Feed aggregator

Miért mutatkozik együtt oly sokszor Nicolas Sarkozy és Emmanuel Macron? Augusztus 15-én egy háborús partraszállási megemlékezésen jelentek meg együtt, és ez nagy visszhangot keltett. A téma nagyon érdekli a francia sajtót. Sarkozy ugyanis még mindig a jobboldal legnagyobb tekintéllyel bíró figurája. Eközben Macron sikeresen szólította meg a jobboldali bázis egy jelentős részét. Miért jó Sarkozy …

Continue reading "Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes?"

The post Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes? appeared first on Francia politika.

Miért mutatkozik együtt oly sokszor Nicolas Sarkozy és Emmanuel Macron? Augusztus 15-én egy háborús partraszállási megemlékezésen jelentek meg együtt, és ez nagy visszhangot keltett. A téma nagyon érdekli a francia sajtót. Sarkozy ugyanis még mindig a jobboldal legnagyobb tekintéllyel bíró figurája. Eközben Macron sikeresen szólította meg a jobboldali bázis egy jelentős részét. Miért jó Sarkozy …

Continue reading "Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes?"

The post Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes? appeared first on Francia politika.

Miért mutatkozik együtt oly sokszor Nicolas Sarkozy és Emmanuel Macron? Augusztus 15-én egy háborús partraszállási megemlékezésen jelentek meg együtt, és ez nagy visszhangot keltett. A téma nagyon érdekli a francia sajtót. Sarkozy ugyanis még mindig a jobboldal legnagyobb tekintéllyel bíró figurája. Eközben Macron sikeresen szólította meg a jobboldali bázis egy jelentős részét. Miért jó Sarkozy …

Continue reading "Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes?"

The post Sarkozy-Macron: miért olyan érdekes? appeared first on Francia politika.

SCAF : Future Combat Air System

SCAF : Future Combat Air System

Kedden reggel a Heti TV Pirkadat című műsorában gyorselemeztem a francia EP-választások eredményét. Megbeszéltük a következő kérdéseket: Hogyan értékelhető a francia EP-választás eredménye? Meglepő vagy papírforma eredmény született? Hogyan kampányolt az En marche és Emmanuel Macron? A francia kormány és az ALDE mozgásai Európai Tanács – Európai Bizottság – Európai Parlament háromszögben. Mit csinál Angela …

Continue reading "Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban"

The post Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban appeared first on Francia politika.

Kedden reggel a Heti TV Pirkadat című műsorában gyorselemeztem a francia EP-választások eredményét. Megbeszéltük a következő kérdéseket: Hogyan értékelhető a francia EP-választás eredménye? Meglepő vagy papírforma eredmény született? Hogyan kampányolt az En marche és Emmanuel Macron? A francia kormány és az ALDE mozgásai Európai Tanács – Európai Bizottság – Európai Parlament háromszögben. Mit csinál Angela …

Continue reading "Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban"

The post Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban appeared first on Francia politika.

Kedden reggel a Heti TV Pirkadat című műsorában gyorselemeztem a francia EP-választások eredményét. Megbeszéltük a következő kérdéseket: Hogyan értékelhető a francia EP-választás eredménye? Meglepő vagy papírforma eredmény született? Hogyan kampányolt az En marche és Emmanuel Macron? A francia kormány és az ALDE mozgásai Európai Tanács – Európai Bizottság – Európai Parlament háromszögben. Mit csinál Angela …

Continue reading "Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban"

The post Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban appeared first on Francia politika.

Kedden reggel a Heti TV Pirkadat című műsorában gyorselemeztem a francia EP-választások eredményét. Megbeszéltük a következő kérdéseket: Hogyan értékelhető a francia EP-választás eredménye? Meglepő vagy papírforma eredmény született? Hogyan kampányolt az En marche és Emmanuel Macron? A francia kormány és az ALDE mozgásai Európai Tanács – Európai Bizottság – Európai Parlament háromszögben. Mit csinál Angela …

Continue reading "Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban"

The post Gyorselemzés az EP-választásról a Pirkadatban appeared first on Francia politika.

Íme a Franciapolitika legújabb TV-adásai, a Heti TV-vel együttműködésben.

The post A Franciapolitika legújabb adásai: antiszemitizmus, sárga mellényesek, és 2017 emlékei appeared first on Francia politika.

Íme a Franciapolitika legújabb TV-adásai, a Heti TV-vel együttműködésben.

The post A Franciapolitika legújabb adásai: antiszemitizmus, sárga mellényesek, és 2017 emlékei appeared first on Francia politika.

Íme a Franciapolitika legújabb TV-adásai, a Heti TV-vel együttműködésben.

