Blogroll

Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter alaposan beleköpött a jobboldali előválasztás, de François Hollande levesébe is, amikor bejelentette, hogy függetlenként az En Marche-mozgalommal elindul az elnökségért. Én ebben a pillanatban még mindig nem hiszem, hogy egy friss szervezet élén nyerhet, szemben a nagy pártokkal, de építgetheti magát 2022-re – és közben tárgyalási pozícióba kerülve sok borsot törhet nagyjából mindenki orra alá.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Emmanuel Macron jelöltsége Valls miniszterelnök környezetét zavarja a legjobban, ő volt a leggyorsabb, aki reagált rá. A 38 éves jelöltet állítólag a háttérben magánéleti érvekkel is támadják (például azzal, hogy idősebb a felesége, Macron tanára volt ugyanis, és kora miatt neki lenne sürgős az Élysée).

Állítólag ráragadt a volt gazdasági miniszterre a szocialisták által kitalált “Microbe” becenév is, a már jobb- és baloldalon egyaránt használják. A Macron-csapat viszont nem elégedetlen ezekkel a támadásokkal, mert a jobb- és baloldali Macron-ellenes nagykoalíciót annak a bizonyítékaként látják, hogy mindenki fél  jelölttől (Hollande egyes hírek szerint még reméli, hogy a Macron-kérdést tudja majd kezelni, az Obs pedig úgy tudja, Macron várta, hogy Hollande felhívja).

A közbölcsesség most az, hogy Macron Alain Juppére, az ő mozgósítási képességére lehet veszélyes, ráadásul érdeke lenne Sarkozy előválasztási győzelme, mert az megnyitná a centrumban neki a teret (no meg Bayrou-nak).  Bár népszerű, az igazán érdekes az lesz, amikor kijönnek az első mérések arról, hogy az első fordulóban, áprilisban mennyien szavaznának rá.

Bár Macron egyelőre nem a baloldali előválasztásra jelentkezett be, nem szerepelne rosszul, ahogy Hollande sem. Manuel Valls viszont jobban szerepelne, mint Hollande. De hát ez még messze van, és Macron valószínűleg most zavart össze mindent…

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

 A napokban már jeleztem, hogy Fillon volt miniszterelnök csillaga emelkedőben van, és közelít Nicolas Sarkozy támogatottságához. A napokban a tendencia folytatódott. Közben előkerült egy Sarkozy számára roppant kellemetlen ügy is: a 2007-es kampány illegális líbiai finanszírozása.

Egy “közvetítőként” ismert üzletember, Ziad Takieddine egy videóban szalagra mondta, gyakorlatilag bevallotta, hogy 2006 vége és 2007 eleje között bőröndökben (!) 5 millió eurót adott át Nicolas Sarkozy-nek és munkatársának, kabinet- és kampányfőnökének, Claude Guéant-nak a volt elnök 2007-es kampányának a finanszírozására.

Az illegális finanszírozás gyanúja eddig is keringett, de ez most egy új elemnek számít a 2013 óta tartó nyomozásban.

Sarkozy tagadja Takkieddine állítását és perrel fenyegetőzik. A vallomást a baloldali Mediapart vette videóra, a volt köztársasági elnök most ezt az online újságot is erőteljesen támadja, nyilván politikai célú és választást befolyásoló támadásnak beállítva az ügyet (az időzítésnek mindenképpen vannak politikai következményei, ezt kár lenne tagadni).

Takkiedine-t a nyomozók a cikk megjelenése után gyanúsítottként kihallgatták, de nem vették őrizetbe.

A héten készült közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy François Fillon emelkedése és erősödése folytatódik.

Szerdai Elabe-számok a biztos szavazók között: Juppé 34; Sarkozy 30; Fillon 21. De ez ugye átlag, mert a republikánus szavazók között így néz ki a sorrend: Sarkozy 41; Juppé 26; Fillon 25.  Az emelkedés Sarkozy-nál és Fillonnál figyelhető meg, Juppé esik a részvételüket biztosra mondók számának változása miatt. Nyilván fontos, hogy ki ki tud mozgósítani, és a biztos szavazók tényleg biztos szavazók-e, mennyi szocialista és front-szavazó szól bele a játékba.

Az Opinonway azt mutatja, hogy Juppé még tartja az előnyét, de Fillon már beérte Sarkozy-t, s a három jelölt a republikánusok között is 6 ponton belül van (Sarkozy 33; Fillon 28; Juppé 27). Juppé a centristák és a balosok között tűnik igen erősnek ebben a mérésben, ami valóban érdemben csökkenti az esélyeit, hiszen őket a legnehezebb mobilizálni a jobboldal előválasztására.  (A második fordulóban Fillon Juppé-t és Sarkozy-t is verné az intézet szerint.)

