Agrégateur de flux

Finnish Sisu A2045 General Utility Truck

04/06/2014 00:00:00

A geopolitikai fejleményekre tekintettel az EU intézkedéseket javasol az energiaellátás biztonságának garantálására. ...

04/06/2014 00:00:00

The EU has proposed measures to ensure the security of its energy supply in the light of recent world events. ...

04/06/2014 00:00:00

Die EU hat mit Blick auf das aktuelle geopolitische Umfeld Maßnahmen zur Sicherung der Energieversorgung vorgeschlagen. ...

Nous relayons ici l'annonce d'une conférence intitulée "Les Djiboutiens saisit par les sciences sociales" qui se tiendra se samedi 7 juin à Paris (centre Malher), organisée par Simon Imbert-Vier (avec le soutien de l'IMAF). 
Vous trouverez ci-dessous le programme et la présentation des organisateurs.
ProgrammeAnimation des débats : Colette Dubois (IMAF)9h30 : accueil
10h : introduction de la journée, par Simon Imbert-Vier
 Amina Saïd Chiré (Université de Djibouti), « L’habiter dans tous ses états : urbanitéversus nomadisme. Forces et faiblesses de la géographie djiboutienne »
 Laurent Jolly (LAM), « Les Djiboutiens, un objet d’étude pertinent pour la micro-analyse sociale ? »12h30 : Déjeuner14h : reprise
 Emilie Saussay (Paris 1), « Les sources sur le syndicalisme à Djibouti : une question nationale ? »
 Simon Imbert-Vier (IMAF), « Au-delà des catégories, vers une histoire des “Djiboutiens” »
 Samson Bezabeh (EHESS), « Dépasser les représentations coloniales : nouvelles directions pour les études djiboutiennes »Conclusion par Colette Dubois (IMAF)PrésentationMême si le premier texte qu’il est possible de rattacher aux sciences sociales concernant les habitants de ce qui était alors la Côte française des Somalis a été publié en 1937 [1], les sociétés de ce territoire ont longtemps échappé à l’intérêt des scientifiques. Peut-être le titre de l’article publié par Henri Brunschiwg en 1968 (« Une colonie inutile : Obock » [2]), n’a-t-il pas soutenu les vocations. Les habitants de ce petit territoire aride, faiblement peuplé, périphérique aux empires, escale stratégique et nœud de circulation, n’ont longtemps intéressé que les militaires, les administrateurs coloniaux et les journalistes, si ce n’est une étude d’Alain Rouaud publiée tardivement [3] et quelques travaux de maîtrises. Il faut attendre 1997 pour que Colette Dubois publie une première synthèse historique documentée de la période coloniale, avant de poursuivre un travail de défrichage du terrain [4].Ces recherches précèdent un développement général des études sur Djibouti, mis en évidence par la publication en 2013 d’un panorama des « études djiboutiennes » qui montre aussi la faiblesse des analyses sociales [5]. Cependant, Djibouti et ses habitants sont bien en train de devenir des objets des sciences sociales ; les chercheurs qui participent à cette journée s’y consacrent.La société djiboutienne est aujourd’hui traversée de tensions et de représentations qui s’opposent, parfois violemment. Il est nécessaire de poursuivre leur étude pour aller au-delà des lieux communs et proposer, en particulier à la jeunesse djiboutienne, des systèmes d’explications et d’analyses qui l’aident à comprendre son environnement et à prendre en main son destin. Les catégories de la société djiboutienne ont commencé à être déconstruites et problématisées. Jusqu’où doit se poursuivre ce mouvement et quels outils conceptuels serait-il utile de mettre en place ? D’autres catégories, et les relations qu’elles entretiennent, sont absentes des études (genre, esclaves, oromos, travail, salariat…), quelles stratégies pour les y intégrer ? Comment les études sur les Djiboutiens peuvent-elles profiter des avancées, des questionnements et problématiques de la recherche d’aujoud’hui dans nos différentes disciplines ? Ce terrain se caractérise en particulier par son espace restreint, son invention récente, la fabrique identitaire qui s’y déroule, la diversité et la faible importance numérique de sa population, son rôle dans les circulations internationales, etc. Ces éléments réduisent-ils la portée des conclusions que l’ont peut proposer ou au contraire facilitent-ils des analyses larges qui permettent d’analyser plus clairement des phénomènes complexes qu’il serait plus ardu d’appréhender ailleurs ?
Ces quelques questions, partielles, montrent l’ampleur du travail à accomplir sur ce terrain. L’objectif de cette journée d’étude est de permettre aux chercheurs de présenter leur vision des Djiboutiens et de leurs fabrications sociales dans un dialogue multidisciplinaire. L’enjeu est de permettre la confrontation des approches, d’identifier des thèmes communs et des secteurs non couverts, et surtout de soutenir cette nouvelle dynamique afin d’inciter de nouveaux chercheurs à s’intéresser à ce terrain et, nous l’espérons, d’ouvrir la porte à de futures collaborations et recherches.[1] Villeneuve (Annie, de), « Etude sur une coutume somalie : les femmes cousues », Journal de la Société des africanistes, t.7, fasc. 1, 1937, p. 15-32 www.persee.fr.[2] Brunschwig (Henri), « Une colonie inutile : Obock », Cahiers d’études africaines, vol. 8/1, n° 29, 1968, p. 32-47 www.persee.fr.[3] Rouaud (Alain), « Pour une histoire des Arabes de Djibouti, 1896-1977 », Cahiers d’études africaines, n° 146, vol. 37-2, 1997, p. 319-348 www.persee.fr.[4] Dubois (Colette), Djibouti, 1888-1967 - Héritage ou frustration, Paris, L’Harmattan, 1997, 431 p. ;
Dubois (Colette), L’or blanc de Djibouti. Salines et sauniers (XIXe-XXe siècles), Paris, Karthala, 2003, 267 p.[5] Amina Saïd Chiré (dir.), Djibouti contemporain, Paris, Karthala, 2013, 354 p

