott szavazatoknak a certifikációs eljárás során történő megváltoztatására törekedtek, megvonják a kampányaikra eddig folyósított támogatásukat.

Joe Biden visszahozná az igazságot

Ilyen előzmények fényében készült Amerika a minden negyedik évben január 20-án zajló elnöki beiktatási ünnepségre. Bár a rendvédelmi szervek előzetes információi alapján a Trump melletti szélsőjobboldali csoportok Washingtonban és a szövetségi államok fővárosaiban is akciókra, rendzavarásra készültek, a beiktatás – ugyan páratlan biztonsági intézkedések és 25 ezer nemzeti gárdista védelme mellett – teljes rendben zajlott le.

Két dolog volt látványosan más a beiktatások megszokott módjához képest. Az egyik, hogy a leköszönő elnök, Donald Trump nem vett részt sem az ünnepségen, sem pedig azokon a hagyományos eseményeken, amelyek a hatalom békés átadását hivatottak szimbolizálni (köztük amikor a leköszönő elnök elkíséri a megválasztott elnököt a beiktatás helyszínére, illetve a beiktatást követően a First Ladyvel búcsút intenek az új elnöki párnak és az amerikai fővárosnak, majd helikopterrel távoznak).

A másik fontos tradíció, amely idén kimaradt az ünnepségből: az amerikai polgárok részvétele. A koronavírus-járványra és a január 6-ai erőszakos cselekmények megismétlődésének veszélyére tekintettel ugyanis idén először nem nézhették élőben „átlag” amerikaiak a beiktatást a Capitolium melletti térről. Az ünnepség egyebekben felemelő volt és jelezte: új korszak kezdődik az Egyesült Államok történetében. Joe Biden elnök beiktatási beszédében nagy hangsúlyt helyezett az igazság fogalmára:

véget kell vetni annak, hogy az amerikai közéletben bármilyen valótlanságot vagy fikciót ténynek, hírnek lehet előadni,
vissza kell térni ahhoz, hogy az amerikaiak legalább a tényekben, az igazságban egyet tudjanak érteni. Biden kijelentette: minden amerikai elnöke szeretne lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak. A beszéd legfontosabb üzenete ezzel összhangban az volt, hogy az új elnök szeretné megteremteni újra a nemzet egységét és lezárni a polarizáció, a széthúzás korszakát.

Nemzeti egység?

A nemzeti egység megteremtése nagyon nehéz lesz, s ennek első jeleit a most felálló Biden-adminisztráció az elmúlt három hétben már meg is tapasztalta. A maguk részéről nagy lendülettel kezdtek neki a munkának: Biden már beiktatása napján 17 elnöki rendeletet hozott, amelyek a koronavírus-járványtól a faji diszkrimináción át a munkanélküliségig olyan válságok megoldását hivatottak előmozdítani, amelyeken a Trump-adminisztráció nem is próbált vagy sikertelenül igyekezett felülkerekedni. Biden emellett visszaléptette az Egyesült Államokat az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) és a Párizsi Klímavédelmi Egyezménybe.

Azonban számos fontos intézkedést, amelyet a Biden-adminisztráció 100 napos programjában meghirdetett, elnöki rendeletekkel nem, csak a Kongresszus által hozott törvényekkel, határozatokkal és döntésekkel lehet életbe léptetni. Itt viszont

akadályokba ütközött eddig az új demokrata kormányzat.
Bonyolítja dolgukat, hogy a Képviselőház, amely a törvényjavaslatok első változatát tárgyalja meg, illetve a Szenátus, amely a törvényjavaslatok második olvasatát végzi és amely a Biden-adminisztráció magas rangú tisztségviselőinek kinevezéséhez a jelölteket meg kell hallgassa és jóvá kell hagyja, ideje egy részét a Trump korábbi elnök ellen a január 6-i eseményekben játszott szerepe miatt a demokraták által indított alkotmányossági (impeachment) eljárással kell töltse.

Ennél sokkal fontosabb akadály, hogy a demokraták nem tudták megszerezni a republikánusok támogatását sem az impeachment-eljárás támogatásához (a Képviselőházban csak 10 republikánus szavazott az impeachment mellett, a Szenátusban pedig várhatóan nagy többségük Trump elítélése ellen voksol majd február közepén), sem pedig a Bidenék által a 100 napos programjuk sarokkövének tartott ún. stimulus-csomaghoz.

A stimulus-csomagban a demokraták 1900 milliárd dollárt kívánnak elkölteni a gazdaság újraindítása érdekében a koronavírus-járvány megállításához szükséges intézkedésekre (elsősorban a vakcinaprogram felgyorsítására és a tesztelés bővítésére), az amerikai polgároknak Trump által decemberben küldött 600 dolláros ún. stimulus-csekk 2000 dollárra való kiegészítésére, a rendkívüli munkanélküli ellátások összegének emelésére és folyósításuk szeptember végéig történő meghosszabbítására, a bezárt iskolák miatt otthon maradó szülők kompenzálására, az óvodák és általános iskolák biztonságos újranyitására, továbbá a szövetségi minimumbér óránkénti 7,25 dollárról 15 dollárra való emelésére.

A republikánusok azonban a 1900 milliárd dolláros csomagot túl költségesnek tartják, aggódnak a költségvetési hiány növekedése miatt – annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben a Trump vezette republikánus kormányzat 19,9 billió dollárról 27 billió dollárra növelte a deficitet. Az ellenzékbe szorult republikánusok azt is kifogásolják, hogy a stimulus-csekk és más intézkedések jövedelemszinttől függetlenül minden amerikainak járnának, nem csak a valóban rászorulóknak.

A republikánusok ellenkezése és a Szenátusban történt obstrukciója miatt a Biden-adminisztráció már el is mozdult eredeti szándékától, hogy igyekezzen a nemzeti egységet előmozdítandó az ellenzékkel megegyezve dönteni
a legfontosabb ügyekben. Egyre inkább az a koncepció érvényesül, hogy a demokraták, akik a novemberi választások nyomán mind a Fehér Házat, mind a Képviselőházat, mind pedig a Szenátust vezethetik, a választók felhatalmazása révén kapott többségükre támaszkodva valósítsák meg programjukat.

Tavaszodik?

Az esztendő első hónapja tehát átalakította az amerikai politikát. Trump sok korábbi szövetségese szembefordult vele, a volt elnök megbukott,

a Republikánus Pártban belső harc zajlik a Trump mellett kitartók és az őt a pártból kitaszítani akarók között, a párt ellenzékbe szorult és igazából romokban van.
Eközben a Demokrata Párt a választások nyomán átvette az elnöki hivatalt, valamint a Képviselőház és a Szenátus többségét, amelyre támaszkodva megkezdték az Egyesült Államok súlyos belső válságainak felszámolását.

Azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Kongresszus republikánus tagjai mellett Trump 74 millió szavazójának többsége sem bízik az új demokrata adminisztrációban. Folytatódhat a megosztottság, a polarizáció. De közben minden nappal több amerikai kapja meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel egyre közelebb kerül az Egyesült Államok a járvány és a nyomában járó gazdasági visszaesés végéhez. A tekintélyes és pártatlan Kongresszusi Költségvetési Hivatal prognózisa szerint

az amerikai gazdaság mérete – az elmúlt év zsugorodása után – már az év közepére visszatér a koronavírus előtti szintjéhez,
még az új stimulus-csomag elfogadása nélkül is (de minden valószínűség szerint a Kongresszus hamarosan elfogadja a csomagot is), sőt az év második felében folytatódhat a növekedés. A kilátások jók.

Fehér Zoltán a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa.

A francia titkosszolgálatok lehallgatási és megfigyelési eszközeinek törvényi szabályozásáról, és ami a kulisszák mögött van - dióhéjban.

Helsinki Hangadó 14

Fehér Zoltán politológussal, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval beszélget Ónody-Molnár Dóra újságíró.

Helsinki Hangadó 12

Hogyan alakult az Amerikai Egyesült Államokban a jogállami helyzet a 2016-ban kezdődött jelenlegi ciklusban. Erről beszélgettünk pénteken szakértőinkkel: Fehér Zoltán politológussal, amerikanistával, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

Mára, hogy most már mindenki számára kiderült, amit május óta tudunk és amiről számtalan esetben írtunk, t.i., hogy a remdesivir placobo hatású - azaz gyakorlatilag teljesen hatékonytalan - a COVID-19 esetében, itt az ideje megvizsgálni miért sikerült ezen amerikai gyógyszernek eddig mégis ekkora karriert befutnia, azaz :

Mi a piacszerzési módszere a nagy (amerikai) gyógyszergyártó cégeknek?
(Melyet Magyarországon is alkalmaztak már nem egy esetben - ld. magyarországi dialízisközpontok kiépítése körüli botrány).

Elmagyarázzuk a módszerük fázisait :

1.) (Alapesetben) létezik már - akár több évtizede gond nélkül használt - olyan gyógyszer, amivel adott probléma sikeresen kezelhető, az orvosok és betegek nagy megelégedéssel használják. A cég komoly problémája ezzel a gyógyszerrel, hogy filléres alapanyagú, tehát gyártása nem nagy üzlet.

2.) A cég új, mindig jelentősen (10x, 20x vagy akár >100x) drágább gyógyszert akar piacra dobni. Ennek hatékonysága a korábbi olcsó gyógyszerrel csak a legritkábban egyezik. Rendszerint annál (sokkal) rosszabb, gyengébb és "bónuszként" sok esetben még jóval durvábbak a mellékhatásai is. (Melyek új gyógyszer lévén még nem ismertek széleskörűen.)

3.) Mit kell tenni a cégnek a piacfoglaláshoz? (Tudományos és egyéb) folyóiratokban, médiában először meg kell támadni a már létező gyógyszert.
Általában teszik ezt a korábbi gyógyszer ismert mellékhatásainak felnagyításával, eltorzításával. De lényegében az se baj, ha teljesen hamis cikket jelentetnek meg, majd később helyreigazítanak. Sajnos akadnak olyan tudósok, akik számára van olyan összeg, amelyért képesek a nevüket adni ilyen hamis, lejárató cikkekhez. (Emlékszünk a hydroxycloroquine-t betámadó cikkhez a The Lancet-ben, amit a folyóirat aztán kénytelen volt - persze hetekkel később, mikor már sikerült elhelyezni azt a bizonyos bolhát a fülekben - helyreigazítani, annyira nem volt köszönő viszonyban a valósággal? A célt ekkor is elérték: sok ember - kormány (!) - tényleg elhitte, hogy a Plaquenil méreg...)
Amennyiben a korábbi gyógyszer gyártója nem hagyná annyiban, per esetén is megéri, hiszen filléres összeg nekik egy veszett per a közben realizált nyereséghez képest.
A gyógyszeripari mamutcég tehát célját rendszerint eléri, mert a pletyka hatására megrendül a bizalom a korábbi gyógyszerben, a hétköznapi emberek körében averzió alakult ki: Hiába használták évekig akár saját maguk is gond nélkül, "ne írja fel doktor úr, mert ezt meg ezt olvastam/hallottam róla".