A BVA mérése is érdekes. Ők a biztos szavazók között 37%-ot mértek Juppének, 29-et Sarkozy-nak, és 18%-ot Fillonnak. A republikánusok között náluk is Sarkozy vezet, Juppé második (Sarkozy 39; Juppé 29; Fillon 19).

Még egy érdekes adatot mondok: a megkérdezett franciák szerint Juppé jelenítené meg a leginkább az elnöki funkciót / szerepet: 56% vélekedik így Juppéről, és csak 27% Sarkozy-ről. Fillon 38%-on áll ebben a kérdésben. Ez egy netes, teljes népességre vonatkozó mérés, sokat nem szűrhetünk le belőle, de azért érdekes.

Én napok óta úgy látom, hogy ez egy háromesélyes mozgósítási verseny lesz, és a fentiek alapján ezt tartom is.

Állítólag Hollande-nak sem lenne ellenére Fillon emelkedése és esetleges győzelme. Az elnök úgy véli, egy gazdaságilag liberális jelölt ellen könnyebben kampányolhatna. Én a viták alapján a többieket sem tartom balosnak (itt össze lehet hasonlítani a programokat és az árnyalatokat), de ha Fillon Hollande-nak örömet okoz, ki vagyok én, hogy elvegyem tőle ezt az örömöt?

(A kiemelt kép forrása: részlet az egyik vitából.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Íme a hétfő reggeli beszélgetésem a Klubrádióban, ahogy ígértem. Természetesen a Bataclan-támadás egy éves évfordulója volt az apropó, de beszéltünk arról is, hogy mit jelent Donald Trump elnöksége a 2017-es francia választásra nézve.  A nemzetközi sajtót olvasva a múlt héten lendületből megírt véleményem Marine Le Pen esetleges elnökségéről lassan elemzői konszenzussá válik.

Tehát íme a videó / hangfelvétel:

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Pierre Laurent, a Francia Kommunista Párt (PCF) főtitkára (igen, még mindig van ilyen!) azt javasolta pártja kongresszusának, hogy támogassák a radikális baloldali, ex-szocialista Jean-Luc Mélenchon 2017-es elnökjelöltségét. Leszavazták.  

A párt tisztviselői majdnem 56%-kal inkább az önálló kommunista indulást javasolták, de ez a döntés még nem végleges.

November végén a párttagok szavaznak arról, hogy a PCF idén is a 2012-es jelöltje mögé áll-e, vagy ezúttal megmutatja magát egyedül.  Mélenchon és a PCF között gyakoriak a súrlódások egyébként, és Mélenchon most is meglehetősen indignáltan reagált a helyzetre.

Elemzők szerint a PCF külön indulása igen rosszul sülhet el – ráadásul nem lenne “nagy” partnere, akiktől befutó nemzetgyűlési helyeket lehetne kapni az elnökválasztás utáni nemzetgyűlési választáson. A Szocialista Párt főtitkára egy beszélgetésben jelezte is, hogy a parlamenti jelentéktelenség lehet a PCF kalandjainak a vége.

A párszavazásra november 24-26. között kerül sor.

(A kiemlet kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Donald Trump’s victory in the US presidential election is historical. Without any political experience, in defiance of the political establishment and the mainstream media, relying mostly on his own political instincts, he beat all the odds. Change is indeed coming to Washington, however, whether his presidency will be truly transformational remains to be seen. Here are my top 7 takeaways:

The most important dividing lines in the election were urban – rural, rich – poor and racial contrasts. Note that from the top ten richest states per capita only two went for Trump (rarely populated Alaska and North Dakota, rich because of petrol-industry), while he won all of the ten poorest states except for Maine. There are scores of indicators pointing at the economic hardships of rural America, here I would like to point to just one: while between 2002-2006 50 percent of the new jobs that were created in the US were dispersed throughout 120 counties– out of the 3143 -, between 2010 - 2014 the same figure dropped to 73 counties in and around only a handful of major cities, mostly in blue states.

Although the democrats lost, the American electoral map is changing: none-white votes, especially the Latino ones will matter more and more. The problem for the Clinton campaign was that the democrats forgot about their traditional hinterland: rural – industrial America, “the rustbelt”, populated mostly still by working class-whites. The democrat’s agenda of too much focus on minorities and liberal social issues has failed, and will fail again if more attention will not be given to the economic inequalities between classes and regions all across the board.
Trump will seek to balance between his radical right base and the republican establishment. Without the first he will lose popular support, without the latter he cannot govern. His first appointments and his backtracking on some major policy issues confirm this dual approach. However, with so conflicting ideas and world views in the White House, we can expect intensified conflicts to come within the Trump administration and the Republicans.

It will not be the end of America’s global engagement, but expect change. To potential adversaries such as China and Russia, the glass is half full, half empty: likely less American ‘World policing’, less scrutiny on human rights, but more problems on trade and arms buildup. There could be deeper cooperation with Russia on certain issues, but no one should set high hopes on a successful Reset 2.0. There is one thing Donald Trump likes better than making good deals: win. And the list of issues for potential conflict with President Putin or with China is long. As for NATO, it will not be dissolved, but if Europeans will not deliver much more on defense, instead of the other organization in Brussels, it will be just another organization.