The United States Air Force remotely-piloted aircraft has flown in UK airspace for the first time. The aircraft flew from an air base in the Mediterranean and across several European countries, including the UK, as part of a NATO trial known as Unified Vision 2014.

02/06/2014 00:00:00

Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta az egyes tagállamoknak szóló gazdaságpolitikai ajánlásokat, amelyek a tavalytól tapasztalható gazdasági élénkülés megerősítését hivatottak biztosítani. ...

02/06/2014 00:00:00

The European Commission has today adopted a series of economic policy recommendations to individual Member States to strengthen the recovery that began a year ago. ...

02/06/2014 00:00:00

Die Europäische Kommission hat heute eine Reihe von wirtschaftspolitischen Empfehlungen an Mitgliedstaaten gerichtet, um die wirtschaftliche Erholung, die vor einem Jahr eingesetzt hat, zu stärken.  ...

Après « Comment la France a perdu l’Afrique », « Sarko en Afrique », écrits avec Stephen Smith, et « Ces Messieurs Afrique : Des réseaux aux lobbies », Antoine Glaser revient une nouvelle fois sur les relations entre la France et son pré-carré dans son nouvel opus : AfricaFrance. Quand les dirigeants africains deviennent les maîtres du jeu.  L'auteur le dit lui-même « je suis devenu, à mon corps défendant, un spécialiste de la « Françafrique » (p.11) ». Nous vous proposons ici une recension de son ouvrage.Dans AfricaFrance, l’ancien directeur de La Lettre du continent, souhaite déconstruire « l’histoire communément admise » d’un continent soumis à la France. Selon lui c’est « un leurre qui arrange autant Paris que les capitales africaines (…) loin d’être des pantins et des béni-oui-oui, les présidents africains ont su manœuvrer et instrumentaliser leurs « maîtres » à Paris » (p.12-13). Il va même plus loin, ça n’est pas qu’un simple retournement mais une situation qui préexistait déjà sous le Général de Gaulle. L’objectif d’Antoine Glaser est donc de mettre la lumière sur ces manipulations qui ne proviendraient pas toujours de ceux qu’on croit : « les dirigeants africains jonglent ainsi avec les non-dits pour que leurs interlocuteurs gaulois se sentent toujours responsables de leur avenir (…)[ils] se trouvent plus souvent qu’on ne le croit dans une position dominante vis-à-vis du pouvoir français (…) il considèrent [la France] avec la condescendance du « qui paie commande »» (p.17-18).De l’influence essentielle de Jacques Foccart et de Felix Houphouët-Boigny, « le patron de la Françafrique », au financement des partis politiques, en passant par les réseaux d’influence parisiens (communicants, hommes d’affaires et politiques) activés par les président africains « pour asseoir leur pouvoir en Afrique » (p.41), ou encore le rôle de la franc-maçonnerie, des réseaux de « l’or noir » au Congo et ceux de l’or jaune au Niger, Antoine