Feed aggregator

https://tvnewsroom.consilium.europa.eu/uploads/council-images/thumbs/uploads/council-images/remote/http_7e18a1c646f5450b9d6d-a75424f262e53e74f9539145894f4378.r8.cf3.rackcdn.com/9c47dff8-8247-11e6-b88f-bc764e093073_67.59_thumb_169_1474715728_1474715724_129_97shar_c1.jpg

Donald TUSK, Preisdent of the European Council, attends the summit on migration along the Balkan route, taking place on 24 September 2016 in Vienna.

Download this video here.

Thomas Jefferson once stated, “Every government degenerates when trusted to the rulers of the people alone. The people themselves, therefore, are its only safe depositories. And to render even them safe, their minds must be improved to a certain degree.” (Flickr)

Does economic development lead to democracy? This scholarly and worldly inquiry has been one of the main debates among modernization theorists for over half a century, ever since Lipset’s (1960) seminal work supporting that causation was unmasked. Przeworski and Limongi’s (1996) contributions updated the debate as they invalidated Lipset’s direct relationship proposition and instead presented correlative facts exemplifying their argument that economic development is exogenous, not endogenous, to democracy. In other words, established democracies never fail after their level of economic development surpasses a certain threshold ($6,055 per capita GDP), although economic development is correlated with something other than a particular regime type in developing countries with a GDP per capita below the threshold.

A recent Washington Post article, however, interestingly refutes the well-accepted argument through an analysis of the ongoing political developments in Turkey. Based on the observation that Erdoğan’s authoritarian drive toward stronger presidency trading democratic progress for economic growth alarms stabilization of ‘competitive authoritarianism’ in Turkey, the article claims that Turkey challenges the validity of Przeworski and Limongi’s (1996) arguments. Turkey had a non-oil GDP per capita of $10,972 in 2013 and was recognized as an electoral democracy by Freedom House in 2015.

The phenomenon of authoritarian fervor in wealthy democracies like Turkey goes beyond the country’s borders. In Western democracies, the paragons of Przeworski and Limongi’s (1996) failsafe democracies, the phenomenon is tactically abused by far-right demagogues in their lust to win office. The people lack of a rational understanding of what would indeed happen to their daily lives when the demagogues’ populist promises become reality hypnotically join the wave of authoritarian fervor instead of pursuing new democratic values.

This political enigma raises an interesting question. Why do wealthy democracies, especially those that are well above the so-called Przeworski threshold, often fail to innovate new democratic values to replace anachronistic authoritarian values despite the regularized endogenous Schumpeterian democratic competition in them? Perhaps reflecting the current state of the economy in terms of the supply and demand of democracy in wealthy democracies, the problem is destitution of innovations in the demand-side preferences rather than in the supply-side institutional arrangements. For some reason, the people cannot rationally innovate new democratic values.

Supply-side Logic of Democratic Competition

Joseph A. Schumpeter, an Austrian-born American economist and political scientist, inspiringly introduced the idea of ‘creative destruction’. The concept is that the engine of capitalism lies in the system’s organic, or dynamic, nature. Entities incapable of innovative production die off and become replaced by new, capable entrepreneurial entities. Schumpeter expected the cycle to repeat incessantly. He further applied the principle to politics and formulated his new theory of representative democracy. In Schumpeter’s utopia, politics is strictly the business of highly qualified elites who are fueled by their lust to win democratic competition over the production of innovative redistributive policies and the ‘rules of the game’. Voters, or consumers in the economy of democracy, therefore, assume limited sovereignty, as to the extent the sovereignty entrusts elites the authority to minimize voter preferences, simplifying the process of elites’ democratic competition.

Despite its innate elitist tendencies, such breakthrough logic has positively influenced minimalist democratic theorists and public choice theorists as they seek to find rational, or economically efficient, ways to deal with the undemocratic or bureaucratically inefficient features of democracy. Thanks to the scholars’ enormous contributions, grand theories explaining the mechanisms of utility-maximizing choices and equilibriums in supply-side democracy are now available. Such progress, however, has consciously or unconsciously neglected the importance of the demand-side mechanisms in democracy, unveiling its incompetency in diagnosing the recent authoritarian fervor.

Demand-side Explanations for the Recent Authoritarian Fervor

Human-value-oriented political scientists, Inglehart and Norris’s working paper (2016) compared two main causes of the recent authoritarian fervor phenomenon in Europe and the U.S. from the perspective of the demand-side of democracy. The authors first draw implications from Piketty’s economic insecurity thesis that the current prevalence of far-rightist populism is a product of increasing economic inequality and social deprivation under which the left-behind losers of globalization socioeconomically suffer from the structural changes within post-industrial economies, such as growing technological automation and outsourcing. Thus they embrace populist appeals.