Trump’s election does not mean much good for multilateralism, for trade liberalization, for arms control, for fighting climate change, for open door on migration – signature issues of the Obama presidency. Many of these issues will spark strong debates with European partners. A Trump administration might be good news for parties striving to gain back powers from Brussels into purely national hands. But how far would this nationalist wave go in terms of European disintegration? And what would this mean for Europe’s power structure and for small European countries? Complex questions with highly uncertain answers.

The success of Trump’s presidency will be measured primarily on how he tackles economic inequality, the urban-rural dived in American society, its budget deficit, the challenges of illegal immigration and terrorism. If President Trump would succeed in making progress on some of these issues, that would make America stronger, but the foundation of the transatlantic Alliance stronger.

Néhány nappal ezelőtt azt a kérdést tette fel nekem egy újságíró, hogy a liberális bevándorláspolitika szigorodik-e Franciaországban. Meglepődtem a kérdésen, és elkezdtem agyalni, valójában mennyire liberális ez a politika. Szerintem – most már – semennyire.

A hetvenes és a nyolcvanas évek francia bevándorláspolitikáján el lehet vitatkozni, de 2012 óta biztosan nem érzek ilyen típusú nagy liberalizmust, amennyiben liberalizmus alatt azt az értelmezést értjük, hogy bárki jöhet, aki jönni szeretne…

2015-ben mindössze kb. 80 000 menekültkérelem érkezett Franciaországba, ami nem túl magas, és ez a szám idén is csak (?) 100 000-ig emelkedhet. Mivel – az amerikai külügy jelentése szerint legalábbis – a kérelmeket franciául kell kitölteni, nyilván csak a nagyon elszántak, vagy a nyelvet jól beszélők teszik meg.

A francia kormány egyébként egyértelműen elutasítja a gazdasági migránsok befogadását, sőt az illegálisok deportálását is szükségesnek tartja (azt is lehet tudni, hogy az illegális migráció egyik nagy forrása, hogy az elutasított menekült-kérelmezőket nem deportálják, hanem papírok nélkül az ország területén maradnak, erről volt egy komolyabb politikai vita tavaly). A legális migráció, vagyis például a legálisan érkező tanulók, munkavállalók stb. évi 200 000 fő, de nyilván sokan el is mennek az országból.

Érdekesség, hogy a – többek között – az illegális migránsok orvosi ellátását szolgáló francia programban 2014-ben 264 000 fő “vett részt”, és ez a szám növekszik (a program közegészségügyi és humanitárius okokból létezik, de a jobboldal hosszú évek óta támadja).

A menekültjogot azonban a francia kormány nem tekinti potenciális kvóták tárgyának, vagyis úgy véli, hogy nem lehet maximalizálni azoknak a számát, akik nemzetközi védelemre jogosultak. A miniszterelnök azonban jelezte, hogy Franciaország nem tud minden szírt fogadni, ami értelemszerűen ellentmondás, hiszen a menekültjog vagy alapjog, vagy nem.

Franciaország amúgy 2015-ben azt jelezte, 30 000 menekültet hajlandó átvenni az EU-s program keretében, ami nem különösebben liberális vagy megengedő, látva az ország gazdasági képességeit, no meg látva a szomszédos Németországra nehezülő milliós nyomást…

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A médiaszabályokkal trükközik az FN, vagy éppen nagyon ügyesen kihasználja a rendelkezésre álló mozgásteret, írja a JDD.

Mivel a francia rendszerben pontosan számolják, hogy melyik politikai erő hány percet beszél a televízióban, a Nemzeti Front igyekszik úgy intézni, hogy a számlálók januári nullázása (és az elnökválasztás) előtt érje el a megjelenések maximumát. Ezt a France Télévisions hírigazgatója jelezte egy levélben, illetve erről a panaszkodott. (Az üzenetről – előzetesen – már korábban is lehetett olvasni.)

A megszólalások arányát 2017. február 1. előtt kell kiegyensúlyozni, ami természetesen a Nemzeti Frontnak kiváló, hiszen a kampány elején mutathatja meg magát a leginkább (ugyanakkor a joggyakorlat szerint az előzetesen elfogadott, majd lemondott felvételeket nem kell pótolni, és ilyen is van bőven). A dolog a republikánusoknak, akik az előválasztás miatt máris eszik “az antenna-időt”, kevésbé kedvező a helyzet (és Le Pen most amúgy is kapott egy lökést a Trump-effektus miatt).

Elemzőileg erre csak annyit tudok mondani, hogy a Nemzeti Front nagyon ügyesen gazdálkodik a rendelkezésre álló idővel és ügyesen használja a szabályok adta kereteket. Politikai profizmusra utal az, ha valaki képes a rendelkezésre álló erőforrásokat arra a pillanatra összpontosítani, amikor az a pártnak a leginkább kedvező. Én ezt nem becsülném alá.