Glaser décrypte en dix chapitres le passage de la Françafriqueà l’AfricaFrance. Chaque chapitre est consacré à l’une des anciennes colonies françaises. L’auteur revient ainsi sur l’arrivée au pouvoir de l’ivoirien Alassane Ouattara et son soutien à l’opération française au Mali, les relations parfois difficile entre François Hollande et Idriss Déby, le président tchadien, les initiatives du président burkinabé qui relèvent « plus souvent qu’on ne le pense de sa propre initiative » et ne sont pas « téléguidées par Paris ». En effet, pour Antoine Glaser « Blaise Compaoré  sait que la France a plus besoin de lui qu’il n’a besoin de la France. En termes d’aide financières, il compte bien plus sur Taïwan que sur l’Hexagone » (p.146). Antoine Glaser analyse aussi la politique du gabonais Ali Bongo plus tournée vers les Etats-Unis que celle de son père. On peut regretter que Djibouti ne soit que rapidement mentionné en conclusion alors même que ce petit Etat de la Corne de l’Afrique illustrerait parfaitement la thèse de l’auteur (p.213).Les initiés apprécieront les nombreuses anecdotes et les coulisses des relations entre les présidents africains et le pouvoir français dans la période récente (et jusqu’à fin 2013). L’ouvrage est agrémenté d’entretiens des acteurs de ces relations, comme Anne Lauvergeon, Patricia Balme, André Bailleul, Jean-Marc Simon, Michel Roussin, Michel Katz, Georges Serre, Michel de Bonnecorse, Jean-Christophe Rufin, Pierre-André Wiltzer, Robert Bourgi, etc.Ainsi, malgré les promesses rééditées de ruptures, tant François Hollande que son prédécesseur auraient été « marabouté[s] par l’Afrique et ses dirigeants » (p.209). Le président français serait parfois « l’obligé » de certains présidents africains car « celui qui paie commande ». Antoine Glaser conclue sur les perspectives économiques et les richesses du continent africain qui attirent déjà de nombreux Etats. Il finit par asséner: « Paris n’est plus le donneur d’ordres, mais il ne le sait pas encore. Il se croit encore aimé alors qu’il n’intéresse plus. L’Afrique a changé sans que son « papa » autoproclamé en soit informé » (p.215) or comme l’aimait à le rappeler l’ancien président gabonais Omar Bongo : « La France sans l’Afrique, c’est une voiture sans carburant » (p.42).A lire d'une traite !
Quelques interviews de l'auteur : - Sur RFI- Sur Atlantico 

Russian MiG-35 Multi-Role Fighter

Die „neuen Medien“ sind in aller Munde und begleiten uns Tag für Tag. Über die Situation der Zeitungen erklingt wenig Positives. Was ist die Bedeutung der Printmedien in der heutigen Zeit und welche Funktion erfüllen sie noch? Diese Fragen standen am Anfang der JFS-Printakademie, die vom 29. Mai bis 1. Juni 2014 in Wildbad Kreuth stattfand.

Ukrainian BTMP-84 Prototype Main Battle Tank

A kérdés nagyhatalmi háttere, EU- és magyar vonatkozása
Dr. Türke András István Ph.D

