Vous êtes ici

Pályázatok

Gyármentő program pályázat 2022

EU Pályázati Portál - jeu, 27/10/2022 - 12:50

Hamarosan elindul a Kormány Gyármentő programja, melynek célja, hogy a hazai nagyvállalatok ne érezzék meg az Európát érintő gazdasági recessziót. Ennek keretén belül 150 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás kerül szétosztásra a termelő és feldolgozóipari nagyvállalatok között.

A program lényege, hogy a pályázó cégek egy minimum 200 millió Ft-os beruházás keretében bővítsék energiaellátási kapacitásukat, növeljék energiahatékonyságukat, megújuló energia termelés- és tárolási kapacitásaikat, ezáltal csökkentsék a jövőbeli energiaköltségeiket, mindezt a jelenlegi munkaerőállomány megtartása mellett. Ennek érdekében 150 milliárd Ft-ot különítettek el a költségvetésben, melyet a termelő- és feldolgozóipari tevékenységüket fejleszteni kívánó nagyvállalatok között osztanak szét.

A pályázható vissza nem térítendő támogatás: cégenként 500.000-15.000.000 eurónak megfelelő forintösszeg (~206 millió – 6,2 milliárd Ft)

A támogatás intenzitása: Budapesten legfeljebb 30%, vidéken legfeljebb 45%.
A beruházás időtartama: legfeljebb 24 hónap lehet, mely egy alkalommal 12 hónappal meghosszabbítható.
Kötelező vállalás: a bázislétszám legalább 90%-nak megtartása.

Támogatási kérelmet kizárólag az alábbi szempontoknak mindenben megfelelő cégek nyújthatnak be:

  • a pályázat benyújtásakor nagyvállalatnak minősül;
  • minimum 500.000 eurónak megfelelő forintösszegnyi beruházást hajt végre;
  • a beruházás termelő és/vagy feldolgozóipari tevékenységhez kapcsolódik;
  • bázislétszáma nem csökken 90% alá;
  • Magyarországon székhellyel, telephellyel rendelkezik.

A támogatási kérelem beküldéséhez elengedhetetlen előregisztráció várhatóan 2022. november 2-án indul.

Catégories: Pályázatok

2023. június 30-ig lehet pályázni az öntözésfejlesztési pályázatokon!

Pályázati Hírek - lun, 24/10/2022 - 23:33

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" és "Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása" című pályázati felhívásokra meghosszabbított határidőig, 2023. június 30-ig lehet a kérelmeket benyújtani.

Catégories: Pályázatok

Ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek

EU Pályázati Portál - lun, 24/10/2022 - 23:16

Nagy István közölte, hogy a mezőgazdasági kisüzemek pályázatának idei utolsó, immár hetedik szakaszában nincs keretösszeg, az igények alapján döntenek majd. Előnyben részesülnek azok a kérelmek, amelyek magasabb élőmunkaigényt céloznak meg, vagy hátrányos helyzetű térséget fejlesztenek.

A 2020 októberében megjelent felhívásra 2 év alatt 17 305 pályázat érkezett, a keretet 2,5 milliárd forintról tavaly 32,5 milliárd forintra, majd 52 milliárd forintra emelték. A napokban újabb 2132 kérelem támogatásáról született döntés 11,8 milliárd forint értékben – tette hozzá.

A miniszter szerint a mezőgazdasági kisüzemek támogatása is bizonyítja, hogy a kormány felelősséget vállal a vidékért, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar nemzetközi szinten is versenyképes legyen. A pályázati rendszerben a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig minden üzemnek jut támogatás, az országnak ugyanis mindegyikükre szüksége van, minden termelő számára biztosítani kell a fejlődés lehetőségét – fogalmazott.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010 után a magyar vidék növekedési pályára állt, megállt a termőföld és az élelmiszeripar kiárusítása, az elvándorlás, elbocsátások helyett átgondolt fejlesztések következtek. Az új agrárpolitika egyszerre segíti a pénzügyi biztonságot és a termelésbiztonságot, megkönnyíti a gazdák hitelhez jutását, a munkaigényes ágazatok megerősödését. A tárcavezető az eredmények megőrzéséhez nélkülözhetetlennek tartja a támogatások folytatását, a vidékfejlesztési források hatékony felhasználását, a jövedelemszerzés vidéki lehetőségeinek bővítését.

A vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkár szerint a mezőgazdasági kisüzemek támogatása a vidékfejlesztési program legnépszerűbb intézkedése.

Papp Zsolt György közölte, hogy a pályázatra azok az őstermelők, mezőgazdasági tevékenységet végző, vagy mezőgazdasági terméket feldolgozó egyéni vállalkozók és mikrovállalkozók jelentkezhetnek, akik legalább egy éve 10 ezer lakosnál kisebb településen élnek, vagy ennél népesebb településhez tartozó tanyás térség lakói. Eredményként csupán a termelési érték vagy árbevétel növelését várják el 4 év alatt, ennek részletei a felhívásban olvashatók.

A 15 ezer eurós (csaknem 6,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatás szabadon fordítható mezőgazdasági tevékenységre. Az összeg 75 százalékát egyből a támogatói okirat átadását követően azonnal utalják, a többit 3 év elteltével. Az eljárás egyszerűsített, a pályázók számára képzést is szerveznek, hogy gazdasági és vállalkozói ismereteket adhassanak át nekik.

(MTI)

Catégories: Pályázatok

Gyármentő programot indít a kormány!

Pályázati Hírek - lun, 24/10/2022 - 15:39

Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz.

