You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 2 days 17 hours ago

Hrojszman: Kijev felkészült az Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére

Fri, 28/04/2017 - 16:11

Kijev teljesen felkészült az Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére, az erre szánt forrásokat hatékonyan és gazdaságosan használták fel – jelentette ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök pénteken a versenynek otthont adó kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban tett látogatásakor.

A kormányfő szavai szerint Ukrajna állta a szavát. “Voltak, akik kételkedtek abban, hogy Ukrajna képes lesz megrendezni a fesztivált. Megígértem, hogy felkészülünk és most mindenki a saját szemével láthatja, hogy Ukrajna mindent elvégzett, ami szükséges volt a verseny megrendezéséhez. Van egy gyönyörű termünk, színpadunk, egy csodálatos csapatunk, amelynek tagjai minden idejüket az előkészületekre fordították” – mondta, hozzátéve, hogy nem volt könnyű feladat, de mindent megtettek, hogy a hatalmas esemény megrendezhetővé váljon Ukrajnában.
Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszter szavai szerint az Eurovíziós Dalfesztiválra a 2017-es állami költségvetésben 455,7 millió hrivnyát, azaz csaknem 5 milliárd forintot különítettek el.
Az Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntője május 9-én és 11-én lesz, a döntő pedig 13-án.
A kijevi városvezetés tájékoztatása alapján a Nemzetközi Kiállítási Központ körüli parkban 3600 négyzetméternyi pázsitot és 775 négyzetméter fedett területet létesítettek. Az egy hónapon át tartó nagyszabású felújítási munkálatok alatt ezen felül 105 fát és 70 bokorból álló sövényt ültettek.
Az UNIAN hírportál pénteken arról számolt be, hogy egy 30 másodperces promóciós kisfilmet is készítettek a szervezők a versenyre. Ebben Ukrajna legszebb tájait mutatják be, látható benne a főváros, a Kárpátok, valamint az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget is.
A filmben Shakirának az Állati nagy balhé (Zootropolis) című animációs filmben énekelt betétdalát adja elő egy kislány, Nasztya Bahinszka, aki néhány éve egy ukrajnai gyermekdalversenyen tűnt fel.
Az idei verseny szlogenje a Celebrate Diversity (Ünnepeld a sokféleséget!), szimbóluma pedig egy fekete-vörös, egyenként különböző formájú és mintázatú gyöngyökből álló nyaklánc.
A magyar versenyző, Pápai Joci a második elődöntőben adja elő Origo című dalát.

Tizenöt éve indult újra az Együtt folyóirat

Fri, 28/04/2017 - 14:10

Idén ünnepli újraindulásának tizenötödik évfordulóját az Együtt irodalmi-kulturális-művészeti folyóirat. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának a lapja hosszú múltra tekint vissza. A kiadvány egy irodalmi önképzőkör folyóirataként működött, ungvári egyetemisták hívták életre 1965-ben. Kezdetben csak a diákság körében terjesztették, és mindössze négy-öt példány jelent meg belőle, melyeket még írógépen sokszorosítottak. Alapító főszerkesztője S. Benedek András volt. A szerkesztők között volt Balla Gyula, Füzesi Magda, Fodor Géza, Zselicki József, Vári Fábián László, Györke László, Ferenczi Tihamér, Kecskés Béla, Balogh Balázs és mások.

Kis idő múlva a lap egyre kedveltebb lett, az olvasótábor és a szerzői kör egyaránt bővült, így fél év elteltével már 150-200 példányra volt igény. Az irodalmi kör egyre jobban szélesedett, felolvasóesteket rendeztek a diákság körében. A szovjet hatalom ezt nem nézte jó szemmel, ezért az egyetemi pártbizottság 1967 nyarán betiltotta a folyóiratot. A fiatalok azonban nem hátráltak meg, 1967 őszén létrehozták a Forrás Ifjúsági Irodalmi Stúdiót, amelynek mentora Kovács Vilmos volt. 1971 nyarán ezt is betiltotta a hatalom. Ezek után jött létre a József Attila Alkotóközösség, mely az 1990-es évek elejéig működött.

A rendszerváltás után sem változott pozitív irányba a helyzet Kárpátalján. 1989-ben Balla D. Károly megalapította a Hatodik Síp című folyóiratot, de ez sem volt túl hosszú életű. A kiadvány 1998-ig jelent meg negyedévente.

A változás 2002 elején következett be, ekkor indulhatott újra az Együtt folyóirat az Ungváron 1965–1967 között működő szamizdat jogutódjaként. Ma magyar állami támogatással jelenik meg negyedévenként. Az Együtt újraindításának ötletét Nagy Zoltán Mihály, Dupka György és Vári Fábián László vetette fel.

A 2002 májusában újraindított kiadvány jelenleg a kárpátaljai alkotók egyetlen fóruma. Terjedelme 100–110 oldal. Eleinte évi négy lapszámmal, 2012-től kéthavonta jelenik meg. Az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke Vári Fábián László József Attila-díjas költő, folklórkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának tagja. Munkájában aktívan segíti Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, az Együtt korábbi főszerkesztője és Füzesi Magda költő.

Az Együtt lapigazgatója Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke.A szerkesztőbizottság tagjai ismert írók, költők, történészek: Csordás László, Bakos Kiss Károly, Zubánics László. A folyóirat szerkesztői fontos feladatnak tartják a fiatal tehetségek felkutatását és bemutatását az Együtt folyóiratban.

A tizenötödik születésnap alkalmából április 20-án a Beregszászi Járási Könyvtárban irodalmi rendezvényre került sor, ahol a szerzők és az olvasók együtt ünnepeltek.

 

Kárpátalja.ma

Elhunyt a világ legidősebb embere, 117 éves volt

Sun, 16/04/2017 - 10:04

Száztizenhét éves korában elhunyt Emma Morano, a világ legidősebb embere. Ő volt az utolsó ember, aki még a 19. században született.

Emma Morano 1899. november 29-én született, hivatalosan ő volt az utolsó ember, aki még a 19. században született.

Rendkívül magas életkorát a genetikájának és a napi három tojást tartalmazó diétájának tudta be, kettőt ebből nyersen evett, 90 éven keresztül.

Ő volt a legidősebb nyolc testvére közül, akik közül már senki sem él. Otthonában hunyt el, az olaszországi Verbaniában.

Nem csak három évszázadban élt, de túlélte a két világháborút, 90 olasz kormány és 11 pápa váltotta egymást.

Az olasz nő 2016 májusa óta volt a világ legidősebb embere, a cím most a 117 éves jamaikai Violet Brownra száll, aki 1900. március 10-én született.

A genetikáról: édesanyja 91 éves korában hunyt el, testvérei közül néhány szintén megérte a 100 éves kort.

Majnek Antal húsvéti üzenete

Sun, 16/04/2017 - 09:12

Minden reményünk alapja a Názáreti Jézus halálból való föltámadása! Aki ezt nem hiszi, annak optimizmusa hamar elapad az élet fájdalmas próbatételei után. Ha Jézus föltámadásában kételkedünk, akkor a saját testünk feltámadásában sem fogunk hinni. Milyen bölcs az Úr Jézus pedagógiája, aki a hatalmasokat megalázza, de a kicsinyeket fölemeli (vö. Lk 1,52). Hol vannak a történelem Pilátusai és Heródesei?! Nem tudjuk… De azt igen, hogy az Úr megvetett és halálra üldözött hívei az Isten Országába jutottak, hiszen azt mondta nekik: „elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,3). Jézus Urunk nem a múltját nézi az embernek, hanem inkább azt, hogy most kiben bízik, kit szeret, s mik a szívbéli vágyai. Amennyiben megutálja eddigi hazug és önző életét, s az igaz, szeretetteljes életre vágyik, akkor Jézus felkínálja neki a megtisztulás és a megváltás ajándékát – sőt akár ha az utolsók közé tartozott is, mint a jobb lator, meghallja a boldogító hírt: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,43b)

Aranyszájú Szent János erről a jézusi megváltói tettről a következőképpen elmélkedik egyik homíliájában: „Keresztre vagy feszítve, kezeid le vannak szögezve, és te megígéred a paradicsomot? Persze, mondja (Jézus), azért, hogy te megérthesd, ki is vagyok, még keresztre feszítve is. Azért, hogy te ne állj meg a kereszt nézésénél, és megérthesd a keresztre feszítettet, aki ezeket a csodákat a kereszten végbevitte. Nem miközben feltámaszt egy halottat, vagy parancsol a szeleknek és a tengernek, vagy kiűzi a démonokat, hanem miközben a kereszten van, oda van szegezve, köpködések és szitkozódások borítják, sikerül megváltoztatnia a lator lelkét, azért, hogy te felismerd hatalmát. Meghasította a sziklákat és magához vonzotta a lator lelkét… és ezekkel a szavakkal tisztelte meg: „Még ma velem leszel a paradicsomban”.

Aranyszájú az orvos képéhez is folyamodik: egy orvos annál nagyobb csodálatot vív ki magának, minél nagyobb betegséget gyógyít meg. Ha Krisztus bűnösöket, vámosokat, utcanőket és gonosztevőket vezet be Isten országába, annál jobban kiérdemli csodálatunkat. A földi királyoknak soha eszükbe nem jutna bevinni egy gonosztevőt a székvárosukba. Jézus azonban magával visz egy gonosztevőt. Ám ez nem veszélyezteti és dehonesztálja a paradicsomot, vagyis a mennyek országát. Inkább az Ország tulajdonosának üdvözítő hatalmáról tanúskodik. Mivel lett érdemessé a jobb lator a mennyek országára? Péter megtagadta Mesterét, ez a lator akkor vallotta meg Jézust, amikor a körülállók szidták és gyalázták. Arra int, hogy ne szégyelljük példaképnek venni azt a gonosztevőt, akit Jézus méltóvá tett a paradicsomra.

