Les Français voteront, fin avril 2017, au premier tour de l’élection présidentielle. Nous serons alors à la date limite concernant la ratification du texte adopté à la COP21 sur le réchauffement climatique.
„Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia… Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4: 14a; 16)
A hitből való imádkozás egyedüli módja a társalgásnak, amelyhez egyetlen érzékszervünkre sincs feltétlen szükség. Aki Jézus nevében, a Szentlélek által jő az Atyához, az szemek nélkül is valóságnak látja a remélt dolgokat, s meggyőződött a nem látható dolgok felől. Tisztán hallja Isten hangját, még ha süket is; szólítgatja, beszél Hozzá, még ha néma is. „Tiszta téboly!” – mondják a világ értelmesei, lesajnálva a hitből imádkozókat. Ők pedig nem védekeznek, nem vitatkoznak – szívükben kitárulkozva borulnak a Szent elé: „Köszönöm, köszönöm határtalan kegyelmedet!”
A hitből való imádkozás akaratunk teljes feloldódása annak akaratában, akinek tudta nélkül egy hajszálunk le nem eshetik. Az Ő tervének, céljának felismerése, és csak annak akarása a békességes, hívő lelkület, imádkozás előfeltétele – mert más az, ha valaki imát mond, és merőben más az, ha valaki imádkozik. Veretes szavaink, míves mondataink, bősz igényünk, kívánságunk nem tesznek minket imádkozókká, mert imádkozni csak Jézus jelenlétének életterében lehet. Amely szárnyak alá az Ő szellője kap, azok tudnak feljebb, egyre feljebb szállani, így nem lesz szükség fáradságos, megfeszült, meddő csapkodásra. „Mit lehet annyit imádkozni?” – kérdezik a világ értelmesei. A hitből való imádkozás terhe és fáradsága: a lélegzetvétel terhe és fáradsága – halhatatlan részünk lélegzetvételéé. Tikkadozunk, megtántorodunk, eszméletünket vesztjük nélküle. Van, hogy erre is sor kerül. De ilyenkor, életünk könnytelen, ájulásos mélypontjain is segítségére van a Lélek a mi erőtlenségünknek: esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Felocsúdásunk első, bágyadt sóhaja mindig ez: „Köszönöm, köszönöm kegyelmedet! Taníts tovább, taníts imádkozni – határtalan Kezdet, végtelen Omega!”
Kiss Lehel
szamosújvári (Erdély)
lelkipásztor
En deux ans, le premier groupe industriel laitier français a fait baisser de prix du lait qu’il paie aux producteurs de 10 centimes par litre. Des manifestations de producteurs sont prévues dès lundi auprès des laiteries du groupe pour obtenir une hausse alors que la firme envisage une nouvelle baisse de la rémunération des éleveurs laitiers.
A közönség döntése alapján az FAG Magyarország Ipari Kft. Közösen tartjuk mozgásban a világot elnevezésű virágkocsija bizonyult a legszebbnek a 47. debreceni virágkarneválon – közölték a szervezők szombat este, a Nagyerdei Stadionban rendezett Karneváléj című gálaműsor keretében.
A művészeti csoportok legjobbját a virágkarnevál tiszteletbeli nagykövetei választották ki: az első díjat ezúttal a Debreceni Népi Együttes kapta.
A díjnyertes kompozíció és művészeti csoport a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, egyenként félmillió forint értékű vázáját kapta.
A díjakat a győzteseknek Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója adta át a teltházas Nagyerdei Stadionban, a Karneváléj című gálaműsorban.
Az FAG Magyarország Ipari Kft. Közösen tartjuk mozgásban a világot című virágkocsijával a Transformers filmekből ismert Autobotok érkeztek meg Debrecenbe. Az FAG a kompozícióval azt üzente: csapágyak nélkül – amit ők is gyártanak – nemcsak az autók nem működnének vagy a repülőgépek nem tudnának felszállni, de az Autobotok sem tudnák megmenteni a világot.
A művészeti csoportok legjobbjának választott Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult, azóta hazai és külföldi néptánctalálkozók rendszeres résztvevője. Az együttes sokrétű tevékenységének az alapja a magyar nép hagyományos tánc- és zenei kultúrája. A Debreceni Népi Együttes az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe Díjjal büszkélkedhet. Az együttes tánckarvezetője Herczné Barna Éva és Vámosi István, művészeti vezetője Hercz Beáta és Hercz Vilmos.
Az idén ötven éves debreceni virágkarnevál létrejötte is kötődik a Debreceni Népi Együtteshez: 1966-ban ugyanis az együttes akkori tánckarvezetője, Béres András ötlete nyomán rendezték meg az első virágünnepet a cívisvárosban.