They then examine the cultural backlash approach under the premise that the populist phenomenon cannot solely be accounted for from an economic perspective. According to the post-materialist interpretation, the psychological effects of the sociocultural evolution of human values, or intergenerational value shifts, on individuals plays a more important role. Less-educated, white, and older generations, especially in Europe, took on a retrospective revolutionary backlash against the rising political influence of younger cohorts and the increasing inflows of immigration largely because they have failed to keep pace with the intergenerational cultural shift from traditional nativist and authoritarian values to progressively liberal and cosmopolitan values.

Inglehart’s inspiring work on post-materialism are analytically useful in untangling the demand side functioning of democracy. For instance, the major reason behind the spreading illusion of an ‘autocratic miracle’ among the people in developing democracies like the Philippines could be that a majority of Filipinos feel insecure about their basics needs. They are therefore demotivated from pursuing psychological and self-fulfillment needs. (In the 2010 version of the Inglehart–Welzel cultural map of the world, South Asian countries pursue far more traditional values than secular-rational values and far more survival values than self-expression values). This Filipino case could be further examined by questioning whether Filipinos are structurally cut off from the relevant information, resources, and social networks that are crucial for the attainment of psychological and self-fulfillment needs and also whether Filipinos could voluntarily and rationally participate in politics for the attainment of the needs once obstacles are removed.

The founder of social capital theory, Robert D. Putnam, in his latest publication Our Kids; the American Dream in Crisis (2015), insightfully notes that what is intrinsically unpleasant about today’s growing socioeconomic inequality is the fact that the inherited political inequality takes away from younger generations the opportunities (the aforementioned information, resources, and social networks) to voluntarily participate in political or civic activities.

Is Demand-side Innovation Possible? Through Political ‘Prosumtion’?

Although the role of mass priorities, or democratic values, has been constantly deprecated in the studies of minimalist democratic theory, systematically forecasting the evolutionary development of the values is equally important as is finding the Pareto optimality of the supply-side actors’ democratic competition. Still, Schumpeterian scholars would be deeply concerned about the possible negative consequences of the tyranny of the irrational masses.

Nevertheless, as Thomas Jefferson once stated, “Every government degenerates when trusted to the rulers of the people alone. The people themselves, therefore, are its only safe depositories. And to render even them safe, their minds must be improved to a certain degree.” This is why it is so important to provide the right tools for the people (the masses) to allow them to not only rationally assess, interpret, and present information as they participate and engage in politics, but also to create or increase their own individual political value. Education is, no doubt, the most powerful tool to empower and enable individuals to participate and engage in politics but education does not necessarily incentivize individuals to do so.

Perhaps help from new technologies might solve the problem. Today’s technological advancements in the knowledge economy have hatched a new conceptual form of economic activity that Schumpeter could never have imagined in his time: ‘prosumption’. The term was first coined by an American futurist, Alvin Toeffler. It is defined as production by consumer.

A great example of successful prosumption activity that lays reflective intuitions on the demand-side innovations in democracy is Yelp. Yelp has been very successful for providing local foodies a crowd-sourced online reviewing platform through which they share their restaurant experiences with other foodies and netizens. Such exchanges of information on tried-out restaurants essentially involves rating the values of the restaurants, ranging from atmosphere to menu prices, in a subjective manner, stimulating actively engaged foodies to not only consume a particular restaurant’s menus but also to create or increase the brand values of both the restaurant itself and its menus.

The Yelp prosumers’ mediating role is what today’s wealthy democracies must desire for promoting innovation in the demand side of democracy in an orderly way, since voluntary intermediaries in political interest aggregation  can minimize the risks resulting from the problem of informational asymmetry between elites and the masses. Conceptualizing the notion of political prosumers and applying it to politics will be a challenging task. Nevertheless, devising the institutional arrangement that encourages reputation-conscious political prosumers to rationally remain engaged and participatory will lessen some of the burdens.

In conclusion, recent authoritarian fervor in the wealthy democracies that questions the validity of Przeworski and Limongi’s (1996) beliefs implies that even wealthy democracies with well-established institutional arrangements for supply-side democratic competition need innovation in the demand side of democracy. For this reason, it is worth paying attention to prescient political sociologists’ previous works on post-materialism and social capital theory for understanding the demand-side mechanisms and to devise institutional arrangements that incentivize people to innovate new democratic values.  In the Jeffersonian sense, new technologies can help by nurturing the new clout of prosumers who can take on their role as rational intermediaries bridging elites and the masses.

Providing the people with structural tools other than redistributive resources, such as access to information and social networks, can encourage the people to voluntarily and rationally crave new democratic values.

The post Can Democratic Values Survive? appeared first on Foreign Policy Blogs.

Si ces contrats sauvent la loi de programmation militaire, la question de l’équipement de l’armée de l’air en avions de combat reste posée.