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

François Fillon volt miniszterelnök jelenleg csak harmadik a republikánus előválasztás mezőnyében, de lendületben van.

Az Odoxa felmérése szerint 9 pontot ugrott Fillon a republikánus mezőnyben, ami mindenképpen jelentős erősödés. Eközben Juppé 7 pontot esett, de ez még mindig 10 pontos előnyt jelent számára Sarkozy-vel szemben (36%-26%-20% most az állás az első három jelölt között). Vagyis:

• Fillon lendületben van,
• a 10 pontos előnnyel Juppé nem lehet különösebben nyugodt,
• Sarkozy viszont egyenesen idegeskedhet Fillon közeledése miatt.

A második fordulóban a Juppé-Sarkozy meccs egyelőre 58-42%-ra áll.

A felmérés november 9-11. között készült, vagyis a Trump-effektus részben hatással lehetett már rá. A hibahatár +/- 3,3%, azaz végső soron akár 6,6 pont is lehet.

Mint tudjuk, egy mérés nem mérés, és Donald Trump óta megint bőven van értelme a régi bölcsességet emlegetni, miszerint ha a különbség nem 10 pont körül van, akkor az elől állónak is érdemes aggódni.

Ám ennek a hírnek a lényege nem elsősorban a konkrét adat, hanem hogy a francia sajtó tele van azzal, hogy Fillon lendületben. Ez azért fontos, mert egy ilyen, a sajtón végigfutó hír esélyt ad Fillonnak, hogy sokakat meggyőzzön, a rá adott szavazat nincsen elveszve.

Az előválasztás első fordulója november 20-án lesz. Hét nap!

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

79 – főleg republikánus – képviselő indítványt nyújtott be Hollande elnök politikai felelősségre vonására és elmozdítására az alkotmány 68.§ értelmében. Később a republikánus frakció további képviselői jelezték, csatlakoznak a javaslathoz. Az indítvány mögé álló képviselők szerint az elnök államtitkot sértett a híres-hírhedt interjúkötetében, amikor olyan dolgokról beszélt, amilyenekről – a kötet címéhez híven – egy elnöknek nem kellene beszélnie.

A francia sajtó kevés esélyt lát az indítvány elfogadására (jogosan, mivel nincs meg ehhez a szükséges parlamenti többség), de ettől még súlyos az ügy.

Hollande a kötetben olyan kínos ügyeket tárgyal, mint egy szíriai légicsapás tervei, a francia hadsereg célzott gyilkosságai (az elnök “legalább négyet” elrendelt), vagy éppen hogy miként fizettek váltságdíjat francia újságírókért.

Eric Ciotti republikánus képviselő ezzel párhuzamosan az ügyészséghez fordult, mivel a híres-hírhedt Hollande-féle interjúkötet szerzői – a Le Monde újságírói – nyilvánosságra is hoztak egy államtitkot képező tervet a szíriai légicsapásról.

Ugyanakkor van, aki azt is kétségbe vonja, hogy az elnök – aki a végső titokgazda a végrehajtó hatalomban – egyáltalán sérthet-e államtitkot, vagy egyszerűen azt csinál és azt mond, amit jónak lát, azt a titok feloldásának lehet tekinteni (bár elvben, mondják ugyanitt a szakértők, a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti felelősség felmerülhet a célzott gyilkosságok miatt, csak éppen az eljárásnak minimális az esélye).

Tehát jogilag nem túl érdekes ez a javaslat, de a politikailag meggyengült elnök ellen ez egy újabb izgalmas támadás. Amelyet ráadásul saját magára húzott, teljesen feleslegesen, a mesélős interjúkötettel…

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Ha kérdezték, eddig mindig azt mondtam, hogy aki a november 27-i jobboldali előválasztás győztese, valószínűleg az lesz a következő francia elnök. Ebben a mondatban a kulcsszó az “eddig”. Donald J. Trump amerikai elnökválasztási győzelme új helyzetet teremt, mentálisan egészen biztos. Marine Le Pen esélyei pár óra leforgása alatt jelentősen megnőttek a francia elnökségre, függetlenül attól, hogy az éppen aktuális mérések mit mutatnak.

Azt különösebb elemzői tehetség nélkül kimondhatjuk, hogy Donald Trumpot nem az aprólékos szakmai programja és igazmondási képessége miatt választották meg elnökké (ebből a szempontból nagyon tanulságos a Politifact fact-check oldal Trump “igazmondási statisztikáiról” szóló összefoglalója).

