Agrégateur de flux

Amióta bevégezte a „küldetését”, és 1991-ben lekerült a világpolitika „étlapjáról”, vajmi keveset foglalkoztak a személyével. A Szovjetunió, mint világhatalmi entitás megszűnt, az általa képviselt társadalmi modell a kapitalizmus alternatívájaként jelenleg a gyakorlatban nem funkcionál. Ronald Reagan követői is megnyugodtak hitükben arról, hogy az Elnökük beharangozta elvárásként a „történelem hamudombján hagyták a marxizmus-leninizmust”.

A neves születésnap azonban alkalmat adott a „gorbizmus” felmelegítésére.  Nem kívánok az új időkben új mondanivalókkal előállók sorához csatlakozni. Felfogásom szerint egyébként is nem egy-egy személyhez kötődnek a világot megrázó fordulatok. A Szovjetunió sorsa sem Gorbacsov (főként nem Jelcin!) érdeme, vagy árulása, hanem a történelmi környezet összességének következménye az adott időben. Akik pedig ítéletet mondhatnak a történtekről, nem mások, csupán a szovjet-oroszországi népek sorsközösségei.

Mégis, társadalom kutatóként számos tanulmányt és könyvet írtam arról, hogy  miért és miként játszódott le a XX. század lezárásának meghatározó folyamata. Az elemzésem arról, hogy a Szovjetunióból a 21. század Oroszországáig milyen rendszerszerű átrendeződések zajlottak – s benne Mihail Gorbacsov  személye mit jelentett – 2017-ben megjelent könyvemben lehet olvasni (https://www.russianstudies.hu/docs/Ruszisztikai.K%C3%B6nyvek.43.pdf)

Nem akarom ismételni, de az utóbbi időben megjelent néhány furcsa megjegyzésre reagálási kényszert érzek.

Először, Valki László tette fel a kérdést az Élet és Irodalomban (2021. február 5.) A Nyugat becsapta Gorbacsovot?  Alapos és hosszas bizonyítási eljárás alapján arra a következtetésre jutott, hogy „következésképpen Gorbacsovot nem csapták be nyugati tárgyalópartnerei”.  Ugyanakkor a kérdés pikantériája abban van, hogy – pl. az új külpolitikai gondolkodásáról 2001-ben velem folytatott Tv beszélgetésen - Gorbacsov maga hangoztatta „engem becsaptak (меня обманули)”.  Igaz, a „átverés” tárgyát nem konkretizálta, a szöveg-környezetből azonban egyértelműen a hidegháború egészére, s nem valamelyik rész elemére vonatkozott. Valki László értelmezése valós is lehetne, hiszen konkrétan a NATO keleti bővítéséről nem született jogilag érvényes írásban lefektetett és az érintettek által aláírt megállapodás.  Ez is „sántít” egy kicsit, hiszen a hidegháború” kölcsönös abbahagyásáról” Máltán született szóbeli megállapodásukat követően, Gorbacsov kezdeményezésére 1990-ben aláírták az ún. „Párizsi Charta az Új Európáért” dokumentumot, amely meghirdette a demokrácia, a béke és az egyenlőség korát a kontinensen. Ebben a dokumentumban jelentették be a hidegháború befejeződését is. Ezzel egy időben hagyták jóvá a „22-ek Deklarációját”, amely a NATO és a VSZ országainak közös nyilatkozata volt arról, hogy a két katonai blokk országai nem tekintik egymást potenciális ellenségnek. ( Párizsi Charta az Új Európáért. http://epa.oszk.hu/00000/00036/00006/). Tehát konkrét dokumentum arra született, hogy felülvizsgálják a katonai szövetségek szerepét, a Varsói Szerződés és a NATO nem lehetnek a továbbiakban szembenálló felek, ezek megszűnnek, és új védelmi rendszer jön létre, amely tartalmát tekintve a politikai együttműködésen alapul. Gorbacsov később utalt arra, hogy a két katonai tömb végleges felszámolásában és egy új európai biztonsági rendszer kialakításában is megegyeztek, melyet azután csak ők tartottak a maguk részéről kötelezőnek. Itt van a lényege az „átverésnek” Gorbacsov a hidegháború lezárását „döntetlennek” értette, az amerikaiak pedig magukat „győztesnek” tekintették. Gorbacsov mondta erről: „a barátaink nyugaton, amikor megszűnt a Szovjetunió, egyáltalában véve eldöntötték, hogy a zavarosban fognak halászni. […]. Vannak dokumentumok, amelyeket mindannyian, akik ebben részt vettünk, elfogadtunk. […] Szó volt az új világrendről, amikor az idősebb Bush megforgatta ezt az ötletet, mi pedig támogattuk. De mi történt? A Varsói Szerződés eltűnt, a NATO maradt. Pedig volt ennek a két blokknak egy transzformációs folyamata. Emlékezzünk csak a NATO-ról szóló londoni tanácskozásra.”

De, tegyük fel másként  Valki László kérdését: ha a Nyugat nem csapta be Gorbacsovot, akkor senki nem csapott be senkit, vagy mégis, Gorbacsov csapta be a szovjet embereket, akikkel elhitette a peresztrojka győzelmét, s a békés együttműködés jövőjét a Nyugattal?  Az biztos, hogy a Gorbacsovot „árulónak” tekintő hazai közvélemény a válasz erre a felvetésre.

S, az utóbbi létjogosultságára van is két magyarázat. Közvetlenül a máltai találkozót követően, 1990 júniusában került sor a Szovjetunió Kommunista Pártjának a  Kongresszusára, ahol a peresztrojka, a glásznoszt és az új külpolitika állását értékelték. (Jelen voltam megfigyelőként, mint a Társadalomtudományi Akadémia vendégprofesszora!) A második napirendi pont keretében a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjai számoltak be egyenként a végzett munkájukról. Mikor Alekszandr Jakovlev, ideológiai titkár mondta el beszámolóját, szót kért a hadsereg küldöttségéből Lebegy tábornok, és három kérdést tett fel. „Jakovlev elvtárs, miért verte szét a balti köztársaságok pártjait; miről szól az a könyve, amelyet tegnap vitatott meg a Demplattfom (a párt reform-körei) küldötteivel a szocializmusról; hány arca van önnek Jakovlev elvtárs?  Nem részletezve a történteket  … Jakovlev  a végén megkérdezte Gorbacsovtól: mi történjék, válaszoljak? Gorbacsov pedig leintette, Nem, és szünetet rendelt el. Jó 3 órás szünet után a kongresszus azzal folytatódott, hogy már Sevarnadze külügyminiszter állt a pulpituson egy papírt lobogtatva. Azzal kezdte: megegyeztünk, itt van az aláírása Mojszejev vezérkari főnöknek.  Gorbacsov lezárta a vitát és a döbbent csendet követően már más hangulatú tanácskozásnak lettünk tanúi.  Ekkor még félmillós szovjet stratégiai erők állomásoztak az NDK területén!

A másik eset sem váratott sokáig magára. 1991. január –februárban Irak Kuvaittal szembeni konfliktusába anélkül avatkozott be az USA, hogy arról konzultált volna előzetesen a SZU-val, pedig a máltai megállapodás szerint ezt kellett volna tennie. Az Öbölháború már Bagdadba ért, amikor Gorbacsovnak kérdőre kellett vonnia az amerikai elnököt. Ismét előállt a berlini szindróma, a félmilliós szovjet stratégiai erő jelenléte. Telefon, és Gorbacsov-Bush találkozó Helsinkiben. A veszteség pedig, Sevarnadze távozása a külügyminiszteri posztról.

Folytathatnám, de felesleges. Vegyük végre tudomásul, hogy egyes személyeknek van szerepe a történelem menetében, de a folyamatokban a népek a meghatározóak, és sokáig nem lehet becsapni őket!

A másik reagálási kényszerem rövidebb. Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter is kérdést tett fel, pontosabban minősítő választ is adott. Gorbacsov történelmet írt. Putyin nem – ez a címe az Index oldalán is megjelent írásának. (https://index.hu/velemeny/2021/03/03/gorbacsov-tortenelmet-irt.-putyin-nem/)

Azon túl, hogy tények nélküli, hamis kijelentések halmaza az írás, talán nem is szolgálna rá a válaszra. Aki az alábbiakat írja, elemzésként, arról azonnal kiderül a nem szakértő olvasó számára is a hiteltelenség: Idézem: „A „glásznoszty” és a „peresztrojka” a szovjet blokk országaiban több eredményt hozott, mint a sok történelmi terhet hordozó oroszok körében. Maradandó azonban Gorbacsov érdeme a leszerelésben, a hidegháború fölszámolásában, a Nyugathoz fűződő viszony radikális megjavításában, a német nép egységének helyreállításában és az ún. „népi demokráciák”, a szovjet csatlós államok szabadon bocsátásában. Megérdemli ezért Gorbacsov nemcsak a közép-európaiak, de az egész világ háláját. 1956-ot 15 évesen átélve én személyesen is hálát éreztem, amikor 1990 novemberében az új Európát létrehozó Párizsi Charta aláírását követően Antall József és Gorbacsov tárgyalásán megteremtettük a két ország szabad elhatározásán alapuló, jó viszonyát. Ezt államközi szerződéssel rögzítettük 1991. december 6-án Moszkvában, megkötve a Szovjetunió utolsó és az Orosz Föderáció első kötelező érvényű nemzetközi megállapodását.

