Nyugat-Balkán

Ez egy teszt bejegyzés. 

 

A mai nap ilyen focis nap... Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a belgrádi Partizan üres lelátók előtt fogadja augusztus 17-én a Videoton csapatát a Bajnokok Ligája mérkőzésen. Lehet, hogy nem olyan nagy baj...

Az UEFA Fegyelmi Bizottsága megerősítette, hogy a Partizan következő két hazai mérkőzését üres stadionban kell lejátssza, emellett 130 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották a klubot.

Az UEFA figyelmeztette a szerb bajnokcsapatot, hogy amennyiben a következő három évben hasonló esetre kerül sor, automatikusan még egy mérkőzésen üres lelátók előtt kell pályára lépniük.

A Partizan a büntetést a montenegrói Budućnosti és a görög Olympiakos elleni mérkőzések rossz szervezéséért és a találkozók alatti rendbontások miatt kapta. A mérkőzéseken a szurkolók a lépcsőkön ültek, pirotechnikai eszközöket használtak, különféle tárgyakat dobáltak be a pályára, rasszista jelszavakat skandáltak.

A Partizannak öt napja van, hogy megfellebbezze a döntést.

Az FK Partizan a jugoszláviai majd a szerbiai bajnokság meghatározó csapata. 11-szer nyertek jugoszláv, majd 8-8-szor szerbia-montenegrói, valamint szerbiai bajnokságot. A 2017-es bajnokcsapati címüket a Videoton jelenlegi edzőjével Marko Nikolić-csal nyerték. Korábban a Partizán játékosa volt Marko Sćepović és Danko Lazović is, akik ma szintén a Videotont erősítik.

 

Foto: EPA

Focilázban ég a macedón főváros. Hatalmas érdeklődés előzi meg a ma esti UEFA Szuper Kupa mérkőzést. A II. Fülöp Arénában lép pályára az Bajnokok Ligája győztes spanyol és az Európa Liga nyertes brit csapat.

A Makedónia téren szurkolói zónát alakítottak ki, ahol külöböző módon hangolódnak az esti meccsre, az utcák tele vannak a két csapat relikviáival, minden méteren zászlókat, mezeket, kitűzőket, sálakat kínálnak. A világ minden tájáról érkeztek szurkolók, a magyar drukkerek sem hiányoznak.

„Remélem jó meccset látunk, sok góllal. Először vagyok Szkopjéban, nagyon szép város.”-mondta egy magyar szurkoló.

A II. Fülöp Arénát 1947-ben építették, 2011-ben újították fel. A stadionban 33460 néző fér el.

A mérkőzés 20.45-kor kezdődik, a játékvezető az olasz Gianluca Rocchiglavni lesz, segítői Elenito Di Liberatore, Mauro Tonolini, Davide Massa i Massimiliano Irrati. 

 

Fotó: Anadolia

Nemrég a délszláv háború egyik tragikus velejárójáról, a keratermi haláltáborról írtam. Az emlékezések folytatódnak.

Huszonöt évvel ezelőtt ismert amerikai és brit újságírók, Roy Gutman, Penny Marshall, Ed Vulliamy és Ian Williams adtak hírt a boszniai Prijedor környéki haláltáborok létezéséről és ezrek köszönhetik nekik, hogy éve hagyhatták el ezeket az elátkozott helyeket. Az omarskai tábort közvetlenül az újságítók látogatása után bezárták, 1992 augusztus 7-én húsz autóbusszal 1500 embert szállítottak el. 

A boszniai háború leghírhedtebb koncentrációs tábora volt az Omarska. A település 20 km-re fekszik Prijedortól, a tábort 1992 május 26-án, alig három héttel azután hozták létre a bánya területén, hogy a szerbek átvették a megyében az irányítást. 

                                                    Omarska

A tábor 1992 májustól augusztusig működött, az alatt az idő alatt a Szerb Köztársaság hadserege és rendőrsége több mint 8 ezer prijedori nemszerb lakost hurcolt ide, a szerb katonai dokumentumok szerint ebben a táborban 3334 foglyot őriztek, 800-at öltek meg. Főként a bosnyák és horvát lakosokat gyűjtöttek össze Prijedorból és a környező településekről, köztük sok értelmiségit és politikust. 

Omarska a leírások szerint a délszláv háború legrettenetesebb koncentrációs tábora volt. Egy túlélő szerint „Auschwitz szelleme éledt újra”. Elbeszélések alapján elképzelhetetlen borzalmakat éltek át emberek ezrei. Összezsúfolva, mint a heringek, naponta egyszer kaptak enni, ivóvizet a folyóból adtak, ahova a szennycsatornák is befolytak, kevés és borzalmas állapotban lévők wc-k voltak, mindenütt emberi ürülék volt, amik fertőzéseket terjesztettek. A civileket kínozták, megverték, megerőszakolták és megölték a lehető legrettenetesebb módon. 

A bánya mellett van két ház: fehér és vörös. A túlélő tanúk szerint a „fehér házban” a falak vörösek voltak a vértől, a foglyokat ott kínozták, hallgatták ki, a nőket ott erőszakolták meg. Hogy mi történt a „vörös házban” azt nem tudják, mert onnan egyetlen táborlakó sem jött ki élve. 

Akik túlélték Omarskát, elmondják, hogy az ütéseket még valahogy el lehetett viselni, de a sikolyok és a megkínzott emberek nyögései örökre a memóriájukba vésődnek.

Egy férfi, aki élve jutott ki, azt mondta: "legjobban attól félt, hogy élve leöntik olajjal és meggyújtják, mert volt ilyen módja is a gyilkolásnak, ennek néhányszor tanúja volt.” 

A gyilkolásnak nem egy esetben különösen brutális módját választották. Élve dobtak embereket égő gumiabroncsok közé, ütöttek puskatussal, gumibotokkal, láncokkal. 

