Feed aggregator

Ígértem egy gyorselemzést a kormánnyal kapcsolatban: először is jegyezzük meg, hogy ez a mostani kormány egy kampánykormány, melynek alapvető célja, hogy a júniusi nemzetgyűlési választáson segítsen az elnöknek kormányképes többséget szerezni.

Vagyis most (még) ne számítsunk másra, mint például fontos, az elnök programjában szereplő, szimbolikus javaslatok előkészítésére, lehetőség és hatáskör szerint pedig megvalósítására – fontosak a szimbólumok, hiszen az elnöki párt, az En Marche! láthatóan lendületben van, a nemzetgyűlési választás fő esélyesévé lépett elő már csak a győzteshez húzás révén is, minden “szállított, látványos eredmény” a Macron-párt választási esélyeit növelheti, és gondolom, nem kell magyaráznom, hogy ez mennyire fontos az elnöknek. 

Másodszor: ez a kormány, ahogy a miniszterelnök személye is, elsősorban a republikánusoknak szóló kihívás, a republikánus párt megosztására törekszik, a balszárny demonstratív elnöki többséghez csatolása által. Egyben egy érdekes neo-gaulle-ista kísérletet is láthatunk (pártok felett lebegés) – persze Macron egész mozgalma arról szól, hogy a Nemzeti Fronttal szemben létrehozzon egy új, a régi pártokat meghaladó erőközpontot.

Tudom, hogy sok szó esik a civilek arányáról, a patikamérlegen kimért férfi-nő arányról. Engem ezek kevésbé hatnak meg, mert francia kontextusban ez azért annyira nem új. Nicolas Sarkozy is hasonló szimbólumokkal kezdte a kormányzását (emlékezzünk az első, szocialista külügyminiszterére, Bernard Kouchner-re, vagy Fadela Amara miniszterségére!), aztán Hollande elnök is hasonlóan tett. Nem Justin Trudeau itt a minta, hanem a francia elődök. Ha úgy tetszik, ezek olyan szimbólumok, amelyek lassan a kötelező köztársasági hagyomány részévé válnak – legalábbis egy első kormány esetében. A fő kérdés, hogy Macron képes lesz-e e szimbólumokat tartósan életben tartani. Sarkozy “nyitott” kormánya folyamatosan tolódott jobbra és záródott, egyre kevesebb nőt felvonultatva, Hollande viszont a paritás elvét végig megőrizte (nála a baloldal baloldala hullott ki a kormányzásból két év után).

Mivel Macron egész politikai stratégiája arra épül, amiről itt beszélünk, esetében még izgalmasabb lesz figyelni hogy képes-e öt évet így végigkormányozni, a kormány jellegét megőrizni.

És nem is feltétlenül ennek a kormánynak a jellegét. Szintén hagyomány lassan: azoknak a minisztereknek, akik elindulnak, de veszítenek a nemzetgyűlési választáson, le kell mondaniuk. Ha nyer is tehát az elnôki párt, emiatt is lehetséges egy komolyabb átalakítás a választás után…

(Kiemelt kép: a miniszterelnök Twitter-profilja.)

Emmanuel Macron első teljes hivatali napján – gyakorlatilag már a szokásoknak megfelelően – Berlinben fejezte be a munkanapját. A hangulat és a stílus nyitott volt, de azért még hosszú az út az integráció reformjáig. A leginkább a V4-es tagállamoknak lesz érdekes figyelni a mozgásait.

A tegnap esti Macron-Merkel találkozó jó hangulatban zajlott, mindkét fél nyitottságát fogalmazta meg az unió reformjával kapcsolatban – Merkel bizonyos feltételek mellett az alapszerződések megnyitása elől sem zárkózott el. A francia elnök és a német kancellár első megbeszélésükön abban is megegyeztek, hogy közös német-francia ütemtervet készítenek az integráció reformjáról (megelőzve a Macron elnök által ígért tagállami konzultációkat). A francia nemzetgyűlési választás után közös francia-német kormányülésre is sor kerül.

Első körben tehát kimondhatjuk, hogy a német-francia tengely elméletben ismét működőképesnek tűnik, a szándék megvan mindkét félben “az integráció motorjának felélesztésére”. Vagyis még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, amit a kampányban többször is valószínűsítettünk, hogy tudniillik a status quo mindenképpen meg fog változni az unióban.

Emmanuel Macron az eurozóna eddigi adósságainak a közössé tételét (mutualizálását), az ún. eurókötvényeket viszont, mint mondta, nem támogatja, mert a közössé tétel szerinte felelőtlen gazdálkodásra sarkall. Ez megnyugtató üzenet a német CDU héjáinak, és mindenkinek, aki a francia gazdasági reformok sikerétől teszi függővé az eurózóna mélyítését (Emmanuel Macron a főbb francia reformokat gyakorlatilag nyárra, kormányzása első fél évére ígéri).

A V4-ek számára mindez érdekes kihívás lehet, hiszen a Macron és Merkel által vizionált mélyebb együttműködés egyelőre az eurót már használó Szlovákia számára a legközelebbi. Érdekes kérdés, hogy a majdani reformterv hogyan számoltatja át a stratégiákat a V4 tagállamaival, hasznosabbnak tarthatják-e ezután például a saját monetáris politika feladását, a gyors csatlakozást az eurózónához. Ilyenkor ráadásul mindenki azt is figyeli, merre mozog a másik…

Mert abban igaza van a magyar kormánynak, hogy a többsebességes Európa nem érdeke azoknak, akik kimaradnak belőle.

Emmanuel Macron miniszterelnöke republikánus. Mérsékelt republikánus, de republikánus. Az LR most nehéz helyzetben van: meg kell őriznie a pártegységet legalább a nemzetgyűlési választásig. Kihívások.

A republikánus mozgalom (Les Républicains, LR) nehéz helyzetbe került azáltal, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök egy republikánus politikust nevezett ki miniszterelnöknek. A köztársasági elnök célja teljesen egyértelmű: minél előbb leválasztani a republikánusok balszárnyát, és az elnöki többséghez kapcsolni őket (a republikánus párt önérdeke persze az, hogy minél tovább együtt tartsa magát, és ezáltal igyekezzen minél nagyobbra nőni a júniusi nemzetgyűlési választáson).

Számos mérsékelt jobboldali politikus személyesen gratulált Édouard Philippe-nek, de hangsúlyozta, hogy nem arról van szó, hogy a párt állt volna be az új elnök mögé. Sokak számára – akik részt szeretnének venni az elnöki többségben – ez a helyzet egy nehéz személyes kihívás is: lojálisnak maradni a párthoz, de közben nyitottnak is mutatkozni a kormányzásra… elsősorban a nemzetgyűlési választás után.

Mások igyekeztek elhatárolódni és azt hangsúlyozni, hogy ez a kinevezés nem tartalmi dolog, hogy Macron csak taktikázik, hogy a republikánusoknak van saját programjuk (nem ugyanaz, mint amit anno François Fillon kínált), és azt igyekeznek megvalósítani, ahhoz kérik a többséget… a párt nem is igazán mondhat persze mást, ha nem akar abba a helyzetbe kerülni, amelyet a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon már kész tényként tálalt: “az elnök annektálta a teljes hagyományos politika elitet”.

A Nemzeti Front pedig igazolva látta az UMPS -tengelyről szóló érvét, miszerint “ezek mind ugyanazok”, összenő, ami összetartozik.

Az LR-nehézség az, hogy az elnökválasztás után az elnök pártja általában erősödik, vagyis a lendület nem a republikánusoknál van, és teljesen nyilvánvaló, hogy a Philippe-kinevezés által generált problémás, többirányú kommunikáció sem éppen az, ami lehetővé teszi a kezdeményezés visszavételét. Meglátjuk, hogy kik szerepelnek majd a kormánynévsorban, és kik szerepelnek az elnöki párt, a REM végső jelöltlistáján, de előre tudom vetíteni, hogy republikánus szempontból még tud romolni a helyzet (hétfő délután 22 olyan republikánusról tudunk, aki Macron mellé állna). Hogy fog-e romolni a helyzet, az egy-két napon belül kiderül. Gondolom, az hisszú távon senkit nem vigasztal az LR soraiban, hogy a szocialistáknak még ennél is rosszabb.

P.S. Hogy mennyire a politikai érdekek, a taktika és a változó évszakok irányítják ezt a kinevezést, Philippe miniszterelnöki szerepét, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a kormányfő összegyűjtött korábbi szavai a köztársasági elnökről: cinikus, intelligens, technokrata, bankár…

Vasárnap hivatalba lépett Emmanuel Macron. Hétfőn kinevezte az új kormányfőt is, Édouard Philippe-et, Le Havre republikánus polgármesterét. Összefoglaló és elemzések.