Gorbacsov mai utódja, Vlagyimir Putyin, de vele együtt sok tízmillió orosz úgy véli, hogy a pártfőtitkárból elnökké választott egykori vezető felelős a szovjet nagyhatalom széteséséért. Gorbacsov a felelősséget riválisára, az első orosz elnökre, Borisz Jelcinre hárítja. Ezt megalapozatlannak tartom. Sztálin és utódai birodalma legalább annyira a népek börtöne volt, mint a cárok Oroszországa, és nem csak a három balti nemzetben maradt erős a függetlenség igénye. Az éppen Gorbacsov által meghirdetett „európai ház” csak szabad és független népekkel volt fölépíthető. De Jelcin sem akarta szétverni a Szovjetuniót”

Hogy van ez? Sem Gorbacsov, sem Jelcin nem akarták szétszedni a Szovjetuniót  …. mégis ez jött ki belőle!

Talán meg kellene hallgatni azt sok millió embert, akik a gorbacsovi-jelcini 15 évet szörnyűségek közepette vegetálták át, ha egyáltalán …

Majd jött Putyin, aki mindezt tönkretette …

Így már érthető. Ugyanis, Putyin világosan megmondta 2007-ben Münchenben, majd most 2021-ben Davos világgazdasági fórumán: „Egyenjogú és egyenlő érdekeken nyugvó együttműködés alapján, az Oroszországi Föderációval megbékélve lehet a 21. század új világát mindenki számára a civilizáció legmagasabb szintjén élhetővé tenni!”

Egyenjogú és egyenrangú – ezt kellene a „kollektív-nyugatnak” tudomásul venni, és az ilyen alpon sorra kerülő tárgyalások máris feloldanák a világ feszültségeit.

Valaki a TV-képernyőjéről rám réved és behízelgő hangon azt rebegi: „mindenki jól jár”. Megrázom magam – nem ér el, nem hat rám a hipnotizálási szándék. Eszembe jut: mikor és hol észleltem már ezt a látványt. Az 1990-es években lepték el a kelet-közép európai országokat és igyekeztek elvarázsolni a „rendszerváltással” talajt vesztett kisembereket a csodatévő extrasensek, sámánok és egyéb sarlatánok. A legelvetemültebb közülük a Kaspirovszki nevű volt, aki beült a TV-stúdióba, szembe a kamerával és órákon keresztül nem csinált mást, csupán bárgyú szemekkel bámult a semmibe. Milliónyian ültek ilyenkor vele szemben transzba ejtve, kábulatban, és remélték a gyógyulásukat, az elinflálódott megtakarításaik megtérülését, a leértékelt életük újra élesztését.

A „mindenki jól jár” látomásával ma Magyarországon tömeghipnózist gerjesztő propaganda kommandók akcióiból ez a Kaspirovszki-effektus köszön vissza. Mit számít, hogy elkobozták a magánnyugdíj kasszákat, „leadószázalékolták” a kisfizetésűek keresetét, a munkahelynélküliek esély keresését beszűkítették, a betegek táppénzét, gyógyszertámogatását megkurtították és így tovább. Mit számít mindez, hiszen mindenki jól jár, csupán hinnie kell a lepelként ránk terülő, mindent elfedő semmit mondás mágikusan szemfényvesztő erejében. 

S, ha mégsem. Ha az emberek a saját szenvedéseikből azt érzik, hogy rosszul jártak? Akkor … ők a hibásak, mert nem hittek a csodában. Meg hibásak azok, akik szertefújják a csodatevés leplét: a nemzetközi szervezetek - az EU, az ENSZ, meg az oroszok, a szlovákok, meg trianon és a többiek – minden, amit a balosok, az elátkozott szocik és libik uszítottak a „nemzetmentőkre”. Mert, hiszen nemzetmentés a hit meggyökeresítése. Nem marad más hátra – be kell csukni a kaput. Magyarország – zártország. Azoké, akikhez elér az „újbeszéj”, és képesek befogadni az „elkezdődött jövő” látványát.

Brrr…

Hipnotizőr áldozataivá lettünk. Mindezt a Fidesz -, a”hűség”-kormánya műveli velünk. Nem sokat árul el abból, amit ránk akar szabni, de azt látványosan teszi.  A kormány szinte „látványpékséget” rendezett be a „nemzeti konzultáció” rendszerével. Részesei lehetünk a politika „csinálásnak”. A szemünk előtt csak úgy pattannak ki a miniszterek meg a hatalmi-képviselők szájából a gyönyörűségesebbnél gyönyörűségesebb ígéretek. Mindenki kap a „virtuális kalácsból”. Pedig, ha a „látvány”, a vonzóra maszkírozott ígéretek halmaza nem vonja el a figyelmünket a tényleges állapotoktól, a reális szükségletek valóságos kielégítési lehetőségeitől, akkor együtt, mindannyiunk részvételével talán ki is süthetnénk az ehető kalácsunk. Az ígéretekkel – mi szerint „mindenki jól jár” - nálunk már tele lenne a „padlás”, ha lenne… mai viszonyok között azonban a kormány politikájának minden eleme, s egészében a rendszere feszültségekkel terhelt, felfogása nincs összhangban a társadalom szociális helyzetével, az emberek várakozásaival.

                A „látvány társadalma” nem új keletű jelenség. Minden valamire való diktátor lelkes művelője a látványosságoknak. „Kenyeret és cirkuszt a népnek” – hangzik a közismert mondásuk. Miután kevés az esély a kenyérre, így marad a cirkusz. A látvány - tőke, amely olyan mértékben halmozódik fel, hogy már „elképzeléssé” válik. Az érzelmek kufárjai és az átverő show zsarolói többnyire igénytelen, gagyi látvány marketing módszerekkel tesztelik ezt az „elképzelést” az emberek jobb életre vágyakozásaiban.

                A látványt az hitelesíti, ha köze van a valósághoz. Gyökereinél ott találjuk az egyik legősibb társadalmi munkamegosztást: a hatalom elkülönítését. A látvány így egy speciális működés, minden egyéb tevékenység „szóvivője”, a hierarchikus társadalom egyfajta „diplomáciai képviselete” saját maga számára, és az egyetlen olyan „beszéd”, amelyet az erre manipulált társadalom hajlandó meghallani. A látványon keresztül „beszélget” szüntelenül önmagával a fennálló rend, egy végtelen, öndicsőítő monológban. Ez a hatalom önarcképe egy olyan időszakban, amikor ez a hatalom totálisan rendelkezik a létezés minden feltétele felett. Kapcsolatrendszereiben a tiszta objektivitás fetisizálása hivatott elfedni azt a valóságos jellemvonást, hogy a látvány az emberek és a hatalmi érdekek közötti viszony. Ugyanakkor nem egy természetes fejlődés eredménye; éppen ellenkezőleg: a látvány társadalma egy forma, amely megválasztja saját tartalmát. Ha a látvány – annak a “tömegmédiának” az eszközeivel értelmezve, amely egyike a legbutítóbb felszíni kifejeződéseinek – időnként egyszerűen, mint puszta apparátus tűnik is meghódítani a társadalmat, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy ez az apparátus egyáltalán nem semleges, hanem éppen a látvány belső dinamikájának szükségleteire adott adekvát válasz. Ha a várakozások, amelyek ezeket a technikákat kifejlesztik, csak közvetítőkön keresztül elégíthetőek ki, ha a társadalom és az emberek közti összes kapcsolat irányítása a “pillanatnyi” kommunikáció közvetítésének függvénye, ez csak azért lehetséges, mert a “kommunikáció” egyirányú. A “kommunikációnak” a fennálló rendszer irányítóinak kezében felgyűlő ilyen mértékű felhalmozódása teszi lehetővé éppen ezt a sajátos irányítási formát. Az a társadalmi szakadás, amelyet a látvány kifejez, elválaszthatatlan attól az állam felfogástól, amelyet a regnáló hatalom jelenít meg.

A szétválasztás a látvány alfája és omegája. A vallási kontempláció legkorábbi formájában a hatalom így öltöztette magát az öröktől való rend misztikus ruhájába. A korábbi időszakokban a szentséggel igazolták a dolgoknak azon rendjét, amely legjobban szolgálta a hatalmon lévők érdekeit, megmagyarázva és kiszínezve azt, amit a társadalom nem tehetett meg. Így a hatalomnak, mint elkülönített résznek, mindig is volt látvány-aspektusa, de az általános ragaszkodás egy változatlan elképzeléshez, eredetileg a közös veszteségtudat eredménye volt, képzeletbeli kompenzációja a valódi társadalmi aktivitás nyomorúságának, amelyet még széles körben érvényesnek tartottak. A modern látvány, éppen ellenkezőleg, azt fejezi ki, amit a társadalom megtehet; azonban ebben a kifejezésben a megengedett, teljes ellentétben áll a lehetségessel. A látvány konzerválja az öntudat hiányát a létezés feltételeinek gyakorlati változásaiban. Önnemző és önmaga állítja fel szabályait: a szentség egy megtévesztő formája. És nem rejti véka alá, hogy mi is valójában: egy hierarchikus hatalom, amely önmagán belül fejlődik, saját elkülönülésében. A fejlődésnek ebben a folyamatában minden közösség és kritikai tudatosság halálra ítéltetett; még azok az erők sem találják meg az újraegyesülés útját, amelyek pedig – elkülönítve magukat – képesek voltak jelentős növekedésre.

A mai magyar kormány ezekről a vonásokról ismerszik meg. Az ország határain belül általa művelt látvány-politizálás azonban nem kompatibilis a globálisan integrálódó világ koordináta rendszerével. A tendencia a diktatúrák felszámolása irányába mutat, és kirostálja az esetleges újak felbukkanását. A magyar „látvány-kormány” tehát szembemegy a forgalommal. De, inkább az látszik, hogy sündisznóállást vesz fel, és így annak az integrációnak, az Európai Uniónak a „zárványává” válik, amelynek révébe pedig olyan régen törekedett kikötni ez a mi „kompországunk”.

A „zárvány” idegen anyag a kristály belsejében, oda nem illő más eredetű maradvány, amit szennyeződésnek tekintenek. Az átalakítási műveletek során, a hibás technológia következtében bekerülő idegen test, mely általában a szilárdsági tulajdonságokat károsan befolyásolja. Az a hatalmi berendezkedés, amely a „történelmi-alkotmánnyal” és a belőle levezetett „fidesz-alaptörvénnyel” kialakul, jogfolytonossá teszi a Magyarországon még létező félfeudális viszonyrendszert, a Horthy-korszak maradványait. Ezzel nem egyszerűen egy furcsa, anakronisztikus helyzet áll elő, hanem egy történelmi nonszensz: minthogy nyugat-európaiak, kapitalisták már régen túlléptek ezen. Európa integrációja – a globális világrendszer más részei sem – engedhetik meg, hogy ilyen anakronisztikus „zárvány”, idegen test károsan befolyásolja a kontinens egyébként is labilis szilárdságát.

Nem könnyű magyarázatot adni arra, hogy miként került az ország ilyen helyzetbe. Tény, hogy az európai integráció kérdésében - mint vezérelvben - megvolt a magyar társadalom egyetértése. Ugyanakkor már a kezdetekkor jelentkeztek a szélsőséges nacionalizmus kisebbségének – csatlakozás ellenes – politikai erői (akiket ma a „Jobbik” testesít meg); és jelentős tábort gyűrt befolyása alá az a – mindenekelőtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által hirdetett - jobboldali nemzeti-konzervatív ideológia, amely meghirdette a „vonakodva csatlakozást”, a „valamivel több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene” jelszavával. Ezek a nézetek azonban nem voltak képesek megtorpedózni a Magyar Köztársaság belépését az Európai Unióba. Mégis, ma már nyilvánvaló, hogy ezek a politikai erők, a támogatásuk látványos „elmímelésével”, csupán a hazai hatalomra törésüket rejtették el az európai csatlakozás tétjei mögé.  Feltranszformálták a „nemzeti érdekek jó képviseletének” szükségességét az európai jelenlétünk elsődleges kritériumává. Azt hirdették, hogy az a politikai erő képviselje a magyarokat az európai parlamentben, amelyik elsődlegesen a „nemzeti újraegyesítés” elérésének autentikus szervezeteként, a „nemzeti autonómia” megvalósítása garanciájaként fogja azt fel. A magyar társadalom ezt a „trükköt” nem ismerte fel, és bedőlt a nemzeti érzésekkel töltött látvány-politizálásnak.

Azután jött 2008-ban a világgazdasági válság, amely erőteljesen hatott a magyar gazdaságra is. A megrendítő erejű csapást ugyan sikeresen kivédte a szocialista-liberális kormányzat, de olyan áldozatok árán, amelyet a magyar társadalom nem fogadott el. A 2010. tavaszán megtartott választások eredménye a parlamentben 2/3 arányú többséget biztosított az előző évek politikáját minden vonatkozásban elutasító – már akkor látvány-politizálást, vagyis hipnotizőri kampányt folytató - korábbi ellenzéknek. A hatalomra került Orbán-kormánynak mindemellett ésszerűen nem maradt volna más választása, mint tovább menni az előző kormány által az EU-val és az IMF-el kötött megállapodással megalapozott úton. Politikai revans vágya, hatalmának örökérvényű „bebetonozásának” szándéka azonban a „látvány-kormányzást”, a verbális populizmus folytatását erősítette meg. S miután Európa és a globálisan integrált világ nem fogadta el, megütközött ezen a felfogáson, s ezért a „nemzet-kormánya” szembefordult vele.

Kezdődött azzal, hogy Orbán Viktor gazdasági „szabadságharcot” hirdetett, „patrióta” gazdaságpolitikát, amely alapján szakított a Valutaalappal, az ország fő hitelezőjével. 2011. januárban az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar uniós soros elnökség programjának bemutatásakor pedig - a médiatörvénnyel kapcsolatos heves bírálatokat visszautasítva - kijelentette, készen áll a harc folytatására. Ez azért keltett megütközést, mert a soros elnökség feladata nem a harc, hanem a kompromisszumteremtés és konszenzusépítés. Azt sem értették, hogy kivel akar harcolni a soros elnök Magyarország miniszterelnöke. Azóta kiderült, hogy az Európai Unió közös értékrendjével, normáival, szabályaival, lényegében tehát a többi 26 tagállammal.

Azután, itt van az, hogy Magyarország nem csatlakozott a huszonhárom EU-tagállam által aláírt versenyképességi paktumhoz. A döntés több fontos ügyben is bizonytalanságot okozhat. Csúszhat az eurócsatlakozásunk, csökkenhet Magyarország szerepe az európai döntéshozatalban, és a közös mentőcsomagból sem segítenek rajtunk. Ha most nem csatlakozunk a paktumhoz, akkor Magyarország csak a médiából láthatja majd, hogy mi történik Európában, és senkit sem okolhat majd azért, hogy Európa többsebességűvé vált. A kormány tudatosan a perifériát, a ki- és lemaradást választja, csak hogy minél kevesebben szólhassanak bele önfejű döntéseibe.

                A miniszterelnök az Európai Parlamentben a nyílt színen veszett össze bírálóival. Március 15-én pedig Berlint és Brüsszelt sértegette ünnepi beszédében, amikor a XIX. századi Habsburg birodalomhoz és a XX. századi szovjet birodalomhoz hasonlította az Európai Uniót, amelytől, mint mondta, ugyanúgy nem fogadunk el diktátumokat, mint korábban Bécstől és Moszkvától. Nem véletlen, hogy ezért is egyre többeket a fideszes-alaptörvény, meg a magyar állampolgárság kiterjesztése a revansizmusra emlékeztet. Még saját támogatói is kételkednek abban, hogy Orbán érti az új játékszabályokat, a hideg viszony az egyébként megértő többi vezetővel, Barroso-val  és Merkel-el pedig csak kihangsúlyozza a különbséget.

                 Nem maradt figyelmen kívül ez a magatartás az Egyesült Államokban sem. Finom jelzés erre vonatkozóan, hogy a magyar uniós elnökség egyik fő attrakciójának szánt, keleti partnerségi csúcsértekezlet, „időpont-egyeztetési nehézségek” miatt elmarad – mert Barack Obamának éppen akkor Varsóba kell mennie egy olyan rendezvényre, amelyről korábban szó sem volt.

                S akkor itt van még a „keleti szél”, amelytől – megint csak látványosan szavakban – a fejlődés új erejét várta a „látvány-kormány”. A magyar-orosz kormányközi bizottság ugyan sokszori halasztás után összeült, de még a kormánybarát Magyar Hírlap is „Moszkva: nincs áttörés” című írásával emlékezett meg róla. Továbbra is kizárják a Szurgutnyeftyegaz társaságot a MOL-ban szerzett tulajdonosi jogainak gyakorlásából, amiért is az orosz-kormány írásos panaszt tett az EU Tanácsnál. Nincs előrelépés a Paksi Atomerőmű fejlesztésében és a Déli Áramlatban való együttműködésben sem

                Oldalakon keresztül sorolhatnánk a példákat arra, milyen problémák származnak az ország zárvány helyzetéből. A magyar nép tragédiája már ma is, hogy a látvány-kormány nem barátokat keres Európában, és az elszigetelődés, a befelé fordulás útjára lépett. A zárvány ellen ugyanis védekezik a rendszer: a világ országai részéről „karantén” épülhet ki, s hazánkat „kiselejtezik” a jövőből. Ez a magatartás egyrészt sérti a többi államot - hiszen pl. az uniós szabályokat - közösen fogadták el, másrészt célszerűtlen is.

