Euratlanti Esték

Energiabiztonság, avagy bizonytalanság – Magyarország energiaellátási stratégiája a XXI. század elején
2006. március 29.
dr. Iván Gábor – Európai Ügyek Hivatala, közösségi politikákért felelős elnökhelyettes
Varró László – MOL vezető közgazdásza
dr. Deák András – Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja
tudományos főmunkatársa

Amint a XIX. század a szén, a XX. század az olaj évszázada volt, a XXI. század a földgáz évszázada lesz – kezdte bevezetőjét Varró László. A földgáz, illetve az arra épülő energiaágazat más iparágakhoz képest valóban stratégiai jelentőségű, és sajátos közgazdasági jellemezőkkel bír, de nem is csak a nyilvánvaló geológiai korlátok miatt. Megjegyzendő, hogy a médiában megjelenő híresztelések ellenére fölgáz és kőolaj készletek még korántsem fogytak ki. A földgáz egyik sajátossága, hogy a fogyasztás csekély mértékben reagál az árakra. További különleges jellemzője, hogy ha zavar keletkezik az ellátásban, a kiesett energia miatt keletkezett társadalmi kár kb. 50 szerese a kiesett gáz mennyiség piaci értékének. Végül az olyan kritikus ágazat, mint a közlekedés, kb. 95%-ban támaszkodik az olajra és földgázra, mint nyersanyagra, de a villamos energia termelésben is egyre nagyobb szerepet játszik.

A következőkben előadónk arról beszélt, hogy ugyan a kőolajat és a földgázt gyakran egy kalap alá vesszük, sőt szinonimaként használjuk, mégis jelentős különbségek állapíthatók meg a két nyersanyag között. Az olaj esetében a közép-európai országokra, így hazánkra is jellemző a több irányú betáplálás, továbbá a kőolaj szállítása könnyedén megoldható hajókon és vasúton keresztül is. Nem lebecsülendő az az olajmennyisség, amelyet az autók az üzemanyagtartályaikban tárolnak, egy esetleges krízishelyzet esetében ez nem lebecsülendő virtuális tartalékot jelent. A fejlett országok többsége ráadásul jelentős mennyiségű stratégiai készlettel rendelkezik, a NATO országok ilyen tartalékai például Irán éves exportjának másfélszeresével egyenlők. Az olaj esetében likvid globális piacról beszélhetünk, ahol a kereslet kínálat törvényei hatékonyan segítik elő az ellátásbiztonságot. Végül jellemző a kőolajra, hogy az extrém időjárás csökkenti a keresletet.

A földgáz mindezekhez képest néhány lényeges ponton eltérő jellemzőkkel bír. Különösen a közép-európai országokra jellemző a kapacitás hiány, illetve az alternatív források hiánya. Ráadásul a földgázt a kőolajhoz képest jóval nehezebb tárolni. Ennek is tudható be, hogy kőolajjal ellentétben földgázból például hazánknak sincsenek stratégiai készletei.
Közgazdasági szempontból rendkívül fontos, hogy a földgáz esetében szegmentált nemzeti piacok vannak, ahol a földgázpiacot elsődlegesen nem a kereslet kínálat törvényszerűségei határozzák meg. Végül az extrém időjárás növeli a gáz keresletét.
Mindezek alapján Varró László szerint a magyarországi kőolajpiacon a jelenlegihez képest nincs szükség további állami intézkedésekre, hiszen a kőolajpiac megfelelően működik. Ezzel ellentétben a földgázpiacon szükséges az állami szabályozás változtatása. Elsőként diverzifikálni kellene a beszerzést. Varró László azonban hangsúlyozta, hogy Oroszország mindig is stratégiai partner lesz a gázellátás tekintetében.
Ehhez kapcsolódóan fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egy likvid, hatékony piac nagyobb energiabiztonságot eredményez, a kettő tehát nem egymást kizáró jellemző, hanem egymás feltételei. Egy monopol rendszerben ugyanis ha hiba keletkezik az ellátásban, az árak nem változnak, a fogyasztók nem változtatják magatartásukat, és így a kínálati oldal sem változik meg, azaz torz piaci környezet alakul ki.