4.) A korábbi gyógyszer gyártója lehet már ettől megijed és visszavonja saját maga a gyógyszer gyártását. (A cég tehát elérte piszkos célját.) Lévén neki kéne akár 5-10 éves eljárással bizonyítania, hogy a gyógyszerrel igen is nincs semmi gond. Ezalatt nem tudja a gyógyszerét értékesíteni, kisebb gyártó pedig egyszerűen csődbe menne, ha fő termékéről van szó.
(Nota bene : Jelenleg Svájcban is tudunk konkrétan pontosan ilyen esetről, sok éve megbízhatóan használt, ismert, az esetek mindössze 2%-ban jelentkező, nem végzetes, csak párhetes kellemetlen mellékhatású rákellenes /életmentő/ gyógyszerről, ahol a gyártó kénytelen volt visszavonni a bevált termékét, mert amerikai nagy gyógyszergyár hamis eredmények és vádak alapján megtámadta. A gyártó írta, hogy mire bebizonyítaná az igazát a bíróságon csődbe menne.)

5.) A cégnek sikerült elérnie a pánikhatást amit így foglalhatunk össze : "Itt az adott betegség és már nem lehet kezelni a meglévő gyógyszerrel, mert "kiderült", hogy többet ártunk vele, mint használunk, úristen mit lehet most tenni, a régi már nem jó, más meg nincs helyette" helyzet. A cég ilyenkor általában még taktikusan kivár pár hetet.

6.) Majd egyik napról a másikra "hirtelen a semmiből" prezentálja a cég megoldást, mégpedig a saját új termékét, mely - mint írtuk- mellesleg a korábbi árának többszörösébe kerül, mert hát "ez annyival jobb", különben sincs más alternatíva...

7.) Rendszerint sokkal később (a cég ekkorra már több milliárdos nyereséget szerez az új "csodaszer" értékesítésből, gyártási jogainak eladásából) kiderül és publikálják - ha publikálni merik, pertől tarva - hogy az új csodaszer hatása (jelentősen) elmarad a korábbi gyógyszerétől.
(De az orvosok számára, aki a mindennapokban ténylegesen használni fogják hamar egyértelmű lesz az új gyógyszer tényleges eredményessége.)

Általában az is kiderül idővel, hogy az új termék mellékhatásai sokkal súlyosabbak a korábbi, megtámadott gyógyszeré.
Ami a helyzetet még tovább tudja súlyosbítani, hogy ez vagy véletlenül alakult így, vagy tervezetten lett ez így.

Például utóbbira példa a magyar dialízis botrány: Akkoriban megjelent nem egy úgy, amerikai gyógyszer a piacon, melyről a MOK kimutatta, hogy mellékhatásként "melleseg" tönkrevágták a páciensek veséjét. Így - minő véletlen - csakhamar meglett a szükséges pácienslétszám a milliárdokért kiépített magyarországi központokhoz, melyek építését kezdetben tévesen, az amerikai - jóval magasabb - lakossági kvótákhoz méretezték, így üzemeltetésük hatalmas anyagi bukással fenyegetett.

Hány és hány ilyen esetről tudni szakmai berkekben...
(Költői kérdés: Hány és hány ilyen esetet hallgat el - mert értesítést kapnak róla - vagy publikál meglehetősen későn a média magát függetlennek és objektívnak nevező része is? Ki tudja miért?)

On this exciting next episode of Connecting Bridges and Borders, we are speaking with Zoltan Feher, who is a diplomat-scholar, an Adjunct Lecturer at Tufts University, Research Fellow at the Center for Strategic Studies at The Fletcher School of Law and Diplomacy, and an expert on US-China relations and political risk. He is here to discuss his research on US-China competition, especially in the context of Covid-19 and through the prism of the concept of Realpolitik. A companion article that Zoltan Feher has written alongside this discussion can be found at the link:

Svájcban a helyzethez képest meglepő optimizmus uralkodik, itt a pénzügyi tanácsadók egyáltalán nem pánikolnak. Az érv, hogy a Konföderáció rendelkezik elég pénzzel a helyzet kezelésére, és azon dolgozik, hogy a gazdaság a legkevésbé sérüljön.

Aki már megtehette (és lényegében mindenki megteheti) ún. technikai munkanélküli segélyre (Chômage technique / Kurzarbeit / RHT ) tette az alkalmazottait ami kedvező elbírálás esetén (várhatóan lényegében minden vállalkozás automatikusan megkapja) a bérük és járulékaik 80%-nak állami visszatérítését fogja eredményezni.

A vállalkozóknak (indépendants) márc. 21-én hirdettek meg hasonló programot, azaz napi max. 196 CHF kártérítésre lehet számítani. A Konföderáció továbbá felfüggesztette a járulékfizetés (AHT/AVS) kötelezettségét és lényegében most bizonytalan ideig adót sem kötelező fizetni, a cél, hogy az emberek, vállalatok tudjanak tartalékolni és megőrizzék likviditásukat.

Linkek:
https://www.fr.ch/spe/travail-et-entreprises/chomage/reduction-dhoraire-...
https://www.ahv-iv.ch/fr/Nouvelles-Infos/post/corona-erwerbsersatzentsch...
https://www.seco.admin.ch/seco/fr/home/seco/nsb-news.msg-id-78515.html?f...

Az európai és főként a magyar példákat tekintve néha úgy tűnik, hogy indokolatlan intézkedések keverednek a hasznos indokolt intézkedésekkel, azaz a terrorveszély idején életbe léptetendőek a járványveszély idején életbe léptetendőekkel. Magyarországon ilyen értelemben rendelhették el a stratégiai fontosságű cégek, üzemek fokozott katonai védelmét és a csupán a "biztonságérzet növelését" szolgáló járőrözéseket.

Svàjcban a jelenlegi 6113 fertözött (és 56 halott) mellett sem lettek ilyen intézkedések elrendelve. A svàjci hadsereg katonái lélegeztetö gépeket (900 darabot szereztek be sürgősen) szállítanak elsösorban Ticinoba és sátortábort állítanak fel a kórházak mellett, készülve a legrosszabbra, hogy legyen elég hely a kezelésekre és elkülönítésekre és főleg legyen elég ágy. Segítik az egészségügyi önkéntesek munkáját. Az egészségügyi a szállító és a logisztikai alakulatok vannak elsődlegesen mozgósítva. A Konföderàciò 800-tól 8000-ig terjedő számban veheti igénybe egy rendelet szerint a katonaság segítségét június 30-ig. Segítenek például az élelmiszerszállítàs területén is, nem pedig az utcán lézengenek céltalanul az általános biztonságérzet javítása céljából.

A svájci hadsereg - bár megfelelő FPP-3-as maszkokkal ők sem rendelkeznek - a lehetőségek szerint próbálja megvédeni katonái egészségét. A kaszárnyákban például tilos szuterén helyiségben tartózkodniuk a katonáknak és a kantinokban is csak szigorú rend szerint mehetnek be és ülhetnek le étkezni. A képzési központokon lévő (kis)katonák gyakorlatilag karanténba lettek helyezve.

Nézzük a francia helyzetet : Macron elnök március 18-án jelentette be a hadsereg bevethetőségét az egészségügy támogatása (sic!) céljából. Ez a civil katonai missziók esetében alkalmazott ún. 4i protokoll szerint történhet meg Franciaországban : Az adott alakulat akkor vethetö be ha a civil erők :
- nem àllnak rendelkezésre, (inexistants)
- elérhetetlenek (indisponibles)
- elégtelenek (insuffisants)
- vagy alkalmatlanok (inadaptés).

Magyarán akkor, amikor az egészségügy saját maga jelzi, hogy kapacitásainak határán van és segítségre (logisztikai, stb.) lenne szüksége és nem előbb, valamint nem (honvédelmi) miniszteri vagy elnöki rendeletre kezdi meg a tevékenységét. Konkrét esetek : A Mulhouse-i kórház leterheltsége miatt kért segítséget és bevetik a koronavírusos betegek esetében a speciàlis körülmények közötti betegszállítást a hadsereg speciális MORPHÈ reanimációs eszközeivel. Grand Est régióba 117 normál és 30 speciális reanimációs ágyat szállított le a hadsereg.

Külön kiemelték az illetékesek, hogy a hadsereget nem fogják bevetni például a lakhelyelhagyás tilalmának ellenőrzésére, "mert az a rendörség és a csendörség feladata adott esetben." Véleményünk szerint ez azért nagyon súlyos helyzetben nem biztos, hogy kizárható.

Összefoglalólag elmondható, hogy sem Svájc, sem Franciaország esetében nem tudunk az utcákon a "biztonság érzésének növelése miatt" masírozttott katonákról, vagy az atomerőművek, olajfinomítók és egyéb stratégiai cégek megerősítésére kirendelt katonai egységekről. Pedig elő szokott ilyen fordulni terror- és nem jàrvànyveszély esetén. (Nota bene, jelenleg 5000 francia katona "dolgozik" terrorellenes hadmüveletekben.) E két esetet leszàmìtva (amit nem látunk hibának, csak nem tartjuk indokoltnak) a magyar katonai intézkedések rendben vannak, a szükséges szakértelem rendelkezésre áll, a magyar katonák semmivel sem maradnak alul ràtermettségben a külföldi kollégákkal szemben.

Talán nem lenne feltétlenül rossz, ha hagynánk hogy a katonàink az ilyenkor bevett protokoll szerint intézkedjenek (szükség esetén a protokollt is felül lehetne vizsgálni) és nem kellene annyira "ràhatnia" a politikai szférának további "pluszokért".

Dr. habil. Türke András István

Március 17-én reggel került közlésre, hogy a marseille-i IHU járványügyi kutatókórházában 24 koronavírussal fertőzött beteg közül egy régi-új eljárással 18-at meg tudtak gyógyítani 6 nap alatt. Ez a 75%-os eredmény azért is jelentős, mert a koronavírusos betegek esetében a gyógyulás 20 napig tart általában.

A marseille-i Raoult professzor - aki e szer alkalmazásának a világon a legfőbb szaktekintélye - hydroxychloroquine-al kezelte a fenti 24 önként jelentkező koronavírus fertőzöttet. Az eljárás annyiban nem új, hogy a professzor a gyógyszert 20 éve használja egyéb fertőzések (malária stb.) kezelésére, több mint 2000 esetben használta, így mellékhatásait is kiválóan ismeri. A gyógyszert a koronavírusosak esetében 600 mg-os adagban alkalmazta. Elmondása szerint a kínaiak is sikeresen próbálkoztak vele, de ők más adagolásban, 2x500 mg-os adagokban alkamazták. Másnapra megérkezett a francia kormány engedélye, hogy az eljárást több orvosi kutatóközpontban is kezdjék el tesztelni.

Hamarosan a fenti kutatásba bekapcsolódott nizzai eredmények még nagyobb sikert értek el, a tesztalanyok összessége felgyógyult, ráadásul 24-48 óra alatt. Annyiban változtattak a módszeren, hogy a hydroxychloroquine mellé azithromycine-t is adtak a fertőzötteknek.

Mit kéne tenni most Magyarországon és a többi érintett országban ?

- Azonnal meg kéne kezdeni a nagyobb magyar kórházakban is a tesztelést kontrollcsoportokon. Ez látható, hogy 24-48 órán belül eredményt hozhat.
- Azonnal fel kéne mérni, hogy a két szerből mekkora készletek állnak rendelkezésre Magyarországon. Szükség esetén a rendelést azonnal meg kéne kezdeni, mert az európai készletek végesek. Svájcban pl. már megkezdték a felvásárlást és nem minden esetben adják ki a készítményeket a nem koronavírusos betegeknek. Félő, hogy késlekedés esetén a járvány tetőzésekor olyan készlethiány következhet be, mint a biztonsági maszkok esetében.
- Rendelettel kéne szabályozni a két készítmény kiadhatóságát a háziorvosoknak, hogy mégha ezek csak receptre is kaphatók, ne történjen a napokban pánikszerű indokolatlan lakossági felhalmozás.

Tiszelt Fábián Tamás Úr!

Alábbi cikkéhez szeretnék hozzászólni - mindig nagy örömmel olvasom a « Ma is tanultam valamit » rovat cikkeit, mégha a tartalmukkal 1-2%-ban nem értek mindig feltétlen egyet, de rengeteget tanulok még történészként-politológusként is belőlük. Csak így tovább, remélem még sok érdekes cikket olvashatok a jövőben. A hozzászólásom tárgya a következő cikk.

Jómagam - többek között - az ELTE BTK (majd TÁTK) politikaelmélet szakán végeztem, valamint a francia uniós IEHEI (ma IE-EI) intézetben tanultam politológiát. A magyar egyetemen végig "ellensúlyokat" tanultunk, tankönyveink (alkotmányjog) is ezt a kifejezést használták (az 1990-es években legalábbis.) Ahogy elnézem, mind a mai napig vannak olyan használatban lévő alkotmánytan könyvek Magyarországon, melyek az ellensúlyok kifejezést használják, például ez a könyv. A francia egyetemen, politológus közbeszédben szintén « ellensúlyozunk ».

Felmerült bennem, hogy ez az orbáni-kövéri (meg ezek szerint Török Gábor-i) "fékek és egyensúlyok rendszere" valami olyasmi lehet, mint az elhíresült magyar "ártatlanság védelme »? Török Gábort tehetséges kollégának (sőt, életkora miatt mesteremnek) tartom, de tudtommal ő sem alkotmányjogász.

Az én megoldásomhoz nem árt tudni franciául, hiszen az angol verzióban valóban benne lehet egyfajta kétértelműség (mint ahogy nagyszerűen leírja cikkében is). Az angol kifejezés "System of checks and balances" franciául ugyanis sokkal egyértelműbb : "système de freins et CONTREPOIDS ». A francia "contrepoids » szó egyértelműen ellensúlyt jelent, nem lehet « véletlenül » sem egyensúlynak fordítani.

Angolul a "balance" tényleg jelenthetne akár egyensúlyt is, de annak itt nem sok értelme van, hiszen - mint alkotmánytannal is foglakozó politológus (ld. itt és itt) úgy látom - aligha van "egy súlycsoportban" pl. a végrehajtói és a bírói hatalom, hogy a köztük levő kapcsolatot « egyensúlynak » tekintsük, utóbbi max. ellensúlya lehet valamennyire az előbbinek. (Nota bene, külön szakirodalma van a független bírói hatalomnak, mint a rendszer kezdetektől fogva utópisztikus elemének. Az az « egyensùly » bizony messze van… )

Az « egyensúlyok » szó véleményem szerint az alkotmányos rendszer működését illetőleg tehát irreleváns, pontatlan kifejezés.

Ajánlom figyelmébe ezt az amerikai alkotmány 1787-es vitáiról a Francia Politikatudományi Folyóiratban megjelent szakcikket a fékek és ellensúlyok rendszere kapcsán. Végig a "contrepoids" (61x), azaz ellensúly szó szerepel benne.

Annak is megpróbáltam utánajárni, hogy ez a - szerintem - méretes magyar leiterjakab honnan terjedhetett el. Az a hipotézisem, hogy Montesquieu-töl kezdve a vonatkozó könyvek, fejtegetések, alkotmánytan könyvek végig a hatalmi ágak EGYENSÚLYAROL beszélnek, tehát így, EGYES számban, aminek eszköze a fékek és ELLENSÚLYOK (többes szám!) rendszere.

Mindezt megtalálhatja a fenti magyar pdf-könyvben is így, de hivatkozhatom a francia alkotmányjogászok Bibliáját is : Gicquel-Gicquel, 2005, mely 250. oldala hasonló értelemben « un équilibre » -ről, azaz egy egyensúlyról ír, majd rátér az ellensúlyok bemutatására, igaz ez esetben e könyv az angolra hajazó, szintén kétértelműbb « balances » kifejezést használja. (Miközben a fenti « équilibre » szó egyértelműen egyensúlyt jelent (ld. https://www.larousse.fr/dictionnaires/francais/%C3%A9quilibre/30674 ) nem véletlenül nem ezt a szót használja lentebb.)

Így lesz tehát az ellensúlyok által egyfajta (1 db.!) viszonylagos egyensúly az egész rendszert illetőleg. De az "egyensúlyoknak" így többes számban továbbra sem látom semmi értelmét.

Megjegyzem, nem egyedülálló ez a fogalmi kavarodàs, a német interpretáció megint nagyon érdekes, nem sok köze van az eredeti szavakhoz : "Überprüfung und Ausgleich" tehát nagyjából « felülvizsgálat és kompenzáció » értelmet tükröz.

Zárásként megragadom az alkalmat megjegyezni, hogy sajnos terjed még pár ilyen - háttérismereti hiányból eredőnek tűnő - leiterjakab a magyar közéletben. Legfontosabb talán a Magyar Alaptörvény esete, mely a német "Grundgesetz" szolgai, értelmetlen tükörfordítása miatt « neveződik » így. Miközben komoly (jog)történeti oka van annak, hogy a nyugat-német alkotmányozók miért kerülték a német nyelvben az alkotmányra meglévő, megfelelő « Verfassung » kifejezést. Az NSZK alkotmányozói mindenképpen ki akarták fejezni vele az ex lex állapotot, hogy alkotmánya csak az egységes Németorszàgnak lehet. (Viszont : Szövetségi Alkotmánybíróság : az már BundesVERFASSUNGsgericht).

Aztán mivel a Grundgesetz kifejezés fél évszázad alatt meggyökeresedett és a német alaptörvény presztízs értékű lett (annak ellenére, hogy pl. nem engedi a népszavazàst), már nem változtattak elnevezésén a német egység után sem. Nekünk magyaroknak viszont semmi nem indokolja az Alaptörvény megnevezés használatát - hacsak szintén nem valamiféle ideiglenes állapotra, esetleg irredentizmusra akarunk vele utalni.

Tisztelettel üdvözlöm:

Dr. habil. Türke András István
politológus, a francia és svájci alkotmányok és az EU alapszerződéseinek kutatója
--
igazgató
Europa Varietas Institute
www.europavarietas.org
(Svàjc)

Világnak világa – gondolatok a nemzetközi rendről
2019. március. 13. 10:15 VILÁG
szerző: dr. Fehér Zoltán
Eredeti megjelenés helye : HVG.hu

Az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra. Fehér Zoltán hozzászólása a Beszélgetések a jövöről vitasorozat geostratégiai fejezetéhez.

Az elmúlt időszakban felerősödött azoknak a hangja, akik a jelenlegi világrend felbomlása miatt aggódnak. Ennek nyomán az amerikai külpolitikai gondolkodók körében komoly vita alakult ki ezen világrend mibenlétéről. Üdvözlendő, hogy az ezzel kapcsolatos gondolkodásba bekapcsolódott a magyar szellemi élet is.

De voltaképpen milyen világrendről is van szó? Hogy jobban megértsük, mit is temetnek a gondolkodóink, röviden merítsünk a nemzetközi kapcsolatok elméletéből. A nagy múlttal rendelkező „erőegyensúly elmélet” lényege, hogy adott időszakokban a világ nagyhatalmai egymást ellensúlyozzák annak érdekében, hogy egyikük se törhessen hegemóniára. Ezt legélesebben a neorealista Kenneth Waltz elmélete képviseli. A szintén neorealista Robert Gilpin „hegemón stabilitás elmélete” szerint azonban a nemzetközi rendszerben a stabilitást pont egy nagyhatalom hegemón pozícióba jutása hozhatja el, mivel az általa irányított világrend nem a rivális nagyhatalmak küzdelmén alapszik, amely természeténél fogva instabil, hanem a hegemón által a többi hatalom számára biztosított stabil renden.

Jómagam úgy tartom, hogy a II. világháború után két párhuzamos nemzetközi rend is kialakult: Waltz és Gilpin elmélete egyszerre érvényes az elmúlt 75 évre. A két párhuzamos szervezeti keret közül az egyik a bipoláris világrend, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint szövetségesi köreik kényszerű egymás mellett élése. Ez egyértelműen az erőegyensúly elméletén alapult.

Mindeközben az Egyesült Államok 1945 után lerakta saját hegemón rendszerének alapjait is. Ez inkább Gilpin elméletébe illik. Amerika a saját nemzetközi térfelén kiépítette biztonsági szövetségesi rendszerét (NATO, partnerség Japánnal, Dél-Koreával stb.), létrehozta a szabadkereskedelem rendszerét (GATT, WTO) és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szervezeteket (Világbank, IMF), összességében kialakítva egy párhuzamos nemzetközi rendet. De gyakorlatilag az ENSZ létrejötte is ebbe az építkezésbe illeszkedett, ahogy az európai integráció is. Az ún. liberális nemzetközi rend kifejezés – amelyet G. John Ikenberrynek köszönhetünk – erre, az Egyesült Államok által létrehozott nemzetközi rendre alkalmazható leginkább, amely a demokrácia és a piacgazdaság értékeire támaszkodik.

Az erőegyensúlyon nyugvó bipoláris rend a Szovjetunió bukásával 1989-1991-ben felbomlott, megmaradt viszont a liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek globálissá tenni. Közép-Kelet- és Délkelet-Európa, valamint Dél-Ázsia számos országa sorra ágyazódtak be ebbe a rendszerbe. A liberális nemzetközi renddel azonban szemben áll két nagyhatalom. Oroszország és Kína az 1990-es évek amerikai „unipoláris pillanatából” való felocsúdásuk után újra Amerikával és az általa irányított nemzetközi renddel szemben határozták meg magukat, valamint elindították az annak felbomlasztására irányuló erőfeszítéseiket.