Vasárnap délelőtt – öt év vitatható eredményességű Hollande-kormányzás után – hivatalba lépett Emmanuel Macron, az új francia köztársasági elnök. Az elnöki beiktatás szokásairól, protokolljáról – így történtek a dolgok tegnap is – itt olvashattok.

Az elnök 39 éves, de nemcsak ő az érdekes, a felesége személye is nagy érdeklődésre tart számot: sokat beszélnek a házasságukról, mivel 24 év köztük a korkülönbség. Az új first lady minden bizonnyal aktív szereplője lesz az új köztársasági elnök politikájának.

Vasárnap este az M1 Ma este című műsorába elemeztem a helyzetet, Macron első elnöki munkanapját:

Hétfőn reggel pedig a Kossuth Rádió 180 perc című adásában beszéltem arról, ami vasárnap történt, és ami a következő napokban várható:

Hétfőn délután az is kiderült, hogy a jobboldali, mérsékelt republikánus Édouard Philippe lesz EMmanuel Macron első miniszterelnöke. Ez egy erős üzenet a jobboldalnak – mármint a republikánusok balszárnyának, hogy ne féljenek az elnöki többséghez csatlakozni (korábban beszámoltam róla, hogy a jelöltállítás, hogy tudniillik jobb- és baloldali jelölteket is találjon az elnöki párt, első körben bizonyos nehézségekbe ütközött).

Az új miniszterelnök személyének politikai jelentőségéről itt olvashatjátok a gyorselemzésemet.

Emmanuel Macron hétfőn este, délután Angela Merkel német kancellárral találkozik Berlinben, kedden pedig – inkább délután, mint korábban – következik az új kormány tagjainak a kinevezése, és a miniszteri átadás-átvételek.

A várakozásoknak megfelelően egy viszonylag ismeretlen 46 éves republikánus polgármester, Le Havre első embere az új francia miniszterelnök. A politikus Alain Juppé köréhez áll közel a republikánus párton belül, ami erős üzenet a jobbközép párt balszárnyának: gyertek!

Édouard Philippe nemcsak képviselő, hanem polgármester is. Azaz parlamenti, és helyi szinten végrehajtói tapasztalata is van. Ez fontos, hiszen a francia miniszterelnöknek tulajdonképpen az is feladata, hogy a parlamenti többséget biztosítsa a kormány számára. Az új kormányfő pályafutása hasonló a köztársasági elnökéhez: Sciences-Po, ENA… a Köztársaság talán legjobb iskoláiról van szó.

Teljesen egyértelmű, hogy az Alain Juppéhez közel álló republikánusoknak szóló üzenet ez a kinevezés: Emmanuel Macron a francia sajtó – teljesen helytálló – értelmezése szerint ezzel elő akarná segíteni a republikánusok balszárnyának közeledését az elnöki párthoz (május 19-ig lehet leadni a jelöltek neveit a nemzetgyűlési választásra, úgyhogy most minden bizonnyal komoly tervezgetések vannak minden pártszékházban).

Valószínűleg a kormánytagok körüli tárgyalások miatt tartott viszonylag sokáig ennek a tegnap óta keringő névnek a bejelentése (noha az Élysée főtitkárának a sajtótájékoztatója mindössze hat másodpercig tartott: “a köztársasági elnök kinevezte Édouard Phipille urat miniszterelnöknek, és megbízta az új kormány megalakításával”). A kormánytagok neveit holnap tudjuk meg, az átadás-átvételek szintén holnap lesznek.

Az első kormányülésre szerdán kerül sor.

Az En marche, az elnöki párt kampányát a kormányfő fogja vezetni, a következő hetekben elsősorban “kampánykormányzásra” kell számítani.

(Kiemelt kép forrása: Edouard Philippe twitter-profilja.)

Brigitte Macron, az új francia first lady sokak szemében népszerű, sokan támadják viszont a kora miatt. Férje, az új köztársasági elnök azt is ígéri, az egész ország hozzászokhat a jelenlétéhez. Úgy tűnik, hogy az elnök feleségének nemcsak informális feladatai lesznek (ez eddig is szokás volt), hanem valamiféle fizetés nélküli státusa is.

Az új first lady már a kampányban is nagy érdeklődésre tartott számot, már csak azért is, mert a férje és közte lévő 24 éves korkülönbség – Brigitte Macron Emmanuel franciatanára volt a középiskolában – mindenféle rosszindulatú pletykára adott lehetőséget. Megpróbálták például elterjeszteni, hogy ez a házasság egy meleg kapcsolat takarására jött létre, s a 39 éves fiatal politikus kettős életet él. Emmanuel Macron, aki nyilvánosan nekiment a témának, azt mondta, ha meleg lenne, melegként élne és nem bujkálna.

Brigitte kora és a házaspár természetesen folyamatosan támadások, viccek célpontja, s ezeket igyekeznek humorosan kezelni. Több helyen is idézik Brigitte Macront, aki hangsúlyozza, hogy férjének 2017-re kell készülnie, akkor kell nyernie, hiszen hogy fog ő kinézni 2022-ben… (a legutóbbi, a biztosítékot sokaknál kiverő alkotás, melyet itt is láthattok, a Charlie Hebdótól származik, az újság terhesen rajzolta le Brigitte Macront, odabiggyesztve, hogy Macron “majd csodákat tesz”).

(Egyébként arról is születtek kevésbé rosszinulatú cikkek, hogy Brigitte Macron szereti a szép dolgokat – általában a Louis Vuittontól kölcsönöz ruhákat nyilvános megjelenéseire, ami természetesen kiváló reklámlehetőség a luxusmárkának. Emlékezetes, hogy Nicolas Sarkozy elnöksége alatt sok kritika érte az elnököt a csillogás és a pénz szeretete miatt, érdekes lesz látni, hogy Brigitte Macron esetében ez majd népszerűséget hoz, vagy visz.)

A 24 éves korkülönbség sokak számára felveti a kérdést, hogy “biztos minden rendben van-e Macronnal”, elvégre “egy 39 éves férfi mit csinálhat egy 64 éves nővel”. A pár valójában több, mint 20 éve fut közös pályán, vagyis Emmanuel Macron még a középiskolában szeretett bele akkori tanárába. Kitartóan udvarolt az akkor még házas, háromgyermekes asszonynak, aki 2007-ben végül hozzá is ment feleségül. Ez – az ezúttal jóindulatú értelmezésben – azt jelenti, hogy Emmanuel Macron nem az a típusú férfi, aki egymás után cseréli a feleségeket, vagy aki közleményben dobja ki a szeretőjét, a de facto first ladyt…

Brigitte Macron. Forrás: Twitter.

Úgy tűnik, hogy a Brigitte Macron kora és személye körüli viták elindítottak egy filozófiai-politikai gondolkodást arról, hogy van-e e témában szexista kettős mérce a nőkkel szemben (miért furcsább az, ha a férfi a fiatalabb, mint ha a nő a fiatalabb), s egyáltalán, nőgyűlölő-e azt felvetni, hogy egy fiatalabb férfi nem szerethet egy idősebb nőt, s ha mégis egy idősebb nőt szeret, akkor jogos-e feltételezni, hogy ott valami nincs rendben (Emmanuel Macron gyakorlatilag ezekkel az érvekkel állt bele a vitába, szerinte fordítva senkit nem érdekelne a korkülönbség, az ezen való lovaglás viszont sokat elmond arról, hogy gondolkodik a társadalom a nőkről).

Ezek a viták most kezdődtek, és a házaspár láthatósága miatt, biztosan mondhatjuk, a következő öt évben folytatódni fognak. Vagyis a Macron-ciklus izgalmas lehet a nőiség, a nőképek, a nők közéleti szerepe körüli viták dolgában is. Természetesen figyelni fogom, hogy merre halad ez a vita, most csak jegyzem, hogy van egy ilyen beszélgetés.

A franciákat persze az elnökök magánélete önmagában kevéssé érdekli, az Élysée-t olyan típusú prüdéria nem lengi körül, mint a Fehér Házat. François Mitterrand kettős élete, Nicolas Sarkozy nyilvános válása és még nyilvánosabb új házassága, François Hollande kismotoros magánélete önmagukban nem voltak hatással politikai életükre.

