You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 21 hours ago

Megtartották az ifjú technikusok versenyét

Sat, 09/06/2018 - 17:36

Több mint tíz iskolás mérte össze tudását azon a vetélkedőn, melyet az Ungvári 12. Számú Középiskolában rendeztek meg.

A megújuló energiaforrások napjának szentelt versenyen az ifjú technikusok szélmalmokat, vízierőműveket, elektromobilokat terveztek és készítettek hozott anyagból. A gyerekek nem szakkörön sajátítják el a technikai tudást, hanem többnyire otthon nagyszülők, szülők segítségével szerelgetnek.

A zsűri a negyedikes Pavlo Kohan (tavalyi győztes), a nyolcadikos Daniil Dub és testvére, Jurij Dub munkáit ismerte el legjobb alkotásnak. Úgyszintén elnyerte tetszésüket az ötödikes Andrij Mihalko által készített légkondicionáló.

Valamennyi résztvevő értékes ajándékot és édességcsomagot kapott, a győztesek pedig pénzjutalomban is részesültek.

Porosenko és Putyin a „politikai foglyok” kölcsönös szabadon engedését szorgalmazta

Sat, 09/06/2018 - 16:02

A fogvatartottak kölcsönös szabadon engedését szorgalmazta szombati telefonbeszélgetése során mind az orosz, mind az ukrán elnök.

A moszkvai államfői hivatal közleménye szerint Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko különleges figyelmet szentelt a humanitárius jellegű kérdéseknek, beleértve az őrizetbe vett emberekének is. Az orosz elnök – aki jelenleg a kínai Csingtaóban tartózkodik a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 18. csúcstalálkozóján – sürgette az Ukrajnában letartóztatott orosz újságírók azonnali szabadon bocsátását.

„Megállapodás született arról, hogy mindkét országnak az emberi jogokkal foglalkozó meghatalmazott tisztségviselői meglátogatják az Ukrajnában fogva tartott orosz, illetve az Oroszországban fogva tartott ukrán állampolgárokat” – olvasható a közleményben.

A telefonbeszélgetésről Kijevben nyilvánosságra hozott közlemény szerint Petro Porosenko államfő hangsúlyozta partnerének, milyen fontos az Oroszországban letartóztatott ukrán „politikai foglyok” mielőbbi szabadon engedése.

Aranyérmes lett a magyar női kajaknégyes a belgrádi Eb-n

Sat, 09/06/2018 - 15:23

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra kajak négyes szombaton délelőtt megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét a belgrádi Európa-bajnokságon.

A magyar versenyzők négy érmet: egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 500 és 1000 méteres döntőiben.

Ötszáz méteren az első finálé mindjárt magyar diadalt hozott, de ez is volt a papírforma. A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky és Bodonyi Dóra alkotta női kajaknégyes gyakorlatilag a szerb főváros versenyén ült először össze, de a teljesítményükön ez egyáltalán nem érződött. Fél távig hagyták a többi hajót érvényesülni, az utolsó 200 méteren azonban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, mindenki mellett elmentek, s végül fél hajóhossznyi előnnyel ők haladtak át elsőként a célvonalon. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák így gyermeke tavalyi születése után nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondra is győzelemmel tért vissza.

Ferenc pápa: az energiának nem szabad elpusztítania a civilizációt

Sat, 09/06/2018 - 14:22

Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt: a modern társadalomnak – az információ gyors és nagy mennyiségű áramlása, valamint a személyek és javak nagy fokú mozgása miatt – nagy mennyiségű energiára van szüksége; ugyanakkor a Földön egymilliárd ember szenved energiahiányban – mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.

A katolikus egyházfő állást foglal a tiszta energia mellett, felhívva a figyelmet a környezeti egyensúlytalanságokra, amelyek az emberiség nagy családját veszélyeztethetik a jövőben. Kifejtette: mindazok, akik találékonyságukkal és szakmai hozzáértésükkel képesek voltak sokak életminőségének a javítását szolgáló újításokra, remélhetőleg ezt a tehetségüket a jövőben is kamatoztatni fogják, hogy segítsenek megoldani mai világunk két legtörékenyebb helyzetét, a szegényekét és a környezetét.

pápa felszólította a jelenlévőket: alkossák ők annak a vezetői csoportnak a “magját”, amely a globális energetikai átmenet során tekintettel lesz a Föld minden népének, a jövő nemzedékeinek, az állat- és növényvilág minden fajának, az ökoszisztémáknak a szempontjaira. A Vatikánban emlékeztettek, hogy a mostani kétnapos konferenciára az olaj- és földgázipari vezetőkkel három évvel azután kerül sor, hogy 2015. június 18-án bemutatták Ferenc pápának a teremtett világ védelméről és a környezetről szóló enciklikáját.

A La Repubblica olasz lap akkor úgy minősítette ezt a dokumentumot, hogy az “ökológiai kiáltvány az emberiséghez, a nemzetközi politikai-gazdasági, valamint tudományos élethez”. A szöveg szerint a világ minden egyes eleme összefügg, felhívja a figyelmet arra, hogy a bolygónk egyre sérülékenyebb egyensúlya főleg a szegényeket, a kirekesztetteket sújtja, a környezeti gondok megoldása pedig a nyomor gyökereinek felszámolásában segíthet. Az egyházfő új életstílust szorgalmazott, szerinte a szabadon és tudatosan megélt mérsékletesség felszabadító. Mint akkor fogalmazott, “kevesebb szükséglettel is sokat lehet élni”.

Dióültetvény telepítése és fenntartása VII.