Az Amerikával és a nemzetközi renddel szembeni ellenállás nem választható el attól sem, hogy az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően saját maga is rontott a helyzetén. Új, arrogáns háborúkba kezdett (Afganisztán, Irak), amelyek a vietnamihoz hasonló, megnyerhetetlen és költséges küzdelmekké váltak a helyi fegyveres ellenállással szemben.

Amerika és a liberális rend így sok tűz közé került a 2010-es évekre. Mindezt tetézi, hogy a közel-keleti háborúktól és Amerika túl széles nemzetközi szerepétől megcsömörlött, hazai problémáit fontosabbnak tartó amerikai tömegek 2016-ban Donald Trump személyében egy populista-nacionalista jelöltet választottak elnökké, aki elindította Amerika fokozatos kivonulását a liberális nemzetközi rendből.

***

Az Egyesült Államok ma a legerősebb gazdasági, politikai és katonai erővel rendelkező ország – mégis évtizedek óta vita tárgyát képezi, hogy hanyatlóban van-e. 1987-ben Paul Kennedy „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyve indította el a legjelentősebb ilyen vitát, amelyben ő és társai azt képviselték, hogy Amerika (gazdasági) előnye riválisaival szemben folyamatosan csökken, s Japán letaszíthatja az Egyesült Államokat a trónról. Velük szemben álltak Joseph Nye és mások, akik szerint Amerika ezt a kihívást is túléli, és primátusát megtartja.

Nincs új a nap alatt: jelenleg egy hasonló vita zajlik arról, vajon az Egyesült Államok meg tudja-e őrizni vezető szerepét Kínával szemben. Graham Allison szerint Kína már megelőzte Amerikát gazdaságilag, ha a két nagyhatalom GDP-jét az ún. vásárlóerő-paritás alapján számoljuk. Nye ebben a vitában is azt vallja: Amerika túléli ezt a meccset is, mivel Kínának nagyon sok területen egyelőre behozhatatlan lemaradása van.

Én a két tábor között, érveiket mérlegelve úgy látom: az Egyesült Államok előnye ugyan valóban csökken a „trónját ostromló” államokkal, elsősorban Kínával szemben, amit nevezhetünk relatív hanyatlásnak, azonban Amerika várhatóan ennek az évszázadnak a végéig még biztosan a legerősebb gazdasági, politikai és katonai hatalom marad. Ahhoz persze, hogy Washington képes legyen helytállni ebben az egyre keményebb versenyben, energiáit az elmúlt évtizedek közel-keleti háborúi helyett egyre inkább a belföldi problémái kezelésére kell fordítsa (infrastruktúra, oktatás, egészségügy, demokrácia válsága).

***

Amerika vezető szerepét jelenleg tehát Kína és Oroszország fenyegeti – különbség van azonban a két kihívó helyzetében.

Oroszország Putyin elnök regnálásának kezdete óta revizionista hatalommá vált, a Szovjetunióhoz hasonlóan ismételten Amerika fő kihívója kíván lenni. Ez tetten érhető az orosz külpolitika számos megnyilvánulásában a Krím félsziget annektálásán és a szíriai háborúba való bekapcsolódáson keresztül az EU–NATO országokkal szembeni ún. hibrid hadviselésig. Moszkva igyekszik aláásni a Washington által vezetett nemzetközi rendet, a nyugati integráció intézményeit. Oroszország azonban strukturális értelemben nem valódi kihívója Amerikának: ugyan katonai nagyhatalom, de csak gazdasági kishatalom. Sem gazdasági ereje, sem szövetségesi köre, sem aggasztó demográfiai trendjei nem teszik lehetővé számára, hogy valódi nagyhatalmi igényekkel lépjen fel.

Kína viszont strukturális értelemben is valódi kihívója az Egyesült Államoknak. Gazdaságilag Amerika után szorosan a második hatalom a világon, katonailag egyelőre elmarad tőle, sőt Oroszországtól is, de az elmúlt két évtizedben páratlan katonai fejlesztési programot hajtott végre, amit folytatni fog. Kína hatalmi pozíciója talán politikailag a leggyengébb: szövetségesei gyakorlatilag nincsenek, az ún. soft power kapacitásain van mit erősítenie, régiójában elszigetelt. De a pekingi vezetés – különösen Hszi Csin-ping 2012-es hivatalba lépése óta – nagyon igyekszik e hátrányai ledolgozásán. Fontos eszköze ennek a gazdasági hatalma növelésére, politikai befolyása erősítésére, szövetségesi körének bővítésére és katonai jelenlétének kiszélesítésére egyaránt alkalmas Új Selyemút kezdeményezés. Az elmúlt években pedig az is felmerült (ld. Davos 2017), hogy Kína nem is lebontani kívánja a nemzetközi rendet, hanem átvenni annak vezetését Amerikától.

Végül szót kell ejteni az Európai Unióról, amely Amerika mellett a liberális nemzetközi rend másik alappillére. Sajnos, az EU másfél évtizede válságról válságra bukdácsol, a világpolitikában pedig nem tett szert súlyának megfelelő befolyásra. Fordított a helyzet, mint Oroszország esetében: az EU gazdasági nagyhatalom, de komoly katonai és politikai erővel nem rendelkezik. Ezzel együtt az EU, joganyaga és tagállamai integráns részei a liberális nemzetközi rendnek. A tagállamok számára továbbra sem kínálkozik jobb alternatíva, mint az EU-ban maradni és az integrációt mélyíteni-bővíteni, azok pedig, mint Nagy-Britannia, akik a távozás mellett döntenek, könnyen a senki földjén találják magukat. Az EU-nak és tagállamainak a nemzetközi porondon továbbra is arra kell törekedniük, hogy a liberális nemzetközi rendet erősítsék és az Egyesült Államok legszorosabb partnerei legyenek, amelynek fő akadályát jelenleg nem az EU-elit, hanem inkább Trump amerikai elnök (EU- és NATO-ellenes) külpolitikája jelenti.

***

A jelenlegi, bizonytalan világpolitikai helyzetben a Magyarországhoz hasonló méretű és jelentőségű államoknak ügyelniük kell, hogy a körülöttük tomboló viharok el ne sodorják őket. A legjobb stratégia, ha lehorgonyoznak egy erős szövetségi rendszer mellett, s azon belül minél erősebb szerepet vívnak ki maguknak.

Magyarország számára az euroatlanti családhoz, a liberális nemzetközi rendhez csatlakozás évtizedes álom volt, de a Nyugathoz tartozás valójában a magyar nemzet ezeréves ambíciója. Ez az álom az elmúlt két évtizedben NATO- és EU-tagságunkkal megvalósult. Végre hazatértünk. Ezt a pozíciót nem szabad feláldozni a keletről jövő szirénhangokért, amelyek a Nyugat és Kelet között hidat képező Magyarország ígéretével csábítanak, miközben a senki földjére vezetnek. Magyarországnak az EU-ban, a NATO-ban, Amerika legszorosabb szövetségesei közt van a helye – ezért a helyért megküzdöttünk.

Hogy nehéz idők várnak ránk az EU-ban és a NATO-ban? Minden bizonnyal. De az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra.

A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Massachusetts Institute of Technology oktatója.

Zoltán Gálik – Anna Molnár (ed.)
Regional and Bilateral Relations of the European Union
Publisher : Dialóg Campus (NKE)

with the contribution of the Europa Varietas Institute
More details

2018 június 17-én vasárnap Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaság új hivatalos neve Észak-Macedónia lesz. A görög-macedón-albán hármas határon fekvő Prespa-tó görög oldalán, Psarades településen tartott találkozón részt vett Aléxis Cipras görög és Zoran Zaev macedón miniszterelnök is. A macedón köztársasági elnök, Gjorge Ivanov ugyanakkor ellene van az egyezménynek és visszautalta a képviselőháznak, hogy a honatyáknak újra szavazzanak róla. Ha a képviselők másodszor is megszavazzák az egyezmény becikkelyezését, akkor az alkotmányban foglaltak értelmében az államfőnek kötelessége aláírni a dokumentumot.

Mint az közismert, Macedónia mindmáig nem tud csatlakozni sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz, mert 1991 óta, 27 éve Görögország minden ilyen törekvését blokkolja. Az ok, hogy az ország görög álláspont szerint egy ősi görög terület, Macedónia nevét bitorolja, miközben a macedónoknak semmi, de semmi közük a görögökhöz, lévén szláv eredetű népességről van szó.

A napokban ezért is tűnt meglepőnek, hogy hosszú évek vajúdása után előrelépés történt és Aléxis Cipras görög kormánya végre megállapodásra jutott macedón partnereivel és az ország végre a megalázó Egykori Jugoszláv Köztársaság Macedónia (angolul : FYROM, franciául : ARYM) helyett a két fokkal kevésbé bonyolultabb Észak-Macedónia néven létezhet végre. Majd napokon belül jött a visszakozás és e percben is folyik a pinpongozás a görög törvényhozásban is.

Minek köszönhető ez az eredmény most így 27 év után?

Az eredmény annak köszönhető, hogy az EU folyamatos és egyre erősödő nyomás alatt tartja (magyarul : zsarolja) a görögöket azért, hogy egyezzenek meg a macedónokkal, mert ezen ország csatlakozása, mind gazdasági, mind politikai (migránskérdés pl.) okok miatt egyre fontosabb lenne.

A visszakozás oka kissé bővebb magyarázatot igényel.

A görögök az egész macedón kérdést egyfajta « kommunista ármánynak » tartják, mely még arra az időre vezethető vissza, mikor Tito és Sztálin jóban volt egymással. A görög narratíva szerint Sztálin gyakorolt nyomást Titóra, hogy macedónia önálló tagköztársaságként létezzen ezen a néven. (Titóék 1944-ben vonták ellenőrzésük alá a területet és kiáltották ki a Yugoszláviához csatlakozó Macedón Népköztársaságot.)
Merthogy előtte ez a terület - még az 1910-es évek Balkán-háborúira visszavetítve - Nagy-Bulgáriához tartozott, és a macedónok lényegében azok a bolgárok (és nem « macedónok », azaz ősi görögök leszármazottai) akiket « elcsatoltak » Bulgáriától és aztán Yugoszlávia részévé váltak.

A macedónok és a bolgárok tökéletesen megértik egymást, merthogy « egy nyelvet beszélnek ». És ennyiben lényegében igazuk van a görögöknek, annak ellenére, hogy a yugoszláv « együttélés » alatt nem túl nagy számú szerbhorvát elem is keveredett a macedón nyelvbe. A görög értelmiségiek szemében tehát – történelmileg-nyelvészetileg szintén igazolt módon – a macedónok (és a bolgárok) az indoeurópai nyelvcsoporton belül délszláv nyelvű népesség, míg etnikailag ősbolgár-szláv-trák eredettel számolhatunk.

És ezen a ponton jutottunk el a visszakozás okának taglalásáig.

