Kedden került sor a Dragan Đurić (34) elleni per főtárgyalására a szabadkai Felső Bíróságon. Đurićot Tijana Jurić (15) meggyilkolásával és megerőszakolásának kísérletével vádolják. A vádlott ügyvédjének kérésére másfél óra után Gordana Kojić bírónő berekesztette a tárgyalást, s elrendelte, hogy május 28-ig még egy szakértői vizsgálatot végezzenek el, melyben felmérik Đurić alkoholos állapotának mértékét a bűntett elkövetése idején.
„A Magyar Nemzeti Tanács 2015-bеn is megszervezi hagyományos magyar nyelvű jogi tanácskozását Szerbia és az Európai Unió címmel a csatlakozás jogi és nyelvi aspektusairól. A résztvevők idén is tudományos előadásokat hallgathatnak meg magyar nyelven hazai és külföldi jogi professzoroktól, illetve kutatóktól, melyek révén a résztvevők gyarapíthatják mind jogterminológiai, mind pedig szakmai ismereteiket.
A tanácskozásra 2015. június 5-én és 6-án Palicson kerül sor. A szervezők elsősorban jogászokat várnak, de a részvétel nyitott minden érdeklődő számára, akinek az igazságszolgáltatásban, közigazgatásban és rokonterületeken való munkája során az európai integráció terén szerzett új ismeretek hasznosak lehetnek.
A jelentkezés további részletei és a programterv megtalálható az MNT honlapján, a www.mnt.org.rs címen” – olvasható az MNT közleményében.
„A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének értesülései szerint nullával egyenlő az esélye a magyarittabéi Kossuth-szobor visszaszolgáltatásának. Ennek okán felkérjük Hajnal Jenő urat, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, hogy a soron következő Magyar Nemzeti Tanács ülésén tűzze napirendre javaslatunkat a szobor visszaállítására, amelyet a hatodik rendes ülésen »formai okokra« hivatkozva elutasított. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének véleménye szerint a Magyar Nemzeti Tanácsnak kötelessége lépni ebben az ügyben, hiszen a magyarittabéi Kossuth-szobor a délvidéki magyarság identitásának egyik fontos jelképe. Bízunk abban, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsban lévő hatalmi többség felül tud kerekedni szűk pártérdekein, illetve a vélt presztízskérdésen, és elfogadja ajánlatunkat” – olvasható a VMDK keddi közleményében.
A nyugati közvélekedéssel ellentétben a nők az iszlám szerint éppen olyan lélekkel bíró emberi lények, mint a férfiak, holott a boszorkányperekkel terhes, XVI–XVII. századi európai közgondolkodás hirdette a nők lelketlen és eleve alacsonyabb rendű voltát. Az iszlám értelmezése szerint a modern világban a nők jogai nem önként vagy a férfiak kedvességből kifolyólag vannak betartva. A modern nő erőszakkal harcolta ki magának pozícióját, nem természetes folyamaton keresztül, vagy közös jóváhagyással, vagy isteni tanítás által. Véleményük szerint ebben olyan körülmények játszottak közre, mint a férfiak erejének csökkenése a háborúk alatt, a gazdasági szükségletek növekvő nyomása, vagyis az iparosodás kényszerítette rá a nőt, hogy elhagyva otthonát dolgozni menjen, tanuljon, küzdjön meg a megélhetésért, és egyenlő legyen a férfival. Ezzel szemben az iszlámban a nőknek ugyanolyan jogaik vannak már 1400 éve.
By s.l
Kedden került sor a Dragan Đurić (34) elleni per főtárgyalására a szabadkai Felső Bíróságon. Đurićot Tijana Jurić (15) meggyilkolásával és megerőszakolásának kísérletével vádolják. A vádlott ügyvédjének kérésére másfél óra után Gordana Kojić bírónő berekesztette a tárgyalást, s elrendelte, hogy május 28-ig még egy szakértői vizsgálatot végezzenek el, melyben felmérik Đurić A cikk folytatása …
Read more here: Magyar Szó – Szabadka
Míg szombaton Zobnaticán a lovassport több ezer szerelmese találkozott a III. Vajdasági Vágtán, addig a kishegyesi labdarúgópályán sokkal szerényebb keretek között, de nem kevesebb lelkesedéssel zajlott a XIII. Tolerancia Kupa. Az esemény szervezője ezúttal a Kishegyesi Hagyományőrző Egyesület volt a kishegyesi helyi közösséggel karöltve.