Sat, 09/06/2018 - 13:10

A dió éves növényvédelmi terve

A diótermesztésben elengedhetetlen a növényvédelem. Az eredményes védekezés feltétele a jó időzítés és a megfelelő hatóanyagok alkalmazása. Ezért a diótermesztőknek – mint a gyümölcstermesztőknek általában – két fő kérdésük merül fel a növényvédelem kapcsán: mikor és mivel? Cikksorozatunk előző részeiben a fontosabb kártevőkkel és kórokozókkal foglalkoztunk, jelen írásunkban egy egész éves permetezési útmutatót ajánlunk az olvasó figyelmébe.

A növényvédelem időzítése

Gyümölcstermesztésben a növényvédelmi munkákat a gyümölcs fejlődési fázisaihoz igazítjuk. Ilyen fejlődési fázis például a rügyfakadás, a virágzás vagy a termésnövekedés. Ezen fázisok ismerete, továbbá a kártevők, kórokozók felismerése fontos alapja a hatóanyagok megválasztásának és az eredményes védekezésnek.

Az eredményes és költséghatékony diótermesztés alapja az integrált növényvédelem, amikor a permetezéseket a kár­tevők, kórokozók megjelenéséhez igazítjuk. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a növényvédelmi eljárások eltérnek egymástól termőre fordulás előtt és termőkorban.

A növényvédelem során a rovarok ellen főként a felszívódó készítményeket alkalmazzuk, a kártevők tömeges megjelenésekor pedig egyszerre használjuk a kontakt és felszívódó szereket. A gombás megbetegedések ellen lehetőség szerint váltakozva célszerű bevetni a kontakt és felszívódó készítményeket.

A dió éves permetezési terve termőre fordulás előtt

1. Rügyfakadás előtt lemosó permetezést végzünk. A baktérium okozta betegségek, továbbá a kéregben áttelelő rovarok, a gombás megbetegedések ellen ajánlatos réztartalmú készítményeket alkalmazni (pl. burgundilé, bordóilé, Champion, Vegasol), amit napraforgó- vagy ásványi olajat tartalmazó készítménnyel egészítünk ki.

2. Rügyfakadáskor megismételjük az előző rezes kezelést a túlélő kórokozók és kártevők ellen.

3. Rügyfakadás után a gnomóniás levélfoltosság ellen mankoceb hatóanyagú készítményekkel (pl. Dithane M–45, Ridomil Gold, Penkoceb), továbbá a levéltetvek, lombrágó kártevők ellen dimetoát hatóanyagú szerekkel (pl. Bi–58, Rogor, Danadim) permetezünk.

4. A vegetáció során szükség szerint permetezhetünk egy-egy készítménnyel a rügyfakadáskor alkalmazott szerek közül a gombák és a rovarok ellen.

5. Lombhullás után lemosó permetezést alkalmazunk, akárcsak rügyfakadáskor.

6. Ha november közepére sem hullt le a lomb, indokolt egy 3%-os réz hatóanyagú készítmény (Cuproxat, Champion) alkalmazása, amely leperzselve a hajtáscsúcsot előidézi a hajtás tél előtti bezáródását, miáltal elkerülhetjük az erős visszafagyást.

A dió éves permetezési terve termőkorban

1. Rügyfakadás előtt lemosó permetezést végzünk. A baktérium okozta betegségek, továbbá a kéregben áttelelő rovarok, a gombás megbetegedések ellen ajánlatos réztartalmú készítményeket alkalmazni (pl. burgundilé, bordóilé, Champion, Vegasol), amit napraforgó- vagy ásványi olajat tartalmazó készítménnyel egészítünk ki.

2. Rügyfakadáskor megismételjük az előző rezes kezelést a túlélő kórokozók és kártevők ellen.

3. Rügyfakadás után a gnomóniás levélfoltosság ellen mankoceb hatóanyagú készítményekkel (pl. Dithane M-45, Ridomil Gold, Penkoceb), továbbá a levéltetvek, lombrágó kártevők ellen dimetoát hatóanyagú szerekkel (pl. Bi–58, Rogor, Danadim) permetezünk.

4. Virágzás előtt gnomóniás levélfoltosság ellen ditianon hatóanyagú készítményekkel (pl. Delan, Faban, Tercel), vagy felszívódó hatású ciprodinil hatóanyagú szerekkel (pl. Chorus, Sfera, Switch) permetezünk. Levéltetvek ellen felszívódó tiakloprid vagy tiametoxam hatóanyagú készítményeket (pl. Biskaya, Calypso, Aktara) alkalmazunk. A kártevők tömeges megjelenésekor tau-fluvalinát tartalmú kontakthatású szerrel védekezhetünk (pl. Маврик vagy Сумитион).

5. Virágzás után megismételjük az előző kezelést.

6. A termés megjelenésekor (cseresznye nagyságig). Ez a szakasz 3–4 hétig tart, s növényvédelem csak indokolt esetben szükséges. Esetleg a levéltetvek ellen válhat indokolttá a védekezés.

7. Május vége – június eleje. Ebben az időszakban szintén a gnomóniás levélfoltosság elleni készítményekkel védekezhetünk (pl. Chorus, Delan, Scor, Topsin M 500, Dithane M–45, Ridomil Gold), ha jelen van a kórokozó. Ilyenkor a legnagyobb kárt a rovarok okozzák, mint például az almamoly, mely ebben az időszakban rajzik, illetve a levéltetvek is okozhatnak kellemetlenséget. Az ellenük való védekezés felszívódó készítményekkel hatásos (pl. Mospilan, Calypso, Bi–58, Aktara, Karate Zeon, Mavrik). Továbbá ebben az időben jelentkeznek a gubacs­atkák, melyek ellen a felszívódó készítmények használata jelenti a hatékony védekezést (pl. Ortus, Dimilin, Envidor, Apollo).

8. Június vége – július eleje. Megismételjük az előbbi kezelést. Ebben az időszakban jelentkeznek tömegesen az aknázó molyok, tehát a védekezés indokolt.