Merthogy addig eljutottak ugyan, hogy akkor az ország neve Észak-Macedónia legyen, viszont a következő kérdésre úgy tűnik korábban nem fordítottak kellő figyelmet (szinte hihetetlen módon) : Hogyan definiáljuk akkor az új állam hivatalos nyelvét ? A macedónok szerint természetesen : ez a macedón nyelv.
A görögöknél viszont e kérdés újra kiborította a bilit, hiszen – szerintük - olyan, hogy macedón nyelv jelenleg nem igazán létezik, de ha létezne is, azt egy észak-görög nyelvjárás formájában lehetne definiálni, melynek természetesen semmi köze ahhoz a « bolgár » nyelvhez, amit északi szomszédaik beszélnek.

Itt tartunk tehát most…
---
Update - 1 (2018.06.26.)
Zoran Zaev a szkopjei 1TV-nek adott késő esti interjúban aláhúzta: azt várja, hogy a lakosság 77-85 százaléka szavaz arra, hogy Macedónia nevét Észak-Macedóniára változtassák, különben lemond. Rámutatott, hogy ekkora arányban támogatják az állampolgárok az ország európai uniós és NATO-csatlakozását is.

Október 21-én Nigériában egy német hajón dolgozó magyart és öt társát rabolták el a kalózok.

"Kiszabadítottuk a magyar túszt" és nem "kifizettük a váltságdíjat", szólnak a hírek, azt sugallva, mintha itt valami tényleges kiszabadítási akció lett volna. Az illetékesek megint nem mondanak igazat. Mindig ezzel áltatják a népet. Ami történt, történik ilyenkor az az, hogy elküldtek egy profi túsztárgyalót (ilyennel rendelkezik Magyarország) és leperkálta a magyar állam a kalózok által kért összeget. Jó esetben ebből kicsit sikerült alkudni.

A TEK vezér (ismét) nem mondott igazat ("sem most, sem korábban nem fizettek a túszokért cserébe"). Ha a mondat első felének igazságtartalmán még eltöprengene az ember, a második részét olvasva már biztos lehetünk abban, hogy az egész hazugság. Si tacuisses... De ez most a bocsánatos fajta, hivatalból ugyanis ilyenkor az a protokoll, hogy mindig tagadni kell, ha az állam fizet. Nem volt itt semmilyen túszkiszabadítási hadművelet, vagy ilyesmi, a TEK erre (is) teljesen alkalmatlan, amatőrei maximum Skywalkert tudják lekapcsolni a gólyabálon. De kell a parasztvakítás, melldöngetés.

Mellesleg ilyenkor tényleg az a jó döntés, hogy fizet az állam, mert még egy profi fegyveres beavatkozás esetén is elég alacsony a túszok túlélési esélye. Elég ravaszok, profik a kalózok ahhoz, hogy kifizethető összegeket kérjenek.

El lehetne ezt értelmesen is mondani a zembereknek, de a hatalom szerint jobb őket meghagyni a mesék világában. A Ripost már le is hozta azt a nagyon hihető verziót, hogy fizetés, no az nem volt, de "a kimentés tárgyalásos úton történt, nem volt erőszak". A széplelkű kalózok egy kis esti mesén elpityeredtek, megszánták a szegény foglyokat, csomagoltak nekik hamuba sült királyrákot, majd ingyen és bérmentve elengedték őket : hahaha.

A magyarok pár éve Szomáliában csak szimplán lúzerek voltak. Mint azt egy közepesen képzett nemzetközis egyetemista is tudja, abban az övezetben a polgárháborús helyzetben a helyiek hobbija a tússzedés, ennek ellenére direkt oda ment a csapat felelőtlenebbik fele. Azt is tudjuk, hogy a francia túsz-"újságírók" 99%-a a helyszínre küldött ügynök, fedőfoglalkozással.

Aki ilyen helyekre megy, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit kockáztat. Véleményünk szerint az államnak valós esetekben fizetnie kell, a kalandorok esetén viszont nem lenne érdemes pazarolni az adófizetők pénzét.

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Elsőre talán furcsa ez a kérdésfelvetés tőlünk, akik számtalan elemzést, könyvet írtunk-szerkesztettünk az európai integrációról, védelempolitikáról, jogi fejlődésről és egyebekről. Vagy talán éppen ezért ? A kérdés azért nem ennyire egyszerű. Jelen írás apropóját az Európai Bizottság némiképpen öntömjénezés, önigazolás szagú facebook bejegyzése adta (ld. legalul), melynek több pontjaiban is fájó ellentmondást tapasztaltunk a valóság és a propaganda között. Vigyázat, beszólogatós poszt következik.

Elsőre az a melldöngetés szúrt szemet, amit a diplomák kölcsönös elismerése terén említettek. Tényleg jó, hogy egy román érettségit, BA diplomát elismernek a franciáknál is. Más kérdés, ha egy szenegáli diák teljesíti a felvételi követelményt egy francia egyetemre (nem nagyon fogja, de ha mégis), úgy az ő érettségije, BA-je is automatikusan el lesz ismerve. Tényleg nagy eredmény…

Sokkal fontosabb lenne a felső(bb) fokú diplomák valódi kölcsönös elismerése, ahol a tagállamok sokkal rafináltabb módon védik a munkaerőpiacaikat. Akkor most nézzük, mi történik a gyakorlatban. Vegyük a francia példát. Orvosi képzés esetén, Bologna ide vagy oda, egyáltalán nincs meg a diploma elismerése. Ha valaki a kinti képzésbe akar (még nem szakorvosi szinten) bekapcsolódni, gyakorlatilag az összes egyetemi vizsgát újra le kell tennie.
Mert nyilván annyira mást és « rosszat » tanítanak ugyanazokra a nyugati tankönyvekre (is) alapozva mondjuk Romániában és tényleg másról sem hallunk, csak a kelet-európai orvosok műhibapereiről Nyugat-Európában. Ha pedig az illető végzett, éppenséggel elhelyezkedhet francia kórházban dolgozni, csak éppen az ottani adott (szak)orvosi bér feléért : a francia kórház ezeket a helyeket nyíltan kelet-európai munkavállalóknak (a kvázi másodrendű uniós állampolgároknak) tartja fent, pusztán költséghatékonysági szempontból. Végül is mindkét fél jól jár, a francia kórház spórol, a bolgár orvos meg mégiscsak többet keres így, mintha Plovdiv-alsón helyezkedne el.
Ezekre a helyekre esetlegesen jelentkező francia állampolgároknak - akiknek a (francia mértékkel mérve) gyanúsan alacsony bérígéret nem szúrt eléggé szemet - a kórházak meg is « súgják » – ez a hely barátocskám bizony nem neked lett meghirdetve. Az pedig, hogy ez nyíltan szembemegy az EU alapvető elveivel, értékeivel, jogrendszerével... ugyan kit érdekel, és ugyan mi a következménye ?

Ha a francia rendszerbe mégis bekerülsz orvosként, akkor is csak kórházi szinten dolgozhatsz. Arról álmodni se merj, hogy mondjuk magánrendelőt nyiss. Ez esetben a francia orvosi kamara azonnal kigolyóz, mert a képzésedet nem Franciaországban végezted… Nem állítjuk, hogy minden egyes európai ország egészségügyi rendszerét ismerjük, és mindenhol ez a helyzet. Mégis, egy igen nagy, az integráció motorjának számító országról beszélünk, talán nem mindegy, hogy éppen ez az ország milyen követendő példát mutat. Tudunk viszont olyan európai országról Európa szívében - az unión kívül - ahol az, hogy melyik országban végezted a tanulmányaidat gyakorlatilag nem számít, már ha nem zugegyetemre jártál és bizonyítottan megvan a kellő tudásod és tapasztalatod. Nem kell különbözeti vizsgák sorozatát letenni, ráadásul ott akár magánpraxist is nyithat az illető. (Mert akkora az orvoshiány.)
Azt pedig már ne is említsük, hogy a Ph.D diplomákat sem ismerik el általában automatikusan az uniós tagállamok, azokat ugyanis honosíttatni kell, pontosan úgy, mintha Tuvaluból érkeznénk. Akkor hol itt az előny abból, hogy uniós országból mentél (volna) uniós országba, ahol állítólag elismerik a diplomádat ? Akkor most hol van az a tényleges (és szükséges) integráció, amire annyire büszke a Bizottság?
Mindenütt jó, de legjobb máshol…

Arról már ne is szóljunk, hogy állítólag közös európai védelmet is építünk. (Időről időre felröppen egy-egy újdonságnak egyáltalán nem mondható, ám annál nagyszabásúbb terv a megvalósításról, amire az elemzők már jó előre legyintenek.) Kaparjuk meg kicsit itt is az alsóbb szinteket : az uniós tagállamok hadseregei minden szinten gyakorlatilag hermetikusan zártak egy másik tagállam állampolgára előtt. Mert egy magyar bizonyára komoly érdekeket sértő kémtevékenységet tudna folytatni az alig pár darab hajóból álló dunai aknamentesítő és -telepítő flotilla számára a francia haditengerészetnél. Vagy szerintünk a magyarok még mindig az oroszoknak dolgoznak, mint ahogyan a britek az amerikaiak trójai falovai az unióban ? Ez nem is annyira kérdés volt… Ennyit az egymás között évtizedek alatt felépített bizalmi rendszerről, melyre szintén szokás hivatkozni, (nemcsak bizottsági berkekben), mint az integráció egyik fontos eredményére. Pár éve ennek az egymás előtti fokozott titkolózásnak hála ütközött össze két szupertitkos útvonalon járőröző nukleáris tengeralattjáró (egy brit és egy francia) és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett az egészből komolyabb katasztrófa.
Egy utolsó mondat a bizalomról. Német-francia-brit (és egyéb) konferencia- és munkatapasztalataim : egymás előtt smúzolás, vigyorgás, a háttérben irígység, egymás lenézése, mutogatás. (Itt megint tisztelet azon köröknek akik tényleg komolyan veszik azt, hogy együtt, összefogva kéne haladni, nem csak beszélnek róla, hanem meg is valósítják.)