Catégories: Pályázatok

Magyarország korrekt megállapodásra törekszik az Európai Bizottsággal

EU Pályázati Portál - ven, 14/10/2022 - 22:14

Magyarország korrekt megállapodásra törekszik az Európai Bizottsággal, és a kormány maximálisan elkötelezett a vállalások teljesítése mellett – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Gulyás Gergely kiemelte: az Európai Bizottsággal kötendő megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés – közölte.

A miniszter szerint ha sikerül megállapodni, már január 1-jén az eddig tervezett 10 százalék helyett megvalósulhat a közel 21 százalékos emelés.

Megjegyezte: a rendszerváltás óta háromszor kaptak jelentős béremelést a pedagógusok, ebből kettő Orbán-kormány idején volt.

A miniszter kifejtette: a kormány 17 vállalásában állapodott meg az unióval, ezek elsősorban a közbeszerzési rendszerre vonatkoznak és egyebek mellett csökkentik az egyajánlatos közbeszerzések arányát. Emellett új értékelőrendszert dolgoznak ki, cselekvési tervet fogadnak el a közbeszerzési verseny fokozására és megerősítik az együttműködést az OLAF-fal, az Európai Csalás Elleni Hivatallal – sorolta.

Elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön levélben köszönte meg az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek, hogy döntésükkel hozzájárultak a határidők meghosszabbításához.

Az energiaellátással kapcsolatban úgy fogalmazott, “Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított lenne, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba”. Azt mondta, az ország a jelentős tárolókapacitások, a komoly gázvásárlások és a tározók magas feltöltöttsége miatt biztonságban van.

Azt mondta, Magyarországon is rendkívül nagy problémákat, inflációt, árfolyamproblémákat jelent az, hogy az energiaárak elszabadultak Európában.

Szerinte kétféle kérdés van Európában: van-e egyáltalán elérhető energia, különösen földgáz és az mibe kerül. Hozzátette: mindenhol borzalmasan magasak az árak, de nem mindenhol tudják az első kérdésre azt a választ adni, hogy van elegendő energia.

A miniszter azt mondta, sok változtatásra van szükség a magyar energiarendszerben, a jelenlegi válság is erre hívja fel a figyelmet.

Ha sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal, akkor a helyreállítási alap (RRF) hitelrészét Magyarország zöldátállásra és a villamosenergia-hálózat fejlesztésére fordítaná – közölte.

Gulyás Gergely közlése szerint az a céljuk, hogy a hálózat az eddiginél lényegesen több zöldenergiát tudjon befogadni. A kormány eddig is és a jövőben is arra fogja ösztönözni a háztartásokat és a magyar gazdaság szereplőit, hogy minél inkább zöldenergiára álljanak át – tette hozzá.

A tárcavezető közölte, jelenleg több az igény, mint amit a hálózat be tud fogadni.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy annak, akinek napeleme van, az abból származó energiát betáplálja a hálózatba és onnan kapja vissza az áramot. Ezen a szabályon változtatni kell, mert a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több energiát befogadni – közölte.

A befogadott igények esetében, illetve azoknak, akik már a hálózatban vannak a szabályozás nem változik, de “a még elő nem jegyzett”, be nem nyújtott igények kapcsán változtatnak, felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget – ismertette Gulyás Gergely.

Elmondta, aki ezt követően napelemet telepít, a saját háztartásában tudja felhasználni a napenergiát, így egyszerűbb is lesz az eljárás, mert nem kell a szolgáltató engedélye.

Megjegyezte, ha az uniós forrásokból megvalósul a hálózatfejlesztés, akkor ismét lehetővé teszik a betáplálást.

Gulyás Gergely elmondta, a szabály a háztartások mellett azokra a vállalkozásokra is vonatkozik, amelyek saját célra állítanak elő villamos energiát.

A miniszter azt elismerte, hogy a betáplálás felfüggesztése a háztartásoknál a megtérülését lassítja, mert az energiafelhasználás időpontját az energia megtermeléséhez kell időzíteni, ha valaki nem ehhez időzíti, akkor akkumulátort kell vennie, ez pedig drágább beruházást is jelent.

Hangsúlyozta, a hálózat jelenleg a már előjegyzett napenergiaigényeken túl nem bírja el több energia betáplálását; az erőműveknél megmaradnak a jelenlegi szabályok.

Gulyás Gergely kérdésre beszélt arról, hogy Orbán Viktor és Olaf Scholz német kancellár berlini megbeszélésén szó volt a szankciókról is. A miniszter azt mondta, a szankciók higgadt, és Európa érdekeit is megfogalmazni képes értékelésére van szükség, mert valamennyi európai gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe került az energiaárak megemelkedésétől a szankciók, illetve a szankciókkal való fenyegetés miatt.

Magyarország képes volt ugyan arra, hogy Európa legnagyobb rezsitámogatási programját megvalósítsa, de ez sem változtat azon, hogy az államra “iszonyatos terhet” ró ez a helyzet, és a gazdaságnak további – korábban ismertetett és tervezett – támogatási akciókat kell indítani. Ezekben a támogatásokban Közép-Európa nem versenyképes Nyugat-Európával, 200 milliárd eurós támogatást, amiről a németek döntöttek, ma egyetlen európai állam sem képes biztosítani országa cégeinek – tette hozzá.

Azt is mondta, a szankciók decemberben járnak le, akkor kell dönteni arról, hogy melyiket hosszabbítják meg közülük.

Arra a kérdésre, hogy az éppen aktuális minimálbérhez tervezik-e kötni a pedagógusok bérét, Gulyás Gergely azt felelte: “most kötjük valami egészen máshoz a bizottság igényeinek megfelelően”. A miniszter szerint ez sokkal kedvezőbb a pedagógusoknak.

