Feed aggregator

2016. július 22-én a Hír TV "Magyarország élőben" című műsorában beszélgettem Szöllősi Györgyivel a török puccskísérletről és az azt követő tisztogatásokról, valamint az amerikai Republikánus Párt konvenciójáról és Trump elnökjelöltté választásáról.

http://hirtv.hu/videok/159287

2016. július 22-én a Hír TV "Magyarország élőben" című műsorában beszélgettem Szöllősi Györgyivel a török puccskísérletről és az azt követő tisztogatásokról, valamint az amerikai Republikánus Párt konvenciójáról és Trump elnökjelöltté választásáról.

http://hirtv.hu/videok/159287

Az elmúlt időszakban a migráció és a terrorizmus vált legmeghatározóbb történelemformáló jelenségévé Európában, és az előttünk álló években is bizonyosan meghatározóak lesznek a hozzájuk kapcsolódó kihívások. E kérdések megítélése nemcsak a hagyományos politikai törésvonalak mentén gerjeszt folyamatos vitákat, hanem a hazai jobboldalon belül is. E rendkívül komplex politikai – társadalmi jelenségek okaira és lehetséges megoldásukra azonban gyakran leegyszerűsített féligazságok akarnak útbaigazítást adni. Ennek fényében a következő tíz pontban a migrációval és a terrorizmussal összefüggő 10 leglényegesebb kérdés körültekintőbb és árnyaltabb megvilágítására tesznek kísérletet.

(Első rész)

1. Az ugynevezett “arab tavasz” kirobbanása, Szíria destabilizáslása nem az Egyesült Államok manipulációjának az eredménye – persze ettől még a háttérben igyekszik mindent a saját javára fordítani.

Minden jel szerint az arab országok nem érettek a nyugati tipusú demokráciára. De ettől még évtizedekig tartó elnyomás, megaláztatás, gazdasági kilátástalanság olyan széleskörű társadalmi elégedetlenséget szül, amely egy ponton társadalmi robbanáshoz vezet, és ennek mentén demokratikus követelések is megfogalmazódnak. Forradalomhoz vagy felkelés kirobbanásához nem mindig szükséges feltétlenül külföldi hatalmak manipulációja, az arab országokban pedig hosszú évek óta előre látható volt, hogy baj lesz – elég az ENSZ 2002. évi arab human fejlettségi jelentésére utalnunk. Ráadásul sokan azok közül, akik az USA szerepét látják az “arab tavasz” és az azt követő események mögött, előtte az Egyesült Államok legélesebb kritikusai voltak az autokrata arab rezsimek kritikálatlan támogatása miatt.

Az Egyesült Államokkal ellenséges diktaturák esetében – mint Líbia vagy Szíria - még részben érthetőek lettek volna az amerikai motivációk, de Tunézia, Bahrein vagy különösen Egyiptom esetében óriási kockázatai voltak és vannak a destabilizációnak az amerikai érdekek szempontjából. A Mohamed Murszi féle iszlám testvériséggel, és a jelenlegi, Abdel Fattah el-Sziszi vezette restaurációs rezsimmel mindennek elmondható az amerikaiak kapcsolata, csak kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak nem. Ráadásul 2009. óta az amerikai közel-keleti politika nagyrészt arról szólt, hogyan csökkentse a közel-keleti katonai jelenlétet: 2011-ben teljes kivonulás Irakból, 2012-től fokozatos csapatleépítés Afganisztánban, 2013-tól diplomáciai tárgyalások Iránnal. A “demokrácia export” elsődlegesen a Bush-kormányzat projektje volt, amelytől annak nyilvánvaló kudarcai miatt időközben maga a Bush- adminisztráció is részben visszakozott. Mindez nem jelenti, hogy az Obama-kormányzat közel-keleti politikája összességében gyökeresen más lett volna az elődhöz képest, elegendő a líbiai katonai beavatkozásra, a terrorizmus elleni háborúra vagy a lényegi kérdéseket illetően Izrael egyoldalú támogatására utalnunk.

2. Szíria sorsa nem egyedül a nagyhatalmak, így nem is az Egyesült Államok kezében van – a szíriai és a regionális szereplők legalább akkora befolyással vannak rá.
Noha az Egyesült Államok és vezető nyugat európai hatalmak a szíriai zavargások kitörését követően hamar a szíriai elnök Aszad távozását követelték, más korábbi konfliktusokhoz képest szembetűnően kevesebb erőforrást áldoztak e cél elérésére. Katonai szempontból pedig akár Líbiához hasonlítva szinte tétlenek maradtak, éppen az iraki és az afganisztáni kudarcokból okulva.

Az Egyesült Államok a konfliktusban döntő tényezőként egyedül nagyarányú katonai szárazföldi hadműveletekkel tudna megjelenni, ám ez belpolitikai és stratégiai szempontból is szinte teljesen ki van zárva. Így nem marad más hátra, mint diplomáciával, háttérben zajló fedett műveletekkel, helyi szövetségeseknek nyújtott gazdasági és katonai támogatással befolyásolni a küzdelem menetét: vagyis az USA egy szereplő a sok közül. És noha kétségtelenül a legerősebb, de a konfliktus kimenetelét tekintve korántsem a legérzékenyebb, Iránnak, Törökországnak, Szaud-Arábiának jóval több vesztenivalója van. És ez döntő tényező, amint az orosz-ukrán konfliktus esetében is láttuk: hiába jóval erősebb a Nyugat, Oroszországnak sokkal több veszítenivalója van Ukrájnában, így jóval többet is hajlandó kockára tenni ott és pénzt, paripát, fegyvert illetően.

3. Az úgynevezett “Iszlám Állam” elleni fellépésnek fontos részei a katonai műveletek, de politikai rendezés felé mutató komponens nélkül a katonai fellépés fokozása csak rontani fog a helyzeten.

Az ISIS semmilyen formában nem tárgyalóképes fél, ideológiája és még inkább brutális tettei okán csak a teljes kapitulációjuk jöhet szóba az ellenkük való küzdelemben. Ám az ISIS regionális és felekezeti probléma is, az iraki és a szíriai szunnita lakosság egy jelentős része számára a kisebbik rosszat jelenti a zömében alaviták és síiták által támogatott Aszad-rezsim, illetve a síita dominanciájú bagdadi kormány elnyomásával és brutalitásával szemben. Amennyiben nem sikerül életképes alternativát felmutatni számukra, amely minimális védelmüket, politikai képviseletüket biztosítaná, úgy az ISIS által ellenőrzött, zömében szunniták által lakott területeken az ISIS legyőzése estén sem lesz nyugalom. Aszad távozása hosszabb távon Szíria szunnita lakosságának jogos igényei miatt szükségszerűnek látszik a rendezés szempontjából. Irak esetében Irán felelőssége óriási arra nézve, hogy a bagdadi kormányt önmérsékletre és kompromisszumkészségre szorítsa a szunnitákra tekintettel.

Ráadásul önmagában a bombázások erőteljes fokozása jó eséllyel a polgári áldozatok számának növekedésével jár, ami ugyancsak az ISIS helyi támogatottságát erősítheti. (Az ISIS elleni amerikai légicsapások alacsony száma mögött jórészt éppen a polgári áldozatok elkerülésére vonatkozó törekvés húzódott meg - az amerikai légierő pilótái panaszkodtak is, hogy mennyire meg volt kötve a kezük politikai okokból.) A polgári áldozatok számának minimalizálása pontosabb felderítés által lenne lehetséges, ami különleges műveleti erők helyi bevetésének, és a helyi szövetségesek támogatásának fokozását jelentené.