9. Július vége – augusztus eleje. Ebben a stádiumban képződik a csonthéj. A növényvédelem kihagyása ilyenkor akár 50%-os terméskiesést is okozhat. Ebben az időszakban a felszívódó szereket kell előnyben részesítenünk a 7. pontban említett készítmények közül mind a rovarok, mind a gombák elleni küzdelemben.

10. Szüret után főként a baktériumos ágelhalás, illetve az áttelelő gombás megbetegedések ellen kell védekeznünk, amit réztartalmú készítményekkel (pl. burgundilé, bordóilé, Champion, Cuproxat) végezhetünk el a leghatékonyabban.

11. Lombhullás után lemosó permetezést végezhetünk, akárcsak rügyfakadáskor.

A növényvédelem a dió esetében sem mondható egyszerűnek, viszont kis odafigyeléssel és gyakorlattal megfelelő eredménnyel védekezhetünk a terméskiesés ellen.

Molnár Ádám

Utolsó állomására érkezett a 2018 a külhoni magyar családok éve Kárpát-medencei tavaszi körútja

Sat, 09/06/2018 - 12:15

Utolsó állomására, a Vajdaságba érkezett a 2018 a külhoni magyar családok éve program Kárpát-medencei tavaszi körútja a HelloWood alkotócsoporttal; a szombati muzslyai program keretében a résztvevőknek a nap végéig kerékpártartót kell készíteniük a rendelkezésükre álló faanyagokból.

A program szervezője a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a HelloWood, valamint a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT).

Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke az MTI-nek telefonon elmondta: fontosak azok események, amelyek “a közösség összetartozását, megtartását, erősítését szolgálják, hiszen nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebbeket is megszólítják”. Mint mondta, a résztvevők közösen, együtt gondolkodva és együtt dolgozva tudják megvalósítani a feladatokat, “mindenkinek ki kell vennie a munkából a részét, és összedolgozva tudják majd az eredményt felmutatni”. A kerékpártartó megépítéséhez szükséges eszközöket a szervezők biztosították.

A Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt és most a Vajdaságot érintő tavaszi körút keretében az államtitkárság és az alkotócsoport tagjai magyar közösségeket kerestek fel azzal a céllal, hogy “közös építésen, alkotáson, barkácsoláson keresztül erősítsék a közösséghez tartozás élményét, s ezáltal magát a közösséget” – közölte a Miniszterelnökség.

Jerasz Anikó fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a HelloWood először jár a Vajdaságban, ezért is volt érdekes a szombati program, amely istentisztelettel kezdődött, majd a helyi Emmausz Fiúkollégiumban folytatódott az ott lakók, valamint fiatal helyi családok részvételével.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság az idei év elején hirdette meg a külhoni magyar családok éve programot. A tematikus év célja – a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint – elősegíteni azt, hogy a külhoni magyar közösségeket kisgyermekkortól időskorig felkészült támogató környezet vegye körül.

Emellett – a tematikus év keretében – pályázatot írtak ki külhoni magyar családbarát vállalkozások számára, valamint táborokkal, körutakkal, továbbképzésekkel segítik a határon túl élő magyar családokat. A családbarát vállalkozások számára március elején 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázatra 758 jelentkezés érkezett, és hamarosan eredményt is hirdetnek.

Orosz szaunát ajándékozott Vlagyimir Putyin a kínai elnöknek

Sat, 09/06/2018 - 11:46

Orosz szaunát ajándékozott Vlagyimir Putyin orosz elnök kínai látogatása alkalmával Hszi Csin-ping kínai elnöknek – jelentették szombaton orosz hírügynökségek.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírók érdeklődésére erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, hogy péntek este Csingtaóban az orosz elnök bemutatta tárgyalópartnerének a kisebb ház nagyságú ajándék látványtervét, és adott mutatott neki egy kis fadarabot is, hogy lássa, milyenből fából készülnek majd a szauna gerendái.

“A kínai fél kiválasztja a helyet, és a szakembereink ott fogják összeácsolni” – mondta Peszkov.

Az “orosz fürdőként” is ismert szauna gerendái kétszáz éves altaji cédrusból készülnek.

Az orosz elnök kínai látogatása előtt interjút adott a pekingi médiának, s akkor újságírók megkérdezték tőle, hogy milyen ajándékot visz Hszinek, de nem volt hajlandó elárulni.

Tavalyelőtti pekingi látogatásán Putyin egy doboz fagylaltot ajándékozott Hszi Csin-pingnek, mert ő korábban megemlítette, hogy szereti az orosz fagylaltot.

Az orosz elnök háromnapos látogatásra érkezett pénteken Kínába, ahol Hszi Csin-pinggel együtt szombaton és vasárnap részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 18. csúcstalálkozóján Csingtaóban.

Tetőket tépett le a vihar az Ilosvai járásban

Sat, 09/06/2018 - 10:52

Pénteken délután ítéletidő tombolt az Ilosvai járás területén. Az erős szél megrongálta két lakóház és két melléképület tetőszerkezetét Felsőkaraszlón (Hreblja).

Az egyik lakóházon százhúsz négyzetméteren, a másikon hét négyzetméteren bontotta le a tetőt a viharos erejű szél. Az egyik istállón húsz, egy másikon tíz négyzetméteren rongálódott meg a fedél.

Szerencsére senki sem sérült meg az ítéletidőben. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának helyi alegységei nem kerültek bevetésre.

Csontos Márta: Kertmozi

Sat, 09/06/2018 - 10:26

Agyon­ra­mo­sott ing az ég,
a távoli vetítővásznon
csak pára­szi­ge­tek van­nak,
míg lent,a lom­bok sötétkamrájában
alig látszik a történel­em­előtti
fény­fo­na­lak villódzása.