A saját maga által provokált harcban Orbán Viktor és kormánya eddig valamennyi csatáját elvesztette. A magyarság érdekeit az szolgálná, ha lehiggadna, ha megértené és tudomásul venné, hogy a ma már globálisan együttműködő világ és benne Európa fütyül magyarországi kétharmados többségére. Ha nem ez történik, akkor - mielőtt néhány honpolgárunk visszafordította volna a történelem kerekét – meg vannak az eszközeik, hogy fölszámolják az egész őrületet.

Le kell végre nyugodni, és végig kell gondolni, hogy milyen folyamatoknak vagyunk a részesei, és ezekből közvetlenül és hosszú távra mi minden következik. S, ha ez megtörténik, akkor végre a gyűlölködéstől vérbeborult szemek helyett, tisztán láthatjuk meg a jelen gondjait, meg távlatainkat. A valóban népben, nemzetben gondolkodó államférfiak minden időben felismerték mit kell tenniük, hogy az ország a világcivilizáció főútvonalán haladhasson. Eljött az idő a bizonyításra. Itt és most!

 Munkásújság Budapest, 2011. 05. 01.                        

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) működő Nemzetközi és Európai Szakkollégium meghívására, az Amerika-hét keretében online előadást tartottam az amerikai bel- és külpolitikáról és az idén hivatalba lépett Biden-adminisztrációról 2021. április 21-én. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény nagy siker volt. Az előadás telt házzal zajlott és a tervezett két órás időtartam helyett az előadó és a hallgatók közel 3 órán át vitatták meg az amerikai és nemzetközi politika aktuális fejleményeit.

Aki lemaradt volna, az előadás videófelvételét a YouTube-on az alábbi linken tekintheti meg:
Elhozhatja-e Biden az amerikai álmot? Fehér Zoltán előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A rendezvény plakátja fent látható, alább pedig a beharangozó kép, amelyen a szervezők összefoglalták az előadó eddigi pályáját.

Az International Studies Association (ISA - Nemzetközi Tanulmányok Egyesülete) a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó oktatók, kutatók és gyakorlati szakemberek legnagyobb méretű és befolyású globális szakmai szervezete, az ISA Éves Konvenciója pedig a nemzetközi kapcsolatok tudományának legfontosabb konferenciája, közel 8000 fő részvételével évente. Idén a konvenciót virtuálisan rendezték meg.

Nagy öröm és elismerés volt, hogy az ISA programigazgatói három beadott pályázatunkat-pályázatomat is elfogadták, így a Konvenció három rendezvényén is szerepeltem. Az elsőben igen nagy megtiszteltetés volt részt venni, hiszen a szakma legnagyobb neveivel és a fiatalabb generáció sztárjaival (Joseph Nye, Monica Toft, Kori Schake, Peter Dombrowski, Nina Silove, Kevin Narizny, Emma Ashford, Thomas Cavanna) kerekasztalon vitathattam meg, a COVID-19 járvány és az elnökválasztás után milyen irányt vegyen az Amerikai Egyesült Államok nagystratégiája. A második rendezvény egy négy tanulmányból álló panel volt, ahol a már említett nagy nevek közül Monica Toft elnökölt, Peter Dombrowski, Nina Silove és Thomas Cavanna pedig tanulmányaikat prezentálták. Én a Clinton-adminisztráció Kína-stratégiájáról szóló tanulmányomat prezentáltam, valamint én voltam a többi tanulmány opponense is. Végül a harmadik rendezvény szintén egy tanulmányok megvitatására összeült panel volt, ahol két másik fiatal kutatóval együtt az amerikai-kínai viszonyról szóló tanulmányainkat prezentáltuk, a magam részéről a George H. W. Bush-adminisztráció Kína-stratégiájáról szóló cikkemet.

2021. április 1-jén az Új Világ Polgári Fórum keretében Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel, Szent-Iványi István volt külügyi államtitkárral és Matura Tamás Kína-szakértővel beszélgettünk arról, mit jelent Kína kihívása a Nyugat (benne Európa és Amerika) számára és hogyan értelmezzük Magyarország és Kína egyre szorosabb kapcsolatát.

A beszélgetés felvételről az alábbi Facebook- és Youtube-linkeken tekinthető meg:
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Facebook)
Új Világ Polgári Fórumok 5.: Kína: barát vagy ellenség? Vagy egyszerre mindkettő? (Youtube)

Az Azonnali.hu-n vezetett világpolitikai rovatomban 2021. március 16-án a januárban hivatalba lépett Biden-adminisztráció formálódóban lévő külpolitikáját vázoltam fel, kitérve az új külpolitikai fő csapásirányaira, a középpontban lévő Kína-politika alakulására, továbbá a magyar-amerikai kapcsolatok várható alakulására. Az új amerikai külpolitika iránti érdeklődést is mutatja, hogy eddig ez az egyik legnépszerűbb cikkem az Azonnalin.

"Körvonalazódik, milyen lesz a bideni USA külpolitikája: nagyobb nemzetközi jelenlét, belpolitikai szempontok figyelembevétele és határozottabb kiállás a demokrácia mellett. De miként érinti mindez az amerikai-magyar kapcsolatokat, főleg annak tudatában, hogy az új CIA-vezér autoriternek nevezte Orbánt?"

Azonnali.hu: Formálódik Biden külpolitikája - "Amerika visszatért"

Fotó: Joe Biden / FB

I still remember when our family went to Disney World, years ago, and we went to the exhibit for "It's A Small World After All." To illustrate the point, the exhibit contained caricatures of every nationality. 
The typical Israeli was depicted as -- a Chassid. Maybe the people at Disney had trouble figuring out what an Israeli is.  Or perhaps they thought their visitors did.
Times haven't changed. Depictions of Jews in the media are often accurate.
As an extreme example, take the new show on NBC called Nurses: Set in Toronto, "Nurses" follows five young nurses working on the frontlines of a busy downtown hospital, dedicating their lives to helping others, while struggling to help themselves. In a recent episode -- which NBC has now pulled off its digital platforms -- one of the subplots is that a Chassidic boy requires a bone transplant in order to be able to walk again.
The boy, with his father at his side, refuses the transplant because the bone might be from an Arab or a woman, or -- as the nurse sarcastically chimes in -- an Arab woman.

First @nbcsnl now @nbc 'Nurses' airs a viciously antisemitic episode filled with lies about Orthodox Jews.

"A dead goyim leg ... from an arab, a woman, G-d forbid an Arab women ... Israel ... without this next step you won't walk again".

Lies and libels lead to VIOLENCE! pic.twitter.com/BvRA4Xiq9e

— StopAntisemitism.org (@StopAntisemites) February 23, 2021 Elder of Ziyon outlines the extent to which the show Nurses mischaracterized Orthodox Jews as:

• Being against any modern medical procedures
• Being against grafting bone or tissue from non-Jews
• Being against having women's organs or bones placed in men
• Jewish men not directly addressing female nurses
• Saying that prayer and medicine are incompatible

Against that background, we can understand The Wiesenthal Center's reaction: The writers of this scene check all the boxes of ignorance and pernicious negative stereotypes, right down to the name of the patient, Israel – paiyous and all.

In one scene, NBC has insulted and demonized religious Jews and Judaism.

Overreaction? Orthodox Jews are targeted for violent hate crimes – in the city of New York, Jews are number one target of hate crimes in US; this is no slip of the tongue. It was a vile, cheap attack masquerading as TV drama. What’s NBC going to do about it? (Note: Apparently the name of the patient is Ezriel, not Israel.)
It is insulting not only for the deliberately negative slant the show casts on Orthodox Jews, but the show's writers couldn't even be bothered to do the minimal research necessary to realize that under the circumstances, no Orthodox Jew and no Orthodox rabbi would object to such an operation.
The website TV Fanatic does offer a possible context for this sub-plot and what it was intended to do -- draw a comparison with the nurse, who is a religious Christian: I understand what they were going for. Ashley [the nurse] comes from a religious background. She has issues with her conservative Christian home and with her conservative Christian mother.

They were trying to draw a parallel and stir up some feeling for her with this push-button topic. Stir up some feeling? Mission accomplished!
But even so, the thinking behind the plot of this episode is not even new.
In 2005, Grey's Anatomy ran an episode with a similar sub-plot: a 17-year-old girl who has recently become more religious finds out that she has a potentially threatening heart condition that could kill her. The good news is that her life can be saved with an operation that will provide her with a new heart valve.
But the valve is from a pig.
The subplot revolves around her refusal to accept the operation because of the source of the valve.
As Rabbi Avi Shafran wrote in response to the show at the time: That Jewish law in no way forbids such use of pig parts (only their consumption – and not even that when life is endangered) is not noted; quite the contrary, the viewer is led to believe that the girl’s refusal would be the natural stance of any observant Jew. The silliness of the scenario is only compounded by the casting of a woman as the Orthodox girl’s rabbi (and the episode’s “good guy,” of course).