Brigitte Macron viszont nemcsak magánélet, hanem szakmai is. A sajtó szerint aktívan jelen volt és van a férje szakmai életében, anyagokat olvas, ügyekben mond véleményt, naptár-egyeztetéseken vesz részt, egykori franciatanárként beszédeket ír át – ez minden bizonnyal az Élysée-ben sem lesz másként. Emmanuel Macron – aki a felesége nyilvános személyiségét, a “romantikus szerelmi történet” narratíváját éppen olyan tudatosan építette, mint a sajátját – nyilvánosan vallja ugyanis, hogy a jó munkavégzéshez szüksége van arra, hogy boldog legyen, és a felesége jelenléte boldoggá teszi.

Úgy tűnik tehát, hogy az elnöki ambíció közös a Macron-házaspárban – s bár a francia választók egy elnököt választottak, a gyakorlatban akár két Macront is kaphatnak.

(Kiemelt kép: a Charlie Hebdo Facebook-oldala)

Bár Hollande elnökségének egyik legfontosabb kimondott és ki nem mondott ígérete volt, a munkanélküliségi rátát nem sikerült csökkenteni. Maga az elnök is ennek a csökkenéséhez kötötte az újraválasztását, de a munkanélküliségi ráta 2016 végén pontosan ott tart, ahol 2012-ben tartott. A gazdasági növekedés is visszafogott, az államadósság a GDP 100%-a felé közelít.

A terrorizmus elleni fellépés az egyik téma, amelyben Hollande kénytelen volt lépni – és lépett is. Ebben a témában igaztalanok a vádak, hogy nem történt semmi. A titkosszolgálatok hatáskörének kiszélesítése, új jogintézmények, új büntetőjogi tényállások, gondolkodás deradikalizációs programokon, fellépés a muszlim radikalizmus ellen, szinte folyamatos rendkívüli állapot: Hollande kormányai ezekben az ügyekben léptek, amikor lépni kellett, noha – mint sokszor elmondták – 100%-os biztonságot teremteni nem lehet. És nem is tudtak.

Hollande elnök – s ez biztonsági, migrációs szempontból is érdekes – nem volt képes igazán hatékonyan működtetni a német-francia tengelyt. A görög válság után a migrációs válság kezelésében is inkább Németországon volt a világ szeme, a francia politika befolyás egyértelműen háttérbe szorult a német gazdasági befolyás mögött. A Brexit ugyanakkor lehetőséget is biztosított Franciaország számára. Ezzel a lehetőséggel Hollande kormányai igyekeztek is élni, úgy tűnik, felismerték, hogy az uniót gazdasági projektként kezelő britek kiesése francia uniós befolyásnövekedéshez vezethet. Emmanuel Macronra marad a lehetőség beteljesítése, valamint a német-francia együttműködés tisztességes felélesztése az uniós status quo átalakításának érdekében.

Hollande elnök a gazdasági és európai kudarcok mellett néhány szimbolikus jelentőségű intézkedése miatt biztosan bekerül a történelemkönyvekbe. A ciklus egyik legvitatottabb intézkedése a házassági egyenlőség megvalósítása volt, amely a heteroszexuális házaspárokkal azonos jogokat adott a meleg pároknak, ugyanakkor tiltakozó százezreket mobilizált az utcán, és bizony mobilizálta a katolikus fundamentalizmust is, ami a laikus Franciaországban izgalmas – sok szempontból a mai napig tartó – politikai fejlemény.

Magyarországon keveset beszéltünk a COP21 ENSZ-konferenciáról, melynek eredménye a globális felmelegedés visszafogását előirányzó ún. párizsi klímaegyezmény volt 2015 végén. A francia diplomácia számára ez volt a 2015-ös év legfontosabb eseménye, Hollande elnök hagyatékának fontos elemeként tekintettek rá. Ez az a bizonyos klímaegyezmény, amelynek az elhagyása felmerült az Egyesült Államok részéről Donald Trump megválasztása után – így minden bizonnyal sokat hallunk még e témáról a következő hónapokban.

Ha megnézzük a kiváló Lui Président oldal nyilvántartását (onnan vágtam ki a képet), a mérleg nem rettenetes, sőt, egészen tűrhető, ha azt nézzük, hogy mennyire nem volt Hollande-nak igazi nemzetgyűlési többsége a ciklus végén.

A Lui Président oldal által értékelt 538 Hollande-ígéretből ugyanis az elnök 219-t maradéktalanul, 129-et részben megtartott, 61 ígéret pedig értékelhetetlen (például annyira elvont, hogy nem lehet hozzá szakpolitikai döntést kötni). Mindössze 129 olyan ígéret van, amelyet Hollande nem tartott meg.

Íme tehát képen is:

Mindig hatalmas örömmel olvasom, hallom, amikor valaki azt mondja, hogy a munkám eredményeképpen érdekli a francia politika – éppen ez a célom ugyanis! No meg az, hogy megmutassam: ami Franciaországban történik, közvetlenül érint bennünket, magyarokat is.

Bár Magyarország hagyományosan inkább német érdekszféra, mint francia, hogy mit gondol a francia elnök, mit gondol a francia kormány – vagy hogy egyáltalán stabil-e a francia gazdaság, politika, Magyarországot is érinti. Márpedig most olyan korszakot élünk Franciaországban, amikor semmi nem garantálja az öt éves kormánystabilitást (persze a júniusi választásnak lesz még ehhez egy-két szava).

Az Európai Unióban a “nagy” döntések az elhíresült német-francia tengely egyetértése nélkül ritkán születnek meg. A következő években az eurozóna mélyebb integrációja, a védelmi integráció, a közös határvédelem mind napirendre kerülhetnek, és tudjuk, hogy a kétsebességes Európa Magyarországnak kevésbé érdeke (abban az esetben legalábbis, ha kimarad a mag együttműködéséből). Érdemes figyelni tehát, hogy merre megy a francia gondolkodás ezen a téren.

A francia tervek megvalósításának azonban van feltétele: a belső gazdasági reformok megvalósítása, ami Németország számára elfogadhatóvá teszi például a mélyebb gazdasági integrációt. Innentől kezdve a francia gazdaság helyzete ugyancsak közvetlenül fontos számunkra. Ahogy a francia gazdasági törvényhozás is, mert esetenként bizony területen kívüli hatálya van, ezáltal a Magyarországon működő francia leányvállalatokra és magyar beszállítókra is vonatkozik (éppen pár hete fogadtak el egy ilyen törvényt).

Közhely, hogy Franciaországnak és Magyarországnak számos közös érdeke van uniós szinten,  gondoljunk csak a közös agrárpolitikára.

A francia védelmi gondolkodás ugyancsak izgalmas Magyarország számára. Franciaország a Brexit után az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma, ráadásul hallani arról, hogy egyes műhelyekben felmerült már annak a lehetősége, hogy a francia nukleáris védelmet kiterjesszék az uniós szövetségesekre – ez azért a védelmi együttműködésre vonatkozó macroni tervek fényében igen érdekes és konkrét lehet.

És akkor ott a Brexit, amely kikapcsol egy olyan tagállamot az uniós együttműködésből, mely elsősorban gazdasági térségnek gondolja az uniót. Franciaország és Németország számára ez egy politikai projekt, egy békeprojekt, s ez a gondolat most meg fog erősödni: azért működünk együtt, hogy a vitáinkat fehér asztal mellett tudjuk rendezni, nem pedig fegyverekkel. Franciaország politikai befolyása, ha ügyesen politizál, és eddig ügyesen igyekezett megragadni a Brexit lehetőségeit, érdemben nőhet ebben a békeprojektben. Még egy fontos ok tehát, hogy Magyarország odafigyeljen Franciaországra.

(Kiemelt kép forrása: pixabay.com)

Ma délelőtt lép hivatalba Emmanuel Macron. Az átadás-átvétel puccos ügy, gyakorlatilag protokoll protokoll hátán, a “hagyományos” forgatókönyv szerint a távozó és a hivatalba lépő elnök megbeszélésével kezdődik az Élysée-palotában, délelőtt 10 órakor.

A megbeszélésen vélhetően átadják a nukleáris kódokat az új elnöknek, aki a megbeszélés végén kikíséri a régi elnököt a palotából (2012-ben Hollande nem ment el Sarkozy-vel a kocsiig, volt is ebből némi felhördülés, maga később azt mondta, bánja, hogy udvariatlan volt, vagy legalábbis annak tűnt).

Miután a az új elnök átvette az Élysée-t, az Alkotmánybíróság ünnepélyesen kihirdeti az elnökválasztás eredményét, az új elnök aláírja az erről szóló dokumentumot, és megtartja beiktatási beszédét. Átveszi azokat a kitüntetéseket is, amelyeket hivatalból visel.