A politikai választásoknál számít, hogy valaki jól tudja rendezni saját ügyeit. Mennyivel inkább kell bízni Abban, aki nem magát gyógyítja, nem a maga javát keresi, hanem az emberek üdvösségét. Mennyivel inkább bátorságra lelünk akkor, ha tudjuk: ahhoz fordulunk bocsánatért, irgalomért, aki még a kereszten függő gonosztevőt is megváltoztatta, és elsőként magával vitte az Országába.

Föltámadása után hasonlóképpen, kinek is jelenik meg először Jézus? A bűnös asszonynak, Magdolnának! (Jn, 20,16) Csakhogy ő is Jézus irgalmas szeretetétől indult meg, mély bűnbánatot tartott, s teljes szívvel a magtalált Igaz és Szent után vágyakozott.

„Számunkra is sok jel adatik, amelyekben a Feltámadott felismerteti magát: a Szentírás, az Eucharisztia, a többi szentségek, és maga a szeretet, a szeretet megnyilvánulásai, amelyek a Feltámadott fényének egy-egy sugarát tükrözik. Engedjük, hogy Krisztus feltámadása megvilágosítson minket, engedjük, hogy az ő ereje átalakítson, hogy a világban a halál jelei általunk is átadják a helyet az élet jeleinek.” (Ferenc pápa 2013. április 3-án).

Ezt kívánom egyházmegyém minden hívének és minden jóakaratú embernek!

Majnek Antal
munkácsi megyéspüspök

A csehek nem fogadnak be több menekültet

Sun, 16/04/2017 - 08:33

Csehországnak nem áll szándékában menekülteket befogadni a menedékkérők áttelepítését célzó uniós kvóták szerint, még akkor sem, ha gazdasági szankciókkal fenyeget az Európai Unió – jelentette ki szombaton Milan Chovanec cseh belügyminiszter a Pravo című prágai napilapnak.

“A mintegy 1600-ból 12 menekültet fogadtunk be” – mondta a tárcavezető. Szerinte ugyanis a többiek nemzetbiztonsági átvilágítása azt mutatta, hogy közülük senkit sem szabad Csehországba áttelepíteni.
Chovanec emellett olyan véleményének adott hangot, miszerint az EU már ősszel elindíthatja a “büntetőintézkedések bevezetését célzó eljárást” Csehországgal szemben a menekültek befogadásának megtagadása miatt.

A cseh belügyminiszter szerint országának még a szankciók fenyegetése mellett sem szabad beleegyeznie a menedékkérők felvételébe. “Nem szabad ide beengedni embereket (a szükséges) ellenőrzések nélkül” – hangoztatta Chovanec, és leszögezte, hogy kiáll álláspontja mellett a kabinetben.

Tavalyelőtt született uniós megállapodás arról, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet “elosztanak” az EU-tagállamok között. Eddig körülbelül 15 ezer embert helyeztek át ilyen formában, mivel több uniós tagállam, köztük Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia is ellenzi a kötelező jellegű mechanizmust.

A fiatalkorúak részleges cselekvőképességéről

Sun, 16/04/2017 - 08:00

„A fiunk még nem töltötte be a 18. életévét, mégis teljesen önállósította magát, elszakadt a családjától. Mivel tehetséges és szorgalmas gyerek, szépen keres a tanulmányai mellett, de a barátai rossz hatással vannak rá, szinte minden pénzét elveri, nem gondol a jövőjére és a családját, a nagyszüleit sem támogatja. Kérem, adjon tanácsot: miként kényszeríthetnénk rá, hogy legyen megfontoltabb, hallgasson a tanácsainkra? Hallottunk róla, hogy a fiatalkorúak cselekvőképessége korlátozott. Mit jelent ez?”

– A 18. életévüket be nem töltött gyerekekkel kapcsolatban a Polgári törvénykönyv (Ptk.) a részleges és a nem teljes polgári cselekvőképesség fogalmait használja, az életkoruktól függően.
A Ptk. 31. cikkelye kimondja, hogy a 14. életévét be nem töltött gyereknek (kiskorúnak) jogában áll önállóan intézni a kisebb hétköznapi jogi vonatkozású ügyleteket. Ez volna a részleges cselekvőképesség. A jogszabály azokat a cselekményeket tekinti kisebb ügyleteknek, amelyek a kiskorú napi igényeinek kielégítését szolgálják, összhangban állnak fizikai, szellemi és szociális fejlettségével, s tárgyuk nem képvisel nagy értéket. Ugyancsak élhet a kiskorú a szellemi és művészeti tevékenység törvényi védelem alatt álló eredményeivel kapcsolatos személyhez fűződő nem tulajdoni jogaival. Kimondja a jogszabály azt is, hogy a kiskorú személy nem visel felelősséget az általa okozott kárért.
A törvény értelmében nem teljes polgári cselekvőképességgel bírnak a 14. életévüket elérő, de a 18-at még be nem töltött személyek (a fiatalkorúak). Számukra lényegesen nagyobb (bár nem teljes) cselekvési szabadságot biztosít a jogalkotó, amiről a Ptk. 32. cikkelye rendelkezik. Az ismertetett 31. cikkelyben rögzített jogokon túl a természetes személyeknek 14–18 éves korukban jogukban áll önállóan rendelkezni a keresetükkel, ösztöndíjukkal vagy egyéb jövedelmükkel. Ugyancsak önállóan gyakorolhatják a szellemi és művészi tevékenység törvény által védett eredményeivel összefüggő jogaikat. Jogi személyek tagjaivá válhatnak, amennyiben ezt nem tiltja a törvény, vagy az adott jogi személy alapszabálya. Önállóan nyithatnak bankszámlát, s rendelkezhetnek az azon általuk elhelyezett pénzeszközökkel.
Egy sor további cselekményt szüleik, örökbefogadóik vagy gondnokaik hozzájárulásával hajthatnak végre a fiatalkorúak. Így a közlekedési eszközökkel, ingatlanokkal kapcsolatos cselekmények végrehajtásához a szülők (örökbefogadók) vagy a gondnok írásos, közjegyző által hitelesített hozzájárulása, valamint a gyámhatóság engedélye szükséges. A fiatalkorúak a gyámhatóság és szüleik (örökbefogadóik) vagy gyámjaik engedélyével rendelkezhetnek a pénzintézetekben részben vagy egészében más személyek által a nevükre átutalt pénzeszközökkel.
A nagyobb lehetőségekkel együtt nagyobb fokú felelősség is terheli a fiatalkorúakat. Így személyesen, a törvényeknek megfelelően felelnek az általuk önállóan, vagy szüleik (örökbefogadóik), gyámjuk engedélyével kötött szerződések teljesítéséért. Amennyiben a fiatalkorúnak nincs elegendő vagyona az okozott veszteség megtérítésére, a szüleiket (örökbefogadóikat) vagy gyámjaikat terheli kiegészítő felelősség.
A fiatalkorú viseli a felelősséget az általa másoknak okozott kárért a Ptk. 1179. cikkelyében rögzítettek szerint.
Indokolt esetben a bíróságnak a szülők (örökbefogadók), a gyám vagy a gyámhatóság kezdeményezésére jogában áll korlátozni a fiatalkorú személynek a keresetével vagy egyéb jövedelmével való szabad rendelkezéshez való jogát, vagy akár a teljes megfosztását is elrendelheti ettől a lehetőségtől. Amint azonban megszűntek azok a körülmények, amelyek a fiatalkorú cselekvőképességének korlátozását indokolták, a bíróság visszavonja a határozatát.
A fiatalkorú személy cselekvőképességének korlátozására vonatkozó eljárási szabályokat a Polgári perrendtartási törvénykönyv (Pptk.) írja le. Az ilyen ügyeket a bíróság úgynevezett külön eljárásként kezeli, az eljárásba – bárki kezdeményezte is azt – kötelezően bevonják a gyámhatóságot. Az érintett fiatalkorú esetleges kizárásáról az eljárásból a bíróságnak kell határoznia.
A keresetben, amelyben indítványozzák a fiatalkorú részleges vagy teljes megfosztását a keresetével vagy egyéb jövedelmével való szabad rendelkezéshez való jogától, részletesen le kell írni mindazon körülményeket, amelyek arra vallanak, hogy a fiatalkorú ezen jogainak gyakorlása számára negatív anyagi, pszichikai vagy egyéb következményekkel jár (lásd a Pptk. 238. cikkelyének 2. pontját!). Amennyiben a bíróság helyt ad a keresetnek, a fiatalkorút gondnokság alá helyezi, s számára a gyámhatóság javaslata alapján gondnokot jelöl ki. A cselekvőképesség korlátozásának megszüntetését a szülők (örökbefogadók), maga a fiatalkorú és a gyámhatóság is kezdeményezheti. Az eljárási költségeket az ilyen ügyekben az állam viseli.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a 16. életévét betöltött fiatalkorúnak jogában áll kezdeményezni a bíróságon a teljes cselekvőképesség megadását (lásd a Ptk. 35. cikkelyének 2. pontját!). Amennyiben a bíróság helyt ad a keresetnek, a szülők elveszítik azt a jogukat, hogy bármilyen módon korlátozzák fiuk cselekvőképességét.

hk

2017. április 16., vasárnap, húsvét első napja

Sun, 16/04/2017 - 00:00
Névnap Csongor – török-magyar eredetű; jelentése: vadászmadár. Idézet „A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: “újra lábra állni”. Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.”

Müller Péter

NÉPI KALENDÁRIUM:

Húsvét vasárnapja

Húsvétvasárnaphoz sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.

Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem.