The post A Franciapolitika legújabb adásai: antiszemitizmus, sárga mellényesek, és 2017 emlékei appeared first on Francia politika.

Íme a Franciapolitika legújabb TV-adásai, a Heti TV-vel együttműködésben.

The post A Franciapolitika legújabb adásai: antiszemitizmus, sárga mellényesek, és 2017 emlékei appeared first on Francia politika.

Tegnap este egy dolog teljesen egyértelmű volt: papírforma szerint alakult az élen a sorrend, a Nemzeti Tömörülés és Marine Le Pen ha kicsivel is, de nyert.  Le Pen logikusan és természetesen azonnal támadásba lendült, követelte a Nemzetgyűlés feloszlatását, az elnöki párt pedig igyekezett minimalizálni az egy százalékot el nem érő különbséget-vereséget. Vagyis elindult az értelmezési …

Continue reading "EP-választás ’19: Le Pen nyert, de Macron sem zokog"

The post EP-választás ’19: Le Pen nyert, de Macron sem zokog appeared first on Francia politika.

Aktivizálta magát Emmanuel Macron köztársasági elnök az európai parlamenti választási kampányban, nyilatkozataiban pedig alapvetően Marine Le Pent és a Nemzeti Tömörülést támadja. Marine Le Pen pedig visszalő. Természetesen. Újrajátsszák a 2017-es elnökválasztást, ahogy sokan gondolják? Visszavágó, vagy másról van szó? Aktivizálódó Macron, visszalövő Le Pen Az utolsó hetekben de facto Macron elnök vette át a …

Continue reading "Visszavágó Macron és Le Pen között, vagy valami más?"

The post Visszavágó Macron és Le Pen között, vagy valami más? appeared first on Francia politika.

A napokban több olyan felmérés is érkezett (pl. itt), amely azt mutatta, hogy a fej-fej mellett haladó LREM / RN-páros helyet cserélt az élen (de vannak olyanok is, amelyek fej-fej melletti állást mutatnak). Eddig az Emmanuel Macron-féle En Marche (LREM) tisztán vezette a pártpreferenciák versenyét. Most azonban úgy tűnik, meglódult a Marine Le Pen-féle Rassemblement …

Continue reading "LREM vs. RN: érdekes lesz-e a kampányhajrá?"

The post LREM vs. RN: érdekes lesz-e a kampányhajrá? appeared first on Francia politika.

Világnak világa – gondolatok a nemzetközi rendről
2019. március. 13. 10:15 VILÁG
szerző: dr. Fehér Zoltán
Eredeti megjelenés helye : HVG.hu

Az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra. Fehér Zoltán hozzászólása a Beszélgetések a jövöről vitasorozat geostratégiai fejezetéhez.

Az elmúlt időszakban felerősödött azoknak a hangja, akik a jelenlegi világrend felbomlása miatt aggódnak. Ennek nyomán az amerikai külpolitikai gondolkodók körében komoly vita alakult ki ezen világrend mibenlétéről. Üdvözlendő, hogy az ezzel kapcsolatos gondolkodásba bekapcsolódott a magyar szellemi élet is.

De voltaképpen milyen világrendről is van szó? Hogy jobban megértsük, mit is temetnek a gondolkodóink, röviden merítsünk a nemzetközi kapcsolatok elméletéből. A nagy múlttal rendelkező „erőegyensúly elmélet” lényege, hogy adott időszakokban a világ nagyhatalmai egymást ellensúlyozzák annak érdekében, hogy egyikük se törhessen hegemóniára. Ezt legélesebben a neorealista Kenneth Waltz elmélete képviseli. A szintén neorealista Robert Gilpin „hegemón stabilitás elmélete” szerint azonban a nemzetközi rendszerben a stabilitást pont egy nagyhatalom hegemón pozícióba jutása hozhatja el, mivel az általa irányított világrend nem a rivális nagyhatalmak küzdelmén alapszik, amely természeténél fogva instabil, hanem a hegemón által a többi hatalom számára biztosított stabil renden.

Jómagam úgy tartom, hogy a II. világháború után két párhuzamos nemzetközi rend is kialakult: Waltz és Gilpin elmélete egyszerre érvényes az elmúlt 75 évre. A két párhuzamos szervezeti keret közül az egyik a bipoláris világrend, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint szövetségesi köreik kényszerű egymás mellett élése. Ez egyértelműen az erőegyensúly elméletén alapult.