Nem ülök le a nézőtérre,
pe­dig a je­gyem érvényesítve,
várom, míg elmúlik az adásszünet,
s a kokárda­virágok arcára klik­kel­he­tek,
élvez­ni aka­rom a színképe­ket.
Nincs akció,hor­ror vagy th­ril­ler,
nin­cse­nek el­len-árnya­la­tok,
a főhős méltósága osz­to­zik
az an­gya­li sárga bűnte­lenségével,
s a Nagy Függöny mögött,
kul­lan­csok vére fes­ti a díszle­te­ket.

De végül győz a mese, – Óz a nagy
varázsló most nyit­ja fel a sze­mem,
az enu­merációban Mici Mackó együtt
ül a kis her­ceg­gel, várják hogy Hoff­mann
és Grimm együtt esz­me­cserézze­nek
Freud­dal a tu­dat alat­ti ke­re­ve­ten.

A háttérben a történet kiásott
te­tem,a gyil­kost nem találni se­hol,
én meg úgy próbálom értel­mez­ni a sto­ryt
a ma­gam módján, hogy be­le­bor­zon­gok a látvány
szépségébe, – s ott va­gyok már a har­ma­dik
di­men­zióban, hogy ráfes­sem mi­ti­kus
je­le­met az éteri felhővászon üvegére.

Együtt 2018/2

Évadzáró társulati ülést tartott a Nemzeti Színház

Sat, 09/06/2018 - 10:04

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház pénteken; az eseményen Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója értékelte a 2017/18-as évadot, továbbá átadta a Farkas-Ratkó-vándorgyűrűt és a színház négy saját alapítású díját.

Vidnyánszky Attila a társulati ülésen kiemelte: az idei évadban 146 produkciót, összesen 429 előadást láthatott a közönség, többet játszottak, mint az előző szezonban. Kilenc bemutatót tartottak, emellett 34 repertoáron lévő darab, 80 befogadott produkció és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 23 vendégprodukció volt látható.
Az igazgató hozzátette: több befogadott előadás és kevesebb utazás szerepelt az idei programban, de jövőre több vidéki és külföldi vendégjátékot terveznek.

Mint mondta, idén eddig több mint 120 ezer néző látogatta előadásaikat, a nyári produkciókkal együtt ez a szám 130 ezer fölött lesz, ami rekordot jelent. A nyári programok közül kiemelte, hogy augusztusban a csíksomlyói nyeregben mutatják be a Csíksomlyói passió című produkciót.

A színház látogatottsága az idei szezonban 98 százalékos volt, míg a ciklus elején 60 százalékkal indultak – mutatott rá Vidnyánszky Attila, aki szerint az idei adat igazolja a színház programját. “Pazar repertoárt működtetünk” – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy az áprilisban ötödik alkalommal megrendezett MITEM 13 országból 22 vendégtársulat előadásával, 97 százalékos nézettséggel zajlott. A produkciókat összesen 8377 néző látta.

“Szép év volt” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy vállalásaik nagyrészt teljesültek, azzal együtt, hogy két nagyszínpadi produkció bemutatását elhalasztották, az egyiket a következő szezonban, a másikat a későbbiekben tűzik műsorra.

A jövő évad változásairól szólva elmondta, hogy Nagy-Kálózy Eszter máshol folytatja munkáját, Tompos Kátya lazább szálakkal kötődik a színházhoz, de előadásait tovább játssza, Olt Tamás a tervek szerint a kaposvári színház művészeti vezetőjeként dolgozik ezentúl, és A. Szabó Magda stratégiai igazgató is távozik a színháztól.

Új tagok is csatlakoznak a társulathoz: Csurka László mellett Mészáros Martin, Nagy Márk, Herczegh Péter és Szép Domán.

A pénteki társulati ülésen az évadban kiemelkedő alakítást nyújtó, 40 év alatti színészeket elismerő Farkas-Ratkó-díjat Farkas Dénes vehette át a kollégák titkos szavazása alapján.

A színház saját alapítású díjai közül – szintén a társulat szavazatai alapján – a Szörényi Éva-díjat Nagy-Kálózy Eszter, a Sinkovits Imre-díjat Blaskó Péter, a Németh Antal-díjat A. Szabó Magda stratégiai igazgató, a Kulissza-díjat pedig Fésűs Anikó, a gazdasági osztály munkatársa nyerte el.

Az évadzárón megemlékeztek a napokban elhunyt Király Nina dramaturgról, aki a színház nemzetközi kapcsolataival, a MITEM szervezésével foglalkozott. Csalhatatlan ízlésű, nagy tudású embert vesztettünk el, akivel szövetségünk majd két évtizedes múltra tekint vissza, és akinek szava meghatározó volt sok kapcsolat kialakításakor – emlékezett az igazgató.

Teherautó ütközött személygépkocsival az Ungvári járásban

Sat, 09/06/2018 - 09:18

Baleset történt a Kijev–Csap autóúton az ungvári járási Nagyláz (Veliki Lazi) közelében június 7-én – számolt be a pmg.ua hírportál.

A rendőrség munkatársai megállapították, hogy a Ford Sierra típusú személyautó vezetője nem adta meg az elsőbbséget a szemből érkező МAN márkájú teherautónak, és kanyarodás során összeütköztek. A személyautóban jelentős anyagi kár keletkezett.

A 33 éves vétkes sofőr, a személyautó vezetője ittas állapotban volt. Az alkoholszonda 2,32 ezrelék véralkoholszintet mutatott nála, ami 12-szerese a megengedettnek.

Kárpátalja.ma

Beke Márk lett a Virtuózok 2018 győztese

Sat, 09/06/2018 - 08:33

Beke Márk lett a Virtuózok, a közmédia klasszikus zenei tehetségkutató műsorának abszolút győztese a nézők szavazatai alapján pénteken.