„Nyár volt, és amikor a foglyokat éppen nem kínozták, a 30 négyzetméteres terembe 100 embert zsúfoltak víz és élelem nélkül. Olyan terembe, aminek a falai ónnal szennyezettek voltak.” 

A tábor gyakorlatilag csak férfiaknak készült, de volt 37 női lakója is. Őket a konyhai munkákra alkalmazták, illetve velük mosatták le a vért a kihallgató helyiségek falairól. Sokukat többször megerőszakolták. Öt asszony holttestét exhumálták a tábor területén.

                                                         A "fehér ház"

Prijedor környékén eddig 145 tömegsírról tudnak. Az adatok szerint a táborokban több tízezer fogoly fordult meg 1992 május-augusztus között, 3200-at megöltek. És felmerül a kérdés, amire még nincs kielégítő válasz: amikor nem a rabok, akkor ki vezette az autóbuszokat, amivel az embereket elvitték a kivégzőhelyekre, ki vezette a teherautókat, amivel a holttesteket elszállították? Kinek a tulajdonai voltak ezek az autóbuszok, teherautók, buldózerek, markolók, amivel kiásták a tömegsírokat? Ki fizette az üzemanyagot? Ki fizette a munkásokat?

Megannyi megválaszolatlan kérdés...

És ha már a felelősség kérdése. A "Táborlakók szervezetének" elnöke, akik többek között az évenkénti megemlékezéseket szervezik, keserűen fakadt ki, hogy az állam nem érzi felelősségét az áldozatok irányába. Megjegyzi, hogy Keratermen kívül egyetlen tábor helyén sincs még egy emléktábla sem. Ugyanezt sérelmezte Satko Mujagić, aki két haláltábort, az Omarskát és Manjačat is túlélte. Nehezményezte, hogy az egykori tábor jelenlegi tulajdonosa, az vasércfeldolgozással foglalkozó ArcelorMittal 2005. december 1-i sajtótájékoztatóján tett ígérete ellenére sem hozta létre a „fehér házban” az emlékközpontot. Omarska még mindig jeltelen. Már az is eredménynek számít, hogy idén az újonnan választott prijedori önkormányzat tartott egy emlékülést egyperces néma felállással.Pedig a túlélők és mindannyiunk felelőssége, hogy figyelmeztessen, ilyen ne történhessen meg újra, hogy a fiatalabb új generáció tanuljon a hibákból. 

A hágai nemzetközi törvényszéken és boszniai bíróságokon a lágerekkel összefüggésben 50 vádirat van, hét esetben hoztak ítéletet. A legmagasabb büntetés 31 év, a legkisebb 5 év. Túlélők, szakemberek, történészek, elemzők egyöntetű véleménye az, hogy a több tízezer ember koncentrációs táborokba gyűjtéséért nem lehet pusztán 50 vádemelést tenni. „Ilyen bűnöket még száz ember sem követhetett el. Ez egy szervezett, előre kitervelt, megtervezett és végrehajtott szörnyű rendszer volt a nemszerb lakosság kiirtására. A táborokban átéltek miatt a foglyok extrém fizikai és pszichikai állapotban voltak, a félelem olyan mélyen gyökerezik bennük, hogy még ma sem mernek tanúskodni az átélt borzalmakról.”

 Őket ki védi meg?

A bosnyák nemzeti tizenegy kapitánya, Edin Džeko 2015 óta az AS Roma csatára. A GoalNation-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt szezon volt pályafutása legjobb idénye. „Sok gólt lőttem és hatékonyan játszottam. A nehéz első év után a második ideális volt. Köszönöm a társaimnak és a római szurkolóknak, nélkülük ez nem sikerült volna.” 

A sok gól pontosan 33 találatot jelent, amivel a bosnyák játékos megdöntötte Francesco Totti, Rodolfo Volk és Pedro Manfredini eddigi 32 gólos rekordját a Romanál.

Elmondta, hogy egy új klubnál az első év soha nem könnyű, ugyanígy érezte, amikor 2011-ben a Manchester City-hez igazolt.

„Nekem az első év gyengébb, utána mindig egyre jobb. Kell egy kis idő, hogy megszokjam az új körülményeket, az új játékostársakat, az új bajnokságot. Minden más.Talán több idő kellett, mint azt gondoltuk, de a második szezon megérte a türelmet. Az olasz A liga az egyik legjobb bajnokság. Azokat a dolgokat, amiket az elmúlt két évben itt tanultam, sehol máshol nem tanulhattam volna meg.” 

„Nehéz volt felnőni Boszniában a háború alatt. A gyerekek mindig ki akartak menni játszani, de az nagyon veszélyes volt. Ugyanakkor ezért lettünk erősek. Minden, ami ma vagyok, a múltnak köszönhetem.” 

Edin Džeko 1986-ban született Szarajevóban, a háború kitörésekor 6 éves volt.

 

A menekültügyi hivatallal összefogva a szerb krikett szövetség áprilisban egy nem szokványos projektet indított: „A menekültek beilleszkedése a kriketten keresztül” címmel. Ennek keretében edzéseket és mérkőzéseket tartanak három menekült táborban élőknek: Zombor, Krnjača és Obrenovac.

A szövetség edzői hetente kétszer kétórás edzést tartanak idősebbeknek és fiataloknak, akik főként Afganisztánból és Pakisztánból érkeztek. A szövetség biztosítja a felszerelést és a helyszínt. 

A közelmúltban a BBC Belgrád Krnjača negyedében forgatott a krikettezőkről, akik tömegközlekedéssel mennek az edzésekre.

Vladimir Ninković, a krikett szövetség 35 éves főtitkára a tv-seknek adott interjúban azt mondta: „Két óra alatt, hetente kétszer, lehetőséget adunk, hogy ne úgy gondoljanak magukra, mint bevándorlókra, menekültekre, hanem mint jó krikett játékosokra. Szenvedélyesen és nagy lelkesedéssel játszanak, és valóban tehetségesek. Úgy gondolom, hogy 70 százalékuk Angliában klubcsapat tagja lenne.” 