A magyar baloldalnak fontosabb, hogy politikailag kárt okozzon az országnak és a kormánynak, mint hogy a pedagógusok bére emelkedjen – jelentette ki. Szerinte Dobrev Klára vezetésével a baloldal európai parlamenti képviselői mindent megtesznek az ellen, hogy az Európai Bizottsággal Magyarország meg tudjon állapodni és megkapja a neki járó uniós forrásokat. Ezzel szemben a kormány a tanárok követeléseivel azonosul, a magasabb bért fontosnak tartja – tette hozzá.

A miniszter ugyanakkor jelezte: ha “egyetlen egy fillért sem kapnánk” az Európai Uniótól, a pedagógusok bérét akkor is emeli a kormány 2023-ban 10 százalékkal. Hozzátette: az állami dolgozóknál – a korábban már beígért és törvényben rögzített orvosbéremelésen kívül – viszont jelentős emelésekre a jövő évben nem lehet számítani, mert különben nem tudja a kormány fenntartani a jelenlegi rezsitámogatási rendszert.

A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok elbocsátásáról, illetve írásbeli figyelmeztetéséről azt mondta, a pedagógusok magasabb bérkövetelései indokoltak és jogosak, és a polgári kormány idején senkinek nem lehet baja abból, hogy sztrájkban vagy tüntetésen jogszerűen vesz részt.

Ugyanakkor – ahogy bármely munkavállalónak, a fizikai munkástól az akadémikusig – a pedagógusoknak is be kell tartaniuk a jogszabályokat. Ha pedig nem teszik, annak kötelező munkahelyi következményei vannak mérlegelési lehetőség nélkül.

Egy másik kérdésre válaszolva úgy vélte: az oktatásirányítás szempontjából teljesen lényegtelen, hogy polgári engedetlenségről van-e szó vagy sem. Mindenkitől elvárható, “a következő generációt oktató tanároktól különösen”, hogy a jogszabályokat tartsa be – hangsúlyozta.

Azt a felvetést, hogy a tanárok nemcsak a béremelés miatt, hanem más szakmai, autonómiát érintő kérdésekben is tiltakoznak, a miniszter úgy kommentálta: az érdemi párbeszéd lehetőségét ma a béremelés nyitja meg. Úgy vélte: bármilyen reformot képzelnének el a közoktatásban, vagy bármit tartanak szükségesnek a tanárok, amíg a bér kérdése nincs megoldva, vagy részben rendezve, addig jobb, ha “nem is nyúlunk hozzá” ehhez a területhez, mert az csak félreértésekhez, vitákhoz vezet.

Arra a kérdésre, hogy elbírja-e a magyar oktatás, ha a polgári engedetlenség miatt több száz pedagógust bocsátanak el, a miniszter azt mondta: minden jó tanárra szükség van, ezért arra kéri a tanárokat, hogy ha a kormány vagy bármi ellen tiltakozni akarnak, akkor azt a jogszabályi keretek között tegyék meg. Egyetlen egy, a tanári életpályát hivatásnak tekintő tanár elvesztését is “rossznak tartom” – hangsúlyozta.

A pedagógustüntetésekről szólva elmondta, a kormány a tüntetéseket tiszteletben tartja, a célokkal azonosul. Szerinte ma a magyar baloldal az egyetlen akadálya annak, hogy a pedagógusbéremeléshez szükséges uniós pénzeket az ország megkapja, így “ezek Dobrev Klára-ellenes tüntetések, ha úgy tetszik”.

Gulyás Gergely ismertette azt is: pénteken kezdik postázni a nemzeti konzultáció kérdőíveit, ekkor lesznek ismertek a kérdések. A miniszter szerint jó, és Európa többi országa számára is követendő példa a választópolgárok véleményének kikérése a szankciókról, illetve arról, hogy mennyire fogadják el az Európai Unió egyes államainak érvelését a szankciók szükségszerűsége mellett.

Kitért arra is: az Európai Bizottsággal való megállapodás esetén legkorábban ez év végén, a jövő év elején kaphat uniós pénzt Magyarország.

Orbán Viktor és Olaf Scholz találkozójáról közölte, a négyszemközti kormányfői egyeztetésen rendkívül sok európai uniós és a magyar-német viszonyban fontos kérdésről volt szó. Volt, ahol egyetértettek a felek, és volt, ahol az egyet nem értés ismert, ezekben az esetekben “sem a német kancellár nem győzte meg a magyar miniszterelnököt, sem fordítva”.

Orbán Viktornak a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral folytatott múlt heti budapesti megbeszélése kapcsán elmondta: egyetértettek abban, hogy minél hamarabb fel kell lépni a migrációval szemben, és az lenne a legjobb, ha már Szerbia déli határán meg lehetne állítani a határsértőket.

Arról, hogy szivárgást észleltek Lengyelországban a Barátság kőolajvezetéken, Gulyás Gergely elmondta: megtalálták a szivárgás helyét, nem feltételezhető, hogy szándékos rongálásról van szó, és az eset nem érinti Magyarországot.

Az inflációra vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: amit a kormány meg tud tenni, azt megteszi, kiegyensúlyozott a költségvetési politika, és igyekeznek csökkenteni a külkereskedelmi deficitet is, amely a legnagyobb bizonytalanságot okozza az országnak.

Amíg a szankciók felverik az energiaárakat, addig a forint gyengülni fog – mondta, hozzátéve, a gazdaság alapjai stabilak.

Ha nem lennének szankciók, akkor rögtön jelentős mértékben erősödne a forint – hangsúlyozta.

Az áremelkedésekről szólva hozzátette: ha béke lesz Ukrajnában és visszavonják az Oroszország elleni, energiára kivetett uniós szankciókat, akkor “semmilyen problémánk az inflációval nem lesz”, mert nincs olyan szerkezeti ok a magyar gazdaságban, amely önmagában ilyen inflációt eredményezne.