Mindeközben az Egyesült Államok 1945 után lerakta saját hegemón rendszerének alapjait is. Ez inkább Gilpin elméletébe illik. Amerika a saját nemzetközi térfelén kiépítette biztonsági szövetségesi rendszerét (NATO, partnerség Japánnal, Dél-Koreával stb.), létrehozta a szabadkereskedelem rendszerét (GATT, WTO) és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szervezeteket (Világbank, IMF), összességében kialakítva egy párhuzamos nemzetközi rendet. De gyakorlatilag az ENSZ létrejötte is ebbe az építkezésbe illeszkedett, ahogy az európai integráció is. Az ún. liberális nemzetközi rend kifejezés – amelyet G. John Ikenberrynek köszönhetünk – erre, az Egyesült Államok által létrehozott nemzetközi rendre alkalmazható leginkább, amely a demokrácia és a piacgazdaság értékeire támaszkodik.

Az erőegyensúlyon nyugvó bipoláris rend a Szovjetunió bukásával 1989-1991-ben felbomlott, megmaradt viszont a liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek globálissá tenni. Közép-Kelet- és Délkelet-Európa, valamint Dél-Ázsia számos országa sorra ágyazódtak be ebbe a rendszerbe. A liberális nemzetközi renddel azonban szemben áll két nagyhatalom. Oroszország és Kína az 1990-es évek amerikai „unipoláris pillanatából” való felocsúdásuk után újra Amerikával és az általa irányított nemzetközi renddel szemben határozták meg magukat, valamint elindították az annak felbomlasztására irányuló erőfeszítéseiket.

Az Amerikával és a nemzetközi renddel szembeni ellenállás nem választható el attól sem, hogy az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően saját maga is rontott a helyzetén. Új, arrogáns háborúkba kezdett (Afganisztán, Irak), amelyek a vietnamihoz hasonló, megnyerhetetlen és költséges küzdelmekké váltak a helyi fegyveres ellenállással szemben.

Amerika és a liberális rend így sok tűz közé került a 2010-es évekre. Mindezt tetézi, hogy a közel-keleti háborúktól és Amerika túl széles nemzetközi szerepétől megcsömörlött, hazai problémáit fontosabbnak tartó amerikai tömegek 2016-ban Donald Trump személyében egy populista-nacionalista jelöltet választottak elnökké, aki elindította Amerika fokozatos kivonulását a liberális nemzetközi rendből.

***

Az Egyesült Államok ma a legerősebb gazdasági, politikai és katonai erővel rendelkező ország – mégis évtizedek óta vita tárgyát képezi, hogy hanyatlóban van-e. 1987-ben Paul Kennedy „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyve indította el a legjelentősebb ilyen vitát, amelyben ő és társai azt képviselték, hogy Amerika (gazdasági) előnye riválisaival szemben folyamatosan csökken, s Japán letaszíthatja az Egyesült Államokat a trónról. Velük szemben álltak Joseph Nye és mások, akik szerint Amerika ezt a kihívást is túléli, és primátusát megtartja.

Nincs új a nap alatt: jelenleg egy hasonló vita zajlik arról, vajon az Egyesült Államok meg tudja-e őrizni vezető szerepét Kínával szemben. Graham Allison szerint Kína már megelőzte Amerikát gazdaságilag, ha a két nagyhatalom GDP-jét az ún. vásárlóerő-paritás alapján számoljuk. Nye ebben a vitában is azt vallja: Amerika túléli ezt a meccset is, mivel Kínának nagyon sok területen egyelőre behozhatatlan lemaradása van.

Én a két tábor között, érveiket mérlegelve úgy látom: az Egyesült Államok előnye ugyan valóban csökken a „trónját ostromló” államokkal, elsősorban Kínával szemben, amit nevezhetünk relatív hanyatlásnak, azonban Amerika várhatóan ennek az évszázadnak a végéig még biztosan a legerősebb gazdasági, politikai és katonai hatalom marad. Ahhoz persze, hogy Washington képes legyen helytállni ebben az egyre keményebb versenyben, energiáit az elmúlt évtizedek közel-keleti háborúi helyett egyre inkább a belföldi problémái kezelésére kell fordítsa (infrastruktúra, oktatás, egészségügy, demokrácia válsága).

***

Amerika vezető szerepét jelenleg tehát Kína és Oroszország fenyegeti – különbség van azonban a két kihívó helyzetében.