A menekültügyi hivatalban is úgy vélik, hogy ez a sport, ami csekély érdeklődésre tart számot Szerbiában, jó eszköz lehet a menekülteknek, akik viszont saját országukban hagyományosan űzték ezt a sportot. 

Az egyik legaktívabb a 32 éves afgán Nur Ahmed Šerzad, aki rendőrként dolgozott a kábítószer elleni részlegen, és a tálib drogcsempészek fenyegetései miatt kellett elhagynia az országot. Elmondta, hogy már a rendőrakadémián is krikettezett Afganisztánban. Ő egyike azon keveseknek, akik menedékjogot kértek Szerbiában. 

„Szerbia tranzitország. A menekültek kevesebb mint 1%-a akar itt maradni.”-mondta Ninković. 

Šerzad egyik honfitársa, Prins elmondta, hogy „Hét hónapot voltam egy zárt táborban Magyarországon. Olyan volt, mint egy börtön. Nagyon rossz volt. Nem úgy bántak velünk, mint az emberekkel, hanem mint az állatokkal.” A 25 éves férfinak ugyancsak a tálibok üldözése miatt kellett eljönnie, közel 8 ezer kilométert tett meg gyalog.

„Itt most jól érezzük magunkat. Még krikettezhetünk is. Nagyon boldog vagyok.”- mondta a BBC-nek. 

Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, arra azonban mindenképpen jó, hogy rövid időre elfeledtesse velük, hogy ők menekültek, jelenleg hazátlanok, kiszolgáltatottak, és arra a kétszer két órára megfeledkezzenek a gondokról.

 

 

 

 

 

Fotó. Serbiacricket.com

 

Volt egyszer régen, 1946-ban, hogy az Egyesült Államok a szovjetunióbeli Novoszibirszkben repülőgépgyárat alapított. A gyár létesítése szigorú államtitok volt. Hat évvel később az Antonov gyárat átköltöztették Kijevbe, abba a városba, ahol a repülőgépgyártásnak hagyománya volt, és a szükséges infrastruktúrával is rendelkezett. 

Teltek az évek, a gyár kifejlesztett és gyártott több mint száz típust különböző célra. A 70 év alatt 22 ezer AN előjelű repülőgép került le a gyártósorról, amiket polgári utasszállításra, katonai célra és teherszállításra használtak. Talán a legismertebbek az AN-2, AN-3, AN-12, AN-22 vagy az AN-124, Ruszlan. Itt készült a világ legnagyobb repülőgépe, az AN-225, ami 250 tonna árut tud szállítani. 

                    A Malév Repülőklub AN-2-ese (fotó: IHO)

Az utóbbi években egyre gyűltek a viharfelhők a patinás gyár fölött. 2010-ben az Antonov és az orosz United Aircraft Corporation szerződést írt alá közös vállalat alapításáról, megegyeztek az együttműködésben a marketing, az értékesítés, a tervezés, valamint az Antonov repülőgépeinek korszerűsítése területén. 2015-ben Kijev utasította a gyárat, hogy bontsa fel a szerződését az UAC-vel, aminek az volt az oka, hogy már eldöntötték az Antonov egyes egységeinek beolvasztását az Ukroboronpromba.

                              AN-26-os a magyar hadseregben

Az ukrán kormány 2016 januárjában döntött a cég megszüntetéséről. Abban az évben már egyetlen repülőgépet sem gyártottak, 2015-ben is csak kettőt, egy AN-148-ast és egy AN-158-ast. A gyártás megszűnését az anyagbeszerzés ellehetetlenülése is okozta, mivel Oroszországból nem érkezett semmilyen alkotórész, alkatrész, ezek hiányában a raktárakban is befejezetlen repülőgépek állnak.

"Ha ezeket be akarnánk fejezni, ki kell cserélni az összes orosz alkotóelemet, alkatrészt más gyártók alkatrészeire. Nem azt mondom, hogy annak nyugatinak kell lenni, lehetne az ukrán is”- mondta Andrej Haustov a Fejlesztési osztály vezetője.

A gyár vezető munkatársai még tavaly is bíztak abban, hogy találnak alternatív beszerzési forrásokat, mert azt elismerték, hogy „ha nincs együttműködés Oroszországgal, nem készülnek Antonov repülőgépek”. 

                                   AN-225 2013-ban Zágrábban  (fotó: Wikipédia)

Ez a remény mára már semmivé lett. Az ukrán kormány döntött: jóváhagyta az Antonov gyár felszámolását. Bizottságot hoztak létre, élén Jurij Brovčenko gazdasági miniszterrel, azzal a feladattal, hogy két hónap alatt számolják fel a gyárat, fizessék ki a hitelezőket és a vállalat azon részeit, amiről a kormány úgy véli, hogy gazdaságos, azokat átalakítva integrálják a Védelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Ukroboronprom-ba.

Az Ukroboronprom-ot Ukrajna elnökének 2010. december 9-i rendeletében hozták létre. A konszern az ország védelmi iparának különböző szektoraiban működő vállalatok társulása. 2013-ban jött létre a precíziós fegyverek és lőszerek, a páncélozott járművek, autóipari berendezések, a hajógyártási és tengeri létesítmények, a radar, rádiókommunikációs és légvédelmi rendszerek, valamint a repülőgépgyártó és repülőgép karbantartó részleg. Ez utóbbiba kerül az Antonov repülőgép gyár maradványa.

 

1995. augusztus 4-én kezdődött a jugoszláv polgárháború és a II. világháború utáni Európa legnagyobb szabású szárazföldi csatája, a Vihar hadművelet. 

A hadművelet során a négy éve a szerbek által megszállt területet szabadították fel észak-Dalmáciában, ez volt a senki által el nem ismert Krajinai Szerb Köztársaság, és lehetővé váltak felszabadítási akciók Bosznia-Hercegovinában is. 