A beiktatás után az elnök az ismeretlen katona sírjához megy, megkoszorúzza azt, végigmegy a Champs-Élysée-n, illetve lehetőség szerint meglátogatja a párizsi városházát is.

Persze elképzelhető, hogy egyes elnökök változtatnak kicsit itt-ott a protokollon, ez mindig az Élysée és a győztes csapat közötti tárgyalások eredménye. Hogy Macron beiktatása hogy fog kinézni, pár perc múlva kiderül, de úgy tűnik, hogy ezek az elemek benne lesznek. A Városházára délután ötkor megy az új elnök, és elképzelhető, hogy az új miniszterelnök nevét is megtudjuk még ma este, bár egy reggeli nyilatkozat szerint ez inkább hétfőre várható (a kormány formálisan a héten már lemondott).

A két elnök találkozója 10 órakor várható, a folyamatot itt követhetitek élőben!

(Kiemelt kép: részlet a francetvinfo közvetítéséből.)

Kállay Béni 1882-1903 között az Oszták-Magyar Monarchia közös külügyminiszere volt. Ebbéli minőségében a frissen okkupált (1878) Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is ellátta, ahol számos reformot hajtott végre, melyekről Mikszáth Kálmán Az Alkirály ötletkéi c. írásában számol be. Kállay korának jelentős Balkán-szakértője volt és a kor liberális felfogása alapján alkotta meg a boszniai nemzet fogalmát. Véleménye szerint vallástól függetlenül a térségben élő szlávok egy népet alkotnak, ez azonban se nem horvát, se nem szerb. Utódától, Burián Istvántól eltérően nem a boszniai szerbekben, hanem a bosnyákokban találta meg legfőbb helyi szövetségeseit.

AZ ALKIRÁLY ÖTLETKÉI (1)

Bosznia évenként egy napot él, illetőleg mint a kórházi matrac, évenként egy napon át kitétetik a napfényre. (Ha ugyan napfénynek lehet nevezni a delegációt.) Ekkor megtudjuk, hogy Bosznia "önköltségen kormányoztatik". Ez a refrén elmaradhatlan az expozékból, mint a Béranger strófáinak a végéről.
Csodálatos önigazító gépezet. Olyan, mint a szökőkút. Annyi hektoliter ugrik ki belőle, amennyi megint visszafolyik bele. Nem oszt, nem sokszoroz, csak éppen témának volt jó évenként egyszer. Egy-két kirohanás a delegációban kitelt belőle s itthon néhány vezércikk. Szűk békességes világban az is valami volt.

Hanem most, mikor Pitreich is van, mit kötekednénk Purián báróba, aki a mi emberünk. És mit kötekednénk éppen a tegnapi beszéde után, melyből újra kisült, hogy Bosznia önköltségen kormányoztatik. Hiszen igaz, hogy Kállay is a mi emberünk volt, mégis folyton bántottuk. De talán éppen azért. Hisz ami a mienk, azzal azt tehetjük, amit akarunk. Azt agyon is üthetjük. Kinek mi köze hozzá? Azért a mienk.
Foly a delegáció, foly, foly, de a hatalmas "alkirály" nem bánja többé, némán pihen a Kállayak ősi kriptájában. Delegátusok szava nem jut el hozzá. Csak a böjti szél süvít tehetetlenül sírjának ívei fölött.
S én, aki ennél az alkalomnál rendesen meg szoktam őt csipkedni, ma az ő eredeti egyénisége és nagy kormányzási képessége fölött elmélkedem. Egy kis zsarnokságért hiszen nem kellett éppen a középkorba elmenni, volt őbenne elég kényúri hajlam, de szentelt vízzel végre is nem lehet kormányozni. Önérzetes és kemény magyar úr volt, ha nem csalódom, unokája annak a híres Kállay alispánnak, aki egyhangú választásainál mindig ezt a kijelentést tette:
- Ha pedig csak egyetlenegy ember van is, aki engem nem akar alispánnak, jelentkezzék, mert én azonnal lemondok.

Persze egy ember se volt soha. Sőt nem is lehetett, mivelhogy mindjárt lélek lett volna belőle, azaz agyonütik a fütykösökkel és fokosokkal ellátott nemes atyafiak.
Kállay Béni keménysége abban állott, hogy akaratát makacsul végrehajtotta, tűzzel-vassal, furfanggal, erőszakkal, minden poklokon keresztül. De az akarata mindig egy atya akarata volt, mely a nép jólétét célozza. Nem tartozott a sablon kormányzók közé, aminőket Ausztria tucatjával termeszt a paragrafusok jászolához kötve, kormányzási zseni volt, aki sokszor ötletekkel dolgozott, mint akár egy regényíró az egyes bonyodalmak megoldásánál. Innen az a rapid haladás, hogy Bosznia úgyszólván röpült a civilizáció felé.
Csodálatos, milyen apróságokra kiterjedt a figyelme. Minden bosnyák minden évben új adókönyvecskét kapott, amelynek a végén egy-egy cikk volt az illető nyelve szerint vagy törökül, vagy szlávul, például a szilvatermesztésről és felhasználásáról, vagy a szőlőművelésről. E gazdasági cikkecskék, melyeket magyar írók dolgoztak fel vonzó formában, valódi kis remekek voltak, s ha volt a bosnyák családban olvasni tudó tag, az bizonyosan egész évben forgatta az egyetlen könyvecske olvasmányát, míg annak tartalma akaratuk ellen is beleragadt a koponyákba.

Valahányszor Boszniába utazott, mindig tele volt a noteszkönyve a legszemenszedettebb ravaszságok terveivel, amelyekkel becsapja a bosnyákot, hogy jó irányban menjen. De ha ő maga ötletekkel dolgozott, a másokét is tudta respektálni. Egyszer azt jelentették neki a katonatisztek a tuzlari kerületben, midőn arra kocsin átutazott, hogy szükséges volna a kaszárnyához még egy szárnyat építeni, mert a katonaság sokat szenved a lakáshiány miatt.

- Hm! - szólt a mindenható kormányzó, ki lábfájása miatt csak úgy a kocsin ülve fogadta az előtte megjelenő tisztikart. - Egy új épületszárny? És mennyibe kerülne az?
S fürkésző kék szemeivel mohón, kedvetlenül látszott várni az összeget.
Galgócy ezredes lépett az előtérbe, mondván:
- Attól függ, hogy ki építi; a magas aerarium-e vagy én?
- Hogyhogy? - kérdé a miniszter.
- Ha a magas aerarium építi- felelte katonás egyenességgel Galgócy -, akkor belekerül ötvenhatezerbe.
- És ha ön építi?
- Akkor belekerül nyolcezer-ötszáz forintba.
Kállay elmosolyodott.
- Az ördögbe is, ezredes úr. Ön nagyon rossz véleménnyel van a magas aerarium iránt. De nem akarom önt megcáfolni, azért hát építse ön.
S ezzel kivette zsebéből noteszkönyvét, kitépett belőle egy lapot s ráírta az utalványt a nyolcezer-ötszáz forintról.

De ha makacs volt Kállay a maga tervei keresztülvitelében, a bosnyák se kutya a maga maradiságában. Könnyebb visszafelé igazítani a Drinát, mint előreigazítani a bosnyákot. Különösen a vaseke behozatala képezte a legnagyobb nehézséget, pedig a vaseke sine qua non volt a Kállay terveiben, mert szerinte megkétszerezi a föld termőképességét. Próbálta olcsón adni a vasekét (olcsóbban a faekénél), próbálta doboltatni a falvakban annak célszerűségét, nem használt semmit, az elöljáróságok abban laboráltak, hogy rábeszéljék a falubelieket, mindhiába, a bosnyák fülében nagy vatta az apai hagyományok, azon át be nem szivárog semmi.
Kállay tehát a leleményes megoldáshoz nyúl. Minden falusi bíró udvarába beállít egy úgynevezett csász. kir. ekét (ti. egy vasekét), mely úgy áll ott, mint hatalmi büntető jelvény, ahogy hajdanta a magyar falusi bírónál ott meredezett mogorván a kaloda - hogy nagy hátborzongatással tekintett arra minden jó járatban levő jámbor lélek. Egyben elrendeltette, hogy a kisebb kihágásoknál a vasekével való szántás mint mellékbüntetés hozassék be.