Oroszország Putyin elnök regnálásának kezdete óta revizionista hatalommá vált, a Szovjetunióhoz hasonlóan ismételten Amerika fő kihívója kíván lenni. Ez tetten érhető az orosz külpolitika számos megnyilvánulásában a Krím félsziget annektálásán és a szíriai háborúba való bekapcsolódáson keresztül az EU–NATO országokkal szembeni ún. hibrid hadviselésig. Moszkva igyekszik aláásni a Washington által vezetett nemzetközi rendet, a nyugati integráció intézményeit. Oroszország azonban strukturális értelemben nem valódi kihívója Amerikának: ugyan katonai nagyhatalom, de csak gazdasági kishatalom. Sem gazdasági ereje, sem szövetségesi köre, sem aggasztó demográfiai trendjei nem teszik lehetővé számára, hogy valódi nagyhatalmi igényekkel lépjen fel.

Kína viszont strukturális értelemben is valódi kihívója az Egyesült Államoknak. Gazdaságilag Amerika után szorosan a második hatalom a világon, katonailag egyelőre elmarad tőle, sőt Oroszországtól is, de az elmúlt két évtizedben páratlan katonai fejlesztési programot hajtott végre, amit folytatni fog. Kína hatalmi pozíciója talán politikailag a leggyengébb: szövetségesei gyakorlatilag nincsenek, az ún. soft power kapacitásain van mit erősítenie, régiójában elszigetelt. De a pekingi vezetés – különösen Hszi Csin-ping 2012-es hivatalba lépése óta – nagyon igyekszik e hátrányai ledolgozásán. Fontos eszköze ennek a gazdasági hatalma növelésére, politikai befolyása erősítésére, szövetségesi körének bővítésére és katonai jelenlétének kiszélesítésére egyaránt alkalmas Új Selyemút kezdeményezés. Az elmúlt években pedig az is felmerült (ld. Davos 2017), hogy Kína nem is lebontani kívánja a nemzetközi rendet, hanem átvenni annak vezetését Amerikától.

Végül szót kell ejteni az Európai Unióról, amely Amerika mellett a liberális nemzetközi rend másik alappillére. Sajnos, az EU másfél évtizede válságról válságra bukdácsol, a világpolitikában pedig nem tett szert súlyának megfelelő befolyásra. Fordított a helyzet, mint Oroszország esetében: az EU gazdasági nagyhatalom, de komoly katonai és politikai erővel nem rendelkezik. Ezzel együtt az EU, joganyaga és tagállamai integráns részei a liberális nemzetközi rendnek. A tagállamok számára továbbra sem kínálkozik jobb alternatíva, mint az EU-ban maradni és az integrációt mélyíteni-bővíteni, azok pedig, mint Nagy-Britannia, akik a távozás mellett döntenek, könnyen a senki földjén találják magukat. Az EU-nak és tagállamainak a nemzetközi porondon továbbra is arra kell törekedniük, hogy a liberális nemzetközi rendet erősítsék és az Egyesült Államok legszorosabb partnerei legyenek, amelynek fő akadályát jelenleg nem az EU-elit, hanem inkább Trump amerikai elnök (EU- és NATO-ellenes) külpolitikája jelenti.

***

A jelenlegi, bizonytalan világpolitikai helyzetben a Magyarországhoz hasonló méretű és jelentőségű államoknak ügyelniük kell, hogy a körülöttük tomboló viharok el ne sodorják őket. A legjobb stratégia, ha lehorgonyoznak egy erős szövetségi rendszer mellett, s azon belül minél erősebb szerepet vívnak ki maguknak.

Magyarország számára az euroatlanti családhoz, a liberális nemzetközi rendhez csatlakozás évtizedes álom volt, de a Nyugathoz tartozás valójában a magyar nemzet ezeréves ambíciója. Ez az álom az elmúlt két évtizedben NATO- és EU-tagságunkkal megvalósult. Végre hazatértünk. Ezt a pozíciót nem szabad feláldozni a keletről jövő szirénhangokért, amelyek a Nyugat és Kelet között hidat képező Magyarország ígéretével csábítanak, miközben a senki földjére vezetnek. Magyarországnak az EU-ban, a NATO-ban, Amerika legszorosabb szövetségesei közt van a helye – ezért a helyért megküzdöttünk.

Hogy nehéz idők várnak ránk az EU-ban és a NATO-ban? Minden bizonnyal. De az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra.

A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Massachusetts Institute of Technology oktatója.

Világnak világa – gondolatok a nemzetközi rendről
2019. március. 13. 10:15 VILÁG
szerző: dr. Fehér Zoltán
Eredeti megjelenés helye : HVG.hu

Az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra. Fehér Zoltán hozzászólása a Beszélgetések a jövöről vitasorozat geostratégiai fejezetéhez.