...But the most egregious element of the fantasy is the character’s, well, character. The Orthodox youth is portrayed as, in the words of one viewer, “a crazy fundamentalist fanatical Jew [who] was rude and behaved horrendously to the doctors who were only trying to help her.” The character belittles her less-observant parents, cursing like a sailor in the process. Just your standard-fare nice, newly religious Jewish girl. [emphasis added]
Realism and accuracy clearly were not considerations. The writer admitted to The Forward, "Whenever there is a story that has a rabbi I never see a woman, I just see old men. I wanted to clash with the stereotype a bit."
But there is more going on in this episode on Grey's Anatomy than just a clash in stereotypes of what a rabbi looks like. As in the episode in Nurses, in this episode of Grey's Anatomy, the writer deliberately created a character who was obnoxious because of her religiosity.
As Rabbi Shafran points out:
...If the character is a positive one, or even a neutral one, no one, save perhaps an anti-Semite, would complain. But if he or she is consciously crafted to be obnoxious – and not merely obnoxious, but obnoxious in her dedication to her ostensible religious beliefs – does that not border on provocation? [emphasis added]
So what is going on here?
In 2005, Wendy Shalit examined the books written about the ultra-Orthodox world, many of which painted a negative picture, and wondered aloud about the audience for such books: What is the market for this fiction? Does it simply satisfy our desire, as one of Mirvis's reviewers put it, to indulge in "eavesdropping on a closed world"? Or is there a deeper urge: do some readers want to believe the ultra-Orthodox are crooked and hypocritical, and thus lacking any competing claim to the truth? Perhaps, on the other hand, readers are genuinely interested in traditional Judaism but don't know where to look for more nuanced portraits of this world. Does the same desire to undermine the Orthodox Jews motivate the writers of these kinds of episodes on Grey's Anatomy and Nurses?
In response to criticism of her article, Shalit writes: For whatever reason, many writers today like to create immoral haredi and newly-religious characters. The truth is, I don't know why. Perhaps because they are not from these worlds, they fail to appreciate the idealism that's there. Or perhaps it's because, as Ms. Mirvis has admitted, nowadays "there is a great deal of discomfort with religiosity, and I have to admit, I feel it myself as well."

...But when all your Orthodox characters are cold and dysfunctional, and unlike anything this group understands itself to be, then I think one must ask what else might be going on. [emphasis added] Shalit ends this article with a challenge: Let's turn the tables. Suppose there is a new genre in American Jewish literature, in which Reform Jews are vilified regularly. There is the temple's secretary who kills one of her Hadassah sisters in order to get the latest Judith Lieber bag, and a gay Reform rabbi who seduces younger male congregants. There are idealistic college coeds who want to escape Reform life, but are daunted by the prospect of learning Hebrew, so they abuse drugs instead. Suppose, for the sake of argument, that there is such a genre. And suppose further that these novels are a bit short on character development, that they are primarily driven by page after page of weirdo Reform characters, and mouth agape, one must turn the pages in order to satisfy one's curiosity: what will this bad Reform bunch do next? The authors, who are not Reform themselves, are celebrated in the non-Jewish world and their Reform-bashing literature is translated into multiple languages.

How would we feel about such novels? My guess is that they would not be so popular, and the fact that we have toasted such literature about Orthodox Jews for so long might -- just might -- tell us something about our prejudices. [emphasis added] There was a time that simple curiosity was the driving force in the depiction of Orthodox Jews. In his review of the book This Ain't Kosher, Elliot Gertel reveals that "the (Jewish) producers of [the TV show] Kung Fu originally thought of making the martial arts master a Hasidic rebbe."
But those were simpler days that are long behind us.

 

A nemzetközi kapcsolatok általában nagyon komoly tudományterületnek mutatja magát, hiszen mégiscsak a béke és háború kérdéseivel foglalkozik alapvetően, de még a mi szakmánkban is helye van a játéknak, a játékosságnak. Az H-Diplo a nemzetközi kapcsolatok és a diplomáciatörténet oktatásával foglalkozó szakemberek vezető globális online fóruma, amely 1993 óta működik a H-Net: Humanities & Social Sciences Online honlapja keretében. Az H-Diplo meghívott engem és Fletcher School-beli kollégámat, Frank Sobchak nyugállományú ezredest, hogy írjunk egy cikket a játékoknak és szimulációknak a nemzetközi kapcsolatok oktatásában való alkalmazásáról szóló "kerekasztalhoz". Az H-Diplo ún. online kerekasztalok formájában tekinti át a nemzetközi kapcsolatok oktatásának különböző aspektusait. Minden kerekasztalhoz meghívnak az adott témában szakértő oktatókat, hogy esszé formában írják le saját megközelítésüket, a gyakorlat alapján leszűrt következtetéseiket, javaslataikat. Frank Sobchakkal a saját oktatási tapasztalatunkat vettük alapul ás összefoglaltuk, hogy a Harvard Egyetemen, a West Point Katonai Akadémián, a Tufts Egyetemen és a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) együtt és külön-külön tanított kurzusainkba hogyan integráltunk különböző nemzetközi szimulációkat. Az MIT-n közös tanításunk során például a kurzus záró vizsgájaként egy klímaváltozás elleni egyezmény elfogadását célzó ENSZ-konferencia szimulációját szerveztük meg, ahol hallgatóink az egyes államok kormányfőinek és minisztereinek, illetve nemzetközi szervezetek vezetőinek szerepét játszották és több fordulóban olyan egyezményt kellett diplomáciai találkozók során letárgyalniuk, amely a szimuláció végén elnyerhette az ENSZ Közgyűlés (az egész osztály) szavazatainak többségét. Kitérünk arra is, hogy ezen a téren sokat tanultunk a SIMULEX nevű, tanórán kívül tartott nemzetközi szimulációs gyakorlatból, amely a Fletcher Schoolban  immáron több évtizede minden októberben megrendezésre kerül Robert Pfaltzgraff és Richard Shultz professzorok irányításával. Cikkünkben olyan általános érvényű tanácsokat, javaslatokat fogalmazunk meg a fenti tapasztalatok alapján, amelyek segítségével a nemzetközi kapcsolatokat oktatók a világ bármely pontján eredményesebben tudják tanórán belüli vagy azon kívüli szimulációs gyakorlataikat megtervezni és lebonyolítani.

H-Diplo: Games and Simulations in Teaching International Relations (Zoltan Feher and Frank Sobchak)

Az Azonnali.hu-n vezetett "Keeping It Realpolitik - Világpolitika Bostonból" című rovatomban 2021. február 8-án összefoglaltam mindazokat a fontos eseményeket, amelyet az amerikai politikában január hónapban zajlottak, s amelyek értékelésem szerint jelentős fordulatot hoztak az Egyesült Államok politikai életében. A két legjelentősebb esemény, amelyről írok: a január 6-i Capitolium elleni erőszakos támadás és Biden elnök január 20-i beiktatása.

A cikkből egy szemelvény kedvcsinálónak:
"A katasztrofális 2020-as év után az amerikaiak nagy várakozásokkal tekintettek az új esztendő elé, de 2021 első hónapja sokkal eseménydúsabbra sikeredett az Egyesült Államokban, mint azt sokan várták. Pedig ez nagy szó a múlt év elnökválasztás jegyében telt utolsó néhány hónapja után, hiszen a választási kampány viharait követően is váratlan fordulatok sokasága töltötte meg a november-decemberi időszakot. 2021 januárja azonban túltett ezeken is: minden túlzás nélkül állítható, hogy az év első öt-hat hetében az amerikai politika óriási átalakuláson ment keresztül."

Hogy pontosan miben rejlik ez az átalakulás, azt megtudhatják az Azonnali.hu oldalán:
Azonnali.hu: Január kilátással - Trump megbukott, a republikánusok romokban, Bidenen a világ szeme

2021. január 25-én a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete meghívásának tettem eleget, amikor Bokor Balázs nagykövettel, a szervezet elnökével beszélgettem Joe Biden amerikai elnök beiktatásának alkalmából az amerikai politika aktuális fejleményeiről. Megtiszteltetés volt, hogy a program második részében Bokor Balázs Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövettel beszélgetett a beiktatás protokolljáról és lezajlásának mikéntjéről.

A beszélgetés az alábbi linken megtekinthető:
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete beszélgetése a Biden-beiktatás kapcsán

2021. január 21-én a Heti TV rendszeresen jelentkező Külpolitikai kitekintő műsorában Gyarmati István nagykövettel, a műsor házigazdájával és Frank Tibor professzorral, akadémikussal beszélgettem. A műsorban Joe Biden amerikai elnöknek az előző napon zajlott beiktatásáról, Trump korábbi elnök örökségéről, a január 6-i capitoliumi erőszakról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok várható alakulásáról cseréltünk eszmét.

A műsort, amelyet az elmúlt 3 hétben többször leadott a Heti TV, az alábbi linken is meg lehet tekinteni:
Heti TV - Külpolitikai kitekintő: Frank Tibor, Fehér Zoltán (2021. január 21.)