Természetesen a USA egyedül is képes lennek katonailag megsemmisíteni az Iszlám Állam nevezetű politikai entitást, ám ez az iraki háborúhoz hasonló pürrhoszi győzelem lenne óriási áldozatokkal. Az iraki háborúhoz hasonlóan növekvő számú amerikai katonai veszteségekre, helyi polgári áldozatok még nagyobb számára, helyi szövetségesek, Törökország és az öböl-menti arab országokkal való kapcsolatok megromlására, és Amerika imázsánek továbbá erodálódására lehetne számítani. Nem is beszélve arról, hogy Oroszország hozzájárulna-e nagyobb amerikai katonai jelenléthez Szírián belül. Nagyarányú ismételt szárazföldi amerikai katonai jelenlét és amerikai fegyverektől is óhatatlanul bekövetkező muszlim (főként szunnita) civil áldozatok látványa a Közel-Keleten legbiztosabb módja újabb muszlim tömegek radikalizálásának és Amerikai közel-keleti pozícióinak további aláásásának.

4. Az Iszlám Állam létrejöttében felelősségel tartoznak nyugati kormányok is, ám ez nem jelenti azt, hogy azt az USA vagy más titkoszsolgálat irányítaná.

Szaddam Husszein rendszerének megdöntése és az azt követő amerikai politika Irakban jelentősen megágyazott a szélsőséges iszlamista csoportok, többek között az al-Kaida térnyerésének Irakban. A jelentős részben szunniták által irányított iraki államszervezet és erőszakszervezetek szélnek eresztése a 2003 után, továbbá a síiták által dominált iraki kormányzat fokozódó túlkapásai utat nyitott jelentős számú, fegyverforgatásban jártas szunnita radikalizálódásának. A 2008-2011 között elért részeredmények Irak stabilizációjában időszakosnak bizonyultak, amint az amerikaiak kivonultak, és a síita kormány egyre erőteljesebben nyomta el a szunnita ellenzéket, az szélsőséges szunnita csoportok térnyerésére ismét kedvezőbbé vált a helyzet Irak szunnita területén.

A szíriai Aszad rezsim hatalmának megingása kapóra jött a szélsőséges szunnita imámok és a Szaddam-rezsim volt tisztjei szövetségéből formálódó “Iszlám Állam” csírájának. Az Öböl-menti arab országok és nyugati titkosszolgálatok támogatást is nyújtottak a Szírában Aszad ellenfeleként megmutatkozó csoportnak ahhoz, hogy Aszad Szíriája és a síita vezetésű Irak közé egy szunnita ellenőrzés alatt álló terület ékelődjék. Ám ahhoz hasonlóan, mint olyan sokszor korábban a történelemben, ez a szélsőséges csoport – az Iszlám Állam – amint 2013-2014 folyamán egyre erősebbnek érezte magát, fokozatosan önállósította magát korábbi támogatóitól, és egyre inkább ellenük is fordult (hiszen csak így válhatott a globális dzsihád leghitelesebb képviselőjévé).

Természetesen jogosan merül fel, hogyan lehettek a nyugati kormányok ennyire szűklátókörűek, ám mindezt kontextusában kell vizsgálni. Az akkor még jóval gyengébb, “kezelhetőbbnek” tűnő szélsőséges szunnita csoport támogatásának kockázatát azzal a potencális nyereséggel szemben mérlegelték, amit Aszad bukása, és vele együtt Irán, valamint Oroszország közel-keleti befolyásának meggyengülése jelentett volna. Ráadásul 2012. folyamán Aszad bukása valóban nem sokon múlott. Emellett nem számítottak arra sem – dollármilliárdok és jelentős mennyiségű modern hadfelszerelés rendelkezésre bocsátása után - , hogy az iraki hadsereg és kormányzat annyira gyenge lenne, mint aminek később bizonyult az Iszlám Állam offenzívája ellenében 2014 folyamán. Ehhez kapcsolódóan felvetődik a kérdés: miért öntött volna bele az USA annyi pénzt és energiát az iraki hadseregbe, hogy utána az Iszlám Állammal szétveresse azt? A politikai szűklátókörűségre pedig éppen Szaddam Husszein hatalmának megdöntése szolgáltatat kiváló példát: már a volt támogatók jelentős része is elismeri, hogy óriási hiba volt az amerikai érdekekre nézve is, elég csak arra utalni, hogy az mennyire hozzájárult Irán regionális megerősödéséhez minden ezzel ellentétes amerikai törekvés ellenére.

5. Az un. Iszlám Állam nem maga a probléma, csupán tünet: a iszlám szélsőséges irányzatai azok terjedésének megágyazó politikai és társadalmi konfliktusok, valamint az ezekre válaszul adott felelőtlenés rövidlátó politikai döntések az igazi probléma.

Az ISIS megsemmisítése nem szüntetné meg az iszlám vallás szélsőséges irányzataihoz köthető terrorizmust, hasonlóképpen ahhoz, ahogy az al-Kaida jelentős visszaszorítás sem szüntette meg ezt a fajta biztonsági fenyegetést. A szélsőséges iszlámhoz köthető terrorizmus visszaszorítása csak olyan összetett politikai-társadalmi problémák kezelésével lehetséges, mint a konfliktusok által sújtott közel-keleti országok stabilizálása, a közel-keleti regionális rivalizálás enyhítése, az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a már Európában született nyugat-európai muszlim népesség integrációjában való előrelépés és a tömeges és ellenőrizetlen migráció megállítása. Általában véve a terrorizmust - mint ahogy a háborút vagy az erőszakot sem – teljesen felszámolni nem lehet, legfeljebb visszaszorítani.

Az iszlám és az erőszak, valamint az iszlám és a terrorizmus között nem lehet egyenlőséget tenni, de ettől még jelentős problémák van az iszlám valláson belül a vallási türelemhez és a politikai erőszakhoz való viszony tekintetében. A terrorizmus, mint politikai erőszakforma, régóta velünk lévő jelenség, az 1970-es években Nyugat-Európában például többnyire szélsőbaloldali és szélsőjobboldali csoportokhoz volt köthető. Mindemellett kétségtelen tény, hogy a terrorimus az utóbbi évtizedekben leginkább a zömében muszlimok által lakott régiókban van erőteljesen jelen, Fekete-Afrikától az indiai szubkontinensig terjedő régióban. A Föld 1,5 milliárdos muszlim lakosságának azonban csak egy kicsiny töredéke követője az iszlám vallás politikai erőszakot is hirdető szélsőséges irányzatainak, őket a többségi muszlimok kitérőknek, szélsőséges hitehagyottaknak tartják.

Ehhez kapcslódóan fontos hangsúlyozni a terrorizmusnak a valláson túli politikai, társadalmi hátterét, az egyéni és csoportos sérelmeket, a motivációit, értelemszerűen nem igazolásként, de a jelenség magyarázataként. (Példaként, az Iszlám Állam a bukott Szaddam-rezsim privilegizált státuszukat elveszített tapasztalt szunnita katonai tisztjei nélkül nem tudott volna felemelkedni.) A szélsőséges politikai motivációk és vallási tanok egymásra hatnak és egymást erősítik, és egyénenként és csoportonként is változik, hogy milyen politikai-társadalmi sérelem vagy vallási fanatizmus dominál egy-egy terroristában. Rendszerint vélt vagy valós sérelmek kövezik ki az utat a szélsőséges vallási fanatizmus felé.