Az elmúlt időszakban felerősödött azoknak a hangja, akik a jelenlegi világrend felbomlása miatt aggódnak. Ennek nyomán az amerikai külpolitikai gondolkodók körében komoly vita alakult ki ezen világrend mibenlétéről. Üdvözlendő, hogy az ezzel kapcsolatos gondolkodásba bekapcsolódott a magyar szellemi élet is.

De voltaképpen milyen világrendről is van szó? Hogy jobban megértsük, mit is temetnek a gondolkodóink, röviden merítsünk a nemzetközi kapcsolatok elméletéből. A nagy múlttal rendelkező „erőegyensúly elmélet” lényege, hogy adott időszakokban a világ nagyhatalmai egymást ellensúlyozzák annak érdekében, hogy egyikük se törhessen hegemóniára. Ezt legélesebben a neorealista Kenneth Waltz elmélete képviseli. A szintén neorealista Robert Gilpin „hegemón stabilitás elmélete” szerint azonban a nemzetközi rendszerben a stabilitást pont egy nagyhatalom hegemón pozícióba jutása hozhatja el, mivel az általa irányított világrend nem a rivális nagyhatalmak küzdelmén alapszik, amely természeténél fogva instabil, hanem a hegemón által a többi hatalom számára biztosított stabil renden.

Jómagam úgy tartom, hogy a II. világháború után két párhuzamos nemzetközi rend is kialakult: Waltz és Gilpin elmélete egyszerre érvényes az elmúlt 75 évre. A két párhuzamos szervezeti keret közül az egyik a bipoláris világrend, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, valamint szövetségesi köreik kényszerű egymás mellett élése. Ez egyértelműen az erőegyensúly elméletén alapult.

Mindeközben az Egyesült Államok 1945 után lerakta saját hegemón rendszerének alapjait is. Ez inkább Gilpin elméletébe illik. Amerika a saját nemzetközi térfelén kiépítette biztonsági szövetségesi rendszerét (NATO, partnerség Japánnal, Dél-Koreával stb.), létrehozta a szabadkereskedelem rendszerét (GATT, WTO) és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szervezeteket (Világbank, IMF), összességében kialakítva egy párhuzamos nemzetközi rendet. De gyakorlatilag az ENSZ létrejötte is ebbe az építkezésbe illeszkedett, ahogy az európai integráció is. Az ún. liberális nemzetközi rend kifejezés – amelyet G. John Ikenberrynek köszönhetünk – erre, az Egyesült Államok által létrehozott nemzetközi rendre alkalmazható leginkább, amely a demokrácia és a piacgazdaság értékeire támaszkodik.

Az erőegyensúlyon nyugvó bipoláris rend a Szovjetunió bukásával 1989-1991-ben felbomlott, megmaradt viszont a liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek globálissá tenni. Közép-Kelet- és Délkelet-Európa, valamint Dél-Ázsia számos országa sorra ágyazódtak be ebbe a rendszerbe. A liberális nemzetközi renddel azonban szemben áll két nagyhatalom. Oroszország és Kína az 1990-es évek amerikai „unipoláris pillanatából” való felocsúdásuk után újra Amerikával és az általa irányított nemzetközi renddel szemben határozták meg magukat, valamint elindították az annak felbomlasztására irányuló erőfeszítéseiket.

Az Amerikával és a nemzetközi renddel szembeni ellenállás nem választható el attól sem, hogy az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően saját maga is rontott a helyzetén. Új, arrogáns háborúkba kezdett (Afganisztán, Irak), amelyek a vietnamihoz hasonló, megnyerhetetlen és költséges küzdelmekké váltak a helyi fegyveres ellenállással szemben.

Amerika és a liberális rend így sok tűz közé került a 2010-es évekre. Mindezt tetézi, hogy a közel-keleti háborúktól és Amerika túl széles nemzetközi szerepétől megcsömörlött, hazai problémáit fontosabbnak tartó amerikai tömegek 2016-ban Donald Trump személyében egy populista-nacionalista jelöltet választottak elnökké, aki elindította Amerika fokozatos kivonulását a liberális nemzetközi rendből.

***

Az Egyesült Államok ma a legerősebb gazdasági, politikai és katonai erővel rendelkező ország – mégis évtizedek óta vita tárgyát képezi, hogy hanyatlóban van-e. 1987-ben Paul Kennedy „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyve indította el a legjelentősebb ilyen vitát, amelyben ő és társai azt képviselték, hogy Amerika (gazdasági) előnye riválisaival szemben folyamatosan csökken, s Japán letaszíthatja az Egyesült Államokat a trónról. Velük szemben álltak Joseph Nye és mások, akik szerint Amerika ezt a kihívást is túléli, és primátusát megtartja.