Franciaországnak egy időben kell fenntartania a francia diplomácia (megmaradt) erejét, a jó kapcsolatot az oroszokkal (hogy ne legyenek sztrájkok, és ne essen vissza a gazdaság) és a jó kapcsolatot az amerikaiakkal (hogy lehessen még egyáltalán francia külpolitikáról beszélni).
Laurent Fabius először 2014 március 17-én jelentette be még a Krím kapcsán, hogy amennyiben "az oroszok folytatják azt amit csinálnak" akkor Franciaország komolyabb lépéseket fog tenni Oroszország ellen, ez pedig elvezethet ahhoz, hogy leállítják a BPC helikopterhordozók eladását Oroszországnak. A francia elnök egyben a többi európai államot újabb szankciók elfogadására szólította fel. Legutóbb május 17-én hangzott el hasonló fenyegetés a gallok részéről, de a helikopterhordozó-üzletet immár nem tervezik felmondani.
Elsőre úgy tűnhetett, hogy itt jóval komolyabb fenyegetésről van szó, mint holmi EU-s szankciók, vízummegvonások és bankszámla befagyasztások. Alábbiakban leírjuk mindezt miért nem lehet(ett) túl komolyan venni, a szankciók ezúttal is látszat-tevékenységet takarhatnak.

Először is figyeljünk a megfogalmazásra, márciusban még így fogalmaztak : "Ha az oroszok folytatják" tehát nem azonnal, megtorlásul a krími machinációkért, hanem csak akkor, ha az oroszok tovább lépnének, mely időközben a donyecki eseményekkel mintha be is következett volna. Úgy tűnt a francia diplomácia számolt a "Krím elvesztésével" és ebbe hallgatólag, a színfalak mögött bele is egyeztek. De Kelet-Ukrajna esetleges elszakítása már számukra sem elfogadható. A franciák áprilisban még úgy vélték az események egy ideig megállnak.

Másrészt figyeljük meg, hogy mivel fenyegettek és itt némi háttérinformációkra kell utalnunk. A francia hadiipar igencsak rosszul áll, még mindig a levegőben lóg az a néhány megrendelés is (pl Rafale/India) ami az utolsó szalmaszálat jelentette. Az állami megrendelések is csökkentek. Nem azért, mert a hadiipari lobbi ereje csökkent volna, de 90% feletti GDP arányos államháztartási hiány mellet, e leminősítések elkerülése végett is kerülni kell a nagy volumenű kiadásokat főként a védelmi ipar területén.
Tehát nem biztos, hogy az oroszok vesztenének többet a pár éve oly nehezen megszerzett üzleten, hanem a francia cégek (méghozzá főként a hajót gyártó DCNS). Egy ilyen üzenet a jövőre nézve egyébként is öngyilkosság lenne a francia vállalatok egészére, mert ilyenre 1991 óta nem volt példa : Ha adott állam politikája nem tetszik, akkor egy már megrendelt (adott esetben kifizetett) üzletet is letilthat a francia magas politika. (Ki akarna egy ilyen gyártótól rendelni? Még akkor is, ha ilyen technológia most lényegében csak brit és amerikai (esetleg spanyol) részről lenne - illetve a szolidaritás miatt : nem lenne - biztosítva, bár az oroszok saját fejlesztésben is gondolkodnak.
Pár éve még Chirac elnöksége alatt volt pár botrányos-titkolt körülmények közötti fregatt-eladás (tajvani ügy, szaúdi ügy - utóbbi sem a demokráciájáról híresült el), mert a megrendelések úgy kívánták. Valamint ott volt a pakisztánnak eladott tengeralattjárók ügye is. Utóbbi kettő kapcsán Balladur és Chirac választási kampányaihoz folyt be nem csekély összeg.

Harmadrészt el kell ismerni, hogy a francia világpolitika Amerika-függősége és az amerikai barátság megőrzése - a korábbi Sarkozy-féle szimpátia helyett - jelenleg pusztán és kérlelhetelen gyakorlati okok miatt a legfelsőbb politikai szinteken egyszerűen nem kérdőjelezhető meg. Miért?
Franciaország Sarkozy alatt szerencsétlenül, de pénzügyileg indokoltan, hosszú távra lemondott a folyamatos globális jelenétről (tegyük hozzá : ezzel együtt az EU is lemondott erről), hogy érdekeit világszerte bármikor katonai erővel is ki tudja kényszeríteni. Egy darab repülőgéphordozó ugyanis béna kacsa, a karbantartás idejére kell egy másik, azaz, hogy minden pillanatban legyen bevethető hordozó. (Líbia esetében a De Gaulle karbantartási munkálatai jelentettek gondot). A globális jelenlét tehát elúszott, maradt viszont a "hátsó udvar", Afrika.
Afrikát jelenleg sem egyszerű a franciáknak megközelíteni, mert épp (jó esetben is 5-10 éves) hiátus alakult ki a kevésbé átgondolt hadiipari projektek és a stratégiai tervezés hiánya miatt : azaz jelenleg aggasztóan kevés légi utántöltést végző francia gép áll rendelkezésre (kb. 11) és ezekből 3 csak Európában vethető be, annyira öreg. További 3 folyamatosan Afrikában van, plusz a rotációs karbantartások miatt folyamatosan kivont 3... tehát a líbiai és a mali beavatkozás francia részről amerikai hinterland nélkül elképzelhetetlen ábrándot jelentenének napjainkban. Mert a BPC-k jók - ld. lejjebb, hogy miért - de légi támogtás nélkül nem sokat érnek azért.