On se rapproche à petites foulées de la création officielle de la garde nationale annoncée par le
Plus d'infos »

Le(s) vol(s) sur le(s)quel(s) enquêtent la SR de Marseille et son homologue de la gendarmerie de l'air
Plus d'infos »

The world's biggest conference on species protection has opened in South Africa amid differing views on the survival of elephants.

Changes in the Dead Sea over time (NASA and BBC).

One of the most important lessons in economic theory is that we live in a world of scarcity. At a time when we are witnessing some of the largest refugee flows since World War II, highlighting the linkages between water resources and global affairs is crucial.

The current debate looks at linkages between water scarcity, refugee flows, and conflict. When there is only a finite size of a lake like the Dead Sea (the lowest spot on earth and one of the saltiest water bodies) whose level has dipped precariously in recent decades, several tricky aspects of ‘tragedy of the commons’ arise. The Dead Sea’s water level continues to drop at an alarming pace of 0.8 to 1.2 meters per year and its surface area is shrinking accordingly. If no action is taken to remedy the situation, the further decline is likely to cause more severe environmental, cultural, and economic damage, and it is estimated that, if left unattended, the Dead Sea will reach a new equilibrium at an elevation that is about 100m below the current level.

Numbers are also the nemesis adding to the lake’s environmental degradation: refugees from Syria have increased Jordan’s population by one-tenth, putting major pressure on budgets, public infrastructure, and labor markets. The massive and rapid influx of refugees has also strained already weak infrastructure, as more than 80 per cent of refugees live within local communities rather than in the refugee camps, and since the arrival of Syrian refugees, water consumption per capita dropped in Jordan from 88 to 66 liters.

On the other hand, evidence suggests that water can become an economic win-win agent and a ‘lubricant of peace,’ especially when basins transcend jurisdictional boundaries. Jordan and Israel are finally beginning to evolve solutions by implementing the Red Sea-Dead Sea Water Conveyance Project (the Red-Dead project) which will play a crucial role in saving the Dead Sea and meeting Jordan’s rising needs on water.

In its following phases, the Red-Dead project entails transferring up to 2 billion cubic meters of seawater from the Red Sea to the Dead Sea.

When Israel and Jordan signed a peace agreement, the idea of laying a pipeline from the Red Sea to the Dead Sea began to gain momentum. Thereafter, in 2005, Israel, Jordan, and the Palestinian Authority jointly asked the World Bank to lend its resources to the project’s feasibility study. They also requested an investigation into any potential environmental impact. The study found that it was viable and the three partners signed an agreement in December 2013.

The first phase of the Red-Dead project (with an estimated cost of US$900 million) will be 180 kilometers long and will pass through the Jordanian territory. Construction is planned for 2017 and will be completed in 4-5 years. About 300 million cubic meters (mcm) of water will be pumped each year under which a desalination plant will be built in north of Aqaba, Jordan’s only seaport, producing some 65mcm of fresh water per year. The remaining 235mcm (of mixed brine and seawater) will be pumped into the shrinking Dead Sea.

Another cooperation-inducing aspect is ‘water swapping and sharing’: Jordan is interested in selling desalinated water to Israel while buying water from the Sea of Galilee. Simply put, Israel wants water in the south, and Jordan needs water in the north where the majority of refugees are living. Hence, in principle, a Jordanian-Israeli water exchange (from the Sea of Galilee to Amman, and from Aqaba to Eilat) would make economic, environmental, and political sense.

Water exchange between Israel and Jordan (ynetnews.com).

In spite of some differences, the three beneficiary partners (Israel, Jordan and the Palestinian Authority) have succeeded in isolating this ambitious, strategic project from the calculus of conflicts in the Middle East. Negative criticism of any sort largely emanates from environmentalists whose concerns have chiefly been related to the effects and impact from discharge of seawater and brine from desalination into the Dead Sea.

Ultimately, the greater need for water may outweigh potential environmental or political concern. Aside from saving the Dead Sea, the Red-Dead project could offer huge benefits to Jordan and neighboring countries: because the Dead Sea is more than 400m below sea level, channeling water down to it could provide the opportunity to generate electricity or desalinated seawater, or both. Moreover, the scope of the Red-Dead conveyance could be expanded, depending on project financing, with greater benefits accruing with larger scale.

The Dead Sea is a site of cardinal international cultural, environmental, and touristic importance. The development of such a strategic project cannot see realism without international support. While the refugee crisis necessitates a response, it is also an opportunity to re-examine and re-assert the benefits of the Red-Dead project.

We all know how severe the state of water resources in the Middle East is. And we know that the main rivers and lakes are shrinking at a fast pace. Yet, the nexus between water and peace is much less explored. The Red-Dead project is expected to make such a contribution. Thus, the whole world should start backing the completion of the Dead-Sea project without distraction.

The post Bringing Life to the Dead Sea appeared first on Foreign Policy Blogs.