A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Erre utal, hogy a 19. század végén a Kárpát-medence legkeletibb és legnyugatibb szögletében, valamint katolikusoknál és protestánsoknál egyaránt előfordult. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben. Járhattak gyalog és lovon egyaránt. Nagy lármával, zajjal haladtak. Közben azonban énekeltek és imádkoztak is. A szokás néhol összekapcsolódott a határbeli kutak és források tisztításával. A határkerülők járhattak nagyszombat estéjén, nagyszombat éjszakáján, de volt példa a vasárnap délelőtti határjárásra is. A húsvéti határkerülést gyakran emlegették a 18. századi határperekben, mint egy-egy földdarab hovatartozását bizonyító cselekményt

A katolikus egyházban elterjedt szokás az ételszentelés. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Egyes helyeken húsvét vasárnapján, a reggeli mise után, másutt a nagymise után került rá sor. Ismét másutt szombaton délután és este történt a szentelés, hogy a feltámadás után már fogyasztani lehessen a megszentelt ételeket.

A megszentelendő ételeket – tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót – kosárba rakták és szép szőtt vagy hímzett terítőkkel takarták le. A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták.

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Karlovszky Gusztávné, Miticzky Ida (Munkács, 1883. április 16. – Bp., 1898. augusztus). Regény-és novellaíró. Apja Bereg megyei főügyész volt. Szülei gondos nevelésben részesítették, anyja zongorázni és festeni tanította. Jászay Pál történetíró több hónapot töltött munkácsi házukban, aki felkeltette érdeklődését a történelem iránt. Apja 1845-ben meghalt, ezért egy távoli rokonához, Balogh Ferenchez, Schönborn gróf jószágigazgatójához költözött. Nála ismerkedett meg a francia, német és angol irodalom remekeivel.

1852. október 11-én Munkácson férjhez ment Karlovszky Gusztáv ügyvédhez. 1862-ben Kecskemétre költöztek, mert férjét megválasztották a város főügyészének. Itt olvasta fel Ferenczy Idának első regényét. Sógora, Ilucz Oláh János pesti házában találkozott báró Kemény Zsigmond báróval, aki szintén írásra buzdította. Amikor férjét királyi táblabírónak nevezték ki, akkor Budapestre költöztek. Sokat utaztak Bajorországban, Svájcban, Olaszországban. 1868-ban tevékenyen részt vett az országos nőegylet létrehozásában. 1878-ban elhunyt a férje. Nagy gonddal nevelte fiait. Endre országos allevéltárnok, Bertalan festőművész, Munkácsy Mihály tanítványa, Géza gyógyszerész és szerkesztő lett.

Első irodalmi kísérlete Goethe Mignonjának fordítása volt, amely a Hölgyfutárban (1862) jelent meg. Több, a Rákóczi-szabadságharc korában játszódó elbeszélése látott napvilágot a Fővárosi Lapokban. A szabadságharc és az azt követő megtorlások idejéről szóló visszaemlékezéseit Néhány lap egy munkácsi hölgy naplójából címmel írta meg (Magyarország és a Nagyvilág). Egyik elbeszélésének a munkácsi várban raboskodó Kazinczy, egy másiknak a munkácsi vashámor szobrásza a hőse. Érdekes visszaemlékezéseket közölt Munkácsy Mihály gyerekkoráról, a munkácsi-lavocsnei vasútépítkezésről, a munkácsiak fürdőzéséről, a beregi vadászatokról, amelyekből megismerhető a XIX századi Munkács társadalmi élete.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

-          Makláry Zoltán színész (1896) Kossuth-díjas, klasszikus darabokban népi figurák ízes ábrázolója volt.

-          Zala György szobrász (1858) a neobarokk irányzat legtöbbet foglalkoztatott emlékműszobrásza. Legnagyobb szobrászi feladatát 1894-ben nyerte el a budapesti Millennium emlékmű megbízásával, de a Hősök terén lévő munkát csak 1920-ban fejezte be.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

ÉLŐ, HALHATATLAN, OLYAN, MINT JÉZUS!

„Aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (János 11:25)

Egy Philip nevű kilencéves kisfiú Down-szindrómás volt. A vasárnapi iskolában a többi gyrek gyakran kifigurázta mássága miatt. Húsvér előtt egy héttel a tanító mindegyik gyereknek adott egy műanyag tojást, és arra kérte őket, hogy keressenek olyan dolgokat, melyek az új életet jelképezik, például magokat, leveleket, és tegyék a tojásba. Húsvétvasárnap majd kinyitják a tojásokat, és megbeszélik, melyikben mit találtak. A gyerekek mindenféle dolgokat hoztak: virágokat, pillangót még kavicsot is. De amikor a tanító kinyitotta Philip tojását, az üres volt. Az egyik gyerek felkiáltott: „Ez nem igazság, ő nem jól csinálta!” De Philip megragadta a tanító karját és azt mondta: „Jól csináltam. Azért üres, mert a sír is üres. Ezért van új életünk.” Az osztálynak torkán akadt a szó – és attól kezdve tisztelték Philipet, aki a csoport részévé vált. De Philip családja tudta, hogy a kisfiú ideje rövidre van szabva – kicsi teste sokféle betegséggel küzdött. Még azon a nyáron meghalt. Amikor a nyolcévesek osztálya kénytelen volt szembenézni a halál valóságával, szép sorban odamentek a ravatalhoz – de nem virágokat vittek. Tanítójukkal együtt mindannyian egy üres műanyag tojást helyzetek barátjuk kis koporsójára. Miért olyan fontos Jézus feltámadása? Két okból: 1) Az ő feltámadása garantálja a tiédet is. 2) Életed során te is át fogod élni a gyász fájdalmát, amikor elveszítesz valakit, akit szeretsz. A feltámadás a garancia arra, hogy újra találkozni fogsz vele – élő lesz, halhatatlan, olyan, mint Jézus!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Krisztus feltámadása

Húsvét a liturgikus év legnagyobb ünnepe. A húsvéti mise a feltámadt Krisztust köszönti, mert övé a hatalom és a dicsőség mindörökké. Minket pedig arra int, hogy a keresztségben új életre kelve az odafönt valókat keressük. S így remélhetjük, hogy Krisztussal együtt elnyerjük a feltámadás és az örök élet ajándékát.

Kezdet és vég, múlt és jövő él az örök Mában, mely a Föltámadotté (Szent Ágoston: “aeternum Nunc”, az isteni Most), azé, aki “Halott volt és íme él” (Jel 2,8). A megölt Bárány az Úr, aki eljövendő, hogy befejezze a világ történelmét. – A Krisztus föltámadása és fenségben való kinyilvánulása közt fut a “mi időnk”, a mi utunk. A hit fényében járunk, avagy – a hit homályában is, de szilárd hittel. Hitünk azok tanúságára támaszkodik, akik látták a Föltámadottat, de az Ő Lelkére is, akit belénk küldött. A körülöttünk levő világ, de a jövendő nemzedékek is azon hitben élnek, amit mi vallunk és tanúsítunk életünkkel.

Soubirous Szent Bernadett

Bernadett 1844. január 4-én született Lourdes-ban, szegény munkáscsaládból. Már gyermekkorában sokat kellett dolgoznia. 14 éves volt, amikor 1858. február 11 és július 16 közötti időben tizennyolcszor megjelent neki a Szűzanya. Mária azt mondta neki, hogy nem ebben az életben, hanem a túlvilágon teszi boldoggá.

A jelenések miatt sokat zaklatták még az egyháziak is addig, amíg a jelenéseket hivatalosan el nem ismerték. Jelen volt még, amikor Lourdes-ban megépült az altemplom. Azután 1866 júliusában bevonult a Caritas és Iskolanővérek Nevers-i kolostorába. Meg nem értés, betegség és szenvedés volt itt is a sorsa. Fogadalmát is csak akkor tehette le, amikor betegsége életveszélyesre fordult. Mindössze 35 évet élt. 1879. április 16-án halt meg a Nevers-i kolostorban. Holttestét épségben találták meg, amikor 30 év múlva felnyitották a sírját. Így látható teste most is a templom oldalkápolnájában. 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták.

bacskaplebania.hu

Nagycsaládok Kárpátalján: a tiszacsomai Popovics család

Sat, 15/04/2017 - 18:34

Öt évvel ezelőtt indította el a Kárpátalja.ma hírportál nagycsaládos rovatát, melyben azóta közel száz kárpátaljai magyar nagycsaládot ismerhettünk meg.

Közülük legtöbben kisgyermekesek, a szülők egyelőre a „kis gyerek, kis gond” időszakot élik meg. Könnyen érheti éppen ezért az a vád őket, hogy még nem tudják, mi vár rájuk, hiszen még ezután következik a neheze: az iskolaválasztás kérdése, a kamaszkor rögös útja, a továbbtanulással járó számos költség, nem beszélve a kiházasítás feladatáról. A „felelősségteljesen” gondolkodók tudják ezt, s „nem vállalják túl magukat”.

Cáfolatként hadd mutassak be egy olyan nagycsaládot, amelyben nyolc gyermek nevelkedett, s valamennyien testileg és lelkileg is egészséges felnőttek lettek, akik megtalálták a helyüket az életben.

Ismerjük meg a Tiszacsomán élő Popovics Andor és Ilona családját!

 

Az ikrek

– Ilonka néni! Hány éve házasok Andor bácsival?

– 47 évvel ezelőtt házasodtunk össze. A férjemmel, Andorral mind a ketten tiszacsomai születésűek vagyunk. Andor másfél évig udvarolt nekem, mielőtt elvett. Csak ritkán találkoztunk, mert akkoriban Beregszászban dolgoztam egy varrodában, és bent laktam a városban.

 

– Hol telepedtek le az esküvőt követően?