Az amerikai jóindulat megtartása, a különutas francia politika mellőzése a gaullista-nemzeti érdekek némileg félretételével azért is alapvetően fontos, mert az amerikai jóindulattól függ - most sokkal erősebben, mint akár 5 éve is - hogy a franciák a saját "hátsó udvarukban" (ld. Mali, KAK) be tudnak-e avatkozni vagy nem vagy ezek a területek esetleg teljesen elkezdenek kicsúszni a kezeik közül. Ez nem csak francia érdek, hanem magyar és uniós is, mert ha az afrikai olajforrások (és egyéb bányakincsek, pl. uránium) felett semmilyen európai ellenőrzés nem lenne, akkor még inkább főként az oroszokra kell hagyatkozhatunk. Iránhoz például érdekeink ellenére az USA és Izrael szövetsége miatt nem közeledhet az EU, legutóbb erre még Sarkozy előtt Dominique de Villepin külpolitikája adott volna lehetőséget francia részről.

Negyedrészt el kell ismerni, hogy az üzlet eleve komoly negatív médiavisszhangot kódol a francia fél számára 2014 folyamán. És itt tudunk visszakanyarodni a BPC-hez is a "hátsó udvar kérdése kapcsán". Mi is az a BPC miért jött létre? A koncepció a globális jelenlét melletti "regionális jelenét" koncepciójára épül, méghozzá afrikai dimenzióban. Míg az előbbihez repülőgéphordozó kell, utóbbihoz olyan speciális hajókat fejlesztettek, melyek egyszerre parancsnoki-kommunikációs egységek, hadikórházak, ellátmány-szállítók, valamint komplett partraszálló egységeket, tankokat és helikoptereket is tud egyidőben mozgatni, tengeralattjáró- és kommandóbázis, (stb.). Magyarán épp az afrikai államok - melyek légiereje elhanyagolható - belügyeibe való beavatkozásra kiválóak. (Ezen hajók megfelelői pl. a briteknél és az USA-nal is megvannak, de a francia verzió jelenleg a legpolivalensebb és a legmodernebb.) Természetesen a BPC és a repülőgéphordozó nem egymást kizáró tényezők, sőt a kettőt együtt bevetve lehet a leghatékonyabban fellépni : Ez ugye francia részről nem megy, de ezt ismerték fel az oroszok, akik a koncepciót kezdetektől fogva kiemelt figyelemmel kísérik. Ráadásul a BPC projekt hajói moduláris elemekből épülnek fel a megrendelő kívánsága szerint. Az orr és a tatrész között 4-6-8-... legószerűen egymásba kapcsolható elemből izlés szerint hosszabb vagy rövidebb verziók rendelhetők.
Tehát a franciák mellett az oroszok is stratégiát építenek erre a típusra globális terjeszkedésüket elősegítendő, azaz a franciáknak jelenleg cseppet kínos azért, hogy "fegyvert adnak az oroszok álmaihoz". Ha a francia hadiipar nem függne jóval 50% felett az exporttól, akkor a hajó - mint az amerikaik számos produktuma - már rég "COCOM-listás" lenne az oroszok és egyéb feltörekvő hatalmak felé.
A megrendelt két hajót 2014 vége felé és 2015-ben kell leszállítani az oroszoknak. A hajók neve...nos Szevasztopol és Vlagyivosztok. Nem tudni az oroszok melyiket veszik át előbb, de nagyon kínos lesz a franciáknak a média headline-jei : "Ma a franciák átadták Szevasztopolt az oroszoknak". Nem is kell nagy csúsztatás, hogy ebből a Krím egészére asszociáljanak. Ezt Laurent Fabius külügyminiszter is érzi, szinte kódolt a francia diplomácia elleni újabb nagy támadási felület.

