2007 július elseje óta immár másodszor a magyar-szlovén-olasz harccsoport vette át a stafétát az Európai Unió Harccsoport Koncepciójának (European Union Battlegroup – EU BG) keretében, 2012 július elsejétől. A koncepció ténylegesen 2005-ben indult, december 27-én a német-francia BG átvette a tisztán francia BG-nek tekinthető "elődtől" az EUFOR RD Congo feladatait. Ebben a BG-ben lényegében néhány francia tisztnek köszönhetően teljesült a két-nemzetiség kritériuma és ugyanez a BG az EUROCORPS hivatalos harccsoportja lettt.
2006-tól pedig két-két BG került félévenként készültségbe - 2007 januárja óta immár hivatalosan is. A CSDP "gyengülését" jelzi ugyanakkor, hogy 2012 januárja óta elvileg újra csak egy-egy BG teljesít szolgálatot félévente. (A felajánlások területén azonban úgy tűnik időnként mégis két BG lehet szolgálatban.)
Bő egy éve, az EUFOR Líbia "fantomhadművelet" kapcsán komoly felmerült a BG-k alkalmazásának lehetősége. Ashton főképviselő azonban a harccsoport-koncepció legfőbb ellenzői közé tartozik, így idejekorán hamvába holt a terv. Ugyanakkor a visegrádiakat mindezek nem zavarták meg abban, hogy 2012 májusában az észak-csehországi Litoměřicében egy új, közös cseh, lengyel, magyar és a szlovák EU-harccsoport felállítását határozzák el...
A magyar-szlovén-olasz állomány hat hónapon át, december 31-éig vethető be a világ bármely, az EU érdekeltségébe tartozó területén : Mindez azt jelenti, hogy a századnyi erő itthoni szolgálatot ellátva áll készen egy esetleges gyors külföldi beavatkozásra. Az 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljának kijelölt állománya hat hónapon keresztül készült a 2012. július elsejével kezdődő féléves szolgálatra. A gyors reagálású EU-erők esetleges bevetésével kapcsolatban az országok fenntartják maguknak a szuverén döntés lehetőségét: minden egyes állam megőrzi a jogát, hogy eldöntse, engedélyezi-e a harccsoportban részt vevő saját alakulatainak felhasználását az adott feladatra. A harccsoportban készültségbe helyezett katonáknak ezt megelőzően többek között az MLF (Multinational Land Force – Többnemzetiségű Szárazföldi Kötelék) szakaszcsere-kiképzésben, valamint itthon és Olaszországban is zárógyakorlaton kellett számot adniuk tudásukról.
Mindenesetre reméljük, hogy a kommunikáció - főként az olasz kollégákkal - hatékonyabb lesz, mint 2007-ben, amikor is e téren számottevő hiányosságok és problémák mutatkoztak. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy Magyaország 2012 májusában felajánlotta a magyar légierő közreműködését a baltikumi légtér védelméhez (Baltic air-policying : a három balti ország légvédelmét önálló légierő híján a NATO tagállamok látják el) és a jövőben magyar harci repülőgépek a Baltikumban is fognak pár hónapot állomásozni. Elmondható, hogy méretéhez és lehetőségeihez képest Magyarország jelenleg egész tekintélyes részt vállal az európai védelempolitikában. Még akkor is, ha a Moszkva-tér átnevezése után ez, a rakétavédelmi pajzs mellett demonstrált magyar kiállással újabb "kedves és jó időben történt, hasznos gesztus" lesz a baltikumi NATO légtérvédelmet kritikus szemmel néző Oroszország felé a "keleti nyitás" jegyében.
Türke András István
(MTI forrás felhasználásával)
Bővebben a battle group koncepcióról a csdp történeti hátteréről, struktúrájáról, vitáiról és koncepcióiról