Une enquête a été ouverte pour comprendre les conditions et les implications d'un vol de matériel
Plus d'infos »

KfW: Frankfurt am Main (ots) - - Investitionen in Schulgebäude und Schulausstattung sind wichtig für Bildungserfolge, Berufschancen und Wirtschaftswachstum - Kommunen melden einen Nachholbedarf von zuletzt rd. 34 Mrd. EUR - 2015 betrug der ...

Tíz éve múlt, hogy 2006 júliusában a németországi Geilenkirchenben magyar katonák csatlakoztak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Komponenséhez. Ezzel új fejezet nyílt a Magyar Honvédség történetében: öt és fél éves előkészítő munka után magyar tisztek és tiszthelyettesek is szolgálatba állhattak a NATO E-3A AWACS repülőgépének fedélzetén és földi beosztásokban is.

1999. november 5-én Magyarország akkori honvédelmi minisztere egy szándéknyilatkozatot juttatott el a NATO főtitkárához, Magyarországnak a NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Program Kezelő Szervezethez, a NAPMO-hoz (NATO Airborne Early Warning & Control Programme Management Organization) történő csatlakozására.

Az ezt követő időszakban a Magyar Honvédség képviselői megismerkedtek a szervezet céljával, felépítésével, működésével, tanulmányozták döntéshozatali eljárásait és mechanizmusát, valamint a gazdasági-pénzügyi lehetőségek és a Honvédelmi Minisztérium költségvetési terveinek ismeretében, 2004-ben nem hivatalos tárgyalásokat folytattak a NAPMO ügynöksége, a NAPMA (NATO Airborne Early Warning & Control Programme Management Agency) szakembereivel a Magyarország számára kedvező csatlakozási feltételek kialakítása érdekében.

A feltételek ismeretében a magyar kormány 2004. november 10-i ülésén hozott határozatában egyetértett a NAPMO-hoz történő csatlakozásunkkal, egyúttal felhatalmazta Juhász Ferenc akkori honvédelmi minisztert, a tárgyaló delegáció kijelölésére, valamint a csatlakozási dokumentumok aláírására.

A NAPMO Igazgató Tanácsának 2004. november 30. és december 2. közötti ülésén Magyarország hivatalosan is bejelentette elhatározását a szervezethez történő csatlakozásra. A NAPMA szakemberei erre az alkalomra elkészítették a kialkudott feltételeket tartalmazó hivatalos csatlakozási dokumentumok tervezetét, amelyet a NAPMO teljes jogú tagországai jóváhagyás előtti véleményezésre megkaptak. Esetleges véleményeik, javaslataik az Igazgató Tanács soron következő ülésén, 2005 februárjában kerültek megvitatásra.

A dokumentum-tervezetet az ülésen résztvevő magyar delegációnak is átadták. Ebben a tervezetben szerepelt az is, hogy a részesedésünknek megfelelően hazánk hány beosztást tölthet fel a Parancsnokság (NAEW&C FC – NATO Airborne Early Warning & Control Force Command), valamint a Komponens (NAEW&C C - NATO Airborne Early Warning & Control Component) állományában. Ennek ismeretében kezdődött meg a lehetséges beosztások kiválasztása és a Honvéd Vezérkar meghatározta a vállalható beosztások számát.

Ezt követően a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság hivatalosan megkérte a NAEW&C Komponens parancsnokától az akkori üres beosztásokat. A feltölthető beosztásokból került kiválasztásra a magyar kontingens, amelybe alapvetően a fedélzetre - de lehetőséget adva más szakterületeknek is földi beosztásra - terveztek beosztásokat. A beosztásokat szakaszonként négy év alatt töltöttük fel teljesen.

A Komponens parancsnoka által megküldött üres beosztásokkal együtt megküldték a beosztásokhoz tartozó munkaköri leírásokat is. A kiválasztásoknál a szakemberek alapvetően ezt vették figyelembe. A munkaköri leírásokban foglaltak nagyban leszűkítették azt a szakterületet, amelyből választani lehetett. A NAPMO-hoz történő csatlakozás 2005. december 22-én került hivatalosan aláírásra és 2006 júliusában a kiválasztottak megkezdték külszolgálatukat.

*

A 2006 nyarán kiutazók egyike és az AWACS-en dolgozó első magyar vadászirányító Soós Gabriella százados volt, aki 2000-ben végzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnoki Repülőtiszti Főiskola vadászirányító-megfigyelő szakán. Első beosztása vadászirányító volt az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred 1. Légi Irányító Központjában, a veszprémi „Sziklában”. 2002-ben a németországi Erndtebrückben, a német légierő szakiskolájában végzett el egy tanfolyamot, ahol az alapvető NATO irányítási formákat tanulta meg. Visszatérése után 2006-ig, mint vadászirányító-kiképző dolgozott tovább Veszprémben. 2007 januárjában már egy E-3A AWACS személyzetének tagjaként érkezett a kecskeméti repülőbázisra. Akkor még csak néhány rövid hónap tapasztalatairól kérdezhettük, most viszont egy összefoglalóra kértem a NATO AWACS közösségében végzett munkájáról.  