A Vihar hadműveletet a nemzetközi közösségek egy sikertelen próbálkozása, a Z-4 terv kudarca után indították el. A horvátoknak hatalmas győzelem volt, felszabadították a megszállt területeket, ezzel lehetővé vált 1991-ben elmenekült 150 ezer horvát és más nemszerb lakos visszatérése. 

Szerb részről a Vihart úgy értékelik, mint egy etnikai tisztogatási terv realizálódását, illetve a szerbek tömeges kiutasítását a többségében horvátok lakta területről. 

A horvát hadsereg és a rendőrség speciális egységei 1995 augusztus 4-én hajnal 5 órakor indítottak támadást Bosansko Grahovo-tól délre, Jasenovacig keletre több mint 630 km hosszan.

A támadás első óráiban Franjo Tudjman horvát elnök üzenetet küldött a szerb nemzetiségű horvát állampolgároknak, amiben felhívta a szerb félkatonai alakulatok tagjait, hogy adják át fegyvereiket és ennek ellenében amnesztiát ígért. Mindazokat, akik nem vettek részt a felkelésben felhívta, hogy maradjanak otthonaikban és várják a horvát kormányt.

                                   Tudjman a horvát katonák között

A horvát egységek augusztus 5-én délelőtt felszabadították Knint, a szakadár állam fővárosát, és pont délben kitűzték a horvát zászlót a knini várra. Knin mellett több települést is felszabadítottak a szerb megszállás alól, és a horvát csapatok elérték Horvátország és Bosznia-Hercegovina nemzetközileg elismert határát.

                                   A knini vár

Egy nappal később, augusztus 6-án ott találkozott a horvát hadsereg 1. sz. alakulatának és a boszniai hadsereg 5. sz alakulatának parancsnoka, Marijan Mareković és Atif Dudaković tábornokok.

A Vihar hadművelettel a horvátok lehetővé tették, hogy a boszniai hadsereg megtörje Bihać ostromát, amivel megakadályoztak egy újabb humanitárius katasztrófát, egy Srebrenicához hasonló népirtást. 

Augusztus 7-én a horvát védelmi miniszter Gojko Šušak bejelentette a Vihar hadművelet befejeződését. Čedomir Bulat ezredes, a Krajinai szerb hadsereg 21. egységének parancsnoka 14 órakor Topuskoban megadta megát, ezzel véget ért a katonai akció operatív része.

84 óra alatt a horvát hadsereg és a rendőri erők, amikben 200 ezer ember vett részt, felszabadított kicsivel kevesebb mint 10.500 négyzetkilométernyi területet, azaz az ország csaknem egyötödét, és jelentős lépést tett a boszniai háború befejezésére.

A horvát hadsereg saját adatai szerint 196 katonájuk halt meg a hadművelet során, legkevesebb 1100 megsebesült és 15 eltűnt, a szerb oldalon a veszteségek „nagyságrendekkel” nagyobbak voltak. 

                                   Szerb menekültek

A Krajina etnikai képe megváltozott: a szerbek zöme elmenekült, mert saját vezetőik is távozásra szólították fel őket, és a beérkező horvátok sem bántak velük kesztyűs kézzel. Összességében mintegy 200-250 ezres menekültáradat indult el, a horvátok sokszor a távozók otthonát is lerombolták.

Horvátországban 2008 óta augusztus 5-e a győzelem napja.

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

Alig lettek úrrá a Mostar környéki tüzeken, a nyugat-hercegovinai Ljubuski mellett az erdőtűz lakóépületeket fenyeget, a helyi hatóságok Horvátországhoz fordultak segítségért. A horvát hadsereg két CL-415 típusú gépe csütörtök délutántól vízibombákkal segíti a tűz megfékezését a megközelíthetetlen területeken. 

                                             Ljubuski

A horvát tűzoltók Bosznia mellett segítséget nyújtanak Montenegrónak, Macedóniának, Görögországnak, Izraelnek és Portugáliának is. 

Az erdőtüzektől nem menekül Albánia sem. Közel 300 tűzoltó és katona küzd azért, hogy a 75 erdőtüzet ellenőrzés alatt tartsa. Dél-Nyugat-Albániában a tűz a Llogara nemzeti parkot fenyegeti. Az albán kormány az Európai Unió segítségét kérte a tengerpart menti erdőtüzek megfékezésére. A helyi média szerint segítségért fordultak a görögökhöz is, akik ugyancsak jelentős tűzvészekkel küzdenek. 

                                       Albánia

A hatóságok Athén déli részén a lakosság evakuálást rendelték el, három tűzoltót égési sérülésekkel kórházban ápolnak, miután az erdőtűz a nagy szél miatt felerősödött és a lakóépületek felé terjedt.

Athéntól 40 km-re délre, Khalyviaban lakosok százai kaptak üzenetet, hogy hagyják el otthonaikat. Ezen a területen 70 tűzoltó, két repülőgép és önkéntesek oltják a tüzet, de munkájukat nagyon megnehezíti az óránként 60km erősségű szél és a 35 fok feletti hőmérséklet. 

                                                Khalyvia

A rekord magas hőmérséklettel érkező hőhullám Olaszországban is erdőtüzeket okozott. Egy 79 éves asszonyt Sant'Omerben, a háza közelében holtan találtak, halálát nyilvánvalóan a tűz okozta, ami a környéken két hektáron tombol.

A nagy tűz miatt néhány órára a tengerparti autópálya, a Via Aurelia egy szakaszát is le kellett zárni.

                                      Olaszország

A hőmérséklet az ország legnagyobb részén 40 fok fölé emelkedett, 26 városban a hatóságok riasztást adtak ki. A mentők segítségét kérő polgárok száma az elmúlt napokban 15%-kal emelkedett, a meteorológusok nem mondanak enyhülést a jövő hét elejéig. A hőhullám hosszú száraz időszakot követett ami az olasz mezőgazdaságnak jelentős, több száz millió eurós többletköltséget jelentett. Az ország 11 régiójában kritikussá vált a vízhiány.