Negyedik alkalommal került megrendezésre Topolyán, az Egri József néhai dokumentumfilmes nevével fémjelzett ifjúsági amatőrfilm-fesztivál. Az idei rendezvényre sajnos mindössze hét alkotás érkezett be. A zsűri elnöke, Milorad Putnik is elsősorban azt nehezményezte, hogy kevés fiatal küldte el rövidfilmjét az idei rendezvényre, pedig – mint mondta –, a beküldött anyagok nagyon aktuálisak, érdekesek és ötletesek. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben több fiatal kap kedvet a fesztiválon való részvételre.
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából
pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:
1. A pályázat célja:
A 1219/2015. (IV. 17.) Korm. határozatban foglaltakra figyelemmel a kárpátaljai magyar nyelvű közoktatási intézményekben magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó személyek, illetve a magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatok megvalósítását segítő személyek támogatása.
2. A pályázók köre:
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó (Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, Ukrajnában élő, magát magyarnak valló természetes személy), aki:
- Ukrajnában működő, akkreditált magyar vagy részben magyar tannyelvű közoktatási intézmény munkaviszonyban lévő pedagógiai munkát végző dolgozója volt a 2014/2015-ös tanév második félévében, illetve a 2015/2016-os tanévben létesít vagy folytat munkaviszonyt;
- Ukrajnában működő, akkreditált magyar vagy részben magyar tannyelvű, illetve alacsonyabb fokozatú általános közoktatási intézmény munkaviszonyban lévő nem pedagógiai munkát végző dolgozója volt a 2014/2015-ös tanév második félévében, illetve a 2015/2016-os tanévben létesít vagy folytat munkaviszonyt.
3. Igényelhető támogatás
3.1. Rendelkezésre álló támogatási keretösszeg 466.200.000 Ft.
3.2. Igényelhető támogatás célcsoportonként:
3.2.1. Oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok támogatása, akik:
a/ Megyei, járási, városi módszerészek, óraszámtól függetlenül, akik a speciálisan a magyar oktatási intézmények munkáját elősegítő módszertani intézmények vagy intézményrészek munkatársai
b/ Iskolaigazgatók, tanügyi és nevelési igazgatóhelyettesek magyar vagy részben magyar tannyelvű iskolában, óraszámtól függetlenül,
c/ Több mint fél állásban (9 óra) dolgozó tanárok és tanítók (a magyar tannyelvű osztályokban/csoportokban) (több munkahely esetén az órák összege)
– összesen 180. 000 Ft (egy félévre vonatkozóan 90.000 Ft-nak megfelelő UAH).
3.2.2. Oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok támogatása, akik:
a/ Kevesebb mint fél állásban (9 óra) dolgozó tanárok (a magyar tannyelvű iskolai osztályokban) (több munkahely esetén az órák összege),
b/ Óvoda vezető, óvodai nevelő, zenei vezető, tornatanár, módszerész, aki az óvoda magyar tannyelvű csoportjában dolgozik, óraszámtól függetlenül,
c/ a nem magyar tannyelvű oktatási intézményekben magyar nyelvet oktató pedagógusok
– összesen 108.000 Ft (egy félévre vonatkozóan 54.000 Ft-nak megfelelő UAH).
3.2.3. Iskolai és óvodai magyar nyelvű pedagógiai munkához közvetlenül kapcsolódó, kisegítő munkát végző személyek
– összesen 36.000 Ft (egy félévre vonatkozóan 18.000 Ft-nak megfelelő UAH).
3.3. A Támogató a támogatási összeget két részletben átutalással teljesíti a pályázó pályázati adatlapon megjelölt bankszámlájára. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.
3.4. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
3.5. A pályázat kiírója a pénzügyi elszámolást nem teszi kötelezővé.
3.6. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.
3.7. A támogatás intenzitásának mértéke: 100%
4. Pályázatok benyújtásának módja:
Jelen pályázati felhívás alapján az igényelhető támogatásra 2015. május 20. – 2015. október 31. közötti időszakban lehet pályázatot benyújtani az alábbiak figyelembe vételével:
- 2015. május 20-tól 2015. június 30-ig a 2014/2015-ös tanév második félévében az 3. pontban megjelölt személyek nyújthatnak be pályázatot.