- Az első néhány hónapot a fedélzeten dolgozók a kiképző ezrednél (Training Wing) kezdik. Először hathetes elméleti oktatást kaptunk, amely során mindent megtanultunk egy AWACS repülőgép működéséről. Ezután egy körülbelül 6-8 hetes szimulátor képzés következett, ahol az irányítási folyamatokat gyakoroltuk, amolyan rendszerátképzés jelleggel. Az oktatás célja itt már nem a szakma elsajátítása, hanem az AWACS-en rendszeresített irányítási rendszer rutinszerű kezelése volt.

Ezután korlátozottan hadra fogható (Limited Combat Ready) vadászirányítóként kezdtem a 2-es századnál, majd az első két hónap a hadra fogható (Combat Ready) felkészültségi szint elérése céljából éles repülésekkel telt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy már az AWACS fedélzetén éles napi kiképzési repüléseket irányítottam, de még oktatóval.

Ezután körülbelül másfél évig irányítóként repültem egyre bonyolultabb feladatokat. Először többnyire Németország, a Benelux államok és Anglia légterében irányítottam napi kiképzési repüléseket az adott ország vadászgépeivel együttműködve. Később komplexebb repülések irányításába is bevontak, főleg NATO gyakorlatok során. A TLP (Tactical Leadership Program) gyakorlaton, a kanadai Maple Flag gyakorlaton, de több törökországi Anatolian Eagle gyakorlaton is irányítottam úgynevezett COMAO (Composite Air Operations) feladatokat.

Egy COMAO feladaton nem ritka a 20-40 gépes kötelékek irányítása, természetesen megosztva, feladatra lebontva, külön ellenséges és saját kötelékekkel, légi utántöltéssel vagy a földi közelkörzeti irányítóval együttműködve.

Az utolsó másfél évben Fighter Allocator képzésben vettem részt. A Fighter Allocator összehangolja, irányítja és ellenőrzi az összes irányító munkáját, valamint a váltásparancsnok (Tactical Director) helyetteseként funkcionál, azaz a radaroperátorokból és a váltásparancsnokból álló váltás (Mission Crew) parancsnokhelyettese.

Minden repülési feladatot egy teljes felkészülési nap előzött meg. A reggeli eligazítás során mindenki kapott egy bevezetőt a repülési feladatról, majd a különböző szekciók információgyűjtést végeztek, telefonon koordináltak a feladatot elvégzőkkel és előkészítették a következő napra a repülési adatbázist. Ezután az egyes szekciók összeültek és összehangolták feladataikat. A nap végén a már összehangolt munka egy összegzésre került, ahol minden még megválaszolatlan kérdés a helyére került, és ezzel lezárult a felkészülés. A legnagyobb kihívás a komplex gyakorlatokon való részvétel volt azok bonyolultsága miatt. Ezeket élveztem leginkább, mert mindig tanítottak valami újat.

Összesen négy évig dolgozhattam az AWACS-en és mivel az afganisztáni támogató műveletek felkészülési repüléseiben is részt vettem, mint kiképzést segítő, a négy év alatt közel 1300 repült órát gyűjtöttem össze. Ez a külszolgálat először határozott időtartamra, három évre szólt, majd mindenkinek engedélyeztek egy év hosszabbítást, ezzel négy évig maradhattam kint, 2010 júliusáig. Ezután váltottak minket kollégáink.

A négy év alatt megtanulhattam az összes NATO-ban alkalmazott repülési-irányítási rendszabályt, az összes NATO-légtér szerkezetét, az együttműködést egy profi környezetben, más NATO-államok rendszeresített repülőgépeinek repülési paramétereit és még sorolhatnám a listát.

Hazatérésem után lehetőséget kaptam a székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokságon és a Veszprémi MH Légi Vezetési és Irányítási Központba is visszamenni kiképzőtiszti állományba.

*

Az egykori vadászirányító tiszt továbbra is a katonai repülésben, azon belül a légiszállításban dolgozik. Munkája egy másik négy hajtóműveshez, a C-17-eshez köthető.