 

Fotó: jabukatv

 

 

Mi is lenne jobb ebben a kánikulában, mint a Balkán kedvelt nyári étele, a hideg uborka leves, vagy ahogyan Bulgáriában nevezik, a tarator?

De hogyan készítik a horvátok?

Hozzávalók:

2 gerezd fokhagyma

1 teáskanál só

1 sózott dió

2 szelet száraz kenyér

2 evőkanál olíva olaj

2 sózott joghurt

4 kisebb kígyóuborka

2 evőkanál citromlé

1 marék kapor

Elkészítése:

A fokhagymát nyomjuk össze. Tegyük a turmix gépbe a sózott diót és a száraz kenyeret. Mixeljük össze, majd tegyük egy tálba.

Adjuk hozzá az olíva olajat, a fokhagymát, sót, a joghurtot és keverjük össze. Adjuk hozzá a citromlevet. Ehhez a keverékhez reszeljük hozzá az uborkát.

Körülbelül egy órára tegyük hűtőszekrénybe.

Tálalás előtt, ha szükséges adjunk hozzá egy kis hideg vizet, hogy leves állagú legyen. 

A maradék diót vágjuk apróra és a kaporral együtt szórjuk a leves tetejére egy pár csepp olíva olajjal.

 

Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

 

 

 

Sztrájkba lépnek a horvát nemzeti légitársaság pilótái, légiutaskísérői és repülőgép szerelői augusztus 8-tól – adja hírül a vecernji list. A munkabeszüntetés addig tart, amíg a feltételeiket nem teljesítik, ez pedig egy új kollektív szerződés aláírása. 

A korábbi kollektív szerződés, amit a 2013-as sztrájk után fogadtak el, tavaly december 31-ig volt érvényben. A szakszervezet szerint korszerűtlen volt és már 2013-ban is jelentős engedményeket tettek. A partnerek december óta nem tudtak megegyezni az új szerződésben, a közvetítés sikertelen volt, kimerítették az összes törvényi lehetőséget ahhoz, hogy sztrájkot hirdethessenek. Erről a döntést június közepén hozták meg.

A szakszervezet azt mondja, ők mindent megtettek azért, hogy a kollektív szerződésről a tárgyalások még a turista szezon előtt lezáruljanak és a vállalatvezetést teszik felelőssé, hogy ez nem sikerült. A munkáltató részéről azt javasolták, hogy a korábbi kollektív szerződést hosszabbítsák meg október végéig és utána üljenek le tárgyalni. Ezt az érdekképviselet elutasította. 

A szakszervezetnek az egyik legfontosabb a munka-és pihenőidő szabályozása.

Azt állítják, hogy gyakran változik a munkarend, ezért a személyzeteknek és a szerelőknek nincs elegendő pihenő idejük. Azt állítják, hogy kevés a pilóta és a légiutaskisérő ahhoz, hogy a repüléseket jól lehessen szervezni, és kérik, hogy a szezonálisan alkalmazott kabinszemélyzetek állandó státuszt kapjanak. 

Példaként hozzák fel, hogy egy zágrábi bázisú hajózó, vagy légiutaskísérő 12 órás munkanap után 12 óra pihenőidőt kap. A szakszervezet ezt 24 órára akarja módosíttatni. 

Ami a fizetéseket illeti, a szakszervezet azt kéri, hogy azt a 2013 évi csökkentés előtti szintre emeljék, ez kb. 30%-kos fizetés emelést jelentene. 

A szakszervezetnél azt mondják, hogy sajnálják azokat az utasokat, akiket a sztrájk ideje alatt hátrány ér, de azt üzenik, hogy ezért a felelősség a vállalatvezetést terheli, akikkel, ahogy mondják, nem lehet beszélni. 

A Croatia igazgatósága kérni fogja a bíróságtól a sztrájk betiltását és szerintük az is kérdés, hogy van-e a munkavállalók között fogadókészség a sztrájkra? Azt mondják, hogy a kollektív szerződéshez a szakszervezet 150 követelést adott be, amiket ha mind teljesítene a vállalat, az évente 50 millió kunába kerülne.

Elfogadhatatlannak tartják például a szakszervezet azon követelését, hogy lerepült utanként 10 eurót fizessenek, mivel fizetnek napidíjat. 

Nyilvánosságra hozták a pilóták június havi átlagfizetését, ami 28.138 kuna (kb.3500 euró) – kapitánynak 34.825, ( kb.4300 euró), másodpilótának 21.825 kuna (kb.2700 euró). A légiutaskísérők átlagfizetése júniusban 11.287 kuna  (kb.1400 euró) volt. A Croatia Arilines-nál a legmagasabb kapitányi fizetés 55.334 kuna (kb.6800 euró), míg a legmagasabb légiutasérői fizetés 15.574 kuna (kb.2000 euró). (nettó bérek). 

Munkáltatói oldalról azt mondják, hogy nem pontos, hogy gyakran változik a munkabeosztás, ez havonta egyszer vagy kétszer fordul elő. 

Sztrájk esetén a járatok egyharmadát kell végrehajtani, a légitársaság vezetői azt állítják, hogy már egyeztettek arról, hogy más légitársaságoktól bérelnek gépeket és személyzeteket a forgalom zavartalan biztosítása érdekében. 

A horvát légitársaságnál 2013 májusában volt az utolsó sztrájk, az 8 napig tartott. A járatok egy részét törölték, egy részüket módosították, a törölt járatok utasait partner légitársaságok fuvarozták el. A vállalatnak milliós veszteségei voltak.

Redneken (Vrdnik) 15 kutya és 4 macska tulajdonosa jelentette, hogy a napokban megmérgezték házi kedvencüket.

A bosnyák nemzeti tizenegy egykori játékosa, Hasan Salihamidžić lett a Bayern München új sportigazgatója. A klubbal három éves szerződést írt alá. 