A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán élőben sugárzott Fináléban a három korcsoportgyőztes, Balázs-Piri Soma (zongora), Beke Márk (harsona) és Ninh Duc Hoang Long (magánének) két-két darabbal állt a közönség elé. A versenyzőket a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte Hollerung Gábor, Liszt-díjas karmester, érdemes művész vezényletével, a koncertmester Berán Gábor volt.

A nézők sms-ben és a MédiaKlikk Plusz applikáción keresztül szavazhattak kedvencükre. A legtöbb szavazatot Beke Márk kapta, aki az Armel Operafesztivál szervezésében felléphet a világ egyik klasszikus zenei fellegvárában, a New York-i Carnegie Hallban, valamint egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap.

A másik két korcsoportgyőztes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert. Ezen túl Balázs-Piri Soma, a Kicsik korcsoportgyőztese a London Mozart Players együttessel léphet fel; míg Ninh Duc Hoang Long, a Nagyok korcsoportgyőztese a berlini filharmóniában állhat színpadra.

A közönségkedvencnek járó különdíjat, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral való közös fellépést és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját, a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén való részvételt Bencze Máté (szaxofon) kapta.

A sárospataki V4 Zongorafesztiválra a három finalista kapott meghívást, a Budafoki Dohnányi Zenekar újévi koncertjén Balázs-Piri Soma léphet fel, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes Fazakas Tamásnak (magánének) és Pethő Rebekának (fuvola) ajánlott fel különdíjat, Kesselyák Gergely zsűritag pedig Nagy Torma Krisztinának (harmonika) és Gertler Teónak (hegedű). Mindezek mellett további különdíjak is gazdára találtak.

A műsorban három különleges produkciót is láthattak a nézők: egy különleges cimbalomkettőst, Balogh Kálmán és Lukács Miklós duóját, közösen állt színpadra A Dal 2018 győztese, az AWS zenekar, a 2017-es Virtuózok abszolút győztese, Kristóf Réka és a tavalyi Fölszállott a páva műsor egyik nyertese, a Pósfa zenekar. A Finálé harmadik extra produkciójaként Robert Lloyd, az egyik legnagyobb angol basszus lépett fel.

A zsűri tagja Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes; Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész volt.

A Virtuózok negyedik évadának műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám volt.

Minden idők legdrágább világbajnoksága lesz Oroszországban

Sat, 09/06/2018 - 08:00

Oroszország minden idők legdrágább labdarúgó-világbajnokságára készül, amelynek összköltsége 883 milliárd rubel, azaz 14,2 milliárd dollár (3,834 billió forint) lesz, a régiók kiadásait is beleszámítva – írta pénteki számában, saját számításai alapján az RBK orosz gazdasági napilap.

A vb annak ellenére is rekordot dönt, hogy a szervezők több projektről lemondtak, és több objektumot nem sikerül majd határidőre átadni. Az eddigi legdrágább világbajnokságot eddig Brazília tartotta 2014-ben, 11,6 milliárd dollárból.

A vb-re való felkészülés szövetségi állami programja hivatalosan mintegy 11 milliárd dollárjába került az orosz költségvetésnek. A legjelentősebb kiadási tényezők közül a közlekedési infrastruktúra fejlesztése 6,11 milliárd, a stadionépítés és -rekonstrukció 3,45 milliárd, a szálláshelyek kialakítása pedig 680 millió dollárba került. A vb költségvetését a rendezési pályázat 2010-ben történt elnyerése 12 alkalommal módosították.

A mérkőzéseket az eredetileg tervezett 14 város 16 stadionja helyett 11 település 12 arénájában fogják lejátszani. A szervezők egyebek között lemondtak egy új Moszkva megyei létesítmény megépítéséről és a jaroszlavli stadion rekonstrukciójáról. Nem épült meg a Moszkva és a Szocsi közötti, valamint az Európai Unió országai felé vezető gyorsvasút, továbbá az orosz és az osztrák főváros közötti széles nyomtávú vasút. Nem teljesült az a terv sem, hogy a rendező városokban a repülőtérről vonattal lehessen beutazni a belvárosba, valamint törtöltek több vízi közlekedési projektet is.

Új repülőtér épült Rosztov-na-Donuban, új terminált adtak át Moszkvában (Seremetyjevón), Szentpéterváron, Szamarában, Volgográdban és Nyizsnyij Novgorodban, valamint korszerűsítették a jekatyerinburgi légikikötőt. 21 hotelt építettek fel a vb-helyszíneken. Moszkva-Domogyedovo új terminálja és Seremetyjevo új leszállópályája ugyanakkor nem készült el határidőre.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki éves televíziós fórumán feladatként nevezte meg annak a biztosítását, hogy a világbajnokságra kiépített infrastruktúrát elsősorban a sport fejlesztésére fordítsák Oroszországban. Óvta a régiók kormányzóit attól, hogy hagyják, hogy az új stadionok később piacokká alakuljanak át.

Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes április végén úgy nyilatkozott, hogy a vb-előkészületek az elmúlt öt év során 14 milliárd dollárral, azaz mintegy 1 százalékkal járultak hozzá az orosz bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez.

“Úgy mondanám, hogy világbajnokság nélkül jelenleg nem lenne növekedés” – mondta Dvorkovics.
Az orosz GDP az olajár csökkenése és a nyugati szankciók okozta kétévi csökkenés után tavaly 1,5 százalékkal nőtt. Az RBK által megszólaltatott gazdasági szakértők szerint a világbajnokság által gerjesztett gazdasági növekedés gyorsan fel fog szívódni a kormányzati ráfordítások ellenére.

2018. június 09., szombat

Sat, 09/06/2018 - 00:00
Névnap Félix – latin eredetű; jelentése: boldog. Idézet

„Minden felnőttben egy játszani vágyó gyermek rejtőzik.”