A likvid kőolajpiacon megfigyelhető, hogy a politikai krízisek ellenére a világ kőolajtermelése folyamatosan növekszik, a magas ár miatt ugyanis az olajtermelő kapacitások csúcsra vannak járatva, és így elégítik ki a növekvő keresletet. A kereslet kínálat törvényei határozzák meg ezt a piacot.

Varró László ezek után rátért arra, hogy a mai magyar torz gázpiacon hol lehetne olyan intézkedéseket tenni, amely javítana a helyzeten. Egyrészről a gázár központi költségvetésből történő szanálását meg kellene szüntetni, hiszen ez nem ösztönzi a fogyasztókat a takarékosságra. Emellett a közszféra energiapazarlásának megszüntetésében is vannak tartalékok. Támogatandó a megújuló energiaforrások használatának támogatása. Pozitív döntésként értékelte Paks élettartamának a meghosszabbítását is. Ha mindezek az intézkedések meg is valósulnak, akkor is csak csökkenteni fogják a gázfelhasználás növekedésének ütemét. Az Európai Unióban is az energia szükségletek növekedését nagy részét az orosz gázimport fedezi, ezért kölcsönös érdek a stabil orosz-európai kapcsolatok fenntartása. Ha az összes alternatív vezeték megvalósul, az orosz import akkor is növekedni fog. Az oroszoknak azonban az európai kereslet kielégítéséhez hatalmas beruházásokat kell eszközölni a következő években a gázlelőhelyek és vezetékek fenntartása és bővítése érdekében. Mindemellett ahhoz, hogy Közép-Európában hatékony földgázpiac alakuljon ki a források diverzifikálása és megfelelő szabályozási környezet szükséges.

Magyar szempontból érdemes tudatosítani, hogy az orosz gázmezők rendkívül messze, mintegy 4500 km-re vannak Budapesttől Egy ilyen sugarú körbe beletartozik az összes iráni, kazah, türkmén, közel-keleti olaj és gázmező. A jelenlegi orosz – magyar gázszállítási szerződés 10 év múlva fut ki, és nem mindegy, hogy milyen tárgyalási pozícióval rendelkeznek majd az akkori magyar döntéshozók.

A jövőre vonatkozóan az előadó szerint egy globális földgázpiacot a cseppfolyós földgáz elterjedése segíthetné elő. A technológia sokáig igen drága volt, de Japánban, Dél - Koreában, továbbá az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában már gyakran alkalmazott technológia. Jelenleg kb. 150 cseppfolyós gáz szállítására alkalmas hajó működik a világon, a következő öt évben ez a szám megfog duplázódni.
Közép-Európa esetében a piacok túl kicsik önmagukban ahhoz, hogy önállóan fektessenek be gázvezetékekbe, ezért egy regionális piac kialakítása a kell legyen a cél, amelyhez harmonizálni kell a jogszabályokat, ehhez viszont kormányközi megállapodások szükségesek.
Iván Gábor az előadásában az Európai Unió, illetve az EU tagállamok energiapolitikájáról beszélt.

Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy jelenleg nincsen közösségi energiapolitika, habár a tagországok törekednek rá. Az Európai Bizottság közös energiapolitika megteremtésére irányuló próbálkozásai ugyanis korábban rendre kudarcot vallottak. Bizonyos szabályozások azonban közösségi szinten is léteznek, ezek azonban mind a fogyasztó szempontjából kívánják megragadni az energiapolitika kérdéskörét. Így a jövő év elejétől például teljesen szabad energiapiac lesz az EU-n belül a kis fogyasztók részére is.
Az év eleji gáz krízis hatására is 2006. március elejére elkészült egy Zöld Könyv, azaz egy vitapapír a közösségi energiapolitika létrehozásáról.