Ötödrészt Franciaországban mégiscsak egy szocialista kormányról van szó, melynek kebelén a breton hadiipari lobbi erősebb, mint valaha. Tudjuk, hogy pl. azért épül(t) a stratégiai racionalitást felülírandó 3 db. nukleáris rakétákat szállító atomtengeralattjárók (SSBN) helyett 4 db., hogy az adott gyártósort ne kelljen évekre leállítani, míg az egyes programok megrendelései futnak. Általában ahogy az egyik SSBN program véget ér, úgy kezdődik az új SSN - nukleáris támadó-tengeralattjáró - program. A flottaprogramoknál ugyanígy. Az utóbbi évek hazai rendelés-csökkentései között ezekbe "applikálták" a külföldi megrendeléseket (dízel-tengeralattjárók Indiának, Chilének, Brazíliának és Malajziának ; BPC az oroszoknak), hogy ne kelljen leépíteni, elbocsátani. A breton lobbi helyi ereje nagyrészt ezen múlik, hogy meg tudják-e tartani a munkahelyeket, vagy újabb üzemeket kell bezárni. Namost, ha az oroszoknak nem szállítják le a hajókat mihez kezdenek vele? (Jelenleg a franciáknál 3 van szolgálatban, épp elég azokat fenntartani.)

Hatodrészt a francia katonai adminisztráció azért nem zárja ki a magas politika részéről a meglepetés lehetőségét sem, de erre nagyon kevés esélyt látnak. Sarkozy elnöksége alatt gyakorlatilag sorozatban történtek a politikai-katonai racionalitással teljesen szembemenő lépések (pl. Líbia megtámadása, Tibet pártolása Kínával szemben, Szíria : szakítás Assad-dal). Jelenleg abban minden megkérdezett egyetért, hogy a (katonai, külügyi) adminisztráció és az elnök kapcsolata Hollande alatt jóval jobb. Ugyanakkor vízválasztó lehet, hogy - amerikai nyomásra - egy olyan gyenge elnök, mint Hollande hogyan reagál, képes-e akár Franciaország érdekeivel szembe menve Sarkozy nyomdokaiba lépni, mint ezt például Szíriában is megtette már, bár annak a lépésnek jóval kisebb volt a tétje.

Összefoglalva tehát a franciák helyzete igencsak összetett, borotvaélen táncolnak, mert mindenképpen rosszul tudnak csak kijönni az egészből, mind bel- és külpolitikailag, mind az amerikai és az orosz kapcsolatok irányában.

A gyorselemzés rövidebb verziója megjelent a Magyar Külügyi Intézet blogján is.

Africa’s share of global offshore patrol vessel (OPV) fleet ownership has increased from 5% to 7% over the last 12 months. Offshore patrol vessels are the fastest growing segment of the Naval Vessels Market. At least 22 countries are known to have a total of 120 OPVs on order and

A government backbencher has suggested the Coalition lacks a basic understanding of science and has criticised cuts in the budget to the Commonwealth Scientific and Industrial Research Organisation (CSIRO). Western Australian MP Dr Dennis Jensen also repeated his cr

Ki is pontosan Mamonov: énekes, zenész, színész, a szovjet underground alakja, alkesz,  báránybőrbe bújt farkas, hittérítő keresztény? Bármibe is fog Mamonov az egyik legsokoldalúbb performer.

Pjotr Mamonov és Viktor Coj már mutatkoztak együtt a filmvásznon. A nyolcvanas évek szovjet undergorund 2 csapatának: a Zvuki Mu-nak, de leginkább a Kinonak nagy lökést adott az ismertség felé a Tű (Igla) című kultfilm.

Az esti filmnézéshez ráhangolódásképp legyen itt egyik kedvenc darabon Pjotr Mamonovtól  Alekszejjel közös "Programma A" zenei projektj egyik alkotása: a Konzervnyitó.