A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) 2021. január 11-én 17 órakor rendezvényt szervezett a január 6-i zavargásról, melynek során erőszakos Trump-párti tüntetők egy csoportja bejutott a washingtoni Capitolium épületébe. A rendkívüli események elemzésében a KKI mellettem Mártonffy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének vezetőjét, valamint Varga Gergelyt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját hívta segítségül, a moderátor Baranyi Tamás, Intézetünk igazgatóhelyettese volt. A beszélgetés során felderítettük, hogy néhány nap távlatából hogyan is történtek az események, mennyire meríti ki a puccskísérlet fogalmát, és kinek a felelőssége volt, hogy a politikai indulatok elszabadultak. A beszélgetés későbbi részében arra tettünk kísérletet, hogy felvázoljuk a lehetséges hosszú távú hatásokat: az alternatív jobboldali közösségi médianyilvánosság megszüntetésére irányuló kezdeményezéseket, a Republikánus Pártnak a „trumpizmushoz” való kettős viszonyát, a Demokrata Párton belüli ellentéteket, valamint azt, hogy a Biden-kormányzat képes lehet-e csökkenteni a feszültségeket, vagy folytatódik az erőszakos polarizáció az Egyesült Államokban.

A beszélgetés elérhető az alábbi linken:
Külügyi és Külgazdasági Intézet: Zavaros átmenet az Egyesült Államokban

 

 

Folytatjuk az amerikai klímapolitikával kapcsolatos posztokat, hiszen az Azonnali.hu-n vezetett "Keeping It Realpolitik - Világpolitika Bostonból" című rovatomban 2020. december 27-én írásban is feldolgoztam, hogyan látom a Biden-adminisztráció várható környezetvédelmi politikáját.

Egy kis ízelítő a cikkből:
"Bidenék mindenesetre készen állnak, hogy a klíma védelmében Amerika ismét aktívan lépjen fel odahaza és vezető szerepet játsszon a nemzetközi erőfeszítésekben is. Meglátjuk, hogy a feladat nehézségét és a több oldalról várható ellenállást ismerve mit sikerül terveikből megvalósítaniuk. A tét csak a bolygó jövője."

A cikk itt olvasható:
Azonnali.hu: Változik a klíma Washingtonban: mi várható Bidentől?

Kép: Andrew Harnik/AP

Ahogy legutóbbi posztomban beszámoltam: az Energiahajó Biden oldja meg a klímaválságot vagy a megújulók dübörgő forradalma? című online találkozóján, 2020. november 30-án Bart Istvánnal, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatójával, Szabo Johnnal, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltjével és Zsolt Melindával, az Energiaklub kommunikáció, oktatás és szemléletformálás programvezetőjéve azt vitattuk meg, mi várható az új amerikai kormányzattól a klímapolitika területén, mindezt szélesebb bel- és külpolitikai kontextusba is helyezve.

A Qubit két cikkben is tudósított az Energiahajó keretében zajlott beszélgetésről. Részletesebb beszámolójukban felidézik: "Fehér Zoltán belpolitikai és külpolitikai kontextusba helyezte a Joe Biden hivatalba lépése körüli klímapolitikai várakozásokat. Szerinte elnökként Biden a nagy vihart kavaró és mélyen megosztó elnökválasztási kampány után arra törekszik, hogy egyesítse az amerikai nemzetet, a külpolitikában pedig az új elnök eddigi nyilatkozatai alapján arra lehet számítani, hogy Biden igyekszik majd helyreállítani az Egyesült Államok vezető szerepét a világban, visszaépíteni a szétzilált szövetségesi kapcsolatokat és visszaállítani a  megtépázott multilateralizmus intézményét. A klímapolitika mindkét kontextusban helyet kap, sőt az eddigiektől eltérően a környezet ügyét Biden külpolitikai dimenzióval ruházza fel, és egyben az eddigieknél jóval kiemeltebben kezeli. Ezt jelzi a korábbi külügyminiszter és demokrata elnökjelölt, John Kerry kormányzati szintű, klímakoordinátori posztra - klímacárrá - való kinevezése és a környezetvédelem aspektusának összes szaktárcába való beemelése is."

A Qubit rövidebb összefoglalója, amelyben a beszélgetésről készült videó is elérhető:
Qubit: Az amerikai szénipar már most is a szakadék szélén táncol, picit lehetne lökni rajta

A Qubit részletes cikke a beszélgetés során elhangzott főbb megállapításokról, ahol szintén elérhető a programról készült videófelvétel:
Nem Joe Biden, hanem mindanniyunk fellépése jelenti a megoldást a klímaválságra

Véget ért a hosszú nemzeti rémálom az Amerikai Egyesült Államokban? Mikor és hogyan lép vissza az USA a Párizsi Egyezménybe, hogyan fog nekiállni az üvegházgázok visszafogásának, mi lesz a gáz-, valamint olajiparával, és hogyan befolyásolja Biden megválasztása a kínai klímapolitikát? Többek között ezeket az égető kérdéseket vitattuk meg az Energiahajó harmadik, Biden oldja meg a klímaválságot vagy a megújulók dübörgő forradalma? című online találkozóján. A 2020. november 30-án zajlott programon beszélgető partnereim Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója, Szabo John, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltje és Zsolt Melinda, az Energiaklub kommunikáció, oktatás és szemléletformálás programvezetője voltak. Az Energiahajó az Energiaklub, a Qubit és a Trip Hajó közös szervezésében valósul meg.

Rövid összefoglaló a beszélgetésről:
„Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül” – nyilatkozott Joe Biden demokrata párti elnökjelölt pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson. 2021. január 20-án az új elnök átveszi a hivatalt, amivel megnyílik a lehetőség arra, hogy a Trump-adminisztráció elmúlt éveinek szélsőséges rendeleteit eltörölje. Korántsem biztos azonban, hogy a megválasztott elnök pont ott folytatja, ahol Obama abbahagyta, és eltöröl mindent, amit Trump elkezdett. Az Energiahajó rendezvénysorozat harmadik adásának meghívott vendégei egy dologban azonban biztosak, mégpedig, hogy az új adminisztráció klímapolitikai fordulatot hoz, hiszen úgy tűnik, Biden minden eddigi elnöknél elhivatottabb a klímaválság kihívásait tekintve.

A beszélgetés videója megtekinthető az Energiaboxon, az Energiaklub blogján, amely a HVG blogsite-ján működik:
Energiahajó, 2020. november 30.: Az USA újra színre lép a klímapolitikában - de vajon ugyanúgy, ahogy elment?

What Is Mobile Marketing? Mobile marketing is becoming more and more popular as businesses are becoming aware of how smartphones are almost always within arms reach. In the UK, 7 out of 10 people own a mobile phone so if you’re not using SMS marketing then you’re likely missing out. Mobile marketing allows you to quickly create, send and have your message read by your customers within minutes. The speed at which the text message is sent & received means you can utilise mobile marketing for quick sales, provide new company updates & to increase ROI and client retention.

Most people who own a smartphone check their messages and emails in the morning so from a marketing perspective it’s paramount to make full use of mobile marketing.

So why use mobile marketing?

• Instant Deliverability
• Flexible Platform
• High open rate
• High conversion rate
• It’s an opt-in method
• SMS marketing is affordable
• SMS are short, quick and very personal
• Create a free mobile site

The other advantage of utilising mobile marketing is that iPhones are getting bigger, iPads can have a Simcard & be linked to your messages so soon people will be using their mobile device for the majority of their activities giving you a huge timeframe to contact them via SMS.

Once you have the mobile numbers of your subscribers you can reach them within seconds and have the majority of them open your message as statistics show 8/10 text messages are opened. Best of all GraphicMail makes it easy for you to implement…

Creating Your Text Message

Within your account you can easily create your text message by clicking on Mobile (tab at the top) >> SMS/Text Messages >> Create or Edit (to edit an existing one). You can then use the SMS/ Text Editor to input the text message you’d like to send. If you go over the 160 character limit then it will use an extra credit when sending.

Sending Your Text Message

Once you have created your text message, you can send it by clicking on ‘Send SMS/ Text’ >> Send to List. Within this section you can choose the mailing list you’d like to send to, select the SMS/ Text message and then click the button ‘Send to List’.

View Your Campaign Results

Once your bulk text message has been sent, you will then see detailed statistics showing sent, received, clicks and more. This can be viewed by clicking on Reports & Statistics (tab on the left) >> Delivery Reports, you can then select your send and view the statistics from it.

As mobile marketing is instant and as it has a higher open rate it gives you a great opportunity to communicate with your clients helping you build a relationship with them.

The post Future of Mobile Marketing? appeared first on The Kings of War.

2020. október 27-én a Stratégiai Tanulmányok Központja Kutatás és Szakpolitika Szemináriumán James Boys brit politikatörténészt láttuk vendégül, aki jelenleg új könyvén dolgozik az ún. őrültség-elméletnek (Madman Theory) az amerikai politikában való alkalmazásáról, különös tekintettel Nixon és Trump elnökökre. Az őrültség-elmélet lényege, hogy a politikai vezető annak érdekében, hogy ellenfelét félrevezesse, irracionalitást, kiszámíthatatlanságot színlel. Boys a szemináriumon a könyvnek azt a fejezetét mutatta be, amely feltárja az őrültség-elmélet kezdeteit. A szálak az 1950-es évekbe és a Harvard Egyetemre vezetnek, ahol három tudományos elme, Thomas Schelling, Henry Kissinger és Daniel Ellsberg egymástól függetlenül dolgozták ki az őrültség-elmélet alapjait. Később együtt is működtek ebben a témában, sőt mindhárman prominens szerepet kaptak az amerikai kormányzatban, ahol a hivatalos külpolitika részévé is tették az őrültség-elméletet. Örömömre szolgált, hogy a szerzőnek én szolgálhattam opponenséül (discussant) a szemináriumon.