Még egy gyakorlati példa. A « mezei » uniós polgárnak Schengen jelent(ett) némi kézzelfogható bizonyítékot arra nézve, hogy valóban egységet alkotunk (v.ö. …because we love to travel freely). Hiszen lám, nincsen határ, nyugodtan mehetek shoppingolni a szomszédba, mert ott olcsóbb. Nos, a migráns-válság következményeként a német-osztrák határon folyamatossá vált az ellenőrzés az autópályán. Sok uniós, szükségéppen német, osztrák polgár, család mobilitását nehezítve meg teljesen feleslegesen. Sőt, gyakorlatilag a felső-ausztriai osztrákok saját országukon belüli mozgása is hátráltatva lett ezzel, mivel az észak-osztrák autópálya (A1) az Alpok hegyei miatt szükségképpen a szomszédos Bajorországon keresztül vezet egy szakaszon. (Ez a legrövidebb autópályás lehetőség, hogy eljussunk mondjuk Salzburgból Innsbruckba.)
Embercsempészünk is majd nyugodtan fütyörészgetve végigaraszolja a sort a barátságosan mosolygó Guten Tag !-ig. Mindez csak azért történik így, mert nem bízunk meg az osztrák, illetve a magyar kollégák munkájában, a politikai « erődemonstrációról » most nem is beszélve. De nini, a svájci-osztrák határon ennél sokkal szorványosabb az ellenőrzés, ők ezek szerint jobban megbíznak bennünk, mint mi egymásban. (A svájciak csak kelet felől készülnek a saonok általános támadására, illetve a lichtensteiniektől tartanak.)
Ki hol bízik, ott fél…

Van itt más eredmény is, a béke kérdése. Az, hogy az európai államok nem estek egymásnak, az jórészt sajnos nem az európai integrációnak köszönhető, hanem annak a döntésnek, hogy az Egyesült Államok a NATO révén rájuk tette (és rajtuk tartja) a « szájkosarat » és adott némi kezdőtőkét a gazdasági boom beindításához. (Az is megérne egy misét, hogy ezért hol, mikor és hányszor nyújtották be amerikai partnereink a számlát, avatkoztak be az európai belpolitikába. Hiszen naívság lenne azt gondolni, hogy az amerikaiak bármikor bárhol is ingyen tennének szivességet. Erről ebben a könyvben sokat írtunk.)
Cserében Európának halgass a neve, különben, - hogy klasszikust idézzünk - « fuck the EU ». A « történelem végétől » a Krím orosz elszakításáig vezető folyamat záróakkordja nem egy európai országban okozott páni rémületet, mert több mint fél évszázados rutinnal az uniós államok saját maguk területvédelmi költségeinek jelentős részét elspórolják. Kvázi potyautasai a közös védelemnek. Négy évente többnyire megismétlődik egyfajta európai csengőfrász, amikor az amerikai elnökválasztási kampány során egyes jelöltek fel-felvetik, hogy Európa aránytalanul keveset fizet a NATO fenntartásához.
A potyautasság a védelem terén tehát az amerikai adófizetők számlájára történik, a felszabaduló forrásokkal növelve az európai államok jólétét, és megtermetve ezzel a lehetőséget arra, hogy – némi képzavarral élve – megmaradt globális játszótereiken vadászhassanak. Már amelyik tagállamnak volt ilyen - lásd a francia beavatkozásokat Afrikában.
Hogy is van ez akkor, a szuverenitás egyik alapvető pillérét feladva akarunk « szuverén », a saját érdekeit megvédeni tudó (hangsúlyozottan megnyomva a « megvédeni » szót) Európai Uniót felépíteni a globális kihívásokra reagálva ?
Fából Patyomkin-falu…

Ugyanakkor egy csak érettségivel rendelkező munkavállaló nem sokat ér a munkaerőpiacon, egy azzal nem rendelkező pedig szinte semmit. Bevalljuk tévedtünk, pontosabban minden esetben igaz ez, hacsak nem mondjuk Martin Schulzok vagy Margot Wallströmök vagyunk. A jéghegy csúcsai. Ja, bocsánat, tudom, hogy a román - és ki tudja még melyik távoli - Tudományos Akadémia, egyetem, tiszteletbeli tagjai, meg tiszteletbeli doktorai. A fügefalevelet mindig kitermelik a rendszer a talpnyalói. (Ezek a - csupán a kultúrdiplomácia kelléktárát képző - elemek nagyjából azok a címek, amelyeket egy valódi doktor csípőből visszautasítana.)
Wallström, a kábeltévé-királynő legalább tehetséges… De próbálnál csak te, egyszerű állampolgár csupán a tehetségedre hivatkozva « papírok » nélkül boldogulni. A politikai kapcsolatok viszont képesek bármit felülírni, sőt, a tőkés kapcsolatokkal párosulva egész egyszerűen csodákra képesek. Ilyen az elitista Európai Unió – nem mintha tagállami szinteken nem lenne a helyzet hasonló. Csak az a baj, hogy a sok báb között elvész a gyerek.
Amit szabad Jupiternek, abból is megárt a sok…

Te, az egyszerű állampolgár ott vagy 2-3 diplomával 2-3 felsőfokú nyelv ismeretével, mint alappal az uniós karriered elején. Gyakran még ez is kevés. Az uniós adminisztrációba bekerüléshez egy olyan kommunikáció-specifikus tesztet kell megoldani, amit Bourdieu (1) is « megirigyelhetne ». Főként a kelet-európai államok oktatási rendszere nagyon nem ezekre van még mindig kihegyezve. Nem állítjuk, hogy a PISA tesztek, melyeket csak futólag ismerünk – vagy az ezekre nagyon is hajazó uniós felvételi tesztek, melyeket viszont alaposan megismertünk - ördögtől valóak lennének, de szerintünk sokkal inkább a jelölt összezavarására játszanak irreálisan rövid időt adva a válaszokra, mint a valódi szaktudásra. (Szerintünk a megoldás valahol az arany középút lenne a tárgyi tudás és a képességfejlesztő « alkalmazás-centrikus » tudás között.)

Nézzünk egy európai felvételi versenyvizsga példát. Mondjuk alapból statisztikus vagy. Van egy angol szöveged, a végén kérdésekkel. Az idő arra elég, hogy egyszer sebesen végigolvasd a szöveget, majd ott van több állítás között ez is, amiről el kell döntened, hogy igaz, vagy hamis : "A jéghegyek az Antarktiszról leszakadva Észak felé úsznak". Te bejelölöd, hogy az állítás igaz, végül is ezt írta a szöveg. Nyugodt vagy. Mint később kiderül nagyot tévedtél, a szövegben a "sodródnak" kifejezés szerepel, ami - a tesztet készítők logikája alapján - lassabb mozgást feltételez az úszásnál, meg az úszik az "aktív", míg a "sodródik" az passzív. Megdönthetetlen érvelés a "nem" válasz mellett. Ergo rádbizonyult : te nem is tudsz angolul, tehát teljesen alkalmatlan vagy uniós munkavégzésre. Teljesen mellékes, hogy tudod az egész fizikai-kémiai hátterét az üvegházhatásnak meg El Nino-nak, meg miegymásnak. Senki nem kérdezte, kit érdekel. Az meg még inkább kit érdekel, hogy írtál/védtél előtte egy doktori tézist - éppen angolul, summa cum laude. (Ergo szaknyelvet használtál a legmagasabb szinten.) Hogy egyébként fiatal, de már nemzetközileg is elismert statisztikus vagy, ismerve az EU e téren jelentkező problémáit, tele megoldási javaslatokkal? Bocs, a rendszer ezeket nem tudja figyelembe venni, nem elég kocka a fejed, már az első körben kiestél...

Ha kicsit is többet tudsz, tehetségesebb vagy, a rendszer már a legelső input-nál kidob máshol is : Nem tudsz bizottsági-parlamenti stb. gyakornoki helyet szerezni, mert túlképzett vagy és bizonyára tiltakoznál a fénymásolásból - kávéfőzésből álló gyakornoki munkád miatt. Mégis, enélkül minimális az esélyed a kellő kapcsolati tőke kiépítésére.
Nem csoda, hogy valódi szaktudás helyett lényegében minimális basic tudással rendelkező, de kiemelkedő kommunikációs képességű szakemberből (tisztelet a kivételeknek) áll az EU stábja. Bizonyára azért is tartunk itt a közös problémák megoldásában.
Kételkednek ? Mikor az EUISS-nél, az EU kül- és biztonságpolitikai kutatóintézetében dolgoztunk, az első mítingen külön kis eligazítás volt, hogy elemzéseinkben kerüljük az összetett mondatokat, mert Brüsszelben ezeket képtelenek értelmezni, valamint a legalapvetőbb rövidítéseket is dekódoljuk… Mondta ezt egy tényleg elismert és kutatási területén valóban hozzáértő, szaktekintélynek számító kolléga. Akinek azonban - tegyük hozzá - frissen felvett, afrikás kutatótársa bevallotta, hogy ő még életében nem foglalkozott Afrikával. De legalább jók a kapcsolatai, így idekerült. (Az illető javaslatára aztán nem mehetett ki nyilvános anyagként a Szudán-elemzésem merthogy az túl sok tagállami érdeket sért. Itt t.i. nem érdekel senkit az, hogy mik egy konfliktus okai és miként lehetne megoldani azokat. De barátságosan javasolta, hogy azért írhatnék valamit az EU-misszió jelenlegi aktivitásáról a térségben. Mikor ez a beszélgetés lezajlott, a nevezett uniós misszió már fél éve befejeződött a térségben...)
Csodálkozunk? Nem kéne, az új igazgatót azután nevezték ki összeurópai konszenzussal, hogy sikeresen a csőd szélére vitt egy regionális kutatási hálózatot. Fél évre rá pedig csodák csodája, az EUISS-nek hirtelen arra sem lett elég pénze, hogy a saját szokásos időszakos kiadványait megjelentesse...
És, igen, kedves fenti « kivételek » nem egy esetben ismerünk titeket és egyben nagyon sajnálunk is titeket, mert láthattuk, tapasztalhattuk – gyakran éppen a ti elmondásaitok alapján - , hogy az uniós középszer mennyire megfojt benneteket, mert túl kevesen vagytok. Ti meséltétek azt is, milyen lázasan kell minden félév végén kamudokumentumok sokaságát legyártani, hogy adott szervezeti egység létezési jogalapját bizonyítani tudjátok.
Aki korpa közé keveredik, betörik a fejét.