A kormánynak nem feladata és nem is helyes, hogy kommentálja a jegybank monetáris politikai döntéseit – közölte arra a kérdésre reagálva, mit szólnak ahhoz, hogy a Matolcsy György vezette MNB a kamatemelési ciklus befejezése mellett döntött.

A gázársapkára vonatkozó javaslatot a miniszter úgy kommentálta: ha az Európai Bizottság ezzel egyidejűleg nem tudja a háztartások és a gazdaság gázfelhasználásához szükséges mennyiséget garantálni, akkor ez nem árcsökkentő lépés, hanem szankció.

Arra a felvetésre, hogy önkormányzatok nemzeti energiacsúcs összehívását kérik a kormánytól, Gulyás Gergely azt mondta: a kabinet Balla György személyében miniszteri biztost nevezett ki, aki minden nagyobb város polgármesterével külön tárgyalni fog.

A rendszerhasználati díj emelkedésével kapcsolatban közölte: azért nőtt a díj, mert beengedik a megújuló energiát a hálózatba, és ezért lényegesen drágább a fenntartás, sőt, most már ennek a korlátjáig is eljutottak.

Kitért arra, hogy a kormány gyármentő programjának részletei néhány napon belül ismertek lesznek.

Bármilyen nehéz is az európai és a magyar gazdasági helyzet, Magyországon spórolás miatt egyetlen családtámogatási program sem fog elmaradni – hangsúlyozta, hozzátéve, értékelik majd, melyek a leghatékonyabb támogatási formák, mely programokat folytatják, és indítanak-e újakat.

Azokra a sajtóinformációkra reagálva, amelyek szerint a baloldal jelentős pénzeket kapott a tengerentúlról a választási kampányához, úgy fogalmazott: a baloldal a függetlenségét áruba bocsátotta annak érdekében, hogy külföldről pénzt szerezzen.

Gulyás Gergely kijelentette, az ügy a legsúlyosabb pártfinanszírozási botrány a rendszerváltás óta, ehhez képest szerinte a Tocsik-ügy “kismiska” volt. Kijelentette: törvénysértés történt, innentől kezdve az ügy a hatóságokra tartozik, és nem csak a politikára.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a parlamentben frakcióközi, LMBTQ-jogokkal foglalkozó csoport alakult, a miniszter azt mondta, irigyeli azokat, akik azt gondolják, hogy ma ez az ország száz legfontosabb ügye közé tartozik.

Gulyás Gergely újságírói felvetésre jó javaslatnak nevezte, hogy az iskolások megnézhessék Jankovics Marcell utolsó filmjét, a Toldit.

Egy a fővárosi közlekedési helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva kifogásolta, hogy bizonyos intézkedések hátrányosan érintik az autósokat. Nem szabad büntetni azokat, akik autóval járnak – mondta.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország minden olyan uniós szankciót, amely vagyonok befagyasztásával kapcsolatos, végrehajtott.

Arra a kérdésre, hogy a küzdelemben az ukránoknak segítséget jelentettek-e a nyugati fegyverszállítmányok, azt válaszolta, az ellenállást nyilván segítik, a háborút ugyanakkor meghosszabbítják. Az igazi segítség az lett volna – tette hozzá -, ha a háború kitörése előtt sikerül megállapodniuk egymással a nagyhatalmaknak.

Gulyás Gergely közölte: Magyarország azért nem szállít fegyvert Ukrajnába, mert azt csak Kárpátalján keresztül tehetné, háborús fenyegetésnek téve ki ezzel egy olyan térséget is, ahol ma viszonylagos nyugalom van, és ahol még mindig nagy számban élnek magyarok.

MTI

Catégories: Pályázatok

Wekerle Sándor könyvtárbővítési pályázat 2022

Pályázati Hírek - ven, 14/10/2022 - 17:44

A TINTA Könyvkiadó pályázatot ír ki iskolai és közkönyvtárak bővítésére, könyv- és szótárállományuk gyarapítására 50%-os kedvezményes pályázati áron. 

Catégories: Pályázatok

Megjelent a baromfi állatjóléti támogatás felhívása!

Pályázati Hírek - ven, 14/10/2022 - 17:43

Idén ősztől pályázhatnak a termelők baromfi állatjóléti támogatásra 15 milliárd Ft keretösszegben, a VP3-14.1.4 - 22 kódszámú - Baromfi állatjóléti támogatás keretében. 

Catégories: Pályázatok

Eszközbeszerzés megvalósítása az SMTplus Kft-nél

EU Pályázati Portál - ven, 07/10/2022 - 13:44

A Pénzügyminisztérium „Mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása Pest megye területén” című pályázatán az SMTplus Ipari és Kereskedelmi Kft. 46,67 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el az eszközparkjának fejlesztéséhez.

Az SMTplus Kft. 2007-ben alakult, 100%-ban magyar magántulajdonban lévő elektronikai bérmunkagyártó vállalat. Megalapításakor megrendeléseiket még kézi forrasztással végezték partnereik részére, mára azonban nagyrészt robotok végzik a szerelő munkát. A cég évről-évre dinamikusan fejlődik, hogy meg tudjon felelni a mindennapok kihívásainak.

A pályázat célja új eszközök beszerzése volt a vevőik rendkívül magas igényeinek modern, automatizált gyártósorokkal, technológiákkal és magas színvonalú folyamatokkal való még jobb teljesítése érdekében.