Egyfelől tehát a releváns politikai-társadalmi konfliktusok kezelése terén bizony bőven van felelőssége a nyugati társadalmaknak és politikai vezetésnek. Másfelől nem lehet megkerülni azt, hogy az iszlám valláson belül is vannak komoly problémák, elég csak a szunnita felekezeten belül “keményvonalasabbnak” számító, Szaúd-Arábia által támogatott vahhabizmus térnyerésére, vagy a nem muszlimnak született, de később radikalizálódásuk folytán azzá váló merénylőkre, vagy arra utalnunk, hogy más világvallásokhoz képest az iszlámon belül mennyivel elterjedtebb a szélsőséges fanatizmus. Az iszlám is válságban van tehát, a politikai-társadalmi problémák nem adnak teljeskörű magyarázatot az iszlám nevében elkövetett terrorizmusra.

"On 26 July 2016, Ms Maria-Cristina Stepanescu, a senior police officer from Romania, was appointed Head of the European Union mission on regional maritime capacity building in the Horn of Africa, EUCAP Nestor. She will take up her duties on 1 September 2016. She takes over from Acting Head Simonetta Silvestri.

This civilian CSDP mission forms part of the EU's comprehensive approach to fighting piracy in the Horn of Africa, alongside the EU Naval Force Somalia and the EU training mission for Somalia. EUCAP Nestor works to reinforce the capacity of Somalia to effectively govern its territorial waters in order to help them fight piracy more effectively. This includes advice, mentoring and training for the coast guard, maritime criminal justice system and coastal police.

Since February 2010, Ms Stepanescu has been a Seconded National Expert/Police Expert to the Civilian Conduct and Planning Capability (CPCC)/EEAS. She has previously held positions such as: Head of the Cooperation - Single Point of Contact/Schengen Department (2008-2010); Head of Programme Development and coordination Department (PDCD), European Union Police Mission in Bosnia and Herzegovina, Sarajevo (2005-2007); Policy Officer with the Institute for Research and Crime Prevention, within the General Inspectorate of Romanian Police, Ministry of Interior (2002-2004); Chief Investigator of Gracanica Police Station/Team Leader of Trafficking in Human Beings and Prostitution Unit, Serious and Organised Crime of Pristina Regiona, UN Mission in Kosovo (2000-2002); Policy officer, General Inspectorate of Romanian Police (1998-2000); Intelligence/CID officer, General Inspectorate of Romanian Police (1994-1998).

She has a Masters degree in Sociology and Social Sciences/Implementation of community Justice from Bucharest University, Romania (2000-2002) and a Law Degree from Alxandra Ioan Cuza Police Academy, Bucharest, Romania (1990-1994). She speaks Romanian, English and French.

The decision was taken by the Political and Security Committee."

(European Council - Press Release)

Néhány pontban szeretném összefoglalni, amit érdemes tudni az amerikai Republikánus Párt konvenciójáról és Trump elnökjelöltté választásáról, amelyek uralták az amerikai közéletet az elmúlt hét folyamán.

1. Az eddigi konvenciókhoz képest újdonság, hogy a Republikánus Párt nagyágyúi távolmaradtak az eseménytől, ezért Trump helyettük saját családtagjait sorakoztatta fel maga mellett, akik így fontos szerepet játszottak a Konvención.
   
   
2. Felesége, Melania Trump ugyan plágium-botrányba keveredett, mivel hamar kiderült, hogy beszéde nagy részét Michelle Obamának férje mellett 2008-ban elmondott beszédéből emelték át. Érdemes megnézni Melania Trump és Michelle Obama beszédeinek összehasonlítását, ez alapján nem kétséges a plágium:
   http://edition.cnn.com/2016/07/19/politics/melania-trump-michelle-obama-speech/index.html
   
   Egy kiváló paródia Stephen Colbert-től ugyanerről:
   

2. Sikeresebben szerepelt azonban Trumpék lánya, Ivanka, akinek a nők egyenjogúságát középpontba állító kortesbeszéde a fiatal nőt azonnal sztárrá emelte a tömegkommunikációban:
   http://edition.cnn.com/2016/07/21/politics/ivanka-trump-republican-convention-speech/index.html
   

3. Trump nagy riválisának, Ted Cruz texasi szenátornak a beszéde is komoly figyelmet keltett: mivel nem biztosította támogatásáról Trumpot, az utóbbi hívei kifütyülték. Több elemző szerint a konvención való hűvös fogadtatással Cruz 2020-as indulásának esélyei elszálltak.
   How Poker Theory Explains Ted Cruz's Convention Speech
   

4. Újdonság volt a konvención az amerikai meleg és leszbikus közösség megszólítása is. A felvezető szónokok között megszólalt Peter Thiel milliárdos üzletember, aki elmondta: büszke arra, hogy meleg és arra is, hogy republikánus. Donald Trump pedig megismételte az orlandói terrortámadást követően tett kijelentését: meg fogja védeni az amerikai meleg közösséget ettől az idegen ideológia által inspirált erőszaktól.
   'I Am Proud To Be Gay,' Tech Investor Peter Thiel Tells GOP Convention
   
   
5. Trump az elnökjelölést elfogadó beszédében, amely rekord hosszúságú, 75 perces volt, rendkívül sötét tónusokkal festette le Amerika jelenlegi gazdasági és biztonsági helyzetét, s mindezért Obama elnököt és riválisát, Hillary Clinton demokrata elnökaspiránst okolta.
   
   A beszéd hemzsegett a féligazságoktól vagy hamis állításoktól, az NPR ízekre is szedte azt:
   Fact Checking Donald Trump's Speech To The Republican Convention
   
   
6. A konvenció tehát a várakozásoknak megfelelően sok botránnyal és meglehetősen kaotikusan zajlott le, de végül Trump egyértelmű jelöltté választásával végződött.
   http://edition.cnn.com/2016/07/22/politics/republican-convention-takeaways/

Néhány pontban szeretném összefoglalni, amit érdemes tudni az amerikai Republikánus Párt konvenciójáról és Trump elnökjelöltté választásáról, amelyek uralták az amerikai közéletet az elmúlt hét folyamán.

1. Az eddigi konvenciókhoz képest újdonság, hogy a Republikánus Párt nagyágyúi távolmaradtak az eseménytől, ezért Trump helyettük saját családtagjait sorakoztatta fel maga mellett, akik így fontos szerepet játszottak a Konvención.
   
   
2. Felesége, Melania Trump ugyan plágium-botrányba keveredett, mivel hamar kiderült, hogy beszéde nagy részét Michelle Obamának férje mellett 2008-ban elmondott beszédéből emelték át. Érdemes megnézni Melania Trump és Michelle Obama beszédeinek összehasonlítását, ez alapján nem kétséges a plágium:
   
   http://edition.cnn.com/2016/07/19/politics/melania-trump-michelle-obama-speech/index.html
   
   Egy kiváló paródia Stephen Colbert-től ugyanerről:
   

    

   
   
   

2. Sikeresebben szerepelt azonban Trumpék lánya, Ivanka, akinek a nők egyenjogúságát középpontba állító kortesbeszéde a fiatal nőt azonnal sztárrá emelte a tömegkommunikációban:
   
   http://edition.cnn.com/2016/07/21/politics/ivanka-trump-republican-convention-speech/index.html

3. Trump nagy riválisának, Ted Cruz texasi szenátornak a beszéde is komoly figyelmet keltett: mivel nem biztosította támogatásáról Trumpot, az utóbbi hívei kifütyülték. Több elemző szerint a konvención való hűvös fogadtatással Cruz 2020-as indulásának esélyei elszálltak.
   