- 2010-ben az újonnan induló NATO Légiszállítást Segítő Programiroda civil állásokat hirdetett, ahova beadtam jelentkezésemet. Először végrehajtást segítő asszisztensként dolgoztam, majd végrehajtást segítő tisztként folytattam munkámat a programirodán. 2010-ben egy újonnan induló programot kellett a nulláról felépíteni, dokumentumokat, eljárásokat kiépíteni, valamint kapcsolatokat építeni a Nehéz Légiszállító Ezred támogatása és zavartalan működtetése céljából. Büszke vagyok arra, hogy része lehettem ennek a programnak a felépítésében, annak ellenére, hogy nagyon nehéz munka volt. A Smart Defence területén kiemelkedő sikereket ért el ez a kezdeményezés, amelyben feladatom a Stratégiai Légiszállító Képesség keretén belül megalapított Nehéz Légiszállító Ezred állománya átképzéseinek előkészítése-koordinálása, és szerződések kötése elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kormányszerveivel, illetve más NATO és civil iskolákkal. Továbbá kiképzési repülések, deszant dobások előkészítésének segítése, de más, a C-17-es repülésekhez köthető feladatok segítése. Például dokumentumok előkészítése is a programon belül és más kapcsolódó intézményekkel, szervezettekkel, mint az MH Pápa Bázisrepülőtér vagy éppen a Boeing. A repüléshez köthető szakmai feladatokért vagyok felelős.

Szakmai álmom a NATO AWACS-en való szolgálatteljesítés volt, amiért nagyon hálás vagyok az engem támogató és lelkesítő elöljáróimnak és kollégáimnak. Arról pedig álmodni sem mertem, hogy egyszer egy Magyarországon települő NATO programiroda csapatát erősíthetem, amiért szintén hálás és büszke vagyok.

* * *

Fotó: NAEW&CF, Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2016. augusztusi számában megjelent írásom átdolgozott változata.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter repüléstilalmi övezet létrehozását javasolta Szíria felett, mert szerinte ez kell ahhoz, hogy be tudják tartani a tűzszünetet.

Tovább olvasom

Amazon.de: München (ots) - - Ist das noch Prime NOW oder schon Prime NOWL? Eine Münchner Familie hat "Harry Potter und das verwunschene Kind" vorbestellt und wurde am Erscheinungstag kurz nach Mitternacht per magischer Luftpost überrascht. ...

L'ancien président Jacques Chirac est toujours hospitalisé à la Pitié-Salpêtrière, à Paris, où il "poursuit le traitement" pour son infection pulmonaire, a fait savoir sa famille. Son épouse est sortie de l'hôpital vendredi soir.

En décembre 2015, Northrop-Grumman a présenté un projet de drone MALE (Moyenne Altitude Longue Endurance) pouvant être mis en oeuvre depuis un destroyer de l’US Navy et reprendrant le concept du Convair XFY-1 Pogo, un programme de « Tail-Sitter » abandonné à la fin des années 1950. L’idée de la marine américaine, qui a donc lancé le […]

Cet article Bell Helicopter a présenté son concept de drone V-247 « Vigilant » pour les Marines est apparu en premier sur Zone Militaire.

La capitale gabonaise était quadrillée samedi matin par un imposant dispositif des forces de sécurité après la validation dans la nuit par la Cour constitutionnelle de la réélection du président Ali Bongo Ondimba, dont l’annonce le 31 août avait déclenché des émeutes meurtrières et des pillages massifs dans le pays.

Aucun incident n’était signalé en début de matinée à Libreville dont les rues étaient quasi-désertes, a constaté un journaliste de l’AFP.

Les accès au centre-ville étaient jalonnés de barrages de police, de gendarmerie et de l’armée, alors que les accès au palais présidentiel, sur le front de mer, étaient bloqués par la Garde républicaine (GR). Un hélicoptère de l’armée survolait également la capitale.

Les forces de sécurité fouillaient les rares véhicules circulant.

La Cour constitutionnelle a validé dans la nuit de vendredi à samedi la réélection du président Bongo, 57 ans, en rejetant l’essentiel du recours de son rival, l’opposant Jean Ping.

La Cour, tout en modifiant partiellement les résultats du scrutin du 27 août, a indiqué que M. Bongo gardait une avance sur son rival, qui s’était proclamé élu après l’élection.

– Appel au « dialogue politique » –

Lors de l’audience à Libreville, dans une salle quasiment déserte, la Cour a indiqué que M. Bongo avait recueilli 50,66% des suffrages contre 47,24% à M. Ping, avec quelque 11.000 voix d’avance, contre moins de 6.000 selon les résultats officiels provisoires.

Peu après le verdict de la cour, Ali Bongo, élu une première fois en 2009 à la mort de son père, resté au pouvoir 41 ans, a appelé à un « dialogue politique », dans une allocution télévisée.

M. Ping n’avait pas réagi samedi matin à la décision de la Cour. Selon son porte-parole, Jean Gaspard Ntoutoume Ayi, il devait s’exprimer dans la journée.

« J’entends réunir très rapidement les conditions d’un dialogue politique ouvert à tous ceux qui le voudront », a assuré le président Bongo dans son allocution.

« J’appelle donc tous les responsables politiques, y compris les candidats malheureux de la présidentielle du 27 août dernier, à travailler avec moi, dans le respect de nos différences certes, mais animés de la volonté de situer l’intérêt supérieur de la Nation au-dessus de nos intérêts particuliers et partisans », a-t-il ajouté.