Friedrich Nietzsche

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Vágner Lajos (Hosszúmező, 1815. február 10. – Huszt, 1888. június 9.). Botanikus, középiskoláit Máramarosszigeten és Kassán végezte. Máramarosszigeten dolgozott sószállító biztosként, majd kulcsárként. 1835-ben a máramarosszigeti királyi bánya-és jószágigazgatósághoz került. 1855 és 1870 között a huszti gazdasági hivatalnál volt ellenőr és pénztárnok. 1870-ben Rákócra helyezték, ahol nyugdíjazásáig a királyi erdőhivatal pénztárnoka volt. Nyugdíjazása után Husztra vonult vissza. Serdülő korától foglalkozott növénygyűjtéssel. Csak Máramaros területén gyűjtött, mégis Európa flóráját reprezentáló gyűjteményt sikerült összeállítania, mert cserekapcsolatban állt számos európai gyűjtővel. Több mint 40 ezer példányból álló herbáriumát a Magyar Nemzeti Múzeum növénytára vásárolta meg 1892-ben. A gyűjtemény 77 csomag virágos és 7 csomag Kryptogarnus növényt tartalmazott. Máramaros vármegye egyetemes leírásában ő ismertette a megye növényzetét. Máramarosszigeten létrehozta a Gyümölcstermelők Szövetkezetét. Vágner fásította és rendezte a nevickei vár kertjét, ahol érdemeit egykor obeliszk is hirdette. Róla nevezték el a Pytheuma Vágneri nevű növényt.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–         Hunfalvy János (1820) földrajzi szakíró, hazánk első földrajzprofesszora születése.

–         Széchenyi István kezdeményezésére megalakul a Nemzeti Kaszinó (1827).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A HÓSEN SZÉPSÉGE (1)

„A köveken Izráel fiainak a nevei voltak: tizenkét kő a neveknek megfelelően.” (2Mózes 39:14)

Ha megnézed a hósent, a főpapi öltözék e díszes darabját, akkor láthatod, hogy Isten megváltott gyermekeként milyen értékes vagy az ő szemében. A Bibliában részletes leírást olvashatunk arról, hogy milyen volt Izráel főpapjának viselete, és Isten Igéjében semmilyen részlet nem felesleges. Ha megvizsgáljuk ezt a melltáblát, akkor valami csodálatosat tudhatunk meg arról, hogyan tekint ránk az Úr. Tizenkét drágakő volt rajta, mindegyiken Izráel egy-egy törzsének neve. Mivel Jézus a mi főpapunk, nézzük meg közelebbről ezt a főpapi díszt, hogy lássuk, mit tanulhatunk belőle. Drágakövek voltak rajta. Isten nem valami átlagos kavicsokat használt, amilyet bőven találni bárhol Izráelben – ő a legdrágább, legritkább, legértékesebb drágaköveket választotta ki, hogy minket jelképezzenek: zafírt, topázt, smaragdot, ametisztet, gyémántot, ónixot és jáspist. Figyeld meg a drága szót! A Biblia azt mondja, hogy Isten drágának tart minket (ld. Ézsaiás 43:4). Azt is mondja, hogy drága véren lettünk megváltva, Krisztusnak a vérén (ld. 1Péter 1:19). Hogyan állapítjuk meg valaminek az értékét? Az dönti el, hogy valaki mennyit hajlandó fizetni érte. Tudatában kell lenned ennek, amikor elszúrsz valamit, és a Sátán kárhoztat bűneid és gyengeségeid miatt. Isten teljesen tudatában van bűneidnek – a múltban elkövetett, a jelenbeli és a jövőbeli bűneidnek – mégis annyira szeret, hogy elküldte a Fiát, hogy az ő drága vére árán megmentsen. Ha bizalmadat Krisztusba veted, akkor Isten szemében sosem csökken az értéked. Miért tart Isten annyira értékesnek? Mert ő mindig „Krisztusban” lát téged.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent Efrém diakónus és egyháztanító

306-ban született keresztény családból. Szerpapként hazájában és Edesszában működött, ahol teológiai iskolát alapított. Aszketikus életet élt, nem szűnt meg prédikálni és könyveket írni kora tévedései ellen. 373-ban halt meg. A szolgálat szelleme erősödjék bennünk életpéldájából.

bacskaplebania.hu

Kárpátalja ma: a 14 fős kárpátaljai falu

Fri, 08/06/2018 - 21:56

A Perecsenytől mindössze 25 km-re lévő Kurucvár (Likicari) község lakóinak száma tizennégy – olvasható a pmg.ua hírportál június 8-i bejegyzésében.
A kis faluban az emberek stresszmentes, boldog életet élnek. Teszik ezt úgy, hogy a községben nincs internet, központi gáz, s egyetlen buszjárat sem jár feléjük.
Kurucváron található egy közel háromszáz éves templom, melyben havi egy alkalommal tartanak istentiszteletet a helyiek számára.
A 70-es évek elején az eldugott kis hegyvidéki faluban még 350 ember tengette mindennapjait, de az idő múlásával ez a szám drasztikusan csökkent.
A mai napra egyre többen vásárolnak épületeket Kurucváron, melyeket hétvégi házakká alakítanak át, hogy ott pihenjék ki a dolgos hétköznapok fáradalmait.

Kárpátalja.ma

Hazaárulással vádolnak egy ukrajnai képviselőt

Fri, 08/06/2018 - 20:39

Hazaárulás miatt eljárást indított az ukrán főügyészség Jevhen Murajev frakción kívüli képviselő ellen pénteken, mert a honatya előző nap egy tévéinterjúban terroristának nevezte az oroszországi börtönben éhségsztrájkoló Oleh Szencov ukrán filmrendezőt, akit Kijev politikai elítéltnek tart és szabadon bocsátást követeli Moszkvától.

Jevhen Murajev mellesleg az oroszbarátnak tartott NewsOne hírtévé tulajdonosa is. Eredetileg a Majdan-tüntetések nyomán leváltott és Oroszországba menekült Viktor Janukovics egykori hívei által alapított Régiók Pártja parlamenti frakciójának volt a tagja, de kivált és most független képviselő.