– Itt, Csomán. Három hónapig anyósomnál laktunk, közben saját ház építésébe kezdtünk. Mindkét oldalról segítettek a szülők bennünket, meg aztán abban a világban könnyebb volt építkezni. Nagy házat akartunk. Volt benne két szoba, egy nagy konyha, veranda, előszoba. Aztán, ahogy sorra születtek a gyerekek, mindig bővítettünk a családi fészken is.

 

Ilonka néni Andris unokájával

– Hány gyermeket terveztek?

– Andorral mind a ketten nagycsaládban nőttünk fel, két-két testvérünk volt. Miután összeházasodtunk, az első évben még nem jött a gyermekáldás, már attól féltem, hogy meddő vagyok. Ezért megfogadtam, hogy ha szülhetek, ahány gyermeket ad a Jóisten, mindet megtartom.

 

– A Jóisten pedig igen bőkezű volt…

– Igen, nyolc gyermekünk született. Az első Zoltán volt 1972-ben. Ő Nagyberegen él, két gyermeke született, s már ő is nagyapa. Amikor Zoltán lakodalma volt, akkor született meg a legkisebb gyermekünk, Ádám. Közte és a legidősebb unokám között csak egy év korkülönbség van.

 

– Akkoriban hová mentek az asszonyok szülni?

– Mind a nyolc gyermekünket Beregszászban hoztam a világra. Hét napig kellett a szülés után bent feküdnöm velük. Amikor hazajöttem, édesanyám és anyóson segített az első időkben. Ritkán a védőnő is megnézett bennünket.

 

Ádám

– Meséljen a család többi tagjáról is!

– András fiunk 1973-ban született, József 1977-ben. 1981-ben jött a világra Norbert. Öt év múlva érkezett a családba az első lányunk, Babett. Őt két ikerlány, Tünde és Erika követte 1988-ban. A legkisebb, Ádám, 1993-as születésű. Őt nagyon elkényeztettük. Mindent megengedtünk neki, a testvérei sem bántották soha.

 

– Hogyan fogadta a család azt, hogy nyolc gyermeket vállaltak?

– Nem örültek neki, ám én egyedül is elboldogultam a gyermekeimmel. Türelmem is volt hozzájuk. A nagyobbak vigyáztak a kisebbekre, a fiuk odafigyeltek a lányokra. Ahogy nőttek, a házimunkába is besegítettek. A többit – ruhát, cipőt – az Isten mindig kirendelte. A testvérek között is jó kapcsolat alakult ki, nagyon szeretik egymást, és összetartanak. Rólunk is gondoskodnak.

 

– Miből tartották el a családot?

– Andor bácsi traktoristaként dolgozott, én pedig a rendelőben voltam huszonkét éven át takarítónő.

Csak az ikrekkel maradtam otthon három évig, a többieknél hamarabb visszamentem a munkahelyemre. A gyerekek aztán óvodába, iskolába kerültek.

 

Erika a férjével

– Hogyan alakult az életük?

– Zoltán Magyarországon dolgozik építkezéseken. Ahogy már említettem, ő Nagyberegre nősült, s a menyemmel két gyermekük van. A fiuk tizennyolc éves. A lányuk Borzsovára ment férjhez, már egyéves a dédunokám.

Andrásék itt laknak Csomán, nekik két fiuk van. A nagyobbik, Alex tizennyolc, a kisebbik, Andriska tizenhét éves, ő Karácsfalván tanul a görögkatolikus líceumban. András is Magyarországon keresi a kenyeret.

Józsi még nem nősült meg, a csomai kenyérgyárban van a munkája már tizennégy éve. Norbi velünk lakik, még neki sincs felesége.

Az ikrek ide mentek férjhez a faluba. Tündének három gyermeke van, Erikának kettő. Erika férje is külföldön dolgozik.

Babett Beregardóban lakik a családjával. A férje, Zoltán a Henkel busztársaság vezetője és tulajdonosa. Nekik egy fiuk és egy lányuk van.

Ádám még nőtlen, most Csehországban dolgozik. Nem örülök neki, de nem tarthattam vissza. Úgy látom, hogy az ő korosztályának olyan igényei vannak, amelyeket nem lehet itteni fizetésből kielégíteni. Egymás után mennek a fiatalok, ha az egyik vesz valamit, akkor az a másiknak is kell.

 

Tünde a családjával

– Kikérik a tanácsukat a gyermekeik?

– Általában beszámolnak róla, hogy mi történik velük, mi pedig elmondjuk a véleményünket. Egyedül a párválasztásba nem szóltunk bele. Jól kijövünk a menyekkel és a vőkkel. Ehhez az szükséges, hogy alkalmazkodjunk egymáshoz. Nem könnyű, hiszen a mai generáció teljesen más életet él, mint amilyen a miénk volt egykor. Nem akarnak jószággal, földdel foglalkozni.

Mi a férjemmel még tartunk teheneket, disznókat, aprójószágot, és is földet művelünk. Norbi segít, ha itthon van. Amikor ő dolgozik, Erika feji meg a teheneket. Ha szükséges, én is odaülök a fejővödör mellé.

 

– Mikor van együtt az egész család?

– A nagy ünnepekkor, karácsonykor, húsvétkor mindig összejövünk. A disznóölés is családi esemény. Mindenki kap kóstolót. Legutóbb virágvasárnap voltak nálunk a gyerekek és az unokák. Inkább ők jönnek el hozzánk, nekik autójuk van, könnyebben tudnak utazni. Az ikerlányaim minden egyes nap ránk néznek. A három nőtlen fiunk még velünk lakik.

 

Babett a családjával

– Hogy szolgál az egészségük?

– Jól vagyunk. Andor bácsinak több műtétje is volt az elmúlt években, de szépen felépült a betegségekből. Az én egészségem is rendben van. Néha fájdogál a lában, de kinek nem? Az egyik kis unokám azt szokta nekem mondani, hogy öreg vagyok. Erre mindig az a válaszom, hogy nem, mert még táncolni akarok a lakodalmában.

 

– Ilonka néni, a csomai görögkatolikus templomban találkoztunk. Gyakran eljár a szertartásokra?

– Mindig ott vagyok. Régebben a férjem is rendszeresen jött, de most már gyenge a gyalogláshoz, mi pedig messze lakunk a templomtól. Vasárnap fél tízre elkészítem az ebédet, hogy időben elérjek a templomba. A lányaimat is arra tanítottam, hogy a főzés nem lehet kifogás a liturgia elmulasztására. Sajnos csak nekik tudtuk átadni a görögkatolikus hitet, a fiaink nem vallásosak. Az unokák már igen. Andris unokám a Sztojka-líceumban tanul, sokat változott, amióta ott van. Már én is voltam az iskolájában, és nagyon tetszett nekem.

 

– Hogyan telnek a nyugdíjas éveik?

– Este a tyúkokkal fekszünk, már hét-nyolc óra körül az ágyban vagyunk. Reggel korán kelünk, hozzászoktunk. A férjem sokszor már hajnali négykor fent van, én többnyire ötkor ébredek. Elrendezzük az állatokat, segítünk az unokák gondozásában. Szeretnek nálunk lenni. Húsvétra együtt festjük a hímes tojást a hagyma levében.

 

Alex

– Húsvétkor együtt lesz a család?

– Igen, mindig nálunk ünnepelünk.

 

– Jön a nyár, vannak már tervei Ilonka néninek?

– A kertet bevetjük, lesz benne kukorica, burgonya, zöldség. A többi földünkben kalászos lesz. A terményekből a gyerekeknek is adunk.

 

– Van kinek adni, hiszen nyolc gyermek, tizenegy unoka és egy dédunoka tarozik a Popovics nagyszülőkhöz. Örül, hogy így adta a Teremető?

– Igen. Azt látom, hogy ahol egy gyermek van, ott sincs több és nincs nagyobb öröm, mint nálunk. Azt szoktam mondani, hogy amíg felnőttek a gyermekeink, mi „küszködtünk” velük, most ők „küszködnek” velünk. Ez az élet sorja.

 

– Isten tartsa meg erőben és egészségben az egész családot!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

 

Bahreini Nagydíj – Bottas nyerte az időmérőt

Sat, 15/04/2017 - 18:23

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 27 éves versenyző pályafutása 80. F1-es hétvégéjén szerezte meg első pole pozícióját.

Bottas mellől csapattársa, a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé, a Ferrari német pilótájáé lett.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.

Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján

Sat, 15/04/2017 - 18:05

Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján sem nemzetközi nyomásra, sem pedig a Soros György által támogatott civil szervezetek támadásai, tüntetései miatt – erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs az aznap délutáni röszkei demonstrációra utalva úgy fogalmazott: kibújt a szög a zsákból; a tüntetés kristálytisztán megmutatja, miről is szól az elmúlt időszak Magyarországra nehezedő nyomása és miről szólnak valójában az elmúlt napok tüntetései. Szerinte a Soros György által támogatott szervezetek azt akarják elérni, hogy Magyarország változtasson bevándorláspolitikáján, engedjen a nemzetközi nyomásnak és engedje be tömegével a bevándorlókat Magyarországra.

Hidvéghi Balázs szerint ezt ma Röszkén nyíltan is hirdetik, míg máskor egyéb ügyek mellé vagy más ürügyek mögé bújva támadják a magyar bevándorláspolitikát. Véleménye szerint minden egyes ilyen akcióval azt üzenik a bevándorlóknak, hogy bátran szegjék meg Magyarország törvényeit és lépjenek be akár illegálisan az ország területére.