Nincs új a nap alatt: jelenleg egy hasonló vita zajlik arról, vajon az Egyesült Államok meg tudja-e őrizni vezető szerepét Kínával szemben. Graham Allison szerint Kína már megelőzte Amerikát gazdaságilag, ha a két nagyhatalom GDP-jét az ún. vásárlóerő-paritás alapján számoljuk. Nye ebben a vitában is azt vallja: Amerika túléli ezt a meccset is, mivel Kínának nagyon sok területen egyelőre behozhatatlan lemaradása van.

Én a két tábor között, érveiket mérlegelve úgy látom: az Egyesült Államok előnye ugyan valóban csökken a „trónját ostromló” államokkal, elsősorban Kínával szemben, amit nevezhetünk relatív hanyatlásnak, azonban Amerika várhatóan ennek az évszázadnak a végéig még biztosan a legerősebb gazdasági, politikai és katonai hatalom marad. Ahhoz persze, hogy Washington képes legyen helytállni ebben az egyre keményebb versenyben, energiáit az elmúlt évtizedek közel-keleti háborúi helyett egyre inkább a belföldi problémái kezelésére kell fordítsa (infrastruktúra, oktatás, egészségügy, demokrácia válsága).

***

Amerika vezető szerepét jelenleg tehát Kína és Oroszország fenyegeti – különbség van azonban a két kihívó helyzetében.

Oroszország Putyin elnök regnálásának kezdete óta revizionista hatalommá vált, a Szovjetunióhoz hasonlóan ismételten Amerika fő kihívója kíván lenni. Ez tetten érhető az orosz külpolitika számos megnyilvánulásában a Krím félsziget annektálásán és a szíriai háborúba való bekapcsolódáson keresztül az EU–NATO országokkal szembeni ún. hibrid hadviselésig. Moszkva igyekszik aláásni a Washington által vezetett nemzetközi rendet, a nyugati integráció intézményeit. Oroszország azonban strukturális értelemben nem valódi kihívója Amerikának: ugyan katonai nagyhatalom, de csak gazdasági kishatalom. Sem gazdasági ereje, sem szövetségesi köre, sem aggasztó demográfiai trendjei nem teszik lehetővé számára, hogy valódi nagyhatalmi igényekkel lépjen fel.

Kína viszont strukturális értelemben is valódi kihívója az Egyesült Államoknak. Gazdaságilag Amerika után szorosan a második hatalom a világon, katonailag egyelőre elmarad tőle, sőt Oroszországtól is, de az elmúlt két évtizedben páratlan katonai fejlesztési programot hajtott végre, amit folytatni fog. Kína hatalmi pozíciója talán politikailag a leggyengébb: szövetségesei gyakorlatilag nincsenek, az ún. soft power kapacitásain van mit erősítenie, régiójában elszigetelt. De a pekingi vezetés – különösen Hszi Csin-ping 2012-es hivatalba lépése óta – nagyon igyekszik e hátrányai ledolgozásán. Fontos eszköze ennek a gazdasági hatalma növelésére, politikai befolyása erősítésére, szövetségesi körének bővítésére és katonai jelenlétének kiszélesítésére egyaránt alkalmas Új Selyemút kezdeményezés. Az elmúlt években pedig az is felmerült (ld. Davos 2017), hogy Kína nem is lebontani kívánja a nemzetközi rendet, hanem átvenni annak vezetését Amerikától.

Végül szót kell ejteni az Európai Unióról, amely Amerika mellett a liberális nemzetközi rend másik alappillére. Sajnos, az EU másfél évtizede válságról válságra bukdácsol, a világpolitikában pedig nem tett szert súlyának megfelelő befolyásra. Fordított a helyzet, mint Oroszország esetében: az EU gazdasági nagyhatalom, de komoly katonai és politikai erővel nem rendelkezik. Ezzel együtt az EU, joganyaga és tagállamai integráns részei a liberális nemzetközi rendnek. A tagállamok számára továbbra sem kínálkozik jobb alternatíva, mint az EU-ban maradni és az integrációt mélyíteni-bővíteni, azok pedig, mint Nagy-Britannia, akik a távozás mellett döntenek, könnyen a senki földjén találják magukat. Az EU-nak és tagállamainak a nemzetközi porondon továbbra is arra kell törekedniük, hogy a liberális nemzetközi rendet erősítsék és az Egyesült Államok legszorosabb partnerei legyenek, amelynek fő akadályát jelenleg nem az EU-elit, hanem inkább Trump amerikai elnök (EU- és NATO-ellenes) külpolitikája jelenti.