Murajev előző este a 112. Ukrajina hírtévének adott interjút, és jelentette ki azt, hogy “Szencovot különbözőképpen lehet megítélni”. “Abból a szempontból, hogy gyújtogatásokra, robbantásokra készült, a lakosság egy részének szemében terrorista. A nacionalista része szármára, nyilván, hős. Az idő majd a helyére teszi, hogy kinek van igaza, és kinek nincs” – fejtegette.

Kijelentésével komoly felháborodást váltott ki, egy kormánypárti képviselő a délelőtti plenáris ülésen Murajev szavai miatt össze is verekedett egy régió párti társával.

Szerhij Pasinszkij, a kisebbik kormánypárt, a Népi Front frakciójának tagja, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke felszólalásában bejelentette: az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) és a főügyészséghez fordul, hogy indítsanak hazaárulás miatt eljárást Murajev ellen. Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy az ukrán parlament egy tagja szóról szóra ismétli az orosz propagandát, a Moszkva által Szencov ellen koholt vádakat. Pasinszkij véleményéhez több képviselő is csatlakozott.

Oleh Szencovot 2014-ben rabolták el az orosz titkosszolgálatok az Ukrajnától önkényesen Oroszországhoz csatolt Krím félszigeten. Az ukrán rendezőt 2015 augusztusában 20 év szigorított börtönbüntetésre ítélték a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városában, azzal a váddal, hogy állítólag terrorcselekményeket készült végrehajtani a Krímben és terrorszervezetet hozott létre. Szencov nem ismerte el bűnösségét.

Szencov május 14-e óta folytat éhségsztrájkot azzal a követeléssel, hogy engedjék szabadon az Oroszországban fogva tartott 64 ukrán politikai elítéltet. Önmagának nem kért szabadulást. Szabadon bocsátásáért több nemzetközi szervezet és számos ismert értelmiségi szót emelt, világszerte rendeztek demonstrációkat.

Pasinszkij a pulpitusról közölte Murajevvel: “Ön nem lép be többet addig az ülésterembe, amíg nyilvánosan bocsánatot nem kér Szencovtól és az ukrán államtól.”

Később Larisza Szarhan, a főügyészség szóvivője a Facebookon közölte, hogy két pontban indítottak eljárást Murajev ellen: hazaárulás, valamint bűncselekményről szóló tudatos hamis információközlés miatt. Hozzátette, hogy az ügy kivizsgálásával az SZBU-t bízták meg.

Petro Porosenko ukrán elnök pénteken találkozott Oroszországban és a Krímben politikai okokból bebörtönzött ukránok hozzátartozóival. Az elnöki sajtószolgálat közlése szerint biztosította őket afelől, hogy a normandiai négyek – azaz Ukrajna, Németország, Franciaország és Oroszország – külügyminisztereinek hétfőre tervezett berlini találkozóján elsősorban hozzátartozóik, a szóban forgó ukrán foglyok kiszabadításáról fognak tárgyalni.

Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy új technológiával

Fri, 08/06/2018 - 20:04

Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy kanadai cég új fejlesztésével – számolt be róla a BBC hírportálja.

A Joule című szaklapban közölt friss tanulmányban a Carbon Engineering azt írta, tonnánként 100 dollárnál (27 ezer forint) kisebb összegért képesek egy tonna szén-dioxidot kivonni a levegőből.

Ez látványos előrelépés lenne, mivel a jelenlegi becsült ár 600 dollár körül van.

A tudósok kissé gyanakodva tekintenek azokra a találmányokra, amelyek veszélyesnek tűnnek és amelyekkel el lehetne vonni a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének “nehéz feladatáról”. Voltak már tervek űrbéli nappajzs építésre és arra is, hogy a tengerbe szén-dioxidot magába szívó anyagok telepítsenek.

Ennél nagyobb jelentőségűnek tekintik a szén-dioxid kivonását a légkörből, ami a zöld növények tevékenységét utánozná.

Az elképzelést az 1990-es évek közepén dolgozta aki egy Klaus Lackner nevű tudós, azóta néhány technológiai cég költséges prototípusokat fejlesztett ki ennek alapján.

A kanadai Carbon Engineering – Bill Gates és egy kanadai befektető finanszírozásával – 2015 óta működteti a levegőből napi egy tonna szén-dioxidot kivonó eljárás prototípusát.

A levegőt ventilátorokkal teli hűtőtoronyba szívják be, ott speciális folyadékkal találkozik, amely reakcióba lép a levegő szén-dioxidjával. Számos technológiai lépés után tisztább szén-dioxidot vonnak ki ebből, a gázt felszívó folyadék pedig visszatér a légtérbe, ahová a “piszkos” levegőt szívják.

Az Amerikai Fizikusok Társasága egy 2011-es tanulmányában 600 dollárra becsülte egy tonna szén-dioxid kivonását közvetlenül a levegőből. A Carbon Engineering szerint létező technológiák alkalmazásával ezt a költséget látványosan sikerült csökkenteniük.

David Keith, a Harvard Egyetem kutatója, a cég alapítója elmondta, a fejlesztés iránya, hogy a kivont gázt nyersanyagként használják szintetikus folyékony üzemanyag előállítására. Jelenleg napi egy hordóval állítanak elő az új üzemanyagból, megújuló energia felhasználásával, a tiszta szén-dioxidot a vízből származó hidrogénnel vegyítve.