Az SMTplus Kft. Nagykőrösön megvalósult eszközberuházási projektje keretében sor került egy adagolókkal rendelkező, alkatrész beültető moduláris szerelőegységként működő robot (1 db új Panasonic NPM-W2 Modular Mounter with Feeders), és a beültetett alkatrészt leforrasztó szelektív forrasztó robot (1 db ERSA Smartflow) beszerzésére és üzembe állítására, valamint ezzel kapcsolatban két új munkahely létesítésére.

A Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás keretében meghirdetett “PM_KKVESZKOZ_2018_B” kódszámú pályázati kiíráson 46 670 633 forintos állami támogatást elnyert, 84 855 697 forint összköltségvetésű fejlesztés 2021. december 16-án indult és 2022. szeptember 15-én zárult.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap 2023. évi pályázatai!

Pályázati Hírek - mar, 04/10/2022 - 15:06

Megjelent a NEAO-KP-1-2023 jelű „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2023.” című és a NEAG-KP-1-2023 jelű Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2023.” című pályázat.

Catégories: Pályázatok

Ismét lehet igényelni támogatást elektromos teherszállító kerékpárok beszerzéséhez!

Pályázati Hírek - mar, 04/10/2022 - 13:03

A 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok elérésében fontos szerepet játszik a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felelős közlekedési szektor zöldítése, ezért a kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően támogatja az elektromos járművek elterjedését - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a tárca energetikáért felelős államtitkára. 

Catégories: Pályázatok

Üzleti és termelési kapacitását fejleszti a GÜTTLER Kft.

EU pályázat blog - ven, 30/09/2022 - 20:29

A Széchenyi Terv Plusz program keretében 207,48 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a GÜTTLER Kft. A mezőgazdasági gépgyártó cég 296,39 millió forint összköltségű projektje során eszközparkjának bővítése mellett márkaépítéshez kapcsolódó marketingtanácsadás, és munkavállalói képzés valósul meg.

A hódmezővásárhelyi cég főtevékenysége mezőgazdasági talajművelő gépek tervezése, GÜTTLER® márkanévvel ellátott termékek gyártása, a technológia ismertetése, értékesítése. A vállalkozás 1996-ban jött létre a német Güttler házaspár alapításával, melynek célja az volt, hogy gyártó bázisa legyen a nyugat-európai keresletnek a Güttler GmbH-n keresztül, majd saját értékesítésben a közép-európai piacoknak. Ennek folyamán először Magyarországon indult el az értékesítés.

Jelen projekt a cég termékeinek variálhatósága iránt egyre gyakrabban felmerülő igény, illetve a termékek nagyobb mennyiségben, még magasabb minőségben és kedvezőbb áron való elérhetőségének kívánalma miatt vált szükségessé.

A gépparkfejlesztés részeként beszerzendő SENFENG SF4020HM 12KW fiber-lézer sík és cső vágógép egy CNC lézervágó berendezés, mely az alkatrészgyártási munkában vesz részt. Olyan alkatrészeket tudnak majd vele gyártani, amit eddig lassabban, pontatlanabbul, bonyolultabban vagy egyáltalán nem tudtak maguk előállítani. A LORCH Cobot Kollaboratív Robot főként kisebb és közepes sorozatok reproduktív gyors sorozatgyártására alkalmas. Rendkívül egyszerű programozhatóságnak és intuitív kezelhetőségnek köszönhetően egyszerűbbé válik a hegesztés, tehermentesíthetők a munkatársak, optimalizálhatók az emberi és gépi erőforrások. A három darab CATERPILLAR targonca anyagmozgató szerepet tölt majd be a kapacitásbővítésben. A Yaskava ArcWorld ívhegesztő robotrendszerek segítségével pedig robotizálják a hegesztést, mely jelentősen fokozza a termelékenységet és javítja az előállított termékek minőségét.

Az eszközbeszerzés mellett a cég igénybe vesz marketingtanácsadást, mely tartalmazza a GÜTTLER Kft. marketing koncepciójának kialakítását és a márkaértékesítés tevékenységeihez és folyamataihoz kapcsolódó tanácsadást. A projekt keretében továbbá egy fő munkatárs részére informatikai és digitális továbbképzés is megvalósul annak érdekében, hogy a projekt üzemeltetése és fenntartása problémamentes legyen.

A fejlesztés során beszerzett új gépekkel nőni fog a termelési kapacitás, és rövidülnek a gyártási idők. A beruházás eredményeként a cég javítani tudja technikai felkészültségét, versenyképességét és erőforrás-hatékonyságát. Mindezzel a termékek minősége javul, azok jobb egységáron értékesíthetőek, így a hozzáadott érték is emelkedik.

A Széchenyi terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 207 475 313 forint európai uniós támogatást elnyert, 296 393 305 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 2-án indult és várhatóan 2023. november 10-én zárul.


Catégories: Pályázatok

ÚJ - Októberben indul a vállalkozások energiaköltség és beruházási támogatási programja!

Pályázati Hírek - jeu, 29/09/2022 - 14:46

A munkahelyek megőrzése érdekében a kormány elindítja októberben, célzottan az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozások számára a feldolgozóipari kkv energiaköltség- és beruházástámogatási programot - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési Expó 2022

EU Pályázati Portál - mar, 20/09/2022 - 21:54

Az inflációt és az orosz-ukrán háború hatásait is kezelni kell a közbeszerzések során.

A változékony gazdasági környezet jelentős kihívások elé állítja a hazai közbeszerzési piac szereplőit, melyekre reagálni kell – hangzott el a Közbeszerzési Expón. A Közbeszerzési Hatóság szervezésében a budapesti Millenáris Parkban szeptember 20-án megtartott szakmai rendezvényen kiállítóként több mint egy tucat kormányzati és egyéb szakmai szervezet, illetve számos közbeszerzési szakember vett részt. Az expón megtartott szakmai képzéseken megvitatták az árváltozások kezelésének közbeszerzési kérdéseit, az orosz-ukrán háború közbeszerzésekre kifejtett hatásait, illetve az intenzív verseny biztosításnak lehetőségeit.