Azt állítom, hogy ezek után a francia választáson sem feltétlenül a program, az igazmondás és a tények fognak dönteni, hanem olyan érzelmek és indulatok, amelyek a New York-i milliárdost is az Ovális Irodáig repítették. Hogy mik ezek az érzelmek és indulatok? A düh, a meg nem értettség, a magára hagyottság kétségbeesése, no meg az újdonság, a tisztaság és a kemény kéz iránti igény, amely a francia fehér alsó középosztályt éppen annyira kínozza, mint az amerikai alsó középosztályt, vagy a Brexitet megszavazó briteket.

Aki a leginkább el tudja hitetni, hogy ezekre az érzelmekre és félelmekre válaszolni tud, az lehet a befutó, függetlenül attól, hogy valójában milyen (Trump győzelme amúgy a jobboldali-republikánus előválasztás kimenetét is átrajzolhatja, de erről majd egy másik írásban).

Trump győzelme elsősorban abban segíthet a Nemzeti Frontnak, hogy elhiteti: Marine Le Pen győzelme reális. Azt sugallja, hogy nyugodtan szavazz a szíved szerint, akármit hallasz a médiában, a politikusoktól stb., mert a végén a Front jelöltjére adott szavazat nem lesz elveszett szavazat. Trump tehát azt üzeni a francia csalódottaknak, hogy semmi sem irreális, a legvalószínűtlenebb, legkockázatosabb jelölt is odaérhet, ha elég sokan akarják. Márpedig a Nemzeti Front, mint populista-radikális párt, nyilván csak a “sokra” számíthat, hiszen médiára, szakértői támogatásra, az “írástudók”, egyházak stb. csatlakozására nem.

Ne becsüljük alá ezt a potenciális mentális váltást! Ne gondoljuk, hogy a “köztársasági front”, a két nagy párt összefogása áttörhetetlen! Nem az. Sokszor mondtam és írtam már, hogy ha Marine Le Pen valaha francia elnök lesz, akkor az éppen azért lesz, mert az a közbölcsesség, hogy nem lehet. Marine L Pen – értsd: a Nemzeti Front jelöltje – lehet elnök. Hosszú idő óta meggyőződésem, hogy előbb-utóbb lesz is.

De ma, 2016. november 9-én délelőtt csak azt mondom, hogy a “Marine Le Pen elnök”-nek most, ebben a pillanatban nagyobb az esélye, mint a francia történelem során bármikor.

Nem véletlenül triumfált a Nemzeti Front elsők között. Florian Philippot, a párt alelnöke Marine Le Pen fotójával kísérve azt írta ki a Twitterre: “Összeomlik a világuk. A miénk épül.”. A Frontnál valószínűleg pontosan értik, hogy mi történt.

Leur monde s’effondre. Le nôtre se construit. #PlaceAuxPeuples pic.twitter.com/zpRlXqZnlC

— Florian Philippot (@f_philippot) November 9, 2016

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

https://www.facebook.com/events/205240999913518/

Trump vs. Clinton: Elnökválasztási est a Pázmányon november 8-án 18 órától

Helszín: Pázmány Jogi Kar, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. E3

Szerinted mi lesz a vége? És mi lesz utána? Miért fontos nekünk itt, Európában az amerikai elnökválasztás végeredménye?

Az eseményen részt vesz, és az az aktuális helyzetbe betekintést enged:
Ádány Tamás tanszékvezető e. docens, PPKE JÁK Nemzetközi Közjogi Tanszék
Fehér Zoltán diplomata, külpolitikai elemző (Boston)
Pintér Károly e. docens, PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet

https://www.facebook.com/events/205240999913518/

Trump vs. Clinton: Elnökválasztási est a Pázmányon november 8-án 18 órától

Helszín: Pázmány Jogi Kar, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. E3

Szerinted mi lesz a vége? És mi lesz utána? Miért fontos nekünk itt, Európában az amerikai elnökválasztás végeredménye?

Az eseményen részt vesz, és az az aktuális helyzetbe betekintést enged:
Ádány Tamás tanszékvezető e. docens, PPKE JÁK Nemzetközi Közjogi Tanszék
Fehér Zoltán diplomata, külpolitikai elemző (Boston)
Pintér Károly e. docens, PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet

Péntek reggel az M1 hírtelevízió reggeli adásában a francia menekültügyi helyzetről és a jobboldali előválasztás állásáról beszélgettünk. 

A beszélgetés videón itt érhető el, az MTI pedig a következő anyagot adta ki a beszélgetésről:

A németországinál jóval kisebb számú érkezővel sem tud megbirkózni a francia menekültügyi rendszer – mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő.

Tavaly mintegy 80 ezer menekültügyi kérelmet nyújtottak be az országban, ez a szám idén elérheti a százezret, de “a francia infrastruktúra még ennyire sem állt készen”, miközben “folyamatosan születnek a kiegészítő megoldások”, növelve az elhelyezhető emberek számát.