Le 31 août, la proclamation de la réélection d’Ali Bongo avait provoqué des émeutes meurtrières et des pillages massifs à Libreville et dans plusieurs villes de province, traumatisant un pays plutôt habitué à la paix civile.

– Avertissement à l’opposition –

S’étant lui même proclamé élu, Jean Ping, ancien cacique du régime passé dans l’opposition, avait déposé un recours devant la Cour constitutionnelle le 8 septembre, tout en jugeant que l’institution était inféodée au pouvoir.

M. Ping demandait notamment un nouveau comptage des bulletins de vote dans la province du Haut-Ogooué.

Dans ce fief familial de la famille Bongo, le président sortant avait obtenu, selon les résultats de la commission électorale qui ont mis le feu aux poudres le 31 août, 95% des voix pour 99% de participation, lui garantissant au plan national une avance de quelque 5.000 voix sur Jean Ping, sur un peu plus de 325.000 électeurs.

Les observateurs de l’Union européenne (UE) au scrutin avaient fait état d’une « anomalie évidente » dans les résultats.

« Nul ne peut contester le fait que Jean Ping a largement gagné cette élection », a réagi auprès de l’AFP dans la nuit de vendredi à samedi son porte-parole Jean Gaspard Ntoutoume Ayi après l’annonce de la Cour.

Redoutant de nouvelles violences à l’annonce du verdict de la Cour en cas de confirmation de la victoire de M. Bongo, de nombreux Gabonais s’étaient calfeutrés chez eux dès jeudi soir.

Mercredi, l’exécutif avait mis en garde Jean Ping, l’avertissant qu’il serait arrêté s’il franchissait « la ligne rouge » dans l’hypothèse où il n’obtiendrait pas gain de cause en justice.

Un ancien patron du renseignement, Léon-Paul Ngoulakia, par ailleurs cousin du président Bongo, récemment passé à l’opposition et rallié à M. Ping, a été interpellé vendredi à Libreville, quelques heures avant la proclamation des résultats définitifs par la Cour constitutionnelle.

Jean-Luc Aimé
exposition, video, création sonore
Le cri suspendu
3 rue Louis Pasteur — 29100 Douarnenez
Notre temps n'est plus le même temps que celui qu'il fut.
La nature de notre monde n'est plus la même que ce qu'elle fut.
Notre temps est plus rapide qu'il fut, et nous vivons plus longtemps que nous vivions.
Cette accélération du temps, depuis l'antiquité de notre civilisation jusqu'à l'ère de l'industrialisation est arrivée à son paroxysme.
Notre socle environnemental se met en mouvement.
Alors, (...)

/ France - Régions, Grèce

Jean-Luc Aimé
exposition, video, création sonore
Le cri suspendu
3 rue Louis Pasteur — 29100 Douarnenez
Notre temps n'est plus le même temps que celui qu'il fut.
La nature de notre monde n'est plus la même que ce qu'elle fut.
Notre temps est plus rapide qu'il fut, et nous vivons plus longtemps que nous vivions.
Cette accélération du temps, depuis l'antiquité de notre civilisation jusqu'à l'ère de l'industrialisation est arrivée à son paroxysme.
Notre socle environnemental se met en mouvement.
Alors, (...)

/ France - Régions, Grèce

La Convention internationale sur le commerce d’espèces sauvages menacées d’extinction (Cites), à partir de samedi et jusqu’au 5 octobre en Afrique du Sud, doit étudier des dizaines de propositions destinées à assouplir ou durcir des restrictions commerciales visant quelque 500 espèces.

Des milliers de défenseurs de l’environnement et de représentants de gouvernement doivent participer à cette convention qui se tiendra pendant douze jours à Johannesburg.

La lutte contre le trafic des éléphants, rhinocéros et autres pangolins, menacés par un braconnage vorace largement nourri par la demande de l’Asie, dominera les débats de la conférence mondiale. D’âpres débats sont aussi attendus autour de la protection du bois de rose et des requins.

Les parties prenantes de la Cites « sont fortement engagées dans la survie des animaux sauvages et des plantes, mais elles ont parfois des points de vue différents sur les moyens d’y parvenir », a déclaré le secrétaire général de la Cites, John Scanlon.

La Cites est un accord international destiné à protéger la faune et la flore menacées par la surexploitation commerciale. Ce traité, signé par 182 pays plus l’Union européenne (UE), est entré en vigueur en 1975. Il protège, à des degrés divers, quelque 5.600 espèces animales et 30.000 plantes.

Les dispositions de la Cites sont contraignantes mais chacun de ses signataires doit toutefois adopter une législation qui garantit leur respect au niveau national.

L’enjeu de cette nouvelle réunion de la Cites, organisée tous les trois ans, est capital, selon les ONG.