Így lőn aztán, hogy a bírák ekképpen ítélkeztek:
- Vétkeztél, atyámfia, tehát bűnhődöl. Fizetsz három forint bírságot, és tartozol a szántóföldednek egynegyedét a csász. kir. ekével beszántani, mégpedig hatósági ellenőrzés mellett.
Csikorgatta fogait a bosnyák, szabadkozott a bírság ellen, rimánkodott a bírónak, hogy változtassa pénzre az egészet, ne kelljen azzal az ördögszerszámmal megpiszkítania a földjét, de ebben a pontban nem volt szabad kegyelmet gyakorolni; az ítélet legfeljebb a terület mennyiségére volt enyhíthető, mivelhogy egyenes parancs volt, hogy a büntetés csak a szántóföld egy részére mérhető és sohasem az egészre.

Éppen emiatt világlott aztán ki szembetűnően az a csoda a következő nyáron, hogy a vetés azon a részen volt szebb és a termés jobb, ahol a vaseke szántott. Fejcsóválva nézte a bosnyák, és ha muzulmán volt Ill Allah-t morgott, ha katolikus keresztény volt, keresztet vetett magára:
- Nini, nini, mit cselekedett az ördög!
De minthogy a szomszédnak is éppen ott volt jobb termése, ahol bírságból a császár ekéje járt, és az egész határban egyebütt is ehhez igazodott a becsületes anyaföld, lassan-lassan megnyílt a bosnyákok esze is.
- Ha már ilyen istentelen ez ami földünk, hát meg kell a kedvét keresni.
Két év múlva büntetés nélkül kezdték kölcsönkérni a bírótól az ekét, négy év múlva pedig már minden bosnyák saját vasekéjével hasogatta a "matyernát" (a föld-szülét).
Mikor ugyanakkor éppen az én jelenlétemben ragyogó arccal dicsekedett el ezekkel a furfangos "vicekirály" a klubban, Tisza Kálmán röstelkedve horgasztotta le okos ősz fejét.
- Ne mesélj. Ne szégyeníts meg, Béni...
Kállay csodálkozva nézett rá.
- Csak nézz meg jól - folytatá szelíd mosolyával a generális. - Engem, az utolsó bosnyákot. Mert nekem még vannak faekéim.
...Hanem ez régen volt. És Bosznia már akkor is önköltségen kormányoztatott.

---
(1) Az alkirály ötletkéi. I. Az Ujság 1904. febr. 17., 1-3 o., a tárcarovatban, Az "alkirály" ötletkéi címmel, Scarron névjelzéssel. II. Az én kortársaim. I. köt., MKm 32, Budapest, 1907. Révai, 224-230. III. Jk 20, Az én kortársaim I, 192-197. A főszöveg a II. változaton alapul, amelyben tudatos változtatásra vall egy sajtóhiba kijavítása és egy szóismétlés kiküszöbölése. Az I. eltéréseit alább közöljük:

8. bekezdés, 3. mondat: kormányzási zseni volt (U: kormányzási genre volt [Nyomdahiba.] AÉK2: kormányzási genie volt)

27. bek. 1. m.: szembetűnően (U: szembetűnőn)

27. bek., 2. m.: Ill Allah-t (U: Ins Allah-t)

31. bek. 1. m.: Két év múlva büntetés nélkül (U: Két év múlva már büntetés nélkül)

Forrás : Magyar Elektronikus Könyvtár ( MIKSZÁTH KÁLMÁN : CIKKEK, TÁRCÁK 1904. Összegyűjtötte és "sajtó alá" rendezte: Hajdu Péter, 2011.)

Dr. Türke András István

Az elmúlt egy hét centrifugális folyamatokat indított el a francia politikában: sok ismert arc esik ezekben a percekben ki a politikai elit soraiból. De nehezen halad az ún. új elit összerakása is… A magyar sajtóban is lehetett arról olvasni, hogy Emmanuel Macron mozgalma nehézségekkel küzd a nemzetgyűlési jelöltek megnevezésekor.

Visszalépő jelöltek, később törlendő, vagy a jelölést elutasító jelöltek, tévedések, vita a centrista szövetségesekkel: az elmúlt napokban a Macron-párt (REM) nem éppen a totális profizmusról tett tanúbizonyságot. Azt tudjuk, hogy sokan jelentkeztek a REM képviselői helyeire. Nem az amúgy széles és elégséges merítéssel van baj, hanem azzal, ahogy a párt igyekszik patikamérlegen mérni a jelölteket.

Ráadásul a már bejelentett neveket sem szabad véglegesnek venni. A héten a szövetséges Modem elnöke, François Bayrou keményen támadta Macronéket, mert a Modem érdekeit nem vették eléggé figyelembe a jelöltállításnál, így a bejelentett 428 fős listához máris hozzá kellett nyúlni. Ez nem jelent mint hogy május 19-ig, a jelöltállítások végéig semmi sem biztos.

Első körben amúgy amúgy 24 volt szocialista képviselő szerepelt a listán (Manuel Valls végül nem lesz REM-jelölt, de nem is indítanak ellene senkit), s most arra várunk, hogy kiderüljön, kik azok a republikánusok, akiket Macronék meg tudnak győzni a csatlakozásra, és kik azok, akik ellen esetleg nem indítanak jelöltet (Fillon kampánycsapatából viszont sikerült egy képviselőjelöltet leakasztani).

Egészen biztos, hogy lesznek ilyen jobboldali képviselők, mert Macronnak ez a fajta egyensúlyozás a stratégiája, s a legkevésbé sem érdeke már május 19-én, a jelöltállítás végén ráégni a haldokló szocialistákra. Úgy hírlik, az átlépésre nyitott jobboldaliak egy feltételt szabtak: hogy a miniszterelnök jobboldali legyen, az pedig a jövő hét elejére eldől. A jövő hét tehát mozgalmasnak ígérkezik.

Egy felmérés szerint Alain Juppé, François Bayrou Modem-elnök, Jean-Yves Le-Drian honvédelmi miniszter és a mérsékelt jobboldali Jean-Louis Borloo lehetnek a “legnépszerűbb” jelöltek a miniszterelnöki posztra. A republikánusoknál is Juppé vezet, Xavier Bertrand előtt (utóbbi azóta visszautasította a Macron-párt közeledését):

Retrouvez mon interview dans @Le_Figaro ⬇️ pic.twitter.com/UQmRTkHh3c

— Xavier Bertrand (@xavierbertrand) May 12, 2017

Mindenesetre egyelőre azt jegyezzük meg, hogy nehezen halad az “elitváltás”, s május 19-én már egy lépéssel közelebb leszünk a válaszhoz, hogy mekkora “se nem jobb, se nem bal” összefogást sikerült Macronnak összehoznia…

A Magyar Nemzet arról közölt cikket, hogy a magyar kormány számos dolgot eltaktikázott uniós szinten, és a francia elnökválasztás eredményét sem a legügyesebben kezelte. Most a közvetlenül uniós megállapításokkal nem foglalkozom, nem kommentálom őket, de a Macron-elnökséghez kapcsolódó mozgások nagyon érdekesek lehetnek. Azokhoz van néhány megjegyzésem.

Akkor nézzük sorban a cikk francia szempontból fontos megállapításait!

A magyar kormány végzetesen eltaktikázta magát azzal, hogy a francia elnökválasztási kampányban mindvégig egykapuzott. A Fidesz ugyanis ideológiai testvérpártja, a Köztársaságiak mögé állt be, így kellemetlen meglepetésként érte, hogy François Fillon már az első fordulóban elvérzett.

Teljesen természetes, hogy a Fidesz és a magyar kormányzat Nicolas Sarkozynek, majd pedig Fillonnak szurkolt, hiszen mindig könnyebb egy ideológiailag közel álló párttal, kormányzattal tárgyalni, eredményt elérni, mozgásteret csinálni. Ebben nem látok meglepőt vagy furcsát.

A francia sajtó az utolsó percig tele volt a Fillon-kampány érvével, miszerint jelöltjük bejuthat a második körbe, és ez az érv nem volt alaptalan, Fillonnak volt esélye arra, hogy egy jó mozgósítással, egy gyenge Macron-mozgósítással odaérjen (erről keveset beszéltünk a kampány alatt, mindig csak szőrmentén, de Fillonék sokat hivatkoztak ún. big data mérésekre, például a kanadai Filteris nem reprezentatív anyagaira, melyek elég jó pozícióban mutatták a jobbközép jelöltet). Én magam is sokszor elmondtam, hogy az urnazárásig nem kell őt leírni, sőt, azt is mondtam, hogy ha vasárnap egy Fillon-Le Pen második forduló lesz a dolog vége, hétfőn lehetőleg senki ne írja azt, hogy meglepetéseredmény született.