A Fidesz és a kormány azonban elszánt a nemzeti szuverenitás védelmében. Nem fogunk engedni a külső nyomásnak, meg fogjuk védeni Magyarország és a magyar emberek biztonságát. Ez számunkra mindig fontosabb volt és az is marad, mint bármiféle külső elvárás, külföldi nyomás vagy nyomásgyakorlás – szögezte le a párt kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs arról is beszélt, hogy a magyar bevándorláspolitikával szembeni nyomásgyakorlás részét képezik a sorozatos tüntetések és a Soros-szervezetek egyéb dezinformációja, vádaskodása. Hol a magyar rendőrséget támadják igaztalan vádakkal, hol a jogi határzár intézményét, hol civil szervezeteken keresztül terjesztenek hazugságokat, vagy éppen a Soros-egyetem kapcsán mondanak valótlan állításokat – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt: nem csodálkozik azon, hogy a Jobbik plakátjait esetleg megrongálja valaki, mert szerinte azok egészen elképesztőek, sértőek és alacsony színvonalúak. Egy kétségbeesett párt elkeseredett akcióinak vagyunk szemtanúi – mondta, hozzáfűzve: “feladva korábbi identitásukat, egy milliárdos markába kerültek, a hatalom és a pénz mindent felülír, ők ezt akarják, és ezért akár ilyen alantas hazugságokat is kiplakátolnak”.

Arra is emlékeztetett, hogy egy korábbi bírósági határozat szerint a “plakátokon való véleménynyilvánítás megengedett, és a véleményszabadság keretein belül van, ha nem szervezett”.

Egy másik, a választási rendszer módosítására vonatkozó kérdésre azt mondta: a Fideszt meg lehet verni a választásokon, és ennek az a “titka”, hogy több szavazatot kell szerezni a választókerületekben és a listákon, ez a lehetőség pedig mindenki előtt nyitva áll. Megjegyezte: a valós politikai támogatottság hiánya lehet tény, de erre nem lehet orvosság az, hogy valaki állandóan a választási rendszerben keresi a hibákat. Utalt arra is, hogy a Velencei Bizottság is vizsgálta a magyar választójogi törvényt, és mindent rendben talált.

Egy, a lejárató cikkekről szóló kérdésre azt mondta: ha valaki az interneten, a Facebookon éli a magánéletét, és közben közszereplőnek tartja magát, akkor nem csodálkozhat azon, hogy ha ebből adott esetben akár cikk is születik.

Arra a felvetésre, hogy Sólyom László volt államfő szerint alkotmánysértő a CEU-t érintő jogszabály, azt mondta: az alkotmányossági kérdést a Fidesz képviselői a beterjesztés előtt vizsgálták, azt alkotmányosnak találták, és Áder János is annak ítélte, erről pedig közleményt is kiadott a jogszabályt aláíró köztársasági elnök.

Többen meghaltak Aleppónál egy buszkonvoj elleni merényletben

Sat, 15/04/2017 - 17:26

Legalább 22 ember életét követelte a szíriai Aleppónál szombaton egy buszkonvoj elleni öngyilkos merénylet – közölte a szíriai televízió.

Értesülések szerint az elkövető a gépkocsijába rejtett pokolgépet az Aleppóba tartó több tucat busz mellett hozta működésbe.

A város Rashidín nevű külterületén várakozó buszokkal két északnyugat-szíriai síita faluból, Fúából és Kafrajából származó embereket szállítottak. A szunnita lázadók által ostromlott két település kiürítése pénteken indult meg a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban. Párhuzamosan zajlott a kormányerők által hónapok óta ostromlott Madajá és Zabadani hegyvidéki üdülőhelyek evakuálása, a településeket szunnita lázadók és családtagjaik hagyhatták el.

Nem jön elég támogatás a nigériai segélyezésre

Sat, 15/04/2017 - 16:08

Megszakadhat az élelmiszersegélyek küldése több mint egymillió, a Boko Haram nevű iszlamista szervezet miatt éhező nigériainak, ha a nemzetközi közösség által megígért pénzek nem érkeznek meg – közölte az ENSZ egyik tisztviselője.

Peter Lundberg, a világszervezet nigériai emberjogi koordinátora erről a Le Monde című francia lap pénteki számában írt. Közölte, hogy az ENSZ segélyfelhívására csak a kért összeg 15 százaléka folyt be eddig. A következő félévben mintegy 242 millió amerikai dollárra lenne szükség az 1,8 millió ember ellátására.

Hangoztatta, “A megfelelő finanszírozás nélkül az ENSZ élelmezési segélyszervezetének, a World Food Programnak (WFP) csökkentenie kell létfontosságú támogatását”. Nigéria északkelti részén mintegy félmillió gyerek súlyosan alultáplált – mondta. Kezelés nélkül minden öt gyerek közül egy meghal – tette hozzá.

Lundberg szólt arról is, hogy az ENSZ egymilliárd dollárt kért az idei évre Nigéria számára, ahol az ország északkeleti részén mintegy 4,7 millió ember vár sürgős élelmiszersegélyre.

A nigériai hadsereg ádáz harcot vív azért, hogy visszafoglalja a Boko Haram szélsőséges szervezet által elfoglalt területeket. A több éve tartó iszlamista felkelés miatt megszűnt az élelmiszertermelés, megszűntek a piacok, súlyos éhínség alakult ki.

Huszonnégy Alexandra üzlet helyén nyílik Líra-Móra könyvesbolt április végéig

Sat, 15/04/2017 - 15:23

Összesen 24 egykori Alexandra könyvesbolt helyén nyit Líra-Móra könyvesbolt néven új üzletet április végéig a Janikovszky és Kolosi Kft., az üzemeltető kedden az utolsó szükséges szerződéseket is aláírta az üzlethelyiségek bérbeadóival. Húsz könyvesbolt már megnyílt, további négy megnyitása a következő hetekben várható – tájékoztatta a Líra Könyv Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint a januárban bezárt egykori Alexandra könyvesboltok kiesését az egész magyar könyvpiac megérezte, a Móra Könyvkiadó és a Líra-csoport tulajdonosai ezért elhatározták, hogy ajánlatot tesznek az ingatlan-tulajdonosoknak a stratégiai szempontból fontosnak ítélt könyvesboltok átvételére. Az általuk létrehozott Janikovszky és Kolosi Kft. végül 24 üzlethelyiség bérleti jogát szerezte meg az ország számos pontján.
A szerződések aláírása után a legtöbb helyen lezajlott a leltár is, a Líra Könyv Zrt. – mint nagykereskedő – pedig ajánlatot tett a korábban az Alexandra-csoporttal szerződésben álló kiadóknak az árukészlet bizományos átvételére. A kiadók éltek a lehetőséggel, így sikerült elkerülni, hogy kereskedelmi és kulturális szempontból egyaránt fontos könyvesboltok huzamos ideig zárva tartsanak – közölte a Líra.
A Líra Könyv Zrt. emellett saját kereskedelmi és franchise hálózatát is növelte. Az ugyancsak tavasszal megnyíló mohácsi és tököli Líra-könyvesboltok mellett a fővárosi Dohány utcában kedden – háromhetes próbaüzem után – megnyit a Magvető Café is. Az irodalmi kávézó és könyvesbolt elsősorban a Magvető Kiadó könyveit kínálja a vásárlóknak.
Több mint 700, a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő kötet kapható jelenleg kereskedelmi forgalomban, de eddig nem volt olyan könyvesbolt, ahol a vásárlók a teljes kínálatból válogathattak volna. A Magvető Café emellett találkozási pont is kíván lenni, ahol kötetbemutatók, kisebb színházi előadások és rendhagyó irodalomórák várják a szépirodalom barátait.
Az április végére lezáruló építkezési folyamat végén összesen 92 könyvesboltot működtet majd a Líra-csoport, ezzel Magyarország legtöbb könyvesboltot üzemeltető hálózata jön létre – közölték.
A nyilvános cégadatok szerint a Líra Könyv Zrt. nettó árbevétele 2015-ben 5,89 milliárd forint volt az előző évi 5,13 milliárd forint után. A cég mérleg szerinti eredménye 167 millió forintra nőtt az előző évi 145 millió forint után.

Mióta van csokiból a húsvéti tojás?

Sat, 15/04/2017 - 14:46

A tojást hozó nyuszi már a XVI. század óta létezik. Már ekkor ajándékokkal és tojásokkal lepték meg szeretteiket az emberek. De csokitojást először csak a XIX. században adhattak egymásnak az emberek.

Az első csokoládéból készült tojások a XIX. század elején bukkantak fel Németország és Franciaország területén és a század végére gyakorlatilag egész Európában népszerűségnek örvendett már. Az első igazi, klasszikus, üreges és ízletes csokitojás pedig a Cadbury műhelyben készült 1875-ben.

A különböző csokifigurák gyártása Magyarországon az 1900-as évek elején kezdődött meg. Az első példányok tömény, tojásformába öntött példányok voltak, üregeseket nagyon kevesen tudtak készíteni. Az emberek eleinte idegenkedve fogadták, az akkor még különös szokásnak tűnő csokoládé-tojásokat.

A két világháború között azonban fellendült a fogyasztásuk, ami nagyban a csomagolásnak volt köszönhető. A neves művészek és grafikusok által tervezett, csodálatosan kidolgozott csomagolópapírokat akkoriban a szaksajtó a világ legjobbjainak ítélte, mely komolyan hozzájárult a csokoládé terjedéséhez.

A csokitélapó nemzetközi karrierje is a XIX. században, 1880-ban kezdődött, amikor a Suchard család egy 300 darabból álló sorozatot készített kifejezetten gyűjtők számára. Ezek az édességek szintén tömör csokiból készültek még. A sikeren felbuzdulva aztán a gyárak hamarosan ráálltak a tömeggyártásra.

Magyarországon 50 évvel később egy egészen más technikával indult a termelés: Stühmer Frigyes, a legnagyobb hazai csokoládégyár alapítója 1934-ben egy egyedülálló technikával kezdett bele a csokoládéfigurák gyártásába. A legkülönfélébb alakokat készítették el így, például matyó legényt és leányt, húsvéti nyulat, de persze nem maradhatott ki a Mikulás sem. Később megépült a Diósgyőri Édesipari Gyár, ahol Magyarországon először kezdődött el a csokoládéfigurák gépesített nagyüzemi gyártása.

Lavrov megbüntetné a szíriai gáztámadás felelőseit

Sat, 15/04/2017 - 14:01

Meg kell büntetni az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott feltételezett gáztámadás felelőseit – jelentette ki szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus azután nyilatkozott, hogy Moszkvában megbeszélést folytatott katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejkkel.

Lavrov a közös sajtóértekezleten kijelentette, Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy a szíriai Han Sejkun településen történteket szakértőkből álló nemzetközi csoport vizsgálja ki, amely munkájában támaszkodna a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) titkárságának munkatársaira. A csoport részét képeznék továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagjainak, az európai országoknak, valamint a régió államainak szakértői.

Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a vizsgálat eredményei tárgyilagosak lesznek, és a cselekmény tetteseit felelősségre vonják.

A katari diplomácia vezetője hangoztatta, hogy Doha kiáll az asztanai formátumban tartott szíriai rendezés mellett. Hozzátette, megvitatták az ott folytatott tárgyalásokat, amelyeket a továbbiakban is támogatnak, és amelyek jelentős segítséget nyújtanak a szíriai politikai rendezést célzó genfi folyamathoz.

Lavrov azt is mondta, a konfliktus külföldi szereplőinek jelezniük kell a szíriai konfliktusban érintett felek számára, hogy támogatják a tűzszünetet. Világos, egyeztetett jelzéseket kell küldeni, hogy az Asztanában kötött megállapodásnak megfelelően tartsák tiszteletben a fegyvernyugvást.

Damaszkuszt vádolják és védik

A nyugati országok a szíriai kormányerőket vádolják a több mint 80 halálos áldozatot követelő április 4-ei akció elkövetésével, Damaszkusz azonban tagadja ezt.

Az Egyesült Államok a valószínűsített vegyifegyver-támadásra megtorlásul április 7-én 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított el a szíriai Sarját légi bázis ellen, ahonnan a feltételezések szerint a rezsim erői elkövették az idlíbi település elleni csapásukat.

У Берегові відзначили День угорської поезії спільним читанням віршів

Sat, 15/04/2017 - 13:42

Грайливий вітер, що колише віття, хмарний небосхил, відкриті парасольки, тихий дощик – видовище, яке могли побачити гості події «Вірш площі», що відбувся 11 квітня на головній площі Берегова з нагоди Дня угорської поезії за організації ГО «Pro Cultura Subcarpathica» («PCS»). У заході взяли участь учні та вчителі угорськомовних шкіл з різних куточків Закарпаття. З огляду на те, що цьогоріч відзначають рік памʾяті Яноша Араня, присутні разом продекламували вірш угорського поета «Полегшення».

«Навіть погода пристосувалася до настрою вірша Араня», – звернула увагу присутніх голова «PCS» Кристина Кудлотяк, додаючи, що попри несприятливі погодні умови захід привабив багато відвідувачів.

У своїй промові генконсул Угорщини в Берегові Ендре Саліпські наголосив на важливості збереження угорської культури та мови, яке у нинішній ситуації проходить через неабиякі випробування. Наостанок високопосадовець процитував спонукальні рядки одного з віршів Яноша Араня.

Ректор Закарпатського угорського інституту ім. Ф. Ракоці ІІ Ілдіка Орос озвучила одну з точок зору колишнього монаха-бенедиктівця Плаціда Олофсона, згідно якій людина у всьому може знайти радість. «Вірш для нас, угорців, як молитва: у ній ми знаходимо і радість, і печаль», – підмітила ректор інституту. Наприкінці свого виступу вона зачитала обнадійливі слова закарпатської угорської письменниці Магди Фюзеші.

Опісля вітальних слів присутні продекламували вірш «Полегшення». Потім учень Берегівської ЗОШ №4 ім. Л. Кошута прочитав на памʾять поезію Дороті Новак «Перший рядок вірша».

Через погіршення погодних умов святкування продовжилося в атріумі ЗУІ. Допоки улагоджувалися технічні моменти, присутні мали змогу залишити свої підписи на розміщеному біля сцени портреті Яноша Араня. Потім письменник та член Літературного угрупування ім. Вілмоша Ковача та гурт «Альманах» мелодекламували вірші угорських поетів.

Наприкінці заходу настало й довгоочікуване «полегшення»: «Подих радості, / Очистять перли смутку, / На похмурих храмах / Веселка яскравими барвами заграє».

Томаш Нодь
Kárpátalja.ma

Ferenc pápa vezeti a húsvéti vigíliát

Sat, 15/04/2017 - 13:26

A teljesen sötétbe borult Szent Péter bazilikában kezdődik nagyszombat este a virrasztás, amelyen Ferenc pápa felnőtteket keresztel meg. A húsvét vasárnapi misén magyar nyelven is imádkoznak.

A húsvéti vigília hagyománya szerint a nagyszombat este fél kilenckor kezdődő szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indul, ahol az egyházfő megáldja a tüzet, rávési az alfa és az ómega görög betűket, valamint a 2017-es évszámot a húsvéti gyertyára, majd meggyújtja.

Innen Ferenc pápa és a vele koncelebráló papok a bazilika főhajóján az oltárig haladnak. Szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben és sötétben van, csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világítják meg. A bazilikában akkor gyulladnak fel a fények, amikor a pápa az oltárhoz ér. Ezzel egy időben megszólalnak a Szent Péter bazilika három napja néma harangjai is.

Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztel meg, akik a világ különböző országaiból érkeznek.

A Vatikán honlapján közöltek szerint a vasárnap délelőtti, Szent Péter téri misén szokás szerint a világ különböző nyelvein imádkoznak, olaszul, héberül, angolul, portugálul, kínaiul. A vatikáni miséken felhangzó imádságok nyelvét folyamatosan váltogatják, a nagy világnyelvek mellett gyakori a ritka nyelvek használata is, az európai nyelveket pedig körforgásszerűen használják.

A negyedik imádság ez alkalommal magyarul szól: “A Húsvétból fakadó új élet kegyelme győzzön le minden megosztottságot és haragot, táplálja a testvériséget és segítsen mindenkit az igazság keresésében!” Vasárnap lesz 90 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa, akit Ferenc pápa már az előző napokban személyesen felköszöntött a Vatikánban – közölték.

Áldozatai vannak az iráni áradásnak

Sat, 15/04/2017 - 12:59

Legkevesebb 25 ember meghalt és 16 eltűnt az Irán észak-nyugati részén a felhőszakadások következtében keletkezett árvizekben – közölte szombaton a helyi sajtó.

Az IRNA iráni állami hírügynökség idézte Ajabsir település rendőrfőnökét, aki arról számolt be, hogy tizenkét ember – három nő és kilenc férfi – holtestére bukkantak.

Az állami televízió tudósítása szerint Kelet-Azerbajdzsán Ázarsahr településén két ember meghalt, míg a tartomány más részein az előző értesülések szerint legalább tizenhat eltűnt. Az áldozatok száma közben növekedett, mert nem szűnik a heves esőzés.

A tévében bemutatott felvételeken azt lehetett látni, hogy az áradat autókat sodort magával. A vörös félhold, a hadsereg és a Forradalmi Gárdisták emberei is segítséget nyújtanak a menekítésben.

Varázslatos Magyarország – természetfotózás

Sat, 15/04/2017 - 12:45

A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. kiírja a Varázslatos Magyarország természetfotós pályázatát, amelynek alapvető célja, hogy népszerűsítse Magyarország nemzeti parkjainak csodálatos adottságait, természeti szépségeit, valamint természetfotósok számára folyamatos pályázati lehetőséget biztosítson. Szeretnénk létrehozni és megteremteni egy közösséget, amelynek célja gyönyörű országunk, valamint nemzeti parkjaink természeti szépségeinek, növény- és állatvilágának, valamint a nemzeti parkok által őrzött kulturális örökségnek a bemutatása. Szeretnénk támogatni pályázati lehetőséggel és díjakkal a Varázslatos Magyarország természetfotósait, valamint inspirálni mindazokat, akik vágyat éreznek e csodálatos hivatás, hobbi űzéséhez. Célunk, hogy a magyar emberek jobban megismerjék országunk természeti szépségeit, valamint az, hogy Magyarországon és külföldön egyaránt büszkélkedhessünk természetfotósainkkal és munkáikkal. Nemzeti parkjainkról további információkért, keresd fel a Magyar Nemzeti Parkok weboldalát, ahol minden nemzeti parkról bővebben tájékozódhatsz, illetve könnyedén eljuthatsz az egyes nemzeti parkok saját honlapjaira is!

A 2017 pályázati évben (2017. április 1.-2017. december 20. a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. a következő kategóriákban hirdet meg havi természetfotós pályázatot (a 2017 pályázati évben nem lesz sem január, sem pedig február havi pályázat).
A pályázati évben 9 havi pályázat kerül kiírásra, amely pályázatok minden tekintetben egy-egy külön pályázatnak minősülnek (külön-külön pályázati kiírásokkal, díjakkal, zsűrizéssel):

Havi természetfotós pályázatok:
1. Varázslatos Magyarország természeti szépségei
2. Varázslatos Magyarország madarai
3. Varázslatos Magyarország egyéb állatai
4. Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből
A. Varázslatos Magyarország mozgásban a természet (videó)
B. Varázslatos Magyarország ember a természetben
C. Képek a nagyvilágból

1. Varázslatos Magyarország természeti szépségei
Ebbe a kategóriába nevezhetők a következő témákban készített természetfotók:
- nemzeti parkok kulturális örökségei,
- tájképek,
- vízesések,
- kompozíciók,
- erdők,
- virágok, növények, gombák, mohák
- valamint, az ezekről készült makró felvételek.
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.