De mit is számít mindez - nyelvtudás, diploma, versenyvizsga-eredmény, stb. - mikor mások, « más utakon » zéró tudással jutnak el a csúcsra és lesznek az Európai Parlament elnökei, az Európai Bizottság biztosai, vagy a Főképviselők ?
A kontraszelekció már-már a szocializmus alatti nómenklatúra rendszer « legszebb napjaira » emlékeztet. Pár éve írta egy szerzőtársam egy közös könyvünkben, hogy a túl sok tudás, az túl sok információ, ami csak megzavarná az adminisztrációt, meg a diplomáciát. Nem kell az nekik. Ezek szerint csak hagyjuk őket tovább álmodni, miközben a világ rég elszaladt más irányba. A lényeg, hogy a jelölt « jó elvtárs » legyen és lehetőleg minél kevésbé értsen az adott szakterülethez, annál alkalmasabb.
Most megint lehet nagyot nézni, pedig vegytisztán ez az alapelv például amikor az európai kül- és biztonságpolitikai főképviselőt választják ki. Nem mondhatni hogy a túl sok szaktudás blokkolná a cselekvőkészségüket. Az egyik kinevezése előtt, egy bizottsági meghallgatáson őszintén meglepődött, amikor szembesítették azzal, hogy az EU Afrikában is indított missziókat és hadműveleteket. Hogy ő ezekről eddig még csak nem is hallott… Nem baj, így lett az ideális befutó arra nézve, hogy ne zavarja a « nagyok » (franciák, németek, britek) köreit.
Alkalom szüli a főképviselőt, Pelikán elvtárs…

Az anomáliákat hosszan sorolhatnánk. A veszély éppen az, hogy a fent leírt rendszerszintű hibák és tagállami szintű anomáliák gyakorlatilag alapjaiban lejáratják az európai integráció - egyébként jobb sorsa érdemes - eszmerendszerét és céljait. Ledarálják a megmaradt csekély bizalmi alapokat is. Mert jelenlegi formájában az egész nem sokkal több európai kiskirály-képzőnél, az ún. európai dzsentri túlélését biztosító intézményi kereteknél. Olyan intézményi kereteknél, melyeket 3-5 évente gyökeresen átszerveznek, melyekben sok eszköz és program párhuzamosan fut ugyanazokkal a célokkal, ellenőrizetlenül, bizonytalan harmadik országbeli partnerekkel a korrupció melegágyaként, hatékony ellenőrzési mechanizmus nélkül. Így néha éppen a vérontás elkövetőinek logisztikai ellátását sikerül biztosítanunk. Vagy éppen más-más intézményél van a program és a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi eszköz - mindezt a szent transparency és simplification nevében. Olyan intézményi rendszerrel, melynek tagjai (ld. EDA, ld. EEAS, stb.) saját maguk nyilatkozták a sajtónak, hogy lényegében nem is tudják, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen. Hogy az átszervezések kaotikusak számukra és maguk nem látják át ezeket belülről, belsősként. Csodálkozik-e akkor ezután még valaki, hogy az oroszok a gázvita idején nem a kis bohócaink "szentháromságával" (Mi is az EU telefonszáma ? A régi jó kissingeri dilemma.) hanem egyenesen a német kancellárral akarnak tárgyalni ?
Alamuszi sok lúd nem ugrik nagyot.

Nézzünk szét főleg a magának egyre több jogot vindikáló - és sajnálatos módon azt gyakorlatilag meg is kapó - Európai Parlamentben. Komoly színvonalon működnek! Görög barátaink hisztizve kivonulnak, amikor török delegáció érkezik. Vagy ahova derogált bejárni a képviselőknek és mikor egy becsületesebb lebuktatta társait, akik a jelenléti ív aláírása után angolosan távoztak, őellene indult eljárás. Eszembe jut erről egykori kedves szomszédunk története, aki határőrként tökéletesítette a Kalasnyikov egyik alkatrészét, megnövelve a fegyver tűzgyorsaságát, mire dícséret helyett alaposan elővették, hogyan mert mégis hozzányúlni a nagy szent szovjet hadsereg fegyveréhez.

Mindezeket azért írtuk le, hogy illusztráljuk, sajnos « Brüsszel és társai » lényegében kiváló érv-alapot adnak Európa populista politikusainak a kezébe – azok saját veszélyes politikáik megvalósítását megkönnyítendő. (Ők a maguk részéről éppen a tisztességes nemzetállami szintű politizálást járatják le.) Mert az, hogy a Brüsszelt érő kritikák – ismerjük el – alapvetően teljesen jogosak, az még nem jelenti azt, hogy az alapvető közös értékeket is el kell vetni, meg kell indítani a belső bomlasztást és az unió hibáinak sok esetben ezek nemzeti szintre transzponált változata (elitizmus, haverság szakértelem helyett, korrupció és még sorolhatnánk) a megoldás. Mint ahogy a problémák eltussolása - a közös smúzolás a partnerekkel, mint bevett uniós struccpolitikai attitűd - sem célravezető.
Ha jöttök lesztek, ha hoztok, visztek…

És akkor még bárki csodálkozik, hogy az egyszerű állampolgár vagy az értelmiségi elit egyre kevésbé lelkesedik az Európai Unióért ? Csak legalább ne ünnepelnétek saját magatokat ennyire önfeledten odafent, mert « enyhén » visszatetsző.
Egyébként meg érted haragszom, nem ellened.
Hogy stílszerűen francia idézettel zárjunk : Jamais n`y parler, toujours y penser (2).

-
(1) Pierre Bourdieu : Az oktatási rendszer ideologikus funkciója (Magyarul : http://vmek.oszk.hu/01900/01944/01944.htm#2 ) Bourdieu lényegében azt állítja, hogy adott oktatási rendszer minden elemével, alkalmazott formájával egy adott szociológiai háttérre, illetve e háttér reprodukálására épül, melyet a rendszer tagjai képesek érteni és interpretálni, de a más (oktatási) rendszerekben, más szociokulturális háttérrel rendelkező outsiderek számára viszont egyértelműen hátrányos helyzetet teremt.
(2) francia : Soha nem beszélni róla, (de) mindig rá gondolni. Franciaoszág a porosz-francia háborúban (1870) elvesztette Elzász-Lotharingiát. Utána a politikai szócséplés helyett a tettekre próbálták helyezni a hangsúlyt.

Türke András István Ph.D
A szerző a svájci székhelyű Europa Varietas Institute igazgatója, a Sorbonne doktora, biztonságpolitikai szakértő.
A cikkben megfogalmazottak a szerző magánvéleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Europa Varietas Institute hivatalos állásfoglalásának.

---
European Commission
J’aime cette Page · 14 février ·

…because we love to live in peace
…because we love to be united in diversity
…because we love to travel freely
…because we love having the choice to work and live in another EU country
…because of Erasmus
…because we can receive medical attention abroad with our EU Health Card
…because the EU is the biggest humanitarian donor in the world
…because we love solidarity
…because we love when we get our Bachelor Degree in France and it is also valid in Romania
…because the toys for our kids are safe
…because we love to roam - but we don't like roaming charges
…because we have a common shared history, monuments, art, films
…because we love how the EU protects habitats, forests and the environment
…because my fundamental rights are protected

Újabb recenzió, pontosabban eszmefuttatás, a KatPol Blog jóvoltából, melyet Magyarország és a CSDP könyvünk ihletett

(...) Az önkéntesség elve a terjeszkedésére is vonatkozik, közös külpolitikája pedig sosem ölt olyan formát, vesz olyan irányt, melyet bármelyik érintett ország fenyegetésnek tekintene. Nem véletlen, hogy a már említett 32 CSDP-művelet közül 18-ra Fekete-Afrikában került sor, ahol rivális hatalmi ellensúly nincs jelen, Oroszország közelkülföldjén viszont a kevés indított misszió feltűnően alacsony intenzitású maradt. Az EU vezetői arra is ügyelnek, hogy beavatkozást csak a fogadó ország kérésére, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával indítsanak. Annak érdekében sem tettek lépéseket, hogy a NATO szerepkörét akár részben is kisajátítsák, és ezzel amerikai érdekeket sértsenek meg. Az önálló politikai kezdeményezések hiánya abban is tetten érhető, hogy az EU több esetben is már elkezdett nemzetközi műveletek feladatait vette át, vagy ilyeneknek ágyazott meg áthidaló megoldás gyanánt.

Nem kerülhető meg a kérdés, hogyan illeszkedik a magyar szerep ebbe a kissé homályos összeurópai elgondolásba. A 20 tanulmányból 3 foglalkozik ezzel, vagyis a kötet címe némileg félrevezető, de ezek alapján is el lehet könyvelni, hogy Magyarország nem tartozik ugyan az éltanulók közé a közös szerepvállaláshoz való hozzájárulás terén, de a középmezőnyben azért stabil helyet foglal el. A felajánlott erők számát tekintve az első tíz tagállam között található, három misszióban pedig a vezetői poszt betöltését is vállalta. A magyar rendőrök, katonák főleg a Nyugat-Balkánon voltak aktívak ezen a téren, de 9 afrikai műveletben is részt vettek, szakmai felkészültségüket pedig mindenki elismerte. Az efféle EU-s szerep tűnik a magyar külpolitika egyetlen területének, melyről széles körű politikai egyetértést, vagy legalábbis beleegyezést lehet tapasztalni. Tíz éve változatlanul érvényben van a törvény, mely szerint kormányhatározat is elegendő az ilyen hozzájárulások jóváhagyásához.

A magyar vetülettől eltekintve azonban elmondható, hogy a hivatalos "eredet" dacára a kincstári optimizmus hiányzik a kézikönyvből, valószínűleg joggal. A legtöbb EU-misszió legalábbis ellentmondásos eredményeket hozott, a közös külpolitika megfogalmazott céljait pedig nem sikerült jelentősen megközelíteni a 2000-es évek eleje óta. A terrorelhárításról szóló tanulmány következtetései a végrehajtás és együttműködés hiányosságairól kifejezetten megállták a helyüket annak fényében, hogy a párizsi merényletek és az idei terror-konjunktúra előtt íródott. A szerzők véleménye a nem sok jóval kecsegtető, bizonytalan jövőről is egybehangzó. A 2008-ban kezdődött gazdasági válságjelenségek általában véve csökkentették Európában a védelempolitikai aktivitásra való hajlandóságot, a missziók indítása is megcsappant eltökéltséggel zajlik. Egy kimutatás szerint az európai NATO-tagállamok államadóssága 74 százalékkal nőtt, katonai költségvetése 12 százalékkal csökkent 2006-12 között, és legalábbis kétséges, megfordul-e bármikor tartósan ez a trend. Közben pedig az EU biztonsági helyzete jelentősen romlott, a közelében lévő ázsiai és afrikai régiókban új, elég tartósnak tűnő konfliktuszónák alakultak ki.

A páneurópai eszme megvalósítására az egyre szorosabb integráció és a folyamatos bővítés jelentették a két bevett módszert, ám jelenleg mindkét téren kifáradás és érdektelenség tapasztalható, vagyis az Unió lényegében nagy, mozgósító erejű vállalkozás nélkül maradt, és a megszokás tartja életben. A bővítés következő kijelölt terepe a Nyugat-Balkán, de az erre vonatkozó tanulmány nem kelt illúziókat, és hivatalos közlés szerint sem folytatható ott a bővítés 2019 előtt. Montenegró és Szerbia állnak legközelebb a csatlakozáshoz, de ekkora államok nyilván nem fogják sokban befolyásolni az Unión belüli folyamatokat. (...)

A teljes blogbejegyzést itt olvashatja el

Col. (Ret.) Eng. László Nagy: A high-standard collection of studies on the EU security and defence policy and the Hungarian contribution - A review of the book : TÜRKE, András István - BESENYŐ, János - WAGNER, Péter (ed.) “Hungary and the CSDP – Hungary’s participation in the Common Security and Defence Policy of the European Union”, published by Zrínyi Publishing House in 2016. In: Honvédségi Szemle 5/2016, pp. 183-184.