A Közbeszerzési Hatóság 10 év után rendezte meg újra a Közbeszerzési Expót, azzal a céllal, hogy a közbeszerzési piac szereplői, az érintett szakemberek egy átfogó, interaktív jellegű szakmai rendezvény keretében találkozhassanak. A standoknál lehetőség nyílt az érdeklődők kérdéseinek megválaszolására, a kiállító szervezetek tevékenységének közérthető, újszerű bemutatására.

Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség Területfejlesztésért Felelős Minisztere Hivatalának parlamenti államtitkára, az esemény kapcsán elmondott beszédében kiemelte, hogy minden eddiginél szigorúbb és átláthatóbb rendszer jön létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére, ami a Bizottság véleménye szerint is garantálja az európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzések hatékonyságát és befolyástól való mentességét. Ennek kapcsán a miniszterhelyettes rámutatott ugyanakkor arra, hogy ez a korábbiakban is így működött a gyakorlatban.

A vonatkozó törvénymódosítások egy része már benyújtásra került az Országgyűlés elé, ezek elfogadása október végéig várhatóan megtörténik.

A rendezvényen a kiállítói szekció mellett szakmai kerekasztal-beszélgetésekre is sor került, melyeken a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat vitatták meg az érintett szakemberek. A jelenlegi, korábbiaknál bizonytalanabb gazdasági környezet számos kihívás elé állítja a hazai közbeszerzési piac szereplőit, melyekre reagálni kell. Ennek fényében az Expón a szakemberek három kiemelt témát jártak körbe: az előre nem látható, irreális árváltozások kezelésének közbeszerzési kérdéseit, az orosz-ukrán háború közbeszerzésekre kifejtett hatásait, illetve az intenzív verseny biztosításnak lehetőségeit a közbeszerzési piacon.

„Prevenció és ellenőrzés: ez a kulcsa annak, hogy egy rendkívül változékony gazdasági helyzetben, valamint egy uniós forrásokkal kapcsolatos közéleti vita közepette is segíthessük a közpénzek átlátható elköltését, biztosítsuk a verseny tisztaságát és a jogalkalmazói tevékenység jogszerű gyakorlását. A Közbeszerzési Hatóság ezt a munkát évek óta következetesen végzi, és most ennek szellemében rendeztük meg a Közbeszerzési Expót is. Abban bízunk, hogy ez az interaktív szakmai fórum is érdemi segítséget jelent a piac szereplőinek: teret akartunk adni a releváns kérdéseknek és az azonnali, első kézből érkező válaszoknak, a személyes interakciónak” – jelentette ki Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

A Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti a szakmán belüli tudásmegosztás elősegítését, ezért évek óta rendszeresen szervez szakmai rendezvényeket, konferenciákat. A Közbeszerzési Expó 2022 ennek szellemében helyt adott a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (FAKSZ) képzésének is.

A szakkiállításon önálló standdal vett részt a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság mellett a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt., az Egészségügyi Szolgáltató Zrt., az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság.

A Közbeszerzési Expó egyben ‘A közbeszerzések mérnöki szemmel’ elnevezésű országos szakmai roadshow budapesti állomása is volt, mely kifejezetten az építési beruházás célú közbeszerzések sajátosságaira, aktualitásaira fókuszált.

Forrás: KH

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Energiaintenzív termelő kkv-k támogatása

Pályázati Hírek - lun, 19/09/2022 - 12:28

A kormány az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásokat támogató programot fogadott el - közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Catégories: Pályázatok

Megjelent a takarmányszállítási támogatásról szóló jogszabály!

Pályázati Hírek - lun, 19/09/2022 - 12:25

 

Megjelent az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozott rendelet, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget. A támogatás keretösszege 3 milliárd forint

Catégories: Pályázatok

Navracsics: az Európai Bizottság döntésével megnyílik az út a forrásokról szóló tárgyalások gyors lezárása előtt

EU Pályázati Portál - lun, 19/09/2022 - 10:55

Abban bíznak, hogy ezeket a tárgyalásokat is lezárhatja az év végéig a kormány – értékelte a miniszter a bizottság döntését sajtótájékoztatóján.

Úgy fogalmazott, a magyar kormánynak “esze ágában sincs nem teljesíteni az eljárás során tett vállalásait”, így a szankciós tanácsi határozat elfogadására nem kerülhet sor, ezért másodlagos jelentőségű, hogy milyen szankciós javaslatot tartalmaz a vasárnap elfogadott dokumentum.

Értékelése szerint a vasárnapi európai bizottsági döntéssel lezárultak a feltételességi eljárás több hónapos intenzív tárgyalásai, így ezután újabb elvárások már nem támaszthatók Magyarországgal szemben. Az egyeztetések azonban folytatódnak a végrehajtásról – jelezte -, megemlítve, hogy maga szerdán egyeztet legközelebb Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztossal.

Elmondta: a szükséges törvénymódosításokat hétfőn és pénteken nyújtja be a kormány az Országgyűlés elé.

A kabinet egyik legfontosabb vállalásaként mutatta be a tizenhét közül az integritási hatóság felállítását, amely az uniós forrásokból megvalósuló projektek közbeszerzési eljárásait ellenőrzi, és azokba csalás, összeférhetetlenség vagy szabálytalanság esetén avatkozhat be. Vezetőjét nyílt pályázaton, független szakértők választják ki – mondta, hozzátéve, a hatóság november második felében kezdheti meg működését.