„Mindent beleadtam minden edzésen és minden mérkőzésen. Pontosan így fogok tenni sportigazgatóként is. Nagyon boldog vagyok” - mondta. 

Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető igazgató és Uli Hoeness klubelnök mutatták be az új vezetőt.

„Salihamidžić személyében olyan embert kapunk a tisztségre, aki nagyon jól ismeri a Bayern” - mondta Rummenigge. 

A nagyon népszerű, sokak által csak a becenevén - Brazzo – ismert bosnyák szakember Matthias Sammert váltja.

Salihamidžić Jablanicában született (Bosznia-Hercegovina) 1977-ben. A boszniai háború elől a családja Németországba menekült, 1992-ben lett a Hambuger SV játékosa. 1998 és 2007 között a Bayer Münchenben játszott. A bajor csapattal hat német bajnoki címet, és a Bajnokok Ligáját is megnyerte, négy kupagyőzelem részese volt. A Bayern után leigazolta a Juventus FC és végül a Vfl Wolfsburg csapatánál fejezte be aktív pályafutását.

                     1996-2006-ig a bosnyák nemzeti válogatott középpályása volt.

 

 

Szerbia és Montenegró Légiforgalmi Szolgálat (SMATSA) részletes tervezet fogadott el egy új irányító torony építéséről a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren. A torony 75 méter magas lesz, ezzel a világ tíz legmagasabb irányító tornyainak egyike. 

Az új torony építése beleillik a szerb kormány terveibe a repülőtér koncesszióba adásáról. Az új technikai eszközök lehetővé teszik a forgalom további növekedését.

„A régi tornyot 1962-ben építették, amikor évi 300 gépes forgalmunk volt. Ezt ma egy forgalmasabb órában teljesítjük. Az új irányítótorony lehetővé teszi a repülőtér még jobb beláthatóságát és jobb munkakörülményeket teremt.” 

„Ez a légiforgalmi irányítás számára is nagyon fontos projekt, mert egy helyen leszünk mind, repülőtéri, körzeti és közelkörzeti irányítók.” 

A műszaki dokumentáció minden részlete 2018 júniusáig kerül kidolgozásra, a munkák 2018 őszén kezdődnek és a tervek szerint egy évig tartanak. A kivitelezők helyi cégek, vállalkozók lesznek. Az épületet az európai előírások és szabványok szerint tervezik, működtetése energiatakarékos lesz, az építéséhez környezetbarát anyagokat használnak.

 

 

 

Három évvel ezelőtt, 2014 októberében zajos körülmények között szakadt félbe Belgrádban a Szerbia-Albánia labdarúgó mérkőzés. A pálya fölött megjelent egy drón egy nagy-Albánia térképpel. A szurkolók között verekedés tört ki, az albán játékosokat megdobálták, a nemzetközi labdarúgó szövetség a mérkőzés győztesének hivatalosan Albániát jelölte meg.

Ismail Morinaj albán állampolgárt gyanúsítják azzal, hogy a drónt felküldte a stadion fölé. A szerbiai elfogató parancs alapján idén júniusban Horvátországban letartóztatták, a dubrovniki bíróság a múlt héten jóváhagyta kiadatását Belgrádnak. Mivel a döntés ellen fellebbezéssel éltek, az ügy a zágrábi legfelsőbb bíróságra került.

Albán részről már mindenki, az államelnök Edi Ramatól kezdve a labdarúgó szövetségen keresztül az igazságügy-miniszterig mindenki bekapcsolódott a kampányba, hogy megakadályozzák a 35 éves férfi kiadatását. Gazmend Bardi igazságügy miniszter hivatalosan kérte horvát partnerét, hogy ne hagyja jóvá a kiadatást, mert Morinaj Szerbiában „politikai indíttatású üldöztetésnek és diszkriminációnak lenne kitéve”.

Még ha a dubrovniki bíróság ellenében is hoz határozatot a legfelsőbb bíróság, a végső döntést Dražen Bošnjaković igazságügy-miniszter hozza meg, ami ellen nincs már nincs fellebbezés.

Tiranában a szurkolók demonstrációt szerveztek, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, a Morinaj család pedig időközben radikális lépésekkel fenyegetőzik. 

Ismail Morinaj Észak-Kelet-Albániából, Kukesból származik, de Olaszországban él és rendszeresen látogatja az albán nemzeti tizenegy mérkőzéseit. Az albán rendőrség 2015-ben az Albánia-Szerbia visszavágó mérkőzés előtti napon Tirana központjába letartóztatta illegális fegyverek birtoklásáért. A bíróság három hónap után börtönbüntetését házi őrizetre változtatta. A pristinai újságok azt írták, hogy közvetlenül a börtönből való kiengedése után egy csapat szurkolóval Koszovóba érkezett. 

Most az ügyvédje bejelentette, hogy ügyfele politikai menedékjogot kért Horvátországban, hogy megmeneküljön a kiadatástól, mert fél attól, hogy „Szerbiában nem lenne fer bírósági eljárás” az ügyében. 

A menedék kérelmet a horvát belügyminisztérium bírálja el.

 

 

 

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták a hágai nemzetközi törvényszéknek. A letartóztatás és a kiadatás között eltelt néhány hónap, azt az időt a belgrádi Központi börtönben töltötte. Hogy hogyan, arról a börtön akkor parancsnoka Dragiša Blanuša mesélt a Blic c. napilapnak. 

Mesélt a mindennapokról, a kiadatásról, a beszélgetéseikről és arról, hogy vádolták meg azzal, hogy „elrabolta” Miloševićet. 

2001. március 31. a nap, amikor Slobodan Miloševićet letartóztatták.

„Tudtuk, hogy már csak napok kérdése a letartóztatása. Március végén három napja már az irodában aludtam. Aznap, március 31-én van egyébként a születésnapom. Emlékszem, késő este, már fáradtan, leültem a fotelba és elaludtam. Hajnalodott, amikor az egyik kollégám bejött az irodába és azt mondta: letartóztatták. Jönnek. 