A politológus szerint François Hollande francia államfő azért döntött a calais-i és a párizsi menekülttábor kiürítése mellett, mert demonstrálni szeretné, hogy “az állam ott van a helyén, rendet tart és teszi a dolgát”, egyúttal azt is üzeni az elnökválasztás előtt álló országnak, hogy a korábbiaktól eltérően most nem fognak újraépülni ezek a táborok.

A jövő évi franciaországi elnökválasztásról szólva a szakértő azt emelte ki, hogy a baloldal rossz szereplése miatt a voksolásnál érdekesebb lesz a jobboldali előválasztás eredménye, mert “aki ezt megnyeri, az a következő francia elnök”.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Sting koncertjével nyílik újra november 12-én a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket – jelentette be pénteken a Lagardère Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.

Az est bevételét az egy évvel ezelőtti merényletek túlélői által létrehozott egyesületeknek ajánlotta fel a brit énekes.

A Bataclan újranyitásával két fontos feladatunk van: megemlékezni azokról, akik életüket vesztették a tavalyi támadásban, és ünnepelni a zenét és az életet, amit ezt a mitikus koncertterem is képvisel

– hangsúlyozta Sting internetes oldalán, aki még kezdőként lépett fel először a The Police nevű csapatával a Bataclanban.

A nyitókoncert másnapján egy emléktáblát helyeznek el a Párizs észak-keleti részén található klub falán – tudta meg a BFM hírtelevízió. A megemlékezésen a túlélők és az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar tagjai lesznek jelen, akik a terrortámadás pillanatában koncertet adtak a Bataclanban. Ezt az értesülést a tulajdonosok egyelőre nem erősítették meg.

Korábbi bejelentések szerint a Bataclanban november 16-án Pete Doherty brit énekes lép fel, majd Marianne Faithfull, Youssou Ndour, a Touaregs Tinariwen, Yael Naim és az FFF francia csapat ad koncertet.  

A tavaly november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzelni kezdtek és kilencven embert megöltek. A támadással egyidőben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.

A támadás óta a Bataclan, amely Párizs egyik legrégebbi és legismertebb könnyűzenei koncertterme, mintegy 1500 férőhellyel, nem nyitott ki. A tulajdonosok az újranyitás előtt teljesen felújították a szórakozóhelyet.

(Szöveg: MTI, kép: saját felvétel)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Több mint 3800 ember élt a párizsi Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult menekülttáborban, amelyet pénteken teljesen felszámoltak a francia hatóságok. A menedékkérőket a főváros körül kialakított nyolcvan átmeneti befogadóhelyre szállították.

“Befejeződött” – közölte a helyszínen a prefektúra szóvivője, aki szerint mindenkit, 3852 embert, köztük 339 veszélyeztettet (kisgyerekes vagy terhes nőt) szállítottak el kora délutánig.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a Párizs északkeleti részén található sátorváros kiürítésében 600 rendőr és 250 önkéntes segédkezett. Tájékoztatása szerint az afgán, szomáliai és szudáni menedékkérők által lakott tábor megszüntetésére egyrészt humanitárius okokból, másrészt azért van szükség, hogy ismét rend és tisztaság legyen az érintett párizsi negyedben.

A hatóságok a Franciaország északi részén található Calais-ban kialakult menekülttábor, a “dzsungel” múlt heti felszámolása után tettek ígéretet arra, hogy még ezen a héten megszüntetik a szóban forgó fővárosi migránstelepet.

“Ez hatalmas művelet” – mondta Jean-Francois Carenco regionális rendőrfőnök.

A migránsokat több mint nyolcvan autóbusszal a párizsi régió különböző hivatalos befogadóközpontjaiba szállították. A művelet kezdete óta egyelőre semmiféle incidensről nem érkezett hír. Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója azt mondta, hogy az első migránsokat 6 óra 20 perc körül szállították el a táborból. Az utolsó táborlakókkal hat órával később indultak el a buszok, miközben megkezdődött a hátrahagyott sátrak, matracok, takarók eltakarítása.

A francia fővárosban több mint egy éve folyamatosan kialakulnak hasonló táborhelyek, mivel a hivatalos menekültszállások már mind megteltek. A Stalingrad metróállomás közelében lévő tábort egyébként korábban többször is felszámolták, legutóbb szeptember 16-án, de az azt követő hetekben migránsok újakat létesítettek.

A párizsi vezetés azt tervezi, hogy hamarosan nyit majd egy humanitárius befogadóközpontot, hogy elejét vegye az újabb spontán táborok kialakulásának. A létesítményben az újonnan érkezőket néhány napra elszállásolják, amíg az állam nem tud nekik helyet kijelölni más hivatalos szállásokon. Tavaly június óta 29 táborfelszámolás keretében több mint 19 ezer migránst helyeztek el állami befogadóközpontokban. A párizsi vezetés adatai szerint naponta 50-70 illegális bevándorló érkezik a fővárosba.