A Zöld Könyv három fő prioritást határozott meg: fenntarthatóság, versenyképesség, ellátásbiztonság. A fenntarthatóság az energiafelhasználás racionalizálását, az energiahatékonyság növelését jelenti. A versenyképesség alatt tulajdonképpen egységes belső piac létrehozása értendő. Az ellátásbiztonság az energiafelhasználás megfelelő kombinációját, un. hatékony „energia mix”-et jelent, amely egyrészről a forráskombinációk diverzifikálását, másrészről a beszerzési utak diverzifikálását jelenti.
A Zöld Könyv mindezek alapján hat konkrét javaslatot is előterjesztett. Elsőként a gáz és villamos áram egységes belső piacának megteremtését. A második elem a szolidaritás volt, amelyet különösen az új tagállamok üdvözöltek. Ez az olaj és gázkészletek harmonizált szabályozását, az ehhez szükséges fizikai infrastruktúra kiépítését, és a tagállami rendszeroperátorok összehangolását jelentené.

A harmadik javaslat szerint a tagállamok az un. „energia mix” kialakításánál a szomszéd országok érdekeire is figyelemmel lennének. A negyedik pont a megújuló energiaforrások használatának a bővítését irányozza elő. Ötödik elemként kutatás-fejlesztési programokat irányoz elő. Végül utolsó javaslatként kívánatosnak tartaná, hogy az Unió külkapcsolati kérdésekben közös hangon beszéljen. Egyfajta pán-európai energia közösség létrehozását is felveti, amely az EU tagállamokból, a mediterrán és a Kaszpi - térségből, valamint Ukrajnából és Oroszországból állna.
Iván Gábor a Zöld Könyv javaslatainak ismertetése után a március végi uniós csúcsértekezlet eredményeire tért rá. A csúcstalálkozó ugyanis a Zöld Könyv által felvázolt hármas célkitűzés sorrendjét megfordította, és úgy fogadta el. Ezenkívül a fenntarthatóság témakörében konkrét állásfoglalásokat is tett. Mindezek az intézkedések Unió vezetői szerint idővel egy hatékony közösségi energiapolitikához kell, hogy vezessenek.

Az egyes tagállamokra rátérve előadónk megállapította, hogy korántsem egységes elképzelések vannak jelen az uniós energiapolitikát illetően. Franciaország és Nagy-Britannia támogatta a mostani megállapodást, az előbbi az atomenergia elfogadtatásának örült, az utóbbi a liberalizált piac mint célkitűzés miatt tartotta támogatandónak. Németország ambivalens módon viszonyul a kérdéshez, elsősorban a közvetlen német – orosz energiapolitika miatt, de azt elismeri, hogy szükség van elmozdulásra. Végül előadónk szerint Lengyelország pozíciója érdemel figyelmet, ő ugyanis egy nemzetközi energiaszerződés létrehozását javasolja, amelynek az EU illetve a NATO tagállamok lennének tagjai, és a feltétlen szolidaritáselvén alapulva működne, vagyis a tagállamok minden eszközzel – a katonaiakat kivéve - segítenék egymás energiaellátásának biztosítását.

Deák András Oroszország szerepéről, az orosz energiapolitikáról tartotta előadását. Az előadása bevezetőjében kiemelte, Oroszország a világ második legnagyobb olaj exportőre és a legnagyobb gáztartalékokkal rendelkezik, de összességében mégis szkeptikus Oroszország felé, mivel véleménye szerint a következő 10 -15 évben nem nagyon fogják tudni növelni exportjukat Európa felé.
Deák András három kérdés köré csoportosította mondandóját: képes lesz-e Oroszország fenntartani jelenlegi pozícióját, akarja-e, és milyen feltételek mellet?