Recenzió a Türke András István - Besenyő János - Wagner Péter (szerk.) : Magyarország és a CSDP könyvünkről a Honvédségi Szemle 2016/5-ös (144) számának 183-184. oldalán Nagy László ny. mk. ezredes tollából (részlet)

"Nagy László ny. mk. ezredes:
SZÍNVONALAS TANULMÁNYKÖTET AZ EU BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKÁJÁRÓL, A MAGYAR SZEREPVÁLLALÁSRÓL

"A Zrínyi Kiadó által 2016-ban megjelentetett könyv címe: Magyarország és a CSDP, alcíme: Magyar szerepvállalás az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájában. Meg kell mondanom, hogy szívem szerint én a fő- és alcímet megcseréltem volna, az alcímet jobbnak, kifejezőbbnek találom, mint az igazi címként szereplő szöveget, amelyben az első pillanatra megdöbbentő módon szerepel egy angol rövidítés, a CSDP (akár Cseh Demokrata Pártnak is vélhetné a gyanútlan olvasó). Ráadásul az előszó másfél oldala sem bontja ki a kétszer is előforduló betűszót. Tudom, hogy a szakértői gárda általában beszél angolul, és a gyakran használt betűszavakat illik „becsukott szemmel” is tudni, mégis azt hiszem, hogy figyelemmel kellene lenni a kevésbé felkészült olvasókra is. (...)

A könyv összesen húsz fejezetben, önálló tanulmányban tárgyalja a közös biztonság- és védelempolitika különböző aspektusait. Ezek közül kiemelném az első kettőt és az utolsót, amelyek ténylegesen keretbe foglalják a kötet mondanivalóját. Az első fejezet az intézményi alapokkal és a jogszabályi háttérrel foglalkozik, többek között – hangsúlyosan – a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel. A második fejezet jó áttekintést ad az Európai Unió katonai válságkezelő tevékenységéről, komplex módon feldolgozva ezen tevékenység törté- netét, céljait és feladatrendszerét, a műveletek és missziók változatos formáit és eljárásait, a finanszírozás és a vezetés-irányítás kérdéseit, végül az eddigi missziók mérlegét és tanulságait.

A kötet utolsó fejezete pedig – hasonlóan komplex módon – összefoglalja a közös biztonság- és védelempolitika eddigi eredményeit és felvázolja előre látható távlatait. Erre az utolsó tanulmányra érdemes külön figyelmet fordítani, mivel nagyon tanulságosan vonja meg az utolsó mintegy tíz év mérlegét, bevezetve a „képességvesztési kettős spirál” fogalmát. A lényeg abban fogható meg – és ezt a következtetést a többi tanulmány is alátámasztja –, hogy az Európai Unió tagállamai ebben az időszakban túlságosan a gazdasági válság leküz- désére koncentráltak, nem fordítottak elegendő figyelmet a védelmi, illetve válságkezelési képességekre. Ennek tudható be, hogy némileg felkészületlenül érte őket az utóbbi évek néhány kihívása (az ukrán válság, az Iszlám Állam, a menekültáradat). (...)

Recenziómban nem kerülhetem meg, hogy – nagyon röviden, felsorolásszerűen – jelezzem, milyen témákat dolgoznak fel a kötet „közbülső” fejezetei. Tehát: az EU polgári válságkezelési képességei, a katonai képességfejlesztés folyamata, képzés és tréning, a rendőri válságkezelési műveletek, magyar részvétel a nyugat-balkáni műveletekben, a bővítés biztonságpolitikai aspektusai, válságkezelés Kelet-Európában, az afrikai kapcso- latrendszer és az afrikai műveletek, az EU mediterránpolitikája és a Közel-Kelet, az iraki és az afganisztáni misszió, a transzatlanti biztonsági kapcsolatok, az EU terrorizmus elleni stratégiája, az EU energiapolitikája, illetve fejlesztéspolitikája. A témák szinte maradéktalanul kapcsolhatók a komplex biztonságfelfogás katonai pilléréhez – a legkevésbé talán az energia- és a fejlesztéspolitika. (Mert ha az energia problémakörét ideillő témának tekintjük, akkor például a természeti környezet problematikáját vagy az emberi jogok kérdését is a kötetbe kívánkozónak kellene tekintenünk.) (...)

A folyamatos olvasást egyébként is megnehezíti a lábjegyzetek hatalmas mennyisége. A 370 oldalra jutó kis híján ezer lábjegyzet egy része minden további nélkül elhagyható lett volna. Hasonlóan túlzottnak tartom, hogy az átlagosan 15 oldalas tanulmányok egyike-másika mellett Bibliográfia címmel két apró betűs oldalt is meghaladó felhasznált szakirodalmi forrás van felsorolva.
Hasonló leküzdendő akadályként említem az elképesztő mennyiségű rövidítést (betűszót), amelyek között dominálnak az angol kifejezések „rövidítései”, de előfordulnak francia és természetesen magyar kifejezések is. Különösen megrázó ebben a vonatkozásban az első fejezet. Előfordul a könyvben, hogy egy szervezet hol magyar, hol angol rövidítéssel szerepel (például NYEU és WEU). Nem véletlen, hogy a kötet végén a rövidítések jegyzéke kilenc teljes oldalt tesz ki, miközben az esetek döntő többségében a kifejezések magyar fordítása nincs is megadva. (...)

Összefoglalva: egy igen értékes tanulmánykötetet bocsátott az érdeklődők rendelkezésére a Zrínyi Kiadó. Miként az előszó is megállapítja, a kötet egyik legnagyobb értéke abban áll, hogy az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikáját ilyen komplex módon áttekintő, új szemléletmódokat is ismertető kiadvány korábban nem készült magyar nyelven. A kötet segítségére lehet a missziókban, műveletekben részt vevő állománynak, a védelmi szféra képviselőinek, de a civil szférából érkezetteknek is, továbbá haszonnal forgathatják a katonai illetve a szakirányú polgári felsőoktatásban képzésben részesülő hallgatók is. (...)"

Türke András István Ph.D főszerkesztő válaszol

Először is nagyon köszönjük Nagy ny. mk. ezredes úrnak igen színvonalas és hasznos méltató és kritikai megjegyzéseit egyaránt! Alábbiakban reagálnék ezekre.

Nagy úrnak kétségtelenül igaza van, kétségtelenül igen sok a rövidítés a könyvben - méghozzá célzatosan. Egy ilyen jellegű könyvnek mindezeket tartalmaznia kell, az EU ugyanis nagyüzemben termeli az újabbnál újabb rövidítéseket és kifejezéseket. Ezek ismerete nélkül a sötétben tapogatózunk az adott szakterületen. Közel két évtizedes hallgatói, illetve oktatói tapasztalatom, külföldi képzéseim és kutatói tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatók angol és francia szaknyelvi ismeretei az európai biztonság- és védelempolitika (de akár a basic uniós ismeretek terén is) hagynak kívánnivalót maguk után. Nem ritkán a magyarországi szakirodalom még magyarosítja is az alapvető kifejezéseket (ld. EBVP), melyek használata nemcsak, hogy a magyar szakközönségen belül nem terjedt el, de ezeket a kifejezéseket gyakorlatilag a külföldön dolgozó magyar szakemberek sem használják. A nemzetközi szintéren ezek egyszerűen használhatatlan fogalmak.

Nemzetközi, de akár hazai karriert kezdő fiatalok esetében a csupán magyar szaknyelv, rövidítések (vagy nem ritkán az angol helytelen, magyar kiejtéssel elterjedt, pl. WEU "veu"-nak ejtése "dáböljúéu" helyett - de a "nátózást" is említhetném) ismerete komoly hátrányt okozhat az első időkben. Ezen magyar rövidítések tehát mivel nem terjedtek el, ezért könyvünkben mellőzésükre törekedtünk és feleslegesnek gondoltuk további közel félszáz új magyar rövidítés megalkotását.
Megjegyezzük, számtalan rövidítésnek nincs is, vagy nehezen fellelhetö a hivatalos magyar fordítása. Nem kevésszer még rosszabb a helyzet és többféle (nem hivatalos) változat is terjeng. Így ezen "magyarosító nyelvi vitákban" - a magyar rövidítésekről alkotott véleményünk fényében - nem kívántuk dönteni. Ugyanakkor megjegyezzük, minden egyes rövidítés első előfordulásánál (már a címlapon is) szerepel a feloldása, egyéb esetekben pedig a könyv végi rövidítésjegyzék használata ajánlott.

A szerkesztőségnek tehát az is célja volt, hogy az új (és a "kevésbé új") generációk számára leendő (külföldi) karrierjük megkezdéséhez szükséges szaknyelvi anyag és rövidítésbázis - már-már a teljességre törekedve - megtalálható legyen a könyvben, és bátran kijelenthejük, hogy a könyvnek az európai biztonság- és védelempolitika, valamint az európai kül- és biztonságpolitika területeire kiterjedő rövidítésjegyzékének gazdagsága nemzetközi szinten is egyedülálló.
Úgy gondoljuk, hogy a könyv célcsoportjai számára az angol nyelv alapvető ismerete nem jelent problémát, így a feloldott angol rövidítéseket tudják majd értelmezni. (Ha egy-egy esetben mégsem, szótár használata nem tilos.) Az Európai Unió két munkanyelve az angol és a francia, így amennyiben adott témakörben (például Afrika esetén ez elengedhetetlen) utóbbi nyelvű szó vagy rövidítés is használatos - vagy nem egy esetben elterjedtebb az angolnál - azt könyvünkben is szerepeltettük.
(Itt jegyezzük meg, a francia nyelv kétségtelenül fokozatosan visszaszorulóban van, ugyanakkor fontos hiányosságnak tartjuk, hogy a magyar szakembergárda elenyésző része beszél franciául egy olyan területen is, mint a biztonság- és védelempolitika, ahol a missziók és műveletek nagyobb része az afrikai kontinensen zajlik.)

Megfelelő lábjegyzetek nélkül egy ilyen jellegű könyv szórakoztató-ismeretterjesztő kategória lehet, nem pedig komoly szak- és tankönyv, aminek mi a miénket szántuk. Ugyanakkor korántsem állítjuk, hogy a könyv tökéletes. A szerkesztőség főként a kiadói igényeknek megfelelve kényszerült kompromisszumokra részben a terjedelem, részben az illusztrációs anyag minősége (fekete-fehér) és mennyisége miatt, hogy a könyv elfogadható áron, még kézikönyvként használható legyen.
A kritika - melyet mindig köszönettel veszünk - számos pontját megjegyezzük és a könyv újabb kiadásainál figyelembe vesszük. A kritika által túl szélesnek - általunk meg éppenhogy kissé szűkreszabottnak - érzett fejezet végi bibliográfiai útmutatók az adott témákban való elmélyülést segítik. Itt is törekedtünk arra, hogy minimum a legfontosabb uniós határozatok és a legfontosabb, általunk is ismert és ajánlott nívós szakirodalmi tételek fel legyenek tüntetve, így a könyv a legfontosabb alapismeretek átadása mellett, mintegy "irányjelzőként" is funkcionálhasson.