Leszaladtam a kapuhoz, abban a pillanatban fordultak be a dzsipek az udvarba. Az egyikből kiszállt Sloba, láttam, mobiltelefonon beszélt. Nem volt megbilincselve. Hallottam, hogy azt mondja: 'Halló, Miro?' Mellette Toma Fila ügyvéd, Rade Terzić ügyész, Goran Čavlina vizsgálóbíró, Čeda Jovanović (a Demokratikus Oldal alelnöke, parlamenti képviselő - szerz.) és mások. 

Az udvar hamar megtelt. Čeda odajött hozzám és megkérdezte: 'Hova gondoltátok, hogy elhelyezitek?' Erről addig még nem is gondolkodtunk. 'Fogalmam sincs, az első szabad cellába' – mondtam. 'Ej, nézd meg jól, mégis csak egy államelnök.' Odafordultam az egyik kollégámhoz és megkérdeztem: 'Te, Lalo, ki tudjuk nyitni a „Hyatt”-et?' Amellett döntöttem, az volt a börtön luxus része, egy szoba, ami közel volt az ügyvédek tartózkodási helyéhez. A szoba jól felszerelt volt: krémszínűre festett falak, linoleum burkolat a padlón, hat vaságy (később csak egyet hagytunk bent), saját WC, meleg víz. Sokkal jobb volt a többinél. Következett a személyi motozás procedúrája, elvették a cipőfűzőt, az övet. Nem éreztem sem félelmet, sem izgalmat.” 

Azután hazament átöltözni. Milošević cellája elé egy állandó őrt állítottak, aki felügyelt 24 órán át. 

„Amikor visszaértem a börtönbe, érdeklődtem felőle. Emlékszem, hogy bekukucskáltam a cellába: besütött a nap az udvar felől, ez ritka luxus az elzártaknak, elárasztotta a szobát. Az ágy melletti asztalon láttam egy normál reggelit: két főtt tojást, kenyeret, dzsemet, teát – érintetlenül. Az egyik felső ágyon volt a koffer, kipakolatlanul, az ágy végén egy kék kabát, szappan. Milošević az ágyon feküdt, az orráig húzta a takarót, csak a haja látszott ki. Szürreális helyzet volt. Másnap megismerkedtünk.” 

„Végig parancsnoknak hívott. Tudtam, hogy miért – távolságot akart tartani tőlem, de nagyon udvarias volt. És a viselkedése? Nem volt semmi felhajtás, nem kért semmi különöset. Rajtam azonban hatalmas nyomás volt az őt körülvevő emberek, elsősorban az ügyvédje részéről. A mindennapjai egyszerűek voltak. Egyedül sétált, az ételt egy börtönön kívüli étteremből hozták, valaki minden nap jött hozzá látogatni. Miután megismerkedtünk, jól megértettük egymást.

Egy napon az irodám közelében találkoztunk. Egy hosszú, fárasztó beszélgetésen voltam túl az ügyésszel és a vizsgálóbíróval, amikor összeütköztünk a folyosón. 'Parancsnok' - mondta – 'lehetne, hogy igyunk valamit?' Ahelyett, hogy azt mondtam volna neki, hogy az tilos, azt kérdeztem: 'És mit szeretne inni? Netán egy bourbont?' Az újságban olvastam, hogy szereti ezt az italt. Azt válaszolta: 'á, mindent iszok'.

Beszálltam a kocsimba és elmentem Tirsovaba, ahol lehetett vásárolni drága, luxus italokat. Bourbon azonban nem volt, hát elmentem egy ismerős orvoshoz. Nem hozhattam el az egész üveget, de töltöttem ki belőle, és a zsebembe tettem két pohárral. Aztán bementem a cellájába. Elküldtem az őrt a folyosóról, kivettem a zsebemből a poharakat és a whiskyt. Meglepetten nézett rám. 'Két feltételem van' – mondtam neki. - 'Az első: miután magas a vérnyomása, lehet egyáltalán innia?' - kérdeztem. 'Természetesen' – válaszolta – 'még javasolják is, tágítja az ereket.' 'Jó' - mondtam. - 'A második: senki nem tudhatja meg. Még Mira sem.' Megígérte, hogy nem fogja neki elmondani. Öntöttem whiskyt és odaadtam neki a poharat. Nézte, tétovázott, vajon miért adom neki azt a poharat. Na, jól van, mondtam, és megcseréltem a poharakat, a sajátomat adtam neki. Ez megint egy hihetetlen helyzet volt! Mind a ketten felálltunk és koccintottunk. Koccintottunk a cellában! Reggelig beszélgettünk az ellenzékről, ő azt állította, hogy azt ő maga állította fel, Hágáról, amiben biztos volt, hogy oda fog kerülni, Koszovóról, a hibákról, amiket ott elkövetett. Másnap bántam mindent. Mira jött látogatni, és ő elmondta neki, hogy reggelig beszélgettünk. A whiskyt nem említette. Két nappal később éjszaka átadták Hágának.”

 A nap, amikor elvitték Hágába:

„2001-ben a Vidovdanon (Szent Vitus napja, a szerb otrodox egyház ünnepe. Június 28.- szerz.) elmentem a barátaimmal vacsorázni. Éppen megérkezett az étel, amikor telefonáltak: az állami biztonsági szolgálat vezetője hívott. Azt mondta, hogy azonnal menjek vissza a börtönbe, és én rögtön tudtam, hogy miről van szó. Otthagytam a rendelést és mentem.  A kormány úgy döntött, hogy kiadja – mondta a szolgálat parancsnoka. Jó, mondtam neki, várom, hogy a bíróságról megérkezzen a határozat. Erre ő megismételte: nem, nem, a kormány döntött, itt a levél. A levél három sor volt. Földhöz vágtam. Közben hívott a közvetlen elöljáróm a minisztériumból, hogy elmagyarázza a helyzetet, de nekem összeszorult a szívem. 