James Boys könyvéről és a szemináriumról szóló összefoglalóm a Stratégiai Tanulmányok Központja blogján jelent meg:

The Madman Theory, the Kissinger-Schelling-Ellsberg Triumvirate, and Harvard University – James Boys at the CSS Research & Policy Seminar

Boldog új évet, atlantisták!

Nemrég interjút adtam a Biztonságpolitika.hu alapító-felelős szerkesztőjének, Németh József Lajosnak a stratégiai kommunikáció szerepéről a nemzetközi kapcsolatokban. Az interjúban részletesen beszélek eddigi diplomáciai és tudományos karrieremről, a kreatív diplomácia általam megalkotott koncepciójáról és annak alkalmazásáról a magyar-amerikai kapcsolatokban. Örömömre szolgált, hogy a meggyőzés/befolyásolás és a haderő nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepének változásáról szólva támaszkodhattam mentoraim, Joseph Nye, Stephen Walt és Richard Rosecrance által fémjelzett elméletekre. Végül pedig beszélek az interjúban arról, mely fő tematika határozta meg eddigi tudományos kutatásaimat és miben állnak jelenlegi, az Egyesült Államok Kína-stratégiájának fejlődéséről végzett kutatásaim.

"Stratégiai kommunikáció; nyilvános diplomácia; kreatív diplomácia" - interjú dr. Fehér Zoltánnal

This past election, once again the perpetual question that inevitably came up was about 'the Jewish vote': which candidate won it -- and why does it even matter? The Democrats consistently brag that they own the Jewish vote, while the Republicans just keep on claiming that they are just on the verge of acquiring it.
This bipartisan fight over the Jewish vote can be traced back to Herbert Hoover.
In their 2012 book "Herbert Hoover and The Jews," Rafael Medoff and Sonja Wentling, propose that the Jewish vote became a thing in the leadup to the 1944 presidential election, when Roosevelt ran for his 4th term, against Thomas Dewey. 
A review of that book notes that in contrast to Franklin Delano Roosevelt, it was Hoover -- 10 years after he was voted out of office -- who stood up for European Jews. Hoover publicly advocated for the US to open its doors to Jewish refugees and repeatedly spoke out for Jews during the Holocaust years.
The book also reveals that although, at the time, Rabbi Stephen Wise and the Jewish leadership were wary of Republican politicians in general and of Hoover in particular, Republicans such as Hoover himself, Senator Robert Taft and Congresswoman Clare Boothe Luce espoused strongly pro-Zionist and pro-rescue planks that were incorporated into the Republican convention’s 1944 platform. Only this threat to their monopoly of the “Jewish vote,” Medoff and Wentling argue, forced FDR and the Democrats to adopt similar planks, which have ever since remained unshakable for both parties. [emphasis added] But why would anyone ever bother with the Jewish vote to begin with? After all, for a voting bloc, there is not a lot to recommend it:

• Jews are about 1.5% of the American population o That percentage is about half of what it was 50 years ago
• And this percentage is continuing to shrink
• As a bloc, it is not even unified -- with religious Jews tending to vote Republican and non-religious voting Democratic
• While the vast majority of Jews support Israel, come election time Israel does not rank as a major issue

So what is the big deal?
In a 2016 video, Jonathan Sarna, a professor of American Jewish history at Brandeis, listed some of the reasons why politicians vie over the Jewish vote, even despite its small size:

• Despite their small numbers, Jews turn out to vote in high numbers -- according to one estimate, 85% of all eligible Jews vote in presidential elections o Jews historically contribute large amounts of money to political parties -- both Democratic and Republican.
• Jews happen to live in key states that presidential candidates want to carry, such as Florida
• There are indications that the Democratic party is moving away from Israel, which may present an opportunity for Republicans to capture more of the Jewish vote

Four years earlier, in a 2012 article, Shmuel Rosner added another reason why politicians consider  is important, and why the attention to the Jewish vote is out of proportion to its numbers:
One would say it's the influence that Jews have in the media and their solid presence in notable positions. Others would point to their presence in celebrity circles and the arts, while still others would look to the over-representation of Jews in American politics, as advisors, consultants, pollsters, analysts and elected officials.

But you can really just call it the bellwether factor. Jews are seen as major political players because they believe that their vote really counts, because they project self-importance. They might not tip elections, but they appear as if they can.  Going further back to 2010, Pew Research found indications that the perpetual prediction of Republican gains among the Jewish vote might actually be happening: The religious landscape is far more favorable to Republicans than was the case as recently as 2008. Half of white non-Hispanic Catholics (50%) currently identify with or lean toward the Republican Party, up nine points since 2008. Among religiously unaffiliated voters, who have been stalwart supporters of Democrats in recent elections, 29% currently identify with or lean toward the Republican Party, up from 25% in 2008 (the proportion identifying as Democrats has fallen seven points since then). And 33% of Jewish voters identify with or lean toward the Republican Party, up from 20% in 2008. [emphasis added] In a different article, Rosner finds indications that Jews are not actually trending Republican -- they are trending libertarian, meaning that losses in the Democratic share of the Jewish vote are not necessarily translating straight into Republican gains.
But either way, Democrats cannot take the Jewish vote for granted anymore -- despite what they may say publicly.
In 2006, a Washington Post featured an article Future of Orthodox Jewish Vote Has Implications for GOP, based not only on the conservative views of Orthodox Jews, but also on their higher birth rate.
To which Jill Jacobs, executive director of T'ruah, responded: I’m not quite ready to buy this prediction. After all, who’s to say whether today’s Orthodox babies will grow up voting Republican, Democratic, Green, or Libertarian. (or whether today’s Orthodox babies will stay Orthodox, become Renewal rabbis, or even succumb the Jews for Jesus subway ads) Still, it’s an interesting assumption that Orthodox communities will always produce kids and adults who vote according to Jewish self-interest, narrowly defined. Yeah, and who's to say whether the Democratic party will someday stand idly by as the radical left progressives of their party openly attacked not only Israel but also accuse Israel's supporters of dual loyalty?
Then there is the argument on how to even define, and measure, the Jewish vote.
Yossie Hollander, chairman of the Israeli Institute for Economic Planning, claims Contrary to popular belief, most US Jews support Trump.
His reasoning? No one is counting the Jewish vote correctly because they are overlooking certain components of the American Jewish population:

• Israelis who emigrate to the US and are citizens with voting rights -- estimates of the size of this group range from 600,000 to one million. Pollsters do not know how to reach and measure this group and manage to measure only a very small percentage of it.
• The ultra-Orthodox -- while people talk about them as a political component of the Jewish vote, Hollander writes that because the percentage of their children is relatively higher compared to the average population, the number of eligible voters is not the same ratio as in other populations, and so they end up not being surveyed.
• Immigrants from the former Soviet Union and their children -- there are about 350,000 of them and for a variety of reasons, they are rarely surveyed. 
• The "Southwest Belt" -- Over the past 30 years, there has been massive immigration in US population centers from the north to areas in Orange County California, San Diego County, Nevada, Arizona, Texas, Atlanta, and Florida. Jews are part of this migration, and as a result, the Jewish communities there are growing rapidly, mostly in conservative areas. According to Hollander, most polling models still use the old population model. 

That is a criticism of the methodology behind the polls.  Compare that with political consultant Jeff Ballabon, who takes a more sociological approach and compares the Jewish vote with the Irish vote.
Ever notice that no one talks about politicians going after "the Irish vote?" To be statistically meaningful or politically relevant, a characteristic must impact voting behavior. For example, there are almost 35 million Americans of Irish descent, but it’s been decades since presidential campaigns engaged in sustained Irish voter outreach. That’s because it’s long been difficult to distinguish anything sufficiently unique – identifiably Irish - about their political behavior. Most vote precisely as their education, profession, income, and zip code alone would predict. The exceptions tend to be active, practicing Catholics who elevate concerns relevant to their faith...