Franciaország sokáig nem számított a migránsok célországának, tavaly 80 ezer kérelmet regisztráltak a hatóságok, idén viszont 100 ezerre emelkedhet ez a szám. A többi nyugat-európai országhoz képest mérsékeltebb arányok ellenére a francia hatóságok sokáig nem voltak felkészülve a menedékkérők befogadására, s fokozatosan alakítják ki számukra az újabb struktúrákat.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: saját felvétel)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Alain Juppé már korábban jelezte, hogy ha 2017-ben bizalmat kap a választóktól, az elnökséget csak egy mandátumra vállalja. Fő republikánus ellenfele, Nicolas Sarkozy is hasonlóan nyilatkozott a második vita alkalmával. (Ha Hollande elnök véletlenül újrázna, 2022-ben az alkotmányos szabályok miatt nem indulhatna újra. Marine Le Pen viszont 2017-ben és 2022-ben is játékban lehet. De ez most mellékszál.)

Bevallom, magánemberként nekem szimpatikus az egy mandátumos ígéret, mert azt sugallja, hogy a republikánusok nem akarnak csücsülni a babérjaikon, nem azon agyalnak majd reggeltől estig, hogy hogy szerepelnek majd az újraválasztáson, hanem dolgozni akarnak, megcsinálni, amit ígértek. Ez az üzenet nekem tetszik. Csakhogy az elemzői énem pontosan tudja, hogy ez a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Lehet, hogy a megválasztott elnök komolyan gondolja majd, hogy öt év kemény munka, s utána jöhet a dolce vita. De kormányozni parlamenti többség nélkül elég macerás, és garantálom, hogy a kormánypárti képviselők jelentős része a beiktatás másnapjától kezdve az újraválasztásán agyal majd, ez alapján a logika alapján hozza meg a döntéseit, rosszabb esetben ez alapján a logika alapján kritizálja a saját kormányát és elnökét.

Persze végig lehet csinálni egy ciklust úgy is, hogy a kormány folyamatosan “erőszakot tesz” a parlamenten, és minden fontosabb döntést a 49-3-mal fogadtat el. Az V. köztársaság alkotmánya ezt is lehetővé teszi, de csak egy bizonyos mértékig – utána viszont a képviselők is visszaszólhatnak. És visszaszólhat a kormányzó párt is.

Azt nem gondolom, hogy egy ilyen feszült helyzetben az elnök komolyan elgondolkozna a Nemzetgyűlés feloszlatásán, pedig az a végső alkotmányos zsarolóeszköz. Minek tenné? Hogy kapjon egy ellenzéki kormányt a nyakába, megint együttlakás legyen, ami a Nemzeti Front legkéjesebb álma lenne 2022-re? Szóval nem, az egymandátumos elnök sem tehet meg mindent, a képviselők újraválasztási érdekeit valamilyen mértékig neki is figyelembe kell vennie. Ha nem így tenne, az végső soron olyan kakofóniához vezetne, mint amelyet most, a Hollande-korszak végén látunk.

Így amennyire szimpatikus az egy mandátumos ígéret első hallásra, annyira kockázatos a másodikra. A majdani elnöki mozgásteret biztos nem bővíti olyan mértékben, mint azt elsőre hinnénk. De hogy a kampányban jól hangzik, az biztos. Bónuszként pedig segít az idősödő elnökjelölteknek elhessegetni a korukra vonatkozó kérdéseket.

Persze lehet, hogy mindez csak hipotetikus találgatás, és Franciaországban is beüt a Brexit-Trump effektus… Akkor meg úgyis mindegy lesz, hány ciklust ígért Sarkozy és Juppé.

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Megint előkerült Ségolène Royal környezetvédelmi miniszter, a 2007-es vesztes elnökjelölt neve, mint potenciális 2017-es szocialista kihívó Hollande helyett. De mennyire komoly ez?

Rengeteg név kering, a szocialisták mintha kétségbeesetten keresnék azt az embert, aki Hollande helyett elindulhat, és nem esik ki feltétlenül az első körben (olyan forgatókönyv jelenleg nincs, hogy Hollande bejut a második fordulóba).

Pörögnek a nevek: Valls, Macron, Royal, Taubira…

Royal persze két okból érdekes: közel áll Hollande-hoz, a gyermekei anyja, másrészt pedig 2007-ben már kikapott egyszer Nicolas Sarkozytől.  Az érintett azt mondta a Journal du DImanche-nak (JDD), hogy áldozati bárányt keresnek a szocialisták, és nem jutna volt párton belüli ellenfelei eszébe őt emlegetni, ha a “dolog nyerhető lenne”. A szóban forgó szocialisták állítólag centrista jelöltet keresnek, aki az autoritást és a rendet is meg tudja jeleníteni, és aki képes legalább 18%-ot hozni az első fordulóban (2007-ben, amikor az autoritás és a rend iránti Royal-vágy még rossz pont volt a szocialistáknál, majdnem 26% volt Royal első fordulós eredménye, most Hollande-ot 14% körülire mérik).