   How Poker Theory Explains Ted Cruz's Convention Speech
   
   

4. Újdonság volt a konvención az amerikai meleg és leszbikus közösség megszólítása is. A felvezető szónokok között megszólalt Peter Thiel milliárdos üzletember, aki elmondta: büszke arra, hogy meleg és arra is, hogy republikánus. Donald Trump pedig megismételte az orlandói terrortámadást követően tett kijelentését: meg fogja védeni az amerikai meleg közösséget ettől az idegen ideológia által inspirált erőszaktól.
   
   'I Am Proud To Be Gay,' Tech Investor Peter Thiel Tells GOP Convention
   
   
5. Trump az elnökjelölést elfogadó beszédében, amely rekord hosszúságú, 75 perces volt, rendkívül sötét tónusokkal festette le Amerika jelenlegi gazdasági és biztonsági helyzetét, s mindezért Obama elnököt és riválisát, Hillary Clinton demokrata elnökaspiránst okolta.
   
   A beszéd hemzsegett a féligazságoktól vagy hamis állításoktól, az NPR ízekre is szedte azt:
   
   Fact Checking Donald Trump's Speech To The Republican Convention
   
   
6. A konvenció tehát a várakozásoknak megfelelően sok botránnyal és meglehetősen kaotikusan zajlott le, de végül Trump egyértelmű jelöltté választásával végződött.
   
   http://edition.cnn.com/2016/07/22/politics/republican-convention-takeaways/

2016. július 21-én az ATV "Start" című reggeli műsorában beszélgettem Mészáros Antóniával a puccskísérletről és annak a török-amerikai kapcsolatokra gyakorolt hatásairól.

http://www.atv.hu/videok/video-20160721-oriasi-tisztogatasok-torokorszagban

2016. július 21-én az ATV "Start" című reggeli műsorában beszélgettem Mészáros Antóniával a puccskísérletről és annak a török-amerikai kapcsolatokra gyakorolt hatásairól.

http://www.atv.hu/videok/video-20160721-oriasi-tisztogatasok-torokorszagban

No doubt that the recent NATO Summit in Warsaw was partly overshadowed by the uncertainty of the historic Brexit vote. During the week in the lead up to the Summit the political discourse landmark transatlantic arena was much more focused on what a Brexit would mean for Europe than on NATO’s future. Nevertheless the Summit delivered important if not milestone results for NATO.

The decisions for a new persistent rotational presence of Western European and American military units in Poland and the Baltics is a major achievement for Eastern European members threatened by a re-emergent Russia. Although the size and capabilities of the deployed forces, altogether about 4000 troops, are largely symbolic in light of Russia’s overwhelming military advantage in the region, however, the persistent presence of other NATO troops in the region obviously has a significant political value in terms of demonstrating Alliance solidarity. As for the grounding of the decision, it is telling that Germany, long known to be the most reluctant member to take any military steps which might antagonize relationship with Russia, felt obliged to be one of the framework nations of the units first to be deployed in the East. Nevertheless, keeping NATO’s relations with Russia on dual tracks, adding the possibility of dialogue next to deterrence is essential for European security. The first NATO-Russia Council meeting held just days after the Summit was an important first step in this direction.

The decisions pointing to greater NATO involvement in tackling soft security challenges, including terrorism and illegal migration - stemming from the Southern flank are also significant. The relevant activities and missions, especially NATO’s maritime mission in the Aegean Sea in tackling human trafficking could be highly visible examples of the value of NATO towards the citizens of the member states, who are increasingly concerned of the security threats related to uncontrolled migration and terrorist networks with ties to the Middle East. Of course close partnership with the EU in this as well as in other security domains are critical. One can hope that the new arrangements signed between the two Brussels based organizations will prove to bring valuable practical benefits for the member states, and long standing political obstacles will not shallow out the agreement.
Nevertheless, the possible effects of Brexit looms over all the above mentioned issues. As the UK is set to lose its place in the EU’s CSDP, there will be high ambitions in London to remain a leading actor in the European security arena through NATO. Hence we can expect robust commitments towards Allied operations in and outside of Europe, including streaming UK capacities towards NATO previously tied down in CSDP activities. NATO will remain the most important organization through which the UK will be able to institutionally influence political and strategic developments in Europe. One must note that the Brexit did not alter the age old British strategic objective of fostering a balance of power in continental Europe, that is restraining Germany’s power. However, the possible negative economic effects of the Brexit will likely not evade London’s defense budget, which will obviously put a restraint the UK’s ability to invest robustly in defense. Furthermore, the possible brake up of the UK if Scotland or Northern Ireland succeeds would be a significant blow to Britain’s status as a considerable European power.

Brexit has created new conditions for the EU and its common security and defense policy. With the UK leaving the EU CSDP has lost its most potent military power. As a result CSDP will likely focus even more on low end crisis management operations, not as if during the past ten years there would have been robust EU military missions. But the UK’s departure will further weaken Europe’s potential to be a global actor, whether we speak of actual military capabilities or strategic ambitions. With France alone in the EU with a global strategic outlook but with increasing economic and social challenges, Germany’s influence will grow on the future shape of CSDP as well. This would probably mean a more risk averse approach towards possible crisis management operations and a softer approach towards Russia by the EU. Nevertheless, the chances of greater integration within European security and defense have also grown with the UK exit. However, deeper security and defense cooperation are closely tied with the question of the whole future direction of the European Union, which is rather uncertain at the moment.

A sudden disorderly disintegration of the EU could be fatal for NATO as well. The total loss of solidarity and the will to compromise between EU member states would surely spill over on to the security and defense realm. However, this does not mean that further integration is the only viable path, as the democratic will of the vast majority of European citizens cannot be overlooked. It’s not the question of more or less integration as some European leaders have already suggested but where and how – and even more importantly, with what kind of policy objectives. NATO will only have a strong and capable CSDP by its side if the EU has the firm support of its citizens.

Az egész világot meglepte, sőt sokkolta a pénteken Törökországban végrehajtott puccskísérlet. Ezzel nincs másképpen a Törökországot belülről, jól ismerő elemző sem, sőt az elmúlt napokban török forrásaimmal folytatott beszélgetéseim alapján kijelenthetem: váratlanul érte mindez a török társadalmat is.

Néhány pontban szeretném összefoglalni mindazt, amit fontosnak tartok megjegyezni a pénteki történésekről és következményeiről. Igyekszem rávilágítani az ügy olyan aspektusaira, amelyekkel eddig a média kevesebbet foglalkozott. 