A magyar fél ugyancsak vállalta egy korrupcióellenes munkacsoport létrehozását, amely nem a kormányzaton belül kap helyet, hanem az integritási hatósághoz fog kötődni. Elnöki tisztét az integritási hatóság elnöke tölti majd be, és paritásos alapon működik majd a kormányzati és nem kormányzati szférából érkező tagokkal.

A kormány a korrupcióellenes keretrendszert is erősíteni fogja, ezen belül Navracsics Tibor a vagyonnyilatkozatok személyi hatályának és tartalmának bővítését emelte ki.

Erősebb összeférhetetlenségi szabályokat alkotnak a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok gazdálkodásával kapcsolatban is, amelyek jövőben a hazai polgári törvénykönyvénél szigorúbb, uniós szabályokat veszik alapul. A miniszter a többi között arról beszélt, hogy politikai szimpátia vagy baráti kapcsolatok esetén a kuratóriumi tagoknak jelezni kell összeférhetetlenségüket, és nem vehetnek részt a döntéshozatalban.

A vállalások között szerepel még a közhatalom gyakorlásával és a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén alkalmazandó külön eljárás, amely lehetővé teszi a bírói felülvizsgálatot abban az esetben, ha az ügyészség vagy a nyomozóhatóság elutasít egy feljelentést vagy megszünteti a büntetőeljárást.

Navracsics Tibor arról is beszámolt, hogy a vállalások végrehajtása már augusztus végén megkezdődött a gyorsabb lebonyolításért. A tárgyalásokat értékelve a miniszter elismerte, hogy kezdetben valóban volt bizalmatlanság a bizottság és a magyar fél között, ahogy fogalmazott “a tárgyalások alacsony hőfokról indultak”, szerinte azonban a folyamat végére normalizálódott az együttműködés.

A miniszter lehetségesnek tartja, hogy maga a bizottság fogja kimondani: a magyar kormány eleget tett a vállalásainak, amivel megszűnik az uniós költségvetés kockázata, ezért visszavonja határozati javaslatát és saját hatáskörben megszünteti az eljárást – mondta.

Az Európai Bizottság vasárnap azt javasolta, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források egy részének kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt.

Forrás/fotó:
MTI/Lakatos Péter
Catégories: Pályázatok

Átfogó fejlesztéssel teszi még megbízhatóbbá a hűtött áruk szállítását a Szemerey-Plus Zrt.

EU pályázat blog - mer, 14/09/2022 - 16:22

Tovább bővíti prémium szolgáltatásainak körét a kiemelt működési szegmensként hűtött áruk szállításával foglalkozó Szemerey-Plus Zrt. A GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázat fejlesztési projektjének keretében új hűtőaggregátorokkal szerelik fel gépjárműveiket, így a megrendelők menet közben is folyamatosan monitorozhatják az áruk szállításához szükséges legideálisabb körülményeket.

A Szemerey-Plus Zrt. 2019-ben alakult meg a korábbi Szemerey-Plusz Kft. nyomán, és a mai napig 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában álló vállalat. Fő tevékenységi köre a belföldi, nemzetközi közúti árufuvarozás. A Társaság jelenleg 130 darab 1,5 év átlagéletkorú, 24 tonnás szerelvénnyel végzi szolgáltatását, melyből 70% hűtős, 30 % pedig ponyvás szerelvény. A környezettudatosság jegyében kizárólag EURO6 besorolású, alacsony károsanyag-kibocsátású eszközöket használ.

A Szemerey-Plus Zrt-t egyetlen cél vezérli: megrendelőiket versenyelőnyhöz juttatni, biztonságos, ügyféligényekre szabott értékarányos szolgáltatást biztosítani és nem utolsósorban európai szintű szolgáltatást nyújtani a fuvarozási piacon. A hazai fuvarozói és szállítmányozói piac kiemelkedő tagjaként a Szemerey-Plus Zrt. mindig is nagy hangsúlyt fektetett a prémium szolgáltatások bevezetésére. Az élelmiszeripari termékek fuvarozása terén mára kiemelt fókuszt kapott náluk a hűtési lánc betartása – amely a jövőben még inkább követheti a megrendelők kívánságait.

A vállalat 2021-ben sikeresen pályázott a GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című pályázati felhívás keretében, melynek segítségével még tovább fejlesztheti prémium szolgáltatásainak minőségét.

A fejlesztési projekt keretében a Szemerey-Plus Zrt. 65 db új Thermo King típusú hűtőaggregáttal szereli fel szállítóeszközeit. Ezek óriási előnye, hogy a pótkocsikban beállított hőmérséklet az informatikai rendszereken keresztül – akár két zónában is – távolról vezérelhető, monitorozható, a megrendelő és a szállított áru igényeinek megfelelően.

Az informatikai rendszerek folyamatos naprakészen tartásának érdekében a fejlesztés során 25 db új laptoppal, valamint a vállalatirányítást támogató komplex CLGO Logisztikai Keretrendszerrel is gazdagodik a társaság, a kollégák pedig elektronikus ügyintézési alapok képzésen vehetnek részt, ezzel is elősegítve a hatékony munkavégzést. Emellett a támogatásból további 5 db Linde típusú targoncát is beszereznek, amelyek a logisztikai munkát segítik majd a jövőben.