« Au moment où tant d’espèces sont gravement menacées par un braconnage insatiable et le commerce, la réunion aura un pouvoir de vie ou de mort sur des animaux emblématiques comme les éléphants, les rhinocéros, les lions et les pangolins », a prévenu Teresa Telecky, de la Humane Society International.

Soit les 182 pays de la Cites « s’entendent pour les protéger au maximum », soit « ils risquent de disparaître », met-elle en garde à l’intention des 3.500 délégués attendus.

Ce trafic de faune sauvage est « perpétré à un stade industriel, alimenté par des groupes criminels transnationaux organisés », a dénoncé M. Scanlon.

– Trafic extrêmement lucratif –

Le braconnage alimente un trafic extrêmement lucratif évalué à 20 milliards de dollars par an, selon la Cites, ce qui en fait le quatrième commerce illégal sur la planète après celui des armes, de la contrefaçon et des êtres humains.

Rhinocéros et éléphants, prisés respectivement pour leurs cornes et leur ivoire, paient le prix fort. Trois rhinocéros sont tués chaque jour pour leurs cornes, selon l’organisation mondiale de protection de la nature WWF. Ces huit dernières années, plus de 5.000 d’entre eux, soit le quart de leur population mondiale, ont été tués en Afrique du Sud, qui abrite à elle seule 80% de ces mammifères encore en vie.

Leurs cornes sont très recherchées en Asie, où la médecine traditionnelle leur prête des vertus thérapeutiques et aphrodisiaques. Sur le marché noir, le kilo se monnaie plus cher que l’or.

De son côté, la population des éléphants vivant dans les savanes d’Afrique a décliné de 30% entre 2007 et 2014, elle aussi victime pour l’essentiel du braconnage, selon un recensement récent.

Le commerce international de cornes de rhinocéros et d’ivoire est officiellement interdit depuis respectivement 1977 et 1989. Mais ces mesures n’ont pas réussi à enrayer les massacres. Au point que certains envisagent désormais de légaliser certains commerces, seule façon selon eux de réduire le braconnage.

Le petit royaume du Swaziland va ainsi proposer à Johannesburg de lever l’interdiction du commerce de corne de « ses » rhinocéros. La proposition swazie a toutefois peu de chance d’aboutir, fermement combattue par les ONG qui redoutent à l’inverse que la levée du moratoire ne nourrisse encore davantage la demande.

Le Zimbabwe et la Namibie doivent de leur côté demander la levée de l’interdiction du commerce de l’ivoire pour pouvoir vendre sur le marché leur stock d’ivoire confisqué ou provenant d’éléphants décédés de mort naturelle.

L’argent récolté « leur permettrait de continuer le travail de conservation » des animaux, a plaidé auprès de l’AFP la ministre sud-africaine de l’Environnement Edna Molewa, qui soutient la proposition de ces deux pays d’Afrique australe.

Azerbaijani MPs and members of the Azerbaijani delegation to PACE Ganira Pashayeva and Sevinj Fatliyeva have attended the session of the Assembly's Committee on Social Affairs, Health and Sustainable Development in Paris.

La capitale gabonaise Libreville était quadrillée samedi matin par un imposant dispositif policier et militaire après la validation dans la nuit de la réélection du président Ali Bongo Ondimba par la Cour constitutionnelle, a constaté un journaliste de l’AFP.

Aucun incident n’était signalé en début de matinée dans la capitale dont les rues étaient quasi-désertes.

Les accès au centre-ville étaient parsemés de barrages de police, de gendarmerie et de l’armée, alors que les accès au palais présidentiel, sur le front de mer étaient bloqués par la Garde républicaine (GR).

Les forces de sécurité fouillaient les rares véhicules circulant.

La Cour constitutionnelle a validé dans la nuit de vendredi à samedi la réélection du président Ali Bongo Ondimba, en rejetant l’essentiel du recours de son rival Jean Ping.

La Cour, tout en modifiant partiellement les résultats du scrutin du 27 août, a indiqué que M. Bongo gardait une avance sur son rival, qui s’était proclamé élu après l’élection.

Lors de l’audience à Libreville, dans une salle quasiment déserte, la Cour a indiqué que M. Bongo avait recueilli 50,66% des suffrages contre 47,24% à M. Ping.

« J’appelle tous les responsables politiques, y compris les candidats malheureux à l’élection du 27 août, à un dialogue politique », a déclaré peu après le verdict dans une allocution télévisée Ali Bongo, 57 ans, élu une première fois en 2009 à la mort de son père, resté au pouvoir 41 ans.

M. Ping ne s’était pas exprimé samedi matin sur la décision de la Cour.

Le 31 août, la proclamation de la réélection d’Ali Bongo avait provoqué des émeutes meurtrières et des pillages massifs à Libreville et dans plusieurs villes de province, traumatisant un pays plutôt habitué à la paix civile.