A 47. debreceni virágkarnevál szervezői bejelentették: vasárnap hét virágkocsi – Nagyvárad és Debrecen közös kompozíciója mellett a Szent Korona, a Gulyás Tüzép Kft. Építkezés okosan című kocsija, az Avalon Park Élmény a természetben című kompozíciója, a Hajdu Zrt. Hagyomány és megújulás elnevezésű kocsija, a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont A tenger világa című kocsija, illetve a “Smile Palacsint” elnevezésű virágkocsi utazik át Debrecen testvérvárosába, Nagyváradra, ahol helyi művészeti csoportok között felvonulnak a Nyitott ablak Európára című rendezvényen.
A nagyerdei Stadionban rendezett Karneváléj című kétórás gálaműsor után az Egyetem téren tűzijátékkal és éjszakai utcabállal fejeződik be a debreceni virágkarnevál.
A fűszerpaprika gondos feldolgozása legalább annyira fontos, mint az érlelés és az utóérlelés folyamata. (Előző cikkünk folytatása.)
A fűszerpaprika termesztésére berendezkedett gazdák általában úgynevezett paprikaszárítót is igyekeznek építeni, kialakítani a portájukon. Erre a célra tulajdonképpen bármilyen helyiség alkalmas, amely megfelelő szellőzőnyílással van ellátva, s amelyet fel lehet fűteni 40-50°C fokra. A kellően utóérlelt, megtöppedt paprikát itt „csörgősre” szárítják. Ezután kerül a paprika a malmokba.
A fűszerpaprika minősége szempontjából fotnos, hogy az őrleménybe ne kerüljön bele a paprika szára és csumája. A felfűzött paprikánál ezt nagyon könnyű elkerülni: a csörgősre száradt paprikát kézzel letörik, lábbal letapossák, miután a fűzőzsinóron ott marad a szár a csuma megfelelő részével. A raschel hálós utóérlelési-szárítási eljárásnál a szükségtelen szármaradványok és a csuma eltávolítása érthetően több kézi munkát igényel.
Egyes helyeken azt olvashatjuk, hogy a paprika magját is el kell távolítani ilyenkor, tapasztalataink szerint azonban a paprikamagnak mindenképpen benne kell maradnia az őrleményben, mivel a magvakban található olaj nagyon fontos a paprikaőrlemény megfelelő színének biztosítása végett. Tudni kell, hogy a paprika festékanyagát nem a víz oldja, hanem a zsír. Sajnos, vannak éppen ezért, akik azt a turpisságot is elkövetik, hogy napraforgóolajat adnak a paprikához.
Piacainkon a Nagydobronyban készült őrlemények rendszerint kizárólag a paprikamagvak olaját tartalmazzák. Megjegyezném azonban, hogy néha a Magyarországon árusított paprikaőrleményeket sem véletlenül csomagolják zsírpapírba.
A fentiek szerint megtisztított száraz, valamilyen módon apróbb darabokra tört félkész paprikát zsákokba töltik, s levegőtől, nedvességtől, fénytől elzárva tárolják a végső feldolgozásig, vagyis az őrlésig. A legfontosabb ilyenkor a nedvességtől megóvni a paprikát, mert csak a teljesen száraz, roppanó alapanyagot lehet a kellő finomságúra őrölni a malmokban. A paprika ebben a félkész állapotában tárolható a legtovább a minőség romlása nélkül, a kész őrlemény már kevésbé alkalmas erre.
Az őrlés mifelénk paprikamalmokban történik. Előbb a kalapácsos darálókon a kellő finomságúra őrlik a fűszernövényt, majd a jól megválasztott rostákon átszitálják. Az őrleményt darálás után ki kell hűteni. A kalapácsos darálón áteresztett fűszer hőmérséklete elérheti az 50-60 fokot is, a melegen becsomagolt paprika pedig pörköltszagú és keserű ízű lesz. Arra kell törekedni tehát, hogy őrlés közben a paprika hőmérséklete semmiképpen se haladja meg az 50 fokot.
Fontos a kész paprikaőrlemény helyes tárolása. Sötét, a levegőtől elzárt helyen javasolt tárolni a megőrölt fűszerpaprikát, hogy minél kevesebb oxigénnel és napfénnyel érintkezzék. A termesztőknek javasolható, hogy lehetőség szerint inkább megszárított s összetört, tehát szártól-csumától megtisztított állapotban tárolják a később értékesíteni szándékozott paprikát, s nem készre őrölve.
Egyesek a paprika hűtőben való tárolását is ajánlják, ez azonban nagyobb mennyiségben nyilvánvalóan nem kivitelezhető, ráadásul nem zárja ki teljesen a minőségvesztést. A vásárlóknak viszont, akik egy-két kilogrammnyi, vagyis egy háztartás számára nagyobb mennyiségnek számító frissen őrölt fűszerpaprikát vásárolnak egyszerre, ajánlható, hogy paprikájukat hűtőben tárolják a jobb eltarthatóság és a minőség megőrzése végett.
Őrhidi László,
a „Pro agricultura Carpathica”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági
Alapítvány szaktanácsadója