A JDD szerint azonban Manuel Valls miniszterelnök környezete taktikai mozgásnak látja Hollande hívei részéről Royal nevének a bedobását – a kormányfő gyengítésére. Mások szerint Royal tényleg használható jelölt lenne, nem utálja a szélsőbal, ő maga centrista és környezetvédő, és persze a liberális centrum is kedveli.

A gond az, hogy Royalnak ez most nagyon nem kellene. Nincs Royal-mánia. Nincs lendület. Már nem új, nem lelkesítő. Royal politikai személyisége kifáradt. A jobboldal erős, esélyes.

Royal politikai pályájáról, arról, hogy lassan tudnia kellene befejezni, itt írtam korábban. Minden szimpátiám az övé, még mindig. De sajnos ennyi volt.

Méltósággal, államminiszteri pozícióból kellene visszavonulnia, nem pedig elvinni az ex balhéját.

(Kép: Royal a miniszteri kinevezésekor, ismeretlen forrás.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Ahogy arról már a blogon is beszámoltam, Nicolas Sarkozy keményen támadja Alain Juppé centrista szövetségeseit, azaz kitört egyfajta a jobboldali belháború, alig három héttel az előválasztás első fordulója előtt. Mi van a háttérben és mi a tét? Erről a Klubrádió kérdezett.

(Kiemelt kép forrása: Sarkozy egyik kampányanyaga, Facebook)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az imént fejeződött be a republikánus jelöltek második vitája (az elsőről itt írtam). Első körben csak pár apróságot, néhány visszafogott reflexiót fűzök a dologhoz, mert a a részleteket emésztenem és elemeznem kell még.

Ez a vita benyomásom szerint sokkal lazább és kellemesebb hangulatú volt, mint az első. Talán nem volt olyan görcsös, a jelöltek többet mosolyogtak és beszéltek egymáshoz, de időnként a feszültség is magasabb volt: elbeszéltek egymás felett, bele-beleszóltak egymás mondandójába, pofákat vágtak stb.

A jelöltek továbbá keresztnevükön szólították egymást, és tegeződtek, ami nyilván szintén életet lehelt a vitába. Egy adott alkalommal egy vágóképen még az is látszott, ahogy Kosciusko-Morizet kinevette Jean-Frédéric Poissont, aki éppen azt magyarázta, azért utazott Szíriába, hogy meggyőződjön arról, távozik-e Asszad… (Poisson arról is híres, hogy közelebb érzi magához Marion Maréchal Le Pent, mint Kosciusko-Morizet-t, a viszony tehát minden bizonnyal felhőtlen).

Alain Juppé továbbra is felszabadultan mosolygott, humoros volt, a gesztikulációja megint nyugodtnak és elnökinek tűnt, de ezúttal több támadást kapott, mint az első vitán. Számos javaslata ugyanis hosszan napirenden volt (például érdemes-e csak öt esztendőre vállalni az elnökséget, ahogyan ő teszi, szövetséget kell-e kötni a mérsékelt jobboldallal, ahogyan ő javasolja).

Nicolas Sarkozy viszont lazábbnak tűnt, mint az első vitán, bár ő is kapott pár ütést. Kosciusko-Morizet kifejezetten keményen támadta a Nemzeti Fronttal szembeni összefogás kapcsán (Sarkozy kijelentette, nem híve a mérsékelt jobb és bal összefogásának, mert az erősíti a szélsőjobbot, de az elnökválasztás második fordulójában Hollande-ra szavazna Le Pennel szemben; tagadta ugyanakkor, hogy ez elmozdulás lenne a korábbi álláspontjához képest).

A vita legélénkebb része amúgy éppen a MoDemhez és Bayrou-hoz való viszonyt tárgyaló rész volt (az álláspontok ismertek), ez a rész torkolt abba, hogy ki szavazna Hollande-ra, ha Le Pen és Hollande kerülne a második fordulóba.

(Kép: Alain Juppé, részlet a vitából.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A mai Figyelő címlapsztorijának részeként "Amerika voksol - A gazdaság dönt" címmel írtam elemzést az amerikai elnökválasztás hajrájáról és a gazdaság szerepéről az amerikaiak döntésében. A múlt hét közepén készült cikk végén ezt írtam: "Ha a következő napokban nem történik semmi drámai, Hillary Clinton nagy többséggel nyerheti meg a 2016-os amerikai elnökválasztást és válhat az Egyesült Államok első női elnökévé." Hát, múlt hétvégén történt drámai: az FBI-bejelentés a Clinton-e-mailekkel kapcsolatos nyomozás újranyitásáról. Ez azóta csökkentette Clinton előnyét, ezért visszatérek a Köz-Gazdaság folyóiratban szeptember végén tett prognózisomhoz: szoros eredményt várok. Mindazonáltal továbbra is Clinton győzelmét tartom valószínűnek.