***

A jelenlegi, bizonytalan világpolitikai helyzetben a Magyarországhoz hasonló méretű és jelentőségű államoknak ügyelniük kell, hogy a körülöttük tomboló viharok el ne sodorják őket. A legjobb stratégia, ha lehorgonyoznak egy erős szövetségi rendszer mellett, s azon belül minél erősebb szerepet vívnak ki maguknak.

Magyarország számára az euroatlanti családhoz, a liberális nemzetközi rendhez csatlakozás évtizedes álom volt, de a Nyugathoz tartozás valójában a magyar nemzet ezeréves ambíciója. Ez az álom az elmúlt két évtizedben NATO- és EU-tagságunkkal megvalósult. Végre hazatértünk. Ezt a pozíciót nem szabad feláldozni a keletről jövő szirénhangokért, amelyek a Nyugat és Kelet között hidat képező Magyarország ígéretével csábítanak, miközben a senki földjére vezetnek. Magyarországnak az EU-ban, a NATO-ban, Amerika legszorosabb szövetségesei közt van a helye – ezért a helyért megküzdöttünk.

Hogy nehéz idők várnak ránk az EU-ban és a NATO-ban? Minden bizonnyal. De az EU-n és a NATO-n, a liberális nemzetközi renden kívül nincs élet számunkra.

A szerző Magyarország korábbi törökországi id. ügyvivője, jelenleg a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa és a Massachusetts Institute of Technology oktatója.

Zoltán Gálik – Anna Molnár (ed.)
Regional and Bilateral Relations of the European Union
Publisher : Dialóg Campus (NKE)

with the contribution of the Europa Varietas Institute
More details

18-19 février 2019 Institut polonais des affaires internationales
compte rendu rédigé par Kinga Torbicka

Le 18 février 2019, à l'Institut polonais des affaires internationales a eu lieu la conférence "Renforcer l'économie de l'UE: la perspective V4-France”. Elle s'est déroulée dans le cadre du projet "Développement d'une nouvelle voie pour une coopération renforcée et améliorée V4-France" (cofinancée par les gouvernements de la République tchèque, de la Hongrie, de la Pologne et de la Slovaquie grâce aux subventions du Fonds international de Visegrad). Le lendemain ont eu lieu des ateliers d'experts sur la compétitivité et l'intégration dans l'Union européenne de la perspective du groupe de Visegrad et de la France ainsi que sur l'avenir de „l'Europe sociale”.

En tant qu'organisation régionale à forte ambition géopolitique et économique, le groupe Visegrad doit redéfinir ses relations avec la France comme l'un des partenaires stratégiques en Europe. La volonté de renforcer le partenariat franco-allemand sur le forum européen, l'approche du Brexit va changer l'avenir du processus décisionnel au niveau de l'UE, sa dynamique de pouvoir et la construction d'une coalition. La nouvelle situation reste sans aucune doute un défi pour l’unité du V4 et la défense de leurs intérêts communs. Par conséquent, il est nécessaire de trouver un niveau de coopération socio-économique bilatérale et / ou multilatérale entre le V4 et la France.

Durant la première journée la conférence a servi aux échanges parmi des invités. Selon Daniel Bartha (Centre d'intégration euro-atlantique et de démocratie) du point de vue du pragmatisme économique, la France reste et restera à jamais un partenaire plus important pour la Hongrie que d’un point de vue politique. Vincent Biret (Conseiller pour les affaires économiques de l'ambassade de France en Pologne) estime que la coopération entre la France et le V4 crée des fondements importants pour la coopération au niveau de l'UE.

Emmanuel Macron, dans son discours à la Sorbonne à Paris le 26 septembre 2017, a souligné la nécessité de réformes dans l'UE afin de protéger l'économie européenne. Pour la France, le V4 reste un partenaire économique important en Europe. Une éventuelle coopération peut avoir lieu dans le cadre du marché unique numérique. Cette position est partagée par Martin Michelot (Institut Européen pour la politique européenne).

La République tchèque considère la France comme un partenaire important dans le commerce et l’investissement. Matej Navrátil (Département des sciences politiques, Université Comenius) a souligné que le V4 reste une force économique régionale importante. La Slovaquie, en tant que membre de la zone euro, participe à presque tous les projets ID. Selon Sebastian Płóciennik (Institut polonais des affaires internationales), l'Allemagne, en raison de sa proximité avec les pays du V4 et de la vigueur de son économie, reste un partenaire économique important en tant que facteur d'équilibre de la coopération germano-française.