A Szemerey-Plus Zrt. éjjel-nappal működő, 24/7-es diszpécserszolgálattal rendelkezik, így járműveik nyomon követése folyamatos és teljes körű. Mind a rakodási és érkezési időket, mind pedig a járművek belső hőmérsékletét nyomon követik, szükség esetén erről a megbízókat is ellátva minden információval. Igény esetén a pótkocsikban képrögzítést is tudnak biztosítani, ezzel valóban teljes körű visszajelzést tudnak adni az áru útjáról a felrakástól egészen a lerakodás pillanatáig. A gépjárművezetők mobilapplikáció segítségével tudják scannelni a fuvarokmányokat, így a megbízóknak akár 24 órán belül garantálni tudják az okmányok elektronikus átküldését – ily módon a környezetet is kímélik, a papírfelhasználás csökkentésére törekedve.

A Szemerey-Plus Zrt. a részére megítélt 383.834.097 Ft-os feltételesen vissza nem térítendő állami támogatás segítségével végrehajtott fejlesztések eredményeként még tovább erősítheti minőségi piaci megjelenését, valamint a megbízói igények legmagasabb szintű kielégítését.


Catégories: Pályázatok

Virtuális Erőmű Program - energiahatékonysági díj - 2022

Pályázati Hírek - mer, 14/09/2022 - 13:16

 Megnyíltak a Virtuális Erőmű Program 2022. évi pályázatai, mely kapcsán a XIII. Díjátadó Gála megrendezése november elején várható a Parlamentben. A regisztrációk benyújtásának határideje 2022. október 15.

Catégories: Pályázatok

Átfogó fejlesztéssel teszi még megbízhatóbbá a hűtött áruk szállítását a Szemerey-Plus Zrt.

EU Pályázati Portál - mer, 14/09/2022 - 11:14

A GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 pályázat fejlesztési projektjének keretében új hűtőaggregátorokkal szerelik fel gépjárműveiket, így a megrendelők menet közben is folyamatosan monitorozhatják az áruk szállításához szükséges legideálisabb körülményeket.

A Szemerey-Plus Zrt. 2019-ben alakult meg a korábbi Szemerey-Plusz Kft. nyomán, és a mai napig 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában álló vállalat. Fő tevékenységi köre a belföldi, nemzetközi közúti árufuvarozás. A Társaság jelenleg 130 darab 1,5 év átlagéletkorú, 24 tonnás szerelvénnyel végzi szolgáltatását, melyből 70% hűtős, 30 % pedig ponyvás szerelvény. A környezettudatosság jegyében kizárólag EURO6 besorolású, alacsony károsanyag-kibocsátású eszközöket használ.

A Szemerey-Plus Zrt-t egyetlen cél vezérli: megrendelőiket versenyelőnyhöz juttatni, biztonságos, ügyféligényekre szabott értékarányos szolgáltatást biztosítani és nem utolsósorban európai szintű szolgáltatást nyújtani a fuvarozási piacon. A hazai fuvarozói és szállítmányozói piac kiemelkedő tagjaként a Szemerey-Plus Zrt. mindig is nagy hangsúlyt fektetett a prémium szolgáltatások bevezetésére. Az élelmiszeripari termékek fuvarozása terén mára kiemelt fókuszt kapott náluk a hűtési lánc betartása – amely a jövőben még inkább követheti a megrendelők kívánságait.

A vállalat 2021-ben sikeresen pályázott a GINOP-PLUSZ-1.2.1-21 „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című pályázati felhívás keretében, melynek segítségével még tovább fejlesztheti prémium szolgáltatásainak minőségét.

A fejlesztési projekt keretében a Szemerey-Plus Zrt. 65 db új Thermo King típusú hűtőaggregáttal szereli fel szállítóeszközeit. Ezek óriási előnye, hogy a pótkocsikban beállított hőmérséklet az informatikai rendszereken keresztül – akár két zónában is – távolról vezérelhető, monitorozható, a megrendelő és a szállított áru igényeinek megfelelően.

Az informatikai rendszerek folyamatos naprakészen tartásának érdekében a fejlesztés során 25 db új laptoppal, valamint a vállalatirányítást támogató komplex CLGO Logisztikai Keretrendszerrel is gazdagodik a társaság, a kollégák pedig elektronikus ügyintézési alapok képzésen vehetnek részt, ezzel is elősegítve a hatékony munkavégzést. Emellett a támogatásból további 5 db Linde típusú targoncát is beszereznek, amelyek a logisztikai munkát segítik majd a jövőben.

A Szemerey-Plus Zrt. éjjel-nappal működő, 24/7-es diszpécserszolgálattal rendelkezik, így járműveik nyomon követése folyamatos és teljes körű. Mind a rakodási és érkezési időket, mind pedig a járművek belső hőmérsékletét nyomon követik, szükség esetén erről a megbízókat is ellátva minden információval. Igény esetén a pótkocsikban képrögzítést is tudnak biztosítani, ezzel valóban teljes körű visszajelzést tudnak adni az áru útjáról a felrakástól egészen a lerakodás pillanatáig. A gépjárművezetők mobilapplikáció segítségével tudják scannelni a fuvarokmányokat, így a megbízóknak akár 24 órán belül garantálni tudják az okmányok elektronikus átküldését – ily módon a környezetet is kímélik, a papírfelhasználás csökkentésére törekedve.

A Szemerey-Plus Zrt. a részére megítélt 383.834.097 Ft-os feltételesen vissza nem térítendő állami támogatás segítségével végrehajtott fejlesztések eredményeként még tovább erősítheti minőségi piaci megjelenését, valamint a megbízói igények legmagasabb szintű kielégítését.

Catégories: Pályázatok

November 17-től újra lehet pályázni mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére!

Pályázati Hírek - mar, 13/09/2022 - 11:46

A VP2-6.3.1-20 kódszámú „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” című felhívás módosítása következtében a támogatási kérelmek benyújtására 2022. november 17. – 2022. november 30. között újra lesz lehetőség. Az igényelhető támogatás továbbra is 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre.

Catégories: Pályázatok

Pages