Aztán én hívtam fel a kerületi bíróság elnökét, jó viszonyban voltunk ő csak röviden annyit mondott, a bíróságnak erre nincs hatásköre. Többen is hasonlóan nyilatkoztak. Mindenki félt, a telefon már egy órája megállás nélkül szólt, hatalmas volt rajtam a nyomás. Aztán egyszer csak odavágtam a telefont és azt mondtam az embereimnek: na, dolgozunk? Tudtam, hogy mindennek ellenére meg kell tenni. Négy emberemmel magam mentem a cellába. Bementem a szobába. Sloba éppen visszaért a sétából. Alsóneműben és ezüst színű selyem köpenyben volt. Rám nézett, a homlokát ráncolta: na, mi van parancsnok? - kérdezte. Semmi, utazik Hágába – mondtam neki röviden. Tessék? - kérdezte. Mondom, megy Hágába, pakolja össze a holmiját azonnal - felcsattalntam és rákiabáltam az őrökre: na, rajta, pakoljátok! Nem néztem rá.

Kérte, hogy adjam oda a telefont, hogy felhívja Mirát, de elutasítottam. Lassan felhúzta a zokniját, egyiket a másik után. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy késésben vagyunk. már el kellett volna indulni az biztonsági hivatalba. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog lefeküdni a padlóra és passzív ellenállást mutatni, mert nem tudtam, hogy mit csinálnék akkor. Elindultunk le a lépcsőn, én egy lépéssel előtte. Az udvaron állt egy öreg rabszállító. Amikor a sofőr meglátta Miloševićet, lemerevedett. Mondtam neki, hogy majd én mutatom az utat, hogy vezessen normálisan, ne fékezzen hirtelen és ne menjen át a piroson. Én a saját autómmal mentem. Lassan hagytuk el az udvart, habár voltak összegyűlt emberek a kapu előtt, senki nem fordított figyelmet a kopott autóra.

Megérkeztünk a nemzetbiztonsági hivatalhoz, amit fegyveresek vettek körül. Előtte várt minket a fogadóbizottság: a hivatal vezetője Zoran Mijatović, operatőrök és fotósok. Az udvarban láttam még minisztereket és Čedomir Jovanovićot. Odajött hozzánk egy biztonsági tiszt Hágából egy tolmáccsal. Milošević, aki időközben felvette a zakóját, cigarettát kért. A kollégám adott neki egy szál Drinát, míg a tiszt felolvasta neki a jogait és a letartóztatás indoklását. Ez elhúzódott és Sloba elkezdett fészkelődni, hogy hagyják el a fordítást, mert ő tökéletesen beszélt angolul. Amikor befejeződött azt mondták: Le van tartóztatva. Milošević bólintott: jó, értesíteni akarom Mirát. Ezt ismét elutasítottam és átadtam a tisztnek. Akkor, először sajnáltam meg. Megmotozták, a zsebeiből kivettek néhány gumit. Nem lehet nála a nyakkendője sem – mondtam nekik. Az embereimnél volt a kofferje, együtt mentünk a helikopterhez. Felszállt a hátsó ülésre, odaadtam neki a dolgait. A pilóta és a másodpilóta jelzés nélküli egyenruhában voltak. Hogy vagytok fiúk? - kérdezte tőlük. Jól, elnök úr – válaszolták, és én akkor láttam utoljára életben. Később hallottam, hogy ugyanez a két pilóta vitte őt 1989-ben Gazimestanba (Rigómező. Az 1389-es csata 600-ik évfordulója - szerz.). Ki tudja? Talán még igaz is lehet.” 

A börtönigazgató számára ez utána 16 év magány következett.

„Az átadás után a slepp egész transzban volt. Ez az általános vidámság nekem nem nagyon tetszett. Ittam egy italt és visszamentem a börtönbe. Már akkor tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Koštunica természetesen megjelent a tv-ben és azt mondta, hogy a kiadatás alkotmányellenes. (Vojislav Koštunica államfő a hágai kiadatás ellen volt. - szerz.) Másnap elkezdődtek a telefonos fenyegetések, üzenetek jelentek meg az ajtómon, a feleségemet elbocsájtották az állásából. Három nap múlva már senki nem szólt hozzám. Akkor megértettem, hogy ez csak az én problémám marad.”

Vladan Batić az akkori igazságügy miniszter július 17-én leváltotta tisztségéből a börtönparancsnokot.

Milošević ügyvédei vádemelési kérelem nyújtottak be ellene 2002-ben. Milošević 2006-ban bekövetkezett halála után jogutódja Mira Marković  azzal vádolták meg, hogy Blanuša elrabolta a férjét és ezért neki és a családjának kártérítés jár. A vádirat szerint Blanuša engedélyzte 2001 június 28-án, hogy Miloševićet elvigyék a börtönből, hogy azután átadják a hágai törvényszéknek. Ugyancsak megvádolták azzal, hogy jogosulatlanul használta fel a „Milosevicet őriztem” c. könyvében a volt elnökről készült börtönfotókat. A 15 évig tartó perben 2017 március 20-án a belgrádi Legfelsőbb Bíróság minden vád alól felmentette Dragiš Blanušat a Központi börtön egykori parancsnokát. A bíróság elévülés miatt ejtette azt a vádat is, hogy a könyvben jogosulatlanul jelentette meg Milosevic fotóját.

 

 

A tordai Aracs Hagyományőrző Társaság vasárnap 19.

A tizenhárom éves újvidéki fiú szombaton este eddig ismeretlen körülmények között veszett a tengerbe a Brač szigetén lévő Postira közelében.

A Dragojević család 1999-ben rakatta fel házára a magyarkanizsai Potisje hódfarkú cserepét, majd néhány év múlva a cserép megrepedezett és málani kezdett.

A falu legjelentősebb eseményének számít Kishegyesen a búcsú, amit a templom névadója, Szent Anna napjához (július 26-a) legközelebb eső vasárnap tartanak.