The use of the term “Jewish” interchangeably to mean both ethnicity (like “Irish”) and faith (like “Catholic”) obfuscates it, but the same phenomenon is true for America’s Jews.  [emphasis added] According to Ballabon, a large segment of American Jews, like Irish Americans, are arguably not uniquely Jewish in their own political behavior: The American Left seethes with enmity towards President Trump and is thoroughly wedded to the Democrats. The vast majority of Jews who follow suit proudly confirm that they do so as progressives with universal concerns; not parochially – not as part of a “Jewish Vote.” Even when they profess concern over antisemitism, it’s glaringly limited to those alleged by progressives to be malefactors. [emphasis added] Whether radical groups put the word "Jewish" in their name or name their group after a popular saying in Pirkei Avot, that often appears to be the full extent of their identification with their fellow Jews.
Meanwhile, as for the latest fight for bragging rights to the Jewish vote, the results of this last presidential election seem to validate that the Jewish vote is no longer limited to being a Democratic cheerleading squad.
While Biden easily got the majority of the Jewish vote -- there are indications that Trump improved his numbers for the Jewish vote, which made it possible to win the state of Florida, where an AP exit poll indicated he received 43% of the Jewish vote compared to 56% for Biden. Nationally, exit polls indicated Trump received the highest percent of the Jewish vote for a Republican in decades (30%), while the Jewish vote for Biden was low for a Democrat (68%).
There are hints that the conservative element of the Jewish vote may finally be coming into its own -- and the same Jewish vote that helped Biden in some states was successfully siphoned off by Trump to win others.
But at what cost is the Jewish vote being split?
Jonathan Tobin writes that Jews in America are among Trump’s fiercest opponents – but also his most fervent supporters: For Jewish liberals, Trump is an ally of antisemites and a proto-authoritarian whose character and conduct, statements mark him as a unique threat to democracy. They can’t understand why even one Jew would consider voting for him.

...It’s not for nothing that the Jewish Democratic Council has produced ads that more or less accuse Trump of being a Nazi and, despite the offensive nature of these analogies, have found them resonating with many liberal Jews. Tobin points out that Jews, like the rest of America, are divided into 2 political cultures which feed off of different circles on social media -- circles that usually don't include the other side. The overwhelming majority of non-Orthodox Jews identify with the social justice agenda of the Democratic Party and think it forms the core of Judaism and place it higher as a priority than support for Israel. On the other hand, Orthodox Jews, and non-Orthodox Jews who identify as politically conservative, see support for Israel as a decisive issue.
At home, the Orthodox and conservative groups don't see Trump’s embrace of nationalism as a threat. Instead, they see it as the best way to defend Jews against the antisemitism of the intersectional left which is assuming a more prominent and vocal role in the Democratic Party. 
Even Jews who are members of the same, educated classes who find Trump so offensive, share the distrust that the working-class has for the mainstream media that made it their mission to defeat him, working together with the liberal social media to censor conservative views and unflattering stories about Democrats. The choice boils down to how much value you place on having a president who may be flawed, but is historically pro-Israel and supportive of a conservative political agenda, as opposed to the cherished hope of Trump opponents: that a moderate liberal like Biden can restore a sense of pre-2016 normalcy, while also keeping in check the Democrats’ radical wing. In comparison with everything we hear about the need to address the divide between American Jews and Israelis, this developing rift within the Jewish community itself, as reflected by the split in the Jewish vote, is being overlooked. 
But it is unlikely to go away.

If Blacks are a minority and Jews are a minority, why is there such tension between them?

One element that caused this friction is the way social interaction between Jews and Blacks was structured in the 1960's.

According to the book "Israel in the Black American Perspective" (1985):
In the Black community Jews were frequently associated with wealth and "parasitism." Under the least propitious circumstances, Blacks usually met Jews as storekeepers and landlords--the most visible representatives of an oppressive economic system. Such meetings were not likely to promote good will and mutual respect. [p4] But if Jewish storekeepers and landlords are such a significant reason for how Blacks viewed Jews, why would that hatred seem to be so focused on Jews?

In a footnote to that paragraph, the book's authors -- Robert G. Weisbord and Richard Kazarian, Jr. -- point out that Jews were not the only storekeepers and landlords that Blacks had contact with:
In some cities, New Orleans and Newark to mention just two, Italian-black relations were acrimonious for similar reasons. Of late, "exploitative" Korean merchants in Harlem have aroused the ire of Afro-Americans, some of whom have responded with "buy Black" campaigns and organized boycotts of the Korean businesses.

And in Detroit, Arab grocers, mostly Iraqui [sic] Christians, have experienced picketing by Blacks who denounced profiteering outsiders. Burning and looting occurred in 1983 following the killing of a Black youth by an Arab storekeeper.

Antagonism to the Arabs in Detroit was rooted in the frustrations Blacks feel when confronted by the more rapid economic progress made by first and second generation immigrants. Black hostility to the Iraquis [sic] in the Motor City is strikingly similar to that directed at the Jews in Gotham and elsewhere. [p6. Text divided into paragraphs for easier reading. Emphasis added] Over the decades, Race Riots were not directed only at Jews:
Similar to the 1943 Detroit Race Riots that devastated the Jewish population, and the 1967 Race Riots that left hundreds of Chaldean [Iraqi Arab Christian] businesses destroyed, Koreans too dealt with a destructive riot in 1992 Los Angeles. The context for the 1992 riots is the reaction to the verdict that cleared the police officers who were videotaped beating Rodney King, a year after a Korean store owner shot and killed a 15-year-old Black girl because he thought she was stealing a bottle of orange juice --
The nearly weeklong, widespread rioting killed more than 50 people, injured more than 1,000 people and caused approximately $1 billion in damage, about half of which was sustained by Korean-owned businesses. Long-simmering cultural clashes between immigrant Korean business owners and predominately African-American customers spilled over with the acquittals. [emphasis added] In Chicago, there was friction between Blacks and Arab immigrants too:
Common complaints about stores predominantly owned by Muslims from Palestine, Jordan, and Yemen, are that they only provide low-quality food and don’t take any ownership over their role in the community. “The reality is that Englewood is changing, and if you don’t improve your model, in time you will go out of business,” says Gunn. Yet despite tensions between Blacks and other groups -- tensions that let to riots -- have you ever heard Farrakhan attack minorities other than Jews?

Actually, he did.

In 1995, The Chicago Tribune reported about
comments Farrakhan made Friday during a television interview in which he was quoted as saying Jews, Arabs, Koreans and Vietnamese were "bloodsuckers" who set up businesses in the black community but never gave back to those neighborhoods. Arabs?
Not just any Arabs.

The Buffalo News had the full quote:
In an interview with Reuters Television aped Oct. 4 and made public Friday, Mr. Farrakhan touched on several sensitive subjects that previously outraged Jewish leaders and prompted accusations of anti-Semitism against him.

"When we use the term 'bloodsucker,' it doesn't just apply to some members of the Jewish community. That could apply to any human being who does nothing for another but lays on that human being to suck the value of its life without returning anything," Mr. Farrakhan said in the interview.

"Many of the Jews who owned the homes, the apartments in the black community, we considered them bloodsuckers because they took from our community and built their community but didn't offer anything back to our community.

"And when the Jews left, the Palestinian Arabs came, Koreans came, Vietnamese and other ethnic and racial groups came. And so this is a type and we call them bloodsuckers."[emphasis added] Later, Farrakhan complained about the media for misreporting what he said: "It is unfortunate that the media is taking words that were spoken out of context to create division."

He never did make clear what the proper context for "bloodsuckers" was.

But the next day, Farrakhan did a turnaround, equating the suffering of Black Americans with other minority groups in the US:
In an address at Operation PUSH headquarters, 930 E. 50th St., Farrakhan said African-American men are dehumanized in the United States in the same way Japanese, Germans, Italians and, more recently, Koreans, Vietnamese and people of Middle Eastern descent have been treated in the U.S. during wars involving Americans.
..."We didn't feel their pain because they were considered the enemy," Farrakhan said to the gathering of about 100 people. "Thanks to the media manipulation, we are seen now as the enemy." To understand Farrakhan's turnaround, you need to keep in mind:

• His original comment was on a Friday.
• His "correction" was the next day, on Saturday.
• Two days later, Monday -- was his Million Man March.

Farrakhan's statement standing up for other minorities was a cynical move to avoid bad press for his upcoming Million Man March in Washington.

So why did Farrakhan have it in for Palestinian Arabs?

According to The Encyclopedia of Chicago, Palestinian Arabs started arriving at the end of the 19th century, and many settled in Chicago in particular --
By the early 1970s, they owned nearly 20 percent of all small grocery and liquor stores in Chicago, most located in African American communities, although Chicago's 30,000 Palestinians represented less than 1 percent of the city's population. By the 1990s, Palestinians had maintained this niche, but they also diversified into used-car dealerships, gas stations, auto repair shops, ethnic stores, and fast-food restaurants, remaining, however, primarily a community of small business entrepreneurs serving mostly “minority” communities. According to the 1990 census, more than 45 percent of employed Palestinians in the Chicago area worked in retail trade. The second largest concentration—some 14 percent—were professionals. [emphasis added] As with Jews, Arab Christians, Italians and Asian-Americans, there were Palestinian Arabs, too, who were store owners in Black communities.

This is not to minimize the problem of race relations or deny the validity of alleged discrimination. But the knee-jerk reaction of Farrakhan to accuse such a varied group of immigrants of being 'bloodsuckers' exploiting the Black community reveals more about Farrakhan than it does about the various ethnic groups he attacked.

Maybe that is why Farrakhan ended up focusing his hate on one group alone -- Jews.


 ----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!