Ettől függetlenül a számok alapján a vége tényleg egy négyes verseny volt, melyben Emmanuel Macronnak és Marine Le Pennek volt egy kicsit nagyobb esélye arra, hogy a második fordulóba jusson – s ebben a felállásban Macron az elnökválasztás fő esélyese volt. Ha jól emlékszem, februárban, a Fillon-botrány januári kitörése után már ez volt a helyzet, akkor kellett magamat is megdöbbentve először azt mondanom, hogy ennek az elnökválasztásnak az esélyese Emmanuel Macron.

Tehát ha valóban “egykapuzás történt” (nekem erről nincs információm, nem is kérdezősködtem), az minimum furcsa, és bevallom, nehezen is hiszem el, ismerve a nagykövetet és jó néhány, a párizsi nagykövetségen szolgáló diplomatát, illetve – a Nemzet-cikk által is elismert – felkészültségüket. Egyébként még mindig elképzelhető, hogy a republikánusok (vagy a republikánusok egy leváló része) egy koalíciós kormányban azért még részt vehetnek, vagy valami csoda folytán többséget szerezhetnek a Nemzetgyűlésben (a “csoda” kétszer aláhúzva), így a Fillon-párt felé való mozgások nem biztos, hogy teljesen feleslegesek voltak.

Emmanuel Macron hátországát kellene hirtelen megismerni s megértenie az okokat, amelyek sikeréhez vezettek.

Ne legyünk naivak, ez nemcsak a magyar kormánynak kihívás, hanem minden kormánynak, minden uniós fővárosnak, minden szolgálatnak. Emmanuel Macron hátországát ebben a pillanatban a fél világ próbálja megérteni, feltérképezni, megismerni. Gondoljunk csak bele! Egy olyan politikusról van szó, akit a baloldal jobboldali árulónak, a jobboldal pedig baloldalinak tart, és akivel kapcsolatban időről időre felmerült, hogy – volt tanácsadójaként, gazdasági minisztereként – direktben Hollande elnök kreatúrája. És ha ez még nem lenne elég, ugyanez a politikus az elmúlt egy hétben mást sem csinált, mint pofozta egykori jótevőit “a hála nem politikai kategória” alapon, amiből csak arra lehet következtetni, hogy saját hatalmi centrumot épít (erről kicsit később írok hosszabban is).

A lényeg, hogy ebben a kérdésben mindenkinek nehéz rendet raknia, és még nehezebb a kapcsolatépítés.

Egy olyan mozgalomról van szó, amelynek nincsenek Macronon kívül arcai, a képviselőjelöltjei pedig – már akiket ismerünk – nagy arányban amatőrök és félamatőrök. Vagyis a régi jobb- és baloldal csatlakozó, de nem túl szívesen látott figuráin kívül nincs, akikkel a bejáratott kommunikációs csatornák mozgathatók lennének. Az egész Macron-mozgalom egy fekete doboz. Gyakorlatilag nincs olyan képviselő, volt miniszter, akit fel lehetne hívni, aki tovább tudna lendíteni: a kapcsolatépítésnél szinte mindent nulláról, hidegen kell kezdeni. Mivel a francia politikai elit nagyon radikális átrendeződéséről van szó (egy év alatt az elmúlt 15-20 év nagyjait gyakorlatilag kivétel nélkül nyugdíjba küldték a franciák), a többségnek minden bizonnyal nehéz, tudatos erőfeszítést igénylő dolog a kapcsolatépítés “az újakkal”.

Szerencséje talán egyedül annak van, aki jó kapcsolatokat ápol a François Bayrou-féle Modemmel vagy az ALDE-val az Európai Parlamentben, mert annak legalább van kiindulópontja, egy-két telefonszáma, ahol elkezdheti a munkát (ezzel nagyjából minden szocdem és néppárti kormány kiesik a szerencsések közül). Még azt sem tudom mondani, hogy a 2012-2017 közötti szocialista számok talán egy kicsit segítenek, Manuel Valls lepofozása óta legalábbis nem merném ezt mondani.

Egy, a protokollügyekre rálátó forrásunk szerint a magyar-francia nyelven íródott hétfői miniszterelnöki levél meglehetősen suta záróformulával rendelkezik, ami illetlenségnek számít Franciaország legfőbb közjogi méltóságának várományosával szemben. Az avec tout mon respect (teljes tisztelettel) búcsúformula csak nagyon távolról közelíti az elfogadott Je vous prie d’agréer l’expression de mon profond respect (kérem, fogadja legmélyebb tiszteletem kifejezését) lezárást.

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni: a búcsúformula a francia levelezés legnehezebb, de egyik legalapvetőbb része, és – ha tényleg ez van a levélben, akkor – az avec tout mon respect elvérezne egy középfokú “írj levelet a vezérigazgató úrnak!” nyelvvizsga-feladaton is. Remélhetőleg a megszólítás nem Cher Monsieur le Président, vagy valami hasonló franciátlan formula volt… :).

A diplomácia már csak azért is zavarodott lehet, mert Emmanuel Macron a kampány véghajrájában alaposan beolvasott a magyar kormánynak (…).

Emiatt nem hiszem, hogy bárkinek is zavarodottnak kellene lennie. Mindenki tudja ebben a szakmában, hogy egy dolog a kampány, és egy dolog a kormányzás. Csak ismételni tudom magam: Macron valóban üzent, de Lengyelország és Magyarország ügyében nem Párizs a legnagyobb játékos, hanem Berlin, egészen egyszerűen azért, mert a német gazdasági és politikai érdekek jelentősebbek ebben a régióban, mint a – természetesen szintén nem jelentéktelen – francia befolyás. Nem hiszem, hogy önmagában a francia elnök elvi álláspontja bármit is jelentene, vagy hogy abból bármi is következne.

Viszont Macron a beiktatása másnapján, már hétfőn Berlinbe utazik, hogy találkozzon Angela Merkellel, így továbbra is azt tudom mondani, hogy ha valaki a magyar-francia, és a magyar-uniós kapcsolatok jövőjéről akar megtudni valami újat, akkor azt a tárgyalást kell figyelnie. Én is így teszek.

Emlékeztek, amikor arról értekeztem, hogy az új elnök a maga esze után egy majd, és vagy hálás lesz, vagy nem? Manuel Valls volt miniszterelnök most megtapasztalta, milyen az, amikor a megválasztott elnök nem hálás…

De kezdjük az elején! Először is szögezzük le, hogy Emmanuel Macronnak immáron pártja, és nem mozgalma van, új névvel: La République en Marche. 

Mint minden pártnak, a REM-nek is május 18-ig kell bejelentenie, kik a jelöltjei a júniusi nemzetgyűlési választáson. Márpedig Macron egyik korai szocialista támogatója, Manuel Valls volt kormányfő kedd reggel azt mondta, az elnök pártjának jelöltjeként kívánja folytatni politikai pályafutását.

A REM viszont finoman fogalmazva sem volt lelkes: majd megnézzük, megfelel-e a párt által meghatározott feltételeknek… Körülbelül ez volt a reakció.

Politikailag érthető, a REM-nek el kell kerülnie annak még a gyanúját is, hogy a régi szocialista elit átmentésére szolgál, de minimum ki kell egyensúlyoznia a jobb-és baloldali támogatói között (a republikánus Bruno Le Maire csatlakozása, közeledése talán megoldja a Valls problémát, kommunikációs szinten legalábbis).

Mindenesetre a Valls-nak kiosztott REM-pofon a klasszikust szépen bizonyítja: a hála nem politikai kategória. Közhely, de tényleg nem.

Emmanuel Macron, a francia elnökválasztás győztese annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes “eladni”, hogy valami újat képvisel – mondta az MTI-nek Soós Eszter Petronella politológus.

A szakértő egy alakuló törésvonalról beszélt az MTI-nek, amely a megválasztott elnök által megtestesített globalizáció és a rivális Marine Le Pen által képviselt lokalizáció között húzódik.

Ez a törésvonal nyomta rá bélyegét a választói magatartásra is. Az eddigi hagyományos törésvonal a jobb- és a baloldal között húzódott, a Szocialist Párt és a Köztársaságiak testesítették meg – fogalmazott Soós Eszter Petronella.

Hozzátette: Macron győzelmét a szerencse is segítette, hiszen a konzervatív Francois Fillon korrupciós ügye nélkül most nem a megválasztott elnök sikeréről, hanem Fillon győzelméről lehetne beszélni.