Vasárnapi üzenet

Sun, 03/06/2018 - 10:35

„Az Úr ezt mondta Ábrahámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12, 1–3)

Ez a történet egy vállalkozás kezdetéről számol be, melynek a világtörténelem egyik legsikeresebb életpályája lett a következménye: Ábrahám nemzetet alkotó és világtörténelmet formáló élete. Tanuljunk belőle:

Az Úr szólt. Az Isten szava mindig lehetőség, melyet ki lehet használni, vagy elmegy mellettünk. Tudni kell hallgatni felfelé és nem csak lefelé. Pl.: lefelé hallgat az, aki csak a szórakozás, a karrier, az anyagiak után megy; felfelé hallgat, aki az Igére figyel.

Isten szava két irányba hatott Ábrahám felé:

Folytasd azt a mozzanatot, amit apád elindított. Mert Ábrahámnak az apja is vándorolt már, abban az irányban, amerre Ábrahám is járt. Tudni és tisztelni kell a múltunk irányait, mert csak akkor van jövőnk, ha ismerjük a múltat. Az ellenség egyik módszere a múlt ismeretének az elvétele, mert akkor teljesen kiszolgáltatott az ember.

Haladd meg a múltat. Ez a meghaladás szakítással vagy lehagyással járt. Mert a földet, a rokonságot, a családot jelentette. Nekünk meg kell haladni a jelen állapotot: a felelőtlenséget, a feladást, az elkeseredést. Ezekkel szembe kell menni.

Isten hatalmas dolgokat ígér, ha megtartjuk a szövetségét:

Nagy néppé teszlek. Lesz jövőd és lesz értelme a küzdésednek. Ez a mostani kivándorlós időszakban nagyon nagy ajándék. Pl.: maradnak a házak és a szülők, de a gyerekek már távol vannak. Azt látják, hogy nincs értelme a küzdésüknek.

Megáldalak. Helyreállítalak. Ami elromlott, azt Isten megjavítja. S elkezd minden a neki megfelelő módon működni.

Naggyá teszem nevedet. Híres leszel. Nem elmélet az áldás. Mások számára lehetsz példa. Boldog, aki ilyen példaként tud élni a gyermekei és környezete előtt.

Áldás leszel. Az az áldás ér valamit, ami mások számára is hasznos.

Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy

Ezrek követelték a jordán kormányfő távozását

Sun, 03/06/2018 - 08:59

Több ezren tiltakoztak szombaton Ammánban, Jordánia fővárosában a kormány megszorító intézkedései ellen és a miniszterelnök távozását követelve.

A tiltakozások harmadik napja tartanak, pedig Hani al-Mulki miniszterelnök II. Abdalláh király “tanácsára” már pénteken bejelentette, hogy elállnak a benzin és az elektromos áram árának emelésétől.

Az ország több városában is tartottak hasonló megmozdulásokat. A jordániai kormány január óta több döntést is hozott a költségvetési deficit csökkentése érdekében, például megszüntették a kenyér állami támogatását.

2018. június 3., vasárnap

Sun, 03/06/2018 - 00:00
Névnap Klotild – germán eredetű; jelentése: a dicsőségért harcoló nő.

Cecília – latin eredetű; jelentése: a Caecilius nemzetséghez tartozó. Idézet

„Az élet egy magaslat. Amíg fölfelé kapaszkodik az ember, a csúcsot nézi és boldog, de amikor fölér és letekint, egyszer csak meglátja a lejtőt. (…) Fölfelé hosszú az út, lefelé viszont nagyon is rövid.”  

Guy de Maupassant

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–         Békésy György orvos (1899) a „fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” 1961-ben Nobel-díjat kapott.

–         Darnyi Tamás ezen a napon született 1967-ben. Kétszeres olimpiai bajnok, 1991-ben az év európai sportolója.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

URALKODJ MAGADON! (3)

„Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”
(Lukács 6:45)

A számítógépen tárolt adatok egyetlen gombnyomással előhívhatók. Jézus azt mondja: „A jó ember szíve kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Ha régi neheztelésekkel vagy tele, akkor egyre keserűbb leszel. Ezért a haragot mindig azonnal kell kezelni. Ne hagyd, hogy sokáig fortyogjon benned. Ne várakozz azt remélve, hogy a másik majd észhez tér, és bocsánatot kér tőled. Mi van, ha ez sosem teszi meg? Jézus azt mondta: „Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted testvéredet” (Máté 18:15). Mi fontosabb számodra: a saját nézőpontod vagy a kettőtök kapcsolata? Amikor elfojtjuk a haragot, és nem vagyunk hajlandók egészséges módon kezelni azt, azzal csak halmozódik a probléma az életünkben. Az orvosok szerint a neheztelés gyomorfekélyt okoz, megtámadja az immunrendszert, hajlamossá tesz a szívbetegségekre és a rákra, mindenféle testi-lelki és kapcsolati tüneteket okoz. És ez még nem minden! Lefoglalja gondolatainkat, elszívja energiánkat, megbénítja kreativitásunkat. Eltorzítja az Istennel, a családunkkal, a barátainkkal való kapcsolatunkat, és a sértő féltől is megtagadja annak a lehetőségét, hogy bocsánatot kérhessen és helyrehozza a dolgokat Istennel és velünk. Amíg nem kezeled helyzetet, addig magaddal fogod hurcolni, mint egy bokádra láncolt vasgolyót. Ne akarj így élni! Kérj Istentől alázatot és bátorságot, hogy kezelni tudd a helyzetet – még ma!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

 

Lwanga Szent Károly és társai vértanúk

Károly 1865-ben született Ugandában. Húszéves korában keresztelkedett meg. Mwanga király szolgálatába került. A király őt és másik 12 apródját elevenen elégettette, mert hitükhöz ragaszkodva, nem engedelmeskedtek a király erkölcstelen kívánságainak. Károlyt 1886. június 3-án, a többi keresztényt, összesen 21-et, 1886. májusa és 1887. januárja közötti időben végezték ki. Ők az afrikai egyház első vértanúi. 1964-ben avatták őket szentté.

bacskaplebania.hu

Pages