2. Varázslatos Magyarország madarai
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.

3. Varázslatos Magyarország egyéb állatai
Ebbe a kategóriába nevezhetők a következő témákban készített természetfotók:
- emlősök,
- kétéltűek,
- hüllők,
- halak,
- ízeltlábúak,
- férgek
- valamint, az ezekről készült makró felvételek.
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.

4. Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből
Ebbe a kategóriába nevezhetők a kompakt vagy bridge géppel készített természetfotók. A kompakt vagy bridge géppel készített természetfotók kizárólag ebbe a kategóriába nevezhetők!
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.
A fentiekben felsorolt bármely pályázaton megszerzett pont bekerül a ranglistába (kivéve a közönségszavazást, amely továbbiakban sem kerül a ranglistába), a havi pályázatokon a 9 hónapból a legjobb 7 hónap, azaz 42 feltöltött képpel maximálisan 2100 pont szerezhető összesen a 2017-es pályázati évben (a legtöbb pontot elérő pályázó nyeri meg a 2017-es pályázati év fődíját),
- a pályázati év, 2017 pályázati évben 2017. április 1-től 2017. december 20-ig tart,
- havi természetfotós pályázatokra havonta maximum 6 kép tölthető fel,
- az év végi eredmény illetve fődíj a 9 hónapból a legjobb 7 hónap összpontszáma alapján kerül kiosztásra (ez lehetőséget ad azoknak a pályázóknak is, akik kihagynak maximum 2 hónapot, hogy az év végi fődíjért versenyben maradhassanak),
A. Varázslatos Magyarország mozgásban a természet (videó) (május 1-től)
Ebbe a kategóriába nevezhetők az alábbi feltételeknek megfelelő természetről készített videók:
- A videó hossza 15 és 30 másodperc közötti
- A videó formátuma: MP4
- A videó minimális felbontása 720p (azaz 1280x720px)
- A videó maximális felbontása 1080p (azaz 1920x1080px)
- A videó felbontása feleljen meg valamely szabványnak (pl. 720p-1280×720, 1080p-1920×1080)
- A videópályázatra havonta maximum 2 videó tölthető fel
- Csak Magyarország közigazgatási határain belül készült videók nevezhetők
- A videó készítésének időpontjára vonatkozóan nincs időkorlát
Egy benevezett videóra kapható maximális pontszám: 50.
A videópályázatra a nevezési díj 500 Ft videónként, havonta egy videó feltöltése ingyenes.
Az Mozgásban a természet pályázaton megszerzett pont különálló videó ranglistára kerül, mely a pályázók egész éves összpontszáma alapján alakul.
- a pályázati év, 2017 pályázati évben 2017. április 1-től 2017. december 20-ig tart,
- az év végi eredmény illetve a Mozgásban a természet pályázat fődíja a 9 hónap összpontszáma alapján kerül kiosztásra,

B. Ember a természetben
Ebbe a kategóriába nevezhetők az alábbi feltételeknek megfelelő fotók:
- a fotókon szerepeljen ember, közvetve, vagy közvetlenül
- a fotó a szabad természetben készüljön,
- álló orientáltságú kép legyen (vagy ha fekvő, akkor lehetőség legyen megvágni állóban),
- ideális esetben a kép felső negyedébe ne kerüljön aktivitás, vagy ember,
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.
Az Ember a természetben pályázaton megszerzett pont nem kerül be a ranglistába. A pályázatra beküldött legjobb munkákból a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos lapja, a Turista Magazin választhat címlapot Emellett a pályázatra beküldött a képek (a fotós nevének megjelölésével, és a Varázslatos Magyarország logójával ellátva) felkerülhetnek a Magyar Nemzeti Parkok honlapjára, illetve megjelenhetnek a Magyar Nemzeti Parkok márkajelzéssel ellátott kiadványokban is.
- a pályázati év, 2017 pályázati évben 2017. április 9-től 2017. december 20-ig tart,
- az Ember a természetben pályázatokra havonta maximum 3 kép tölthető fel,
- az év végi eredmény illetve az Ember a természetben különdíj a 9 hónapból a legjobb 7 hónap összpontszáma alapján kerül kiosztásra (ez lehetőséget ad azoknak a pályázóknak is, akik kihagynak maximum 2 hónapot, hogy az év végi különdíjért versenyben maradhassanak),

C. Képek a nagyvilágból
Ebbe a kategóriába nevezhetők az alábbi feltételeknek megfelelő fotók:
- a fotó bármely ország területén készülhet, kivéve Magyarország
- a fotó a szabad természetben készüljön,
Ebbe a kategóriába nevezhetők a következő témákban készített természetfotók:
- nemzeti parkok kulturális örökségei,
- tájképek,
- vízesések,
- kompozíciók,
- erdők,
- virágok, növények, gombák, mohák
- madarak
- emlősök,
- kétéltűek,
- hüllők,
- halak,
- ízeltlábúak,
- férgek
- valamint, az ezekről készült makró felvételek.
Egy benevezett természetfotóra kapható maximális pontszám: 50.
- a pályázati év, 2017 pályázati évben 2017. április 9-től 2017. december 20-ig tart,
- “Képek a nagyvilágból” pályázatokra havonta maximum 4 kép tölthető fel,
A Képek a nagyvilágból pályázaton megszerzett pont bekerül a pályázat különálló ranglistájába ranglistába, a havi pályázatokon a 9 hónapból a legjobb 7 hónap, azaz 28 feltöltött képpel maximálisan 1400 pont szerezhető összesen a 2017-es pályázati évben (a legtöbb pontot elérő pályázó nyeri meg a 2017-es pályázati év Képek a nagyvilágból fődíját),
Mire és milyen képekre van szükségem, hogy a képeimet feltöltsem és részt vehessek a pályázaton:
A pályázatoknál a következő formátumokra lesz szükség, minden havi pályázat esetében az alábbi fájlokat kell feltölteni az érvényes pályázathoz:
- az eredeti dia, negatív, illetve módosítatlan RAW fájl valamint kompakt és bridge rendszerű gépeknél az eredeti JPG állomány (csak az a kép kerülhet kiállításra, vagy a könyvbe, amely legalább 6 (kompakt szemszögből kategória és Ember a természetben pályázat esetén 5) megapixel felbontású), – sRGB színprofilban elkészített JPEG fájl, maximális minőség (Adobe Photoshop jpeg 10-nek megfelelő tömörítés ajánlott), amelynek felbontása megegyezik az eredeti fájl (pl. RAW) felbontásával, maximum a vágás méretével csökkenhet.
A feltöltött kép maximálisan megengedhető vágása az eredeti formátum képpontjainak 50%-a. Amennyiben a feltöltött kép ennél is kisebb az eredeti műhöz képest, az azonnali kizárásra kerül a pályázatról!
- bármilyen oldalméretű-arányos kép feltölthető de törekedjen a pályázó a szabványos oldalméretek betartására 1:1, 1:1.5, 1:2, 1:3, 3:2, 4:3, 5:4,
- az EXIF adatok minden fájl esetében kötelezőek (RAW és feldolgozott JPG),
- a 2017 pályázati év során egy sorozatfelvétel fotóiból csak egy fotó nevezhető (a sorozatfelvétel ugyanazon témát ábrázolja minimális eltéréssel), amennyiben a zsűri tudomást szerez arról, hogy két kép került nevezésre egy ugyanazon sorozatból, úgy a pályázót megkeresi, a technikai szűrés ideje alatt lehetőséget biztosít a kérdéses kép cseréjére, amennyiben a pályázó nem elérhető vagy nem válaszol a megkeresésre és nem történik meg a kérdéses kép cseréje, úgy a képet véglegesen törli a pályázatból,
- csak Magyarország közigazgatási határain belül készült képek nevezhetőek, amennyiben a zsűri meggyőződik arról, hogy nem a Magyar Köztársaság területén készült kép került nevezésre, úgy a pályázót megkeresi, a technikai szűrés ideje alatt lehetőséget biztosít a kérdéses kép cseréjére, amennyiben a pályázó nem elérhető vagy nem válaszol a megkeresésre és nem történik meg a kérdéses kép cseréje, úgy a képet véglegesen törli a pályázatból,
- a pályázatra feltöltött képek legkésőbb az aktuális pályázat lezárásáig törölhetőek és módosíthatóak,
- a havi természetfotós pályázatra feltöltött képek nem nevezhetők a VM más pályázatain,
- a képek a zsűri elé csak a nevezési díj befizetése után kerülhetnek.
A pályázat nyitott minden regisztrált felhasználó számára profizmustól, kortól, nemtől és nemzeti hovatartozástól függetlenül.
Sikeres részvételhez fontos tudni a következőket:
A képek etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak (csak olyan képek nevezhetők, amelyek az élővilágban okozott károk nélkül készültek), nem készülhetnek olyan manipulációval, ami a valóságot meghamisítva mutatja be, nem sérthetnek a közerkölcsöt és nem sérthetik az emberi méltósághoz kapcsolódó jogokat.
A kép feldolgozása során a korrekció a következő digitalis módosításokból állhat: szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet/telítettség (hue/saturation) és fényerő/kontraszt (brightness/contrast), árnyékok/csúcsfények (shadow/highlight)!
Képelemek eltávolítása vagy hozzáadása nem megengedett, viszont lehetőség van az eredeti kép készítése közben keletkezett technikai hibák eltávolítására: karc, vegyszerfolt, a fényérzékelőre tapadt por. Engedélyezett a kép megvágása, zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása. Engedélyezett továbbá a felvételek fekete-fehérré alakítása, valamint az analóg felvételeknél a szkennelési/digitalizásási hibák (karcolás, porszem) eltávolítása. Amennyiben a zsűri meggyőződik arról, hogy olyan kép került nevezésre, amely a fenti szabályok bármelyikét megszegi, az érintett képet törli, kizárja a pályázatból!
A képfájl ne tartalmazzon semmilyen utálást a kép szerzőjének személyazonosságára, különben a kép nem jogosult a pályázatban való részvételre. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a Varázslatos Magyarország weboldalán és a pályázattal kapcsolatos publikációkban/albumokban valamint kiállításokon, a kiállítást propagáló egyéb elektronikus/nyomtatott publikációkban és kereskedelmi forgalomba nem kerülő reklámtárgyakon (toll, bögre stb.) képeiket térítésmentesen használják. A kiállítás megfelelő propagálása céljából a képeket a pályázatot kiíró szabadon, szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (sajtó, TV). A kiállítás képeit (kiállítási nagyításokat) a befogadó intézmények környezet- és természetvédelmi célokra később felhasználhatják! A beküldött képek emellett szintén térítésmentesen megjelenhetnek a Magyar Nemzeti Parkok márka kiadványaiban, online felületein, és egyéb anyagain, a fotós nevének, és a Varázslatos Magyarország logójának feltüntetésével.