1. A török állami vezetés (az államfő, a miniszterelnök és minisztereik) a puccsért egyértelműen a Fethullah Gülen muszlim hittudós által vezetett „Hizmet” (szolgálat) mozgalmat teszi felelőssé. A Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Gülen-mozgalom között szoros szövetség működött 2013-ig, amikor – nyilvánosan azóta sem ismert okok miatt – elmérgesedett köztük a viszony. A török vezetés szerint a gülenisták beépültek az államba, ahol egy ún. párhuzamos struktúrát működtetnek, szerintük a pénteki államcsínykísérlet ennek a legújabb állomása. Egyelőre nem szolgáltatott sem a török kormányzat, sem pedig maguk a puccsisták arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékot, hogy valóban a Gülen-mozgalom állna az események mögött. Ami miatt egyelőre ezt el kell fogadnunk mint lehetséges magyarázatot az az, hogy nincsen más ismert politikai vagy elitcsoport Törökországban, amelyik felmerülhetne a puccs szellemi vagy gyakorlati irányítójaként. A szekuláris török államot Erdogan elnöktől és pártjától védelmező ún. kemálisták politikai pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetése gyakorlatilag rögtön – a parlament többi pártjával egyetemben – a demokratikusan választott kormányzat mellé állt és elítélte a puccsot még péntek éjjel.
2. A puccskísérlet legnagyobb nyertese egyértelműen Erdogan köztársasági elnök. Péntek éjjel iPhone-járól, a FaceTime alkalmazás segítségével a CNN Türk televízión tett felszólítására – az akkor zajló fegyveres összecsapások ellenére – számos török városban utcára tódultak támogatóinak ezrei, amivel végül is eldöntötték a puccskísérlet sorsát. Több helyen megjelent az a spekuláció, hogy Erdogan maga szervezhette önmaga ellen a puccsot, hogy egyébként az utóbbi hónapokban valóban csökkenő népszerűségét helyreállítsa. Jelenleg túl korai bármit mondani arról, hogy mennyi realitása lehet ennek a spekulációnak. A valódi fegyveres harcokat – és az áldozatok tragikusan magas számát – látva, valamint egy ilyen államcsíny-kísérlet kimenetelének kockázatait is figyelembe véve ebben a pillanatban nem tartom valószínűnek, hogy a török elnök önmaga ellen szervezett volna álpuccsot. Az bizonyos azonban, hogy a puccskísérletet követően Erdogan leszámolásba kezdett a puccsistákkal, de több megfigyelő szerint még inkább valószínű, hogy ezt kihasználja a politikai ellenfeleivel való leszámolásra is.
3. Ha valódi puccskísérlet történt – márpedig jelenleg ebből indulunk ki –, akkor kijelenthető, hogy a puccsisták vagy nem készültek fel megfelelően az államcsíny végrehajtására, vagy alkalmatlanok voltak rá, vagy pedig – ahogy bizonyos forrásaim jelezték – tervük idejekorán kiszivárgott és a péntek éjjelre tervezett cselekmény-sorozatot néhány órával előbbre kellett hozniuk és a török vezetés a puccsot végül emiatt meghiúsíthatta. Bármelyik verzió is igaz, valódi pancserpuccsal állunk szemben, ahol az államcsínyt elkövetők nem számoltak tervük gyenge pontjaival és ellenfeleik erejével. Azt több megfigyelővel egyetemben én magam is már péntek éjjel észrevételeztem, hogy taktikailag óriási hibát követtek el a puccsisták, amikor arra szólították fel az embereket, hogy maradjanak otthon, ahelyett, hogy támogatásukra kérték volna őket, ezzel teljesen átengedve az utcát az államfőnek és táborának.

A török államcsíny-kísérlet megrázta mind a nemzetközi, mind természetesen a török közvéleményt. Következményeinek még csak az első hullámával szembesültünk, kihatása mindenképpen érzékelhető lesz az elkövetkező hónapokban, években, nem kizárt, hogy évtizedekben. Az amerikai-török kapcsolatokra való hatásaira hamarosan visszatérünk az Atlantista blogon. Az eseményeket a továbbiakban is figyelemmel követjük.

Az egész világot meglepte, sőt sokkolta a pénteken Törökországban végrehajtott puccskísérlet. Ezzel nincs másképpen a Törökországot belülről, jól ismerő elemző sem, sőt az elmúlt napokban török forrásaimmal folytatott beszélgetéseim alapján kijelenthetem: váratlanul érte mindez a török társadalmat is.

Néhány pontban szeretném összefoglalni mindazt, amit fontosnak tartok megjegyezni a pénteki történésekről és következményeiről. Igyekszem rávilágítani az ügy olyan aspektusaira, amelyekkel eddig a média kevesebbet foglalkozott. 

1. A török állami vezetés (az államfő, a miniszterelnök és minisztereik) a puccsért egyértelműen a Fethullah Gülen muszlim hittudós által vezetett „Hizmet” (szolgálat) mozgalmat teszi felelőssé. A Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Gülen-mozgalom között szoros szövetség működött 2013-ig, amikor – nyilvánosan azóta sem ismert okok miatt – elmérgesedett köztük a viszony. A török vezetés szerint a gülenisták beépültek az államba, ahol egy ún. párhuzamos struktúrát működtetnek, szerintük a pénteki államcsínykísérlet ennek a legújabb állomása. Egyelőre nem szolgáltatott sem a török kormányzat, sem pedig maguk a puccsisták arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékot, hogy valóban a Gülen-mozgalom állna az események mögött. Ami miatt egyelőre ezt el kell fogadnunk mint lehetséges magyarázatot az az, hogy nincsen más ismert politikai vagy elitcsoport Törökországban, amelyik felmerülhetne a puccs szellemi vagy gyakorlati irányítójaként. A szekuláris török államot Erdogan elnöktől és pártjától védelmező ún. kemálisták politikai pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetése gyakorlatilag rögtön – a parlament többi pártjával egyetemben – a demokratikusan választott kormányzat mellé állt és elítélte a puccsot még péntek éjjel.
2. A puccskísérlet legnagyobb nyertese egyértelműen Erdogan köztársasági elnök. Péntek éjjel iPhone-járól, a FaceTime alkalmazás segítségével a CNN Türk televízión tett felszólítására – az akkor zajló fegyveres összecsapások ellenére – számos török városban utcára tódultak támogatóinak ezrei, amivel végül is eldöntötték a puccskísérlet sorsát. Több helyen megjelent az a spekuláció, hogy Erdogan maga szervezhette önmaga ellen a puccsot, hogy egyébként az utóbbi hónapokban valóban csökkenő népszerűségét helyreállítsa. Jelenleg túl korai bármit mondani arról, hogy mennyi realitása lehet ennek a spekulációnak. A valódi fegyveres harcokat – és az áldozatok tragikusan magas számát – látva, valamint egy ilyen államcsíny-kísérlet kimenetelének kockázatait is figyelembe véve ebben a pillanatban nem tartom valószínűnek, hogy a török elnök önmaga ellen szervezett volna álpuccsot. Az bizonyos azonban, hogy a puccskísérletet követően Erdogan leszámolásba kezdett a puccsistákkal, de több megfigyelő szerint még inkább valószínű, hogy ezt kihasználja a politikai ellenfeleivel való leszámolásra is.
3. Ha valódi puccskísérlet történt – márpedig jelenleg ebből indulunk ki –, akkor kijelenthető, hogy a puccsisták vagy nem készültek fel megfelelően az államcsíny végrehajtására, vagy alkalmatlanok voltak rá, vagy pedig – ahogy bizonyos forrásaim jelezték – tervük idejekorán kiszivárgott és a péntek éjjelre tervezett cselekmény-sorozatot néhány órával előbbre kellett hozniuk és a török vezetés a puccsot végül emiatt meghiúsíthatta. Bármelyik verzió is igaz, valódi pancserpuccsal állunk szemben, ahol az államcsínyt elkövetők nem számoltak tervük gyenge pontjaival és ellenfeleik erejével. Azt több megfigyelővel egyetemben én magam is már péntek éjjel észrevételeztem, hogy taktikailag óriási hibát követtek el a puccsisták, amikor arra szólították fel az embereket, hogy maradjanak otthon, ahelyett, hogy támogatásukra kérték volna őket, ezzel teljesen átengedve az utcát az államfőnek és táborának.