L’adaptation des réglementations légales, y compris les réglementations fiscales, au développement de la coopération économique dans de nouveaux domaines, tels que les nouvelles technologies, l’innovation, le secteur bancaire et les infrastructures, constitue le défi le plus important auquel sont actuellement confrontés les pays de V4. Le projet de la création d’une zone de développement industriel en Europe centrale à l’instar de la "Silicon Valley” constitue un défi pour l’avenir.

Il est important de montrer la coopération entre le V4 et la France dans un contexte européen. Il existe de nombreux problèmes communs dans lesquels il est possible de rapprocher (ou non) le V4 de la France: le budget de l'UE, le changement climatique, la Chine, l'union bancaire et les règles de la compétitivité.

Un rapport spécial sera publié à la fin de 2019.

----------

18-19 luty 2019 Polski Instytut Spraw Międzynarodowych
Konferencja i warsztaty „Wzmocnienie gospodarki UE: perspektywa V4-Francja”

18 lutego 2019 roku w Polskim Instytucie Spraw Międzynarodowych miała miejsce konferencja „Wzmocnienie gospodarki UE: perspektywa V4-Francja” zorganizowana w ramach projektu „Opracowanie nowej drogi dla wzmocnionej i ulepszonej współpracy V4-Francja” (współfinansowany przez rządy Czech, Węgier, Polski i Słowacji poprzez granty Wyszehradzkie z Międzynarodowego Funduszu Wyszehradzkiego). Następnego dnia miały miejsce warsztaty ekspertów dotyczące konkurencyjności i integracji w Unii Europejskiej z perspektywy Grupy Wyszehradzkiej i Francji oraz przyszłości „Europy socjalnej”.

Grupa Wyszehradzka jako organizacja regionalna z silnymi ambicjami geopolitycznymi i gospodarczymi w zaistniałej sytuacji musi przedefiniować swoje relacje z Francją, jako jednym ze strategicznych partnerów w Europie. Chęć wzmocnienia partnerstwa francusko-niemieckiego na forum europejskim, zbliżający się Brexit zmienią przyszłość procesu decyzyjnego na szczeblach UE, jej dynamikę władzy i budowanie koalicji. Nowa sytuacja stanowi bez wątpienia wyzwanie dla jedności V4 i obrony wspólnych interesów. Wobec tego konieczne jest znalezienie płaszczyzny społeczno-ekonomicznej współpracy bilateralnej i/lub multilateralnej między V4 a Francją.

Według Daniel Bartha (Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy). Z punktu widzenia ekonomicznego pragmatyzmu Francja jest i będzie dla Węgier ważniejszym partnerem niż z perspektywy politycznej. Vincent Biret (Conseiller do spraw ekonomicznych Ambasady Francji w Polsce) uważa, że współpraca między Francją a V4 stwarza ważne fundamenty kooperacji na płaszczyźnie UE. Emmanuel Macron w swojej przemowie na Sorbonie w Paryżu 26 września 2017 roku podkreślał, że w UE jest potrzeba reform aby chronić gospodarkę europejską. Dla Francji V4 pozostaje ważnym partnerem gospodarczym w Europie. Potencjalna możliwa współpraca może odbywać się w ramach jednolitego rynku cyfrowego. Stanowisko to podziela Martin Michelot (EUROPEUM Institute for European Policy). Republika Czeska postrzega Francję jako istotnego partnera w wymianie handlowej i inwestycjach. Matej Navrátil (Departament of Poliitcal Science, Comenius University) podkreślił, że V4 pozostaje znaczącą regionalną siłą ekonomiczną.

Słowacja jako członek strefy euro uczestniczy w prawie wszystkich projektach DI. Zdaniem Sebastiana Płóciennika (Polski Instytut Spraw Międzynarodowych) Niemcy ze względu na bliskie sąsiedztwo z krajami V4 i silną gospodarką pozostają ważnym partnerem ekonomicznym jako czynnik równoważący współpracę Niemcy-Francja. Najważniejszym wyzwaniem jakie stoi obecnie przed państwami V4 to dostosowanie regulacji prawnych, w tym podatkowych do rozwoju współpracy gospodarczej w nowych dziedzinach, takich jak nowe technologie, innowacyjność, sektor bankowy, infrastruktura. Takim wyzwaniem może być stworzenie w Europie Środkowej na wzór „silicon valley” strefy rozwoju przemysłowego.

Ważne pozostaje ukazanie współpracy między V4 a Francją w kontekście europejskim. Pojawia się dużo wspólnych problemów, w których pojawia się możliwość zbliżenia (lub nie) między V4 a Francją: budżet UE, zmiany klimatyczne, Chiny, unia bankowa, zasady konkurencyjności.

Podsumowaniem dwudniowego spotkania ma być raport, który będzie opublikowany pod koniec 2019 roku.