Minden hónapban a zsűri meghatározott pontrendszer alapján díjazza a legjobb képeket, a megszerzett pontokból egy ranglista készül, összesítve és minden kategóriában (a ranglista menüpont alatt választható ki a legördülő menüből), ahol minden pályázó nyomon követheti az éves és évközi munkáját. Havonta, holtverseny esetén a zsűri a közönségszavazás lezárása után dönt az egyes helyezésekről, tehát holtverseny, pontegyelőség nincs. Év végén az összesített ranglista 1. helyezettje nyeri el a Varázslatos Magyarország természetfotó pályázat fődíját (2018. március). Év végi holtverseny esetén a havonta elért helyezések döntenek (év végén két ugyanolyan pontszámmal rendelkező pályázó közül az kapja meg a kérdéses helyezésért járó díjat, aki többször ért el jobb helyezést a másiknál, bármelyik havi természetfotós pályázaton).

A díjakat és különdíjakat a felajánlások függvényében folyamatosan frissítjük, bővítjük!
Havi pályázat díjai az Ember a természetben kategóriában (oklevél mellett):
1 éves Turista magazin előfizetés, a Turista magazin felajánlásával
Közönségszavazás havi különdíja (egy különdíj, az összes kategóriából, a legtöbb közönségszavazatot kapott kép nyeri el):
1. Varázslatos Magyarországunk 2016 című könyv
A Mozgásban a természet (videópályázat) év végi fődíja (oklevél mellett):
1. Videó és fotó rögzítésére alkalmas drón (DJI)
Év végi (2018. március) fődíj (oklevél mellett):
1. Nettó 500 000 Ft

A díjakat és különdíjakat a felajánlások függvényében folyamatosan frissítjük, bővítjük (a változtatás jogát fenntartjuk)!
Minden havi természetfotós pályázatra 1 képet ingyenesen tölthetsz fel, amelyet a havi pályázat kezdetekor írunk jóvá.
A 2013 pályázati évben bevezetésre került a KREDIT rendszer. A havi természetfotós pályázatokon nevezett képért, amely eléri a 40 pontot az 50 pontból, a következő havi pályázaton 1 ingyenes képet írunk jóvá (értelemszerűen, ha egy pályázó mind a 6 képe eléri a 40 pontot, a következő pályázaton 6 ingyenes képet írunk jóvá).
A havi természetfotós pályázatra havonta maximum 6 kép tölthető fel (a képfeltöltés feltétele a nevezési díj befizetése).
- a nevezési díj minden hónapban képenként bruttó 500 Ft, Panda Klub tagoknak bruttó 400 Ft, a következő kategóriákban:
- Varázslatos Magyarország természeti szépségei,
- Varázslatos Magyarország madarai,
- Varázslatos Magyarország egyéb állatai,
- Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből,
- Varázslatos Magyarország mozgásban a természet
- Képek a nagyvilágból
- a nevezés minden hónapban ingyenes, a következő kategóriában:
- Ember a természetben
amelyet banki átutalással lehet fizetni a következő bankszámlaszámra (A banki átutalás 2-3 napot IS igénybe vehet! Az átutalás bizonylatát elektronikus formában küldd el az info@varazslatosmagyarorszag.hu e-mail címre, ezzel tudjuk biztosítani a gyorsabb ügymenetet):
Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft., RAIFFEISEN BANK 12010240-01198102-00100007,
-az utalásnál kérjük feltüntetni a megjegyzés rovatba a pályázó nevét, valamint a felhasználói nevét, Panda Klub tagok esetén pedig a “Panda Klub” szót és az azonosító számot a tagsági kártyáról.

Az aktuális egyenleg (feltölthető képek száma), a bejelentkezés valamint befizetés után, a képfeltöltés menüpontban folyamatosan látható.

A pályázati oldalon feltöltött képeket szakmai zsűri bírálja el, valamint a honlap látogatói is szavazhatnak az általuk jónak ítélt képekre (a zsűrizés és a közönségszavazás ideje alatt a fotók szerzője nem látható). A zsűri tehát 5 szakmai állandó zsűritagból áll,

A 2017-es év szakmai zsűri tagjai természetfotós kategóriában:
1. Keleti Éva fotográfus
2. Dr. Kalotás Zsolt természetfotós, természetvédelmi szakember
3. Suhayda László természetfotós
4. Szilágyi Attila természetvédelmi szakember
5. Zsila Sándor természetfotós, fotóművész
- a havi természetfotós pályázat bármely kategóriájába a képeket minden hónap 1-től lehet feltölteni az adott hónap 20-ig,

A 2017-es év szakmai zsűri tagjai videó kategóriában:
1. Tóth Zsolt Marcell termeszetfilm.hu
2. Szilágyi Attila természetvédelmi szakember
- a Mozgásban a természet pályázat bármely kategóriájába a videókat májustól minden hónap 1-től lehet feltölteni az adott hónap 20-ig,
- 20-tól a zsűrinek a hónap utolsó napjáig van ideje, hogy a pályázók anyagaiból a legjobb képeket kiválassza, és pontozza azokat,
- a szakmai zsűri a 2017-es évadban, a minden pályázatra feltöltött, eredeti, módosítatlan állományok alapján a képfeldolgozás minőségét is figyelembe veszi a pontozásnál.
- ugyanezen idő alatt a közönségszavazók szavazhatnak azokra a képekre, amelyek a pályázati kiírásnak megfeleltek egy “technikai előszűrés” után,
- a havi pályázatok esetén, a zsűri pontszámai azonban csak a közönségszavazás után lesznek nyilvánosak,
- a közönségszavazás bárki számára nyitott, azonban mindenki egy képre csak egyszer és több képre is szavazhat. A szavazás minden hónapban a “technikai előszűrést” (minden hónap 20-a után kb. 1-2 napot vesz igénybe) követően kezdődik és minden hónap utolsó napjáig,
- minden hónap elején már láthatóak az előző havi nyertes képek valamint a pályázók aktuális ranglistája,
- a zsűrizés folyamán, zsűrizést megelőző “technikai előszűrés” után párhuzamosan zajlik a zsűrizés és a közönségszavazás. A zsűritagok pontozzák a képeket 1-10-ig, tehát a zsűri által kiosztható legmagasabb pontszám egy képre 50 pont, ez a pontszám kerül, képenként a ranglistába,
- a közönség 1-5 pontig szavazhat a képekre, majd ezek összeadódnak és a legtöbb pontot elért kép kapja a maximum 5 pontot, a legkevesebb pontot elért kép pedig a minimum 0 pontot. Minden hónapban a legtöbb közönségszavazatot kapott természetfotó különdíjban részesül, év végén a közönségszavazás győztese különdíjat kap (lásd a “Díjak” menüpont alatt).
Az év végi közönségszavazás nyertese az a pályázó lesz, aki a legtöbb első helyet szerezte meg a Havi természetfotós pályázatok közönségszavazásán (2017. április 1-től 2017. december 20-ig). Év végi holtverseny esetén a közönségszavazáson elért helyezések döntenek (év végén az a pályázó kapja meg a közönségszavazás különdíját, aki többször ért el jobb helyezést a másiknál, bármelyik pályázaton),
- a nyertes képek bekerülnek a galériába, ahol különböző feltételek szerint böngészhetünk közöttük,
- a havonta legjobbnak ítélt képek (zsűri külön elbírálása alapján) részt vesznek a kiállításainkon (részletekről folyamatosan tájékozódhatsz honlapunkon).
http://varazslatosmagyarorszag.hu/index.php?oldal=hirlevel&hirid=259

Robbanásszerűen terjednek az androidos kártevők egy vírusvédelmi cég szerint

Sat, 15/04/2017 - 11:25

Robbanásszerűen terjednek az Android elleni kártevők, ezért fokozottan kell védeni az ilyen operációs rendszerrel működő készülékeket – közölte a G Data vírusvédelmi cég.

A tájékoztatás szerint 2011-ben csupán négyezer kártékony kódot fedeztek fel a biztonsági cégek, 2013-ra már milliós nagyságrendről beszéltek, napjainkban pedig már naponta 9 ezer új androidos kártevő jelenik meg. A cég ezt az Android népszerűségével magyarázza, amely már a világ vezető internetes operációs rendszerévé vált.

A G Data a növekvő vírusveszély miatt az andoridos telefonokra vírusvédelmet, a vállalatok számára pedig vírusvédelmet tartalmazó mobileszköz-menedzsment szoftvert javasol.

Az 1985-ben alapított G Data kiberbiztonsági vállalat jelenleg mintegy 400 embert foglalkoztat és 9 országban tart fönn önálló képviseletet. A céget emellett további 90 országban több ezer minősített szakértő képviseli, Magyarországon 2012 óta van jelen.

Pages