A török államcsíny-kísérlet megrázta mind a nemzetközi, mind természetesen a török közvéleményt. Következményeinek még csak az első hullámával szembesültünk, kihatása mindenképpen érzékelhető lesz az elkövetkező hónapokban, években, nem kizárt, hogy évtizedekben. Az amerikai-török kapcsolatokra való hatásaira hamarosan visszatérünk az Atlantista blogon. Az eseményeket a továbbiakban is figyelemmel követjük.

Kedves Olvasó!

Üdvözlöm az Atlantista blogon, amelynek alcíme: Külpolitika magyar szemmel Amerikából.

Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam. A nevem dr. Fehér Zoltán és idestova 20 éve foglalkozom külpolitikával.

Egyetemi éveim alatt az ELTE Bölcsészkarán Magyarics Tamás és Frank Tibor professzoroktól az amerikai történelem és külpolitika, Bayer Józseftől a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok elmélete, a Pázmány jogi karán pedig Szabó Marceltől a nemzetközi jog legfontosabb ismereteit sajátítottam el. 2001-2002-ben a New York állambeli Bard College-ban a legendás James Chace professzor (nemzetközi kapcsolatok) tanítványa lehettem.

2002-től 12 éven át diplomataként dolgoztam. Magyarországot először Washingtonban képviseltem, ahol külpolitikai elemzőként és sajtóattaséként is szolgáltam. Törökországban nagykövet-helyettes, majd ideiglenes ügyvivő voltam 2014-ig.

Az elmúlt évben a Harvard Kennedy Schoolban posztgraduális tanulmányokat folytattam. Lehetőségem volt az amerikai külpolitikai szakma olyan sztárjaitól tanulni, mint a „soft power” koncepció megalkotója, Joseph Nye, a korábbi külügyminiszter-helyettes Nicholas Burns, a brit történész és Kissinger-életrajzíró Niall Ferguson, vagy a Washington Postban is publikáló elemző, Daniel Drezner. Két hónapja vehettem át „Master in Public Administration” diplomámat. 

Jelenleg Bostonban élek, a Harvard Kennedy Schoolban Joseph Nye professzor mellett dolgozom és szeptembertől doktori tanulmányokat folytatok a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban nemzetközi kapcsolatokból.

Vendégelőadóként tanítottam az ELTÉ-n, a Pázmányon és a Zsigmond Király Főiskolán, de tartottam előadásokat a budapesti Andrássy Egyetemen és a CEU-n, az ankarai Bilkent Egyetemen, a prágai Károly Egyetemen, Berlinben a Német Külkapcsolati Tanácsnál (DGAP), az Iowa-i Egyetemen, a Bard College-ban és a Harvardon is. Írásaim megjelentek könyvekben, továbbá a Figyelőben, az Acta Doctorandorumban, a Politikatudományi Szemlében, a Kül-Világban, a Társadalom & Politikában és a Bard Journal of Social Studiesban, a Washington Times pedig diplomáciai munkámat méltatta.

Blogomban az olvasó tájékozódhat az amerikai bel- és külpolitika, valamint a világpolitika legfrissebb fejleményeiről, trendjeiről. Az első időszakban az amerikai elnökválasztásra, valamint a Törökországban zajló történésekre fókuszálok majd. A blogon tervezem megosztani magyar és angol nyelvű TV-s, rádiós nyilatkozataimat, cikkeimet, publikációimat, előadásaimat.

Bízom benne, hogy az Atlantista blog a nemzetközi politikáról szóló hazai diskurzus meghatározó fórumává válhat, ehhez azonban szükségem van olvasóim visszajelzéseire. Tekintettel arra, hogy a témával foglalkozó magyar kutatók közül sokan régi barátaim-kollégáim, időről-időre az ő gondolataikat is szívesen megosztom majd, vitáknak is helyet szeretnék adni.

Jó olvasást kívánva és megtisztelő figyelmét megköszönve,
üdvözli Önt:

Fehér Zoltán („Atlantista”)

Kedves Olvasó!

Üdvözlöm az Atlantista blogon, amelynek alcíme: Külpolitika magyar szemmel Amerikából.

Engedje meg, hogy röviden bemutatkozzam. A nevem dr. Fehér Zoltán és idestova 20 éve foglalkozom külpolitikával.

Egyetemi éveim alatt az ELTE Bölcsészkarán Magyarics Tamás és Frank Tibor professzoroktól az amerikai történelem és külpolitika, Bayer Józseftől a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok elmélete, a Pázmány jogi karán pedig Szabó Marceltől a nemzetközi jog legfontosabb ismereteit sajátítottam el. 2001-2002-ben a New York állambeli Bard College-ban a legendás James Chace professzor (nemzetközi kapcsolatok) tanítványa lehettem.

2002-től 12 éven át diplomataként dolgoztam. Magyarországot először Washingtonban képviseltem, ahol külpolitikai elemzőként és sajtóattaséként is szolgáltam. Törökországban nagykövet-helyettes, majd ideiglenes ügyvivő voltam 2014-ig.

Az elmúlt évben a Harvard Kennedy Schoolban posztgraduális tanulmányokat folytattam. Lehetőségem volt az amerikai külpolitikai szakma olyan sztárjaitól tanulni, mint a „soft power” koncepció megalkotója, Joseph Nye, a korábbi külügyminiszter-helyettes Nicholas Burns, a brit történész és Kissinger-életrajzíró Niall Ferguson, vagy a Washington Postban is publikáló elemző, Daniel Drezner. Két hónapja vehettem át „Master in Public Administration” diplomámat. 

Jelenleg Bostonban élek, a Harvard Kennedy Schoolban Joseph Nye professzor mellett dolgozom és szeptembertől doktori tanulmányokat folytatok a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban nemzetközi kapcsolatokból.

Vendégelőadóként tanítottam az ELTÉ-n, a Pázmányon és a Zsigmond Király Főiskolán, de tartottam előadásokat a budapesti Andrássy Egyetemen és a CEU-n, az ankarai Bilkent Egyetemen, a prágai Károly Egyetemen, Berlinben a Német Külkapcsolati Tanácsnál (DGAP), az Iowa-i Egyetemen, a Bard College-ban és a Harvardon is. Írásaim megjelentek a Politikatudományi Szemlében, a Kül-Világban, a Társadalom & Politikában és a Bard Journal of Social Studiesban, a Washington Times pedig diplomáciai munkámat méltatta.

Blogomban az olvasó tájékozódhat az amerikai bel- és külpolitika, valamint a világpolitika legfrissebb fejleményeiről, trendjeiről. Az első időszakban az amerikai elnökválasztásra, valamint a Törökországban zajló történésekre fókuszálok majd.

Bízom benne, hogy az Atlantista blog a nemzetközi politikáról szóló hazai diskurzus meghatározó fórumává válhat, ehhez azonban szükségem van olvasóim visszajelzéseire. Tekintettel arra, hogy a témával foglalkozó magyar kutatók közül sokan régi barátaim-kollégáim, időről-időre az ő gondolataikat is szívesen megosztom majd, vitáknak is helyet szeretnék adni.

Jó olvasást kívánva és megtisztelő figyelmét megköszönve,
üdvözli Önt:

Fehér Zoltán („Atlantista”)

Today (16 July 2016), the EU training mission of the Central African Army (EUTM RCA) was launched, with a two-year mandate.
The mission is to provide advice and training but also to bring its military expertise to the EU Delegation, in particular to set up more general projects. Its role is defined according to three priorities:
1.) strategic advice to the Ministry of Defense, military personnel and the armed forces of the CAR;
2.) Lessons for FACA officers and non-commissioned officers and FACA training.
3.) It also brings "expertise in the military field, in the field of security and the rule of law" to the EU delegation in the Central African Republic "within the limits of its means and capabilities".