Macron győzelméhez kellett a rendkívül rosszul teljesítő és népszerűtlen francia kormány is, ami egyúttal Szocialista Párt bukását eredményezte – mondta.

Akik Macronra szavaztak, elsősorban változást, valami újat szeretnének – mutatott rá a szakértő, aki szerint mindez egyben komoly politikai siker Emmanuel Macron számára.

Francois Hollande elnök korábbi gazdasági minisztereként ugyanis képes volt “eladni”, hogy ő valami újat képvisel – tette hozzá Soós Eszter Petronella.

Ennek ellenére nincs Macron-eufória, megválasztásában nagy szerepe van a francia társadalom és elit többsége által szélsőségesnek tartott Marine Le Pen személyének és a vele szemben felálló köztársasági összefogásnak. A franciák eredményeket várnak tőle azon ügyekben, amelyekben mind a Köztársaságiak, mind a szocialisták sikertelenek voltak, mindenekelőtt a munkanélküliség csökkentésében – mondta.

A gazdasági reformok megvalósítása nélkül Franciaország Európa-politikája is erőtlenebb lesz – hangsúlyozta Soós Eszter Petronella.

Emlékeztetett: Macron korábban azt hangoztatta, hogy egyfajta független elnök akar lenni.

Nagy kérdés, hogy sikerülhet-e neki. A második forduló előtti kampányban a legtöbb francia vezető politikus felsorakozott mögötte, de egyáltalán nem biztos azonban, hogy ez a támogatottság megválasztását követően is fennmarad. A konzervatív Köztársaságiak párt például nagyon megosztott e kérdésben – közölte a szakértő.

Soós Eszter Petronella szerint nagyon fontos lesz, hogy Emmanuel Macron kit nevez ki miniszterelnöknek.

Elsősorban ügyességétől függ, hogy mekkora támogatottságot tud majd megőrizni – vélte a szakértő, aki nem tartotta kizártnak, hogy Macron En Marche! (Indulás!) nevet viselő új mozgalma a nemzetgyűlésben abszolút többséget szerezhet a június közepén esedékes parlamenti választásokon.

A menekültpolitikával kapcsolatban a szakértő utalt arra, hogy Macront bevándorláspártinak tartják. Ugyanakkor hangsúlyozza, aki nem kapja meg a menekültstátuszt, azt ki fogják utasítani, hogy ne váljon illegális bevándorlóvá. Franciaországban az illegális bevándorlás egyik legnagyobb forrása az elutasított menedékkérő, aki megkapja ugyan az ország elhagyására felszólító határozatot, de nem tesz eleget neki. A terrorizmus elleni harcban Emmanuel Macron a titkosszolgálati együttműködést szorgalmazza, valamint egy olyan testület felállítását, amelyet kiemelnének a kormányzati politika ellenőrzése alól, és az elnök személyesen felügyelne – mondta.

A megválasztott elnök várható Európa-politikáját illetően a szakértő úgy vélte, a francia-német tengely működtetése fontos lesz Macron számára.

Sokszor hangsúlyozta a többsebességes Európa szükségességét az együttműködés különböző területein. Így a védelem területén is, amellyel kapcsolatban álláspontja az, hogy aki részt akar venni ebben, az vegyen részt, aki viszont nem, az ne támasszon akadályokat – tette hozzá Soós Eszter Petronella.

Programjában sürgeti, hogy 2017 végétől tartsanak nemzeti konzultációkat az Európai Unió tagországaiban. Reményei szerint e konzultációk eredményeként létrejön az új európai projekt. Álláspontja, hogy azok az országok, amelyek elfogadják ezt a projektet, induljanak előre, a többiek viszont nem blokkolhatják a folyamatot.

Azáltal, hogy Nagy-Britannia kilép az EU-ból, kiesett az az állam, amely az együttműködést mindenekelőtt gazdasági, piaci jellegűnek tekintette, és megerősödött Franciaország, amely az együttműködést politikai típusúnak gondolja. Ebből kiindulva a Brexit utáni Európai Uniónak jól jön Macron megválasztása. Véget érhet ugyanis az eddigi patthelyzet, amelyet úgy jellemeztek, hogy az EU válságban van, és nem halad előre. Egészen biztos, hogy Emmanuel Macron érkezésével vége szakad a jelenlegi status quónak – jelentette ki Soós Eszter Petronella.

Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy azon tagállamok számára, amelyek nem támogatják mindezt, megválasztása előnyös lesz. A szakértő emlékeztetett: Macron a napokban szankciókkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek szavai szerint nem tartják tiszteletben az unió alapvető értékeit.

Elsősorban Lengyelországot említette, de Magyarországnak is üzent – tette hozzá. Soós Eszter Petronella úgy fogalmazott: “egy dolog a kampány, és más dolog a kormányzás”. Hozzátette: ilyen súlyú és ilyen jellegű politikai döntéseket Németország nélkül nem lehet meghozni. Már csak azért sem, mert a német politikai és gazdasági érdekek jóval nagyobb súlyúak Kelet-Közép-Európában.

Mérlegelni kell azt is, hogy minél jobban bírálják ezen országok tevékenységét, annál inkább felkorbácsolják ott az Európa-ellenes érzelmeket. “Nem vagyon biztos abban, hogy mindaz, amit Macron a kampány során mondott, cselekvéseiben is testet ölt majd. Sok függ a júniusi parlamenti választások eredményétől is” – hangsúlyozta Soós Eszter Petronella.

(Szöveg: MTI)

Nagyon komoly mozgások kezdődnek a francia politikában, úgyhogy itt van néhány dolog, amit az értelmezésükkor érdemes lesz fejben tartani.

1. Macronnak úgy kell elkezdenie a kormányzást, hogy a bizalmi indexe viszonylag alacsony lesz. Számos szavazója nem mellette, hanem Le Pen ellen szavazott. Nagy különbség!
2. A republikánusok megosztottak. A nemzetgyűlési választásig talán meg tudják oldani, hogy egyben maradjanak, de lehet, hogy ennek ellenére pártszakadás lesz a vége. Aki az elnöki többségben való részvételen gondolkodik, azt kizárással fenyegetik (mondjuk ez logikus), mert…
3. … egy friss felmérés szerint a franciák 49%-a ellenzéki Nemzetgyűlést (és ezzel ellenzéki kormányt) szeretne. Mindössze 34% gondolja úgy, hogy jó lenne ha Macronnak többsége lenne. 61% nem akarja, hogy Macronnak abszolút többsége legyen… Mondtam, hogy nincs eufória! A republikánusoknak talán még tényleg lehet itt keresnivalójuk, bár a helyzet úgy áll, hogy az első mandátumbecslések inkább Macron többséget mutatnak…
4. A szocialisták szakadása ugyanígy elképzelhető – Hollande elnök környezete szívesen szivárogna a Macron-többségbe. Kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik maradnak? Megeszi-e őket a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon?

A vasárnapi franciaországi elnökválasztás eredményére adott reakciók alapján Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint gyakorlatilag elkezdődött a parlamenti választás kampánya, a vesztes Marine Le Pen megpróbálja átalakítani pártját, a most kormányzó baloldal szeretne az új elnökhöz tartozni, a Köztársaságiak párt pedig a nemzetgyűlési többséget szeretnék megszerezni.

Soós Eszter Petronella az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta, “nagyon izgalmasak voltak” a reakciók a választás eredményére, azaz arra, hogy az urnazárás után közzétett exit poll felmérések szerint a második fordulót Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt minisztere nyerte meg a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje a voksok 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg.

A szakértő elmondta, Marine Le Pen úgy pozicionálta magát, mint aki történelmi eredményt ért el. Felhívta a figyelmet arra, hogy Marine Le Pen bejelentette, megpróbálja átalakítani pártját, kísérletet tesz a centrum felé elmozdulásra.

Hozzátette: a kormányzó baloldal François Hollande leköszönő elnök környezetéből egyértelmű üzeneteket küld arról, hogy szeretne az új elnök többségéhez tartozni. Ez azért fontos – mutatott rá -, mert Emmanuel Macron stratégiája az, hogy az ő feltételeivel jöhetnek, “és jobbról is kell, hogy jöjjenek”. “Meglátjuk, hogy Macron ezt hogy fogja kezelni” – mondta.

A Köztársaságiak pártnál “nagy lelkesedés nincs”, ők azt próbálják elérni, hogy a nemzetgyűlési választáson többséget szerezzenek – a felmérések, becslések alapján erre inkább Macron mozgalmának van esélye – értékelt az elemző.