Az első kérdésre rátérve megállapítható, hogy Oroszország ma igen elavult energiainfrastruktúrával rendelkezik, hiszen kiesett két évtized, a 80-as, 90-es években ugyanis nem voltak beruházások az energiaiparban. Az olaj és gázmezők pedig kimerülőben vannak, és Európától távolabb esnek. A kilencvenes évek elején 40%-os GDP visszaesés volt,, a fogyasztás is csökkent, az energia bevételek nagy része pedig az exportot kiszolgáló infrastruktúrába ment, nem a kitermelés fejlesztésébe. A kilencvenes évek elején ráadásul a Balti országok és Belarosszia mint tranzitországok erős pozícióban voltak Oroszországgal szemben. Az oroszok ezért alternatív útvonalakat kívántak kiépíteni, ami az olaj esetében sikerült, a gáz esetében azonban nem.

Mint előadónk rámutatott, Oroszországban a stratégiai ágazatokba történő befektetés igen nagy politikai kockázatokat rejt magában, és ehhez bizonytalan jogi háttér is párosul. Az orosz gázipari monopólium, a Gazprom minden jelentős gázipari beruházásban legalább 51%-os részesedést kíván elérni, ugyanakkor a vállalat részéről nincsen meg ehhez a mögöttes tartalom, vagyis a megfelelő tőke akkumulációt.

A továbbiakban arról esett szó, hogy az orosz olaj 80, a gáz 90%-a Európába irányul, ezért érdeke Oroszországnak, hogy más piacok felé, így az USA és Kína irányába is nyisson. Egy másik fontos célkitűzésük, hogy az orosz cégek a mezőtől a háztartásokig jelen legyenek, a Gazprom például közvetlen eladóként is jelen akar lenni a nyugati piacokon, vezetékeket vásárol, tároló kapacitásokat vesz.

Az olajexport esetében Deák András szerint fenntarthatatlan a mai exportszint, mivel csökken a termelésük, és új mezők feltárásával nem pótolják az évente kitermelt mennyiséget. A vezetékek 40%-a ráadásul 30 évnél idősebb. Ugyanakkor az orosz olajpiacon több termelő is jelen van, ami pozitív hatással van a piacra.

A gáz esetében szintén nem tudnak eleget tenni a növekvő európai keresletnek. Az orosz termelés nagy részét három óriásmező adja, ezek önmagukban nem lesznek képesek fedezni a növekvő keresletet. A Gazprom ezenkívül több nehézséggel is küzd. Egyrészt az export mellett ki kell elégítenie a növekvő belső keresletet. A Gazprom mérlegében már most sem mutatható ki a különbség a közép-ázsiai gáz és az orosz gáz között, nem tudni, miből elégíti ki a növekvő piacait. Végül továbbra is problémát jelentenek a monopolizált útvonalak, például Ukrajna.

Jelenleg az egyik legnagyobb beruházás a Shtockman mező feltárását célozza, amely a Murmanszktól több száz kilométerre északkeletre található, és extrém időjárási körülmények között zajlik. A további még kiaknázandó mezők ennél is messzebb találhatók, amelyhez jelenleg még nincsenek meg a megfelelő források, a kínai piac pedig önmagában még nem elég fejlett ezen beruházások finanszírozásához.

Az előadó szerint mindezek alapján megállapító, hogy az orosz gázszállítások nem fognak jelentősen növekedni, vagyis mennyiségi helyett minőségi kapcsolat lesz a meghatározó Európa és Oroszország között. Utalt arra, hogy az EU orosz gáztól való függése főként azért növekedett ilyen dinamikusan az utóbbi egy-két évben, mivel a bővítésnek köszönhetően olyan országok lettek az EU tagjai, akik döntően Oroszországból szerzik be a földgázt. Oroszország esetében pedig nem látszanak olyan intézkedések, amelyek dinamizálnák a piacot, de előadónk véleménye szerint abban az esetben, ha az export piac 10%-át megnyitnák, az már komoly előrelépés lenne.
Varga Gergely

Copyright © RÉSZ © ELTE-ETTDK © Europa Varietas Alapítvány
© Minden jog fenntartva.

A RÉSZ engedélyével. Az Euroatlanti Esték Előadássorozat archívuma, video és hangfelvételei a RÉSZ tulajdonát képezik. Tilos az anyagok engedély nélküli teljes vagy részbeni felhasználása, beleértve a jelen weboldal anyagát is.