... unfortunately it`s true...

‘The Triumph of democracy’ as Brexit supporters inside and outside of the UK have explained the historic results of whether the UK should remain or leave the EU. referendum. The Leave campaign has successfully mobilized anger of large parts of British society on immigration, the influence of bankers of the City, and the overreach of Brussels bureaucracy. On the other hand the case for Remain was weak in the run up to the referendum, the advantages of the EU were barely present in the debates, all the while fear mongering was dominating on both sides.

Although the pro-Brexit campaign not give any clear picture of how a UK outside the EU would look like, their point that there is life outside of the EU - bringing up Switzerland and Norway as examples – did have some truth in it. They enjoy the benefits of the single market while opting out of the political integration. Those who opposed the Brexit are quick to rebuff this line by saying that these non-member countries basically have to accommodate to EU rules – including on free movement – without having a say in the relevant decisions.

But the problem goes much deeper than that. Switzerland and Norway can have the luxury of opting out because of their size and geography. Although they are rich and well functioning democracies, their overall influence on Europe is limited. It sounds evident , but it’s worth giving it prominence: they can enjoy the benefits of the single European market because there is a single European market, with all its foundational pillars. European peace and welfare isn’t just based on trade, let alone economic cooperation, but shared institutions, procedures and norms created by painful work and compromise. And yes, on the military power and deep political engagement of the United States in Europe. If trade were only to it, then Europe would not have ran into the first World War. Without a certain level of sharing sovereignty with the leadership of Germany and France the peace and prosperity Europe enjoyed in the past sixty years would not have been possible.

However, shared institutions, norms and interdependence by themselves do not bring legitimacy to the European project in the eyes of today’s European citizens. Delivering results in the welfare and security is what might achieve that. And nothing more would bring that closer than results against the negative effects of globalization: uncontrolled immigration, growing inequality within countries, growing masses felt left behind. It’s true that European integration would – in theory - be a useful tool to more effectively tackle these challenges. The challenges of globalization by their nature cannot be tackled successfully alone by nation states.

The problem is that a lot of the major decisions taken by the EU in recent years – that is the Commission and some major European nation states - have exaggerated the challenges, not decreased them. Take the handling of the economic crisis with the disastrous effects of endless austerity imposed on Southern Europe or the migration crisis in which Brussels has simply stepped behind Berlin’s open door – obligatory quota policy. And all these in such an environment where the European publics were already skeptical of the federalist tendencies even before these recent major crisis erupted, as the French and Dutch referendums on the EU Constitution a decade ago have demonstrated.
So with the EU going south on the substance, but – or at least some form of - integration structure still much needed, what next?

First of all, focus should be on the substance. Fostering growth, accelerating innovation, tackling inequality, stopping mass illegal immigration and fighting terrorism with additional resources and proper regulation – but without more integration. The nation states of the EU have to come to terms with each other on these issues foremost. Otherwise any attempt by Brussels or a powerful member to impose its will through the back door on others concerning these critical substantial questions will only hasten the demise of the whole European Union.

Secondly, discussions about the crucial challenges of Europe and the options available should be much more honest and more transparent – the issues on migration and the TTIP are good places to start with. This doesn’t mean that Brussels doesn’t have valid considerations as it is dealing with these issues, but it has to be much more responsive to the concerns of the majority of EU citizens. Any double talk, circumlocution, arrogance and disregard of the fears of many Europeans will only hasten the demise of the whole European Union.

Thirdly, acknowledge that European integration is not a bicycle, which would either go further or fall down. It is rather a huge but slow moving truck on many wheels which at times can even stop to rest to take stock and alter its direction if necessary. It’s a unique and valuable instrument which helps bring us Europeans closer together, and it has become an essential feature of our greater European family, but it cannot replace our homes, the nation states of Europe.

Welcome to my blog.

My name is Gergely Varga, I’m an international relations and security policy expert, with a PhD from Budapest Corvinus University. Currently I’m working as a non-resident fellow of the Center for Strategic and Defense Studies (CSDS) at the National University of Public Service.

I launched this blog to share my take on international security issues effecting Europe and the wider transatlantic region. As for what to expect balanced approach in understanding competing perspectives, favoring realism in an age of ideologues and extremists, a cherish for traditional values and support transatlantic cooperation in a rapidly transforming world.

I bring extensive research experience from the area of international security studies to this blog: I joined CSDS in 2008 after finishing my law and history studies at ELTE University. In 2012 I was a visiting fellow in Washington D.C. at the Center for Transatlantic Relations Johns Hopkins University. I have written numerous publications, most of the focusing on my primary research areas, US foreign and security policy, NATO, transatlantic relations and European security challenges.

Üdvözlöm a blogomon.

Dr. Varga Gergely vagyok, biztonságpolitikai szakértő. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Intézetének külső munkatársa vagyok, doktori címemet a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szereztem meg.

A blogon Európát és a tágabb transzatlanti térséget érintő nemzetközi biztonsági kérdések kerülnek előtérbe. A blog szellemisége a felmerülő versengő perspektívák megértése tekintetében kiegyensúlyozottságot, az ideológikus és szélsőséges megközelítésekkel szemben a realizmus előtérbe helyezését, a hagyomásos értékek iránti elkötelezettséget és a transzatlanti együttműködés támogatását fogja tükrözni.

Az itt megjejelő cikkek írásakor széleskörű kutatási tapasztalatokra hagyatkozom: 2008-ban kerültem a Stratégiai Védelmi Kutatóközpontba miután befejeztem jogi és történészi tanulmányaimat az ELTE-n. 2012-ben 10 hónapig a washingtoni Johns Hopkins Egyetem Transzatlanti Kapcsolatok Központja vendégkutatója voltam. Számos publikációm jelent meg a fő kutatási területemet, amerikai kül és biztonságpolitikát, transzatalnti kapcsolatokat, NATO-t és az Európai biztonsági kihívásokat érintő kérdésekről.

Shared Vision, Common Action: A Stronger Europe
A Global Strategy for the European Union’s Foreign And Security Policy

The UK then joined France and Italy in the Horizon-class class of air-defence destroyers frigate program; however, differing national requirements, workshare arguments and delays led to the UK withdrawing on 26 April 1999 and starting its own national project Type 45 destroyer. The class is primarily designed for anti-aircraft and anti-missile warfare and is built around the PAAMS (Sea Viper) air-defence system utilizing the SAMPSON AESA and the S1850M long-range radars. The Type 45 destroyers were built to replace the Type 42 (Sheffield class) destroyers that had served during the Falklands War, with the last Type 42 being decommissioned in 2013.

The six Type 45 Daring Class destroyers, which cost the taxpayer £1bn each, are the backbone of Britain’s combat force at sea and are among the most advanced missile destroyers in the world. They are the Royal Navy’s first all-electric ships and are driven by two Rolls-Royce WR21 gas turbines and two Wartsila diesel engines. The WR21 is designed to deliver significantly improved operating costs by using an intercooler recuperator, which recovers exhaust and recycles the gas into the engine. But, as a rule, power turbines slowed down in warm temperatures.