(Szöveg: MTI)

A mintegy 35%-os eredmény annyi szavazatot takar, amennyit a Nemzeti Front soha, semmilyen választáson nem szerzett. Ugyanez a 35%-os eredmény viszont jóval alacsonyabb, mint az előzetes várakozások, s a Front-bázis egy részének kifejezetten csalódás, mivel legalább 40%-ot vártak. Jól indult Le Pen két forduló közötti kampánya, és ez lett a vége. Mi történt?

Ím néhány elem, amely szerintem hozzájárulhatott a tegnapi nap kimeneteléhez:

Kezdjük azzal, hogy Le Pen olyan taktikát választott a vitára, amely, mint kiderült, elsősorban a saját bázisának tetszett, de új szavazók megszólítására nem volt alkalmas. Sőt, elriaszthatott potenciális, félig-meddig megnyert átszavazókat. Hogy ez tudatos volt-e, nem tudom. Elképzelhető, hogy Le Pen arra jutott, ha már nyerni nem fog, akkor legalább tartsa össze erősen a szűk bázist és kezdje el az ellenzéki profilt építeni a következő öt évre (vagyis a képet, hogy Le Pen az ellenzék vezére). Ha tudatos volt a dolog, akkor Le Penék tudatosan beáldozták az egy héttel korábban ügyesen épített nyitást az ellenzéki stratégia oltárán. Ha nem volt tudatos, akkor Le Pen nem mérte fel, hogy a vitában nem ellenzéknek, hanem elnöknek kell lennie. Ezzel egyértelműen szavazatokat vesztett, hiszen ekkor indult meg az áramlás Macron felé a mérésekben (is).

Nem értek azokkal egyet, akik szerint hiba volt a Fillon-beszéd átvétele, illetve az euróövezeti kilépésre vonatkozó puhítás, az ebből következő pontatlanságok. Ezek inkább ügyes kis – stratégiailag fontos – üzenetek voltak. Volt értelmük, logikájuk. A Fillon-beszéd azt üzente, hogy “lám, én sem vagyok nála szélsőségesebb”, az euróövezeti kilépés puhítása pedig szintén fontos lépés volt ahhoz, hogy Le Pen tényleg közelebb kerülhessen az Élysée-hez. A pontatlanság volt az ár. Igaz, ezt az egészet most majd Le Pennek a saját pártjával le kell harcolnia – nem véletlen, hogy vasárnap este máris történelmi sikerről, és az FN átalakításáról beszélt. Szóval a lényeg, hogy ez a két dolog szerintem racionális volt, akármit is mond a sajtó.

Aminek a hatását nem tudjuk számokkal felmérni (egyelőre?), az a Macronleaks-szivárogtatás, amivel kapcsolatban ugye széles körben felépült a narratíva, hogy oroszbarát hekkerek követték el, és nyilván Le Pen segítésére. Ez valamennyire demobilizálhatott, vagy akár szavazókat is tolhatott át Le Pentől Macron felé. Ha valakik Le Pent akarták segíteni, rossz pillanatot választottak, segíteni biztos nem segítettek neki. A választási eredmény számai legalábbis ezt mutatják. Ha persze a következő napokban a sajtó talál valami botrányosat a csomagban, az a nemzetgyűlési választást megkavarhatja…

(Kiemelt kép forrása: Marine Le Pen kampányplakátja)

Mi várható Emmanuel Macron elnökválasztási győzelme után?

Nemcsak a két forduló közötti kampányt, hanem az elnökválasztás után várható eseményeket, a Nemzetgyűlési választás várható eredményét is elemeztük, prognosztizáltuk Szűcs Anita kollégámmal az M1 Szemtől szembe című műsorában. A felvétel a kampány utolsó napján készült.

Fogadjátok szeretettel, fogyasszátok érdeklődéssel!

A HírTV 17 órás Híradójában beszélgettünk a Macron-levelezés kiszivárogtatásáról: mit tudunk, mi lehet a következménye?

Sajnos elég kevés dolog került eddig ki (és semmi olyan, amitől felugrottam volna a székemből). Az angolszász sajtóban sem látok még semmit, a francia sajtó pedig holnap estig nem is publikálhat semmit.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az alt-right Twitter-fanok (franciás kifejezéssel, ha találkoztok vele: fachosphère) pörögnek a dolgon. És ha mást nem, annyit esetleg (esetleg!) sikerül elérni, hogy bekerül a fejekbe, hogy valami van. Kabátlopási ügy. De ez 20 pontos előnynél kevés lesz Macron megállításához.

Ha valami lenne a kiszivárogtatók kezében – mármint valami számukra hasznos – nem hiszem, hogy a hivatalos kampánycsend beállta előtt másfél órával adták volna közre az anyagot.

Íme a beszélgetés:

Kérdeztétek, hogy hogyan választják a francia parlamenti, nemzetgyűlési képviselőket, azaz hogy lehetséges, hogy Marine Le Pen 40% körüli második fordulós elnökválasztási (és 20% feletti első fordulós elnökválasztási) eredménye ellenére az első becslések csak 10-15 frontos képviselő megválasztását számolják elképzelhetőnek. Magyarázat.

A nemzetgyűlési választás országos választás, öt évente tartják, kivéve, ha az elnök idő előtt feloszlatja a Nemzetgyűlést, amire 12 havonta egyszer lehetősége van.

577 mandátumot osztanak ki 577 választókerületben, azaz egyéni kerületi, abszolút többségi, kétfordulós rendszerről van szó (hasonlít ahhoz az egyéni kerületi rendszerhez, amelyet 2014 előtt – részben – a magyar választási rendszer is alkalmazott). A francia egyéni körzetek megyehatárokat nem léphetnek át, s az 577 mandátumból 11-et a határon túli franciáknak tartanak fenn.

A jelölt a “nevezéskor” (ez idén május 15-19. közé esik) egy helyettest is megnevez, aki akkor lesz átmenetileg képviselő, ha az eredetileg megválasztott jelölt belép a kormányba, mivel a képviselőség és a kormánytagság összeférhetetlen.

Az első fordulóban akkor győz a jelölt, ha megkapja a szavazatok 50+1%-át, erre idén, úgy tűnik, kicsi lesz az esély, csak néhány képviselőnek sikerülhet. Ha nincs első fordulós győztes, egy héttel később második fordulóra kerül sor. A második körben az vehet részt, aki a szavazatok 12,5%-át legalább elérte.

Ezután kettős, hármas, vagy négyes versenyek alakulnak ki, és a visszalépések, összefogások is meghatározhatják, hogy ki lesz a végső nyertes. Itt a Nemzeti Front az a párt, amelynek a legkevesebb a tartaléka, hiszen a köztársasági összefogással szemben egyedül kell menetelnie, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag egyedül kell többséget szereznie az adott körzetben – vagy annyira demobilizálni az ellenfeleket, hogy a kisebbségből végül többség legyen. Ez 2012-ben is csak néhány elszigetelt esetben sikerült.

A jelenlegi választási rendszer “a nagyok érdeke”

Nincs olyan, hogy semleges választási rendszer. Egy választási rendszer mindig valakinek jó, valakinek kevésbé jó. A francia rendszer a nagy pártoknak, és a tartalékkal rendelkező pártoknak jó, a kisebbeknek viszont rossz.

Amikor ez a rendszer létrejött, akkor az volt a célja, hogy a kommunistákat távol tartsa a hatalomtól, most pedig az az egyik célja, hogy a Nemzeti Frontot távol tartsa a többségtől. Persze időről időre felmerül, hogy az arányosság hiánya igazságtalan a polgárokkal és a reprezentativitással szemben, de a nagy pártoknak nem érdekük tényleges változtatni a rendszeren (és úgy tűnik, ez alól az új macroni mozgalom, az En Marche! sem lesz kivétel, amely a jelenlegi számok szerint akár abszolút többséget is szerezhet).

Nem véletlen, hogy arról terjedt a pletyka a két forduló között, hogy Marine Le Pen népszavazással akarná megkerülni a parlamentet és új választási rendszert bevezetni… igaz, ez nehezen menne neki. De a felvetés önmagában is mutatja, hogy a választási rendszert a “nagyok” határozzák meg, és bolondok lennének szembemenni a saját érdekükkel. Már csak azért is, mert a kicsikkel kötött megállapodások révén a nagyok általában gondoskodnak róla, hogy a rendszer által diszkriminált kicsiket valahogy “bevigyék a hátukon”.

Ez utóbbi kitétel a Nemzeti Frontra viszont egyáltalán nem vonatkozik.