Azon pályázók, akik 2015. május 20. és 2015. június 30. között érvényes pályázatot nyújtottak be, a támogatási összeg második részletét a 2015. szeptember 1. és 2015. október 31-i pályázati szakaszban az oktatási-nevelési intézmény munkáltatói igazolásának benyújtását követően kapják meg a ”KMKSZ” Jótékonysági Alapítványtól.
- 2015. szeptember 1-től 2015. október 31-ig azok az 3. pontban felsorolt személyek nyújthatnak be pályázatot az 5. pontban felsorolt feltételekkel, akik a 2015/2016-os tanévben létesítettek munkaviszonyt (vagy nem nyújtottak be ezen pályázati felhívásra 2015. május 20. és 2015. június 30. között pályázatot, de ebben a pályázati szakaszban már kizárólag a második félévi támogatásra pályázhatnak).
A pályázat benyújtására nyitva álló fenti határidők elmulasztása jogvesztő!
5. A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
5.1. Pályázati adatlap
A pályázati adatlap a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány megbízottainál igényelhető. Az intézményi igazolás űrlapját az oktatási intézményben, illetve a megbízottaknál szerezhetik be. A pályázatot befogadó megbízottak nevét és elérhetőségét az alapítvány a sajtóban közzé teszi. További tájékoztatást kaphatnak a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány irodáiban valamint az Alapítvány megbízottainál.
5.2. A pályázat mellékletei
A 3.2.1. és a 3.2.2. pontokban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek esetén:
- A pályázó érvényes személyazonossági igazolványának fénymásolata;
- A pályázó adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;
- A pályázó diplomájá(i)nak (végzettséget igazoló okiratának) fénymásolata;
- A pályázó intézmény munkáltatói/KMPSZ igazolásának eredeti példánya, (az oktatási intézmény(ek) igazolásának eredeti példánya a pedagógus munkaviszonyáról az adott tanévi félévben, amely tartalmazza a magyar oktatási nyelvű csoportokra, osztályokra vonatkozó heti óraszámot, vagy nem magyar nyelvű tanintézmények esetén a magyar nyelven vezetett órák heti számát).
A 3.2.3. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó igénylési feltételek esetén:
- A pályázó érvényes személyazonossági igazolványának fénymásolata;
- A pályázó adóazonosító számát igazoló okmány fénymásolata;
- A pályázó intézményi munkáltatói igazolásának eredeti példánya, (az oktatási intézmény(ek) igazolásának eredeti példánya a dolgozó munkaviszonyáról az adott tanévi félévben).
6. Hiánypótlás
Amennyiben a pályázat vagy a kötelezően csatolandó mellékletek hiánypótlásra szorulnak, akkor a pályázó köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben a pályázat érvénytelennek minősül. Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.
7. Pályázat elbírálási és eljárási rend:
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány központi irodája ellenőrzi, hogy a pályázat megfelel-e a pályázati feltételeknek. A lebonyolító szervezet dönt a támogatások odaítéléséről. A támogatást a lebonyolító szervezet folyósítja.
8. Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) megbízásából szerződést köt. A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos esetleges elutasító döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.
9. Szerződésszegés következményei:
Amennyiben a pályáztat kiírója utólagosan értesül, hogy a pályázó valamilyen formában megtévesztette illetve a pályázat benyújtása során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltatott, a Támogató jogosult a megkötött szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
A pályázó tudomásul veszi, hogy szerződésszegés esetén köteles a hozzájárulás összegét a Támogató rendelkezése szerint részben vagy egészben – támogatási szerződésben meghatározott ügyleti kamat felszámításával egyidejűleg – visszafizetni.
10. Adatvédelmi hozzájárulás:
A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárul, hogy az alábbi adatainak és a támogatói döntés tartalmának a BGA Zrt. internetes honlapján való nyilvános közzétételéhez, kezeléséhez.
a pályázó neve,
lakcíme
a pályázott összeg,
a pályázatról szóló döntés,
a támogatási összeg,
a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
a támogatás futamideje.
A Pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen nemű dokumentáció – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján – nem sérti senki személyiségi jogait és a Pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a Pályázót terhelik.
11. A pályázati csomag elemei
a.) pályázati felhívás
b.) pályázati adatlap
A pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel az alábbi elérhetőségen kérhető tájékoztatás: Honlap:
www.kmkszalap.org