But the engines powering the Royal Navy’s cutting-edge fleet are unable to operate continuously in the warm waters of the Gulf. Responding to questions about why the power systems failed in warmer waters than the UK, John Hudson, managing director of BAE Systems maritime, said the original specifications for the vessel had not required it to sustain extremes. “The operating profile at the time was that there would not be repeated or continuous operations in the Gulf,” he said.
Tomas Leahy, of Rolls-Royce naval programmes, said the destroyer was now operating in “far more arduous conditions than envisaged in the specifications”. “This is not the fault of the WR21,” said Mr Leahy. “It is the laws of physics.”

But the Type 45 was designed for worldwide operations from sub-Arctic to extreme tropical environments and continues to operate effectively in the Gulf and South Atlantic all year round. It also emerged that some of the difficulties were rooted in late-stage design changes demanded by the US Navy, when it was leading development of the electric propulsion system. However, the US Navy pulled out of the programme in 2000, when it was taken over by the UK’s MoD. Mr Leahy said that only 1,900 hours of testing had been carried out on the system after the design change, while the problems only emerged after 4,000-5,000 hours of operation.

“With hindsight it would have been good to do another 4,000-5,000 hours of testing on it,” he said. The MoD is having to set aside tens of millions of pounds to fix the destroyers. The plan is to install two extra diesel engines which will require cutting a hole in the hull of the brand new destroyers. The costs of repairing the Type 45 were forcing a delay in the Type 26 frigate programme. Original plans were for the first steel to be cut on the frigates by the end of this year, but this is now not likely before December 2017. The government had already weakened the Royal Navy’s capabilities by cutting the number of frigates that would be ordered from 13 to eight in last year’s strategic defence and security review.

The Type 45 uses a pioneering system called Integrated Electric Propulsion (IEP). There are many advantages associated with IEP, fuel efficiency, flexibility in locating the engines and a supposedly reduced maintenance and manning requirement. In basic terms, two WR-21 gas turbines (GTs) and two Wartsila 2MW diesel generators provide AC power for the motors that propel the ship as well as the power for the ships systems – weapons, sensors lighting etc. The WR-21 GTs were designed in an international partnership with Rolls Royce and Northrop Grumman Marine Systems. The turbines are of a sound design but have an intercooler-recuperator that recovers heat from the exhaust and recycles it into the engine, making it more fuel-efficient and reducing the ship’s thermal signature. Unfortunately the intercooler unit has a major design flaw and causes the GTs to fail occasionally. When this happens, the electrical load on the diesel generators can become too great and they ‘trip out’, leaving the ship with no source of power or propulsion.

The MoD has not revealed how frequently these blackouts have occurred but the first 2 ships, HMS Daring and HMS Dauntless seem to have suffered the most. The first indication of problems was as far back as 2010 when it was admitted HMS Daring lost all power in mid-Atlantic and had to be repaired in Canada. Although the Type 45s have been active, some significant commitments have been missed. An indication that all is not well could be seen by the number of Type 45s alongside in Portsmouth at any given time during the last few years. Historically the RN has never been a fleet of ‘harbour queens’ and today’s over-worked navy can ill-afford unreliable ships. HMS Daring entered service in 2009, it has taken more than 6 years to agree to deal with the problem and it will probably be well after 2020 before the work is completed. It is obviously dangerous from a seamanship and navigational point of view to suddenly lose propulsion at any time. It is even more serious when operating in a high threat environment as the ship would be a sitting duck.

Replacement of the WR-21 GTs is not a practical option. Instead additional or more powerful diesel generators will provide long-term redundancy and assurance that electrical supplies can be maintained in the event of GT failure. The good news is that the large Type 45 design has the space and reserve buoyancy to cope with larger or additional diesels. The rectification work on the six ships will be done one by one as part of the normal major refit cycle. This will extend the length of the refits but should not have an especially dramatic effect on frontline availability.

It is ironic that the RN is suffering with propulsion problems, having had a great history of propulsion innovation and success. The steam turbine was a British invention and in HMS Dreadnought (1906) was the first capital ship to use this leap in propulsive power. The steam turbine drove the majority of major warships for the next 60 years. HMS Amazon (1974) was the first all-GT warship and British engines were subsequently exported to many foreign navies. Much of the world-renowned expertise in naval GT design was derived from an obscure and secretive facility, the Pyestock National Gas Turbine Establishment at Farnborough which tested & developed marine and aero engines until it was closed in 2000. One of Pyestock’s last projects was some of the initial development of the WR-21 done in partnership with Rolls Royce and Northrop Grumman. Reliance on computer modelling signalled the end for Pyestock but with hindsight perhaps there is no substitute for ‘real world’ testing. It is interesting to note that recently Rolls Royce opened a brand new testing facility for the WR-21 and the MT-30 GTs (Which will power the QE aircraft carriers and Type 26 frigate).

There are growing signs that frustration with industry in the MoD has reached breaking point. The Type 45 propulsion problems are just one of many expensive problems with major defence contacts. The cost over-runs of the Astute class submarine have led to Whitehall creating a special project office to manage the Trident Successor submarines and failures will be met with harsher financial penalties. The surprise emergence of the alternative frigate programme, in addition to the Type 26, is also a sign of disillusionment with late, expensive and flawed offerings from BAE Systems.

Source
http://www.savetheroyalnavy.org/putting-the-type-45-propulsion-problems-...

1/ Schutz der Schengen Außengrenzen
Gewährleistung der Kontrolle der grünen Außengrenze gemäß des Schengen Borders Code und der Frontex-Verordnung (HU-SRB, HU-CRO): ca. 270 Mio. € im Jahr 2015, das entspricht 0,2 % des ungarischen BIP. Nur 1 % dieser Summe wurde von der EU kofinanziert, hier die im Stabilitäts- und Wachstumspakt vorgesehenen Flexibilität anzuwenden war nicht möglich)
Grenzpolizisten: 102 in Slowenien, 31 in Mazedonien und 30 in Serbien, Angebot für Bulgarien
Angebot über 85 Grenzpolizisten für Frontex in Griechenland und 3 Beamte (einschl. Fahrzeugen) für das EASO

2/ Ursachenbekämpfung
fast 1.000 Soldaten dienen in NATO-, UN- und EU-Missionen, mehrheitlich in Krisenregionen oder an Transportrouten
125 Soldaten sind im Irak im Einsatz (globale Koalition gegen ISIS) * 106 Soldaten sind im Einsatz in Afghanistan (NATO Resolute Support)
Teilnahme an anderen Missionen mit 2 bis 10 Soldaten und Beamten: EUNAVFORMED Sophia; EUTM Mali etc.

3/ Humanitäre Hilfe
Beteiligung am EU-Türkei Paket I bis 2019: 14,6 Mio. € frontloading, davon 2016 bereits 10 Mio. € (statt der vorgesehenen 4,3 Mio.)
Syria Recovery Trust Fund: bilaterales Angebot 3.000.000 € + 200.000 €
Africa Emergency Trust Fund: 700.000 €
Krankenhausprojekt in der Kriegszone: 5.000.000 € (Syria Pledging Conference) * World Food Programme: 377.000 € (eingezahlt)
andere UN und internationale Programme: ca. 1.200.000 € (z.B.: Peace Oasis youth center in Jordanien);
1.000 Betten für Griechenland
bilaterale Sachleistungen für Serbien, Mazedonien und Slowenien: 1.906.500 €
(+ 350.000 € humanitäre Hilfe für die Ukraine)

BOTSCHAFT VON UNGARN IN BERLIN·MARDI 24 MAI 2016
Stand: 24. Mai 2016
Quellen