By szerkx@delhir.rs (Szerkesztő 2.)
Az óbecsei rendőrség vizsgálati fogságba helyezett egy 25 éves személyt.
A férfi nemi viszonyt kezdeményezett, de az élettársának épp nem volt hozzá kedve. Emiatt nagyon megverte, majd megerőszakolta.
A nő súlyos testi sérülésekkel fekszik a kórházban.
Ennél is súlyosabb eset történt Versecen.
Egy 61 esztendős idős ember kétszer megerőszakolt egy 17 éves szellemi fogyatékos A cikk folytatása …
Read more here: Délhírportál
Hétfőn vette kezdetét a XXIX. Gyermekparádé, melyen a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény gyermekei kapják a főszerepet, vagyis ahol az ovisok szórakoztatják az ovisokat és persze a szülőket meg az óvónőket. Az egész héten át tartó program központi helyszíne a Bunjevačko Kolo Horvát Művelődési Központ nagyterme, azonban csütörtökön 16 órától egy kis időre a Sportcsarnokot is betölti majd a gyerekzsivaj, a pénteki záróünnepségre pedig a Városháza dísztermében kerül majd sor 18 órai kezdettel, ahol gyermekkórusok és zenekarok lépnek majd fel.
Barack Obama amerikai elnök elítélte Oroszország és a kelet-ukrajnai szakadárok magatartását, “egyre agresszívabbnak” nevezve azt, amikor kedden a washingtoni Fehér Házban fogadta Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát.
Az elnök az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésről is beszélt. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok szorosan együttműködik a NATO-beli szövetségeseivel a más országokkal való összefogásban a dzsihadista szervezet elleni harcban.
Obama rámutatott, hogy az észak-atlanti szövetség mind a 28 tagállama tagja az iraki kormányt az IÁ fegyvereseivel szemben támogató koalíciónak.
Országunk gazdasága fellendülőben van, állítja miniszterelnökünk. A kormányfő szerint a megszorító intézkedéseknek és az adók fokozottabb megfizettetésének köszönhetően most már jók a kilátásaink. Az év első négy hónapjára tervezett 71 milliárd dináros költségvetési hiány helyett csak 21 milliárd lett a deficit. A Fiskális Tanács viszont nem osztja a kormányfő véleményét.
By tklaura
Az ENSZ BT ülésén Ivica Dačić szerb külügyminiszter a koszovói szerb községek közössége megalakításának fontosságáról beszélt. Hashim Thaci koszovói külügyminiszter pedig közölte, Koszovó népirtás miatt hamarosan feljelenti Szerbiát.
Ivica Dačić azt is hangsúlyozta, hogy Szerbia elvárja, Pristina mielőbb hozza létre a Koszovói Felszabadítási Hadsereg által elkövetett bűntettek kivizsgálását végző bíróságot.
Hashim A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV